Somogyi Néplap, 1954. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1954-09-12 / 216. szám
Jól élnek a kürföspusztai Latinka tsz tagjai VITASSUK MEG A TANÁCSTÖRVÉNYTERVEZETET A tabi járási tanács végrehajtóbizottságának javaslatai Micskóéknál Micskó Józsefnét, a kürtöspusztai Latinka tsz brigádvezetőjének feleségét ép ebédfőzés közben találom. Mnkaközben elbeszélgetünk és így megismerem a család életét. Öt éve léptek a közös gazdálkodás útjára, addig nem volt semmijük sem. A ruha, lábbeli, létfenntartás nagy gond volt egy héttagú családnak- Ez volt a múlt. A kormányprogramm megjelenése óta sokat változott az életünk — tér rá munka közben a jelenre Micskó József né. — Tavaly 44 q kenyérgabonát kaptunk és én, akinek azelőtt a napi kenyere sem volt meg jóformán, most a cséplés után azzal dicsekedhettem, hogy még 4 q lisztem van a tavalyiból. Két disznót hizlalok, van egy anyadisznóm és egy jó fejőstehenem. A ruházkodásra is szépen jut a családnak. A kormányprogramm nagy változást hozott életünkben. Ezt látják a tsz-en kívülállók is és közelednek a csoport felé. Szünderéknél Micskóék után Szünderéket látogattam meg, itt is van miről beszélgetni. Szünder elvtárs bányász volt, jól keresett ott is, de a szíve a csoportba húzta. Tavaly 61 mázsa gabonát kaptak. Mondják is Szünderék: — Nem sietünk az idei gabona kimérésével, jó helyen van az a magtárban. Pénzből sincs hiány ezideig, előlegként közel hétezer forintot kaptam, a takarmányból pedig, amit eladtam, 4200 forint jött a házhoz. Most villanyt szeretnék, meg padlós szobát, mert az őszre az új szobabútor is meglesz. Leányunkat iskolába küldtük és még magunk is tanulni akarunk — mondja Szünder Géza és feleségeKedvet kaptak a kívülállók A kormányprogramm megjelenése óta még csak egy év telt el, tehát ezek az eredmények a kürtöspusztai Latinka tsz-ben is csupán kezdetiek. De már ez is meghozta a kedvét a kívülállóknak, hogy belépjenek a tsz-be. Közülük mind többen résztkémek a munkából, ők is részt akarnak venni a tsz felvirágoztatásában. Ezért lépett be a tsz-be Márkus István, Marosi Ferenc, Vékási János, Kosz- ta János, Morjáki Imre és családja. Forró Lőrinc is már régóta gondolkodik. Ügy döntött, az őszszel ő is belép a tsz-be. Akad még Kürtös-pusztán még több Forró Lőrinc is, aki már látja, hogy a közös gazdálkodás nagyobb jólétet biztosít, mint az egyéni. Puskás József. A tabi járási tanács végrehajtóbizottsága is megvitatta a tanácstörvénytervezetet és az alábbi javaslatokkal egészítették ki azt: 1. A törvénytervezet 2. § (1) bekezdésének módosítását javasolja úgy, hogy a községi tanácsok a tanácsüléseket kéthavonkint tartsák. A végrehajtóbizottság a fenti javaslatot arra alapozza, hogy a tanácsülések a községekben sűrűek, sok esetben csak általános elvekkel foglalkoznak. Ugyancsak hasonló véleményen van a dolgozó parasztság egyrésze is, különösen azok„akik a gyűléseken meg szoktak jelenni. Sok esetben havonta 6—8 gyűlés is van. 2. A véglehajtóbizottság egyetért azzal a javaslattal is, hogy a tanácstagot vissza kell hívni aba VB elnök negyedévenként ismertesse a tanácstagokkal a megjelent kormányhatározatokat és rendeleteket és a tanácstagokkal közösen vitassák meg. A fentieket azért látjuk szükségesnek. mert szükséges, hogy a tanácstagok rendszeresen tájékozódva legyenek a megjelent párt- és kormányhatározatokból, mert a lakosság képviseletében így tudnak azok végrehajtásához hozzájárulni- Ennek megvalósítása szükségessé tenné, hogy kéthavonként tartsuk a községi tanácsüléseket, míg negyedévenként legalább egy esetben rendkívüli ülésen szerezzen tudomást a tanácstagság a megjelent határozatokról. 4. A tanácstörvénytervezet 29. íját az alábbiakkal javasoljuk kiegészíteni: Megyénk győztes ifjúsági cséplőbrigádjai Kpzel 3 hónap telt el, hogy a DISZ Központi Vezetősége a földművelésügyi minisztériummal közösén meghirdette az ifjúsági cséplő- munkácsapatok versenyét,. E verseny augusztus 31-ével véget ért. A verseny eddig még soha nem tapasztalt lelkesedést váltott ki a traktoros és cséplőmunkás ifjúság tízezrei körében. Az ifjúsági munkacsapatok nagyszerű munkája nagyban elősegítette i cséplés gyors, minél kevesebb szemveszteséggel történő befejezését. Szerte az országban a dolgozók, különösön , falun elismeréssel, büszkeséggel- beszélnek a betakarítás fiatal hőseiről. A mi fiataljaink, a somogyi fiatalok is lelkesen kivették,.részüket a jövő évi kenyerünkért Vívott csatából. Megyénk területén 236 ifjúsági Cséplőbrigádban 4720 fiatal dolgozott, ezek a fiatalok a legnagyobb- részben becsületes, jó munkát végeztek. Dicséret illeti őket. A DISZ Központi Vezetősége és a MEDOSZ közös értékelése alapján megyénk legjobb cséplőbrigádja a lengyeltóti gépállomáson “ Herr Sándor 17 tagú munkacsapata, amely 107Ó-es cséplőgépén 50.22 vagon gabonát csépelt.. Herr Sándor munkacsapata a verseny országos győztesei közé is bejutott,' á legjobbaknak járó jutalom illeti őket. Megyénk versenyzői között a második helyet a nagybajomi Gál János ifjúsági csapata érte el, amely 800-as cséplőgéppel 30.51 vagon gabonát csépelt. Gál János, csapata megnyerte a Megyei DISZ Bizottság 2.500 forintos pénzjutalmát. ■ A két legjobb cséplőbrigádon kívül külön dicséretet érdemel a marcali gépállomáson Rinkóci Ferenc, Pusztakovácsiban Tóth János, a kaposvári gépállomáson Nagy Sándor, a balatonkiliti gépállomáson Esze Ferenc, a csurgói gépállcmáson Bálizs István, Mernyén Patacsi Géza, a fonói gépállomáson Takács Gyula és Bíró Nándor, akik a 10 legjobb megyei ifjúsági cséplőbrigád között, végeztek. Azok a fiatalok, akik becsületesen részt- vettek az ifjúsági cséplőbrigádok versenyében, sokat segítettek dolgozó népünknek. Bebizonyították, hogy fiataljaink, ifjúsági szövetségünk akar és tud harcolni a pártunktól kapott megbizatások végrehajtásáért. Megyénk ifjúsági cséplő- brigádjainak nagy része nem kapott ez évben külön jutalmat. Azok a fiatalok azonban, akik az ifjúsági cséplőcsapatok becsületes harcosai voltak, érezzék, hogy pártunk, dolgozó népünk szeretettel, megbecsüléssel tekint rájuk. A megbízatás egy részét becsületesen teljesítették. Feladatuk azonban még nem ért végét. Népünk mé-* gyénk valamennyi fiataljára komoly munkát bíz. Mindnyájuk feladata, hogy az őszi betakarítás,'- szántás, vetés, silózás kiváló, jó minőségben történő elvégzésében élenjárnak. DISZ Somogymegyei Bizottsága. Dán az esetDen, na ieievig nem jelenik meg a tanácsülésen, vagy egy éven keresztül nem szól hozzá a tanácsülés napirendi pontjainak vitájához. Ez azt jelenti, hogy ez a tanácstag nem képviseli választóit, így visszahívását jogosnak tartjuk. A fentieknek megfelelően a tanácstörvénytervezet 25. § (1) bekezdését az alábbiakkal javasoljuk kiegészíteni: A tanácstagot vissza kell hívni abban az esetben, ha tanácsüléseken féléven keresztül nem jelenik meg, vagy egy éven keresztül a napirendi pontok vitájában nem vesz részt, mert ebben az esetben nyilvánvalóan nem képviseli választóit. 3. A törvénytervezet 48. § (1) bekezdését az alábbiakban javasoljuk kiegészíteni: A tanácstagot vissza kell hívni, ha választókörzetéből (községből, járásból, megyéből) véglegesen elköltözik. Ezt a kiegészítést azért látjuk szükségesnek, mert az eltávozott tanácstagok további működésére az eddigi tapasztalatok alapján nem számíthatunk körzetünkben. 5. A törvénytervezet 6. § (4) bekezdés b) pontját azzal javasoljuk kiegészíteni, hogy az egyes tanácstagok helyének betöltésére a felsőbb tanács a szükséghez képest legalább negyedévenként tűzze ki a választást, A fenti kiegészítést szükségesnek látjuk, mert á törvénytervezetben- nincs meghatározva, hogy a tanácstagok új választását milyen időközönként kell elrendelni. Petrus József a Járási Tanács VB elnöke. A SZEPTEMBERI NAP lehunyta fáradt szempilláját. Lassan belcpafcodott. az este a gölléi házak közé. A Lendület tsz növénytermelő, brigádja hazafelé igyekezett a mezőről. Ä tsz állattenyésztői pedig az esti , etetéssel foglalatoskodtak. A tehenészetben csak a fejes volt hátra. Deres Anna állattenyésztő brigádvezető éppen a növendékbikákat jártatta az udvaron, amint ráköszöntöttünk. Büszkén dicsekedett, hogy a tsz-ben milyen kiváló tenyészbikákat nevelnek. — Az idén 8 szerződéses tenyészbikát adtunk el, 5—6 ezer forintért darabját — mondta. — De azoknál szebbek ezek — simította végig tenyerével az egyik kis bika hátát — mert ezek a mi teheneink fiai. Ezért a hat bikáért darabonként legalább 8 ezer forintot kapunk. Jövőre még több szerződéses bikánk lesz, mert borjasak lesznek teheneink. Most azért is alacsony a tejhozam: csak 7.5 ; liter — szerénykedett —, mert nagy hasasak a tehenek. — Azt . is elárulta, hogy a szarvasmarhaállomány létszámát az idén 27-ről 40-re akarják növelni. A tejhozam növelése . érdekében - pedig új takarmány- szabványt állítottak össze a fejősteheneknek. Ebből egy tehén naponta kap 40 kiló csalamádét, 6 kiló lucernát, 1.5 küó kukoricadarát, 1.5 kiló korpát és féí küó olajpogácsát. — A jó szarvasmarhatenyésztés jó jövedelemforrása a tsz-nek —- mondta határozottan — és erre nagy gondot fordítunk. QfABÖ JÄNOS sertésgondozó már végzett az etetéssel, de olyan elmerengve nézte a kutricák- ban jóllákottan szuszogó szép anyakocákat. mintha most látta volna őket először. Különösen azt á 20 anyakocát tartja szemmel, amelyet most kapott , a tsz, — Szépek, valódi fehér hússertések — forgatta fejében gyönyörködve. — Megfigyelem ezeknek minden tulajdonságát, mert csak akkor tudok velük bánni úgy, hogy jó tenyésztörzs váljon belőlük. — Amit ezután gondolt, azt már szavakba is öntötte, mert megzavartuk gondolatában. JOBB — A régebbi anyakocákból 10-et kiselejtezünk — mondta határozottan — ezek .decemberben lefialnak és hízóba fogjuk őket. Ezekből meg jövőre lesz hízó — mutat oda a kifutóhoz, amelyben 64 darab kis rózsaszín bőrű malac hancurozott. — Nem lesz nehéz jövőre 30 forint készpénzt osztani egy-egy munkaegységre. Most az ősszel szabadpiacon eladunk 26 hjzöttsertést, azoknak az árából még az idei munkaegységekre tervezett pénzösztalékot egészítjük ki.. . — No, de inegyek ám haza —1 mondta végül türelmetlenül —, mert a háztáji anyakocám várandós. A LÓISTÁLLÓNÁL Deres Lajost találtuk: éppen a lovakat fogta ki, egész nap trágyát hordott. — No, jövőré már nem lesz egyszerre ennyi trágya itt benn — mondta, miközben szénát dobott a lovak elé a saroglyába — mert bevezetjük a szakaszos trágyakezelést és naponta kivisszük az összegyü- lemlett trágyát a mezőre, s a dűlő végén' szarvasba rákjuk. Már most a nyári trágyát is szarvasba rakjuk. Nem hiába volt az elnökünk iskolán, Sok új módszert tanult ott, amit meg, is valósítunk a tsz-ben. —• Aztán, hogy az istállónál végzett a munkával, együtt mentünk otthonába. Deres elvtárs feleségét nem találtuk a konyhában:1 fejni volt az istállóban a háztáji tehenet. Jól bevált az új tehén, még a tavasszal vették állami segítséggel. Téjbeadá- Suk nincs. Naponta 10 litert visznek a. tejgyüjtőhöz. Csak tejből naponta 3a forint a, jövedelmük Dereseknek. Volt, amikor 15—16 litert is adott naponta a tehén. A borjút szerződésesen- nevelik; szép apaállat lesz belőle. Ügy számolnak hogy 8 ezer forintért el tudják adni. Most adtak el egy.. anyakocát .3 ezer forintért, de van meg két. szép 100 kilós hízójuk és 4 nagy süldőjük. Baromfiuk még soha nem volt eny- nyi: 60 darab. van. A KÖZÖS De van nekik mit enni adni is: néhány mázsa tavalyi kukorica még most is, található Deresék padlásán. No persze van tavalyi búza is. Már hazahozták a t.sz-ből az idei jövedelmük egy részét: a 8 mázsa búzát, a 170 kg árpát, a 25 mázsa szálastakarmányt és 2.300 forintot. Háztáji földjükről is betakarítanak 35 mázsa kukoricát és 5 mázsa burgonyát. De szépen jut a közösből még az év Végén is Deresék munkaegységeire1, hisz a jelenlegi 350-nél jóval több lesz október 1-ig. Miután az udvaron körülnéztünk, benyitottunk a konyhába,' ahol ' villanyfényben ragyogott a szép tiszta bútor. A szekrény tetején az új rádió hangszórójából vidám tánczene csendült fel. Most vezették be a villanyt 800 forintért és 300 forintba került : a rádió. ' , A lig, hogy leültünk a kis fehér asztal mellé, belépett Berta Lajos növénytermelő brigádvezető, utána hamarosan Deák Lajos tsz-elnök. A brigádvezető a következő napi teendők megbeszélése végett jött: reggel Deres elvtársnak Somogyszil- ba kell mennie kocsival. Sok mindenről esett itt, szó hamarosan. Az elnök mindjárt arra kérte a brigád- vezetőt, hogy másnap reggel az erő nagyrészét a hurgonyaszedésre és hordásra irányítsa. — Sietnünk kell a burgonyaszedéssel — mondta Deák elvtárs —, mert a héten meg a napraforgót is le kell szednünk, hogy ezeknek a helyét aztán elkészíthessük az őszi vetések alá. A keresztsoros vetés több időt igényel, mint ha egysorosán vetnénk. Pedig a 25 hold búzát csakis keresztsorosan vetjük. Tavaly elkéstünk, azért csak egyirány- ban vetettünk, pedig emlékszünk rá, hogy 2 éve'16 mázsa búzát takarítottunk be holdanként á keresztsorosból. — Bizony igyekeznünk kell — vette át a szót Berta Lajos —, mert a héten a tarlótakarmányokat is le kell BEN kaszálni. Holnap egy pár fogat azt végzi a kaszálógéppel. És időbe kerül az is, amíg megtöltjük a 100 köbméteres silógödröt. — Nézzétek, csak — terelte másra a szót az elnök és egy köteg papírt húzott elő zsebéből — kiszámoltam, hogy a 15Ó darab, fésűs merinói juh 41 ezer forintot .Jövedelmez, egy év alatt. Ügye, érdemes lesz liieg- vennünk ezt a birkaállományt?... Ez egyik biztosíték' lesz, hogy átjövő év végén legalább 30—40 forint készpénzt osztunk égy-égy muíika- egységre. — Bizony ez nagyon jó lesz — erősítette meg Deres elvtárs — de mondd, minek az a sok papír a zsebedben? — Hogy minek? — mosolyodott el Deák elvtárs — hát nézd, ez a történelemkönyvem, ez pedig a jegyzetem. Most megyek órára a tanítóhoz: holnap vizsgázok a hetedik osztályból. — De hiszen, most jöttél meg az iskoláról és most megint tanulsz? -— fontoskodott Deres Lajos, — Az igaz — válaszolta az elnök — most jöttem meg az iskoláról. De ez nem jelenti azt, hogy most már mindent tudok. Különben meg beiratkoztam a mezőgazdasági technikumba levelező öktatásra, s emellett márciusig a nyolcadik osztásból is levizsgázok. Ahogy mi, a tsz tagjai jövőre már nem elégszünk meg azzal, hogy 11 forintot osszunk munkaegységenként, mint az idén, hanem legalább 30—40 forintot akarunk elérni, vagyis nő az igényünk, úgy nem elégedhetünk meg a jövőben azzal a tudásunkkal sem, ami most van, hanem mindig tanulni kell. Nem a legjobb példa, de azért megértitek,: amit mondok, hiszen tudjátok, hogy vezetni, irányítani »üres« . fejjel nem lehet. No, de. én megyek is. Jó álmokat! —Ezzel elindult Deák elvtárs a vizsgaelőkészítő órára., A BRIGÁDVEZETÖ hosszán nézett az elnök után, majd megjegyezte: — Különb 'elnököt még lámpával sem találnánk, mint Deák elvtárs, alq egész nap ott van a mezőn, éjjel meg tanul. Eközben Deresné szép, nagy fehér kenyeret, szalonnát, zöldpaprikát tett az asztalra. Majd egy tál édes szilvát hozott, a vacsorához. — Ez a kenyér már az új búzából van? — kérdeztük. — Én már beőrlettem erre az. évre a tavalyi búzából — mondta a házigazda. — Az új búzánk sem lesz már új, mire abból kell őröl- tetnünk, mert arra csak a jövő évben kerül sor. De nektek még több lehet a tavalyi termésből, mint nekünk. — Még 20 mázsa búzánk van a múlt évi részesedésből — mondta Berta Lajos, arcán elégedett mosoly- lyal. — Ebből most eladok 1,5 már zsát, mert kell a hely az újnak. Már alig tudtam hova tenni a padláson azt a 12 mázsa búzát, amit most vittem háza előlegként. Meg aztán kell a pénz is, mert akarok venni egy motorkerékpárt. Mondtam a féleségemnek a minap: most már hatan vettek motorkerékpárt a tsz- ben, hát ón sem maradok el mögöttük. M it szólnak ehhez az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok? — kérdeztem. — Hogy mit?... Papp József a múltkor megállított — válaszolta a brigádvezető —, s azt mondta: c úgy látja, hogy mi, tsz-fagok már a komunizmusfoan élünk és hogy erősen gondolkodik a belépésen. — Az én szomszédom, Győréi József is azért írta alá a minap a belépési nyilatkozatot. — szólt közbe Deres Lajos L-, mert. látta, hogy én még a tavalyi búzából őröltem, I amikor már itt volt az új is. De be- i látják itt már többen is az egyéniek közül, hogy a közösben jobb, így beszélgettünk, míg az -idő jói az éjszakába nyullott. Jó lesz lepihenni —1 indítványozta Berta Lajos — mert reggel vár a munka. Szűcs FeWne. t..\