Somogyi Néplap, 1954. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1954-09-17 / 220. szám
Péntek, 1954 szeptember 11. SOMOGYI NÉPLAP 3 A NAGY ÉLMÉNY A BARCSI TORONYBAN delet kongat a vén harang. Kinn a mezőkön, benn a faluban egyaránt ebédhez készülődik kicsi és nagy. Rövid időre a szerszámok is leereszkednek a kézből s ki a nagyvendéglői étterem felé veszi útját, ki egyszerűen hazafelé indul, ahol a tiszta abroszon várja az asszony friss, meleg f őzt je. Mások meg itt maradnak ebédidőre is, csak a tarisznyák és a duzzadt papírcsomagok mélyéből bontogatják elő a déli elemózsiát. »No, lássuk csak, mit pakolt reggel az asszony?« felkiáltással, aztán elégedetten, jóétvággyal falatozni kezdenek. A közmondás azt tartja, hogy a magyar ember nem beszél evés közben. No, de régi mondás ez már. Manapság annyi, de annyi új történik, hogy akár minden percben találhat az ember olyan dolgot, amiről jól esik egy kicsit elbeszélgetni, vagy olykor-olykor el is vitatkozni. így hát az ebédidőt, rendszerint barátságos eszmecserével is összeköti a dolgos ember. Éppen így történt ez hétfőn délben a barcsi Vörös Csillag tsz műhelyekkel határolt hátsó udvarán is. Kellemes, hűvös árnyat adnak itt a fák, ezért aztán ide telepszik minden kartpihentető, eszegető ember- Most is voltak vagy 16-an. kőműyesek, ácsok, kocsisok vegyesen. Egyik a magasan rakott deszkákon ült, másik a téglarakásról lógatta lábát, harmadik a mészfoltos építőállványon foglalt helyet, vagy egyszerűen a földön ülve, s úgy hallgatta a középen ülő Uszterhelyi György meséjét. Mert mindenképpen érdekes történetet mondott az öreg, ami fölöttébb érdekelte mindnyájukat. U SZTERHELYI BÁCSI ugyanis Pesten járt vasárnap —• életében először — és harminchatod magával megtekintette az Országos Mezőgazdasági Kiállítást. Mióta hazajött, nem győz1 felelget- ni a sok kíváncsi, érdeklődő kérdésre: hogyan utaztak, látott-e szép új házakat, milyenek a kirakatok, messze van-e a kiállítás, találkozott-e somogyiakkal, voltak-e kiállítva újfajta gépek, no és milyenek voltak a kiállított termékek, jószágok. Lassabban a testtel — várjatok csak, sorjában kérdezzetek — fi gyelmezteti őket Gyuri bácsi, s miután rágyújt az újonnan tömött dohányra, nagy füstölés közepette válaszolgat. — Hát először is: 10 óra tájban értünk fel. A pályaudvar előtt tanakodni kezdtünk, hogy merre is tartsunk, mivel menjünk. Az elnökünk volt a fejember, mert ő már ismeri ott a járást. Villamossal kell mennünk — mondta — de olyan zsúfolt volt az, hogy mi már nem is fértünk rá. No, látom már a halálomat —• szóltam oda Farkas Jánosnak, akivel egymás mellé sodródtunk, és megfigyeltük, hogyan kapaszkodik a pesti fiatalság fel a lépcsőre. Nosza, kapaszkodtunk mi is. Egyik lábam a lépcsőn, másik a pufferon, úgy fogtam a vasat, nehogy leessek onnan- Álltunk azon mód, míg ki nem értünk a kiállításra. Közben 1 körül-körülnéztünk, mert röviden mondva, nem láttam én még soha Budapestet. Régen nem is állt módomban, mert fiatal koromban szegények voltunk, nem áldozhattak ilyesmire a szüleim. Amikor meg megnősültem, akkor spórolni kellett a kis lakhelyre, a kis házamra. Nem volt nekem erre dolgom soha, pedig 54 éves vágyók már. Most — jól tudjátok — a tsz hozott el bennünket, ő fizette az utat, a gavallérosságra meg a saját zsebünkből tellett. Jól megnéztünk mindent, s mondhatom, nagyon tetszett. Szép, nagy Város ez a Pest. Elismerően bólogatnak a földön Ülők, akik közül sokan fenn voltak már egynéhányszor Budapesten, de most őket is elámítja az a nagy tömeg, melyről Uszterhelyi bácsi mesél. .— Annyi Volt most az ember, mint réten a fű. Mind a kiállításra tart. Jóformán mozog-] ni is alig1 lehet. \ KIÁLLÍTÁSON már vár- tak bennünket és végigkalauzoltak a nagy területen. Legelső a gyönyörű, magas főépület volt, aztán a virágkertészet, utána az építkezés bemutatója- Itt ért az első meglepetés. Egy nagy kép ku- koricagóré építését mutatja, hát ahogy jobban szemügyre veszem, látom ám, hogy a saját képem néz vissza rám. Ott voltunk mind a hárman —t mutat a mellette ülő és hitetlenkedve nevető ácsokra Uszterhelyi bácsi —, mert emlékeztek, mikor jóval ezelőtt építettük a górékat, akkor csinálták rólunk ezt a képet. Alig akartam hinni a szememnek, mert nem gondoltam volna, hogy még saját magammal is találkozom ezen a kiállításon. De volt ott nekünk, barcsiaknak sok mindenünk, gabonánk és kukoricánk is és mondhatom, mind kivált a többi közül. De jó érzés volt tudni, hogy én is ide tartozom, mikor egyre-másra hallottam, mint dicsérik a barcsi Vörös Csillag tsz-t körülöttem! Ettől kezdve még büszkébben lépegettem. Meg akartuk nézni a lóversenyt is, de későn értünk oda, már vége volt. A lovakat azért még láthattuk. Micsoda szép állatokat mutogattak ott! Az egyik olyan vékony volt, hogy a kis késemmel át tudtam volna szúrni a hasát, csoda karcsú volt és úgy futott, mint a szél! Aztán három lipicait is elővezettek, három gyönyörű paripát, szépen be volt fonva a hajuk. Azok meg olyan módosán lépeget- i tek, hogy csak néztem — klipp- klapp — lépegettek és bámultam; , létezhet-e ez? Sokáig elácsorogtunk ] ott és mondhatom, ennyi kitűnő, szép lovat egyhelyen még soha j nem láttam. Volt ott minden faj- ! ta, éppúgy, mint később a sertéseknél is. Az volt ám az igazi! — kiált lel- ] kesülten Uszterhelyi bácsi, s hol i feláll, hol leül, majd járkál nagy izgalmában. Nagy kedvvel magyaráz egyre szaporodó hallgatóságának. A többiek meg élvezettel vigyázzák minden kiejtett szavát— Tudjátok — húzza nyomatékosan a szót Gyuri bácsi — dolgoztam én valaha Felsőbogáton és ismertem onnét egy disznópásztort. Hát ezzel a disznópásztorral sok év után a kiállításon találkoztam újra. Egy 3 éves disznót hozott fel és igen nagy sikere volt vele. Ö mutatta meg nekünk azt a göbét, amelyik 12 malacával van a kiállításon. Kérdeztem is gondozójától, • aki alacsony, vékonyka ember, hogy nem marja-e meg ez a nagy állat? — Nem úgy van ez kezelve, hogy megmarjon engem — válaszolta és látszott is minden mozdulatán, hogy nagyon szíveli a gondozottait. Volt ott aztán mindenféle kicsi és nagy malac, egyik ilyen pici volt — mutatja fél karján Uszterhelyi bácsi >— a füle azonban ekkora volt, ni. TV| EGKERESTÜK aztán a többi istállót, baromfiólat, nyulakat, halászati kiállítást és a méhészetet is. A méhészet engem különösen érdekel és sokat tanultam az ott látottakból. Műrajcsiná- lást és lépbemutatót rendeztek, ez tetszett a legjobban. A halászatnál meg olyan halpecsenyét ettünk, hogy itthon sem különbet. Csúszott is utána a jóízű söröcske, bár nehéz volt hozzájutni, mert sokan vártak a kiszolgálásra. Ebéd után, amint kicsit kifújtuk magunkat, a gépekhez mentünk. Volt ott egy olyan .gép, amelyik önmaga rakja fel a trágyát vagy más efélét a földről, két villája van, azzal rakodik. Éppen működött, amikor odamentünk. Nem sokkal arrébb egy öntözőgépet láttunk, amelyikből úgy jött ki a víz, mint a köd. Olyan permetezőféle volt. Igen hasznos készüléknek látszott ez. Megnyerte a tetszésemet egy nagy burgonyaszedőgép is, melyet jól meggusztáltunk, és mondhatom, rendkívül ügyes dolognak tartom. Nem is kell kapát használni hozzá, a gép csinál mindent. Láthattunk aztán még sokféle traktort, darálókat, cséplőgépeket, kombájnt, egy mindentudó német traktort is, aztán fejőgépet, meg ki tudja azt elsorolni, mi mindeht. — Hát az erdőgazdasági résznél voltak-e, Gyuri bácsi? — kérdezi az Uszterhelyi bácsi mellett ülő Nagy Mária. — Voltunk hát. Sok szépet láttunk ott is. Üveggel fedett skatulyában különböző magokat, aztán olyan citrom- és narancsfákat is. amin még rajta volt a termés. Láttunk egy 28 kilós uri-tököt is. Mondtam Jánosnak, hogy emelje már meg, de ő azt felelte: ő bizony nem szégyepkezik. No, majd én megemelem — feleltem erre és nekiláttam, de nem volt fogása, ezért le kellett tennem, úgy csodáltuk tovább- A szőlészetnél még több érdekes volt számunkra, mert a mi szemünk olyan szőlőt még soha nem látott, mint amilyet itt kiállítottak. Ej, a mindenségit mondtam — de jó volna inni a levéből! A borkóstolónál persze erre is sor került, de itt már nem időzhettünk soká, mert az idő ugyancsak eljárt felettünk, sietni kellett. Pedig akár három napot is elnézegettük volna azt a sok szépet, jót és tanulságosat, amit ezen a kiállításon látni lehetett. STEFELÉ aztán a »Buda- pest« nagyáruházba mentünk Farkas Jánossal, ahol azt. vettük szemügyre, mi mindent lehetne venni. A lányainknak fülbevalót vásároltunk, meg iskolaszereket, jó magam felbaktattam a negyedik emeletre is, ahol a bútorokat árusítják. Volt ott mindenféle bútor, köztük egy 8000 forintos —* de ez nem igen tetszett — a 12 ezer forintos már szebb volt, de ami végül is legjobban megtetszett, az 22 ezer forintba kerül. Mondtam is a lányomnak, mikor hazajöttem, hogy néhány hét múlva felmegyünk Pestre és akkor megvesszük neki ezt a berendezést. Mert pénzem még a tavalyiból van rá, pedig az idén még sem pénzelőleget, sem termény- előleget nem vettem ki. — Persze, azért nemcsak maga dicsekedhet ám ezzel, Uszterhelyi koma — szól közbe az idős Neu- müller Antal, aki kőműves a tsz- ben, s ötödmagával eddig 1000 munkaegységet szerzett. <— Tudok ám én is venni, ha akarok, mert nemcsak a tavalyiból van még a ládafiában, hanem az idén is 30 ezer forintra számítok! — Erre aztán mindenkinek megered már a hangja. Tóth Sándor, Tibáld István, Egerszegi István, Kiss József, Csandó Sándor, Krizsán Károly, Miskó István egymásután mondják el, mik a terveik. Hát bizony öröm ezt hallgatni. J Y E ÜJRA CSAK Uszterhelyi bácsi veszi át a szót és folytatja: — Rendben van, mindnyájan vásárolunk, kapunk mi az üzletekben annyit, amennyit csak akarunk, mindenből jut bőven mindenkinek. Eddig sem ment nehezen a munka, ezentúl még jobban megy, különösen, ha azokat a tapasztalatokat is felhasználom majd, amiket a saját munkaterületemen láttam. Mert itt tanultam én ki ■ valaha az ácsmesterséget, Barcson, de nem igen mutogatták akkor nekem az egyszerű, hasznosabb munkamódszereket. A kiállításon most ezeket is kitapasztaltam. És megfogadtam, ha hazajövök, megpróbálok az ott látott módon dolgozni. Lehet, hogy először nehezen megy, de majd csak belejövök és biztos vagyok benne, hogy nemsokára jóval több munkaegységem lesz. — Nem kételkedünk ebben, Gyuri bácsi — jelenti ki Ürmös István kocsis, aki maga is egyike a legszorgalmasabb tagoknak — és örülünk, hogy első budapesti utazása ilyen nagy örömet okozott magának. Ugy-e érdemes volt felmenni, Gyuri bácsi? — kérdezi, mire a rövid pihenő alatt felfrissült, s az emlékezéstől jókedvre derült Gyuri bácsi nevetve feleli: — Hogy érdemes volt-e? Azt majd meglátjátok a munkánkon! — Ezzel feláll, kiveri öreg pipájából a hamut és nagy léptekkel a műhely felé indul. Nemsokára hallani kalapácsa vidám zaját, mely a többieket is egykettőre új munkára serkenti. Szíjj Róbertné Évről-évre több gép segít , a falunak Megyénk tsz-eit és egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztjait évről-évre több, korszerűbb mező- gazdasági gép segíti a nehéz földműves munkában. Ezt igazolja az, hogy még 19 48-ban megyénkben három helyen: Marcaliban, Nagyatádon és Nagybajomban alakult gépállomás, s ezek is 8—10 erőgéppel rendelkeztek, ma mar 21 gépállomásunknak mintegy 763 különböző erő- és munkagép, valamint 14 tehergépkocsi egészíti ki a gépparkját. De különösen nagyarányú volt megyénk gépállomásainak gépi erejének növekedése a kormányprogramm óta eltelt idő alatt, amelyet az aláboi grafikon szemléltetően mutal: Mind többen választják a textilszakmát A Kaposvári Textilművek félvételi irodájában sok fiatal lány és asszony jelentkezik nap mint nap felvételre. A környező falvakból jönnek vagy távolabbi vidékekről, de akad köztük olyan is, akit egyenesen Pestről vagy Pécsről hozott ide a vonat. A hivatalos formaságok gyorsan elintéződnek és az új fonótanuló hamarosan megkezdheti érdekes, szép munkáját valamelyik napfényes, modem üzemben. Alig telik el egy-két hónap, máris úgy megszereti nagyszerű gépét, hogy szinte el sem tudna többet válni tőle. így történt ez Takács Júliával is, aki 195,2-bein lépte át először a hatalmas gyár kapuját. Mi tagadás, bizony elszorult a szíve, amikor elsőízben maradt magára gépe mellett, hogy most már egyedül igazgassa a villámsebesen pergő orsók erdejét. De a közmondás, hogy »gyakorlat teszi a mestert«, az ő esetében is érvényesült, s ma már egyike a Textilművek legjobb, legügyesebb dolgozóinak. Teljesítménye állandóan 110 százalék körül mozog, ugyanakkor munkája minősége ellen soha nincs kifogás. Ha sor kerül rá, épp úgy mint társai, ő is szívesen és megértéssel foglalkozik azokkal a »kezdőkkel«, akik még csak most ismerkednek a textilszakma szépségeivel, rejtelmeivel. Mert egyre többen választják hivatásukul ezt a sok kézügyességet, figyelmet és türelmességet igénylő szakmát. így például Samu Mária is nemrég érkezett. Azelőtt a budapesti magyar-orosz Gorkij Intézetben dolgozott és még ott igen gyakran hallott az új, kaposvári fonodáról, épülő szép hazánk egyik büszkeségéről. Addig-addig töprengett, míg végül ,is Budapestet Kaposvárral cserélte fel, régi munkáját a mostanival. Nyúl Mária és Rózsa Mária a pécsi gyermekvédő otthonból jöttek ide dolgozni. Köböl Mária és Nyári Ilona pedig Balatonkiliti- ből költözött be a Textilművek kényelmes, barátságos leányotthonába. Onnan járnak minden nap be az üzembe. Munka után ide térnek vissza, ahol Péter Jánosné, az otthon vezetője szeretettel várja őket. Délutánonként, ha már kipihenték a napi munka fáradalmait, számtalan szórakozást találnak. Aki akar, az olvasóteremben válogat magának kedvére valót a rengeteg könyv közül, vagy a kultúrteremben keresi fel a táncosokat, színjátszókat, hogy néhány pillanat múlva maga is közibük álljon. Akinek kedve van, a különböző szakkörökben keres elfoglaltságot, vagy a Szabadságharcos Szövetség tanfolyamain szív magába újabb és újabb ismereteket. A Textilművek munkásnői boldog, elégedett ■ életet élnek, mert a gyár nemcsak az egyre emelkedő kereseti lehetőséget biztosítja számukra, hanem munkájuk megbecsülését, elismerését is. A családjuktól távollevőknek pedig ezenfelül az olcsó, jó étkezést, a barátságos, meleg otthont és a napról-napra szebb, értékesebb, k'ultúráltabb életet. Pár szó a Cukorgyár cukorraktárának bontási munkáiról A Kaposvári Cukorgyár cukorraktárának bontási munkálatainál a következőket tapasztalhatjuk: A Cukorgyár igazgatója, aki mindig a Cukorgyár dolgozóinak érdekeit tartja szem előtt és ebben szép eredményeket mutathat fel — miután kiégett téglákról van szó, kérte az illetékes minisztériumot, engedje meg, hogy a Cukorgyár dolgozói munkaidő után bonthassák le a cukorraktárt a tégla egyrészének ellenértékéért. Az engedélyt nem adták meg. Pedig ha helytadnak az igazgató elvtárs kérésének, akkor egyrészt a gyár mintegy 80 ezer forint bontási munkadíjat takarított volna meg, másrészt pedig a gyár dolgozói fel tudták volna használni a bontásból eredő, nekik járó téglát saját építkezési céljaikra. Mivel a minisztérium ezt nem vette figyelembe, így az Építőipari Vállalat bontja le a falakat. De hogyan? Úgy, hogy kevés benne a köszönet: a tégla nagyrésze tönkremegy, s a gyár dolgozóinak nem bővül az otthona és még , fizet is az üzem 80 ezer forint I bontási költséget. Felmerül a kér- j dés, hol itt a takarékosság és a , célszerűség? | Mindenesetre nagyon érdekelne | bennünket, ha már az üzemnek 80 j ezer forintjába kerül a lebontatás, ] miért nem végzi a 73/4. sz. Építőipari Vállalat körültekintőbben, gondosabban a munkát, miért nem úgy bontják az épületet, hogy a téglát fel lehessen használni? —diné— Felhívás a mezőgazdasági üzemek téli felkészüléséről A földművelésügyi minisztérium a Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezetével közösen meghatározta a mezőgazdasági üzemek vezetőségének és szakszervezeti bizottságának feladatait a téli felkészülésben. Az utasítás előírja, hogy a gazdasági vezetők és az üzemi bizottságok gondosJ kódjának a téli munkásszállások rendbehozataláról. Ilyen célra lehetőleg előtérrel ellátott, kettős- ablakú épületeket jelöljenek ki, vagy a meglévő szállások átalakításával biztosítsák a dolgozók téli elhelyezését. Minden lakóhelyiségbe kályhát, s ágyanként két meleg takarót kell beszerezni.
