Somogyi Néplap, 1954. november (11. évfolyam, 259-283. szám)
1954-11-26 / 280. szám
Péntek, 1954. november 26. SOMOGYI NÉPLAP S MIKE KÖZSÉG A V A falu kommunistái — szoros egységben minden dolgozóval — győzelemre viszik a Népfront zászlaját Taggyűlés a mikéi pártszervezetben----v K edden este Mike község párt-' kója. Szükségesnek tartja, hogy szervezetének kommunistái tag- az alapszervezetnek több paraszti gyűlésen vitatták meg, miképpen tagja legyen, mert eredményesen akarják megvalósítani, hogy a fa-' dolgozni a községben csak úgy lu minden becsületes választópolgára a Népfront jelöltjére szavazzon. A titkár elvtárs beszámolójában megdicsérte a pártszervezet taglehet. Nem egészséges, hogy csak egy dolgozó paraszt van a községi alapszervezetben. A taggyűlés eredményes volt, mert sikerült megértetni a pártjait a jelölőgyűlések idején végzett tagokkal, hogy az elkövetkező naSzép terveik valóraváltására szavaznak vasárnap a mikesek A Hazafias Népfront mikéi bizottságának kezdeményezésére kultúrhá- zat létesítenek a községben. Már meg is kezdték egy elhanyagolt épület átalakítását, ahol helyet fog kapni a gazdakör, a mozi, amit. már olyan régóta várnak. Terveik megvalósításában segítségükre sietett a Megyei Tanács is: 23 ezer forintot adott az építkezéshez. Tervbevették, hogy mire a kültúrház elkészül, új* Iáélesztik a kultúrgárdát is. Ehhez azonban okvetlenül szükséges, hogy a helyi népművelési ügyvezető nagyobb segítséget adjon, mint eddig. Azt is tervezik, hogy a tavasszal isjó munkájukért, melynek eredmé- pókban a tömegek között kell. mét megszervezik a labdarúgócsapanyeképpen pontos időben, minden lenniük, és állandóan felvilágosító zavar nélkül bonyolították le a jelöléseket. Felhívta a párttagok fimunkát kell végezniük. Igen fontos, hogy a pártszervezet tagjai a gyeimét, hogy az elkövetkező na- taggyűlésen hozott határozatokat pókban ismét nagy feladatokat kell megoldaniuk. Ezért az szükséges, hogy a pártszervezet tagjai minden idejüket a választók között töltsék. Állandóan foglalkozni kell a dolgozókkal, egy pillanatra sem szabad abbahagyni a fel- világosító munkát. Ismertette a tagsággal, hogy Csö-j pontosan megvalósítsák. A pártszervezet tagjai megértették, hogy nem lehet a véletlenre bízni a választás sikerét, tot. Egész sereg más feladatot is tűztek maguk elé, melyekkel a községet szebbé akarják termi. E szép tervek valóraváltását segítik a község dolgozói akkor, amikor vasárnap egy- emberként a Hazafias Népfront jelöltjeire adják szavazatukat. SZÍVESEN szavaznak BAUER ÁDÁMRA Amikor Bauer Ádám jelölése szóba került Mike községben, a véleezért keményen meg kell dolgozni. Eredményes volt a taggyűlés azért is, mert bár a legfontosabb munka most ar választás, nem feledkeztek meg a pártoktatásról köly községgel választási verseny-1 és egyéb feladatokról sem Hibája egyöntetűen az volt róia ben vannak. Azon kell lenni, viszont az volt, hogy egy-ket elv- , hogy ezt a versenyt Mike község társ pontatlansága miatt egyórás meny> hogy ilyen ember való ta- nyerje meg. Biztosítani kell, hogy késéssel kezdték meg a taggyűlést, j nácstagnak. Bauer Ádámot úgy is- minden választópolgár éljen ál- Hiba volt az is, hogy a titkári be-! merik a községben, mint aki túl lampolgári jogával es vasárnap le— számoló nem bírálta a párttagokat,' ja^ a saját portájának kerítésén szavazzon a Népfront jelöltjeire, s a párttagok se bírálták a veze-! ,. sajnália a fáradságot ha Beszélt a kommunisták példamu- ’ tőségét. Pedig lett volna ok a bírá-j .... „ ' g ’ tatásának fontosságáról. Ne le- latra, mert vannak olyan tagok, a község érdekéről van szó. Jó gyen egyetlen párttag sem, aki akik kivonják magukat a munká- gazda hírében áll, aki állampolgári közömbös a dolgozók által észlelt hói, nem akarnak pártmunkát vé- kötelezettségének mindig pontosan hibákkal szemben. Ha hozzájuk gezni mint Fácán elvtárs is, aki tesz eleget. Földjeit jól megműve- fordulnak a község lakói, kérdései- s°k elfoglaltsagara hivatkozva ez- L. , , . ,. . két a lehetőség szerint intézzék ideig nemigen végzett pártmun- h’ meg sohasem kellett a tanácséi, ezáltal még szorosabb kapcso- kát. A pártvezetőségnek a bírálat nak felszólítania, hogy jobban latot tudnak létesíteni a dolgozó eszközével kell nevelnie ezeket az igyekezzék. tömegekkel. I elvtársakat, s megértetni velük, A hozzászólások azt bizonyítót- hogy a szervezeti szabályzat minták, hogy a pártszervezet tagjai ben párttagnak kötelességévé teszi pártmunka végzését. A vezetőségnek a jövőben bátran kell alkalmaznia a bírálat fegyverét, megértették: nagy munka sikeres megvalósítása megköveteli, hogy időt, fáradságot nem kímélve dolgozzanak az elkövetkező napokban. hogy ezzel is nevelje a párttagokat. Hiba volt még — bár ez nem a taggyűlés hibája' —, hogy a földművesszövetkezet vezetői már a Havasi, Kacsor, Strublics elvtár- második esetben nem jelentek sak vállalták, hogy az ő körzetük- meg a taggyűlésen, annak ellenében minden választópolgár le fog re, hogy a pártvezetőségi megszavazni. Ezt úgy biztosítják, hogy hívta őket. Arról kellett volna befelkeresnek minden családot, be- számolniuk, hogy milyen a köz- szélgetnek velük, népszerűsítik a ség áruellátása, miből van hiány, jelölteket, elmondják, hogy az új s mit tesznek az esetleges hiányjelölteknek milyen terveik van- cikkek beszerzésére. nak meiyeket a község lakóinak j Mike község kommunistái, a fa- ha 1955.ben hozzájuk is bevezet- erdekeben meg akarnak valósítani, lu „harci vezérkara4 felkészültén ... j . Strublics elvtárs felhívta a ve- j várja a nagy napot, november ne^ a V1^anyt- Tudjak a mikeiek, zetőség figyelmét, hogy a népne- 28-át, hogy minden becsületes. hogy kívánságuk a közeljövőben velők munkáját ellenőrizzék. Ne dolgozóval szoros egységben győ- j valósággá válik, mert az ő jelölt— forduljon elő olyan eset, mint az zelemre vigyék a Hazafias Nép- jük is ott lesz, ahol a nép sorsát ?ádnWjUií-w ÍS’th7^ csa-!front zászlaját azzal hogy ac falu. irá ítják É ezért vasárnap ladokat kihagynak. Ezek a dolgo- minden valasztopolgara a Nép- , „. zók jogosan vannak megsértődve,., front jelöltjére, a békére, a boldo- j valamennyien a Hazafias Nep- hiszen semmivel sem rosszabb gabb jövőre, a község további j Hont jelöltjeire, köztük Bauer hazafiak, mint a község többi la- épülésére, szépülésére szavaz. . . ' Adámra szavaznak. Mit mondanak róla a körzet választói, akiket képviselni fog a tanácsban? Egyöntetű az a vélemény, hogy ilyen emberre szívesen szavaznak, mert ezideig is bebizonyította, hogy amit reá bíznak, mindig becsületesen elvégzi. A jelölőgyűlésen is több feladattal bízták meg. Elmondták a jelölőgyűlésen, hogy le kellene kövezni az utcát, s hogy régi vágya teljesülne a községnek, ha orvost kapna. Mert Kadarkút is, Lábod is elég messze van tőlük, ahol legközelebb orvos van. Szeretnék, A SOMOGYI NÉPUP POSTÁJÁBÓL VAN VILLANY ÉS MÉGS1NCS Jß alatonszárszón még 1953. őszén, az egyik tanácsülésen a dolgozók kérték a villany bevezetését. A kérés alapján ez» év tavaszán meg is indult a szerelés. Április elejéig csak a külső munkákon foglalatoskodtak, mert az első részletet nem fizette be mindenki. Áprilisban ellenőrizték a befizetéseket, megállapították, hogy minden rendben van. Megígérték, hogy május 1-én kigyullad a villany. Ez már régen elmúlt, villany azonban csak a Dózsa György-utcában van, de ott is csupán az utcán. Pedig sok dolgozó az ígéret valóraváltásának reményében már rádiót is vett. Azóta ez csak szobadísz, mert villany nélkül nem szól. , Szerintünk a tervezés is helytelen. Balatonszárszón 2 km-t, Kötésén 2 km-t ütemeztek be. Helyesebb lenne, ha előbb egy községben egészen befejeznék a villamosítást. Most a kötcseiek is, meg a balatonszárszóiak is mérgelődnek, hogy van villany és még- sincs. Most a Somogyi Néplapon keresztül kérdezzük meg az illetékeseket: ki a felelős, amiért befizettük a villany árát még W tavasszal és mégsincs villanyunk? Szinegh Sándor és még 29 aláíró, Balatonszárszó. * * * " MEGÉRDEMELNÉNK, HOGY TÖBBET GONDOLJANAK RÁNK J7iad község a tahi járásnak talán a legeldugottabb részén fekszik. Nyáron poros, télen sáros út vezet a községbe (ezért kerülik el a járási és a megyei instruktorok?!) Pedig a község mindenben élenjár. A fiadi dolgozó parasztoknak van egy kérésük, amelynek elintézését várják. A község területén keresztül folyik a Koppány-patak. Sajnos, olyan elhanyagolt az árok, hogy veszélyezteti a rétet, amely igen sokszor víz alá kerül. .Kikeltene ásni az árkot, mert ha így marad, jövőre sem lesz széna. Ha néha el-ellátogattak hozzánk a megyétől vagy a járástól, kértük, hogy intézkedjenek, azonban mindhiába. Már kétszer irtunk a pécsi Vízügyi Igazgatóságnak is, hasztalanul. Nekik az volt a kifogásuk, hogy kevés a munkaerő. Erre a község dolgozó parasztjai felajánlották, hogy vállalják a munkát. Mégsem történt semmi. A Somogyi Néplapon keresztül kérdezzük most már a pécsi Vízügyi Igazgatóságot: mikor lesz már végre tiszta az árok? Községünk dolgozó parasztságának még egy sérelme van. Villanyt szeretnének a tavasszal. Mindössze 2 kilométer távolságról kellene a hálózatot bevezetni. A munkálatokhoz a község dolgozói szívesen hozzájárulnának. Társadalmi munkaként vállalták az oszlopoknak való fa biztosítását, kitermelését, behordását, leállítását. Csak a bevezetés kellene. Ügy gondoljuk, megérdemelnénk, hogy többet gondoljanak ránk, hiszen az állam iránti kötelességeinket mindig becsülettel teljesítjük. i Táborosi Sándorné V. B.-elnök, Fiad. MEGHATÓ UVIXEPSEG 'JOOOOOOOOOÓUOOC* ’>-• Gj^yoocooocxxjooooooooooooooooooooooooooooooooooococct . -> JOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCOOOOŰOOOOOOOOOOOQSOOOOOOOOCOCŰOOOOOOGOOOOOOOOO' ^Dalalnak, táncainak a mi kei lantiak VIDÁM ÉNEKSZÓ szűrődik ki ~ a fehérre meszélt parasztház ablakán. Mike község fiataljai táncpróbára készülnek. A kicsi, jól fűtött szoba 15—17 éves leányok zajától hangos. A ping-pongasztalra állított petróleumlámpa pislákoló fénye mellett jókedvűen beszélgetnek munkájukról, s közben gyönyörködnek a nemrég kapott új táncruhákban. Valamennyien a Lábodi Erdőgazdaság dolgozói, akik napi munkájuk után most népitásicot tanúinak, hogy a szavazás napján műsorukkal szórakoztassák a falu népét. Itt van Horváth Etelka tanítónő, a fálu DiSZ-szervezetének titkára is, aki egyben a csoport tánctanára és Varga Margit tanítónő, aki inkább a szervezési munkákat oldja meg, s szépen csengő hangjával a zenekart helyettesíti. Az Erdőgazdaság vezetői büszkén beszélnek lányaik munkájáról. Kint a földeken éppen úgy megállják helyüket, mint a táncpróbákon. Ott is vidám nótaszó közben dolgoznák, s versengenek: ki tud több gyertyánvagy tc'gycsemetét elültetni. Kocsor Rózsi tizenkét tagú brigádja élenjár a munkában. November havi erdősítési tervüket már 22-re befejezték A gazdaság vezetői meg is teremtenek minden lehetőséget ahhoz, hogy munkájuk után megérdemelten szó-. rakozhassanak a fiatalok. Nemrég kaptak új ping-pongasztalt, sportfelszerelést, röplabdát, táncruhát, de rövidesen megérkezik a rádió is, sőt év végére harmőnikát is kap a tánc- cscport. A lányok* türelmetlenek. Már felvették táncruháikat, de a csoport egyik tagja még nem érkezett meg. Várni keli. A lámpa is mind halványabban pislog s az egyik kislány átszalad a szomszédba petróleumért. Közben nyílik az ajtó, szülők csoportja érkezik. Minden este eljönnek, hogy gyönyörködjenek lányaik vidám táncában. * PRÓBA MEGKEZDŐDIK. A lányok elfoglalják helyüket a színpadnak képzelt szobában, s Horváth Etelka szavára lassú lépésekkel táncolni kezdenek. Ismerős népdalok csendülnek fel s a hangulat egyre fokozódik. Nem törnek le, nem keserednek el, ha félbe kell szakítani a próbát, hogy egy-egy hibát kijavítsanak. Figyelmesen hallgatják a tanítójukat, s .megfogadják tanácsait. Szinte leírhatatlan az a jókedv, ta- nulnivágy-ás és akarat, ami ezeket a fiatal lányokat jellemzi. De nem kisebb a tanítónők lelkesedése sem. Horváth Etelka és Varga Margit fiatalok együtt éreznek tanítványaikkal, biztosítani akarják a szórakozási lehetőséget részükre és minden dicséretet megérdemelnek kitartó, lelkiismeretes munkájukért.. / Mind gyorsabb ritmusban peregnek a párok, de Horváth Etelka pihenőt rendel el. Lányai kissé fáradtan ülnek le a kályha köré, hogy kipihenjék magukat s felkészüljenek a következő táncra. Közben megbeszélés folyik. — Néhány nap múlva választás lesz, s nekünk még sok feladatunk van — mondja a tanítónő, aki most mint DISZ-titkár szól a fiatalokhoz. A szavazóhe'yiség feldíszítéséhez kér jelentkezőket. Meg kell beszélni azt is, hogy kik fogják elvinni a vándorurnát a falu betegeihez. Na és — igaz, hogy a díszkaput a fiuk állítják fel, de a lányok is segíthetnének ebben a munkában. Ezek az előkészületek nem okoznak gondot a DISZ-fiataloknak. Kivétel nélkül, minden lány feltartja a kezét, s megegyeznek abban, hogy a hét végi taggyűlésen, ahol a fiuk is megjelennek, szétosztják a feladatokat. A ZTÄN FOLYTATÓDIK a pró- ‘ ha. A táncosok bekötik a fejüket és felállnak az orosz tánchoz. Már nem éreznek fáradságot. Lendületesen, fiatalos elszántsággal tanulják a tánc lépéseit s tudják, érzik, hogy az egész falu figyelemmel kíséri munkájukat. Amint lapunk jelentette is, e hó 20-án, szombaton tartották megyénkben a legkisebb gyermekek pedagógusainak napját. A helybeli óvónők, az Óvónőképző növendékeinek segítségével, már előző nap feldíszítették a Megyei Tanács nagytermét és másnap az egybegyűlteket valóságos virágerdő, de — sajnos — jéghideg terem fogadta. Nagykabátban, de mindvégig érdeklődéssel hallgatta mindenki Takács Lajosné nagyatádi körzeti vezető óvónő beszámolóját az óvónők országos tanácskozásáról. Az elnöki asztalnál rajta kívül Hidas István rendőralezredes elvtárs, az M. B. képviseletében Almási János elvtárs, a megyei oktatási osztály vezetője, Járányiné elvtársnő, az oktatási osztály személyügyi csoportveze- ! tője, az MNDSZ megyei titkára, az oktatási osztály óvodai előadója, valamint Szabó Gyula, az Óvónőképző igazgatója foglalt helyet. A beszámolót követő vitában sok értékes felszólalás hangzótlt el: idősebb kartársnők mondták el 5 tapasztalataikat a fiatalabbak, il- ’ letve kezdő pályatársnők okulá- ■ sára. Beszéltek a küzdelmes múlt- | ról, amikor kálvária, lenézés, éhbér volt osztályrészük. Hálájukat, forró köszönetüket nyilvánították a párt és kormányzatunk messze- tekintő gondoskodásáért. A fiatalabb pályatársnők közül Gács.Ti- borné módszertani kérdésekről és a bábjáték nevelőértékéről szólott, a legfiatalabbak köszönetét pedig Takács Éva tolmácsolta. Hidas István elvtárs a Megyei | Pártbizottság üdvözletét, elismerését adta át, Almási János elvtárs pedig a Megyei Tanács végrehajtóbizottságáét. Szünet után kultúrműsor következett. Szabó Gyula igazgató az óvónői pálya szépségéről beszélt rendkívül szemléletesen, magasan szárnyaló lendülettel, majd parányi kisfiúk, leánykák, a mintaóvodá növendékei üdvözölték a hallgatóságot verssel, énekkel, népi. tánccal. A hideg egycsapásra felqlvadt, s megtelt tavaszi illattal, napsugárral. Kápolna Erzsébet óvónőképzős növendék üdecsengésű, meleg szopránja, majd Szikora Mária pompás szavalata következett^ s végül az Óvónőképző énekkara, Horváth Valéria tanárnő vezényletével, zárta be az ünnepi műsort. A Megyei Tanács kistermében pompás óvodai kiállításban gyönyörködtek a vendégek. Valóságos meseerdő, tündérálom a sok tarka, ötletes játék, kép, meseillusztráció. Ma is nyitva1 van, érdemes megtekinteni: üdítő látvány és kellemes pihdnés. Az ötletes kiállítás rendezői, résztvevői könyvjutalomban részesültek: Kaposvárról Varsányi József né, Keszthelyi Józsefné, Nagy József- né, a B. M.-óvoda vezetője: ést Gács Tiborné balatonberényi óvónő. A szokásos évi jutalmakat Almási János elvtárs a kultúrműsor előtt adta át az illetékeseknek: a nagyatádi járásból Peér Sarolta mikei óvónőnek, akinek egyúttal 40 éves szolgálati jubileumát is ünnepelték; a többi járás kitüntetettjeinek is: Komáromi Erzsébetnek, Detár Ilonának, Magyar Máriának, Boros Zoltánnénak, Markó Róbertnénak, Rózsa Gabriellának, Juhász Gyulánénak és Németh Ilonának. Az évi verseny vándorzászlaját pedig Hétfalussy Teréz kaposvári óvónő, az oktatásügy kiváló dolgozója kapta. A megható ünnepséget társasebéd követte.