Somogyi Néplap, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-02 / 232. szám

6 vi 'VKt'i,4r Vasárnap, 1955. október 2. A közös munka első napjai Dolgos parasztemberek 'kis csapata veti a kenyér- magot a nemesd-édii szőlőhegy alatt. Van köztük idő­sebb, barázdás arcú és fiatal, életerős férfi, nő egy­aránt. Valamennyien új kezdők a közösben: a Má­jus 1 TSZ tagjai. Bár nem igen látszik rajtuk, hogy új kezdők, mert úgy végzik közösen a munkát, mint­ha örökké így csinálták volna. Csupán fogataik össze­tétele árulja el, hogy nemrég még egyéni soriban vol­tak. Ugyanis a lófcgatokon kívül ökrökkel, tehenek­kel is dolgoznak. Ki milyen fogatot vitt a közösbe, egyelőre azokat i-gázzák. Mert sürgős a vetés! Nem akarják arra pazarolni az időt, hogy vásárra vigyék és kicseréljék az állatokat. Még elmaradnának á traktortól, mert az az ördöngős gcp igen gyorsan ké­szíti *a magágyat. No persze, a jövő évi terméssel sem akarnak szégyenkezni. Ment ha mégannyira első évesek is, de meg akarják mutatni, hogy közösen többre mennek, mint külön-külön. — Annak örülnék — mondja Gulyás László, a vezérfogatos, aki 17 holddal állt a tsz-be —, ha közös termésünk »megfölözné« az én idei 9 mázsás búza­termésemet. — Hát reméljük... — jegyzi meg Cseke Imre, aki gyönyörködve szemléli a széles bamállé táblát, amelyet a sok kis parcellából varázsoltak eggyé kö­zös akarattal. Szava, de tekintete is elárulja, hogy igen-igen tetszik neki ez a nagy darab föld, s hogy jobban bízik a bő termésben, mint amikor egyénileg művelte 8 holdját. — Azt hiszem, a műtrágya is sokat segít... — magyarázza szakértelemmel Szatler Zoltán —, mert hogy most szuperfoszfátot tettünk a vetés alá, a ta­vasszal pedig pétisózzuk, igen jó hatással lesz ez a termésre. — Igaz — vette át a szót Gulyás László —, de a műtrágya még nem minden. Pontos a korai vetés is. És a mi erőnkkel el is vethetünk időben, — Jól néznénk ki, ha most sem bírnánk a vetés­sel! — vágott közbe Smelka Józsefné —, hiszen ami­kor egyéniek voltunk, akkor szántani is kellett. Most meg csak a boronát kell a teheneimnek húzni. — Érezni Smelkáné szavaiból: örül annak, hogy végre nem kell tehenekkel kínlódni a szántásban, s hama- trosan egyéb munkában, sem. Csak végezzenek mi­előbb a vetéssel, ezért fogta össze a két tehenet, mert különben csak az egyiket adta közösbe, a másik a háztáji. Hanem ez a Kulcsár Laci, a munkacsapat leg­ifjabb ja, huncut egy legény! Még csak 16 esztendős, de máris férfimunkát végez, s így jogosnak tartja, hogy beleszóljon a felnőttek dolgába. És ő bizony nem nagyon ért egyet mindenben az öregekkel. Fő­leg a fogat kérdésében. Mert igaz, hogy elballag ó' az ökrök után a boronálásban, de mégis az a véle­ménye: gyorsabban mernie a munka, ha lovak vol­nának az ökrök helyett. Persze, nem a rosszindulat sarkallja őt, hiszen DISZ-tag, de mert hogy a 18 éves Lukács Károly fogatos lovakat, hajt, hát ő sem azért állt be fogatodnak a tsz-be, hogy továbbra is ökrö­ket terelgessen. — Nem való ökörfogat a szövetkezetbe — mond­ja nagy komolyan. Lám, milyen igényes lett. Persze, igaza van. Most csak azzal vigasztalják: nemsokára befejezik a vetést, s akkor majd kap lovakat. Meg is érti ezt, _s jókedvvel, fü-työrészve ballag az ökrök után. Nővére, a 17 éves Kulcsár Etelka ,a fejét! (ingat­va szerető mosollyal néz Laci után: milyen férfias is már az ő öccse. Az utolsó fordulóval is kiértek a dűlő végére. A 15 holdas táblán földbe került a mag. De a nap méig jól a láthatár felett jár. Északról traktorbúgást hoz a szél. — Vajon érdemes lesz-e átmenni amoda, szán­tott-e már annyit a traktor, hogy betart estig a