Somogyi Néplap, 1954. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1954-09-05 / 210. szám
Vasárnap, 1954 szeptember 5. SOMOGYI NÉPLAP 5 BOLDOG EMBEREK KÉPEK MEGYÉNKBŐL Tarka őszi köntöst öltött a mező. A ringó gabonatábláik helyén szélmarta rögök barnálltak, s itt-ott sarjadt már az őszi vetés. A magasban varjak károgtak. Földi-bodzaszagtól volt terhes a levegő. A hajnali dér még ott csillogott a füvön, nem tudta elűzni a gyenge nap. Erőtlenül hullt a levél az öreg akácokról a poros dülőútra. A vastag lomibszőnyegen egy hintó sűrűit könnyedén a két álmos, deres paripa után Tóköz-puszta felé. A bakon, feszesen markolva a gyeplőt, hegyesre sodort bajusszal, mintha vasból lett volna, feszített a parádés kocsis: így követelte az uraság. Hátul fekete reverendás férfi pöffeszkedett, fején «zélesfcarimájú kalappal: a veszprémi káptalanság teljhatalmú megbízottja. Nem sok • ügyet vetett a foltos- ruhás, borostásállú cselédemiberekre, akik az út mellett trágyát teregettek. Pedig sóvárgó tekintetükről lesírt, hogy volna mondanivalójuk az uraságnak. Kalapjukat leemelve, árgus szemekkel meredtek a hintó után. A reverendás az üdvözlést csak közönyös fej- foólintással viszonozta, ezt is akarata ellenére, mert húsos feje amúgyis állandóan imbolygóit a rugós ülésen. Ám a fiatal »fehércselédek«-nek nem volt rest megbillenteni kalapja szélét, sőt hamisan el - is vigyo- rodott. Ilyenkor vastag ajkai közül kivillantak aranyfogai, s mellén ülő tokája meg-megrándult. De szóba nem állt ezekkel sem. Azok hűvös tekintetet vetettek rá, s ahogy tovanyargalt a hintó, kiköptek utána. A puszta bejáratánál megállt az »úri szekér«, amit némaarcú gyenmeksereg vett körül csakhamar. A mezítlábas, sápadtarcú emberkék rongyos ruhájuk alá dugva a hidegtől vörösre szítt kezecskéjüket, dideregve topogtak, s kérőn pislogtak a reverendásra. De az csak egy-egy barackot nyomott fejükre miután kiszállt az ülésből. »A földi szenvedők majd boldogok lesznek a mennyországban« — vallja a jó lelkipásztor. S hagy ezek is elnyerhessék az »-isteni kegyelmet«, inkább nem adott egy vasat sem nekik. Szokásához híven kiállt az út szélére s gyönyörködve nézett végig a puszta alatt hosszan elnyúló hajlaton. Elmélázva hallgatta, hogy susog a sárguló nád, hogy zenélnek a békák, hogy 'vihognak és csiripelnek a réti szarkáik és a nádi verebek. — Az isten ajándéka ez a dzsungel — gondolta elbűvölve —- ezt a természeti szépséget vétek volna megbolygatni. A cselédek viszont arra gondoltak szívszorongva, sajgó fejjel: megint lecsípnek a kevéske kommenció- ból, másért nem jött volna ez ide a tél küszöbén. Hej, csak egy kis darabka lehetne a mienk ebből a dzsungelból —•sóhajtozták — nem gürcölnénk azért a pár ♦ mázsa búzáért és a 24 pengőért egész éven át éhen, fázva a papoknak. A föld és az emberibb élet szomja égette ajkát évszázadokon át a nincstelen parasztoknak. Ezért fogtak kaszát s hullatták vérüket Dózsa György parasztjai, s ezért óhiajtoztak a tóköziek is. Ha ólomlábakon is, de eljött az idő. Dózsa György unokáinak teljesült régi vágya Tóköz-pusztán is, 1945-ben. * * * Alig egy évtizede, hogy Tóköz-puszta jogos öröksége lett az egykori rabjainak. Az egész puszta képe azt mutatja: ezek az emberek igazi gazdái, ezek tudják igazán szeretni a földet, s megvédenék életük árán is, ha kéne. A föld hálás: viszonozza a megbecsülést. Főként azóta fizet gazdagon, amióta művelését összefogva, közösen végzik az emberek. Germán János, a tsz növénytermelő brigádvezetője gyönyörködik a szép paprikatermésben. Ahol valamikor így ősztájt csak bogáncs ragadt a cseléd rongyos ruhájára, s gilicetüske-bökrokat zörgetett a szél, ma gyönyörű gyümölcsét kínálja a paprika, a paradicsom, uborka, káposzta, karfiol... Csak a másfélhold kertészet közel 50 ezer forintot fizetett már eddig. Több értékűt, mint amennyit egykor az egész puszta cselédsége kapott kommencióba egy évre. A »dzsungel«, amelyet hosszú évtizedeken át oly kimondhatatlanul gyűlöltek ezek az emberek — s csak a veszprémi kanonokoknak nyújtott gyönyört — ma úgy a szívükhöz nőtt, mint kedveseik. Évről-évre nagyabb darabot hódítanak meg a szűz földből, s ma már egy 6 holdas táblán nem nád susog, hanem »magyar aranyat« rizst érlel a szeptemberi nap. Somogybán elsőnek itt, a zamárdi Alkotmány tsz- nél terem rizs. Büszkén vallják is magukat a tagok a rizstermelés somogyi úttörőinek. — Sohasem láttam, hogy termelik a rizst — mondta boldogsággal teli szavakkal Antal János rizstelep«kezelő — de úgy megismertem a fortélyát, akárcsak a kapanyélforgatást.. Igaz, hogy ezt Borbáth László elvtársnak köszönhetem — kacsintott oda . a fiatal, szőkefejű körzeti rizstermelő agronómusra —■ ő látott el mindig tanácsokkal. — De nem mindenki fogasa ám el a jó tanácsot, Antal elvtárs — mondta az agronómus, s elismerő mosollyal nézett Antal szeme közé. — Ez a gyönyörű rizstábla — mutatott körül a hullámzó rizstengeren — főleg a te munkádat dicséri. — Hóit, ami azt illeti, volt vesződség itt a vízzel és főleg a sok bókanyállal. De megérte. Most már ha» lak is vannak a rizs között... Nézd csak, hogy rajoz- nak! — mutatott a vízben úszkáló, ezüstösen csillogó halacskákra. — Mielőtt learatjuk a rizst, kifogjuk a halakat, s az is hoz hasznot. A tsz büszkesége a 6 holdas rizstelep: boldogan szemlélik a tagok a bő termést ígérő növényt. — A tenyészhalakat egy medencébe eresztjük, s a többi területre meg ráeresztjük a kacsákat, libákat: még meg is híznak az ottmaradt ivadékon és rizsen. Hej! Jövőre meg már olyan gazdagon fizet ez a »dzsungel«, hogy csodájára járhatnak — tette hozzá olyan bizakodóan, .mintha máris megtörtént volna. Antal János minden szavából a felszabadult paraszt lángoló tettvágya, a szép máért és a még szebb holnapért való törhetetlen küzdeniakarás csendült ki. De néztünk tovább csodáién. Milyen rengeteg kincset ölel még körül ez a völgy. Odébb, a rét szélén gémeskút áll, ami még a régire emlékeztet, de fentebben, az öreg nyárfák árnyékában a tsz gulyája delelt. A 14 szép állat gondviselője, Szalai Ferenc olyan szerényen beszélt eredményeiről, mintha azt csak úgy, minden fáradság nélkül, a természet ajándékba adta volna. Pedig nem. Az egyedi takarmányozás, a napi háromszori fejés ezelőtt néhány évvel ő előtte is ismeretlen volt. S ma ezekkel az új módszereikkel alig egy hét alatt 2 literrel' emelte a fejési átlagot. Szalai Ferenc szerény, csendes ember: megszokta a szótlanságot, hisz élete legnagyobb részét magányban, kint a szabadban, a gulya mellett töltötte. Meg a cselédnek amúgy sem volt szava. Nem is törte akkor - a fejét a Délelőn a tsz gulyája. tejhozam miatt. De ma, amikor a sajátját őrzi, másként gondolkozik. Mohón keresi, kutatja az újat. Van is értelme törekvésének. — Hát most nem kell karácsonytájban azon töprengeni, hogy honnan vegyünk elő kenyeret — emlékezett vissza, majd elégedetten így fűzte a szót: — Most csak előlegként 11 mázsa gabonát vittem haza. Netnrég vásároltunk egyszerre 4 ezer forint értékű ruhát, lábbelit. Csak a gyerekeknek 5 öltöny ünneplőruhát vettünk. — Hány gyereke van? — kérdeztük. — Négy gyermekem van, de hát futotta nekik 5 öltönyre, s aztán hadd legyen nekik, örülnek a szép ruhának — válaszolta. — Én nékem úgysem volt ilyen örömöm gyerekkoromban, mert mindig a más ledobott rongyában jártam, hát a gyerekeim pótolják most azt is. Igen. Látni, hallani, más itt az élet, mint valaha: más a puszta arculata. A házakban rádió szól, villany ég. Az út mellett fiatal fák nőttek a vén akácok helyén. Mások itt a gyermekarcok. A fekete reverendának még árnyéka sem jár itt, amelytől rettegtek valaha a »fehércselédek«. Más itt a gazdája a földnek: olyan emberek, akik élnek a joggal s a lehetőségekkel, összefogva »kémaánt varázsolnak a dzsungel helyére«. Szűcs Ferenc. KAPÓSA ISTVANNÉT, KOLECZ ORBÁN a somogytarnócai tanácselnök felelőssége tudatában harcol a törvény betartásáért, községe felemelkedéséért. A községben nagyrabecsülik az emberek, elismerik vezetőjüknek. A község jó példával jár élen a beadásban és a mezőgazdasági munkákban. Most építenek iskolát, napköziotthont, s ebben is nagy része van a jó tanácsvezetőnek, Szubotics elvtársnak. a somogytarnócai Szorgalom tsz ser» tésgondozója jól bánik a gondjaira bízott 285 sertéssel. 31 mangalica anyakocánál 6 darab fialási átlagot ért el, s elhullás alig volt. Az ő munkáját dicséri az is, hogy most eladhat a tsz 50 darab 140 kg átlag- súlyú hízót. Munkájának gazdag gyümölcsét élvezi a tsz-ben. Már házat is tudott építeni. a bélavári Béke tsz tagját augusztus 20-án »Kiváló termelőszövetkezeti tag« jelvénnyel tüntették ki. Méltán megérdemelte a kitüntetést, hisz ebben az évben már több mint 350 munkaegységet szerzett. Amellett, hogy minden nap kint van a mezőn, a tsz többi asszonyaival, reggel és este még 11 tehén fejését is elvégzi- Most pedig, amióta kitüntették, még lelkesebben dolgozik. 1950 óta tagja a péterhidai Dolgozó Nép Alkotmánya tsz-nek. A kezdeti nehézségekben, de később is, ami-» kor az ellenség bomlasztani próbálta a tsz-t, ő volt az első, aki kémé» nyen, harcosan farkasszemet nézett az ellenséggel. Mint tehenész, gond» ját viseli a rábízott állatoknak. Több olyan tehene van, mint a »Virág« nevű, amelyik 13 liter tejet ad na» ponta. Legutóbb kitüntetést kapott a földművelésügyi minisztertől. Megfogadta, hogy bevezeti a tehenészetben a háromszori fejést és az egyedi takarmányozást, hogy még- inkább gyarapodjon a tejhozam. SZUBOTICS JÓZSEF, BARTA LAJOS, Jó gondviselés mellett, vidáman játszadozva töltik a napokat a so» mogytannóoai napköziotthonban az állami gazdaság dolgozói, a tsz-tagok és az egyénileg dolgozó parasztok gyermekei. Amint közeledett a tanévnyitó az iskoláiban, Czauner Anna napköziotthon-vezető és Sáli Györgyné óvónéni irányításával kedves műsort rendeztek az »öreg« óvodások búcsúztatására. A kisebbek most állandóan arról érdeklődnek az óvónéniktől, hogy őket mikor engedik már az iskolába, hányat kell még aludni addig. — Igazán boldog vagyok — mondja Czauner Anna — hogy nevel» hetem ezt a kis »apróember«-sereget.
