Somogyi Néplap, 1955. június (12. évfolyam, 127-152. szám)
1955-06-01 / 127. szám
SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1955. június 1. Mivel foglalkozik Bonn ? A náci vezetők 1939-ben, közvetlenül azelőtt, 'hogy a hitlerista Németország megtámadta Lengyelországot, úgynevezett »védelmi tanácsot« alakítottak Göring elnöklete alatt. A hitleristák hódító céljaikat ilyen módon a »védelem« cégérével iparkodtak leplezni. A nyugatnémet szövetségi köztársaság vezetői most, a Frankfurter Rundschau és a Süddeutsche Zeitung című nyugatnémet lapok közleményei szerint fel akarják támasztani az agresszív politika e vezérkarát — ugyancsak »védelmi tanács név alatt. Mint Strauss bonni miniszter kijelentette, a »védelmi tanácsban« »döntő szava lesz« a hadügy-, bel- ügy-, gazdasági és pénzügyminiszternek. Tagja lesz még a »tanácsnak« »a német NATO-alakulatok főparancsnoka és annak vezérkari főnöke, továbbá a Wehrmacht három fegyvernemének parancsnoka«. A tervek szerint Adenauer fogja vezetni a »védelmi tanácsot«. Strausst »elnöknek szánják, miniszteri rangban«. Ebben a »legfelső szervben« futnak majd össze Nyugat-Németor- szág remilitarizálásának összes szálai. Egyidejűleg kibővített »katonai tanácsot« is alakítanak, tanácsadási jogkörrel. Ennek összetétele mindennél jobban leleplezi a bonni vezetők politikai terveit. Strauss szavai szerint a »tanácsadásba« bevonják egyfelől a »gazdaság irányítóit«, vagyis a fegyverkezési program, végrehajtásában közvetlenül érdekelt konszerneket, másrészt a »szakszervezetek vezetőit« és az »ellenzék vezetőjét«, azaz a német szociáldemokrata párt vezetőjét. Strauss dicséretreméltó őszinteséggel értesítette mind a szakszervezetek, mind a szociáldemokrata párt vezetőségét arról a szándékáról, miszerint bevonná őket a »tanácsadásba«, annak érdekében, hogy »politikai és társadalmi téren a remilitarizáláshoz szükséges légkör (!) megteremtéséről gondoskodjanak«. Magyarán: azért, hogy letörjék a néptömegek ellenállását a háborús kalandok előkészítésével szemben. A nyugatnémet vezetők a »védelmi tanács« megszervezésével, mint a német demokratikus sajtó helyesen megállapította, a militarista diktatúra útjára lépnek. A szovjet kormányküldöttség Rijekéba utazott Brioni (TASZSZ). A szovjet .kormányküldöttség Briani szigeti tartózkodásának második napján folytatódtak a tárgyalások a jugoszláv kormány küldöttségével. A két küldöttség tagjai és tanácsadói többször találkoztak. E találkozókon a Szovjetuniót és Jugoszláviát érdeklő konkrét kérdéseket tárgyalták meg. N. Sz. Hruscsov, N. A. Buiganyin és Joszip-Broz Tito a Podgorka revü .gyorsjáratú motonnaszádon hajó- utat tett az Adria partja mentén. Ellátogattak Pula és Rovirvj kikötőjébe. Május 30-án N. Sz. Hruscsov, N. A. Buiganyin, A. I. Mikojan, D. T. Sepiílov, A. A. Gccmiko és P. N. Kumikin, valamint V. A. Valkov, a Szovjetunió jugoszláviai nagykövete ! és B. N. Pomomarjev, L. E. I’j.icsov, F. P. Bisztirov és F. F. Maiocskov, a Szovjetunió küldöttségének tanácsadói resztvettek a Joszip-Broz Tito elnök által adott villásreggeli». Jugoszláv részről a villásireggeün ott voltak: E. Kardia!i, A. Ramkovics. Sz. Vükmanovics-Tempo, K. Popo- vics, V. Micsunovics, M. Todoroviics. továbbá Vidies, Jugoszlávia moszkvai nagykövete, valamint V. Vlaho- vics és M. Popovics, a jugoszláv küldöttség tanácsadói. Ugyancsak május 30-án Tito elnök ebéden látta vendégül a szovjet kormányküldöttséget. Május 31-én a szovjet kormányküldöttség Brioni szigetéről Rijeka (Fiume) kikötőbe utazott. MTI. Szovjet—amerikai megállapodás a kölcsön-bérleí egyezmény alapján átengedett hadihajókról Washington (TASZSZ). A Szovjetunió washingtoni nagykövetsége és az amerikai külügyminisztérium között tárgyalások folytak az amerikai kormánynak arról a kéréséről, hogy adják át az Egyesült Államoknak azokat a hadihajókat (főként tor- pedánaszádokat és partraszállási hajókat), amelyeket a Szovjetunió a második világháború idején a köl- csön-bérleti egyezmény alapján kapott. A tárgyalások során május 26Moszkvába érkezett az angol országos bányászszövetség derbyshirei tagozatának küldöttsége Moszkva (TASZSZ). A szénipari munkások szakszervezete központi bizottságának meghívására Moszkvába érkezett az angol országos bányászszövetség derbyshirei tagozatának küldöttsége. A küldöttség vezetője Herbert Parkin, a derbyshirei tagozat elnöke. Az osztrák kormány az általános hadkötelezettség bevezetését tervezi Bécs (MTI). Raab osztrák szövetségi kancellár vasárnap este rádióbeszédében .bejelentette, hogy az osztrák kormány még az államszerződés érvénybelépése előtt engedélyt kér a négy nagyhatalcmlól osztrák szövetségi haderő felállítására. Az osztrák néppárt sajtószolgálata szerint a kormány már júniusban a parlament elé akarja terjeszteni a haderőről szóló törvénytervezett/... án megállapodás jött létre a Balti- tengeren lévő 62 hadihajó átadásának sorrendjéről. A szóban forgó hajókat 1955. júliusában-augusztusá- ban a nyugat-németoirszági kiéli kikötőben adják át az Egyesült Államoknak. Az említett hajók visszaadásának kérdése része a kölcsön-bórleti elszámolások rendezésére vonatkozó általános kérdéseknek. Az amerikai nép gyűlöli a háborút New York (TASZSZ). A Saint Lcuisban megjelenő Post Difpatch című lap Sherrill püspökinek, az amerikai protestáns egyház vezetőjének cikkét közli: »Egyetlen józaneszű ember sem kíván háborút — írja többek között Sherrill. Az amerikai nép széles tömegei gyűlölik a háborút, nem akarják, mégis a háborúval szemben megnyilvánuló általános gyűlölet ellenére napról napra halljuk, hogy erről beszélnek.« rendkívüli Állapot ANGLIÁBAN London (MTI). Erzsébet angol királynő kedden királyi kiáltványt irt alá, amely a vasutas- és kikötőmunkás-sztrájk miatt kihirdeti a rendkívüli állapotot. OVECSKIN Falusi héhköznapok 17 Martinov, amikor ellenőrzi a traktorosok munkáját, észreveszi, hogy nem végeznek lelkiismeretes munkát. A cukorrépa alá harminc cm mélyen kellene szántani, ők pedig csak tíz-tizenöt cm mélyen szántanak. Megmagyarázza a traktorosoknak, hogy nekik is érdekük a gazdagabb termés, s ha jobban dolgoznak, több lesz az ő jövedelmük is, hiszen mindnyájan kolhoztagok. — Miért ne volna érdekem? Érdekem... — Akkor miért garázdálkodsz így a földön? A traktoros hallgatott. — A cukorrépából kevés a haszna — szólt közbe a sofőr — abból nem kap a munkaegységre. De kérdezze csak meg, Pjotr Illarionovics, mi a véleménye a gabonáról? Melyik búzatáblán arat szívesebben, azon-e, ahol hektáronként tíz mázsa termett, vagy azon-e, ahol mondjuk harminc? Jersov elmosolyodott. — Persze, hogy azon, ahol tíz mázsa a termés. — Magyarázd csak meg, miért? — Mi van ezen mit magyarázni? A gyerek is megérti! A kombájnvezető aszerint kap a munkaegységre, ameny- nyit kicsépelnek. De én traktoros vagyok, nálam a hektárokat számolják. A ritka gabonában a kombájn köny- nyebben megy és én akadály nélkül hajtok. Ha a normát túlteljesítem, még prémiumot is kapok. De ha olyan táblára kerülök, ahol hektáronként harminc mázsa terem, s a gabona úgy áll, mint a tömör fal, ott a kombájn nem fog teljes szélességben. Ott bizony megrekedek a traktorommal és a napi norma felét sem teljesítem, hozzá még több üzemanyagot is fogyasztok. Ha pedig esik az eső és a gabona lefekszik, akkor kész vagyok! — Ü-ú-úgy — csodálkozott Martinov — tizet tehát előnyösebb aratni, mint harmincat. Ötöt talán még előnyösebb? — Ahogy vesszük ... Számunkra különböző minimumot állapítottak meg. A munkaegységre két és három kilót adnak. Ha jó a termés, hármat kapunk, ha rosz- szabb, akkor kettőt. De ha rossz a termés, több munkaegységet /teljesítek, úgy, hogy nekem végeredményben mindegy... — Kiszámítottad? — Kiszámította — nevetett a sofőr. — Fiskális! — Ha jól meggondoljuk — szólalt meg La- digin gépkezelő — a kombájnvezető is rosz- szul jár, ha nagyon jó termést kell betakarítania. Közepes hozamnál ugyanannyi idő alatt több gabonát csépel kii. — Az bizonyos! — erősítgette a sofőr is. — Ha közepes a gabona, mindén rendben, baj nélkül megy. De ott, ahol harminc mázsa te- rém, a cséplőgép sem tudia kicsépelni: vagy törik valami, vagy minduntalan megáll. Martinov sokáig hallgatott, aztán vad káromkodásba tört. — Megértette, Pj jtr Illarionovics? — kérdezte tőle a sofőr; — Meg. Ezelőtt is tudtam ezt, de valahogy nem vettem a szívemre. Dehát mit csinálunk mi? Hová vezet ez? ..; Miféle bérrendszer az, amelynél a traktorosnak nem előnyös a nagy terméshozam? Gondolnak-e erre a földművelésügyi minisztériumban? Ezer és ezer szakember tanulmányozza szakadatlanul a kolhozéletet. Hány disszertációt, hány brosúrát írtak már a gépállomások és a kolhozok munkájának megszervezéséről! Megállj csak, Jersov, gondoljuk végig ezt a dolgot. Azt mondod, nem érdeked a jó termés? A te garantált minimumod két-há- rom kiló gabona, azt pedig megkapod, bármi történjék is. És ha a kolhozban például többet adnak egy munkaegységre, mondjuk négy vagy öt kilót, akkor te is annyit kapsz? Jersov és a gépkezelő nagyot nevetett. —• Mit nevettek? — Volt-e nálunk a háború óta olyan eset, Martinov elvtárs, hogy valamelyik kolhozban öt kilót adtak volna? — tette fel a kérdést Jersov. — Borzov idején minden kolhozt egyformára nyírtak — mondta La- digin. — Ha valamelyik kolhozban a termés elérte a húsz mázsát, akkor annak kellett beszolgáltatni a lemaradó’v helyett. Maga talán nem tudja, nem dolgozott itt Borzov idején? A traktoristák és mi, gépkezelők már nem is hiszünk abban, hogy a minimumnál többet is lehet kapni.; ... Megérkezett az üzemanyag. Jersov és a gép kezelője megtöltötte a tartályt, begyújtotta * motort és az éltét a szükséges mélységre állította. A gép könnyedén húzta az ekét, a motornak még teljes gázt sem kellett fkdni. [Martinov haragosan nézett a traktorosra. —• Nem, Jersov, ezt nem bocsátom meg neked! —• kiáltott a traktoros felé, amikor a gép után haladva, a szántást nézte. — Lelkiismeretlenül mégsem lehet dolgozni, barátom! Ideküldöm a kolhozelnököt és jegyzőkönyvet vétetek föl vele. Ha nem lesz időd újra felszántani, hadd vonják csak le a kárt a munkaegységedből! Jersov úgy tett, mintha por ment volna a szemébe, elfordult és izzadt arcát törölgetni kezdte zsebkendőjével, amely éppen olyan feke- te-maszatos volt, mint vattakabátja. Martinov nyugtalanul folytatta útját a népte- ien, csendes földeken át, amelyek már a tél beköszöntőt várták. »Nem állhat ott az ember minden traktoros mellett! — gondolta a titkár. — Talán a barázdát méricskéljük, a »kompressziót« ellenőrizzük és az ekét állítsuk folyton mélyebbre?! (Folytatjuk.) T ESTVÉRPÁRTJAINK ÉL ÉTÉBŐL Legyünk őszinték és becsületesek a párthoz Irta: E Lozinska Egy Varsó környéki gyárban a következő eset fordult elő: az üzemi bizottság arra kötelezte az üzemi lap szerkesztőjét, hogy ne közölje a prémiumban részesített dolgozók listáját. Az üzemi bizottság ezt saját elhatározásából tette, de egyben hivatkozott az üzemi párt- szervezet első titkárára. Vajon miért" történt ez? Azért, mert néhány dolgozó (közöttük a párttagok is) el akarta titkolni felesége előtt, hogy prémiumot kapott. A párttagnak nem lehet kétféle erkölcse Üzemi tudósítónk, aki erről az ügyről tájékoztatta a Trybuna Lw- diL szerkesztőségét, ezeket írta: »Ennek az ügynek szélesebbkörű jelentősége van. Ha közölte volna az üzemi lap a prémiumban részesült dolgozók listáját, ebből családi »bo- nyodalmak« keletkeztek volna. Kiderült, hogy néhány párttag, aki az üzemben példásan viselkedik, otthon becsapja jeleségét és párttaghoz nem méltó módon kezeli családját. De vajon elválasztható-e a. párttagnak a gyárban tanúsított magatartása az otthoni magatartásától?« Levelezőnk a továbbiakban így fejezi ki észrevételeit: »Az az ember, aki megszokja a csalást, végezetül eljut odáig, hogy félrevezesse a pártot ÍS». Teljesen igaza van tudósítónknak, aki azt állítja, hogy a párttagnak nem lehet kétféle erkölcse: egy erkölcs, amely a pártszervezeti életben nyilvánul meg, más erkölcs pedig a családi életben. Teljesen egyetértünk levelezőnkkel, akit mélységesen felháborított az említett gyár párt- és szakszervezeti funkcionáriusainak magatartása. Az embereket meg kell nevelni. Ez a nevelés azonban nemcsak arra korlátozódik, hogy politikai ismeretekkel gazdagítjuk a párttagokat. A nevelés mindenekelőtt azt is jelenti, hogy megtanítjuk az embereket a helyes magatartásra az élet minden területén. Azt akarjuk, hogy megszűnjék az embernek ember által való kizsákmányolása, de azt is óhajtjuk, hogy megszűnjék az ámítás, a csalás, az élet jobb legyen és az emberek is jobbak legyenek. A párt sokat követel tagjaitól. Mindenekelőtt azt, hogy élenjárjanak a szakmai és a társadalmi munkában, harciasságot és áldozatkészséget tanúsítsanak, sohase alkudjanak meg az ellenséggel, szívükön viseljék az emberek ügyes-bajos dolgait. A párttag egyik legjellemzőbb vonása legyen a pártszerű magatartás, szeresse az igazságot. Nem lehet elválasztani az értekezleteken megnyilvánuló magatartást a magánéletben tanúsított magatartástól, általában az emberi magatartástól. Az igazság szeretete, az igazságért folytatott harc, a párt által lerögzített elvekhez való hűség — ez a próbakő, amelynek alapján a párttagokat és még inkább az aktívákat értékelnünk kell. A gyakorlati pártéletben azonban nem egyszer találkozunk még ezzel kapcsolatos opportunista magatartással. Nem értik meg eléggé, hogy a párthoz való őszinteség és becsületesség együtt jár a pártonkívüliek és általában a tömegek iránti őszinteséggel és becsületességgel. Itt-ott akadnak még olyan párttagok, akik »szemet hánynak« bizonyos dolgok felett. Ilyen párttagokkal találkozhattunk a választási kampány során is. Az egyik elvtársnő, aki Sztalino- grod vidékét járta a választások előtt, ezeket írta: »A vajdasági párt- bizottság első titkára arról beszélt az értekezleten, hogy a párttagok becsüljék meg a pártonkívüli aktívákat, hallgassák meg észrevételeiket a tanácstagok jelölésével kapcsolatban. Az értekezlet után hallom, hogy a tanácskozás résztvevői egymás között így beszélnek: »Hát azért nem kell mindent szó szerint értelmezni«. Más egyéni beszélgetések során is találkoztam olyan párttagokkal, akik »szemet hánynak« afelett, amit a párt hangoztat. Egyes párttagok úgy okoskodnak, hogy van valamilyen igazság a széles tömegek számára és valamilyen külön igazság a »beavatott« pártaktíva számára-». Rá kell mutatni arra, hogy az ilyen álláspont idegen pártunk szellemétől. Nincs annál veszélyesebb dolog, mint annak hangoztatása, hogy »kétféle igazság« létezik. Pártunk igazságának ereje abban rejlik, hogy az emberek milliói teszik magukévá ezt az igazságot és a gyakorlati életben az igazság szellemében járnak el. Aki a »két igazságról« szóló nézetnek hódol és eszerint cselekszik, az betemeti azt a forrást, amelyből a párt erejét meríti; lejáratja a tömegek részéről megnyilvánuló bizalmat a párt iránt. A bizalomnak kölcsönösnek kell lennie. Erre tanította a kommunistákat Lenin, erre tanítanak bennünket a forradalmi munkás- mozgalom tapasztalatai is. A párt szervezeti szabályzatában az áll, hogy »legyünk Őszinték és becsületesek a párthoz, ne engedjük meg az igazság eltitkolását és elferdítését». Mindig pártszerűen, a lelkiismeretid összhangban... A pártoktatás keretében párttagjaink tanulmányozzák szervezeti szabályzatunkat. Több pártszervezetben az a szokás, hogy az új tagjelölteket »levizsgáztatják« a szervezeti szabályzat ismeretéből. De vajon a mindennapi pártéletben elég nagy gondot fordítunk-e arra, hogy valamennyi párttagunk szigorúan tartsa magát ehhez az elvhez? Bizony ritkán tesszük ezt. Akadnak olyan pártértekezletek, ahol minden úgy megy, mint a vízfolyás, nincs vita, minden »rendben van«. Az értekezlet után a folyosókon egyes párttagok »úgy egymás között« megbeszélik a problémákat, elmondják kételyeiket, megbírálják a párttitkárt, vagy esetleg a felsőbb pártszervet. Miért van ez így, máért tárgyalják meg a kérdéseket az értekezletek után személyes, nem kötelező jellegű és csaknem bizalmas módon? A fő ok abban rejlik, hogy az ilyen pártszervezetben még mindig olyan légkör uralkodik, amely nem kedvez a párttagok egyenes véleménynyilvánításának. * * * Igen komoly feladat az embereket a párt iránti őszinteség szellemében nevelni. Szívósan kell harcolni azért, hogy a párttagok a pártéletben és a magánéletben feletteseik előtt és a tömegek előtt egyaránt mindenkor a pártideológia, szellemében beszéljenek és cselekedjenek, mindig pártszerűen, lelkiismeretükkel összhangban beszéljenek és tevékenykedjenek. MIT OLVASSUNK? Wolff: Az ezer sziget országa című munkájában beszámol indonéziai útjáról, s személyes élményei alapján megismerteti olvasóját ennek a természeti kincsekben oly gazdag országnak a népével, A munkásokkal és parasztokkal való találkozásokon keresztül megelevenedik előttünk Indonézia bátor, éldozatrakész népe. Horczegh Tibor: A tudomány és a vallás a világ keletkezéséről. A könyv népszerű módion ismerteti a tudomány harcát a világ keletkezésére vonatkozó vallási és az ezt alátámasztó idealista nézetek ellen. Megmutatja, hogy a régi vallásos nézeteket a világ keletkezéséiről hogyan zúzta szét a csillagászat fejlődése, i Leleplezi azokat a legújabb idealista elméleteket, amelyekkel a vallás tételeit védelmezik. Bebizonyítja, hogy a csillagászat is, mint minden más tudományág, a dialektikus materializmus alapján fejlődik igazán.