Somogyi Néplap, 1955. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1955-07-17 / 167. szám
Vasárnap, 1955. július 17. Minisztertanácsi határozat a földművesszővetkezetek tevékenységének további fejlesztéséről A Minisztertanács határozatot holott, mely széleskörű 'lehetőséget nyújt a földművesszővetkezetek tevékenységének további fejlődéseje. A mezőgazdasági termelés fellendítése és a dolgozó parasztság magasabb szövetkezeti formákra való átvezetése érdekében, at . földműves- szövetkezetek az eddigit meghaladó mértékű lehetőséget biztosítanak a termelőszövetkezetek fejlődéséhez. A Minisztertanács határozata le- hc/ővé teszi a földiművesszövetke- xefceknek, hogy a termelőszövetkezetek részére a terme'ési és értékesítési szerződéseknél biztosítsanak elsőbbséget. A földművesszövetkezeteknek fokozottabb gondot kell fordítaná a termelőszövetkezetek bizományi értékesítésére. Bizományba átvett árukra azok árának 50 százaléka erejéig a földművesszővetkezetek előleget adhatnak a termelőszövet- kezeteknek. -r A földművesszővetkezetek a termelőszövetkezetek anyag-, eszik ózés alkatrész-beszerzését ; egyszerűbb eljárásokkal bonyolíthatják le. Ez azt is jelenti, hogy a helyi földművesszövetkezetek vegyenek fel olyan cikkekre is rendelést, amelyek a helyi kereskedelmi forgalomba nem kerülnek. Biztosítani kell, hogy a terrnelőszövetkf/’etek a termelési, rendeltetésű cikkeket a hozzájuk legközelebb eső bolt, illetve vállalat útján szerezhessék be. A földművesszövetkezetek fokozottabb gondot fordítsanak a földművesszövetkezeteken belül alakuló szakcsoportok szervezésére és helyes politikai felvilágosító munkával segítsék elő a már működő szakcsoportok termelőszövetkezetté való fejlődését az önkéntesség alapján. A Mtaiisatertamécsi kívánatosnak tartja, hogy a földművesszövetkezetek a szakcsoportok működését a takarmánynövényekre, £Z állattenyésztésre, a nagyabb értékű mező- gazdasági gépek közös beszerzésére és használatára is kiterjesszék. MTI. Több mint 200 ifjúsági arató- és cséplőbrigád a megyében Megyénkben az elmúlt félév folyamán 14 223-ról 21 500-ra emelkedett a DISZ-tagok száma. A szép gyarapodást elsősorban a kongresz- szusi előkészületek idézték elő. A lendületes, eredményes miunkaver- senyek, a kongresszus sikeréért történő megmozdulások e-ggyékovácsol- ták az ifjúságot, sok új tagot vezettek a DISZ-hez. Az ifjúsági seregszemle ugyancsak sok új tagot toborzott, a kultúrmunkám keresztül is több mint háromezer fiatal ismerte meg a DISZ célkitűzéseit és kérte felvételét. A létszám azóta is szakadatlanul bővül. Jelenleg már több mint 23 000 tagja van a BISZ-nek Somogybán. Csupán a Kaposvári Textilművekben több mint 250 új tagot vettek föl a kongresszus óta. A mennyiségi gyarapodás mellett minőségileg, szervezetileg is erősödik a DISZ. Ez elsősorban a munka területén nyilvánul meg. A fiatalok ■bebizonyítják számos alkalommal, hogy méltán tartoznak az ifjúság élcsapatához. 200-nál több ifjúsági arató- és cséplőbrigád dolgozik a megyében" Ezenkívül 80 önkéntes aratóbrigád segít a rászorulóknak. Barcson, Háremfáin, Kapolyon és még számos községbein az önkéntes brigádok több mint 40 holdon végeztek aratást öregeknek, özvegy- asszonyoknak, munkaképteleneknek. Emellett szép részt vállalnak a fiatalok a kultúragitáoiós munkából is. Mintegy 250 kulfcúragitációs brigád működik a megyében, melyeknek zömét az ifjúság alkotja. Változatos műsoraikkal köszöntik az élenjárókat, buzdítják az elmaradókat. AUGUSZTUS 20 TISZTELETÉRE SOMOGYI KÉP LAP Több mint félmillió tégla terven felül Az éves versenyvállalások teljesítése közben ipari üzemeink és vállalataink dolgozói alkotmányunk ünnepének tiszteletére újabb és újabb jelentős felajánlásokat tesznek. A Somogy megyei Téglagyári Egyesülés üzemeinek dolgozói — augusztus 20. tiszteletére — téglagyáranként ígéretet tettek a tervek túlteljesítésére. Vállalásuk átlagosan üzemienként az, hogy 50 000 nyerstéglával és 20 000 égetett téglával termeinek többet, mórut amennyit a terv előír. Ha az Egyesülés üzemeinek vállalásait összeadjuk, akkor látjuk, hogy augusztus 20. tiszteletére 550 000 nyerstéglával és 280 000 égetett téglával termelnek többét, mint ameny- ínyi a tervkötéezettség. A Kaposvár I-es telep kézivetőinek versenyvállalását külön meg kell említeni. Ők azt ígérték, hogy augusztus 20. tiszteletére éves tervükön felül 95 000 darab nyerstéglával gyártanak többet. Ez a tóglarneranyiség három kis családi ház felépítéséhez ■eiegetndő. E jelentős versemyvállailást Balogh V. József, Balogh Ernő, Balogh Sándor, valamint Szép János ‘tette. Augusztus 20-ig a Téglagyárt Egyesülés minden üzemében anra törekednek, hogy amit alkotmányunk ünnepére váflCjafiitak, teljesítsék. fi Darányi Gépállomás pártszervezete segíti az aratást és cssplést Nemrégiben összehívták a gépállomás dogozóit és megbeszélték a feladatokat. Minden dolgozó azt a megbízatást kapta, hogy pontosan, gyorsan, a legjobb minőségben teljesítse tervét a legrövidebb időn 'belül. A párttagoknak kötelességük élenjárni. A. legjobb aratógépkezelők és kom- bájmosok versenyzászlót kapnak öt- naponként. A pártvezetőség foglalkozik a szervezet erősítésével is, hisz ez az idő a legjobban megmutatja, ■hogy kik érdemesek a párttagságra. Havonta 2 új tagot vesznek fel. Megbízást kaptak az agronómusok fs, akik a tsz-efeben segítik elő az aratás mielőbbi 'befejezését és a csép- lés megkezdését. Tanácstagok és tanácsi dolgozók népünk kenyeréért A vízvári tanácstagok saját példájukkal lelkesítenek az aratásra Vízvár község tanácstagjai minden időt és alkalmat felhasználnak arra, hogy buzdítsák, lelkesítsék a dolgozókat az aratásra és gyors betakarításra. Felhívják a dolgozó parasztok és tsz-ek figyelmét vállalásaik teljesítésére. Mozgósítanak a tanácsülések határozatainak megvalósítására, az aratás gyors elvégzésére, a termények július 22-ig való betakarítására és a taarüóhántás július 28-ig való befejezésére. De a tanácstagok nemcsak beszélnek, hanem maguk is példát mutatva dolgoznak. Kollánovics Ferenc és Kerényi György már befejezték az aratást, s már a betakarítást végzik. Jó munkájuk nyomán minden gazda azonnal a cséplőgéptől teljesítette 'beadási kötelezettségét, ugyanígy lesz majd a kenyérgabonánál is. Utcák közötti verseny Bolhán A balhéi tanács hirdetőtáblákon népszerűsíti a munkákban élenjárókat. Igen jó módszereket aCikalimaz- nak a verseny fokozására. Ilyen pl. az «-utcák közötti verseny-«: a különböző utcák dolgozói egymással1 versenyezve dolgoznak. Jelenleg a Kossuth utca az első, az utolsó pedig a József Attila utca. Népszerűsítik a dolgozó asszonyokat is. Felírják nevüket a «Példamutatók <táblájá«-ra. A kiválóan dolgozó parasztok a «Kasza hősei« cím alatt találják meg nevüket. Mindezek eredménye az, hogy a község már hosszú ideje első a járásban. Dantai József 'tanácselnök és Kertész János vb-titkér kom reggeltől késő estiig a mezőt járja, hogy biztassa a dolgozókat minidéin perc felhasználására, mert Bolihó község továbbra is az élen akar haladni. Segíti az aratást, a tsz-mozgalom fejlesztését, harcol a községfejlesztési terv megvalósításáért a nagyberki tanács A Nagyberki Községi Tanács alaposan. felkészült a nyári