ve­tés? — kérdi a többiektől Kiss Imre. — Meg kellene nézni — javasolja Cseke Imre. Mert innen a kukoricástól nem látnak oda a géphez, így van ez még most, nem tudták egy helyen kialakí­tani a táblát egy-egy gabonafélének, mert közbe­esik néhol a kukoricás, melyről még csak ezután ta­karíthatnak be. Majd jövőre! — Azt hiszem, jobb lesz, ha holnap kezdjük) ott — indítványozza Lukács Károly olyan hangsúllyal, hogy még csak véletlenül se higgyék a többiek, mintha ő akadályozni akarná a közös munkái. De hét így van ez kezdéskor, amikor még az egyénileg termelt ka­pások betakarítása is rájuk vár. — Nem fiaim, ne menjünk még haza — mondta határozottan Gulyás László — minden percet ki kell használnunk a vetésre. Hisz magunknak vetünk, s ahogy most vetünk, jövőre úgy artatíhatunik. Holnap eshet is. Ma pedig még vagy 5 holdon elvethetünk. — Úgy van, igaza van — helyeselték a többiek. — Mikor egyéniek voltunk, sokszor sötét estig is vetettünk, csak ki ne késsen a mag a földből — je­gyezték meg többen. És együtt indult az egész csapat a pufogó traktor irányába... Szűcs Ferenc AKIK MOSOLYT VARÁZSOLNAK A FALU DOLGOZÓINAK ARCÁRA Öt éves az országoshírű lakácsai délszláv népi együttes A megye legdélibb sarkában, a ka­nyargós Dráva mentén, zöldüstökű, fürtöságú fűzfák erdőkosziorúja kö­zött fekszik Lakócsa. Virágzó, fejlő­dő község, elégedett emberekkel. Dél­szláv anyanyelvű dolgozók lakják. Itt született, itt kezdte meg működését ezelőtt öt évvel a megye első dél­szláv népi együttese, mely a gyorsan rohanó évek során megerősödött, megizmosodott, országos hírnévre tett szert. Öt éves a lakócsai délszláv népi együttes! öt eredményekben, ke­mény munkában és sok sikerben gazdag esztendő suhant el a lelkes fcultúrmunkásiok fölött. öt szabad esztendő alatt virágzott ki a kultú­ra ott, ahol tíz évvel ezelőtt még csak a «kalendárium« volt az egyet­len olvasmány és a látástól vakulá- sig dolgozó emberek nem jutottak művelődésihez, szórakozáshoz. A múlt elzárta előlük ezt az utat. A lakócsai délszlávok kétszeres elnyomás alatt éltek. Rájuk nehezedett az iga, amely minden szegény közös terhe volt, és melléttel a soviniszta talajból sarjadt gyűlölet kínozta a lakó- csaiafcat is. Ma, amikor az ötödik évforduló megünneplésére készül az együttes, legrégibb tagjai visszaemlékeznek a kezdetre. Arra az Időre, amikor a Dráva mentén egy hajnali sugárral beköszöntött a szabadság is, arra az időre, amikor fény járta be az évez­redes árnyaktól zsúfolt zugokat is. Villanyfény gyulladt a gerendám eny- nyezeteken, kultúrház, könyvtár vár­ta a szórakozni, művelődni vágyó dolgozókat. A lakócsiaiiak akkor már tudták, hogy olyan élet kezdődik a drávamenti kis községiben, amely örökre elűzi a múltat, amely szép, boldog jövő felé vezeti őket. És ezt érezte az ifjúság is akkor,, amikor megalakították a megye ein ső délszláv népi együttesét. Nagy fába vágták a fejszéjüket, de bátran tették, mert fiatalok voltak, mert lelkesedtek és mert a szabad élet olyan sok szépet ígért. Egymásután születtek meg a szebbnél szebb mű­sorok. Honnan -gyűjtötték anyagát? A nép saját kincsét, sajátos népi kul­túráját kötötte színes csokorba. A régi-régi délszláv nóták, -a lüktető ritmusú táncok és a félig feledésbe merült népszokások, melyek már csak az öregek emlékezetében éltek, újra elősarjadtak, hogy színnel, za­mattal, szocialista tartalommal meg­töltve -színpadra kerüljenek. Szép eredmények születtek és a fiatalok lelkesen végezték friunká- jukat, mert tudták, hogy nincsenek egyedüli. Ott volt mellettük a párt, a népművelési osztály. Segítő kezek vezették az együttest azon, a fölfelé ívelő úton, amelyen haladva révbe jutottak. így indultak el miár több- ízben megyei körútra, így ismerte -meg -műs-craikat négy megye dél­szláv -lakossága, így jutottak el a kaposvári, majd a budapesti szín­padokra -is. És mindenütt s-iker, megérdemelt siker kísérte szereplé­süket. öt eredményben, sikerben gazdag: év röppent to-va. Köszöntjük a lakó­csai délszláv népi együttes tagjait az évforduló alkalmával. Ez az öt év legyen -szilé,rd alapja további mun­kássá,guknak. Gyarapítsák sikereiket, öregbítsék hírnevüket. Minél -több- diolg-ozó arcára varázsoljanak mo­solyt, elismerést, nyújtsanak még nagyon sok dolgozónak értékes szó­rakozást. Folytassák tovább szép munkájukat éppen, olyan lelkesen,, mint eddig. GGGGGOGGGQGOGGOGOGGOOGOOGGOGGOGGGGGGGGOGOGGOGGGGG ÚJ KÖNYVEKRŐL — RÖVIDEN Hamvas H. Sándor: Az acél dala (Szépirodalmi). A könyv gyártörténet, szépirodalmi köntösbe öltöztetett szociográfia. A.z író a Horn József és T.-sa Acélárugyár történetének bemutatáséval (az alapítási pillanatá­tól a 80-as évekig) a magyar kapi­talizmus keletkezés- és fejlődéstörté­netét igyekszik felvázolni:. Úgy vá­lasztja ki a szereplőket, hegy -mű­vében társadalmunk úgyszólván min­den rétege képviselve legyen. Kis­polgár, munkás, paraszt, munkás- áruló, forradalmár arcképét és élet­sorsát rajzolja meg egy-egy fejezet­ben. Zalka Miklós: Nehéz út (Katonai Könyvkiadó). A regény hőse két jó­barát, két fiatal tiszt, akik együtt végzik el a tiszti fekolát, együtt te­szik le ünnepélyesen a katonai es­küt, majd egymástól elszakadva, kü­lönböző környezetben, különböző ne­hézségekkel küzdve, harcolnak a zös célért, néphadseregünk erősíté­séért. Az író bátran feltárjá a fiatal tisztek bizony nem egyszer neheze® megoldható problémáit, a tiszti hiva­tás és a magánéltet terén-. Nehéz az út, melyen járnak, nehezen járható-,, de szép, igaz férfit kívánó nagy fel­adat végigmenni rajta. KELLNER BÉLA: T örténf Szabáson,1955-ben A Somogyi Néplap november 7-i cikkpályázatára érkezett írás- mű. A homályba vesző emlékek messzi világába kell vissza­nyúlnia. Hegedűs Nehemiásnak, ami­kor ritka keresztneve eredetét ma- gyarázgatja. A Hegedűs név nem kelt feltűnést falun sem, előfordul a templom körüli finnyásabb házak­ban és az alvég szalmakalapos tö­mésviskóiban is. De az már szent- igaz, hogy a Nehemiás névnek hét megyében sem akad még egy vise­lője. Mint a családi hagyomány me­séli, éppen ez a dolog nyitja, mert az első Hegedűs Nehemiás ritkasági célzattal jutott nevéhez vagy kétszáz évvel ezelőtt. A szabást Hegedűs Ne­hemiás szépapja tizenkettedik gye­reknek születvén, nagy örömet ho­zott a családba. Elvégre igazán nem mindegy, hogy ugyanazt a kis darab kenyeret tizenegy vagy tizenkét gye­rek pusztítja. Egy mohó száj is csökkenti a kenyér penészveszélyét. A tizenkettedik Hegedűs édesapja azonban nemcsak egyszerűen örült, hanem különleges örömét széles e vi­lág tudtára is kívánta adni. Felke­reste tehát tiszteletesüket azzal a ké­réssel, hogy »ennek a gyereknek pe­dig olyan nevet keressen, amilyen hét megyében sem akad«. A tisztele- tes kiszemelte a biblia egyik félre­eső fejezetéből Nehemiás szerény, de nagyon tevékeny alakját, és róla ke­resztelte- el a ráncosképű, síró-rívó jobbágy ivadékot. Ettől kezdve nem­csak a cselédsors, hanem a Nehemiás név is apáról fiúra szállt a Hegedűs •saladban. így került mindkét hagya­ték arra a Hegedűs Nehemiásra, aki majdnem hat évtizeddel ezelőtt Nagyhallá határában visító hanggal köszöntötte a csupa rejtély nagy vi­lágot. U3 y született és növekedett, mint a többi pusztaharango- di cselédgyerek. Jött és volt. Voltak, akik istenáldásaként köszöntötték, persze nem azok, akikhez érkezett. Mi tagadás, ilyenfajta áldás bőven szakadt a pusztaiak nyakába. A kis Nehemiás kezdetben csak lé­tezett. Későb, mint süldő gyerek fél kommandóval, aztán háromnegyed­del szoktatgatta magát a cselédsor­hoz. Különösebb türelmetlenség nél­kül várta a vontatott egyhangúság­gal, de kérlelhetetlen bizonyossággal közelgő egész kommandót és a vele karonfogva érkező teljes cselédsorsot. Zavartalan szürkeségben élt, mint talpa alatt a szürkésbarna homokos föld, melyet csak a fatépő, nagy vi­harok tudtak feiltavarni, a gyenge szellők csak elfutottak felette. A pusztaharangodi forró tájon ritkán sűrűsödött tettekre a vér. Messze látott a szem, mi sem zavarta kósza jártában. A lassú, óvatos lábak alig hagyták el egy életen át azt a tájat, amit a,- szem egyjártában átölelt. Né­mi változatosságot ebbe az életbe csak a játékos délibáb hozott, amely hol egy falui, hol egy erdőt fordított fel a melegtől hullámzó ég kékjére. Ha valakivel mégis csak történt va­lami rendkívüli, valami forró dolog, az majdnem megmagyarázhatatlan volt. Az okok mélyek és láthatatla­nok voltak, mint a szálfenyők gyö­kerei. Ilyen rendkívüli esemény tör­tént 1915. március 15-én is, amikor Nehemiás már mint tizenhét éves legényke a bérlő úr kocsisaként te­vékenykedett a Hartstein-birtokon. Ebédre volt hazatérőben, mikor a majorudvarban a bérlő odadobta ne­ki a kurta parancsot: »BefogniI« Vi­lágos, félreérthetetlen, kemény, kö­vetelő parancs volt. Viszont az a mé­lyen morgó hang, mely Nehemiás fiatal, egészséges és nagyon üres g%;omrából szólott felfelé, azt paran­csolta, hogy elébb ebédeljen. Ki tud­ja, mikor térhet haza? A reggeli so­vány ciberelevesből már nem futja az esthajnalcsillag felbukkanásáig sem. Vékonykán megebédelt hát és csak utána fogott be. Talán az ebéd­re nyomtatóként, de inkább dühe megcsapolására, a bérlő csengő po­fonnal illette késéséért. Nem ment csodaszámba, hogy ütött az uraság, szokása volt. A baj abból falaadt, hogy Nehemiás sem volt rózsás han­gulatban, sőt a gyenge ebéd miatt kimondottan mérges volt. Ö is jó ke­ményen odasózott a bérlő kicsatta- nóa.n piros képébe. A nagy pofont nem is a bérlőnek, inkább a sorsnak szánta, melynek kézzel elérhető meg­testesítője éppen a bérlő volt. Szeni- györgy napig sem kellett várniuk, már másnap útra kelt a nagy család kis cókmókjával. Kidobta,k őket. Ez nem valami bibliai szellemű ítélkezés volt, sőt annak éppen az ellenkezője, mert ez esetben a. gyerek vétkét az apán, az anyán, sőt a testvéreken is büntették. Ez annál is furcsább do­log volt, mert a bérlő istenes, biblia- forgató ember hírében állott. Tflm.eníek hát Hegedűsök a szomszéd! pusztára. A dohány ott is csak dohány, paláhtázni, ka­pálni, szárítani, kötegelni ott is csak úgy kell, mint a másik pusztán. A fizetség is annyira egy, mintha min­den uraság összebeszélt volna. A cselédsors Hartsteinéknál ugyan­olyan cselédélet volt, mint hosszú esztendők múltán Hevesén Márffy Elemérnél, ahol a dohány földöket munkálta. Itt meg az intézővel gyűlt meg a baja, aki dohány eladással vá­dolta. Még ma is szikrázó szemmel, az asztalt verve indulatoskodik, ha erre emlékezik: »Nem, igaz! Nem. ad­tam el dohányt! Csak találomra vá­dolt a bitang!