Somogyi Néplap, 1954. november (11. évfolyam, 259-283. szám)

1954-11-06 / 263. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap Magyar nők! A békéért, családodért, gyermekeitekért szavazzatok a népfront jelöltjére! AZ MDP MEGYEI PÁRT-VÉG REHAJTÓ BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XI. évfolyam, 263. szám. ARA 50 FILLÉR Szombat, 1954. november 6. A forradalmi műszak sikeréért, a begyei Párt-végrehajtobizottság versenyzászlajáért! ÉLÜZEM LESZ A SIÓFOKI MASZOL AJ Kettős ünnepet ülnek november 7-én a Siófoki MASZOLAJ Vál­lalat dolgozói. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 37. évfor­dulóját és azt, hogy ezen a napon veszik át a büszke élüzem címet. Ezért a kitüntető címért a válla­lat mindenegyes dolgozója — mind a fizikaiak, mind a műsza­kiak —1 keményen megküzdött. A kitüntető cím megszerzése tehát minden dolgozónak érdeme; érde­me Gersei Máriának, Gersei An­nának, a fiatal segédmunkásnők­nek is, akik 3 évi munkájukkal bebizonyították, hogy november 7-én méltó birtokosai lesznek a sztahanovista oklevélnek. Kiváló­an dolgoztak a csővezetéképítési munkálatoknál. A Gersei-testvéreken kívül még négy dolgozó kap sztahanovista oklevelet és pénzjutalmat: Madzag György segédmunkás, Kovács István motorszerelő, Ver- hás Miklós villanyszerelő és Hári Imre asztalos. Az ő és a többi be­csületes dolgozó munkájának kö­szönhető, hogy október 19-én már azt jelenthették: tervünket 100 százalékra teljesítettük. — Októ­ber végére pedig büszke örömmel arról szólhattak, hogy éves tervük teljesítésével mintegy 141.5 száza­lékra állták. A műszaki vezetők, dolgozók szívügyüknek tekintik egy-egy feladat megoldását. Lelkesen lát­nak munkához, még akkor is, ha az egy kicsit nehéznek látszik. Példa erre a 22 bányászház építé­se: nyolcnak már állnak a falai, de úgy igyekeznek, hogy az év végére álljon mind a huszonket­tőé. Ilyen lelkesedéssel, szívósság­gal dolgozik Zachemszki Ferenc főmérnök, akinek szintén szép ér­demei vannak abban, hogy el­nyerték az élüzem címet. November 6-án este meghitt ün­nepségre gyűlnek össze a vállalat dolgozói. Ekkor veszik át az Él- üzem-j el vényt, Ezen az ünnepsé­gen a siófoki úttörők köszöntik a MASZOLAJ Vállalat dolgozóit eredményes munkájukért, de 'nemcsak az úttörők, hanem velük j együtt a megye minden dolgozó­ja köszönti az új élüzemet, s még jobb munkát, még szebb eredmé­nyeket kívánnak a Siófoki i MASZOLAJ dolgozóinak. KIVÁLÓ MUNKÁT VÉGEZ A SIÓFOKI VILLAMOSMŰ VARGA-BRIGÁDJA Szerényen húzódik meg a DÁV siófoki üzemvezetősége Siófok üzemei között. Munkájukat nem igen ismerik. Az szinte magától értetődő, hogy Siófokon és kör­nyékén este mindenütt kigyullad­nak a villanyok, zavartalan a vi­lágítás. A villamosmű dolgozóira ritkán gondolnak, csak akkor em­legetik őket, ha szükség, van rá­juk, gyors segítségükre. Vagy ott szólnak róluk hálával, ahova elő­ször vezették be a villanyt és elő­ször árad szét a villanyfény a kis falusi szobákban. Sok becsületes, kiváló dolgozója van a siófoki üzemvezetőségnek. Ezek közé tartozik Varga Károly villanyszerelő-csoportvezető, Siófok lakói őt jelölték küldött­jüknek a Hazafias Népfront kon­gresszusára. — Varga Károly és brigádja a november 7 tiszteletére tett felajánlásokat maradéktalanul teljesítette. A november 7-i ver­senyszakaszban többszáz munka­órát és többszáz forintot takarí­tottak meg. Csupán a Szántód— Kőröshegy 5 km vonal bontásá­nál 255 munkaórát és 1870 forin­tot takarítottak meg. A Varga­brigád pontról pontra eleget tett vállalásának. Becsületes, jó mun­kájáért Varga Károly elvtárs el­nyerte a sztahanovista oklevelet. A brigádban nemcsak Varga Ká­roly teljesítménye kiváló, hanem a brigád másik tagja, Fehér Imre is elérte október hónapban a szta­hanovista szintet. A villamosmű dolgozói is büsz­kén, vidáman ünnepelhetik a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 37. évfordulóját. A* első helyért, megyénk becsületéért! Minden községben meggyorsult a kukoricabegyüjtés Legjöbb eredményt Ságvár község érte el, amely egy nap alatt 481 mázsát gyűjtött be, s ez 23 százalékos emelkedést jelent a község tervteljesítésében. Még egy ilyen jó nap és Ságvár jelentheti, hogy teljesítette a kukoricabe­gyüjtési tervet. Ádándon is már csak néhány százalék hiányzik az őszi kapások begyűjtési tervének teljesítéséből, s mivel hátralékos nincs a köz­ségben, november 7-re leteszik a gondot a község dolgozói. A kaposvári járás vállalása nyomában Nagy a versenyláz a kaposvári járásban. Elhangzott a fogadalom, s most nem akarnak szégyenkezni a járás begyűjtési megbízottai. Az elmúlt nap folya'mán például vá­gómarhából 99 mázsa volt a be­gyűjtés. A hízottsertésnél azonban még mindig lassú az ütem, e téren kövessék a fonyódi já­rást, ahol egy nap alatt 82 mázsát gyűjtöttek be. A járás hátralékos községei kövessék Fonó és Büssü község példáját, ahol mind a ku­korica-, mind a hízottsertésbe- gyüjtés jól halad — a tsz-ek ki­vételével. — A büssüi dolgozó pa­rasztok azonban bosszankodnak a burgonyaátvevő hanyagsága miatt, aki nem jelent meg, amikor több kocsi burgbnyát a begyüj tőhelyre vittek, így azt kénytelenek vol­tak visszászállítani. MERNYÉN A PÁRTTAGOK MUTASSANAK PÉLDÁT Fáncsi János, Gáspárics József mernyei dolgozó parasztok, a párt tagjai adósak államunknak. Ez bizony nem serkenti a falu pár­tonkívüli dolgozó parasztjait. Tel­jesítsék kötelességüket, s akkor bátran állhatnak a falu elé, s pél­dájukat követni fogják. Somogysárd még 1100 mázsa kukoricával tartozik Somogysárdon 120 termelő van hátralékban, köztük Salamon Jó­zsef tanácstag is. Ideje lesz meg­kezdeni a hátralékosok elszámol­tatását Somogysárdon, mert ed­dig csupán a hátralékosok beadá­sának felemeléséig jutottak el. Teljesítsék kötelezettségüket a kaposvári járás tsz-ei A fonói November 7, a büssüi Zalka Máté termelőszövetkezet már sok segítséget kapott álla­munktól. Az állam iránti kötele­zettségben azonban mindkét tsz az adósok között van. A fonói napraforgóval, tojással, baromfi­val van hátralékban, a büssüi Zalka Máté pedig 44 mázsa kuko­ricával és 24 mázsa napraforgóval adósa államunknak. Megyénkben a termelőszövetkezetek példát mu­tatnak az állam iránti kötelesség teljesítésében, a fonói és büssüi tsz-ek is mutassanak példát, törlesszék le adósságukat. II a helyi Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének felkívása z es mien A választási törvény végrehajtá­sára vonatkozó minisztertanácsi ren­delet értelmében november 7-ig be kell fejezni a jelölőgyűléseket és a gyűlések által javasolt személyek közül legkésőbb november 8-ig be kell jelenteni a jelöltet a megfelelő választókerületi bizottságokhoz. Általános tapasztalat, hogy a jelö­lőgyűlések utáni eljárás nagyon von­tatottan halad. Az eljárás meggyor­sítása érdekében a Hazafias Nép­front bizottságai a jelölőgyűlések jegyzőkönyvei alapján azonnal dönt­senek a javasolt személyek jelölése felől és jelöltjüket jelentsék be a megfelelő választókerületi bizottság­nak. A bejelentéshez szükséges nyom­tatvány-űrlapokat a népfroftt-bizott- ságoknak a tanács végrehajtóbizott­ságától már meg kellett kapniuk. Ahol, ez nem történt meg, ott az űr­lapokat azonnal vegyék át a végre­hajtóbizottságtól'. A választókerületi bizottságok még a bejelentés napján döntsenek a je­lölt elfogadásáról és döntésüket ve­zessék rá a hozzájuk megküldött bejelentésnek mind a három példá­nyára. A választókerületi bizottság a döntését tartalmazó bejelentés egy példányát még aznap küldje meg az illetékes választási elnökségnek, egy példányát pedig küldje vissza a Ha­zafias Népfront-bizottságnak. Ha a bejelentést más községbe vagy vá­rosba kell küldeni, a továbbításról a tanács végrehajtóbizottsága gondos­kodik. A Hazafias Népfront-bizottságok mindent kövessenek el, hogy a vá­lasztások előkészítésével kapcsola- tosi jelen feladatok végrehajtása is zökkenőmentesen szolgálja a válasz­tások sikerét. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnöksége. A balatonőszödi gazdák megkezdték a mélyszántást Balatonőszöd dolgozó parasztjai ismét élenjárnak a Nagy Októbe­ri Szocialista Forradalom 37. év­fordulójának tiszteletére indított versenyben. A dolgozó parasztok és a termelőszövetkezet tagjai fel­ajánlották, «hogy növelik kenyér­gabonavetésterületüket és a búzát október 30-ig elvetik. Adott sza­vukat valóra váltották: 50 holddal több búzát vetettek el az előirány­zottnál. Az őszi kapások betaka­rításában is élenjárnak. A határ­ban már nem lehet lábonálló ku­koricaszárat találni. Megkezdték a gazdák a mélyszántást is. Darázs József, Balatonőszöd. Köszönet derék dolgozó parasztjainknak, a begyűjtési és tanácsi szervek dolgozóinak A Megyei Párt-végrehajióbizottság nyílt levele A Megyei Párt-végrehajtóbizottság köszönetét és elismerését fejezi ki a megye derék dolgozó parasztjainak, a begyűjtési és ta­nácsszervek dolgozóinak abból az alkalomból, hogy állampolgári fe­gyelmük és jó munkájuk eredményeként megyénk második he­lyezést ért el az országos begyűjtési versenyben. Egyben arra köri a Megyei Párt-végrehajtóbizottság megyénk dolgozó parasztságát, a begyűjtési és tanácsi szervek dől gozóit, állampolgári kötelezettsé­gük hű teljesítésével, jó munkájukkal segítsék elő, hogy megyénk az országos első helyet szerezze meg. Kaposvár, 1954. november 5-én. Az MDP Somogymegyei Párt-végrehajtóbizottsága Megyénk teljesítette kenyérgabonavetési tervét A Hazafias Népfront megyei, járási és községi alakuló ülésein megyénk dolgozó parasztjai, me­zőgazdasági dolgozói ígéretet tet­tek, hogy legkésőbb november 7- ig befejezik a kenyérgabona veté­sét. Az ígéretet tettek követték. November 5-én az. esti órákban közölte szerkesztőségünkkel a Me­gyei Tanács mezőgazdasági igaz­gatósága, hogy a megyében tel­jesítették a kenyérgabona vetés­tervét: rozsból 1124 holddal vetet- tek többet a felemelt tervnél is, búzából pedig 100 százalékos a tervteljesítés. MUNKÁBAN A HAZAFIAS NÉPFRONT A nagy ünnepre készülnek a csurgói járás népfront-bizottságai A csurgói járási népfront-bizottság megalakulása óta a legszorosabb kapcsolatot teremtette meg a járás községei népfront-bizottságaival. Nap mint nap me­leghangú levelek érkeznek a' járási népfront-bizottság­hoz, amelyekben a helyi népfront-bizottságok tagjai beszámolnak munkájukról, hogyan fogtak hozzá akció- programmjuk megvalósításához. Az utóbbi napokban lázas izgalommal készülnek az egész járásban november 7 megünneplésére. A já­rási népfront-bizottság segítségével valamennyi köz­ségben ünnepi gyűléseket, műsoros táncesteket ren­deznek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 37. évfordulójának tiszteletére. A helyi népfront-bizottsá­gok a községi pártszervezetekkel karöltve emlékezetes ünneppé akarják avatni ezt a napot. A kongresszusi küldöttek beszámolói a barcsi járásban A barcsi járásban most számolnak be a Hazafias Népfront országos kongresszusának küldöttei a köz­ségek lakóinak a kongresszuson hallottakról, szemé­lyes élményeikről. Varjas Imre, Losonczi Pál, Laklia József kongresszusi küldöttek is beszámolóra készül­nek. Nemcsak saját községükben, de a járás több községében is várják őket, hogy amit a rádióban hal­lottak, vagy újságban olvastak a kongresszusról', azt most meghallják olyantól is, aki mint a járás dolgo­zóinak képviselője vett részt a kongresszus tanácsko­zásán. Babócsán, Csokonyavisontán, Istvándiban a napokban kerül sor a kongresszusi küldöttek beszá­molójára. fásítási mozgalmat «• indított a berzencei NÉPFRONT-BIZOTTSÁG A berzencei helyi népfront-bizottság igen hasz­nos, követésre méltó mozgalmat kezdeményezett, ame­lyet a község egész lakossága örömmel fogadott s készségesen vállalták, hogy közreműködnek a 'terv megvalósításában. A község utain, terein ugyanis na­gyon kevés a fa, a népfront-bizottság tehát elhatároz­ta, hogy fásítási mozgalmat indít. IGEN NÉPSZERŰ A SIÖFOKI GAZDAKÖR A siófoki járásban, de megyénkben is elsőnek a siófoki helyi népfront-bizottság létesített gazdakört. A kezdeményezést a község'lakossága nagy örömmel fo­gadta és segített is megvalósításában. A siófokig gaz­dakör máris megalakult s esténként már itt gyűlnek össze a község dolgozó parasztjai, de nem egyszer ipari munkások és más dolgozók is, hogy hasznos esz­mecserét folytassanak egymással, kölcsönösen tanul­janak egymástól s ugyanakkor szórakozzanak is. A gazdakör helyisége egyre szépül. Már felszerelték a mikrofont s most a földművesszövetkezet egyik ital­mérését ís a gazdakörben helyezik el. Á népfront-bi­zottság műsorokat szervezett s a közeljövőben ugyan­csak a gazdakörben tartják meg a mezőgazdasági szakelőadásokat. A kör látogatottsága bizonyítja, hogy más helyeken is -érdemes, hasznos felkarolni a dolgozó parasztok kérését a gazdakör létesítésére. A fonyódi járásban is megkezdték a gazdakörök létesítését A fonyódi járás népfront-bizottságai megalakulá­suk óta hasznosan tevékenykednek. A legtöbb község­ben már a helyi népfront-bizottságok programmjának megvalósításához is hozzákezdtek. A népfront-bizott­ságok több tagjának kezdeményezésére Ordacsehi, Hollád, Tikos és Táska községekben a dolgozó parasz­tok lelkes támogatásával mezőgazdasági versenyt indí­tottak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 37. évfordulójának tiszteletére'. Ezekben a községekben vállalták, hogy november 7 tiszteletére a kenyérgabona felemelt vetéstervét 3 százalékkal túlteljesítik A vál­lalást mindhárom községben határidő előtt túlteljesí­tették. . Ebben a járásban is megkezdték a gazdakörök lé­tesítését. Többhelyütt már előadói munkaközösségeket szerveztek, melyek tagjai a gazdakörökben irodhlmi, történelmi, társadalomtudományi és más egyéb Szak­előadásokat tartanak. Lengyeltóti, Somogyvár, Orda­csehi és Balatonboglár községekben most alakulnak a gazdakörök.

Next

/
Thumbnails
Contents