mezőgazda- sági munkákra. Idejében megtörténtek a szerződéskötések, zavartalanul megkezdődhetett az aratás. Mind a termelőszövetkezetek, mind az egyéniek javában aratnak, öt családnál azonban nem megy a munka. Vagy öregek már, vagy pedig katona a férj, kórházba került a családfő stb. A községi tanács ezt a kérdést is megoldotta. Csonka Károly tanácstitkár egyik este részvett a DISZ-gyűlésen és elmondta a fiataloknak, hogy több család segítségre szorul az aratásnál. Az ifjúság nyomban elhatározta, hogy önkéntes aratóbrigádot szervez, amely majd elvégzi a munkát. ók aratják özv. Ferenc Józsefre 80 éves öregasszony egy hold búzáját, Kiss Iimréné katonai eles ég két hold búzáját és a többi rászorulók gabonáját. Le a bürokráciával a sisegY©! Terménylorgcslss&i Vállalatnál is A Somogy megyei Tejipari Vállalat 600 mázsa atomsza’mát rendelt, a Somogy megyei Terményforgarmi Vállalattól a Szőcsény-ipusztai sertéstelep részére. Az alomszalma leszállítása nem volt sürgős, mert a sertéseiket csak a hidegebb idő beálltával, novemberiben kezdik almozni. Június 22-én megérkezett Marcaliba az első, 66 mázsás szállítmány. De nem alomszakna, amit rendeltek és amire a sertéstelepnek szüksége lenne, hanem a sertések aT.imozására nem megfelelő sás. A Somogy megyei Tejipart Vállalat azonnal kérte a további szállítmányok felfüggesztését azzal, hogy nem ragaszkodik az alamsza1ma időbeni leszállításához, nem' lép fel kötbérigénnyel, még ha az aratás után szállít is a Temmény- forgákni, de sásra nincs szüksége. Ax alomsxalma sem esákisx almája A Terményfongalmi Vállalat -— bár megígérte, hogy leállítja az alomsás-küldeményeket — mégis további 294 mázsát szállítottak Marcaliba, a Szőcsény-pusztai hizlalda részére. Kapott 'tehát a Somogy megyei Tejipari Vállalat Szőcsény-pusztai sertéstelepe 360 mázsa aíamsást, amelyre semmi szüksége nem volt, legfeljebb 4 lovának almozásá-ra használhatja (erre a célra legalább 4 évig fedezi a szükségletet). Négy évig ázhat, rothadhat ott a telepen ■ez a rengeteg alomsás! Fizettek Dódig mindezért mázsánként 42 forint vételárat, tehát több mint 15 000 forintot; a szállítási költségeket, ami kb. 7000 forintot tett ki; a szállítás .során 'befülledt alomsós szétterítési íköltségét, 400 forintot, s fizettek a késői értesítés miatt* 240 forint fék- bért. Tehát majdnem 27 000 forintéba került a négy ló almozása. Minél bonyolultabban — ez a fő! Meg kell azonban mondani, hogy ha még szüksége lett volna is a sertéstelepnek az alomsásra, akkor sem került volna féle annyi költségbe sem, ha a Terményforgakni Vállalat nagyobb Jelkiismerettel és kisebb bürokráciával kezelné a megrendeléseket. Mert mi történt? A 360 mázsányi a'omsástoól 66 mázsát a Tertményfor- gritni Vállalat sávolya telepéről szállítottak vonaton Marcaliba. Innen kellett a Szőcsény-pusztai telepnek gépkocsival elszállíttatni az alom- zás!. Marcali Szőcsény-pusztától 16 kilómé térré fekszik, míg Sávoly, ahol a sást' vagonba rakták, csak 7 kilométernyire. Sávolyból tehát elküldték az alomsást Marcaliba vonaton, hogy a sertéstelepnek 16 kilométerről kelljen beszállítania, 7 kilométernyi távolság helyett. így '»segíti« a Somogy megyei Tenményfor- gaiimi Vállalat a vele összeköttetésben lévő vállalatok önköltségének csökköntését! Elszállíttatja vonaton a terményt, így a megrendelő 30,50 forintos mázsánkénti ár helyett fizethet 42 forintot, s ráadásul háromszor olyan messziről hozathatja el a terményt, mintha azt a tárolási helyen vette volna át. Ebből is felmerül párezer forint költség. Ez volt az első szállítmány a 360 mázsáiból. A többinél sem jobb a helyzet. Ezek a szállítmányok Bailatonszent- györgyről és Balatonfoogléfrrál érkeztek vonatom Marcaliba. Tehát ezek is 42 forintos egységárral vonatoztak, gépkocsiztak hosszú 'kilométereket. fizették utánuk a rengeteg szállítási költséget, a 2400 forint fákéért. Pedig a hizlalda közelében is vásárolhatott volna a Tenményfor- ga'mi takarmányt, és akkor a Tejipari Vállalatnak nem kellett volna 42 forintot fizetnie mázsánként, nem kellett volna fekbért fizetnie, és nem kellett volna gépkocsikat fogadnia, mert a pár kilométeres körzetből saját fogataival s beszállíthatta volna azt Szőcsény-pusztára. A sertéshizlalda a négy lovat éppen a takarmány-szállítások lebonyolítására tartja. Mi más ex, ha nem kártevés? A Termónyforgalmi Vállalat azon- (ban nagyon sietett a megrendelt almot leszállítani, mert ez növelte terv- teljesítését. Nem törődött azzal, hogy nem a megrendelt árut szállátja, a szállítmány küldéséről — szabályellenesen — előzőleg nem is értesítette a megrendelőt, ezzel 27 000 forintnyi elfekvő készletet halmozott fel egy vállalatnál. Kyen összeggel emelte csak ebben az egy esetben a Szőcsény-pusztai sertéshizlalda önköltségét. Feleslegesen vett igényibe vasúti kocsikat, tehergépkocsikat. De felelősség terheli a Somogy megyei Tejipari Vállalatot is, amiért átvett clyan árut, amit nem rendelt meg és amelyet nem tud felhasználni. A bürokratikus, kapkodó munka a termények szállításánál igen gyako-' ri. 13-án is kaptak egy vagon alom- szalmát Baranyáról, amikor közvetlen közelükben is rengeteg tárol. Felháborító az is, ami tavasszal 20 mázsa kukoricával történt. Ezt a mennyiséget ugyancsak a Szőcsény-pusztad hizlalda részére rendelték. Itt a sertésteleptől 10 méternyire van a Termény- forgalmi Vállalatnak, egy raktára, ahol rengeteg kukoricát tároltak akkor is, amikor a hizlalda részére megrendelték az említett 20 mázsa kukoricát. Mégsem ebből a raktáriból utalták ki — bár erre még külön is figyelmeztették őket —, hanem Balatonkeresztűrról, Balatonmáráá- ról és Kéthelyről kellett a kukoricát gépkocsival összeszedni. Ahol a jó munkáért büntetnek Vagy egy másik példa: a Szőcsény- pusztai terményforgalmi raktár mag- tárosa utasítást kapott, hogy szállítson szemestakarmányt gépkocsival Balatonszentgyörgyre, ott rakassa vagonba, s küldje el Böhönyére a Bö- honyei Sertéstenyésztő Vállalatnak. A magtáros, Fehér elvtárs -gondolkozott. Baiatomszentgyörgy 20 kilométer, a böhönyei sertéstelep is ugyanennyi. Logikus és nemzetgazdasági szempontból hasznos, ha egyenesen Böhönyére szállíttatja a terményt. így is tett. Azt gondolná most mindenki, biztosan megdicsérték azért, hogy ilyen lelkiismeretesen gondoskodott a felesleges kiadások megszüntetéséről. Szó sincs róla. amiért elAlaposam megdorgálták, tért az utasítástól Kapitalista módszer s esak én, aztán; megint én... Mit bizonyít mindez? Azt, hogy a Tenményforgaimi Vállalatnál csak arra ügyelnek, hogy saját terv-teljesítésük legyen rendben, az ő munkájuk menjen a legegyszerűbben. Arra már nem gondolnák, hogy a lélek- nélküld, bürokratikus munka milyen hatalmas károkat okoz népgazdaságunknak. Hiába törődnek saját vállalatuk önköltségcsökkentésével, ha rossz munkájuk nyomán más vállalatoknál az önköltség többszörösen -emelkedik. Csak egy kis hizlalda példáját ismertettük, mégis sokezer fariint ra rúg az az összeg, amit megtakaríthattak volna, ha a Termónyforgalmi Vállalat nagyobb figyelemmel intézné a diszpozíciókat. így a takarmányok beszerzési ára felére csökkenhetne, mint az a 360 mázsa alomsás esetéből is látható. A Somogy megyei Terményforgalmi Vállalat vezetőinek sürgősen intézkedniük kell, hogy mielőbb szűnjék meg ex a tűrhetetlen állapot. Meg kall keresniük: mik vagy kik okozzák, hogy ilyen rendszertelen, inam körültekintő munka folyik náluk, amivel hatalmas kánokat okoznak népgazdaságunknak. A jövőben fokozottabban vegyék figyelembe a szállításoknál a megrendelő javaslatait és az egyes telepek vezetőinek nagyobb öntevékenységet biztosítsanak. A Somogy megyei Tejipari Vállalat pedig — ha ilyen eset még ©lófordulna — -ne elégedjen meg szóbeli kifogásolással, ne engedje, hogy szükségtelen szállításokkal emeljék önköltségét. Ne vegyen át olyan árut, amit nem rendet, és amire nincs szüksége. Éljen törvényben biztosított jogával, hogy a Somogy -megyei Terményforgalmi Vállalat is megtanulja: a takarékosság és a tervszerű munka mindenkire kötelező. Langer Károlyné. Az ifjúság a cséplésnél is segédkezik majd. A községi tanács alapos részt vállalt a tsz-mozgalom népszerűsi- tésében is. A tanácselnök, a titkár, a vb-tagok majdnem minden .este ellátogatnak egy-egy dolgozó paraszthoz, hogy meggyőzzék őket a szövetkezeti gazdálkodás előnyéről. Az eredmény nem is maradt el. Az eh múlt hetekben 11 család lépett be 20 taggal a termelőszövetkezetbe, ebből hat családot a tanácstagok győztek meg. A soroniévő munkák mellett nem feledkeznek meg a községfejlesztésről sem. A felszabadulás óta kulitúr- otthont, új iskolát kapott a község, a kastélyt is iskolává alakították át. Most villamosítás folyik. Az eddigi hálóziatba újabb 120 házat kapcsolnak be. Őszre egész utcasoron gyullad föl a villanyfény. A nagyberkiek az állami -beruházásokon kívül társadalmi munkával is fejlesztik a községet. Állandóan javítják a dűlőutakat, rendbehozzák a vízlevezetőárkokait, a kultúrotthon környékét parkosítják és kerítést készítenek köréje, végül másfél kilométeres új járdát készítenek. A tanács és a dolgozók között szoros a kapcsolat. Csonka Károly vb- titkár elmondja, hogy a múltban messze elkerülték a dolgozók a jegyzőséget, ma pedig nap mint nap számos dolgozó fordul a tanácshoz bizalommal a legkülönbözőbb kérdésekkel. fi Somogy megyei Vörfiskereszt a mezőgazdasági dolgozók szolgálatában Horváth Ferenc, a kaposvári Sza- hadságzászló TSZ fegatosa, amikor etetni akarta a lovakat, az -egyik állat váratlanul a hátába harapott és alaposan megroncsolta az izmokat. Alig történt meg a -baleset, máris ott teremtek a vöröskeresztes aktívák és megadták a szükséges elsősegélyt. Horváth Ferenc már fertőtlenített sebbel, tisztán bekötözve került az orvoshoz és másfél hét múlva munkába állhatott. Nincs olyan község, gépállomás, tsz és állami -gazdaság Somogybán, ahol nem működne vöröskeresztes szolgálat. Több mint 2500 «Egészségvédelemre kész« tanfolyamot végzett aktíva dolgozik a megyében, teljesít szolgálatot a 240 vöröskeresztes állomáson. Eddig mintegy 800 esetben nyújtottak segítséget a dolgozóknak, akik aratás vagy egyéb mezőgazda- sági munka közben megsértették magukat Nemcsak a községekben működik vöröskeresztes szolgálat, -hanem kint a mezőn is. Messziről látható vöröskeresztes zászló jelzi, -hogy hova kell sietnie a sérülteknek. Működnek ezenkívül mozgó-brigádok is, melyek kerékpáron járják a mezőket és ellenőrzik' a cséplőgépeket is. Még _ a gyerekeket is -beszervezte a Vörös- kereszt. Az ifjúsági vöröskeresztes aktívák egészséges ivóvizet hordanak a dolgozóknak. Böhönyén például 21 gyerek vállalkozott a vízhordásra. Az állandó bölcsődéken kívül 20 idénybölcsőde is működik a megyében. Míg a szülők dolgoznak, a gyerekeket gondos kezek ápolják. A Vöröskereszt a bölcsődéket is ellen-