« Hiszen ha csak most mondaná az intéző úrról, hogy bi­tang, abból nem következnék semmi különösebb baj, de akkoron is mon­dotta„ még pedig éppen a legületéke- sebbnek a szemébe, aki kevély lévén, ettől úgy megátalkodott, hogy Nehe­miás szűrét azon nyomban kitette, minőkét fogatos eke fordította ba- Igy vetődött el már érett férfikorban rázdába a zsíros földeket. De Hege- Vadaspusztára, ahonnan egy darabig düs Nehemiás itt sem tudott gyöke— már nem ment tovább, mert ott ka- rét verni. Az állami gazdaság föld- pott tizenegy hold földet. jelnek tagosításakor nydkasan ott hagyta földjét, hiába is ígértek odébb A földosztás sem ment minden egy hasonló értékű darabot.. ^ csalafintaság nélkül, mert az yeíí egy takaros kis házat Szabáson, intéző meg a gazda csodaváró, cső- ^tddet bérelt ott, meg felesbe dolgo- könyös hitetlenséggel próbálta men- 2oij_ leni a menthetetlent. Hát ha elke rülhetetlenül földei kell osztani, miért ne ők osztanák? Megpróbálták a maguk igazságtalan igazságával méregetni a földeket. Maguknak tíz­szer annyit juttattak, mint a minden -- maradt adós> akármüyen hevesnek orvendo cseledekijek. He- ä gedüs Nehemiás talán a mai napig 7 950-ben nagy tisztesség ^ érte» ’ mint mintagazdát megválasz­tották járási ianácsküldöttnek. Hát ki lenne tanácstag, ha nem ő, aki soha egy fillér adóval vagy termeny­sem. szólt volna ellenük, ha a lábodl országúton alkalmasint fel nem ve­szi szekerére a járást gyalogosan já­rást gyalogosan járó nagyatádi párt- titkárt. Tőle kapott néhány színes röpiratot, melynek egyszerű szavai­ból Nehemiás tüstént megértette, ho­gyan is kell a földet osztani. Ha már tudta, aszerint is cselekedett. Hogy helyesen cselekedett, azt pedig az is volt a termés, akármilyen mostoha volt az időjárás. Négy esztendeje úgy elvitte a vész minden baromfiját, hogy nem ma­radt egyebe, csak 440 tojás beadási gondja. Kilencven fillér körül járt akkoriban a tojás ára. Adott hát négyszázötven forintot az asszony­nak, hogy vegye meg az atádi piacon a 440 tojást. Minden rendjén lett volna, ha az asszonyt meg nem kör­,. . . . ,, - . nyekeztk útközben a szószátyár fe­bizonyitja, hogy az intéző es a gazda ? , , M J y - hemepek es nem sugdossák fulebe, hogy »csak nem adja be valameny­rövidesen odébb álltak egy házzal. Ebből Hegedűs Nehemiás rögtön lát­ta, hogy valami lényegbevágóan nagy dolog történt a világban, mert ilyen még nem, fordult elő az ő tarka éle­tében, hogyha valami nem tetszett az intézőnek, ő maradjon, az intéző meg menjen. A föld már megvolt, még jó csomó dohánya is volt. A dohány pedig még sohasem hagyta cserben. Jó az színi, rágni, de eladni is. A tájon el­nyi adósságát? Hátha megváltozik a világ?« így az asszony csak három­száznegyven darab tojást vett. Mint­hogy a világban némi kis változás mégiscsak történt, a hiányzó száz to­jást az évvégi beszolgáltatáshoz da­rabonként három forintjával kellett megvenniük. Akkoriban pár napig nem is váltott szót az asszonnyal. Életük rendién ment. Azaz csak sőnek szerzett érte lovat és tehenet. ment volna, ha meg nem jelenik Németh Jóska, a barátja megajándé- egy napon nála a járási tanács elnö- kozta egy kivénhedt faekével és meg- ke, azzal az ajánlattal, hogy lépjen indult a küzdelem az életért. Hege- be a termelőszövetkezetbe. Ingerül- düs Nehemiás napestig, de még a ten fakadt ki: »Lépjen be maga! En holdfényes éjszakában is szántott, majd leszek tanácselnök«. Hónapról Mögötte tehénfogattal Laci fia bo- hónapra, évről évre gyarapodott a rónáit, aki még csak iskolás sorban Győzelem, és az Uj Barázda taglét- volt. Nemcsak a maguk földjét mun- száma meg vagyona is, de ő csak vi­tt ált ák, -harmincnégy jószág nélküli tázott a népnevelőkkel, csak úgy, családnak szántottak, ingyen, legfel- mint a járási párttitkárral. Nem hitt jebb a ló abrakjáért. Egy év múlva az újságok szavának, megelégedett mar tizennyolc család fogata szán- volt önmagával, életével és másfajta tóit, három esztendő múltán har- életről hallani sem akart. Az igaz-

Next

/
Thumbnails
Contents