Somogyi Néplap, 1954. október (11. évfolyam, 232-258. szám)
1954-10-31 / 258. szám
SOMOGYI NÉPLAP .-M*-^ütóaaapp,a*s ^ssteatsaomm* Vasárnap, 1954. október 31. AZ ÉPÜLŐ KOMMUNIZMUS ORSZÁGÁBÓL Épülő Moszkva A képen: épülő 15 emeletes lakóház Moszkvában, a Jaroszlav szkij-úton A Moldvai SZSZK földjein a mezőgazdasági gépek ezrei dolgoznak ;T >>,*$*■' -S.^^r-vij A képen: traktorral vontatott vetőgépek végzik az őszibúza vetését az Ut a kommunizmushoz kolhozban. Akikről az áüam gondoskodik Grigorij Ivanovics Kljancev 70 évig dolgozott Moszkva üzemeiben. Most 88 éves. Természetesen már nem dolgozik. Felesége régen meghalt. Gyermekei nincsenek. Grigorij Ivanovics öregségére egyedül maradt. Jevdokija Filippovna Bulanovának sincsenek hozzátartozói, 92 éves. Közel félévszázadon át mint fonónő dolgozott a kombinátban. Hói és hogyan élnek a munka veteránjai? Ki gondoskodik róluk? A »Trjohgcrnaja Manufaktúra« kombináttól nem messze nagy, árnyas fáktól körülvett, kastélyszerű, emeletes épület áll. Az aggok háza. Itt él Grigorij Ivanovics Kljancev, Jevdokija Filippovna Bulanova és még 39 munkás és munkásnő. Kellemesen, nyugodtan töltik életüket. Teljes ellátásban részesülnek, az állam költségére mindent ingyen kapnak. Ox-vosok és ápolónők vigyáznak egészségükre. A kombinát nagy segítséget nyújtott az aggok házának. Gondoskodott a bútorokról. A szakszervezet ajándékozta a televíziós készüléket és a rádiót. A padokat, a díványhuzatokat a komszomolisták készítették. A ház lakói esténként a televíziós készülék körül gyűlnek össze. A házba sokszor ellátogatnak a kul- túrcsoport tagjai és a gyermekotthon lakói, műsorral szórakoztatják az öregeket. Eljönnek a politikai és tudományos ismereteket terjesztő társaság előadói is. A ház lakói rendszeresen látogatják a múzeumokat. — Nagyszerűen élünk — mondja Marija Vasziljevna Burmán, a kulturális bizottság tagja. — Úgy érezzük magunkat, mintha üdülőben lennénk. A Szovjetunióban sokszáz rok- kantotthon és aggok háza van. Csupán az OSZSZSZK-ban 450 ilyen otthont találunk. Vannak közöttük olyanok is, amelyekben több mint ezer ember lakik. Jelenleg sok új rokkantotthon és aggok háza épül, kényelmesen bútorozott szobákkal, központi fűtéssel, vízvezetékkel, villanyvilágítással, rádióval, orvosi rendelőkkel stb. Idén több mint 7 ezer rokkant és agg költözik be új otthonéiba. A moszkvai, voronyezsi területen és az ország számos más területén már felépítették ezeket az otthonokat. »Vidnoje« telepen most adták át rendeltetésének a moszkvai városi társadalombiztosító intézet 300 férőhelyes aggoKházát. A SOMOGYI NÉPLAP POSTÁJÁBÓL Méltóan köstüntjiik november 7 diadalmas ünnepét \ Nagy Októberi Szocialista Forradalom 37. évfordulójának tiszteletére indított munka verseny a balatonú j helyi állami gazdaságot is eredményekben gazdagította. Az állattenyésztés dolgozói a fialási átlagot 10-ről 10.2-re emelték és minden biztosíték megvan arra, hogy november 7-ig elérjék a 10.5-es fialási átlagot. Őszi vetéseink szépen zöldülnek, 130 kh búzát vetettünk keresztso- rosan, ami jövőévi termésátlagunkat nagymértékben emeli majd. Lelkes verseny folyik a silózást végző két munkacsapat között, hogy melyik fejezi be előbb ezt a munkát. A gazdaság vezetője együtt harcol a dolgozókkal a vállalások teljesítéséért, hogy méltón köszönthessük azt a napot, melyet 1917- ben a hős szovjet nép avatott diadalmas ünneppé. Szűcs Ferenc. * * * „Tengeri“ ingajárat a terménybegyüjtő raktár és a% italbolt köaött N' ' emrég az inkei földművesszövetkezet terménybegyüjtő raktárában jártam és a következő eset történt velem. Reggel 8 óra felé érkeztem a raktárhoz, tengeribeadási kötelezettségemet akartam teljesíteni. Bíró István terménybegyüjtő azonban még nem volt a raktárnál, pedig akkor már vagy 20—25 kocsi várakozott rá. 11 óra tájban ő is megérkezett és megkezdte az átvételt. A tengeri lemázsálása után azt az utasítást adta, hogy rakjam vissza a kocsira és vúgyem az FMSZ italboltjának a padlására. Így cselekedtem. Az italboltnál megkérdeztem, hova hordjam a kukoricát? Ott azt válaszolták, vigyem vissza raktárhoz. Visszavittem. Bíró István újra visszaküldte és így ment ez egy jó darabig, míg a tengerit mégis csak az italboltnál raktározták el. Most, amikor a nagy őszi munkák idején a dolgozó parasztoknak minden percet ki kell használniuk a vetésre, a betakarításra, nem tölthet fél és egész napokat a terményraktárnál. Ügyelni kell a terményraktáraknál a vételjegyek kiállítására is. Pl. lemértek négy zsák burgonyát, 206 kg volt, a vételjegyre pedig csak 106 kg-ot vezettek rá. Hosszas vita után javították csupán ki a helyes mennyiségre. Elképzelhető, hogy négy zsák burgonya csak 106 kg? Bíró István és a hozzá hasonló terménybe- gyüjtők végezzék gondosabban munkájukat, úgy, ahogy azt tőlük a dolgozó parasztság elvárja. Horváth József inkei dolgozó paraszt. * * * Jó mulatság a jó munka után A somogymeggyesi termelőszövetkezetek szorgalmasan végzik az őszi betakarítási munkát. A Jó Gazda és az Előre tsz már betakarította és elszállította a cukorrépáját, a Rákóczi tsz most szállítja. A holdankénti átlagtermés cukorrépából kb. 160 mázsa, bőven lesz cukorosztalékuk a tsz tagjainak. A szorgalmas munka mellett a kultúráról sem feledkeznek meg Somogymeggyesen. Az MNDSZ a pedagógusokkal együtt műsorral egybekötött szüreti mulatságot rendezett a napokban. A kultúrotthon nagytermét zsúfolásig megtöltötte a község népe, az előadás szép anyagi és erkölcsi sikerrel járt. A bevételből egyforma táncruhát kapott a népitánccsoport. A Rákóczi tsz tagjai kedves, derűs perceket szereztek a községnek, előadták: Móricz Zsigmond „Egérfogó“ c. vígjátékát. A szereplők napi munkájuk után, fáradságot nem ismerve, készültek fel az előadásra, de dicséret és elismerés illeti az MNDSZ és a pedagógusok munkáját is. Bérénji István Somogymeggyes. l^VV%^WW< ÖREGEK Részlel Borisz Bednij: „Felnőtt kor" című elbeszéléséből Borisz Bednij bemutatja elbeszélésében, hogyan élnek a szovjet országban az öregek, akik már felnevelték gyermekeiket. Szemjon Grigorjevics és felesége magánosai! lakik Moszkvában. Négy fiúk közül csak egy él a fővárosban a többiek szerte az ország különböző sarkain. Szemjon Grigorjevies egy moszkvai gépgyár művezetője. Szerető gonddal foglalkozik a fiatalokkal, infnf saját gyermekeivel. Legkedvesebb tanítványa a Kirjuska gyerek, aki már megtanult két gépen dolgozni, s most már a harmadikat követeli. Az alábbiakban azt a részt közöljük, amikor Szemjon Grigorjevics megbetegszik, s akarata ellenére ágyban tartják. Az öreg művezető a betegágyban Verne1 V.Granl kapitány gyermekei« című regényét olvassa, s várja Kirjuska látogatását. K irjuska csak nem jött aznap sem. Ellenben úgy estefelé váratlanul betoppant Szemjon Grigorjevics egy öreg barátja, Zikov, aki minden jeles ünnepen meg szokott jelenni a háziban egy fiaskó pálinkával, hogy együtt kocintsanak az ünnep tiszteletére. Szemjon Grigorjevics amint meglátta barátját, sietve párnája alá dugta a könyvet, nehogy még kicsufolja a gyereknek való olvasmány miatt. Zikov szokása szerint .ráérős mozdulatokkal, szótlanul levetette 'bekecsét az előszobában, ujjaival elsimította őszülő haját, szakállát és bement a beteghez. Szótlan komolysággal, óvatosan megszorította Szemjon Grigorjevics kezét és leült egy székre. Nem is gondolt arra, hogy vigasztalja beteg barátját, hogy közeli gyógyulásáról szívderítő jóslatokat mondjon. Mindez talán helyénvaló lett volna halmi fnissensült barátság esetén, ám Zikov már több mint 40 esztendeje ismerte Szemjon Gri- goirjevicset és barátságuk nem szorult semmiféle külsőségre. Sokkal mélyebbről jövő források táplálták ezt a barátságot. Szavak nélkül is megértették egymást és nagyra ás tartották ezt a megértést. Előfordult, hogy néha, mikor más-más műszakiban dolgoztak, hónapszám nem láttáik egymást, de ilyesmi nem jelenthetett elhide- güiést a két barát között. Mindkettőjüknek elegendő volt az a tudat, hogy van egy igazi barátja, akire biztosan számíthat az élet nehéz perceiben. Zikov látta, hogy Szemjon Gnigor- jevics ez alkalommal sem készülődül még beadni a kulcsot és remélte, hogy még sokszor kivágják magukat a bajiból mindketten, de ugyar mi szükség lett volna beszélni mindezekről, ha egyszer úgyis tudják jól mindketten ... — Mi a helyzet a gyárban: még mindig fölfelé száll a füst a kéményekből? — kérdezte Szemjon Grigorjevics nagy kerülővel igyekezvén a műhelyibeli dolgokra terelni a szót. — Füstölögnek ... — Hát az én kis komiszamolistám, a Kirjuska? — Működik, mint mindig ... Szemjon Grigorjevics türelmetlenül félkönyékre támaszkodott. — No, ne végy ki a türelemből! Mi van Kirjuskával? Szégyenbe maradt a három géppel vagy megbirkózik vele? Zikov erre szótlanul kivett zsebéből egy összehajtogatott üzemi lapot. A lap első oldalán egy fénykép díszelgett: Kirjuska büszke tartással állt az egyik marógép mellett, a műhely főnöke pedig elégedett mosollyal nézegetett ká a válla mögül. Szemjon Grigorjevics rögtön megértette: semmiféle kudarc nem érte Kirjuskát, boldogul a három gépperi is. — Tegnap Kirjuska beszámolt a rádióban tapasztalatairól, ma meg egyenesen a műhelyben vették hír- adófümre... — Zilkov megpihent itt kissé a számára szókatlanul S hosszú beszéd után és még hozzátette: — jól fordult a sorsa a tanítványodnak, Szenya! zemjon Grigorjevics mérgesen szívta az orrát, de nem szólt semmit. Restelte volna bevallani öreg barátjának, hogy ez a hírneves Kirjuska már két napja nem tud szakítani magának néhány percet, hogy -meglátogassa beteg mesterét. Köziben Zikov nézegetni kezdte az asztalon heverő gyógyszereket, gúnyosan elhúzta a száját és becsmérlő hangon megkérdezte: — Gyóigyítgatnak? Szemjen Grigorievics csak legyintett. — Pedig én is hoztam neked egy kis orvosságot... — szólt Zikov sokatmondó hangsúllyal és kigombolta kabátját. Belső zsebéből, akár valami -meleg fészekből egy lapos kis üveg kandikált ká. — Gondoltam, iszunk egyet az egészségedre. — Hát ráfér... — felelt röviden a beteg, aki egészen élérzékenye- dett, hogy az ő felgyógyulásának napját Zikov már a jeles ünnepek közé sorolja, azokhoz, amit pálinkával szoktak megünnepelni. Mit is balasztgatnák a dolgot, Szemjon Grigorjevics csöndesen felkelt, kiöblítette az egyik gyógyszeres poharat, tartalmát ráöntötte a fikuszra, szívből remélve, hogy a csodabalzsam azért, csak a növénynek sem árt meg. Ám a két barát egészen megfeledkezett Jékatyerina Zaharovnáról, aki a — szerinte — «iszákos Zikov« megérkezése óta állandóan résen volt és figyelte, mi történik a beteg körül. Óvatosan mögéjük került és hirtelen mozdulattal elkapta az asztalról a pálin- 'kásüveget. — Kátya-mama, csak egy ici-pici- két iszunk! — rimáhkodott Zikov, de Jekatyerina Zaharovna hajthatatlan maradt. Megcsóválta a fejét, megfordult és már vitte is kifelé zsákmányát a konyhába. Zikov megvakarta a tarkóját és tiszteletteljes hangon így szólt: — Ugyancsak komoly feleséged van neked, Szenya! Aztán iábujjhegven odalopódzott az ajtóhoz, ráfordította a kulcsot, majd még a biztonság kedvéért a reteszt is rátolta. Ezzel aztán szótlanul kihúzott a másik zsebéből egy hasonló üveget. Gyorsan, minden fölösleges ceremónia nélkül kiütötte belőle a dugót és óvatosan pohárba töltötte a hűvösen bugyborékoló pálinkát. A világosság felé tartotta az üveget, hogy a drága nedűt pontosan kétfelé mérje. — Igyál te először, — szólt Szemjon Grigorjevics — lehet, hogy valami ragadós nyavalyám van. — A pálinka semmiféle ragályt nem enged hozzáférkőzni az emberhez! — szólt meggyőződéssel Zikov barátjának nyújtva a poharat. Ám Kátya-mama úgylátszik megsejtette a kópéságot és dörömbölni kezdett a bezárt ajtón. — össze ne törd azt az ajtót, Kátya- mama: megisszuk ezt a kicsit, aztán úgyis kinyitjuk — tanácsolta Ziikov szelíd türelemmel. Később, amikor kinyitották az ajtót, a dühös Kátya-mama berontott a szobába, s alaposan összeteremtette őket. Zikov és Szemjon Grigorjevics ebben a pillanatban különösen érezték barátságuk erős szálait. A zuhogó szidalmak alatt csak egymásra tekintettek, hallgattak szerényen, méltósággal, s nem tartották célszerűnek, hogy válaszoljanak. A hogy a végre elcsendesülő Jekatyerina Zaharovna magukra hagyta őket, Zikov oldalt talált fordulni és ebben a pillanatban a beteg úgy látta, hogy barátja kísértetiesen hasonlít Verne Gyula képére. Nem is állhatta meg, hogy szóvá ne tegye a dolgot, már csak azért is, hogy némi elégtéteJit szolgáltasson neki az elszenvedett szidalmakért: — Van egy külföldi író, hallod, aki tengeri utazásokról ír a könyveiben, annak pont olyan a képe. amilyen te vagy így oldalt. — Lehetséges ... — felelte Zikov, ’egkevésbbé sem csodálkozva a dolgon, mintha csak egész életében valami hasonlót gyanított volna. Aztán búesúzkodni kezdett. Már a bekecsét is felvette, amikor hirtelen még megkérdezte: — Nem tudod véletlenül, mikor ünnepeljük az önkényuralom megdöntését? — A februári forradalmat gondolod? — Azt... Nem emlékszel hányadikán történt? Elfelejtettem már ... — Ha egyszer februári, hát akkor februárban — válaszolt Szemjon Grigorjevics oktató hangon. — Igen, de meg kell tudnunk pontosan — szólt Zikov és Szemjon Grigorjevics ebből rögtön sejtette, hogy barátjának megint szűk lett a jeles ünnepek meglévő köre és újból tágítani akar rajta. ... Jékatyerina Zaharovna egész nap zsörtölődött a szigorú rendszabályok önkényes megszegése miatt. És este szándékosan korábban lefeküdt, hogy végetvessen az örökös olvasásnak is. Szemjon Grigorjevics megpróbált ugyan tiltakozni, de egyetlen életpárja ma egyáltalán nem volt engedékeny kedvében, eloltotta a lámpát. Szemjon Grigorjevics sokáig nem tudott elaludni, de tudta, hogy az asszony sem alszik. Hirtelen úgy érezte, valamiképpen meg kellene örvendeztetni az örökös házi gondokban elmerült asszonyt, aki nem ér rá könyveket olvasni. Gondolta valami tanulságos históriát elmond neki az olvasottakból. — Tudod, mama — kezdte és már előre Ízlelgette az örömet, hogyan elcsodálkozik majd az asszony, ha végighallgatja: — Van a tengeriben egy nagy ragadozó halfajta — a cápa. Olyanforma, mint a csuka, csakhogy százszor nagyobb annál... De lehet, hogy kétszázszor is nagy óbb! Egyszer az történt, hogy kifogtak egy cápát, felvágták a hasát, aztán tudod mi volt venne, — egy fiaskó! N eked csak folyton a fiaskókon jár az eszed — mormogott szemrehányóan az asszony. Szemjon Grigorjevics zavartan krákogott egy sort és a fal fellé fordult. ■ ■ < i - L-
