Somogyi Néplap, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-16 / 244. szám

t SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1955. október 16, NYÍLT LEVÉL HXGYBRORSZAG HÍTARBIN KÍVÜL TARTÓZKODÓ HONFITÁRSAINKHOZ Amikor búcsút mondtunk egy- mááiak, ezzel indítottatok útnak: »írjátok meg az igazságot!-« És mi így* i válaszoltunk: »Megírjuk, min­dent megírunk.« Tele voltatok két­séggel. és reménykedéssel, félelem­mel, ég sajnálattal. Újra és , újra szá­tokra tolakodtak a szavak, amelyek­kel vissza akartatok tartani minket, a .szavak, melyeket'*' innen-onnan szedtetek fed és amelyek hitelessé­gében' ti sem bíztatok, de az ellen­kezőjét sem mertétek 'hinni. Kétség a füibesúgók Magyarországra szórt rágalmaival szemben és kétség a Miagyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa amnesztiatörvényével szem­ben.. De egyúttal reménykedés is, ’ hogy hátha mégis nekünk van iga­zunk, amikor Véget vetünk önkén­tes számkivetetteégünknek és ami­kor bízunk a magyar nép államá­ban. A félelem azonban ott -tartott benneteket és ránk bíztátok, hogy «derítsük fel a terepet«. Mondta­tok, hogy írjunk, de féltetek, hogy nem lesz módunkban levelet küldeni nektek. Nem egy közülétek már megkapta személyes, névre szóló üzenetünket, de úgy érezzük — ez nem elég. Világgá kell kiáltanunk, hogy minden határainkon kívülre szakadt magyar fülében ott vissz­hangozzék a szó: idegenből — haza­kerültünk végre. Hányódó, kallódó, mindenki prédájából, senki gyerme­kéből, az egyik napról a másikra tengődő hajzáöan i/ándoírból egy fejlődésére és új életére büszke or­szág egyenjogú polgáraivá lettünk. Bevalljuk: -a fölényes legyintés, mellyei aggályaitokra feleltünk, a gúnyos mosoly, amellyel a ránkváró Borzalmak meséit fogadtuk, az ellen" érvek és a honfitársainktól érkezett magyarországi levelek, amelyeket a jó- és rosszhiszemű tanácsokkal sze­geztük szembe — csak félig-meddig voltak őszinték. Bennünk is fel-fel- témlett a gondodat, hogy mi lesz, ha mégis ... ? És most, immár túl az utazás, a TERJED A SZTÄJKMOZGALOM Ausztráliában London (MTI). A Reuter hírügy­nökség jelentése szerint Sydney-ben ó* . Melbourne-ben csütörtökön több mint 8000 rakodómunkás beszüntette a munkát. Hatvan hajón a rakodás szünetel. A rakodómunkások tilta­határátlépés, az első órák és napok izgalmain, úgy, ahogy ígértük, meg­írjuk az igazságot. Megírhatjuk, hogy mennyire megírhatjuk, azt ott, az idegenben talán meg sem érthe­titek igazán. Az első perctől kezdve éreztük a haza gondoskodását. A ha­tár átlépése után könnyeinken ke­resztül mosolygó hozzátartozónk vártak bennünket. Már az első nap birtokunkban volt a személyi igazol­ványunk és munkakönyvünk. Mun- katátbor helyett képességeinknek megfelelő munkát kaptunk ‘és né­hány napon belül aktív dolgozói let­tünk hazánknak. Semmi egyebet nem kíván- a ma­gyar állam tőlünk, mint odaadó, szorgalmas miunkát és azt boldogan teljesítjük. Egy hajdani elmaradt agrárországban, amelyen ,a háború ezer sebet ejtett -n* még a magyar nép történelmében példátlan fejlő­dés után is •— rengeteg tennivaló akad és ebben ránk is számítanak. Honfitársaink! Most már nem le­het ökotok a kételkedésre, a habo­zásra. A magyar nép, a magyar ál­lam, a haza vár benneteket. Meg­bocsát, támogat, becsületes munkát kér és biztosít nekünk és nektek, valamennyi külföldre szakadt, meg­tévedt, de becsületes magyarnak. .Franciaországból hazatért Manko- vits Vera s. k., a HUNGAROTEX mérnöke; Angliából hazatért Barsi Erzsébet s. k., a budapesti Vas utcai szülé­szeti klinika ápolónője; Olaszországból hazatért Babjcsek Antal s. k., a Solymári Cipész Kis­ipari Szövetkezet dolgozója; Belgiumból hazatért Tuboly Otto s. k. segédmunkás, Petőmiháiyfa; Belgiumból hazatért Laiboranovits Katalin s. k. háziipari szövetkezeti dolgozó, Budaörs; Olaszországból .'hazatért Juhász Im­re s. k., a makói gépgyár dolgozó­ja, a helyi Vasas labdarúgó-csapat edzője; Franciaországból hazatért Jovi Bé­la s. k. légiós, a MÄVAUT szerelő­lakatosa, Pécsvárad; Ausztriából hazatért Nesz Ferenc s. k. egyénileg dólgozó paraszt, Vil- lánykövesd; Szíriából hazatért Neubach György s. k. ipari tanuló, Budapest; Nyugat-Németországiból hazatért Vágó Pál s. k., a Budapesti Klement Gottwald Gyár dolgozója. Nagy érdeklődés lapunk cikkpályázata iránt A szerkesztőség álltai meghirde­tett tiikkpályázatra a múlt héten számos értékes novella, elbeszélés és egyéb irásmű érkezett. A .nagy­számban beérkező pályázatok azt bizonyítják, hogy sikerült olva­sóink és a megye dolgozóinak ér­deklődését felkelteni. Jóleső érzés olvasni az írásokat, közöttük olya­nokét is, akik, mint bevallják, ed­dig még nem merészkedtek írásaik­kal a nyilvánosság elé. Különösen szép, meleg lírai han­gulatú, a magyar táj szeretetétől fűtött írás Kása Jenő somodon ta­nító »Alföld« című elbeszélése, amelyet a jövő héten közlünk. Réti László, a Baromfifeldolgozó Vállalat dolgozója »Az utolsó na­pok« című írásában háborús1 élmé­nyeit eleveníti fel. Szőnyi István, lapunk zákányi levelezője eddig már több írását is beküldte pályá­zatunkra. A jobbakat közölni fog­juk. Jó stílusérzékről, ígéretes te­hetségről tesz tanúságot Kauer Ilo­na öreglaki VIII. osztályos tanuló »Ami megérthetetlen« című írása. Hársházi István Nikiéről »így élt Berzsenyi népe ... « címmel cikk­sorozatot küldött be, amely,ben Berzsenyi miiikűai tartózkodását, a költő munkásságát s Berzsenyi ko­rának népét ábrázolja. Cikkeire levélben bővebben válaszolunk. Érkeztek olyan írások is pályá­zatunkra, amelyek közlésre nem alkalmasak. A szerkesztőség ezek­re is válaszol, levélben- részletesen értékeli a -beküldött, közlésre nem alkalmas írásokat. Reméljük, a megye dolgozóinak érdeklődése pályázatunk iránt az elkövetkező időben még fokozódik, s még több írás érkezik pályáza­tunkra. A jövő héttől kezdve na­ponta közöljük a pályázatra 'beér­kezett műveket lapunk hasábjain. Több érdeklődő kívánságára közöl­jük, hogy a pályázatokat kézírás­sal is 'be lehet küldeni Érdeklődve várjuk az olyan írá­sokat, amelyek a falu megváltozott életével, a somogyi falvak nagy átalakulásával foglalkoznak. Az értelmiség életéről, problémáiról, a különböző rétegek problémáiról aránylag kevés pályamű érkezett be. Reméljük, a pályázók között lesznek olyanok, akik e területről merítik írásuk témáját. koznak