Somogyi Néplap, 1954. július (11. évfolyam, 154-180. szám)
1954-07-02 / 155. szám
SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1954 július 2. Pártsserveseteink feladatai a párt erősítésében, a nyári munkákra való /elkészülésben FELSZÓLALÁSOK A SOMOGYMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÜLÉSÉN Tegnapi számunkban közöltük 1 eredmények a pártseervezet erősítéSzőke Pál elvtársnak a Somogyme- gyei Pártbizottság ülésén elmondott beszámolóját, melyhez több elvtárs szólt hozzá. A felszólalások egyrészét az alábbiakban közöljük. Szántó József elvtárs, a Megyei Párt-végrehajtóbizottság ágit-prop. titkára felszólalásában a párt- és gazdasági munka összekapcsolásáról, a népnevelőmunka megjavításáról beszélt. A mezőgazdaságban a nagy nyári munkák, a növényápolás, aratás, csépiés, tarlóhántás, begyűjtési feladatok állnak — mondta Szántó elvtárs. — Ipari üzemeinknél a tervek teljesítése, a termelékenység emelése, a minőség javítása a feladat. A pártmunkában a nemrég megtartott pártaktíva tanácskozása szabta meg feladatunkat, valamint Szőke Pál elvtárs beszámolója, hogy erősítsük számszerűleg és minőségileg pártszervezeteinket. Csakis a pártszervezetek erősítésével, eszmei, politikai színvonalának növelésével tudjuk tovább szilárdítani a munkás-paraszt szövetséget, a párt. és a tömegek közötti kapcsolatot. E nagy feladatok nem oldhatók meg egyik napról a másikra. De nem késlekedhetünk a munkával, nem tehetjük azt, hogy csak a pártoktatás, az agi- tációs munka előkészítésére fordítjuk figyelmünket és megfeledkezünk a gazdasági munkák viteléről, a termelés pártellenőrzéséről. Megtorpanásunk máris megmutatkozik a begyűjtésben. Az utóbbi napokban visszaesett megyénkben a begyűjtési terv teljesítése. A pártmunkában most legfontosabb feladatunk a pártpolitikai munka, a népnevelőmunka megjavítása. Világosan látnunk kell, hogy ez az az eszköz, amellyel leggyorsabban tudunk eredményeket elérni a gazdasági munkában. — A továbbiakban az oktatási év előkészítéséről és a háromnapos népnevelőtanfolyamokról beszélt Szántó elvtárs. — Az új pártoktatási év előkészítésében vannak eredményeink. A tanfolyamok vezetésére a lehető legjobb propagandistákat válogattuk ki, s arra törekedtünk, hogy olyan elvtársakat vonjunk be. akik akarnak tanulni. Az előkészítésben azonban . vannak még hiányosságok. Nem minden pártszervezetünk látja az ideológiai munka fontosságát. Vannak párt- és állami funkcionáriusok, akik húzódoznak a pártpropaganda-munkától, vagy pedig sajnálják propaganda- munkába állítani a vezető funkcióban lévő elvtáráakat. Tabról pl. Csa- los elvtársat nem akarták elengedni a hathetes iskolára, a kaposvári járásban pedig a járási párt-végrehajtóbizottságot meg kellett, győzni arról, hogy küldjenek erre az iskolára egy elvtársat. A népnevelőmunkában is találkozunk számos téves nézettel. A barcsi járásban egyes párttitkároknak az a véleménye, hogy a DlSZ-fiata- lok csak táncolni szeretnek,1 nem alkalmasak. arra, hogy a párt feladattal bízza meg őket. A valóság ennek ellenkezőjét bizonyítja: ott, ahol támaszkodnak a fiatalok munkájára, szép eredményekről számolhatnak be. A háromnapos tanfolyamok vezetésénél igen komoly hiányosságokat tapasztaltunk. A tanfolyamok vezetésére nem a legképzettebb elvtársakat állították be, az előadók csak elvontan ismertetik a kongresszus anyagát, nem kötik össze helyi érvekkel. A továbbiakban a tömegszervezetek munkájáról beszélt Szántó elvtárs. — Komoly javulás van az MSZT, a Békebizottság, a TTIT munkájában; helyes kezdeményezéseik vannak, mint pl. Mesztegnyő község munkásmozgalmi múltjának feldol- /gozása, de ezt más községben is meg kell tenni. Fel kell kelteni a dolgozókban a hazafias érzést, a büszkeséget, hogy elődeik ilyen forradalmi mozgalomban vettek részt. Feladatainkat csak akkor tudjuk valóraváltani — mondta befejezésül Szántó elvtárs — ha következetesebben harcolunk a Központi Vezetőség, a Megyei Párt-végrehajtóbizottság határozatainak végrehajtásáért, jobban megszervezzük a határozatok ellenőrzését. nem válunk bürokrata aktagyártókká, hanem a határozatok aktív végrehajtói leszünk. Böhm József elvtárs, a Megyei Párt-végrehajtóbizottság mezőgazda- sági osztályának vezetője a gépállomások és :?z-ek pártszervezeteinek megerősítéséről beszélt. — Pártunk kongresszusa figyelmeztetett bennünket, hogy a megyei és a járási pártszerveknek különös gonddal kell kezelniük a gépállomások és tsz-ek nártc-ervezeteinelv megerősítését, -nk ~5hpn — bár. seben, mint a balátonkiliti Dózsa, a balatonőszödi Vörös Csillagban számos helyen még nincs pártszervezet, nem hajtottuk végre saját határozatainkat. A gépállomások és állami gazdaságok pártszervezeteinek gyenge munkája, a gazdasági vezetés ellenőrzésének hiányossága miatt több- százezer forintos károkat okoz népgazdaságunknak. Egyes traktoristák lelketlenül bánnak a gépekkel, pocsékolják a nyersanyagot, az alkatrészeket. Mind a gépállomásokon, állami gazdaságokban, mind a tsz-ek- ben különös gonddal kell kezelni a pártszervezetek megerősítését, a kommunisták nevelését. Feltétlenül ellenőrizni kell a Központi Vezetőség, ?. Megyei Párt-végrehajtóbizottság határozatainak végrehajtását, mert csak ezáltal tudjuk lényegesen megjavítani a gépállomások és tsz-ek munkáját. — Bőhrn elvtárs önkritikusan foglalkozott saját munkájával az ellenőrzés terén. Elmondta. hogy több feladatot megbeszélt a Megyei Tanács vezetőivel, de ezek végrehajtásának ellenőrzése az ő részéről is elmaradt. Emiatt károk érhetik a tsz-eket. Elmondta, hogy a Megyei Tanáccsal megbeszélte a tsz-ek tehergépkocsi igénylését a be- hordásra, azonban nem ellenőrizte, hogy mit tesz a Megyei Tanács ennek érdekében, és így eddig csak egy tsz kért kedvezményes Tefu gépkocsit. Majd befejezésül arról beszélt Bőhm elvtárs, hogy a Megyei Pártvégrehajtóbizottság alkalmazza a figyelmeztetést a járási pártszervekkel szemben, hogy azok állandó feladatuknak tartsák a párt erősítését és ellenőrizzék a gazdasági munkák végrehajtását. Bajcsy Ede elvtárs, megyei főagro- nómus a termelőszövetkezetek párt- szervezeteinek munkájáról és arról a kapcsolatról beszélt, amely a községi pártszervezet és a tsz-pártszer- vezetek között fennáll. Azokban a tsz-ekben, ahol jók a pártszervezehogy a törvényesség megsértőivel szemben tegyék meg a jelentést és a megyei, járási bíróságok készen állnak a felelősségrevonásra. Csuhaj elvtárs, a Központi Vezetőség instruktora felszólalásában többek között arról beszélt, hogy a megyében elsősorban a pártmunka módszerén kell változtatni. Nem új dolog Somogy megyében, de másutt sem — mondta — hogy vagy a párt* munkával foglalkoznak, vagy a termelési feladatokkal. Tény, hogy a Megyei Párt-végrehaj tóbizottságnak nagy szerepe van az elért eredményekben, hogy javult a pártszervezetek tevékenysége, azonban állandóan visszatérnek ehhez a kérdéshez. Nem sikerült megértetni a párttitkárokkal, hogy mik a feladatuk, hogyan segítsék elő pártmunkával a gazdasági feladatok megoldását. Megnéztem néhány gépállomást, de itt a párttitkárok többsége nem „Világhajmoksági őrségek66 megyénkben TABI JÁRÁS .1 Lapunk június 25-i számában jelent meg a tabi járás /erseny- íelhívása a megye többi járásához. A felhívás óta eltelt időben a kommunisták példamutatása, a jó népnevelőmunka, a törvényesség betartása volt az alapja annak, hogy a tabi járás vállalásénak esedékes részét teljesítette. T job mint 18 ezer hold föld kapásnö, Ínyüket megkapálták, a háromszo'1: kapálás 70—75 százalékát eh gezték. Eddig 6 község dolgozó parasztjai és 5 tsz tagsága kezdte mi-; az ősziárpa aratását. A bábony^ egye- ri tsz az ősziárpa aratásává egy- időben végzi a tarlóhántása hogy a nagy aratás kezdete élőt"; elvethessék a másodnövényt. ir Felkészült a járás az ay, fásra, cséplésre és a begyűjtésre. járás vezető szervei felmérték at erőket, jó szervező munkával, f gépi használja a pálií módszerét, hanem. felszerelések és munkaerő (f( jporaz igazgató módszerével dolgozik. Azt tapasztaljuk, hogy vannak jó gépállomások, mint a fonói, de nincs a gépállomásnak DISZ-szervezete. Van sok jó tsz is Somogy megyében, mégis - azt látjuk, hogy nem folyik elég jól a népnevelőmunka, nem tudják bevonni a családtagokat a munkába. Ez nem mostani betegség Somogy megyében. Ahhoz, hogy a megye még nagyobb eredményeket tudjon elérni, a pártmunka módszerén kell változtatni. Nem beszélhetünk tagjelöltfelvételről, ha a DlSZ-szer- vezetek nem működnek, vagy ha a szakszervezetek nem tevékenykednek az állami gazdaságokban, gépállomásokon. Mindenki tudja, hogy a párttagok nevelése nem megy máról-holnapra. Először kis feladatokkal kell őket megbízni. Ezt pedig meg is lehet tenni. A járási instruktoroknál! ilyen irányban kellene segíteniük az alapszervezeteket, a Megyei Párt-végrehajtóbizottságnak is itt kell javítania a munkát. Az intosításával biztosították a v.\- laiás teljesítését. j A mezőgazdasági munkák e mellett jól halad a begyűjtés <;• a pénzügyi tervek teljesítése iú Hízottsertésből június 25-re 103* százalékra, június 30-ig pedig 107 százalékra teljesítették félévi beadási tervüket. Vágómarhából 104, baromfiból H8, tojásból H4 százalékra teljesítették június 25-ig félévi tervüket. Készpénzbevételi tervük teljesítése 37 százalékos. Nagy nap volt június 30-a, az egész ország szeretete áradt labdarúgóink felé. A tabi járás dolgozói is végigizgulták a 120 perces mérkőzést, melynek befejezése után jogos nemzeti büszkeséggel gondoltak hősiesen küzdő és megérdemelten győző fiainkra. Fiatalok és idősek, nők és férfiak ezrei kezdtek másnap munkához azzal tek, ott jók az eredmények is — niük a hibák okát és ne csak szemstruktoroknak célszerűen kell ki-1az elhatározással, hogy még namenni a területre, meg kell keres- j gyobb eredményekkel, a növényápolási munkák időbeni elvégzésével, a beadási kötelezettség teljesítésével juttatják kifejezésre megbecsülésüket labdarúgóink iránt. A tabi járás dolgozói elhatározták, hogy a világbajnokság döntőjéig, vasárnapig világbajnoksági napokat, vasárnap pedig világbajnoksági őrséget tartanak. Az augusztus 20 tiszteletére tett vállalásaikat az alábbiakkal egészítik ki: A nagy aratás megkezdése előtt két nappal, július 6-ig elvégzik az összes kapások harmadszori kapálását. A tsz-eknél — szemben az eddigi tervezett 60 százalékkal — a kalászosok 65 százalékát aratják géppel. Harmadik negyedévi tervüket hízottsertésből augusztus 30-ig 100, szept. 30- ig pedig 107 százalékra teljesítik. Baromfibeadási kötelezettségüknek augusztus 20-ra 100, a harmadik negyedév végéig 105 százalékra tesznek eleget. Tojásból 5 százalékkal túlteljesítik a harmadik negyedévi tervet. A járásban három tsz: a bedeg- kéri Uj Élet, a törökkoppányi Rákóczi és a bálványosi Dózsa tavalyi gabonából teljesítette 1954. évi beadási kötelezettségét. A járási párt-végrehajtóbizottság jó népnevelőmunkával, a kommunisták példamutatásának érvényesítésével, az élenjárók jutalmazásával; a járási tanács a törvényesség; betartásával, az állandóbizottsági és tanácstagok mozgósításával biztosítja, hogy minden dolgozó paraszt a cséplőgéptől teljesítse beadási kötelezettségét. A járás vállalása reális. A teljesítés előfeltételei biztosítottak, hisz az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok és a tsz-ek tagjai már nem egy esetben bebizonyították haza és párt iránti szeretetükeb mondta. — Ott az ősz folyamán lesznek belépések a tsz-be. Sajnos, nem minden tsz-nél beszélhetünk jó párt- szervezetről. Egyes helyeken igen rossz a kapcsolat, a községi és tsz- pártszervezetek között. Pl. az ádán- di tsz két évvel ezelőtt az egyik legjobb tsz volt, de az utóbbi időben igen visszaesett, mert a tsz párttitkára és elnöke között, nincs meg a jó összhang. A községi pártszervezetekben —- mivel nincs jó kapcsolat a tsz-pártszervezettel, annak ellenére, hogy tevékenyen működik — a végcél nem áll olyan világosan, mint. a tsz-pártszervezetek előtt. A falusi pártszervezet több helyen megfeledkezik a szocialista nagyüzemi gazdaság építéséről. Ez helytelen. Az egyénileg dolgozó parasztokból összetevődött pártszervezeteknek is a szo- ciaista mezőgazdaság kiépítése kell hogy legyen a végcélja. Ebben az évben igen nehéz lesz a nyári munkák megoldása — mondta Bajcsy elvtárs. — Kétezer holddal többet kell learatni, és elcsépelni, mint az elmúlt évben, ugyanakkor a terméshozam is több lesz, az idő pedig rövidebb, mely alatt e feladatot el kell végezni. Megyénk kommunista és pártonkívüli dolgozóinak mindent meg kell tenniük a sikeres munka érdekében. Biztosítani kell a gépek ió működését, a munkák megszervezését. A továbbiakban felszólalt Mikes István elvtárs, a megyei bíróság vezetője s elmondta, hogy a szocialista törvényesség betartásáért fokozott harcot kell vívni. Igen elszaporodtak a társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények, gyakran a kommunisták sem lépnek fel a társadalmi tulajdon megkárosítóival szemben. Azt mondják, hogy nem az enyém, nem érdekel, mi történik vele. Majd felhívta a pártbizottság tagjainak figyelmét, pontokat adjanak a párttitkár elv- társaknak, hanem a pártvezetőséggel együtt fogjanak hozzá a munkáihoz és egész addig maradjanak a területen, amíg a dolgok rendbe nem jönnek. Vannak eredmények a megye munkájában, de az elbizakodottság jelei is megmutatkoznak. Van túlértékelés; például a kaposvári JB-n úgy tüntetik fel, hogy a tsz-pártszervezetek többsége kiváló, csak egyes párt- szervezetek rosszak. Tehát több helyen megfordítják a képet. Jó lesz felfigyelni a nem reális értékelésekre. Befejezésül arról beszélt Csuhaj elvtárs, hogy a Megyei Párt-végrehajtóbizottságnak komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy a megye eredményeit növeljék és a hibákat megszüntessék. Sasi János elvtárs felszólalásában figyelmeztette a pártbizottságot, hogy az eredményeket, bár* kétségtelenül elismerésreméltók, nem egy esetben túlbecsüljük. Ez megmutatkozik különösképpen a tanácsok munkájában, ahol sok mulasztással találkozunk. Rövidesen teljes ütemben megkezdődik megyénkben a kenyérgabona aratása is — mondta Sási elvtárs — és nincs tétovázásra időnk; ha az első napokban lemaradás következik be, akkor azt már később nehéz lesz behozni. Minden lehetőségünk megvan arra, hogy jó eredményeket érjünk el, csak támaszkodjunk a kongresszusi verseny tapasztalataira, a párt-végrehajtóbizottságok, pártszervezetek segítsék a tanácsok munkáját, s akkor az augusztus 20-i versenyben megszerezhetjük az országos első helyet. A felszólalásokat Szőke Pál. elvtárs foglalta össze, majd Szikszai László elvtárs záróbeszédével, az In- ternacionálé hangjaival ért véget, a Somogymegyei Pártbizottság ülése. Sikeresen valósul meg az egyéni családiházépítés programmja A minisztertanács — mint ismeretes — ez év januárjában határozatot hozott a lakosság egyéni építkezéseinek telekjuttatással, adókedvezménnyel, a főbb építőanyagok árának újabb leszállításával, valamint indokolt esetben kölcsönnel történő segítésére. Az csönösszegek szétosztásával. A kormányhatározat a dolgozók széles körében nagy visszhangra talált és az Országos Takarékpénztár a rendelkezésre bocsátott ösz- szeget az első félévben szétosztotta az arra igényjogosultak között. Ez a körülmény, valamint az, építési kölcsönök céljaira a minisz- hogy egyre többen határozzák el tertanács 180 millió forintot bocsátott rendelkezésre, amely a múlt évi, hasonló célra biztosított összegnek mintegy négyszeres. A minisztertanács az Országos vannak Takarrékpénzt * bízta meg a kölmagukat a saját anyagi erőből való építkezésre, biztató jel arra, hogy az egyéni családiházépítés tervezett évi programmja megvalósul és sokezer családiház fog az év végéig elkészülni. KAPOSVÁRI ÁLLAMI GAZDASÁG Mi, a kaposvári állámP|Sz35sa§' dolgozói csatlakozunk a kaposvári Szabadságzászló tsz kezdeményezéséhez, a világbajnoksági hét megszervezéséhez, amellyel szere- tetünket kívánjuk nyilvánítani annyi sok sikert aratott labdarúgó válogatott csapatunk iránt. Gazdaságunk dolgozói hallgatük a világbajnoki döntő mérkőzésját és elhatározták, hogy vasárnap g világbajnoksági őrséget tartanak. Vasárnapig befejezzük az összes növényápolási munkát. Felhívjuk a megye összes állami gazdaságának dolgozóit, hogy csatlakozzanak dolgozóink vállalásához. Budai Antal igazgató, Dózsa Zoltán párttitkár, Kutas József ÜB-elnök. A LADI GÉPÁLLOMÁS dolgozói kitörő örömmel fogadták labdarúgóink újabb győzelmét. Elhatározták, hogy hasonlóan az ország többi üzeméhez és gépállomásához, ők is »világbajnoksági hetet« indítanak. A gépállomás traktoristái forró üdvözletüket küldik a magyar csapat tagjainak s üzenik, hogy a »világbajnoksági héros vállalta, hogy a cséplésig 80 kát. holdon elvégzi a tarlóhántást. Ifi Imre DISZ-tag ugyancsak 80 kát. hold tarlóhántás elvégzését vállalta a cséplésig. Maris György aratógépkezelő a napi 8 kát. hold helyett 12 kát. holdat arat le. Patcai József zetoros 8 kát. hold helyett napi 14 holdat arat, Csatén« vállalásaik túlteljesítésével i pó János aratógépkezelő ugyanfejezik ki együttérzésüket a győz- csak i4 holdon arat míg Jó_ tes csapattal. Szűcs Sándor'arató- , ,, nas Janos traktoros 80 hold tarlógépkezelő vállalta, hogy 8 kát. hold helyett naponta 10 kát. holdat arat le. Hermann András traktohántás elvégzését vállalta a cséplésig. ' „Vállalom, hogy 65 vagon gabonái- csépelek el' Én, Magyar Ferenc, az igali gépállomás traktoristája munkacsapatommal versenyre hívom tavalyi versenytársamat, a megye legjobb cséplőgépvezetőjét munkacsapatával együtt. Vállalom, hogy a nyári kampány befejezéséig K— 26-os traktorommal és 1070-os cséplőgépemmel 65 vagon gabonát csépelek el. Hogy ezt az eredményt elérjem, munkánkat jobbal megszervezem. Biztosítom a gél karbantartását és a hibamegelői-5 karbantartásokat pontosan elvégzem. Az előforduló műszaki hibákat műszakon kívül kiküszöbölöm, hogy a cséplőgép-munkacsapat munkaidejének kihasználásé biztosítva legyen. A munkaidő helyes kihasználására nevelem mu • kacsapa tóm tagjait is. A munkacsapat tagjai közt t osztom a gép tartozékait és ezi egyik szérűről a másikra való szá , lításáért személyileg felelőssé t szem őket, s így a huzatási és állási időt a minimálisra csökkentjük. A munkacsapat népnevelőivel együtt azon leszünk, hogy a dolgozó parasztok az első gabonát a hazának adják. Vállalom még, hogy a gép állandó üzembiztos állapotban tartásával 5 százalékos üzemanyag- megtakarítást érek el. Szeretném, ha a megye traktorosai csatlakoznának mozgalmunkhoz. Magyar Ferenc, az igali gépállomás traktorosa, cséplőmunkacsapatvezető. — Július 31-től augusztus 8-ig Budapesten rendezik meg a XII. Nyári Főiskolai Világbajnokságot. Egyetemi és főiskolai hallgatóink most levélben tájékoztatják a külföldi írszágok egyetemi ifjúságát a magy. fiatalok előkészületeiről.