Somogyi Néplap, 1954. december (11. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-05 / 288. szám

Vasárnap, 1954. december 5. SOMOGYI NÉPLAP 5 Érdemes rajta elgondolkodni... Ej1 rősen tűzött az augusztusi nap, s már a koradélelőtti órákban is csak úgy pa­takzott a verejték Kecs­kés Pál testén. Szaporán törölgette izzadt homlo­kát, s réveteg tekintetét egy-egy pillanatra meg­pihentette a frissen ka­szált sarjúrendeken, majd tovább kaszálga- tott. — Jó lenne egy ki­csit nyugodni a fa hűs árnyékában s elszívni egy cigarettát, aztán könnyebben, vígadban szalad maid a kasza — gondolta, s ahogy ismét kiért egy renden, le is telepedett a rét szélén álló 'fa alá. De hogy a pihenésre fordított időt is jól kihasználja, neki­állt megkalapálni a ka­sza élét. A kalapács ütések üte­mes zajában alig vette észre, hogy valaki rákö- szöntött: Jankovics Pál volt, a tót-újfalui Határ­őr tsz elnöke. Kecskés Pál gazdálkodó ember, naponta dolgozik a me­zőn, s mindig a szakértő ■szemével figyelte min­den gazda földjét, növé­nyeit. Jól emlékszik rá, határozottan tudja, hogy a tsz búzája a legszebb volt az egész határban, s a cséplés után azt is megtudta, hogy jó pár mázsával többet adott holdja, mint akár az övé, vagy bármelyik egyéni gazdáé. Józan esze azt diktálta, hogy a szövetkezetieknek 1 nem lesznek kenyérgondjaik, de a falu mégis azt be­széli, hogy a tsz-tagok csak szűkösen kapják meg az évi kenyémek- valót a közösből, a töb­bi gabonát mind az ál­lamnak kell beadniuk. — No, most kapára jött az elnök, mert leg­alább megtudom tőle, 'hogyan is állnak a szö­vetkezeti családok a ke­nyér dolgában — villant át agyán a gondolat, amint Jankovics elvtárs melléje telepedett a friss fűre. Élénk, hosszas eszme­csere bontakozott itt ki, s amikor a déli harang­szó ütötte meg fülüket, búcsúzóul így szólt a tsz-elnök: — Aki nem ért a mondott szóból, az men­jen fel a tsz-tagok pad­lására. * * * \ cséplés után, de ** különösen a vetés közeledtével sokat be­széltek az egyéni gazdák a Határőr szép. gabona- terméséről. Többen úgy gondolták, kérnek csere- vetőmagot a tsz-től. Tud­ták, biztosan kapnak, hi­szen a nyáron is segített rajtuk a tsz: 29, be­adásra alkalmas hízót adott az egyénieknek a termelőszövetkezet hi­telbe, hogy 2—3 hónap múlva, a zárszámadás napjáig fizessék ki, ami­ikonra kell a pénz, hogy kioszthassák a tagok kö­zött. Kecskés Pál nem akarta elárulni, hogy ké­telkedik abban, arait az elnök még a nyáron mondott neki, de fur­dalta a kíváncsiság, hogy megtudja: valóban olyan sc,k gabonájuk van-e a tsz-tagoknak. Szólt hát Poszevácz Márk 8 hol­das egyénileg dolgozó parasztnak, beszéljen Jankovics Pállal a cse­revetőmag ügyében. így adódott tehát, hogy Po­szevácz gazda felkereste a szövetkezet elnökét, s előadta kérését. — Van ugyan a kö­zösben is szépen gabo­nánk, a vetőmagot félre­tettük; a tagok részese­dése, amit1 még nem osz­tottunk ki előlegképpen, az is külön van. A 40 mázsa búzából, amit szociális vagy egyéb jut­tatásokra tartalékolunk, hogy az új belépőknek is tudjunk kenyémek- valót adni, ha szükségük lesz rá, ebből tudnánk cserébe adni — így be­szélt az elnök. — De szí­vesen adok én a maga­méból akár 7—8 mázsát is — tette hozzá Janko­vics elvtárs. Másnap éppen regge­lizett otthon a tsz-elnök, amikor Poszevácz Márk megjelent nála zsákok­kal a hóna alatt, az ígért vetőmagért. — Menjen csak föl a padlásra, merje tele zsákjait, aztán majd se-, gítetk lehordani a gabo­nát — mondta a Határ­őr elnöke boldogan. Bol­dogan, mert segíthet má­sokon, boldogan, mert van miből adnia. Poszevácz gazda öröm­mel ment föl az elnök padlására, de amint fel­ért, a bizonytalanság ér­zése vett erőt rajta. — Hát most melyik­ből töltsem meg zsák­jaimat? — latolgatta, amint szemügyre vette a két nagy halom bú­zát. Szép gabona volt mindegyikben, vetőmag­nak kiválóan megfelel­ne ez is, amaz is. — De hát melyik lehet az el­nöké? Ezt meg kell tudnom tőle — gondolta — és sebtében lement a konyhába. — Melyik a te gabo­nád? — fordult az el­nökhöz Poszevácz gazda. — Mindegyik halam­mal — hangzott a vá­lasz. — Hát akkor miért van külön öntözve? — Azért, mert az egyik az idei előleg, a másik pedig még tava­lyi. * * * p1 ppen ma két hete kétnapos lakoda­lom volt a faluban. — De hát miből tudtak Begovácz Györgyék és Pataki Vincéék — két tsz-család — ilyen nagy lakomát tartani? — ve­tődött föl a falubeliek­ben a kérdés. Vannak, akik már tudják, de akik még nem tudnák, azoknak is eláruljuk: a Begovácz-család 34.100 forint értékű részesedést vitt haza a közösből — háztáji állataik értéke­sítéséből is majdnem 8 ezer forint jövedelmük származott. Patakiék négyen dol­goztak a tsz-ben: 50.064 forintra rúg évi osztalé­kuk pénzértéke. Miből adódik ez a szép összeg? Abból, hogy itt minden munkaegységre 4.21 kg kenyérgabonát, 1.86 kg kukoricát, 1 ®5 kg takar­mányt, 6 dkg cukrot és 38.98 forint készpénzt, osztottak. A 17 tagnak ugyancsak derekasan meg kellett ezért dol­goznia a mindössze 87 bold közös földön. De íme, itt a példa, lássa ország-világ, milyen, szinte hihetetlen ered­mények elérésére képes egy összetartó, egyaka- ratű, maroknyi ember- csoport, s milyen hasz­not ad a közös gazdálko­dás. Kec&Kés Pál most már bizonyára helyt ad Jan­kovics elvtárs szavainak. * elhiszi, mit látott Po­szevácz Márk az elnök padlásán. Ha netán va­laki sajnálná a fáradsá­got, hogy felmenjen bár­melyik tsz-család padlá­sára körülnézni, az áll­jon csak meg néhány percre a szövetkezeti bolt . kirakatánál, s ol­vassa el azt a kimuta­tást, amely a Határőr- beliek részesedését mu­tatja. Ezen többek kö­zött az is szerepel, hogy az elnökék 51.348 forint értékű terményt, illetve készpénzt kaptak, Vár­hegyi Pált 406 munka­egysége után több mint 28 ezer forint részesedés illette meg. Érdemes megnézniük ezt a táblázatot a tót- újfaluiaknak, de érde­mes is rajta elgondol­kodniuk ... Kutas József. A baSat'onkilitiek ismét jól választottak BALATONKILITI utcáin ken­dős asszonyok, kucsmás, csizmás emberek siettek a kivilágitott ta­nácsháza felé. Alig múlt fél 6, de már majdnem megtelt a tanács­terem. A később jövő törekipusz­taiak — akik 6 kilométerről gya­logoltak be a meredek dülőúton a faluba —i már csak a hátulsó pa­dokban tudtak leülni vagy az aj­tóban szoroskodtak. Az első két sort a tanácstagok foglalták el. A 42 tanácstaggal együtt mintegy 150-en szorongtak a teremben. Pontosan 7 órakor kezdődött meg az első tanácsülés. A részve­vők szinte lélegzetvisszafojtva hallgatták a helyi népfront-bi­zottság elnökének szavait, aki a tanácsválasztás eredményeiről és az újonnan megválasztott tanács­tagok feladatairól beszélt.; Kovács Gábor — akit korelnöknek vá­lasztottak erre a tanácsülésre — olyan nekibuzdulva, lelkesedéssel beszélt a tanácselnök és a tanács­tagok munkájáról, hogy szavai vi­haros tapsot és éljenzést váltot­tak ki a tanácsülés részvevőiből. Majd megválasztották a végre­hajtóbizottság 9 tagját, az állandó­bizottságok elnökeit, titkárait és tagjait. Egy-egy név hallatára felzúgott az éljen, a taps, mutatva, hogy a megválasztott tanácstagok, VB-tagok élvezik a falu dolgozói­nak bizalmát. KIKET IS választottak falujuk vezetőivé a balatonkiliti dolgozó parasztok? A bordó és fehér szegfűvel dí szített asztal mellett dús fekete­baj uszú, élete delét már túlhaladt, pirospozsgás arcú ember beszél megható szavakkal a figyelmesen hallgatókhoz. Horváth József, a végrehajtóbizottság régi és nagy lelkesedéssel ismét megválasztott elnökének mésszecsengő hangja befészkelt az emberek szívébe. Meleg szavakkal mond köszöne­tét a bizalomért, hogy ismét a község vezetőjének választották — Minden erőmmel azon leszek mondja —, hogy községünkben jólétet teremtsünk. Azon leszek, hogy a szocialista törvényességlet mindenkivel *— mint eddig is — betartassam és én magam is be­tartom. Mi azt akarjuk — cseng­tek Horváth elvtárs szavai —-, hogy mindenkinek jó élete le­gyen, többet termeljen és én hi­I szem, hogy közös erővel meg is valósítjuk ezt. — Szavait lelkes tapssal, megelégedett bólogatás- sal fogadták a gazdák. Öröm, bi­zakodás áradt a Szemekből. Molnár Margitot is egyhangúlag választották ismét titkárukká a balatonkilitiek. Becsületesen, jól elvégezte mindig munkáját ez a csendes, szelidarcú fiatal lány. HAT AZ ELNÖKHELYETTFS? Az is ott ül az elnöki asztal mel­lett. Mindenki ismeri a faluban. Alacsony, nyílttekintetű, bátor- szavú parasztember Baksa Károly. Amióta a népfront-bizottság elnö­ke, még szorgalmasabban dolgo­zik. Egyszer az egyik utcában, máskor a másikban tűnik fel alacsony alakja; hol az egyik pa­rasztemberrel vitatkozik, hol a másikat biztatja, hogy majd el­intézik panaszát, baját. Nem tud­nak olyan problémával hozzáfor­dulni, amire ne találna orvoslást. De a gazdasága is irigylésre mél­tó! A falu egyik legjobb gazdája. Példamutató, törekvő, kötelesség- tudó. Jól választottak a faluban, amikor az elnökhelyettesi posztra Baksa Károlyt állították. Jakab György 8 holdas egyéni gazdába is másodszor helyezték bizalmukat a kilitiek, amikor is­mét végpehajtóbizottsági tagnak választották. A kültelki gazdák panaszuk­kal, bajukkal Léhner Józsefhez fordulnak meghallgatásért. Léh­ner József becsülettel megállta eddig is helyét, mint végrehajtó­bizottsági tag, s ahogy Ígéri, ez­után sem csalatkoznak benne vá­lasztói. Máj er Vendel, a termelőszö­vetkezet elnöke jól képviseli