egy döntőbírósági ítélet el­len, amely elmarasztalta béremelési követelésüket. A dokkmunkások szakszervezete bejelentette, kedden az összes ausztráliai kikötőben be­szüntetik a munkát, hogy a munká­sok megvitassák a bíróság döntését. fl CGT közleménye az algériai kérdéssel kapcsolatban Párizs (MTI). A CGT adminisztra­tív bizottsága közleményt adott ki az algériai kérdéssel összefüggésben. A közlemény kiemeli, hogy a megoldás nz algériai nép hivatott vezetőivel .ártandó tárgyalásokban rejlik, akár­csak Tunisz és Marokkó esetében történt. 4 CGT felhívja a francia dolgozó- iát és szervezeteket, támogassák ezl íz álláspontot és követeljenek együt- esén kegyelmet a halálra ítélt algé­riaiaknak, követeljék a kötelező szol­gálati idejét teljesített korosztály to­pábbra is benntartott tagjainak le- izerelését, a tartalékosok visszaküi- I-ését, az egy év óta Algériába kül­lőit fegyveres erők visszavonását, a izükségálla-pot hatályon kívül helye- :ését és a megtorlások megszünteté- ét Bao Dai megtagadja Ngo Dinh Diemet Párizs (MTI). Bao Daj vietnami ex- .sászár memorandumot juttatott el a Szovjetunió, az Egyesült Államok, lägy-Britannia. India és Franciaor- zág kormányához és ebben megta- ad mádén közösséget a Diem-kor- íáranyal. A memorandum szerint a dem-kortnáríy »nem törekszik de- TÖkfeatifeus ihtézméft'yék létrehözásá- % sem a normális kapcsolatok meg- síemtésére az észak-vietnami kor- •át-nyai«. (Min! ismeretes, a Diem- ortóány'inéfrf ismeri el a genfi meg- llapodásokat és nem akarja előké- uteniygz 1956.-évi általános válasz- isokat. A Die<m-kormány október 1-ra népszavazást hirdetett »Bao aj ellen vagy mellett« jelszóval.) RÖPER MAGDA: Az Idegen Légió után újra itthon, az édes hazában FEHÉRVÁR UTCAIN néhány hét óta egy különleges öltözetű fiatal­ember után fordulnak meg a járó­kelők. A csaknem két méter magas, szőke, göndörhajú fiú idegenszabású barna zubbonyt visel, cipője fehér vászon, vastag, -fehér gumitalppal. Ha valakivel megáll 'beszélgetni, lát­szik rajta, hogy szinte szívja, issza magába a magyar szavakat. S mi­kor ő szól, egy cseppet mintha ide­gen kiejtés vegyülne hangjába. Pár percnyi -beszélgetés után belenyúl a különleges kabát egyik zsebébe, fényképeket húz elő. A kép sötét­bőrű bennszülötteket ábrázol, fehér -turbánba, lepedőbe tekerve. De ér­dekes, az egyik férfi arca egészen fehér ... Mintha nem is bennszülött lenne... — Ez -itt én vagyok — mutat a, fehérbőrűre. — A kép, ha jóíl emlék­szem Szidi-Belaiesbami készült. Ott és mindenütt »Giljasz Zsansz«-nak ne­veztek. Nem tudták kimondani a ne­vemet ... De most, ó, el sem tudom mondani, milyen boldogság, hogy -megint így hívnak: Gulyás János ... És olyan jó ismét magyar szót hal­lani! Rettenetes volt már az áliandó idegen beszéd, s a távoliét Hogy vágytam vissza, hogy egyszer újra magyarul! mondhassak él mindenig ami tíz év alatt velem történt... * * * 1945 SZEPTEMBER. Reményt­vesztve, elkeseredetten kóboroltam Budapest utcáin. Fáztam és komor gondolatok dúltak bennem. Senkim sincs. Men'heiyi'gyerek vagyok, mert szüléimről a front óta semmi hír. Éhes voltam és fáradt. Utolsó pén­zemen még az akkori Angol-parkiba mentem, ettem egy pár falatot és hogy- szomorúságomat valamivel el­űzzem, az óriáskerékét csodáltam. Mellettem egy férfi gúnyosan felne­vetett: »Ez valami?! Látnád milyen van Bécs-hen! Legalább háromszor ekkora...'« -Csodálkozásomat látva! még jobban »pártfogásba vett«. Te­lebeszélte a. fejemet Bécs csodáival. Hogy ott milyen jómód van, zsú­foltak az üzletek, olcsóság, remgéteg munkaalkalom... És ez mind rám vár — mondta —, ha egy kicsit 'bát­rabb vagyok. Ahogy; beszélt, szavaival szinte foglyul tartott. Fülembe zúgtak a csábos szavak és... egy pillanatra megszédültem tőlük. Megtapogattam a zsebem, egy öngyújtó volt benne. Eladtam. Utolsó pénzemen vonatje­gyet váltottam Hegyeshalomig. — Nem gondolta, hogy a határon elfogják? Vagy ha mégis kijut, on­nan már nehéz lesz a visszatérés? Ilyen könnyen búcsút intett hazájá­nak, az anyaföldnek, ahol született? — Ah!... Mire is gondoltam én akkor? Tizenötéves voltam, minden­kitől elhagyatott gyerek. Az utcán kóboroltam, s akkor még sok ember volt, aki öklét emelte az új rend­szerre és azt hangoztatta, ha lehet, csak el innen. Az én fejem is ilyes­mivel beszélték tele. Mit tudtam ak­kor, mit jelent ez a szó: haza ... s mi az az érzés: honvágy. Miikor ron­gyos ruhámban, s egy darabka szá­raz kenyérrel a zsebemben felültem a vonatra, senki sem búcsúztatott, senki sem hullatott értem könnye­ket ... Mintha itthon egészen feles­leges lettem volna. BECS ,.. Bécs ... Bécs .., ezt za­katolták a vonat kerekek, s egy éjjel elrobogtunk a határon. Nem vettek észre. Reggel megállítunk. »Wien« — olvastam egy táblán és csak nehezen tudtam megérteni, hogy ez »Bécs«-et jelent. Elindultam a városba, hogy meg­keressem a csodálatos kereket, s a teli boltokat. Átkozott viharos idő volt! Bori gázva vánszorogtam, körü­löttem mindenütt rom és rom. Meg­szólítottam a járókelőket, de -azok ér­tetlenül néztek rám: »(Nicht ver­stehn«... Nem, hogy is értették volna az én magyar kérdéseimet. Egy szót sem tudtam németül... Ke­serves sírásba kezdtem. Óh, hisz én itt olyan idegen, vagyok!.. . Minden­ki gyanakodva néz rám és senki sem mond egy jó szót. Nem maradok itt! Visszamegyek ' Magyarországra, hisz ott megértik, ha kérek valamit Október 19, szerda: a pártoktatási év ünnepélyes megnyitója A Megyei Párt-végrehajtóbizott- ság Agit.-Prop. Osztálya értesíti a politikai iskolák első évfolyamának és a marxizmus—leninizmus alapjai tanfolyamok hallgatóit, hogy az 1955/56-os pártoktatási év ünnepé­lyes megnyitója október I9-én, szer­dán lesz az egész megyében. Felhívjuk a propagandisták, hall­gatók és a pártvezetőségek figyel­mét a jó előkészítésre és pontos megjelenésre. MEGYEI PÁRT- VÉGREHAJTÓBIZOTTSAG AGIT.-PROP. OSZTÁLYA ■■UUUIIIIII Befejeződött a magyar—jugoszláv határügyi fővegyesbizottság YI. ülésszaka A Magyar Népköztársaság kormá­nya és a Jugoszláv Szövetségi Nép- köztársaság kormánya között a ha- tárincidensek megelőzésének és ki­vizsgálásának tárgyában 1953. au­gusztus 28-án Baján megkötött egyez­mény értelmében a magyar—jugo­szláv határügyi fővegyesbizottság 1955. október 10-től 14-ig Osijekon megtartotta VI. rendes ülésszakát. A fővegyesbizottság megállapítot­ta, hogy a magyar—jugoszláv hatá­ron az V. és VI. ülésszak közötti idő­ben javult a helyzet és -teljes egyet­értésben elhatározta, -hogy megteszi a helyzet további javulásához szük­séges intézkedéseket. Sajtóhangok Iránnak a közel-keleti * katonai tömbhöz való csatlakozásáról KAIRÓ (TASZSZ). Az A1 Ahran szerint »Iránnak a török—iraki egyezményhez való csatlakozása ko­moly imperialista cselekedet«. Egy másik kairói lap rámutat, hogy ugyanakkor, amikor Irán csatlako­zott a közel-keleti katonai tömbhöz, e térség államainak alapvető magva, éppen a legjelentősebb arab orszá­gok megtagadják a tömbben való részvételt NEW YORK. A New York Times azt írja, hogy »Washingtoniban öröm­mel fogadták Irán döntését és ez a döntés megnyithatja az utat ahhoz, hogy más országok is, beleértve az Egyesült Államokat csatlakozzanak e szövetséghez«. PÁRIZS. Az AFP hírügynökség, kommetálva az iráni kormánynak az angol—-török—iraki—pakisztáni kato­nai szövetséghez való csatlakozását, megjegyzi: »Senki sem titkolja, hogy ez az új szervezet bonyodalmakat idézhet elő a Közel-Keleten«. Az Humani-té rámutat, hogy az irá­ni kormány döntése ellenkezik a szovjet—iráni szerződéssel és a kö­zép-keleti biztonság biztosításának feladataival DELHI. Az Indian Express címí lap kommentálva Irán döntését, hangsúlyozza: »Irán megtette ezt a lépést annak ellenére, hogy a szov­jet kormány számos, a szovjet—iráni kapcsolatok megjavítását célzó intéz­kedést tett«. Ennek az egyezménynek mint a NATO nyugat-ázsiai kiegészítésének főcélja az — állapítja meg a továb­biakban a lap —, hogy biztosítsa a Nyugat ellenőrzését a kőolajban gaz­dag területek felett. Iránnak e cso­portosulásba való belépése maga után vonja, hogy részt vegyen a hi­degháborúban és komoly felelőssé­get vállal magára. Ceaknem száz argentin kép­viselő ül börtönben Buenos Aires (MTI). Az A-FP je­lenti: Argentínában körülbelül száz parlamenti képviselő a börtönben várja, hogy befejeződjék a vizsgálat a Peron-rendszer alatt szerzett va­gyonuk eredetéről. Egyébként mintegy hatvan parla­menti képviselő és szenátor szökés­ben van. Rohanni kezdtem a sötét -utcákon, de az állomásra már nem találtam vissza. Fáradtan kuporodtam le egy kapu alá. Másnap bekopogtam a magyar házba, hogy eligazítsanak. — Hogyan fogadták? Ugye azért ment, hogy hazavezéreljék, hát ka­pott-e tőlük valami útbaigazítást? — Útbaigazítást? Egy j-ampec- öitözetű férfi vett »(kezelésbe«. (Meg­bolondultál? Haza akarsz menni — mondta. — Erre van a mi jövőnk, nézd —• és még nyugatabbra muta­tott. — Én is éppen oda indulok. Mehetünk például Olaszországba. Ott meleg van és sok az ennivaló. Gyere velem! Fáztam és éhes voltam. Eliindul- tlurik., Minden lépéssel messzébb, messzebb Magyarországtól. Szivem a torkomban dobogott és átkoztam azt a pillanatot, amikor vonatra ül­tem. De ekkor már hiába! Nem volt senki, aki valóban jóakaróm lenne, aki visszatérítsen. Grázban a sok 'bánattól, gyalog­lástól már olyan gyengének éreztem magam, hogy nem -folytathattam az utat. Kórházba vittek. Később ott- maraditajn talkarftónak, szeméthor­dónak. Innen a feffemici lágerba vittek, majd egy paraszthoz kerül­tem, ahol krumpl-icsírázásért, favá­gásért kenyeret, levest kaptam. így találkoztam légy magyar férfivel.: Könyörgött, adjak neki egy darab kenyeret, útlevelet ad cserébe. Út­levelet Párizsba! Jól megnéztem a pajpílnt. Nagy1- dsodálkozásomra ' á fénykép hasonlított rám. PÁRIZS! Zsongott -bennem ez a szó... És ez az ember olyan éhes! Cseréltünk! Néhány nap múlva már a francia zónában, Brégens városban egy bá­nyában dolgoztam. Itt hallottam elő­ször ezt a szót: »Idegen Légió«. Mézes-mázcsszavú férfiak csalogat­tak, hogy 'kár itt gürcölni, álljunk közéjük, menjünk Afrikába, vagy ahogy ők mondták: a mesék, a kin­csek földjére. Temérdek lesz a fize­tés, könnyű az élet... 'Csábos ígéret.!-! Mégsem mond- tsm igent. Ekkor már komolyodni kezdtem és fájón tombolt bennem a honvágy. Sokszáz kilométernyire vagyok édes hazámtól, s még mesz- széhb akarnak vinni! Nem, -nem me­gyek! Inkább itt maradok, innen ta­lán könnyebb lesz a szökés. Ismét egy 'parasztházhoz kerül­OQ XJOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCOOOOOOOOOC6 tern trágyát hordani. Aztán jött Párizs; az álmodott Párizs. , Rend­őrökkel, sötét cellával fogadött. Le­vetkőztettek, méricskélni kezdték lábamat, karomat. »Magassága 175... 17 éves« — ezt írták rólam egy kartonra. —- 'Mi a célja? — pat­togott felém a kérdési — Haza sze­retnék menni... —• Gúnyosan ne­vettek: -— Haza? Csak szeretne! A maga testalkata tökéletesen arra való, hogy légionista legyen. Elvették a cndiruihám, beöltöztet­tek, Fejeimre fekete svájcisapka ke­rült. amit fülürifcrecsapva viseltünk. Megkezdődött a kiképzés. Egy nap aztán hatalmas kavarodás támadt a táboriban. A tisztek fogvaoogva mon­dogatták egymásnak, hogy egész Franciaországban leálltak a -gyárak, a -bányák, a villamosod. Sztrájk! Ekkor hallottam először a francia -munkások hőstetteiről ölték a kommunistákat, kínozták a sztrájk­vezetőket, de -azok nem adták fel elveiket. Sokam, mi -is titokban ve­lük éreztünk. Mint arculcsapás ért egy nap a hír: ibemimüinket visznek a sztrájk í-atö(riésiái)e. Gumiboittal, élles fegy­verrel kell ütni, halálba küldeni a munkásokat. .. Alpárikra, fivérünkre gondoltunk, aki valahol szintén gyárban dolgozik. Nem! Még ha megbüntetnek, sem megyünk saját véreink, a munkások meggyilkolásá­ra! Húzódozni, lázongani kezdtünk. Vezetőink nem találtak még elég »keménynek«^ »mn©gbi!z|haitának«i benmiünket, hát küldtek helyettünk másokat a sztrájk elfojtására. — Nem irtózott attól, hogy ilyes­mire akarják felhasználni? Nem próbálkozott szökni, kikerülni a ke­zükből? —- De hányszor próbáltam! De naponta száz és száz összebilineselt, agyonvert embert tuszkoltak vissza. Szökevénylek. Előttünk kínozták őket, elrettentő példaként: »Így jár, aki haza akar menni.« Haza! Hogy mennyit jelentett ak­kor már ez a szó, el nem lehet mon­dám. Utolsó görcsös elhatározásom­ban még egy cselhez folyamodtam: kafonartuhám ' átóseréltem - civilre, hogy aibbán szököm. - Észrevették. Aztán már nem volt. kegyelem. Ha­talmas fizetést, gondtalan életet ígértek... és aláíratták a szerző­dést. . - ' (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents