Somogyi Néplap, 1954. október (11. évfolyam, 232-258. szám)
1954-10-03 / 234. szám
aUlVlUOrXl NÉPLAP ( Vasárnap, 1954 október 3. NEMZETKÖZI SZEMLE _______,____________________«II_____________________________ A londoni West End szívében lévő Lancaster Houseban Eden brit külügyminiszter elnökletével kedden megnyílt a kilenc nyugati ország külügyminisztereinek értekezlete, amelynek elsőrendű feladata — rendezőinek reményei szerint — a jnyu- gáti »egységen« ejtett párizsi csorba kiköszörülése, a francia nemzetgyűlés által elvetett EVK-szerződés helyébe pótmegoldás keresése, magyarán: a náci militarizmus teljes szabadjára engedése. A londoni értekezlet előzményei világosan azt bizonyítják, /hogy az »európai egység« kialakulásának elhúzódása miatt türelmetlenkedő amerikai imperializmus most minden eszközzel a szájaízének megfe- lelő döntést akar kicsikarni. Dulles- nek az EVK francia parlamentben történt elvetését követő európai »villámlátogatása«, amikor Párizst elkerülve Bonnba utazott, szinte szimbolikus kifejezése volt az amerikai külpolitika útirányának is. Ezt a dullesi tapintatlanságot csak (fokozta Gruenther amerikai tábornoknak, az Atlanti Szövetség európai fegyveres erői főparancsnokának csaknem a londoni értekezlet előestéjén francia nagyiparosok előtt elhangzott beszéde, amellyel újabb nyomást akart gyakorolni Franciaországra. Gruenther szembefordult Mendes-France miniszterelnöknek azokkal a javaslataival, amelyek arra irányulnak, hogy egy nyugateurópai blokk létrehozása esetén vegyék ellenőrzés i alá a német csapatkontingenseket és a haditermelést. A francia »rakoncátlankodás« el- | len irányított riasztó ágyúzás sze-1 repét töltötte be Eden angol külügyminiszternek közvetlenül az értekezlet küszöbén elhangzott beszéde, amelyben kifejtette, hogy »Németországot szoros kapcsolatba kell hozni« az egyéb nyugati hatalmakkal és kísérletet tett a francia és nyugatnémet álláspont összehangolására. Adenauer bonni kancellár ugyanis éppen ezt megelőzően arcátlan hangú beszédben követelte, hogy Nyu- gat-Németországot közvetlenül fel kell venni az Atlanti Szövetségbe és »nem tűri«, hogy bárki is elvitassa Nyugat-Németországnak a többi nyugati hatalommal egyenlő jogait. A nyugati polgári sajtó méltán nevezte a londoni tanácskozást »a legkritikusabb nyugati értekezletnek«: a kilenc hatalmat éles ellentétek állítják egymással szembe. »A külügyminiszterek gondterhelt arccal és sötét gondolatokkal érkeztek meg Londonba« — jegyezte meg az Economist, utalva arra, hogy az értekezlet megnyitásakor is még komoly ellentétek mutatkoztak a különböző álláspontok között. A tanácskozások részvevői előtt három emlékirat fekszik: Az angol memorandum, az úgynevezett Eden-terv, amely azt kívánja, hogy a brüsszeli egyezményt terjesz- szék ki Nyugat-Németországra és Olaszországra, s ennek kapcsán »egyezzenek meg Németországnak a nyugati védelemhez való hozzájárulása tekintetében«, nagyobb súlyt biztosítva az ellenőrzésben a NATO- nak, mint a brüsszeli szerződésben: Adenauer memoranduma, amely a megszálló statútum azonnali megszüntetését és Nyugat-Németország szuverénitásának feltétel nélküli megadását követeli és egyben pedig azt kívánja, hogy Nyugat-Németor- szágot egyszerre kapcsolják be mind a brüsszeli egyezménybe, mind az Atlanti Szövetségbe és végül Mendes-France terve, amely hozzájárul ugyan Nyugat-Németország és Olaszország bevonásához a brüsszeli egyezmény keretébe, de ragaszkodik ahhoz, hogy Nyugat-Németország re- militarizálásának ellenőrzését intézményesen biztosítsák. Tehát — amint a Pravda hasábjain »Megfigyelő« aláírással megjelent cikk világosan megvonja a mérleget: »A londoni értekezleten valamennyien készek fegyvert adni a nyugatnémet revansiszták kezébe, de arra vonatkozólag, hogy milyen módon tegyék ezt, nem jött létre köztük megegyezés«. Ezen a tényen nem változtatnak azok az optimista hangú burzsoá sajtóhangok sem, amelyek az utóbbi napokban »fordulatról«, sőt bizonyos megállapodásokról is szólnak. Duíles amerikai külügyminiszternek a tanácskozás részvevőire gyakorolt nyomást szolgáló nyilatkozata, hogy »az Európának nyújtott amerikai segítséget. esetleg erősen csökkentik« — a Reuter szerint — »valószínűleg Anglia szorosabb együttműködése felé Ifefidíti a mérleg nyelvét« és nyilvánvalóan az amerikai nyomás következménye Edennek az a kijelentése, hogy Anglia kész 1998-ig négy hadosztályt és taktikai légierőt Európában tartani. E »fordulatnak« kikiáltott nyilatkozatoknál az eddigi megállapodások sem erőteljesebbek. Az AFP szerint az értekezlet részvevői »elfogadták, hogy a brüsszeli szerződés szervezete mélyebb tártál« mat kap és politikailag, katonailag, valamint gazdaságilag az »új európai építmény« alapjául fog szolgálni. Megállapodtak a fegyverzetnek és a katonai állománynak a brüsszeli szerződés keretében történő korlátozása és ellenőrzése elvében is«. A józan polgári hírmagyarázók ezzel kapcsolatban rámutatnak arra, hogy a nyilatkozatok és megállapodások csupán elvi jelentőségűek, azonban »konkretizálásra várnak még olyan problémák, mint a tervbevett intézkedések végrehajtásának folyamata, sőt maguknak az intézkedéseknek az összeállítása«. A polgári sajtó egy részének hírmagyarázói is világosan látják, hogy bármilyen elvi megállapodást kössenek is Londonban a tárgyaló külügyminiszterek, )a végső szót a népek mondják ki. Hiszen elvi megállapodás történt az EVK kérdésében is, s a népek akarata mégis elsöpörte. Figyelemreméltó ezzel kapcsolatban a svájci Die Tat véleménye, amely szerint »a londoni értekezlet eredményét csak a francia nemzetgyűlés visszhangjának ismertté válása után lehet majd véglegesen felmérni«. Az európai népek véleményéről némi ízelítőt adhatott az angol munkáspártnak hétfőn a scarboroughi Granc Hall színháztermében megnyílt 53. évi értekezlete, amelyen Anglia egyik legnagyobb pártja hozott döntést a nyugatnémet újrafel- fegyverzés kérdésében. Jellemző, hogy a munkáspárt jobboldali vezetősége, félve a német újrafelfegy- verzés politikájának elutasításától, az értekezlet elé terjesztett határozati javaslatában sehol nyíltan nem mondotta ki, hogy helyesli vagy támogatja a felfegyverzést, csupán »Németországnak a közös védelemhez való hozzájárulásáról« kockáztatott meg néhány ködös mondatot, s egyébként a határozati javaslatot kitöltötték a kelet—nyugati tárgyalásokra vonatkozó törekvésről és hasonlókról szóió ígéretek. Rendkívül nagyjelentőségű, hogy az ilyen félrevezető és ködös megfogalmazásban előterjesztett javaslat is csupán igen csekély többséget kapott. A javaslatra 3 millió 260 ezer szavazat esett, ellene 3 millió 22 ezer. A negyedmillió szavazati többség csupán számbelileg látszik tekintélyesnek, a valóságban a szavazás felér a jobboldali vezetőség vereségével. Ennek megértéséhez figyelembe kell venni a különleges szavazási rendszert. Mint ismeretes, a munkáspárti érte' kéziét munkájában 1269 küldött vesz részt. Ezek 6 millió 395 ezer kollektív és egyéni tagot képviselnek. Kollektív tagság alatt az értendő, hogy a szakszervezetek általában a munkáspárthoz affiliálódnak s tagságuk bizonyos százaléka (40—80) a munkáspárt tagja. A szakszervezetek végrehajtó bizottsága előzetesen elhatározza, hogy képviselője hogyan fog szavazni a munkáspárt évi értekezletén. így azután előfordul az, hogy egyes szakszervezetek vezetői a tagság megkérdezése nélkül döntenek és szavaznak esetleg félmillió tag nevében, vagy bár a végrehajtó bizottság előzetesen nem egységesen foglalt állást a német felfegyvérzés mellett, a pártértekezleten képviselőjének szavazata mégis mint százezres vagy félmilliós kollektív szavazat jön számításba. A scarboroughi értekezlet szavazását kommentálva a nyugati megfigyelők ezért írnak arról, hogy valójában az angol munkáspárt tagjainak 75—80 százaléka a német újrafelfegyverzés ellen foglalt állást. A munkáspárti értekezlet szavazása kétségtelenül kihatással van a londoni értekezletre is. Ebben a megvilágításban még tisztábban látszik a Pravda szemleírójának megállapítása: »bármilyen megoldásra is jutnak Londonban, egy kétségtelen: a londoni értekezlet részvevői képtelenek lesznek elbarikádozni a haladásnak azt az útját, amelyen a békéért és biztonságért harcoló népek haladnak«. Kompenzációs egyezményt írtak alá a szovjet és jugoszláv kölcsönös áruszállításról Moszkva (TASZSZ). A szovjet külkereskedelmi szervezetek és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság szövetségi külkereskedelmi kamarája képviselői tárgyalásainak eredményeként október elsején Belgrádban kompenzációs egyezményt írtak alá a szovjet és jugoszláv külkereskedelmi szervezetek kölcsönös áruszállításairól. Az egyezmény szerint a Szovjetunióból nyersolajat, gyapotot, mangánércet, antreclot, rotációs papírt szállítanak Jugoszláviába, Jugoszláviából a Szovjetunióba pedig húst, kendert, dohányt, ma- rónátront, kalcinált szódát, etilalkoholt és kalciumkarbidot szállítanak. Az áruk javarészét mindkét fél a folyó év végéig szállítja le. Scelba bukása elkerülhetetlen — írja az „4FP“ kommentárja a Montesi-ügyről Párizs (MTI). Az olasz kereszténydemokrácia súlyos válsága nyugaton felkelti a politikai körök érdeklődését. André Clot, az „AFP“ munkatársa erről szóló kommentárjában mint végső következtetést levonja, hogy a jelenlegi olasz kormánynak, Scelba kabinetjének bukása elkerülhetetlen. A hírmagyarázó a legutóbbi — a Montesi-üggyel kapcsolatos —1 bizalmi szavazást veszi kiindulópontnak és leszögezi: „Noha Mario Scelba igen kis többséggel bizalmat kapott, ez mégsem rendez semmit, a miniszterelnök helyzete nem erősödött meg a siker következtében“. Sőt — amint André Clot is rámutat — Olaszország lakosságának jelentős része az Olasz Kommunista Párt és az Olasz Szocialista Párt . felvilágosítása elhiszi, hogy a kereszténydemokrata párt minden ízében korrupt. Ez a két párt (a kommunista pártról és a szocialistákról van szó) még a parlamenti többséget is megingatta. . . Ez a többség egyébként is nagyon ingatag, ahogyan ez igazolódást nyert az 1953-as júniusi választásokon. A CIPRUS KÖRÜLI GÖRÖG-TÖRÖK ELLENTÉTEK A BALKÁNI PAKTUMOT VESZÉLYEZTETIK Párizs (MTI). Jacques Marót, az „AFP“ ankarai tudósítója hírmagyarázatában hangoztatja, hogy a Ciprus körüli görög-török ellentétek — amelyek az utóbbi időben mindjobban kiéleződtek — „úgy látszik egy török-görög konfliktus színezetét öltik, mind, komolyabban veszélyeztetik a balkáni szövetséget, valamint az atlanti paktum egységét.“ A. J. Visinszkij levele az ENSZ közgyűlésének elnökéhez New York (TASZSZ). A. J. Visinszkij, az ENSZ közgyűlésén részvevő szovjet küldöttség vezetője levélben fordult a közgyűlés elnökéhez: „Mély tisztelettel kéreip önt, vegye fel a közgyűlés 9. ülésszaka napirendjének pontjai közé, mint igen fontos és sürgős kérdést, „a fegyverzet csökkentéséről, valamint az atom- és hidrogén- és más tömegpusztító fegyverek betiltásáról szóló nemzetközi szerződés megkötéséről“ elnevezésű pontot. Kérem önt, elnök úr, intézkedjen, hogy a fent említett kérdéshez kapcsolt határozati javaslat szövegét, mint a közgyűlés hivatalos dokumentumát, tegyék közzé. Kinevezték Magyarország párizsi követét A Magyar Népköztársaság Elnöki i Tanácsa Kutas Imre rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert a -Francia Köztársaság területére kiterjedő hatáskörrel megbízta a párizsi követség vezetésével. VESSÜK ÖSSZE TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS Nyugatnémetországban A „Frankfurter Rundschau“ című nyugatnémet napilap augusztus 26-i száma „A kórházak nyomora — égető probléma“ címmel a többi között arról ír, hogy még legalább 60—70 ezer kórházi ágyra volna sürgősen szükség. Csak sajnos éppen az a másfél milliárd márka hiányzik, amelyből be lehetne szerezni. . . Hivatalos nyugatnémet adatok arra is fényt vetnek, miért oly égető a kórházi ágyak problémája és miért nincs pénz erre a célra. A kórházi ágyakra azért van egyre nagyobb szükség, mert a balesetek és foglalkozási betegségek száma az iparban 1949-től 1953-ig 40 százalékkal növekedett, pénz pedig azért nincs, mert a nagytőkések zsebébe vándorol. Több mint 600 nyugatnémet részvénytársaság osztaléka egyetlen év alatt 1953-ban átlag 26 százalékkal növekedett. A balesetek és foglalkozási betegségek száma messze felülmúlja a náci Németországban regisztrált számokat. Míg 1938— ban Németországban minden ezer ipari munkás közül 97-et ért baleset vagy szakmai betegség — az arány Nyugat-Német- országban 1950-ben 100-ra, 1951-ben l07-re, 1952-ben Híre és 1953-ban 120-ra szökött fel. A bányászatban, továbbá a vas- és fémiparban még ennél is magasabb. 1953-ban minden ezer vas- és fémmunkás közül 180-at és minden ezer bányász közül 273-art ért baleset vagy valamilyen foglalkozási betegség. Az ok? — A nyugatnémet orvosok szerint a dolgozók egyre fokozódó kizsákmányolása, a túlfeszített munka. A nyugatnémet orvosok tájékoztatási szolgálata ez év júniusában arról adott hírt, hogy 800 megvizsgált északra jna-vesztfáliai munkás közül 80 százalékánál megállapították, hogy erejét túlfeszítve dolgozik. A megvizsgáltak 60 százaléka rendszeres kezelésre szorulna, hogy munkaképes maradjon. Erre persze nincs lehetőség. A Német Demokratikus Köztársaságban A „Neues Deutschland“ szép« tember 16-i száma hírt ad arról, hogy az NDK-ban már idén nagyobb a kórházi ágyak száma, mint amennyire 1955-re tervezték. Az egészségügy rohamos fejlődését misem mutatja jobban, mint hogy 1953-ban, egyetlen év alatt, a poliklinikák száma 162-ről 262-re, az ambula- tóriumok száma ll9-ről 286-ra és a falusi ambulatóriumok száma 2-ről 250-re emelkedetté Ezenkívül még 144 üzemi am- bulatórium és 67 üzemi polikli- nika is létesült. 1945 előtt a németországi gyógyüdülőhelyekre alig jutott dolgozó: körülbelül 6 százalék volt az irányszámuk. Most gyógyüdülőhelyek 90 százaléka és 139 szanatórium áll a társadalombiztosítás szolgálatában, a dolgozók teljesen ingyen részesülnek itt a szükséges ideig kezelésben. Az NDK-ban évről évre növekszik a betegsegély is. Míg például egy lakatos, aki 1948- ban 234 D-márkát keresett, betegség esetén 30 napra 135 márka segélyt kapott, a bérrendezés révén ha már 443 márka körül keres és ennek megfelelően munkaképtelenség idején 30 napra 399 márkát kap kézhez. Különösen szembetűnő az NDK- ban és Nyugat-Németországban kifizetett betegsegély közötti különbség, ha összevetjük, hogy csupán Magdeburg kerületben a társadalombiztosítási szervek 1953-ban 39.3 millió D-márkát fizettek ki betegsegély címén, ez 6.3 millióval több, mint amennyit a bonni kormány egész Nyugat-Németországban erre a célra rendelkezésre bocsátott. Az emberről való gondoskodást bizonyítja az is, hogy ha egy Nyugat-Németországból érkezett látogató az NDK-ban megbetegszik, ugyanolyan elbánásmódban részesül, mint az NDK minden lakosa. Nem kell fizetnie sem a kezelésért, sem az orvosságért, sem a kórházi ápolásért. Az NDK lakosai azonban a legcsekélyebb orvosi segítséget sem kapják ingyen Nyugat-Németországban, Ellenségeink rosszul ismerik népünket! Külföldi nyomdákban készült röpcédulákat juttatott az ellenség ismét megyénk területére, a határokon túlról. Ez alkalommal egyik legszebb ünnepünket, a nép és hadsereg egységének ünnepét, a néphadsereg napját használták fel arra, hogy ostoba, nevetséges »érvekkel« próbáljanak néphadseregünk soraiban zavart kelteni. Ez a kísérlet is kudarcba fulladt, dolgozóink és néphadseregünk tagjai jót derültek a röpcédula sorain, nevettek, mielőtt megsemmisítették, vagy vezetőikhez juttatók volna azt, s ez a nevetés érthető is volt. Nem ilyen ostoba, de még más »érvekkel« sem képes az ellenség zavart kelteni sorainkban. Nevetni kell, ha azt a felszólítást olvassuk, amelyben honvédeinket arra hívják fel, hogy »segítsék a népet«. A mi néphadseregünk, mint az aratási munkákban, a dunai árvíznél megmutatkozott, valóban segítettek is, nem az ellenség 'felszólításának engedve, s nem úgy, ahogy ők gondolják, hanem ahogy a nép fiainak segíteniük kellett. A mi hadseregünk katonáit nem kell felszólítani arra. hogy legyenek hűek a néphez, a mi hadseregünk a nép hadserege, hű is a néphez, mint az édesanyához. »Apáink verejtékével áztatott tszcs«- földekről beszélnek a röpcédula írói. Igen, az lehet, hogy valamikor az ő apáik birtokolták azt a földet, ahol most termelőszövetkezetek virulnak, de akiknek a verejtéke hullott rajt, azok nem ők voltak, hanem akik most élnek és boldogulnak régi uraik nélkül e földön, amely most már a sajátjuk. »A magyar katona tízparancsolata« nem az, amit a röpcédula ír, s amin — ismételve — csak nevetni tudunk, hanem amit népe, népének érdeke megszab. »Ne legyenek neked idegen isteneid« — írják —; a magyar honvédnek ma már csak egy istene van, a nép, s népe szabadsága. »Tiszteld atyádat és anyádat« — írják. Nos, a magyar katona, amikor határainkat, békénket védi — atyja s anyja életét is védelmezi a kívül ólálkodó farkasok ellen. S a végső, a 10. parancs, ami a legnevetségesebb: »Ne fogadj el a rendszertől semmit, sem rangot, sem prémiumot!« !— arra akar buzdítani, hogy katonáink és dolgozóink ne igyekezzenek boldogan, jól élni, mert ez »bűn«, a »hazafiak«, tehát nyilván azok ellen, akik azelőtt e földön élős- ködtek s most ellenségesen figyelik eredményeinket. Rosszul ismerik népünket ellenségeink, hiába, sokat változtunk 10 év alatt. A mi nyitottszemű népünk, bátor, öntudatos fiaink az ilyen ostoba »érveken« csak nevetni tudnak, ám még éberebben őrködnek hazánk és népünk békéje felett. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BERNI KÖVETE ÁTADTA MEGBÍZÓLEVELÉT Némety Béla rendkívüli követ és I A megbízólevél áradásakor jelen meghatalmazott miniszter, a Magyar voltak M. Petitpierre külügyminisz- Népköztársaság berni követe október ter. F. Weber, és a magyar követség 1-én átadta megbízólevelét Rubattel diplomáciai beosztottai, svájci szövetségi elnöknek.