a tsz tagjainak érdekeit, hisz minden erejével azon munkálkodik, hogy virágzó, jómódú termelőszövetke­zet legyen a balatonkiliti Dózsa. A kilitiek tehát most is jól vá­lasztottak, úgy mint négy évvel ezelőtt. A falu dolgozóinak véle­ményét így fejezte ki az egyik dolgozó paraszt, amikor a tanács­ülés végén azt mondta gazdatár­sainak: — AZT VÁLASZTOTTUK el­nökünknek, a község vezetőinek, akit mi akartunk. Tudjuk, hogy ezek a mi ügyünket képviselik. TÍZ ÉVE Zakatolva fut a vonat. 'Tar, lombjukvesztette fák suhannak ■él, tömzsi bokrok kergetik egymást, aztán a pirossapkás házak mögül előcsillan a Balaton. Nem kék, mint nyáron, nem sziporkázik arany ló su­gár a hullámok taraján. Szürkén, lomhán tajtékozik az öreg tó. Kis darabkája látszik csupán, mégis föl­élénkülnek az utasok, öreg paraszt- asszony húzódik az ablakhoz. Lát­szik vonásain, hogy most látja elő­ször a Magyar Tengert. Álmélkodás- ■sal vegyes kíváncsiság tükröződik arcán, ötéves fiúcska térdel a pád­ra. Az előbb még csokoládéért sirán­kozott, most azonban kitágult sze­mekkel nézi a Balatont. — Ni! Anyute, mekkora víz! — Ügy-e, anyuka, ez a Balaton? Valamennyi utas a vizet nézte. Az arcokon derű tükröződött. Egy-egy emlék suhant el a múltból. Napsu­garas nyári délutánok, gondtalanul töltött boldog hetek, a Magyar Ten­ger csodás varázsa, milliónyi él­ményt nyújtó szépség. Most szürke a tó. Mint a mesebe­li hamupipőke, aki leveti csillogó ruháját és ismét magára ölti kopott, feslett köntösét. Elsuhant az ősz, a Badacsony fölött nótázó szelek már a tél előhírnökei. Hamarosan jégpáncél födi a vizet és a hullámok ■dideregve őrzik a nyári napsugár emlékét, a boldog gyermekkacaj enyésző visszhangját. Hósapkát öl­tenek majd a túlpart csipkéshátú he­gyei és a fenyvesek könnyei jégcsa­pokká fagynak. Szürke.emlék tör elő a múltból. Atszakítja az évek feledtető ködfá- tyolát és a parányi, hemzsegő em­lékmozaikok lassan rendeződnek. Rejtett rugók, apró ajtócskák pat­tannak föl az agyban és előtódul a múlt. Sötéten, ijesztően. Rég volt, tíz éve. Akkor is ilyen szürke volt a Balaton vize, de -a viharágyúk he­lyett bombáik dörögtek a parton és pusztító láng festette vörösre a vizet. * * * DALATONLELLE, 1944... ^ Félhomály uralkodott a ho­dályszerű teremben. A villany már hetek óta nem égett, olajlámpa sá­padt fénye terjengett. Ijesztő, torz árnyékok mozogtak a falon és a sar­kokban sötétség gubbasztott. Csaknem száz gyerek zsúfolódott a szobában. Nyolctól tizennégy éves korig. Fáztak és féltek. Szinte per­cenként ágyúlövés reszkettette meg az ablakokat és tenyérnyi darabokon hullott a vakolat. Néhány kislány összebújt a szekrény mellett és riad­tan szipogott. Minden dörrenés után hangosan fölsírtak. Az egyik nevélőnő szoros leánygyűrű közepén buzgón morzsolgatta a rózsafüzért és hang­talanul mozgó szájjal imádkozott. A fiúk komolyan, sötét arccal ül­dögéltek. Gyerekek voltak még, de az utolsó hetek éveket öregítettek rajtuk. Nem sírtak, nem riadoztak, de hiányzott arcukról a fiatalság, hamva, a boldog, gondtalan mosoly. Egy-egy félhangos szó, fel-feltörő zo­kogás és ismét halálos csönd. Balatonboglár felől lövöldözés hal­latszott. Jönnek a szovjet csapatok. A félelem' ott. ízzott a gyermekszí­vekben. Jönnek a ■gonosznak festett katonák. A csapkodó fantázia' kín­lódva szülte. a rémképeket, amihez ágyúdörej adta a zenét, vöröslő lángnyelvék kölcsönözték a fényt. Mit hoz a következő óra? Mit szül­nek a lomhán, iszonyúan lassan vánszorgó percek? Mindegy, minden mindegy ... A gyermekarcok komor .vonásai mögött nehéz hetek szenvedésé la­pult. Éhezés, .nélkülözés. ,Az őrült­ként száguldozó németek elvitték , a fölszerelés nagyrészét, sőt az intéze- let is nyugatra akarták szállítani. Az igazgató mindent elkövetett, de a f-erv nem valósult meg. Egyszerűen azért, mert a nekik szánt teherautó­kon képeket, szőnyegeket és bútoro­kat szállítottak el a nácik. Hosszú, bizonytalan napok, lidérces éjszakák. Nyilasok jönnek és az igazgató ki­válogatja a tizenötévnél idősebb fiú­ikat. Sorbaálltak és katonásan elvo­nultak. Néhánynak könny csillogott a szemében. Mindegy! Páncélöklö- seknek vitték őket... A gyerekek riadtan menekültek az otthon gondolatához. Meleg tekintet, gyöngéd kéz... Az édesanya emléke! Boldog, gondtalan napok hosszú lán­colata ... Mindez a múlté. Szinte el­érhetetlen távolságban lebegett. Ta­lán sohasem jutnak már haza ... Kicsapódott az ajtó és hideg áram­lat tódult a terembe. Néhány rozs- davörös falevél is besodródott. Az igazgató állt az ajtóban. Vörös arc­cal, álmatlanságtól dagadt szemek­kel támolygott a terem közepére és tétován körülnézett. Már hetek óta részeg. Amikor megtudta, hogy nem viheti intézetét Németországba, inni kezdett. Szász miniszter és még né­hány hasonszőrű mulatott az újdon­sült méltóságos úrral. Durrant a pezsgő, szólt a zene, röppent a kaca­gás. : Szép elegáns asszonyok hosszú, ideges nevetése. A gyerekek csak tá­volról hallották és nyugtalanul fo­rog' ak hideg • párnáikon. Aztán las­san eltűntek a kegyelmesek és mél- fóságosek. Az igazgató ezentúl egye­dül mulatott. Kitartóan, konokul. Talán néhányhetes »méltóságos« cí­mét siratta, talán érezte, hogy örök­re leáldozott szerencsecsillaga, vagy tán a füstbement külföldi útja miatt kesergett? Ki tudja! Visszaemléke­zett Kecskemétre, ahonnan elhurcol­ta az intézetet és ahol korlátlan’úr volt. Mindig erről beszélt. Megnézte .valamennyi növendéke arcát, mintha először látná őket, az­tán színpadias pózt öltött magára. — Jönnek! Dermedt, ijesztő csönd fogadta a bejelentést. Néhány pillanatig várt, hogy fokozza a hatást, aztán tovább beszélt. — Történelmi pillanatot élünk át. A magyar földet idegen csapatok ro­hanják végig. Még néhány perc és ideérnek. Teste meglódult, ritmikusan im- bolygott, majd . hátrasimította csap­zott haját és fölemelte ujját. — Azért nem kell kétségbeesni. Néhány nap az egész. A németek most megrövidítették állásaikat, elő­készülnék a nagy támadáshoz. A cso­dafegyverek már 'készen állnak és elsöprik a föld színéről a szovjeteket. Értitek? Néhány nap csupán! Aki ad­dig megszegi a fegyelmet, kedves lesz a kommunistákhoz, vagy nem fogadja meg a parancsaimat, velem gyűlik meg a baja! Szigorú voltam hozzátok? Sokszor megvertelek ben­neteket? Erre szükség volt. Egyszer majd még hálásan csókoltok érte kezet! Azt akarom, hogy továbbra is rend legyen ... Néhány nap csupán ... Jönnek! Jön a söpredék... De győ­zünk ! Győzünk! Győzünk! Rekedten üvöltött, mint a verem­beszorult farkas, még fogát is úgy csikorgatta, aztán ismét megtántoro- dott. Néhány pillanatig bizonytalanul evezett karjával, aztán lezökkent az egyik székre. Feje koppant az asz- lallapon és nagyokat horkantva el­aludt. Áradt belőle a rumszag. Kínosain lassú percek következtek. Minőiig közelebbről hallatszott a fegyverropogás, aztán elült a zaj. Az országúton járművek vonultak. A -tótét, csillagtalan éjszakából páncé­losok robaja hallatszott. Az ablakon beleselkedő éjszakát néha vörös fény festette. A Balaton túlpartjáról hosz- szú tűzesík kúszott át, megfestve az eget és. a vizet.-Aztán hatalmas dör­renés következett. Váratlanul fölcsapódott az ajtó... Riadtan bújtak össze a gyerekek és félve nézték a bejáratot. Két katona lépett be. Előbb egy alacsony, zömök, majd egy nyurga fiatalember. Földszínű köpeny omlott végig raj­tuk és nyakukban géppisztoly fitye­gett. Hideg, ijesztő fegyverek! Ä1- mé'.ikcdva' néztek körül. tekintetük szigorúan suhant végiig a termen. Aztán megenyhültek az arcok. A ] kemény, katonás vonások elsimultak, a tekintetekbe fény költözött. A 'ki­sebbik előbbre lépett s hangos, :de- ■gon nyelven megszólalt. — Drasztutye! Már mosolygott. Vidáman, fiatalo­san. Homlokát hirtelen összeráncol­ta és kotorászni kezdett a zsebében. Töltényhüvely, összegöngyölt szíjcso­mó került elő, aztán diadalmasain egy papírzacskóit ráncigáit ki. Bele- markott és a legkisebb fiúhoz lépett. Hatéves, kékszemű, szőke fiúcska. Unszolva nyújtotta a fehér kocka­cukrot. A kislegény mohón nézett a cukorra, de félszemmel az alvó igaz­gatóra Sandított. Kicsi kezét fölemel­te, majd óvatosan visszahúzta. Az­tán hirtelen elmosolyodott és bele­markolt a cukor közé. A katona sorba kánálgatta a többi kicsit. Ami­kor elfogyott, sajnálkozva tárta- szét •kezét és ismét körülnézett. Már nem riadt, kínzottarcú gyerekeket látott. Vidám mosoly, megkönnyebbült ..fény éledt az arcokon. Néhány perc és a legkisebb, lány a katona karján ült, gondtalanul játszadozott a géppisz­toly szíjával. A másik katona a töb­bivel beszélgetett. Nem értették egy­mást, idegenül hangzott á szó,: de azért a kézjelek és arekifejezések sckiat elárultak. Nem törődött senki a horkoló igazgatóval. A gyermekszívek ösz­tönösen megérezték, hogy baráttal, jóakaróval állnak szentben. .Azt a fényt látták ragyogni a két idege» katona szemében, mely azóta bera­gyogta hazánkat is és derítőén terjed az egész viliágon ... K1 ÉSŐ ESTE érkezett a vonat Lellére. Hideg szél söpörte a síneket és aludt a vén tó is. A vonat mellett zajlott a forgalom, tarkán hullámzott a tömeg. A mindennapi élet elűzte a múlt képét, he­lyét a jelen foglalta el: a dolgozók üdülését szolgáló nyaraltok hossz* sora, a somogyi dombok között . re­pülő élet, a boldog jövő felé haladó ország milliónyi szépsége! Dezső János.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents