Somogyi Néplap, 1955. november (12. évfolyam, 257-281. szám)
1955-11-27 / 279. szám
Vasárnap, 1955. november 27. <snwr»cvt wpi 4P 5 „cAmiköP a telkejedéj liareha indul, a gnng möxjötte Lépdel” Egy színházi vita tanulságai Helyes és megtartandó kezdetné-1 nyezés, hogy a TTIT művészeti, irodalmi szako'szálya színházi vitákat rendez. Különösein időszerű volt Shaw: Warremmé mestersége című darabjának megvitatása, a színház bemutatójának értékelése. Az ilyen viták, — ha megfelelően éő&észítet- tek — nemcsak fiatal színházunk, de a színházlátogató közönség számára is hasznosak. Az első vitára a múlt héten ke- - rült sor. örvendetes — s mutatja a színház iránt megnövekedőd érdeklődést —, hogy a vitaesten szép sziámiban jelentek meg a színház művészein kívül a város kul'turá’r's szerveinek vezetői, a középiskolák pedagógusai. (Megjegyezzük, nem •ártott vo’na, ha a színház vezetői is részt vesznek a vitaesten, s az sem, ha .nagyobb számban h'vják meg a város dolgozóit, színházlátogatóit. A jövőben helye® lenne nagyobb nyilvánosságot adni az ilyen vitáknak.) Shaw „besorolása“ A vitaestnek több fontos tanulsága volt. Kezdjük talán dr. Bellyei László előadásával. A'após, átfogó képet adott Shaw életéről, fejlődéséről és munkásságáról. Kevésbé vőlit ilyen alapos és átgondolt a színház •előadásának értékelése. Persze, a Shawról adott kép sem vo’it mentes elVintmcndáscktól, s nemcsak hiányos, hanem téves is volt Shaw »be- serolá'ia«. a vitatott darab eszmei mondanivalójának meghatározása. Ebből adódott aztán, hogy a vija során több helytelen, ideológiailag is ■veszélyes, káros nézet és vélemény hangzott el mind Shaw értéke’őséről, mind a színház munkájáról, a shawi mondanivalóról s az alakok pozitív vagy negatív voltáról. Az egyik ilyen helytelen megállapítása az előadásnak Shaw »szó-' cializmusáról« szóit. Az .ugyanis, hegy Shaw a Warrenné mesterségében ír könyörtelenül1 leleplezi, maró szatírával ábrázolja a rothadásnak induó kapita’dzmust — egyáltalán nem indokolja még azt a megállapítást, hogy Shaw ilyen vagy olyan értelemben vett szocialista.. Shaw abban a társadalmi és irodalmi talajban — amelyből dráma- ircda’ma sarjadt, nem volt képes áthágni bizonyos korlátokat. Egyetlen helyes szó hiányzott Shawról az értékelésből és legtöbb felszólalás- foóL Ez a szó: kritikai realista Kandói Kiss Jenő ugyancsak tévedett, amikor Shawt bármilyen érte’emibem a szocialista drámaírók közé sorolta. Shaw igazi értékelése csak akkor lehetséges, ha felismerjük ellentmondásait és még azt a gátat is, amely őt a nagy orosz realistáktól elválasztja. Shaw kereste a megoldást, s helyes volt a keresés iránya is, de a kapitalizmus egészének leleplezéséig ő sem jutott el. Meglepő volt, ahogy meghatározták, s a vita során is csak némiképp sikerült tisztázni a darab eszmei mondardvaoját. Ha dr. Bellyei László által nem tudni milyen a’a- pon meghatározott mondanivalót fogadnánk el helyesnek, abból már az következnék, hogy Wamenné is a társadalom áldozata, akit nem elítélni, de sajná'ni kell, aki csak azt tette és teszi, amire a kapitalista társadalom könyörtelen -szükség- szerűségei-« kényszerítik Értve alatta. hogy a nő eladja magát, g másokat is elad a létfenntartás, azaz Wanrennónál már a nagyobb haszon érdekében.. Ez a vélemény azt is jelentette, hogy a színház rosszul fogta fel Shaw mondanivalóját, s ilyen 'értelemben rosszul tolmácsolta azt, és helytelen volt az is, ahogy Warremmét a két szereplő megalkotta. A valóság az: Shaw elítéli és a közönséggel is el kívánja ítéltetni Warrennét, azaz Warrenné mesterségét. S itt a Shaw értékelésének egyik döntő kérdése kerül előtérbe: Shaw még a leleplezések maróhargú pillanataiban sem a kizsákmányolás tényét, hanem a kizsákmányolás évvég formáit ítéli el A referátum ilyen negatívumaiból következnek aztán a hasonlóan téves megállapítá- ■ sok, amelyeket több felszólaló foggal-körömmel védelmezni ás - próbált. Az előadás tanu’sága tehát: s szakosztály a viták előtt alaposan készítse elő a referátumokat, azaz próbálják kollektívvá termi az írásos értékelést is. Nagyképűség, sznobizmus, ideológiai képzetlenség A színészi munkáról, az egyes alakításokról mondóit vélemények többségükben annyira felszínesek, j See vese tmondóak és — sajnos —néha annyira rosszindulatúak voltak, hogy érdemben talán nem is érdemes velük foglalkozni Olyan jelenlévő is mondott véleményt a színészi munkáról, akii — mint később heismer+e — az e’őadást nem is lát ta. Mások minduntalan terminus technikusokkal dobálóztak, s a műszavak mögött csupán üres nagyképűség, sznobizmus rejlett. Egv azrmb-in mind Shaw és a darab, mind a színészi alkotó munka és a színház munkáiénak értéke’éseiből kitűnt: kulturális és társadalmi szerveink egyes vezetőire igen ráférne, hogy ideológiailag is képezzék magukat, s megtanuljanak írót, darabot és művészi alkotó munkát marxista-leninista elmélettel, felkészült- -óa-d órtAVePmii A vitaesten elhangzott felszólalások n.agvnésze arra mutatott, hogy van még kivetni és pótolni való egyesiek ideológiai felkészültségében. Mv-dai István. Pál falvi Éva és különösen Földeák Róbert, a színiház tao-iai fogalmazták meg helyesen fel- szótólásukiban a shawi monöanr- valót, s adtak választ a helytelen: nézetekre. Félreértés ne essék, nem arról vart szó. hogy eleve bolvfelen minidéin vita, hanem arról, hogy miről és hogyan vitáznak. Azokat akik az. írót és darabot megpróbálták amúgy a maguk módján pa'gári szemszögből, kiszakítva korból, tár- sedlaiVimiból. időiből. f°!rerrrgvnráz» va «értékelni-«, nem lehetett semmiféle vitával meggyőzni, s nem győzte meff őket még Földeák Róbert vi~ 'áfios és érthető ckfeitése sem, amivel az igazi Shawról és p darab igazi eszmei mondanivalójáról' beszélt. Több. felszólalásban nőm az egészisé- —s vitára okot adó esetleges tévedés, hanem az író és mű tudatos jwi reme.-yaré zása v-lit érezhető Szerencsére voltak olyanok is, akiket folisa-ó'alásu'nban pz őszinte segííeni- akarás, tárgyilagos ítélet alkotás vezetett. Ezekből a véleményeikből vob. mit megszívlW'nóe színésznek, rendezőnek egyaránt, s reméljük, hasznosítani is fogiák fl ió‘a- r>.ácsck>at. Több ilyen felszó’álós helyes mederbe terelte volna a vitát Az igazi Warrenné Warrenné két alakítójáról, Malo- nvai Editről és Gábor Maráról sek szó esett a vitaesten Helyesen lát- lák-e feladatukat, jól oldották-e meg azt? Ma'onyainál az egyik felszólaló azt hibáztatta — s meg kell mondaná, nem valami setg'fő módon —• hogy szinte minden percben más Elég következetlen volta vélemény. hiszen ezze1 már el is ismerte, hogv Malonyai betöltötte szerepét Bővérű nja.gv joi’1emző°reíű Warrennét kelt életre Shaw utasításai közt. Warren- nét így jellemzi: »Kissé elkényeztetett és erőszakos, határozottan közönséges, de egészében véve derűs és elég tisztessége® .külsejű vén bestia.-« A színpadi Malanyaiban éc Gábor Marában ráismertünk erre az alakra. Helyes, hogy mértéket tartanak a sokat vitatott közönsé- oesséahen Warrenné lényegébe” képmutató lányával szemben is, s ez már arra kötelezi a színészt, hogy mindem esetben megtalálja a megfelelő formát: arra az esetre amikor visszafoíthatatlanul kitör belőle az igazi Warrenné, a kéjke- resikedő közönségessége, s arra is amikor ha háziig módon is. de az pllágyu1ó, a leányáért harcoló anyát kell ábrázolnia. Malonyai helyesen ügye’t az érzelmek váltására, s nincs igaza azoknak, akik mindvégig ’emlezetlem közönségességet várnak Warremnétól, de még kevésbé ven igazuk azoknak, akik Warrennét is a társada’om áldozatának kívánták feltüntetni, s azt váriak a színésztől, hogy sajnálatot keltessen Warrenné iránt. Malonyai Warremnéie megragadó, s néha máir-már az együttkönnyezésig maga mellé állítja a közönséget — ez csak arra jó. hogy a következő percben mégjofo- foan meggyűlöltesse magát. Gábor Mara Warrennéja ugyanolyan értékes, mint Malcnyaié, talán ' ’eegyszeírűsítettebb, kevésbé komplikált. Nehéz sorrendet átkötni, hogy melyik volt jobb. Sikerült néki is megteremtenie azt az atmoszférát maga körül, ame’yben valóban ellenszenvessé válik. Warrenné alakját illetően hasontó a meglátása és felfogása is Maianyaiéhoz, csupán néha más eszközökkel hozza azt napvilágra Azonban mindketten tanulhatnának egymástól, hogy még elfogadhatóbb Warrennét vigyenek a színpadra; Gábor Mara azt, hogy bizonyos. jelenetekben (pl. a II. feiv utolsó képe) legyen egy kissé anya, s ez az érzés, ha kismértékben is, de kerekedjen egyszer a közönségesség fölé; Malonyai, hogy bizonyos szituációkban egy kis kemetteljességet vegyen magára. Pozitív, vagy negatív? Vivie alakját vitatták a legtöbben. Pozitív alak-e Vivie? Voltak, akik határozottan kijelentették: az, hiszen szembefordul anyja mesterségével, összeütközik a társadalommal. Pedig ha következetesek vagyunk, Viviet is el kell ítélnünk, hiszen Vivie (éppúgy mint az író) csak a kizsákmányolás- formája, ezesetben a kizsákmányolás személyes területe ellen lázad fel. A kizsákmányolás tényét nem ítéli el, sőt maga is annak egy fejlettebb, magasabb fokát választja, amikor kijelenti, szemmel fogja tartani a tőzsdét. Megfelelő volt-e, ahogy Pálfálví Éva .Vivia megformálásra törekedett? Akadtak akik igennel, s olya- i. e,v :'s W uK nemmel válaszoltak. Mindenekelőtt helyes volt, hogy Páflfalvi Éva színészi munkáját arra építette, milyen helyet foglal el Warrenné lánya a darabban, s hogy pozitív alak V vie vagy sem. Ennek tudatában életre tudta kelteni a megfelelő figurát; a művelt, hideg és individualista nőalakot. Egyre kell vigyáznia: a kiejtésre. Pusztai Pétert — Frank a'akítóját — azért bírálták, hogy apjával való viszonyában túlságosan cinikus. Persze, ezt már Shaw gondola és írta így. Az igaz, hogy beszédián néha a pesti jassz-nyeiv íze érződött, s ezen lehet és kell változtatnia. Egy-egy komikus mozdulatával, fintorával visz- zaéi. de az ilyen apró hibák ellenére is az előadás legjobb alakításai közé kell sorolni az övét. Szép Zoltán kiválóan megformált Crofts-isát még a kákán csomót keresni akarók is elismeréssel említették. Nyugodtan lehet azt mondani: megva'ósította ebben a néki »testhezálló« szerepben a shakespearei igazságot: »Illeszd a szót a cselekvéshez, a cselekvést a szóhoz«. A jó irtás az akciók és szavak viszonya s ezek mozdulatokkal való kísérése úgy állította élénk a bulldog, a sport- és társaságii ember, a brutalitás jegyeit hordozó kapitalista ké- jencet, hogy jobban elképzelni sem tudnánk. a Kik vannak ,ló másik oldalán“? Körösztös István Gardner tisztele- tes szerepében mutatkozott be. Annak ellenére, hogy a vitában sokan helytelenítették játékát — az előadás legjobban felfogott, éles vonásokkal megrajzolt alakítását nyújtotta. Az egyik felszólaló úgy nyilatkozott, hogy »sikamlós feladat, és helytelen mc így ábiázo’ni egy papot«. Nos, ha a felszólaló által elképzelt tíszte- letest formálta vo’ma meg Körösztös, akkor Shaw-t hamisították volna meg, aki maró szatínávat Gardner személyében az anglikán egyház képmutatásait leplezte le. Körösztös iól értette és jól is ábrázolta Gardner tiszteletest, még akkor is, ha ezt egyeseik a vitán a »ló másik oldatára való átesésnek« nevezték — holott ők »estek át«. Praed-et kettős szereposztásban Kandói Kiss Jenő és Vásárhelyi András játszották. Az általános vélemény és a valóság is az, hogy ebben a szerepben Kendői hihetőbb és jobb, mint Vásárhelyi. A rendezésről, Miszlai István munkájáról is szó esett; érdemeiről 'egjobban az tanúskodik, hogy helyesen látta a darab igazi mondami- vafólát és a rendezői munka a színészi munkával párosulva, jó előadást nyújtott. összefoglalóul a Warrenné mestersége előadásáról, a színházi vitáról: megszokott dolog, hogy »amikor a lelkesedés harcba indul, a gúny mögötte lépdel.« Az előadás — a kisebb hibákat is beleértve, szívós és lelkes munka eredménye. Ezt az eredményt és a színház eddigi eredményeit sokan próbálták már rosszindulattal lekicsinyelni, s ezt megpróbálták most a vitán is. A színház helyesen védte meg álláspontját és adott jó értékelést Shawról, aminthogy jól tolmácsolta a darab mondanivalóját is. Fogadlak meg a vitaesten elhangzott segíteniakaró véleményeket, s a művészeti szakosztály a következő vitára készítsen olyan referátumot, amely helyes és vitathatatlan képet ad íróról, műről, s kiaárja annak lehetőségét, hogy egyesek tudatosan félremagyarázzák, meghamisítsák az írót és a művek mondanivalóját. Ez a színházi vita és a Warrenné mestersége bemutatójának tanulsága. Nagy Tamás. VIKÁR BÉLA (1859—1946) Szombaton délután ünnepélyes keretek közt leplezték le Hetes községben Vizár Béla etnográfus, a község nagy szülötte emléktábláját. A megyei, járási kulturális szervek, a községi tanács és a községi pa-tm- zottság az emléktábla felállításával, az egész délutánt kitöltő ünnepség megrendezésével méltó emléket állított Vikár Eélának. Az ünnepséget a hetesi úttörők énekkara a Himnusszal nyitotta meg, majd Takáts Gyula költő mondott ünnepi beszédet. 'költő és még jelesebb műfordító szerkesztette. Sajnos, később Vargha Gyula elvesztette azt a kéziratköteget, melyet neki 1910- beh átadott Vikár Béla. Ez a kézirat tairta’mazta a gyorsírásról átírt teljes magyar népköltési 'gyűjtését. E kézirat elvesztése után így megint csak az a ,19 vaskos gyorsírással írt jegyzőfüzet maradt meg, amely Gergely Pál közlése szerint 7000 dal szövegét őríz- te meg. Ezt a kincset Gergely Pál írta át aztán újra, és ezzel megmentette a magyar folklór számára. Ezt az anyagot a Magyar Tudományos Akadémián őrzik. Az Országos Néprajzi Múzeum Népzene Osztályán vannak az országjáró fonográf hengerei. Számszerűit 754 darab Vikár-henger. Egy- egy hengeren két-három dal, tehát mintegy 2000 da’liam, amelyből 27 szlovák és 6 vend. Hogy mit kezdeményezett, lemérhetjük azon, hogy Bartók Béla és Kodály Zoltán Vikár út törése után indultak útinkra. Bartók Béla Vikár hengereiről sajátkezűiig kofctáztia le Vikár gyűjtését. A fe'gyűjtött magyar nép- 1 . költészeti anyag és benne Vikár .gyűjtésének mérhetetlen kincsesbányája jórészt már fölmért, de még napvilágra nem hozott kincs. A Magyar Klasszikusok sorozatban nemrég megjéent Or tufay Gyula: Magyar Népköltészet 3. köteté nagy kezdeményezés és lépés, de ennek az anyagnak teljes kiadása parancsa'•■ó. mert Vikár szavaival: »Ha legnagyobb költőnket, ' Petőfit bajos megértenünk a népköltés titkainak ismerete nélkül, bízvást mondhatjuk, hogy magát a népet még annál inkább is bajos. Népünk érzésvilága hét lakattal elzárt titok, melynek kulcsa a népköltés. Azért nemcsak abból a szempontból érdekel bennünket, mint az irodalom kútfeje, forrása, mint az a forrás, melyből nagy költőink merítettek, s mint eltűnt korok és nemzedékek érzéseinek emléktára, de nem kisebb je’entőséget nyer azáltal, hegy a most élő milliók szivét halijuk benne megszó'alni leplezetlen őszinteséggel. Hiszen a nép ezeket a da'okat nem nekünk, hanem önmagának dalolta. Saját szíven könnyített ve1 ük. Mindent, ami őt meghatja, mindent, ami fáj vagy örömet okoz neki, dalaiba önti bele, s csak dalait keli mégis-, mernünk, hogy ezt az egész érT7 .kár Béla emléktáblájának ' felavatására gyűltünk ösz- sze. Itt született 1859-ben Hetes községben. Szülőháza, a volt 'református lelkészlak, ott állt a hajdan fatalpcn álló, majd téglára átépült református templom árnyékában. Öreg falusi ház volt, amely 1830- ban somogyi módra fából, sövény- talakkal és zsuptetővel épült. Az ilyen régi épületek sorsát és életkorát a korhadás vagy a tűz szabta meg. Vikár Béla szülőházát is a hozzá hasonló parasztházakkal együtt felperzselte a tűzvész 1870- fcen. A szülőház elpusztult, de szü- 'öttónek neve és műve ma is itt áll előttünk példaként. Amilyen egyszerű volt ez a szülőház, épp olyan egyszerű környezet, paraszti életforma vette körül Vékárék családi életét is. Apja, Vikár János nemrég még a pápai református gimnázium nagy- műveltségű tanéra volt. Ismerte a francia, olasz, német, latin, görög és héber nyelvet egyaránt. 1856-tól 1867-ig mint Hetes református lelkésze működött a faluiban. Anyja Szomju Istvánnak, a szorgalmas szö’őművelőnek és méhésznek, Ed- de község református tanítójának Verem nevű leánya volt. Egy emléktábla árnyékában elmondott beszéd rövid a'lkalcm &r- ra, hogy Vikár Béla művét csak tömören i? összefogta1 juk. Am két munka: Vikár magyar népköltészeti gyűjtése és a finn népi eposznak, á Kalevalának, fordítása nevét a néprajz-tudományban és az íro- dalcm lapjain örökértékűvé tették. Nemcsak mint a Magyar Néprajzi Társaság alapító tagja, főtitkára, hanem mint a hagyományokat toecsü’ő és modern szellemű magyar polgár is tisztában volt azzal, hogy »az íratlan irodalom, a nép ajkán továbbélő költői hagyomány« mit jelent egy nemzet számára. Tudta jól, hogy nemcsak az ■'rodialcm kincsesháza az ilyen mű, de ez az a tiszta forrás, amelyből a »képzőművészetnek, nyelvtudománynak, nép- és műzenének és a népies szájhagyományt kutató folklórnak« kell megújulnia. Amit elkezdett, nem volt új, de ahogy végezte a népdalgyűjtést, az egész Európában új és első volt. Modem szelleme, mely a gyorsírás bekapcsolásával jelentkezett a mese és a népdal-gyűjtésben, most a gépet, Edison fonográfját állította a nép- da1 gyűjtés szolgálatába'. 1896-ban kezdte meg a gyűjtést. A fonográf viaszhengerein rögzítette népda- zésvilágot, lelkünk világával őszIáinkat, melyek a párizsi 1900-as világkiállítás alkalmával, amikor Sebestyén Gyula bemutatta azokat, óriási sikert arattak. A cigány napszámos«, hátán az 50 kg-mos fonográf és a mellette vándorló Vikár Béla így együtt a magyar népi kultúra apostolának különös je'iképe lett. így járta be esztendőről esztendőre az ország területét »Kriza János vadrózsáinak rég paxűaigon heverő kertjein«, Erdélyben, aztán szülőmegyéjét, Somogy területét is 1879-ben, 1880-ban és végül — ahogy írta — »szülőmegyém támogatósával 1899-ben. Kaposimérő, Juta, Szerdahely, Csoknya, Kásfasze tudjuk olvasztani.« (Vikár: A népdal titkai. Vasárnapi Újság 1906. 218., 219. lap.) Más célunk nem is lehet, mint az, hogy népünk érzésvilágát és lelkiségét, tehát magát népünket mégjobban megismerhessük. E művek születéséhez hozzá fog járulni majdan egy másik mű is, egy rokoni, népi eposz, a Kalevala, mely irodalmunkba Vikár szellemével épült. Az 50 ének 22 795 sora a hetesi leégett, zsupos, sövényfalú ház szülöttének olyan alkotása, mely ihletével mégcsak ezután hozza meg igazi termését. Ha áll Lönnrot-ra, a Kalevala ösz- szeállítójára, hogy »ő a legnagyobb lúd, Szob, Újlak, Csurgó, Csököty, finn író«, mit mondjunk akkor Vi- Tab, Nemesdéd, Atád, Edde, Mo- kár Bélára? A magyar Kalevalával csoléd, Kötcse, Szilvásszentmártcm, Kaposvár, Boglár, Alsók, Berény, Hetes, Kdliti és Szólád öregjei itt- ott még emlékeznek rnagias, szikár a'akjára és örökké vidám természetére. Itt Hetesen, szülőfalujában már alig él egy-két nóta- és meseforrósa, ám Csordás Eszter, Tóth Erzsi, Pöttendi Lidii, Pelőcz Ferenc, Sütő József és Zsobrák János népdalai és meséd bevonultak az egyetemes magyar népi kultúra kincséi köze. Ez a gyűjlegnagyobb költőink sorába lépett. Közel félévszázada adta ki ezt a művet a Magyar Tudományos Akadémia. Beszéljünk-e még ezek után Vidámak az irodalmi életben elfoglalt szerepéről, melyet a La Fontaine Társaságban, a Geothe Társaságban, mint ezeknek elnöke fejtett tó? Vagy részletezzük-e a néprajztudós munkáját, melyet mint tanulmányíró, vagy mint a Magyar Néprajzi Társaság egyik tése »Somogy megye népkö’ité- alapítója és főtitkára végzett? Azt se« címen jelent meg 1905-ben, hiszem, fölösleges, min a Magyar Népköltési Gyű-j- T\/T a itt egy olyan sokszínű és temény új folyamának 6. kötete ^sokoldalú férfinak állított a Kisfa'udy Társaság kiadásában, emléket Somogy megye és a ka- Előszavában Vikár köszönetét mond posvári járás tanácsa, aki kitartó édesanyjának és Pete Lajosnak, szorgalmával a munka példája; szintén Hetes szülöttének, a nép- nepszeretetével, költői alkotáséval, daiköltőnek. népi hagyományaink gyűjtésével E kötetet Vargha Gyula, a kiváló pedig a jövő építője volt. Az ünnepi beszéd után a helyi tanács elnöke átvette az emléktáblát s az ünnepség kultúrműsorral a községi kultúrottbonban folytatódott, ahol Vikár Béla gyűjtéseiből népdalokat, népballadákat, majd a Kalevalából részleteket adtak elő. A kultúrműsorban a kaposvári óvónőképző énekkarán kívül sikerrel működtek közre az Állami Csiky Gergely Színház művészei: Rohonczy Mária, Kerpely Judit és Hajdú Péter.
