Somogyi Néplap, 1954. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1954-09-05 / 210. szám

Vasárnap, 1954 szeptember 5. SOMOGYI NÉPLAP 7 fQLszeq imqyúk mziám . . . „Részeg vagyok rózsám, mint a csap, Nem aludtam három éjjel, három nap .. .** Minden külön bizonyítás nélkül mindenki elhitte nekik, mikor ki­léptek a Népbüffé ajtaján. Kicsit fejbekólintotta őket az alkonyati friss őszeleji levegő. Nyomukban vastag cigarettafüst, pálinka, el­folyt bor, sör savanykás szaga, iz­zadt ruhák áporodott gőze ömlött ki a zsúfolt pálinkamérésből. Eszükbe sem jutott jó mélyet lé­legezem az üdítő esti levegőből. Eszükbe? Hol is van már az eszük? Ködbe borította; 2 deci rum és 4 fröccs, (persze fejenként!) Szürke sapkájuk nyeglén félre­vágva. Rövideket szippantgatnak agyonnyálozott cigarettájukból. Nagyokat köpködnek jobbra-balra. Egyikük vállán üres hátizsák lóg. Mocskos durvaságokat vagdosnak egymás fejéhez. Munkából jönnek, valamelyik környékbeli faluba tartanak. Péntek van, bérfizetés volt. A Lenin-utcán botorkálnak. Egy apa süldőleányával kitér elő­lük, átviszi a gyermeket a túlol­dalra. Az egyik duhaj elcsúszik a járda szélén. Felszakad nadrágja széle, kibukik alóla harisnyátlan lába. Mosdatlan hangon káromkodik egyet, aztán .tovább imbolyog tel­jes járdaszélességben. Ami még hiányzott a teljes eszméletlenség­hez, azt magukhoz vették a föld­művesszövetkezet italboltjában. ^Következő stációjuk az Utasellátó két vasúti vendéglője volt. Az egyik részlegben két alkalommal is kiszolgálták őket, pedig már tökrészeg volt mindakettő. Feltennék egy naiv kérdést: az „Ittas embert nem szolgálunk ki!“ szövegű tábla vendéglőink falán csak olyan dekoráció? * * * Elnyűtt asszony kedveskedik kö­rülötte. Dédelgetőén környékezi, hogy jöjjön haza. Bérfizetés volt. Hathete egy fillért sem adott csa­ládjának. Három poronty várja a forintokat. Az asszony fáradt sze­mében remény csillog, talán most sikerül hazacsalogatni. Fa is kelle­ne ... zsír is jó lenne ... Durván hátba vágj a az asszonyt. Odakünn unalmasan szemerkél az eső. Az asszony kabáttalanul a kapu alá húzódik és sír. Könnyei elfolynak az esőcsöppekkel. Átkozza keser­ves életét, az egész nyomorult vi­lágot és rémes gondolatok forog­nak fejében. * * * Vasárnap éjjel két óra. Értel­metlenül, de hangosan dudorászik. Az Engels-utca járdája szűk neki. Beveri fejét az érdes falba. Vérzik homloka. Lehányja a virágágya­kat. Elegáns kétsoros kék öltöny­ben leül a járda szélére, azután elnyúlik a földön. Kalapja messzi­re gurul. Talán megtalálja ébredé­sekor, talán nem. Vájjon hogyan fog ez a fiatalember holnap egész nap bérszámfejteni? * * * íme néhány mozaik a részegek frontjáról. Hallgathatnánk róluk, hisz csak elvétve, szórványosan fordulnak elő. De beszélünk né­hány síró asszony és ijedtszemű gyermek miatt. Beszélünk az iszákosságról, mert nem kenye­rünk a hallgatás ott, ahol hibát látunk. Nincs különösebb érzékem az alkoholnyuj tóttá gyönyörűségek iránt. Ezt bocsássák meg nekem az iszákosok! Mégis megértem azokat, akik mint magam is, meg­isznak annyi bort, amennyi szom- jukat oltja. Az is rendben van, hogy mulatóhelyeinken az ital nyomában vidám nótaszó fakad. De semmi sem indokolhatja azt, hogy valaki felelőtlenül eszmélet­lenné, állati sorba igya le magát. Nem lehet mentséget találni an­nak a lelkiismeretlen embernek, aki gyermekei kenyerét, ruháját, téli melegét vedeli feneketlen iszákos gyomrába. Az iszákosság az elmúlt rendszer átkos öröksége. De mi ezt a csúf hagyatékot jóindulatú türelmes- ségigel, néha kedélyes együttérzés­sel vettük tudomásul. Alig foglal­koztunk azzal, hogy bemutassuk az alkohol romboló hatását. Mo­solyogtunk, ha a részegek lökdös- tek bennünket az utcán, szótlanul tűrtük trágárságaikat, megkerül­tük őket, ha keresztbe feküdtek a járdán. Még rendőreink is túlzott liberalizmussal tűrték az éjszaka csendjét hasogató részeg ordításo­kat. Kevés alkoholellenes felvilágosí­tó előadást tartottunk eddig. Ifjú­ságunk sem hall eleget arról, hogy az apró kisértések nyomában jár a részegség szenvedélye, a ré­szeges garázdaság, a munkaképes­ség csökkenése, majd elvesztése, a család széthullása, a bűnözés, a vádlottak padja. Ez a kérdés a mi társadalmunk­ban már pedagógiai, nevelő pro­blémává egyszerűsödött. A részeg­ség elleni küzdelem elsősorban ön­nevelési probléma. A szocialista ember viselkedése, magatartása azonban nemcsak magánügy, tár­sadalmunk közös ügye is. Foglal­kozni kell tehát e kérdéssel párt- szervezeteinknek, a DISZ-nek, társadalmi szerveinknek, tömeg­szervezeteinknek is. Közvéleményt kell teremteni az iszákosság ellen! Fjodor Gladkov nagy szovjet író szerint »A berúgott ember a leg- alantasabb ösztönök hatalmába kerül, kívül áll a társadalmon és minden erkölcsi normán.“ Nekünk pedig nem ilyen emberekre van szükségünk. Kellner Béla. illllllll somogyi Írók versei MÁR EGY HETE.; 5 Már egy hete, hogy messze vagy, Megállók lent a parton S a hullámoktól kérdezem: merre jársz, drága asszony? A vízre tűzía-ág hajol csendes lesz itt az ember, Rád gondol, aki messze vagy S eltelik szerelemmel. A tó lehunyja szép szemét, mint fáradt kedves gyermek Megint csak megloptuk magunk, S a napok gyorsan telnek. Találkozunk és jobb leszek, s nem civódunk majd megint. Karomba veszlek, míg szemed bízón nevetve rám tekint. NAGY TAMÁS. SZÜLESS MEG BÉKE Alkotásnak, örömnek, életnek anyja, Ó, szüless jmeg béke, Béke a világon. Tűnjön el a gyilkos kapzsiság, A vak gyűlölet, Tűnjön el a rút kiváltság, A fiiilasztó jóllakottság, A főj ló zord éhség! Édenarcot öltsön a föld, Egyetlen békés boldog család legyen a nép, ^ Áldott nagy örök ünnep ölelje a inindenséget. Érett gyümölcsként örömrózsásak legyenek az arcok, Szeretet izzón a szívekben, Jóság a bérben, S mindenki mindennap Olyan szép ruhát ölthessen, Mint a májusi fák, És felejtsenek el sírni az emberek. Alkotásnak, örömnek, életnek anyja, Ó, szüless meg béke, Béke a világon! SOMOGYI PÁL. Beleharaptam, hej, de ízlett, E termés már az idei. Jól lakhatok bizton belőle, Jelzik szemek százezrei. Arattam én is kint a nyáron, Jól tudom, miként lehetett, Verejtékezve megkeresni. A mindennapi kenyeret. Kévét kötöztem, egyberaktam, Tarlóra hullt pár drága szem, S úgy éreztem, hogy ennyi szemmel Soványabb lesz a kenyerem. Hallgattam csengő mormogást, Midőn a gépbe szóratott. Markomba vettem, megszagoltam, Az első kis kövér magot. KENYÉR Szagából érzett, amint ősszel A gép a földbe szórta le,, Miként hullámzott itt a tavasszal, S került a kasza élire. Kezemben fordult meg, mi mostan Ott csábít népem asztalán, Beleharap Budán a gyermek, S eszi a munkás Inotán. Reá gondol vágyón, kinek még Nem juthat, mert nem engedik, Akik vagónszám gyűjtik össze, Hogy nagy felár jusson nekik. Büszkén ülök le asztalomhoz, S szegem meg meleg kenyerem, Mert, hogy ma ezt megszeghetem, csak Tiéd az érdem, nemzetem. BERTÓK LÁSZLÓ. MAROKSZEDÖ Csillan a sarló, ezüst fény röppen, zizzen a kalász remegő szála, hajlik a kéve gazdag halomba, lebben a leány tarka szoknyája. A játszi szélben szőke haj repdes, napcsókos arcon víg mosoly éled, aranyzuhatag van a kezében, dús kalász mélyén rejtőző élet. Serényen mozog, simuló ingén feszülő keblek ritmusa kél, hajladozó test üde szépsége jövőt hirdetve éltet igér. Kacag a mennybolt, vidám szellő száll, tengernyi kalász hullámot vet, alkotó munka égő heve jár, a szívből fakadt mosoly felett. DEZSŐ JÁNOS. MUNKÁSOK Alkonyodni készült az este Ott lapult a szürke nyír mögött, A munkásoknak elcsigázott teste A verítéktől egyre gyöngyözött. Mellükből törten bús fohász fakadt Mintha ezzel kínjuk véget érne, Kopott ruhájuk rongyos és szakadt Robotolnak már vagy ötven éve. Szívük lakója: tompa fájdalom A szemük fénye: kialvó parázs, Üdítőjük: szellő és az álom, Vágyuk: egy icce bor, mámoros varázs. ... Igaz, még gyermek voltam akkoron, De fölfogtam gyönge gyermek ésszel És eltűnődtem egyes dolgokon,. Már tudtam, hogy itt a tőke pénzel. Börtönt az elorzott munkabérből Épített nyirkost, számtalan sokat, Munkásvérből .. . drága aranyérből Táplálja testét s hull az áldozat. A föld felén már nem úr a tőke, Megszűnt az önkény, vad szipoly, Va9bilincsét a nép összetörte Nincsen éhség, hörgés, kór, sikoly. Alkonyaikor néha meg-megállok,- A fürtös nyírfák intenek felém, S vidám kedvű munkásokat látok A rossz ruhájú emberek helyén. GŐBÖLÖS SÁNDOR. Iskolaavatás Sántoson Sántos község dolgozói örömünne­pet ültek szombat délután. A falu apraja-nagyja az iskola udvarán gyülekezett. Számos vendég is ér­kezett, akik az új iskola avatásakor osztozni kívántak a falubeliek örö­mében. Zöldelő, négyszögletes udvar, két oldalán egy-egy épület. A régi és az ú] iskola. Néhány kiváncsi vendég az elhagyott tantermeket nézi. Ko­pott, talán félévszázados padok, a falról pereg a vakolat, kopott, öreg és egészségtelen a szoba. Jellemző kép. A múlt rendszer iskolapolitiká­jának hű bizonyítéka. Ilyen környe­zetben tanultak a falusi dolgozók gyermekei. Ilyen környezetben ad­ták át nekik azt a kevés tudást, ami a mindennapi kenyérért folyta­tott harcihoz talán elég volt, de ke­vés értéket tartalmazott. Az udvar másik oldalán, szemben az országúttal hosszú, korszerű épü­let magasodik. Mintha a jelen vá­laszolna a múltnak. Megszűnt az el­nyomás, a faluról eltűnt a mester­ségesen keltett homály. Az új iskolaépület tágas ablakai­val, korszerű felszerelésével a me­gye egyik legszebb falusi iskolája. Mellette nevelőlakás, összkomfortos otthon, fürdőszobával ellátva. A felszabadulás óta a megyében ez a huszonharmadik új iskola. Egy szám csupán, de párhuzamot von a múlt és jelen iskolapolitikája között. 23 iskola, alig egy évtized alatt! A múltban hosszú évtizedek teltek, míg egy-egy iskola felavatására sor kerülhetett a megyében. Az avatásra számos vendég érke­zett. A Megyei Tanács, a járási ta­nács és számos dolgozó paraszt. Sok szomszédos községbeli is átjött* hogy résztvegyen a falu nagy ünne- pében. Színvonalas kultúrműsor szórakoztatta a megjelentekét, majd a dolgozó parasztok megvendégelték az ünnepség résztvevőit. Váradi Józsefné iskolaigazgató boldogan járta be az új épület ter­meit. Visszaemlékezett a hosszú, ne­héz évekre, amikor még a régi is­kolában tanított. — Életem egyik legszebb napja ez a mai — mondja mosolyogva, mi­közben Örömmel néz körül. — Meny­nyivel máskép megy itt majd a ta­nulás! — Talán már látta maga előtt a jövő képét, amikor az új épületet ízléses park veszi körül és gondtalan gyermekkacajt visszhan­goznak a faiak! A PÁRTNAK ADOTT SZÓ A MINDENNAPI munkában *"*■ gyakran találkozunk olyan emberrel, aki megígér valamit, s ígéretét becsületesen teljesíti is. Az ilyen emberre azt szokták monda­ni: becsületbeli ügyének tartja adott szavának betartását. Sajnos azonban gyakran találkozunk fe­lelőtlen ígérgetésekkel — felelős vezetőemberek részéről is. Az ilyen ember csak szavakban nagy, tet­tei azonban nem igazolják szavait.' Az adott szónak pedig súlya van, különösen akkor, ha azt valaki a pártnak adja. A párt ugyanis nem adminisztratív eszközökkel vezet. A pártvezetés —- politikai vezetés. Ez pedig azt, jelenti, hogy a párt arra épít, ami az emberekben a legnemesebb, legyen az párttag, vagy pártonkívüli: öntudatukra, lendületükre, kezdeményezésükre, kiváló egyéni tulajdonságukra. Ha pedig a párt építhet a vezető sza­vára, akkor gyorsabb előrehaladá­sunk üteme, sikeresebb szocialista építőmunkánk. * * * Még augusztus elején történt, a Megyei Párt-végrehajtóbizottság megyénk adófizetési tervének tel­jesítését vitatta meg. Súlyos lema­radás volt az adófizetésben, me­gyénk becsülete forgott veszélyben. A vitán, majd az azt követő já­rási tanácskozásokon több járási vezető ígéretet tett a Megyei Párt­végrehajtóbizottságnak, Tóth Ist­ván elvtársnak, a Megyei Pártbi­zottság titkárának: augusztus 20-ig teljesítik .esedékes adóbevételi ter­vüket. Erre minden lehetőségük megvan — mondták —, csak lelki- ismeretesen kell dolgozni. S hogy a párt építhet az adott szóra, azt a Megyei Tanács pénz­ügyi osztályának legutóbbi jelen­tése igazolja. Egy járás kivételé­vel — bár annál sem nagy a le­maradás — minden járás teljesí­tette esedékes adófizetési tervét. li/T INDEN elismerést megérde- melnek ezért a járási taná­csok pénzügyi osztályainak vezetői, a jóldolgozó adómegbízottak, a községi tanácselnökök, tanácstit­károk. A párttagok és pártonkívü- üek becsületbeli ügyüknek tartot­ták az adott szó valóraváltását. * * * A megyében már ismerik — a «•Somogyi Néplap«-on keresztül is — a járási tanácsok pénzügyi osz­tálya vezetőinek nevét. Harmath Mihály, Vörös Lajos, Horváth Jó­zsef az élenjáró járások osztályve­zetői voltak az adott szó valóra- váltásáért folyó harc lelkesítői. Nevük ismert, de munkájukról, életükről, hogyan küzdték le a nehézségekét, kevesen tudnak. Is­merkedjünk meg hát egyikükkel, Harmath Mihály elvtárssal, a mar­cali járási tanács pénzügyi osztá­lyának vezetőjével. * * * Ez év januárjában bízták meg — jó munkája nyomán — Har­math Mihály elvtársat a marcali járási tanács pénzügyi osztályának vezetésével. Gyakorlata volt már a pénzügyi szakmában, hisz 1945 óta — súlyos betegsége miatt meg­szakítással — pénzügyi vonalon dolgozott. Amikor átvette az osz­tály vezetését, érezte: felelősséggel tartozik a pártnak, amelynek 1945 óta tagja, felelősséggel tartozik a dolgozó népnek, ^amelynek bizal­mából vezető lett. lyiUNKA- és hivatásszeretete segítette a vezetés elsajátí­tásában, a nehézségek leküzdésé­ben. Bízott az emberekben, mun­katársaiban, akiknek szavára, mun­kájára építhetett. Ö maga is for­málódott, olyan vezető igyekezett lenni, akinél a szavak és a tettek egyek. Igaz, ez nem könnyű. Harmath elvtárs sem mentes az emberi hibáktól. Néha ideges, kap­kodó. a munka árnyoldalai kizök­kentik a rendes kerékvágásból. No, de jó vezető-e az, aki ha baj van, nyugodtan tud aludni? Ilyenkor legfőbb támasza, segítője a párt volt. Gondolkodni, gondolkodni — mondta neki Illés Dezső elvtárs, a járási pártbizottság titkára. S ez igen hasznos tanács volt. Gondol­kodott, s így születtek tervek, kez­deményezések, jó intézkedések, nyomukban pedig: eredmények. Ha Harmath elvtárs munkamód­szerét akarjuk megtudni, lelkese­déssel, szeretettel beszél arról, hogy minden feladat sikere az em­bereken áll. Meg kell tanítani dol­gozni az embereket — mondja —, fel kell kelteni munkájuk iránt a felelősségérzetet. Az osztály dolgo­zóinak, az ádóf el ügyelőknek, az adómegbízottaknak mindig arról beszél, s ez már jelszó is lesz ná­luk: «-A törvények következetes betartása és betartatása a legfon­tosabb feladat«. Jó kapcsolatot kell tartani a különböző szervekkel, tá­maszkodni az egyszerű emberek kezdeményezésére, hivatkozni be­csületérzésükre, nem megalkudni, a nehézségek, elől nem meghátrálni. De mindezek — teszi hozzá — csak úgy hoztak eredményt, hogy a párt segített. A párt segítette hasznos tanácsaival az osztály munkáját, segítette meggyőzni a dolgozó parasztokat arról, hogy mivel tartoznak az államnak. I" EHET jól dolgozni — mond- ja Harmath elvtárs. S ami­kor ő ígéretet tett a pártnak, tud­ta, hogy annak valóraváltásához segítséget is kap. A párt segítette, s ő teljesítette adott szavát. Az ember életének legfőbb hi­vatása a munka: — a legtöbbet tenni a népért, a haza felemelke­déséért. Egy kommunistára ez kü­lönösen áll. Az egyes ember mun­kájában, mint Harmath Mihály elvtárséban is azt keressük első­sorban, mit tesz a közösségért, az ország ügyéért. De ha munkáját nézzük, nem feledkezhetünk meg az egyéni életéről sem, hisz az élet nem csupán munkából áll. Család, tanulás, szórakozás, ez is hozzátar­tozik az élethez. S ahhoz, hogy a legtöbbet tudja adni a közösségnek az ember, családi, egyéni életében is kiegyensúlyozottnak kell lennie. Harmath elvtársat nagy munka­szeretet, felelősségérzet lelkesíti a munkájában. Egyéni életéről azon­ban nem szívesen beszél, pedig ha azt is ismerjük, még jobban érté­keljük munkáját. Amikor Kapos­várról Marcaliba került, felesége —1 s így kisgyermeke sem — nem kö­vette új munkahelyére, pedig lakás, munkahely biztosítva volt. Nehéz így az élet, hetenként egyszer talál­kozni. Hiányzik az asszony, a gyer­mek szeretete... S hogy Harmath elvtárs munkáját mégis jól végzi, az kiváló egyéni tu­lajdonságának, öntudatának tudha­tó, annak, hogy a párt törődik vele, bízik benne. * * * A MIKOR arról beszélünk, hogy a párt a dolgozók öntudatára, lendületére, kiváló egyéni tulajdon­ságaira épít és jó érzéssel vesszük tudomásul adott szavuk valóraváltá­sát, elismeréssel köszöntjük Har­math Mihályt és azokat a dolgozó­kat, akik le tudják győzni a nehéz­ségeket, akik olyan tettekre képe­sek, amilyeneket azok, akik nem számolnak az emberrel, megvalósít- hatatlannak tartanak. Horváth János.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents