Somogyi Néplap, 1955. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1955-05-15 / 113. szám

Vasárva», 1SM. Május 15. SOMOGYI NÉPLAP s ÁJU BERKY ÉVA ELBESZÉLÉSE Y ALAHÁNYSZOR beköszön­’ tött május elseje, Varga Já­nos bácsi csakúgy tett, mint a töb­bi ünnepnapon. Kona hajnaliban ki­lépett a tornácra, először megkém­lelte az eget, aztán felfelé nyújtott karral megropogtatta csontjait. Amikor ezzel elkészült, kilépett a tornác szélére, s onnan nézte szót- lan figyelemmel, hogy felesége, Ju­li néni hogyan engedi lei ^ eteti az aprojószáget. Közben rámordult a magákellető, bizalmaskodó Bodrira, majd hátatfordított az udvarnak, Bodrinak, Juli nénének, belépett, a kamrába. * Megbuktatta a pálinkás bütyköst, teleszítta száját jóféle törköllyel, s míg az italt foga közt csavargatta, visszadugta a dugót, s helyére tette az üveget. Már az ud­varon járt, útban az istálló felé, amikor egyetlen nagy kortyban le­nyelte az italt. — No... — . mondta elégedetten, s azzal az állatok ellátásához kez­dett. Amikor mindennel elkészült, a nyárikonyhába ment, ahol nagy üst­ben párolgóit a forró víz, körülötte rsürgött Juli néni, kannába merve a "Vizet, az öblös pléh lavór mellé állí- ■ tóttá. János bácsi levetette kék kö­tényét, majd a padkán kiterített tiszta ruhákhoz lépett. Sorra kézbe vett minden darabot, figyelmesen vizsgálva, gomb vagy egyéb hiá­nyosságot igyekezett felfedezni raj­ta. Bár házasságuk harmincnyolc ssztendejéfoen ilyenfajta hiányt még nem sikerült felfedeznie, de azért ő ezt a szertartást a világért el nem hagyta volna. Minden darabot helyeslő fejbólintással tett vissza a helyére, azután ledobta ingét, le­rúgta papucsát, mosakodni kezdett. Olyan igyekezettel mosta magáról a heti munka verítékének nyomait, hogy körülötte csupa tócsa lett min­den, s szuszogása, prüszkölése be- 'hallatszott még a belső házba is. Amikor már rajta volt a hófehér ing, a tiszta, fekete ünneplő nadrág, a tükörfényes csizma, beballagott a házba, s leült az asztal mellé. A pi­roscsíkos abroszon nagy,, felvágat­lan búbos kenyér terpeszkedett, mellette egy tálba zsíros nyersson­ka. s egy pirosrózsás cseréptányér­ban haragoszöld kunkori, erős, ece­tes paprika. Varga János szelt a ke­nyérből, a sonkaszalonnából, bele­harapott 'egy görbe paprikába, s bicskával a kezében szájába nyo- mott egy hatalmas adag szalonna- kenyér katonát. Két-három falat után az üvegkancsóhoz nyúlt, mely­ben piros bor csillogott, s öntött ma­gának egy pohárkával. Lassan, tem­pósan mozgatta pofacsontját, lassú kortyokban nyelte a bort, egy fél­órába. is béletellett, amikor felállt az asztal mellől, kezében tartva rö­vidszárú pipáját, a kiskapu padjához indult. Leült a padra, mély pöféke- íéssel rágyújtott, egyet-kettőt pö-' dört a bajuszán, aztán lassan, ké­nyelmesen, nagyokat szíva, most már teljes figyelmével az utcai lát­nivalók felé fordult. TGY MENT ez minden ünmjp­1 napon, így történt most má­jus elsején is, bár most bévülről igen-igen háborgott János bácsi. Belső elégedetlensége azonban nem látszott rajta, csupán az volt* szo­katlan, hogy minden szívás után mély sóhajjal, elégedetlen morgás­sal engedte ki száján a füstöt. Tegnap idehaza volt kisebbik fia, a katonatiszt Jani. s a szövetkezeti gazdálkodáson igen összevesztek. A végén odáig fajult a vita, hogy Já­nos bácsi saját édes fiát, szívének legkedveltjebbét, az örök kedvencet, csúnyán kitessékelte. A fiú elro­hant, s Varga János tudja, ismeri a fiát, hogy hosszúrhosszú idő mú­lik el addig, amíg átlépi a szülői ház küszöbét. — Büdös kölyke — háborgott dü­hösen János bácsi, amikor eszébe jut a tegnapi vita: — Bizonyisten szégyellem magam, hogy ennyire nem tud gondolkodni édesapám — vetette szemére fia. — A maga három holdja mellé kapott négy hold földet. A felszabadulás óta két lovat, két tehenet szerzett. Legalább két disznót vág évenként, s annyi a ruhája magának is, anyámnak is, hogy azelőtt erről ál­modni sem mert volna... A régi házra alig lehet ráismerni... Átépí­tették, istállót építettek, rádiót vet­tek. .. — Magam dógoztam érte... — ve­tette oda fiának a pipafüst mögül. — Az hát, maga dolgozott érte — vitatkozott szenvedélyesen a fia. — Dolgozott maga azelőtt is, mint a barom, látástól vakul ás i.g, s a nyo­mor, mégis majd megevett minket... Mit kapott. akikor a munkájáért? Hát rtern érti? Hiába magyarázzuk én is. Gyula bátyám is, hogy ki­nek köszönhet mindent? Hiszen negyvennyolc esztendőt töltött a ré­gi világban, s a negyvennyolc év alatt nem tudott annyit összeszed­ni, mint most egy esztendő alatt. Belőlem katonatiszt lett, Gyula bá­tyám az állami gazdaság kitünte­tett sertéstenyésztője, egyik uno­kája gimnazista, s a kicsi, bár há­rom éves, már biciklije van... Igen így van! Maga elfogad mindent, amit magának nyújtanak, sőt ter­mészetesnek veszi, de arról elfeled­kezik, hogy kitől kapta mindezt. Most is jót akar a párt, amikor a szövetkezeti utat mutatja. J ÁNOS BÁCSI alig ismert a csinos, jólápolt katonatiszt­ben fiára, s ősi védekezéssel szin­te gyanakodni kezdett. Kivette a pi­pát szájából, s összehúzott szemmel támadott: — Nyughass te! — mordult fiára — ott vágyók, ahol kell, annyit adók, amennyit kívánnak tőlem. El nem maradiam sem adóval, sem be­adással, de... Tudom mit akarsz te is — mondta fiának fenyegetően — azt, amiért bátyádat, Gyulát a minap kihajítottam! Lépjek be a lsz-be, adj-am be az állatokat, a földet, mindent, mindent, amit tíz esztendő alatt szereztem. Ha adták, nekem adták, az enyém! Nem vehe­tik vissza! — Édesapám:.. — kérlelte rábe- szélően. — értse meg: jobb lesz a közösben, ott a gépek segítenek, nem lesz kimerült, nem fárad any- nyit az eke után, megélhetésük bő­ségesen biztosítva lesz. Ha azt a kis gazdaságot, azt a pár apró jószá­got, amit a ház körül tartanak, a munka után ellátja, még mindig akad szabad ideje, emberi életet él­het, amit még nem élt soha! A tsz kultúrtermében könyvtár van, be­szélgethet, kártyázhat; ménjének moziba anyámmal, használják ki az életet, hiszen azt sem tudják, mi az! Értse meg, a jövedelme semmi­vel sem lesz kevesebb! De meg kell érteni azt is, hogy ez az új élet, amely mind a két fiából embert csi­nált, s magának is olyan sokat adott, ez nem képzelhető el a közös gazdálkodás nélkül. így lesz gazdag az ország. így lesz erős a nép, s minden jóban így gyarapodik egyre inkább maga is... Ha megbetegszik. szülék... A föld is jó, rendesen ke­zeltem ... a kancának is mindig szép csikója volt... A gyerek unta a hosszadalmas ücsörgést. Kívülről ’ behafflatszott játszótársai hangja. Szerette ő az öregapját, de hiába..-. várják a többiek. Azért valamit mondani kellett búcsúzóra az öregnek, nem utasíthatja vissza a csikót, meg a földet. Azt hitte, kimondhatatlan örömet szerez öregapjának, amikor kamaszos hetykeséggel odavágta neki: — Nekem ugyan nem kell semmi. Pilóta leszek! Pilóta mérnök! Azzal sarkoníordult, s fürge lá­bával pillanatokon belül eltűnt nagyapja szeme elől. Az öreget szíven szúrta a gyerek fölényessége, de aztán azzal intézte el, hogy: — Gyerek az, nem tudja, mit be­szél ... TAE AZTÁN újra csak nem hagyta a gondolat. De hiszen ha neki gyerek korában házat, lovat ajánlottak volna... Ez a gyerek pedig okos, tanult gyerek, jobban tud számolni, sokkal jobban, mint ő .. . Itt valahol másutt van a hiba... Hátha ezt is jobban tud­ja. mint ő? Mit lehet, tudni a' mai világban? Hátha igaza van a gye­reknek? Hiszen ha neki tizenöt esz­tendővel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy katonatiszt lesz a fia, a szemébe nevetett volna... Abban az időben ő még rangnélküli katonát, postást is jó messziről megsüvegelt, ha urat, vagy tisztet látott, hát még köszönni is' alig mert. csak szép csendesen, alázatosan félreállt az útból. Szinte hihetetlennek tűnik már az a nyomorúságos világ; ha akkor azt mondják, hogy úgy’ fog •élni, ahogy most, meg ge értette volna ... Hogyan lehetne azt lutri nélkül? S most mégis úgy él ebben az új éleiben, mintha sose élt volna másképpen .. .. Messziről felcsendül áz ének. — Itt van május elseje ... Varga'János felriad álmodozásá­ból, fiatalok indulnak a főtér felé. hosszú-hosszú csoportokban jönnek. János bácsi mint eddig minden má­jus elsején, most is k:ssé gúnyos mosollyal szívja pipáját és figyelem­mel szemléli a fiatalok -bolondsá­gait«. De közben valami, iszonyú, mi lesz itthon? Anyám úgyis any- ; feszült várakozás ül a mellében ... nyit dolgozik, hogy alig bírja már! — Hallgass gyerek, nekem nem fognak dirigálni. — Miért mondja, hogy dirigálnak magának? Hiszen a közös gazda­ságban maga ugyanolyan tulajdonos, mint a többi. Becsületbeli kötelessé­ge mindenkinek, hogy jól végezze munkáját... Értse meg, apám, hogy magára, s a magához hasonlókra számítanak azok. akiket 45-ibe.n el­zavartunk ... Ellenségeink. — Most aztán takarodj! Az anyád... — ordította magán kívül. — Ide be-ne tedd a lábad! Taknyos! Ez a hála. amiért felneveltelek? Hogy beszélsz apáddal, mi?! Ezt ta­nítják a tiszti iskolában? Évek óta nyaggattok a tsz-el, hát nem! Ezer­szer nem! Nem adom, a lovamat, a földemet! Magam ura vagyok, az is maradok! H<a így nem tetszik a tiszt úrnak,'akkor nem jön ,haza! A fiú elrobogott, Varga János dúlt-fúlt, Juli néne sírt, siratta fiát. mint a záporeső, rossz napot csiná't nekik az a cudar kölyök. JFLYEN hangulatban ült előző ■a nap János bácsi az istálló aj­tajában, naptól hunyorogva szíttá pipáját, amikor késő délután óvato­san besettenkedett szemefénye, uno­kája, az elsős gimnazista János. Mióta Varga János összerúgta a port idősebb fiával, Gyulával.: ugyancsak a tsz dolgával, azóta kerülték egymást. A gyerek letelepedett az Öreg mellé, aki hallgatagon szíttá pipá­ját, s hunyorogva szemlélte a gyere­ket, A gyereknek' el nem mondta tént vele, s fiával, de valahogy mé­gis igazolást keresett saját igazárS' a jóeszű gyereknél. Kivette a pipát a szájából, s an­nak szárával mutogatva magyarázta: — Ott az utcai fronton két nagy ablakot vágatunk... s kipadlózzuk mind a két szobát.... a konyhát meg kövezzük... A kancának nem­sokára lesz csikaja, neked adom ... — Jó lesz a két nagy ablak ma­guknak papa. fényesebb lesz, vilá­gosabb. a padló is kell, egészsége­sebb ... Az öreg megcsóválta a fejét: — Miattunk már nem igen mozog­nánk ... De nektek, gyerekeknek... Ne mondjátok, ha mi meghalunk, hogy nem gondoltak rátok, a« öreg­Juli néne is kifut a kapu elé, kezét köténye alatt kulcsolva megáll a pad mellett, s onnan nézi hunyor­gó szemmel, a díszes felvonulást.­Gimnazista unokája ott halad az első sorokban, magasra tartva a vö­rös zászlót. boldogan, büszkén, egészségesen, csillogó szemmel in­dul a csodálatosan szép jövő felé. Amint elhalad öregapja előtt, úgy tetszik, mintha dac csillanna a sze­mében, s még erősebben h'arsan aj­kán az ének: — Repíüj te lángoló, tűzszínű zászló! S jönnek, jönnek a zászlók, s jönnek, jönnek a fiatalok, lábuk alatt dobban a föld: — Nekem ugyan nem . kell magá­tól ’semmi öregapám, — hallja Varr ga János a gyerek hangját — én már úgy fogok menni mindenhova, mintha hazamennék... —- Meg . kell. érteni, apám, hogy ez az új élet elképzelhetetlen a kö­zös gazdálkodás nélkül... — hallja fia hangját. — így lesz gazdag az ország, a nép, így gyarapodik egyre inkább maga is... János bácsi kikerült, eddig minden szemináriumot, nem ment gyű­lésre. újságot sem olvasott, s most mégis úgy megcsapta az igazság szele, hogy beletántorodott. J ÖNNEK, jönnek a fiatalok, sötétkék—fehér ruhában, pi­ros nyakkendővel, kicsattanó egész­séggel, arcukon a boldog jövő tuda­tával. Peregnek a dobok, harsog az ének, jönnek a felnőttek, apró gyer­mekekkel a karjukon, jönnek a tsz­volna a világért sem. hogy mi tör-v -kocsik daloló, boldog emberekkel, s t$lán az egész világon hallják- dalt: >'A győzelem napjai jönnek«. Varga János valamit szeretne mondani a mellette álló ámuló Juli r.énének. de szó nem jön ki az aj­kán. Olyan erővel szorítja pipáját, hogy szinte belesajd-ul az ökle; most katonák jönnek. képzeletben látja fiát, amint az ott megy a töb­bi között Budapesten, ettől olyan boldogság önti el, hogy elhomályo­sul a szeme. János bácsi soha nem látott bizalmas mozdulattal átöleli Juli néne vállát, s alig ismer a hangjára, ahogy magyaráz. neki: — Itt jönnek a Vörös Csillag TSZ kocsijai! Jövő május elsején már én is köztük hajtok! JER ... S KEZD] MÁR SZOLGÁLNI HAZÁDNAK" CBaeicifLyi ntámn (1763—1845) A XVIII. ^század második fele európaszerte a hagy társadalmi mozgalmak Ikora. A kialakulóban 'lévő új osztály, a polgárság, egyre erősebb lesz, s mind nagyobb tért, mind fontosabb szerepet takar kivívni magának. Ez — természetesen — összeütközésbe hozza az év­századok óta túráimon lévő osztállyal, a nemességgel, következésként a feudalizmus legfőbb [biztosítékaival: a királlyal és az egyházzal is. Kiéleződnek ßz osztályellentétek és megindul a nagy társadalmi harc a feudalizmus ellen. A felvilágosodás a polgárság forradalmi ;ideológiája, hatalmas \prejű szellemi mozgalom, mely főként a gondolkodásban, a tudományban és az irodalomban nyilvánul meg. Mint ilyen, küzd minden éllen, ami a, polgárság fejlődésének útjában áll és harcol mindazokért, amelyek elő­segítik a fejlődést, a polgárság hatalomra jutását. Mivel ja feudális tár­sadalmi rend az, amely akadályozza a polgárság feltörését, a felvilágo­sodás írói elsősorban a király, a feudális nemesség [és a feudalizmus legfőbb ideológiája! a vallás ellen harcolnak, ,a sötétség, a babona ellen, s az ész diadalát, a gondolkodó értelem hnindenhatóságát hirdették. Magyarország Mária Terézia rendelkezései folytán [gyarmati sorban sínylődött akkor, erősen veszélyeztetve volt függetlenségünk és a gyar­mati .sors miatt nem fejlődhetett ki a polgárság sem. Nálunk tehát a felvilágosodás (előbb említett hármas iránya mellé új irány is lépett, mégpedig a vezető helyre: a nemzeti függetlenség biztosítása. Ennek a szellemi iránynak egyik legkiválóbb magyar képviselője Bacsányi János volt, aki .110 évvel ezelőtt: 1845 május 12-én hált \meg. Bacsányi jobbágy szülőktől származott, apja varga (volt. Gimná­ziumi és jogi tanulmányait csak úgy tudta elvégezni, jhogy közben fő­úri csemetéket instruált. Iskolái elvégzése után származása miatt egy ideig nem kapott állást, főúri családoknál nevelősködött. Itt alaposan megtanulta gyűlölni ö nemesi osztályt, mivel közelről ismerte meg min­den hitványságukat. Később Kassán kapott gyakornoki állást, majd Írnok Jett. . A kassai tartózkodás nagy jelentőségű Bacsányi életében. Itt is­merkedik meg Kazinczy Ferenccel és .Baráti Szabó Dáviddal, akik a felvilágosodás mozgalmának, élharcosai közé tartoznak. Közösen folyó­iratot indítanak Magyar Múzeum címmel. Bacsányi első írásai ebben jelednek meg, melyek forradalmi hangjukkal 'vonták magukra \a figyel­met. C sakhamar versekkel is próbálkozik. Néhány alkalmi vers es szárnypróbálgatás .után máris magasra ivei költészete, a fel­világosodás, igaz híveként üdvözli az 1789-i francia forradalmat a »Fran­ciaországi változások« című költeményében: Nemzetek, országok! kik rút kelepcében Nyögtök a rabságnak kínos kötelében, S gyászos koporsóba döntő vas-igátok Nyakatokról eddig le nem rázhattátok; Ti is, kiknek vérét a természet kéri, Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri, Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek, Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! Bacsányi ebben a költeményében tehát megjósolja a forradalmat, a rabság lerázására hív fel s a királyok és nemesek pusztulását zengi. Így. ilyen merészen és lángolóan csak az 'írhat, aki a nép szemszögéből ítéli meg a helyzetet. Bacsányi így cselekszik, s tudatos forradalmár. A **Látó« című versében ugyancsak Franciaország példáját állítja követendő példaképnek s megjósolja, hogy »... megindul \a világ« és máris *>az igazságnak terjednek sugári. dőlnek a babona fertelmes ol- t&ri«. Bacsányi >ebben a versében kíméletlen gyűlölettől izzó forradalmi hangot ír a királyok elpusztításáról is: , A letapodtatott emberi nemzetnek Csontjaiból épii!t trónusok reszketnek. Rémülve szemlélik közelgető sorsuk A vérre sóvárgó koronás gyilkosok;... Az eztán következő jövő fő jellemzőjét is megszabja: Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság, Törvény s egyenlőség', s te áldott szabadság. Bacsányi "népe jövendőjén mély gondolatokba merülve« él és min­denkit felszólít: »jer... s kezdj már szolgálni (hazádnak«. Hirdeti, hogy »haza nélkül nincs érdem« és szent fogadalmat tesz,, hogy minden cse­lekedetét a rkaza ügyének szenteli. így is cselekszik. Tavuk erre bátorhangú forradalmi versei, melyek ■miatt állásából is elbocsátják, sőt: 1794-ben Martinovics ékkai együtt őt is letartóztatják és egy évi büntetésének kitöltésére Kufstein hírhedt börtönébe zárják. .... . A költő hangja nagyot változik a raboskodás idején. Eddigi Kőke­ményeiben nemigen találkoztunk a természet képeivel, ha vannak is, alárendeli szerepet játszanak: |a forradalmi mondanivaló hatásosabb ki­emelését segítik elő. Kufsteini >raboskodása idején írt költeményei mar inkább lírai hangulatú elégiák, lágyak, hajlékonyak. Bacsányi_ mar észreveszi a rácsos ablakon besütő holdat, az ;ablak >alatt csiripelő (ma­darak díszes tavaszi énekét, s minden a szabadságra és a békés életre emlékezten. (»Tűnődés«, »A rab és ia madár«.) A természeti képeken kívül gyönyörű fverseket ír a néhány cellá­val odább raboskodó' barátjához, \Szentj6bi Szabó Lászlóhoz, aki súlyos beteg, s nemsokúra^meg is hal. Ezeknek a verseknek' a jellemzője * mély baráti együttérzés. Érzem minden gyötrelmedet, érzem; a szívem reped belé! Bacsányi 1796-ban szabadul a börtönből, Becsben helyezkedik el haza nem jöhet. Ihletője: a magyar élet bnessze van tőle. IGyökertelen lett tehát, verseiben nincs többé lüktető élet. Azonban továbbra is ren­dületlenül hisz a forradalom eljövetelében. Ezt még jónéhány verse 'bi­zonyítja, ha óvatos is hangja. A »Keszthelyi lmjára« című költeményé­ben például így ír: Két Leopold után ami még elhaladt, • Végbe megy nem soká Ferenc József alatt. 1809-ben a franciák megszállják Bécset. Bacsányi^ bizalmi állást vállalt náluk, és része van a franciák által Magyarországhoz írt kiált­vány szerkesztésében is. A franciák kivonulása után velük megy. S midőn 1815-ben az osztrákok szállják meg (Párizst, Bacsányit elfogják, börtönbe zárják a franciákkal (való együttműködésért, majd Linzbe in­ternálják. Hosszú időn át reménytelenül vágyódva hazája után, szeretne ha­zatérni. De itthon nem látják szívesen ja hajdani nagy forradalmárt, verseit igazságtalan kritikában részesítik. Csak későn, 1843-ban választ­ják meg a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának, de >a S» éves költő a későn jött megtiszteltetést visszautasítja. A haláláig rendőri felügyelet \alatt álló Bacsányi János 1846 z* május 12-én hajtotta fejét örök álomra, távol hazájától, (ne- lyet kimondhatatlanul szeretett, melyért ma is >>áldjuk és tiszteljük«. »Biztatás« éÍTTtű verse ma is aranykeretbe kívánkozik és a mi csele­kedeteinket ''is megszabja: ( A hazáért élni, szenvedni s jót tenni, ügye mellett önként s bátran bajra menni. Kárt, veszélyt, rabságot érte fel sem venni, S minden áldozatra minden ha kész lenni, — Barátom! oly dolgok, melyek az embernek Dicsőség mezején oszlopot emelnek, S melyekért (bár inig élsz. sokan nem kedveinek) A jók sírodban is áldanak, tisztelnek. V. 1:

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents