Somogyi Néplap, 1954. október (11. évfolyam, 232-258. szám)

1954-10-31 / 258. szám

vasariiap, jlíjd*. uhtuucr ox. , ovnuuuxi ii m un t A SOMOGYSZOBI AGRONÓMUS GALAMBÖSZHAJU, de még ■élénk mozgású, kedves, barátságos beszédű ember Bajor Lajos, a so- mogyszobi községi agronómus. Nap­jában többször is feltűnik magas alakija, deres feje az Úttörő tsz-ben, a Búzakalászban, vagy éppen a Kos­suthban. Körülnéz a tsz portáján, hasznos tanácsokkal látja el a tago­kat, aztáin siet ki a mezőre, hogy szemlét tartson «birodalma« felett. Mindenütt segít, méltán érdemelte ki a tsz-tagok, de az egyéni dolgozó parasztok szeretetét és megbecsülé­sét is. Hogy miért? Mondjuk el sor­jában. ■ ■ ■■ FEBRUÁR 15-ÉN került a faluba Bajor Lajos községi agronómusnak. Somogyszob fehér hóbundába burko­lózva aludta téli álmát; pihent az erdő, mező, amikor megérkezett. Azért mégis akadt tennivaló. Estén­ként lámpagyujtás után beszélgetés­re gyűltek össze a gazdák, egyszer a tanácsházán, másszor a pártihelyi­ségben. Szakelőadásokat tartott ne­kik, felkészítette őket a tavaszra, a nagy munkára. Kitisztogatták a vetőmagokat, elő­készítették a gépeket, amikor enge­dett az idő, hordták a trágyát, foga- solták a vetést, fejtrágyázták az őszi kalászosokat. A termelőszövet­kezet ékben mindennapos vendég volt, később már a nagy család tag­ja lett. Úgy érezte, egészen hozzájuk tartozik. Mindhárom tsz-ben 10 éves vetésforgót dolgozott ki, sokat tett az állattenyésztés fejlesztéséért is. Az Úttörő termelőszövetkezetben javas­latára bevezették az egyedi takar­mányozást, ezzel a napi 5 literes fe- jési átlagot 10 literre emelték. Az állattenyésztésen kívül sok ten­nivaló akadt a mezőgazdasági ter­melés javítása terén is. AMIKOR BEKÖSZÖNTÖTT a ta­vasz, Bajor Lajos is kora reggeltől késő estig a zöldbéborult határt jár­ta. Nagy tervei voltak. A Kossuth tsz-ben kertészetet létesítettek, pap­rikát, paradicsomot ültettek hold- számra. Gondozást, ápolást igényel­tek a gyenge kis palánták, amíg megerősödtek, virágba borultak és termést hoztak. Bajor elvtárs hasz­nos tanácsokkal látta el a tsz ker­tészeti dolgozóit. Gyönyörűen fejlőd­tek a kis növények, a gondozást jó terméssel viszonozták: mintha tele­aggatták volna őket, annyi paprika sárgult a kis töveken. A vetési mun­ka lázában alig vette észre, hogy el­szaladt a tavasz, beköszöntött a ka­lászt érlelő forró nyár. A növény­ápolási munkákat mindhárom terme­lőszövetkezet jól elvégezte, a rozsot, napraforgót pótbeporozták az Úttörő termelőszövetkezetben, dús termést ígértek a dohány-, kukorica-, napra­forgó-, répa- és burgonyatáblák. A FORRÓ NYÁRI NAP kasza alá érlelte a gabonákat, megkezdődött a munka dandárja, az aratás. Bajor Lajos minden nap pitymallatkor már a mezőn volt: figyelte a gabo­nák érését, nehogy kiperegjen a mag. Minden gazdát figyelmeztetett, hogy időben, szemveszteség nélkül aras­son. Öröm volt nézni a tsz-ek dúsan sárguló gabonáját. A műtrágya, a karai vetés, a háromszori szántásba vetett tisztított mag meghozta gyü­mölcsét: rozsból 7 mázsa helyett 9 mázsa termett egy holdon, ősziárpá-' bői a multévi 8 mázsával szemben >10 mázsát takarítottak be. örültek a jó termésnek a tsz tagjai, s velük együtt örült Bajor Lajos is. A tsz tagjainak több búza, rozs, ősziárpa jutott a zsákba előlegosatáskor, min­denkinek biztosítva van egész évre a kenyere. A meleg nyári napokat lassan fel­váltotta a .gyenge napsugarú ősz. Megkezdődött egy év szorgalmas munkájának a betakarítása. Mérleg­re került a tsz-ek és az agronómus munkája is. Vájjon tudása, tanácsai gyümölcsöztek-e ? A Búzakalász 'termelőszövetkezet tagjait nagy meglepetés érte a bur- goi yabetakarításnál. Szinte nem akartak hinni a szemüknek: félkilós nagyságú burgonyák bújtak ki a fészkekből a kapavágás után, s 1 held földről a tervezett 70 mázsás termés helyett 140 mázsát takarítot­tak be. Érdekes kísérletet vezetett be Bajor elvtárs a cukorrépánál: az úgynevezett lombtráigyázást. Ennek lényege: szuperfoszfát oldattal a ré­pát kétíziben bepermetezik, amely­nek eredménye: 1 százalékos cukor- tartalomnövekedés és 10 százalék terméstöbblet. A kukorica is szép termést hozott, a betakarítás mind­három tsz-ben a befejezéshez köze­ledik. A termelőszövetkezetek a múlt héten végeztek a vetéssel. Az Úttörő tsz-ben keresztsorosan vetették, el a kenyérgabonát, háromszori szán­tásba, csávázott vetőmaggal. 5 hold­dal túlteljesítették vetéstervüket. Bajor elvtárs ott járt a vetőgép nyo­mában, figyelte a traktorosok mun­káját is, hogy elég mélyen szántják- e a földet. BAJOR ELVTÁRS nemcsak szak­mai irányítást, segítséget ad a tsz- eknek, az egyéni gazdáknak, hanem agitátora, szószólója a tsz-ök nagy­szerű eredményeinek is. A kívülálló dolgozó parasztokkal szinte a nap­nak minden órájában találkozik, be­szélget, nem hallgatja el a tagok nagyszerű jövedelmét. Egy hónapja lépett be 4 tag a tsz-be, akik az ő tanácsára, javaslatára választották a közös gazdálkodás útját. Sokat dolgozik Bajor elvtárs, de munkája gyümölcsözik, eredményt hoz. Amint maga is mondja: — A megbecsülésért, a szeretetért érde­mes dolgozni. Az eredmények bol­doggá tesznek és továbbra is min­den tudásommal arra törekszem, hogy a falu népe boldogan, jólétiben élhessen. Varga Mária. Jól sikerűit a lengyeltóti sajtőankét Csütörtökön este több mint 400 hallgató jött el Lengyeltóti hatal­mas kultúrotthonába, hogy el­mondják véleményeiket, javasla­taikat a sajtó munkájáról. Már fél hétkor jöttek az érdek­lődők, hogy a kezdés előtt meg­tekintsék a sajtókiállítást. A dol­gozók érdeklődéssel lapozták a 100 év előtti újságokat, áhítattal for­gatták Kossuth hírlapját, jókat mosolyogtak a Borsszem Jankó tréfáin. Az asszonyok főleg a Di- vatcsarnok-ot nézegették, de meg­lepődve tapasztalták, hogy divatot nem találtak benne, hanem más szép írásokat. ;Öreg bácsikák a Somogy-ot nézegették, olvasták az akkori problémákat. Mindany- nyian mosolyogva köszönték meg Gál Istvánnak, a kultúrotthon igazgatójának ezt a kis, de szép, értékes, tanulságos kiállítást. Közben egyre többen lettek a nagyteremben is. Egyszercsak szétnyílott a függöny: vidámked­vű úttörők csasztuskákat énekel­tek a sajtóról. Nagy tapsot kapott többi műsorszámuk is, melynek megrendezése Tari Jánosné peda­gógus érdeme. A szép műsor után Várkonyi Imre, a Somogyi Néplap munka­társa ismertette a sajtó fő céljait és a Somogyi Néplap munkáját. A hangulatos beszámolót vita kö­vette. A vita során a lengyeltóti dol­gozók elmondták véleményüket a László Lajos tanácstagiéi példájára Mb taiyérgalm! vetnek az int dolgozó parasztok Inke községben az első jelölő­gyűlést az 5. számú választókör­zetben tartották, ahol a választó- körzetből minden háztól egy-egy választó jelen volt. A jelölőgyű­lésen Molnár Dezső elnökölt, aki ismertette az új tanácsválasztás jelentőségét. A beszámoló után több hozzászóló László Lajos elv­társat javasolta tanácstagjelöltnek. László Lajos elvtárs a jelölő­gyűlés végén megköszönte a vá­lasztókörzet előzetes bizalmát és elmondta, hogy nehéz feladatot jelent számára az, de minden ne­hézségtől eltekintve megtisztelte­tésnek érzi, hogy egy kis család gazdája, tanácstagjelöltje lehet, és a jövőben még több áldozatot fog hozni a község gazdasági és kul­turális felemelkedéséért. Egyben ígéretet tett arra, hogy a vetéste­rületek növeléséről szóló párt- és kormányhatározatot messzemenő­en fogja támogatni. Felajánlotta, hogy a kötelező vetésterven felül még 800 öl kenyérgabonát fog vet­ni, mert ezzel mind saját, mind az egész ország jobb kenyérellátásá­hoz járul hozzá! László Lajos elv- í társ felhívásához többen is csat- j lakoztak és vállalták, hogy a köz- jség előirányzott vetéstervét 100 1 százalékon felül fogják teljesíteni. ■ lap munkájáról. Kollár Sándor j elvtárs kifogásolta, hogy a sport- j rovat keveset foglalkozik a vidéki ’ sporttal. Gazsó Simon elvtárs pe­dig azt kérte, hogy az újság ad­jon több segítséget a termelőmun­kához, előre hívja fel a dolgozók figyelmét a termést fenyegető ve­szélyekre és adjon hasznos taná- | csókát a védekezésre. Kocsis elv­társ több gyümölcs- és szőlőter­melési szaktanácsot szeretne olvas­ni. Bagó Gyula tanácselnök elv­társ elmondotta, hogy a Somogyi Néplap eddig is nagyon sokat se­gített munkájukban és a lap ér­deme is, hogy Lengyeltóti a me­gye élenjáró községe lett. Hiányos­ságként említette, hogy a Somo­gyi Néplap heveset foglalkozik a kultúrmunkával. Több felszólaló a lap segítsé­gét kérte a hibák megszüntetésé­re. Elmondották például, hogy Lengyeltótiban az üzletekben ke­vés a gyermekruha, legtöbbször Kaposvárra kell utazni érte. Re­méljük, hogy az illetékesek sürgő­sen gondoskodnak arról, hogy Lengyeltótiban is lehessen elegen­dő gyermekruhát kapni. A vitába több úttörő is bekap­csolódott. Miletics Mária IV. osz­tályos tanuló az úttörők kívánsá­gát tolmácsolta: írjunk róluk is és megígérte, hogy az úttörő rovatba ők is fognak írni. Hibákat is em­lítettek az úttörők, melyeknek ki­küszöböléséhez segítséget kértek. Muzslai Jenő elmondta, hogy szük­ségük lenne sportfelszerelésre. El­mondták, hogy Lengyeltótiban nem kapnak tustintát és redisz- tollat. Hiányolták, hogy még nem fűtenek az iskolában. Reméljük, az úttörők panaszát is figyelembe veszik az illetékesek és sürgősen intézkednek, hogy meleg helyen, jó felszereléssel végezhessék fon­tos munkájukat. Az ankét jól sikerült. Eredmé­nye, hogy közelebb kerültek egy­máshoz az írók és az olvasók. A részvevők hasznos tanácsaikkal és bírálatukkal hozzásegítettek ben­nünket ahhoz, hogy még jobb le­gyen lapunk. Az ankét megrendezéséért kö­szönet és dicséret illeti meg a len­gyeltóti pedagógusokat, a párt- szervezetet, a tanácsot és a posta- hivatal lelkes dolgozóit, élükön Nagy Viktor hivatalvezetővel. A KECEL-HEGY PEREMÉ­RÖL még egy tüzes pil­lantást vetett a nap, amelytől fé­nyesen sziporkáztak a kaposvári házak ablakai, s aztán álomra hunyta pilláját. Olyan lágy szellő simogatta végig a tájat ezen az ok­tóberi vasárnap estén, mintha nem is lombhullás, hanem rügyfakadás ideje lenne. Pedig a Kecel-hegyen is már sárgult az avar. Hajmási Mihály ingujjban sür­gölődött az istállónál fiával; az etetést végezték, mikor rájuk kö­szöntöttünk. — Ez aztán igazán szép nap volt — mondta Hajmási Mihály barát­ságos mosollyal, miután megis­merkedtünk — de ki is használ­tuk, mert hátha holnapra bebo­rul. . . Ilyenkor már hamar vál­tozik az időjárás. . . Egy pillanat türelmet, dobok a jószág elé. S mielőtt befordult volna az is­tállóajtón, odaszólt fiának, mert látta, hogy az már szeretne a vá­rosba menni: , — No fiam, te meg csak menj, majd én ellátom a jószágot. — Majd atyai intelemmel hozzátette: — Csak el ne feledd, hogy holnap is vár a munka! TtylÉG EGY SZERETŐ pillan- tást vetett fia után, s aztán intett, hogy nézzük meg az istálló „népét“. Az istálló egyik felében két fényes szőrű ló ropogtatta az abrakot, mellettük két üsző s egy nagyhasas tehén kérődzte a dél­után legelt füvet. Eminnen három bikaborjú ette a jászolba öntött kukoricadarát. A két nagyobb bi­ka saját nevelésű — az anyjuk törzskönyvezett, húsz liter körül ad tejet — ezeket továbbienyész- tésre adja majd el. A legnagyob- bik már tizennyolc hónapós s a szerződés szerint hamarosan el is viszik. Hét-nyolcezer forintot szá­mol érte a gazda és ezzel marha- núsbeadását is rendezi. — Ennyi szép jószágot eltartani hat hold földből nem lehet köny- nyű i— latolgattuk. — Nem olyan nagy csodatevés ez — mondta Hajmási Mihály meggyőzően — csak széna meg ab­rak kell hozzá elegendő. Az meg van, ha az ember gondját viseli a földnek. Mert olyan ám a föld, mint a jó fejőstehén, minél többet adnak neki, annál többet ad visz- sza. Amint szavaiból kiderült, ő bi­zony szereti megadni, ami kell a tehénnek, meg a földnek. Ezen az őszön csaknem 500 mázsa istálló­trágyát hordott ki 2 hold földjére és a télig még egy holdat behord trágyával. Olyan zsíros a földje, hogy például a tarlóherét már má­sodszor kaszálta. A kukorica 42 mázsát termett holdanként. Igaz, hogy négyszer lókapálták, három­szor kézikapálták, de most aztán roskadozik is a padlás a félkar- nagyságú sárga csövektől. — Mennyit kell beadni a kukori­cából? — kérdeztük. —- Semennyit sem, mert én le­adtam 5 mázsa búzát ahelyett — válaszolta. —< Sőt még 150 kg kor­pát is kapok ingyen, mert hogy a legutóbbi kormányrendelet így szól. A jövő évben még több búzát tudok leadni. — Most nagyobb területet vetett be búzával, mint tavaly? — vág­tunk szavába. — Nemcsak azért. . . Igarz, most 2200 négyszögöllel nagyobb a bú­zavetésem, mint tavaly, mert tar­talékterületet is.vettem bérbe. De az idén jobb talajba és korábban is földbe került a mag, mint most egy éve. . . Az idén 12 mázsát adott a búzám egy-egy holdról, de jövőre 15—16 mázsát kell hogy adjon. Ezt olyan nyomatékkai mondta, mintha máris garmadában látná a jövő évi termést. ŐZBEN cigarettára gyújtott és hosszat nézett a szürkén elszálló füstkarikák után. Gondo­lata messze szállt. S egy pillanat múlva így folytatta: — A Szovjetunióban olyan ko­rán vetnek, hogy láttam olyan vi­déket, ahol az egyik táblán még arattak, a másikon meg már sar- jadzott az új búzavetés. S most már nem is tudtak el­szakadni emlékei. Úgy érezte, most is ott jár a szovjet föld vég­telen sztyeppéin, mint ezelőtt né­hány héttel, amikor a magyar de­legációval őt is vitte a vonat Moszkva felé a kiállításra. Első kedves emléke az, amikor odafelé nyilt pályán megállt a vonat. Mel­lettük hatalmas gépek zakatoltak a mezőn. Hajmási Mihály egyide- ig meghatódva nézte a ritka lát­ványt, s aztán leszállt a vonatról, hogy közelebb kerüljön az érdekes masinákhoz. Az egyik cukorrépa­szedőgépről magyarul viszonozta köszöntését egy ember. Csakhamar összeismerkedett az egykori földivel, aki magyaratádi származású, s az első világháború után maradt Oroszországban. — Milyen gazdaságban dolgozol itt? — kérdezte Hajmási Mihály. — Egy 3600 holdas kolhozban dolgozunk hatvan családdal —■ vá­laszolta amaz. —I És győzitek ezt a sok mun­kát? — Már hogyne győznénk — magyarázta az új ismerős moso­lyogva. — Nézd, a cukorrépánál csupán az egyelést végeztük kézi­erővel, a burgonyát meg még zsákba is köti a gép. . . Majd ha ti is eléritek azt, amit mi, akkor nektek is jobb lesz, s azért segí­tünk benneteket, hogy minél előbb odaérjetek. A vonat indulást jelző sípszava szakította félbe beszélgetésüket. Hajmási Mihály siettében a nevét is elfelejtette megkérdezni új is­merősének. — Hej, pedig de jól esett volna valami üzenetet hozni tőle a magyaratádiaknak! És el­mondani a névtelen ismerősnek azt, hogy s miként szépül a magyar dolgozók élete, s köszönetét mon­dani neki a biztató szóért — gon­dolta Hajmási Mihály, amint bú­csút integetve röpítette tovább az acélparipa. TV/T OSZKVÄBÖL pedig annyi szép emléke van Hajmási Mihálynak, hogy azokat nehéz lenne most itt leírni. — Láttam az új egyetemet, amely 42 emelet magas, s tetején a vörös csillag átmérője 9 méter — mondta szenvedélyesen. —- Olyan gyönyörű virágpark veszi körül, amilyent még soha életem­ben nem láttam. Az egyetem min­den lakószobájában fürdő, rádió van, olyan fényes márvány a fala, akár a tükör. Az itt tanuló kiváló diákok 400—1200 rubel ösztöndíjat kapnak havonta. Voltam egy templomban is, amelyet éppen ta­taroztak, s annak a falán olyan festményeket és brilliánssal díszí­tett szószéket láttam, hogy nem győztem betelni a gyönyörűségtől. Itt érdeklődtem egy építőmunkás­tól a kereset és megélhetés iránt. Azt mondta, hogy naponta 5(1—60 rubelt keres, de 10 rubel elég egész napi bőséges étkezésre, sőt szórakozásra is jut belőle. Vásárolnivalö is v^n bőven. Csak úgy roskadoztak a polcok- a hatalmas áruházakban. A kiállításon egy-egy kolhoz annyi terményt és gyümölcsöt árul, amennyit el Sem tudnak kép­zelni, akik nem látták. Kijön Hajmási néni is s azzal dicsekszik, hogy mennyi mindent kapott ajándékba a férje a Szov­jetunióban. — Jöjjenek csak, nézzék meg.;; de jószívű emberek is lehetnek azok az oroszok. Mire a lakásba értünk, Hajmási néni már előhozta a féltve őrzött drága kincseit, a moszkvai ajándé­kokat. — Na ugye, szép. . . nézzék csak. . i ezt nekem küldték Moszkvából — bontotta szét az őneki legszebbnek vélt ajándékot, egy habfehér horgolt asztalterítőt. — Itt meg egy zsebóra. . . néz­zék, milyen szép bíborvörös se­lyembe van takarva. . . ez meg egy aktatáska, itt a bőrönd, amott egy tiszta ezüst kávéscsészetartó, kiskanállah . . E Z MIND AJÁNDÉK. Hát valamilyen gazdagok lehet­nek azok az oroszok. — Bizony, ott már nagy a bő­ség —i vette át a szót Hajmási Mi­hály, miközben ő is boldogan nézte a szép ajándékokat, amelyeknek minden darabjához egy-egy nagy­szerű élmény fűződött. — A moszkvai kiállítás sokkal szebb volt, mint a miénk, pedig a miénk is sokszorosan szebb volt, mint a régi mezőgazdasági ki­állításaink. Volt ott sok szép állat. A szarvasmarháik általában olyan minőségűek, mint a mieink, de a juhaik és általában az apaállataik értékesebbek. De sertést azt nem láttam akkorát, mint Pesten. : . Mert úgy mondom ám én, ahogy van, se el nem veszek belőle, de hozzá sem teszek. Hajmási Mihály őszinte, szív- bőljövő szeretettel beszélt a szov­jet emberekről és arcán is látszott, hogy átélte újból a nagy élmény minden pillanartát. Szűcs Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents