Somogyi Néplap, 1954. július (11. évfolyam, 154-180. szám)
1954-07-30 / 179. szám
I 2 SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1954 július 30. RÖVID BELFÖLDI HÍREK Megkezdték az árvízsujtotta Szigetköz kútjainak rendbehozatalát A siófokiak a megye becsületéért, Megyei Párt-végrehajtóbizottság zászlajának megtartásáért küzdenek A Duna piszkos, szürke árja a Szigetközben sok kárt okozott a lakóházakban, pusztította a termést, de sokhelyütt beszennyezte, megfertőzte a kutakat is. Most, hogy folyamatosan levonul a víz, sürgősen hozzá kellett látni a kutak rendbehozatalához és fertőtlenítéséhez. A város- és községgazdálkodási minisztérium illetékes szervei meg is kezdték a szükséges intézkedéseket : a Szabolcs-Szatmár- megyei Kutkarbantartó Vállalat 140 jólképzett dolgozója már megérkezett a Szigetközbe. Az egészségügyi hatóságok, orvosok irányításával — mintegy 6—8 hét alatt — körülbelül 1000 kutat építenek újjá. Segítséget nyújtanak ebben a fontos éa nagy munkában a községi tűzoltók is. A mélyfúró tröszt a régiek kijavítása mellett 15, 50—60 méter mély új kutat fúr a szigetközi községekben. A szükséges mennyiségű ivóvíz biztosítása céljából sokhelyütt kismennyiségű, úgynevezett Nor- ton-rendszerű kutat mélyítenek, amíg a köz- és magánkutak használhatók lesznek. Csépiőmunkások élelmezése A gépállomások körülbelül 150 ezer munkást szerződtettek a cséplés idejére. Meleg ételről általában a gépállomások üzemi konyháin gondoskodnak, de sok helyen a tanácsok, földművesszövetkezetek állandó vagy ideiglenes konyháin adják az élelmet. Dolgozók ált: Azok a dolgozók, akik a 16. életévüket betöltötték és nem végezték el az általános iskola nyolc osztályát, vagy annak megfelelő iskolát, beiratkozhatnak a dolgozók iskolájába. A tanítás a munkaidő után hetenként három alkalommal, a délutáni órákban történik. Az »A« tagozat az V—VI., a »B« tagozat a VII., a »C« tagozat pedig a VIII. osztály tananyagát öleli fel. Egy tagozat szorgalmi (tanítási) ideje öt hónap. Az iskola »A«, Ezenkívül kedvezményes áron napi meghatározott adag szalonnát vásárolhatnak a cséplőmunkások. Erre a célra a földművelés- ügyi minisztérium 4 ezer métermázsa sózott szalonnát bocsátott a gépállomások megyei igazgatóságainak rendelkezésére. lános iskolája »B« és »C« tagozatára a városban és ipari vidéken augusztus 1-től szeptember 15-ig, a mezőgazdasági vidéken szeptember 1-től október l5-ig lehet jelentkezni a dolgozók lakásához, vagy munkahelyéhez legközelebbi általános iskola igazgatójánál. A dolgozók általános iskolája ingyenes, tandíj, vizsgadíj nincs, csak a tankönyveket és a tanszereket szerzik be a hallgatók saját költségükön. Tanácsi dolgozók jutalom-üdültetése A közalkalmazottak szakszervezete ingyenes jutalom-üdültetésben részesíti a megyei, járási és községi tanácsoknak azokat a dolgozóit, akik a legtöbb segítséget nyújtják az aratási, cséplési és begyűjtési munkában. A jó munkát végző tanácsi dolgozók egy hetet töltenek a SZOT szabadsághegyi üdülőjében s nyaralásuk tartamára szórakozási költségeiket is a szakszervezet fedezi. Az üdülésre javasoltakat — több mint 100 tanácsi funkcionáriust — a szakszervezet és a megyei tanácsok közösen jelölik ki. Kedd óta ä Siófoki Járási Pártvégrehajtóbizottság őrzi a Megyei Pár t-véjgrehaj tóbizottság augusztus 20—i versenyzászlaját. A fonyódiak az utóbbi napokban kicsit elbizakodtak, biztosra vették, hogy tőlük senki el nem nyeri a zászlót, ezért aztán lemaradtak és a siófokiak elhagyták őket. A siófokiak most meg akarják tartani a zászlót, hisz keményen megküzdöttek elnyeréséért. S hogy megtartják a zászlót, az nem csupán ígérgetés, hanem komoly, lelkesedéstől he- vülő emberek fogadása. Becsületükre válik azonban a siófokiaknak, hogy a versenyben nem öncélúak. Első a megye becsülete — mondják. Amikor a negyedik, ötödik helyen voltak, is ezt mondták. Most is úgy dolgoznak, hogy ők szerezzenek legtöbb becsületet megyénknek, és övék legyen a Megyei Párt-végrehajtóbizottság versenyzászla j a. De nézzük csak meg, mit tesznek a siófokiak, hogy szavuknak súlyt is adjanak. A PARTSZERVEZETEK FELADATAI Párt- és tanácsi vonalon tettünk intézkedéseket, elsősorban a begyűjtés megjavítására —» mondta Miskó János elvtárs, a járási párt-végrehajtóbizottság titkára. Nem új módszer, de hasznos, ha a legjobb és legrosszabb községekből behívjuk a JB-re a falu vezetőit — párttitkárt, tanácselnököt — és most a begyűjtési megbízottat is. A jól dolgozó vezetők tapasztalataiból tanulnak a lemaradók. A párt-végrehajtóbizottság is felkészül erre a beszélgetésre és ismerve a községek helyzetét, hasznos útmutatást ad a pártmunka megjavításához, a gazdasági feladatok jó végrehajtásához. Nagy gondot fordít a járási párt-végrehajtóbizottság a közeljövőben tartandó taggyűlések előkészítésére. Ezeken a taggyűléseken beszélik meg ugyanis a kommunisták példamutatását »és az agitáció feladatait a begyűjtési tervek teljesítésében. E taggyűléseken a pártszervezetek azzal erősítik tömegkapcsolatukat, hogy a kenyércsatában helytálló, becsületes dolgozó parasztokat, gépállomási dolgozókat a párt tagjai, tagjelöltjei sorába veszik fel. A BEGYŰJTÉSI MEGBÍZOTTAK FELADATAI A járási párt-végrehajtóbizottság megbeszélést tartott a begyűjtési hivatal vezetőivel, majd egy értekezletet tartottak, amelyre meghívták a községi begyűjtési megbízottakat, a tej-, tojás-, baromfifelvásárlókat. Az értekezlet részvevői megértették, hogy rajtuk áll a begyűjtési terv teljesítésének sikere, s ha a pártszervezetek felvilágosító szóval is segítik munkájukat, minden bizonynyal sikereket érnek el. Lelkes vállalások is születtek az értekezleten. Ácsbók István za- márdi begyűjtési megbízott versenyre hívta a járás összes begyűjtési megbízottait. Vállalta, hogy augusztus 20-ra teljesíti háromnegyedéves begyűjtési tervét. Felhívásához csatlakoztak az ösz- szes begyűjtési megbízottak. S hogy ez a verseny még lelkesebb legyen, a járási begyűjtési hivatal versenyzászlót tűzött ki a legjobb községi begyűjtési megbízott részére, ugyanakkor pénzjutalmat is ad. Amennyiben a begyűjtési megbízott tervét teljesíti, háromhavi fizetésének 15 százalékát kapja jutalomként. Ezenfelül, ha a járás első lesz, a legjobb begyűjtési megbízott 400 forint jutalomban részesül. TANÁCSOK FELADATAI A járási párt-végrehajtóbizottság javaslatára a járási tanács vezetői minden községben, ahol az szükséges, tisztázzák a tanács és a begyűjtési megbízottak viszonyát. Ugyanakkor egész sor intézkedést tesznek annak érdekében, hogy a járásban megjavítsák az állampolgári fegyelmet. Hat vándor-versenytáblát készít a járási tanács. Hármat ebből a legjobb községekben, hármat pedig a legrosszabb községekben helyeznek azzal a jelszóval: »Ez a község élenjár a begyűjtési terv teljesítésében«, illetve »Ez a község rosszul teljesíti a begyűjtési tervet«. Ezeket a versenytáblákat aztán mindig ott helyezik el, ahol a legjobb, illetve legrosszabb lesz a begyűjtés. Továbbá az utolsó községekben minden este »kidobolják« a lemaradókat. Minden kedden és pénteken begyűjtési napot tartanak a községekben, s ezt megelőzően hétfőn és csütörtökön dobszó útján hívják fel erre a falvak lakóinak figyelmét. Jó tehát az intézkedések, amelyeket a párt- és tanácsszervek kezdeményeztek, de ahhoz, hogy ezekből eredmény is szülessen, fokozottabban ellenőrizniük kell az intézkedések végrehajtását. Küzdjenek olyan szívóssággal a siófokiak, mint ahogy azt a legutóbbi napokban tették, s akkor bizonnyal a siker sem fog elmaradni. Nagyobb gondot fordítson az adóbevételi terv teljesítésére a kaposvári járási tanács Csemetekert és erdősáv a mezőgazdasági kiállításon Az őszi mezőgazdasági kiállításnak az erdőgazdálkodást bemutató részén most folyik a pestvidéki állami erdőgazdaság men- dei csemetekertje egyrészének áttelepítése. Itt a kiállítás látogatói gyakorlatban ismerhetik majd meg, hogyan kell a csemetéket elültetni, ápolni, gyomlálni, kaEgymás után érkeznek Budapestre a XII. nyári főiskolai világbajnokságon részvevő külföldi sportküldöttségek. Csütörtökön a reggeli óráktól délig 10 ország versenyzői és vezetői érkeztek a fővárosba. A szervező iroda értesülése szerint csütörtökön estére várhatók az egyiptomi, továbbá a német (NDK-beli és nyugatnémet együtpáini, öntözni, állati és növényi kártevőktől óvni. A kiállításon most készül a terepasztal, amelyen bemutatják, milyen ma és milyen lesz az erdősávtelepítés tervének befejezése után a ceglédi Előre a Békéért termelőszövetkezet területe. tes) és a lengyel sportküldöttség. A XII. nyári főiskolai világbajnokság küzdelmei során 14 sportágban 154 bajnoki címért mérkőznek meg a részvevők. A XII. FVB-én részvevő bolgár főiskolai sportküldöttség egyik legismertebb versenyzője Sarada- rian váltósúlyú ökölvívó, aki már több alkalommal szerepelt Budapesten. A megy« adóbevételi terv teljesítése nem kis mértékben függ a kaposvári járástól, hiszen a járásnak a megye adóbevételi tervének 30 százalékát kell biztosítani. Ez a követelmény nagy, de megoldható feladat elé állítja a kaposvári járási tanács pénzügyi osztályát, de az kevésbbé igyekszik ezt megoldani. A kaposvári járásban ugyanis megfeledkeznék arról, hogy az adóbevételi tervet nem kampányszerűen, az egyes negyedévek végén, hanem rendszeresen, az ütemezésnek megfelelően, hónapról-hónapra teljesíteni kell. A járás az ütemezést, a tervet nem tartja be, elmaradt a járások közötti versenyben is. Most a hatodik helyen áll, de ha továbbra is ilyen munkát végez, akkor nemsokára az utolsó helyre kerül. A kaposvári járás lemaradása azt eredményezi, hogy megyénk az országos versenyben nem tudja azt a helyet tartani, mint a második negyedévben, s ezért most csaknem az utolsó, a 14. helyen állunk. A kaposvári járás pénzügyi apparátusának munkájában kell keresni elsősorban a hibák okait. Hiányzik a meggyőzés, a politikai felvilágosító munka, s hogy a második negyedévben aránylag jó eredményt értek el a járásban, az annak tudható be, hogy nem egy esetben túlkapásokat, indokolatlanul kényszercselekményeket hajtottak végre, amit nem lehet eléggé helyteleníteni. Induljunk ki a községi adómegbízottak munkájából. A járás adó- megbízottainak nagyrésze mind politikailag, mind szakmailag képzetlen, nem képesek arra, hogy dolgozó parasztjainkat önkéntes adófizetésre neveljék, a hátralékosokat pedig elszámoltassák. Rossz az adómegbízottak munkafegyelme. A göl- lei adómegbízott, Horváth Károly például kevés alkalommal tö^ti ki munkaidejét, de a községi tanács ennek ellenére is igazolja a munka elvégzését. Igyekszik olyan helyekre menni, ahol az ellenőrök nem találják meg. Július 16-án Kisgyalánban kellett volna adóbegyüjtési napot tartani. Az idő rossz volt, s több dolgozó paraszt várta érkezését, azonban ő nem jelent meg munkahelyén. Csicskó Tibor gálos- fai megbízott munkája hasonló Horváth Károlyéhoz. ö is igazolatlanul távolmarad a községtől, nem tartja be az utasításokat. Az adófelügyelők munkája sem sok jóval biztat. Konrád Irén adófelügyelő júniusban nein tartotta meg a tervezett panasznapokat Mernyén és még több községben, ahol a dolgozó parasztok várták. Helyette olyan községben tartott panasznapot, ahol nem volt megtervezve, s nem várták a dolgozó parasztok. Az is előfordult, hogy olyan helyen akart panasznapot tartani, ahol a község 400 adófizetőjéből csak 40 adózó kapta meg az ezévi adóívet. Abban, hogy az adóügyi megbízottak megsértik a munkafegyelmet, része van az adófelügyelőknek is, akik keveset tartózkodnak kint a községekben, nem ellenőrzik az adómegbízottakat, sokszor azt sem tudják, hogy azok merre járnak. Az adminisztrációs intézkedések foglalják le idejüket a gyakorlati munka és segítségnyújtás helyett. A vezető adófelügyelő, Kenedi elvtárs egyedül akarja összefogni az egész járásty amire természetesen nem képes. Nem veszi igénybe az adófelügyelőket, szívesebben dolgozik helyettük is, s azok szívesen átengedik neki a munka legnehezebbjét. Maga, Varga Béla elvtárs, a járási pénzügyi osztályvezető jár élen »jó példával« az adófelügyelők előtt. Keveset látogatja a községeket, nem ellenőrzi a pénzügyi apparátus munkáját, s az íróasztal mellőli irányítás természetesen nem járhat eredménnyel. A vezetés módszerein tehát feltétlenül változtatni kell a járási tanács pénzügyi osztályán. Ez az első lépés ahhoz, hogy megjavuljon a pénzügyi dolgozók munkája, s ezen keresztül az adóbevételi terv teljesítése is. A pénzügyi osztály kapcsolata a járási tanács vb-vel nem a legjobb. A végrehajtó bizottság nem foglalkozott a III. negyedévi bevételi tervvel, s így nem is hozhattak ha» tározatot arra, hogy miképp telje» sítsék azt, s müyen segítséget ad» janak a pénzügyi osztálynak. A vég» rehajtó bizottságnak többet kell foglalkoznia a járási bevételi tervvel, sűrűbben kell beszámoltatni a pénzügyi osztályvezetőt a munkákról, s több segítséget kell adni az aöóbegyüjíéshez. Kevés az olyan községek száma a járásban, ahol jó adómegbízottal, eredményes adóbevételi tervteljesítéssel dicsekedhetnék. Kiskorpád és Kadarkút községeken kívül keresve sem találnánk több jó községet. A kaposfüredi, magyaregresi, várdai, csornai, kercseligeti és még egy sor más községben a községi tanács végrehajtóbizottsága egyáltalán nem ad segítséget az adómegbízottnak, nem foglalkoztak az adóbevételi tervvel, a hátralékosok elszámoltatásával. A járási tanácsé a felelősség ezen a téren, mert a gabonabetakarítás és a begyűjtés mellett él» hanyagolja ezt az igen fontos kérdést. A kaposvári járás pénzügyi dolgozóinak, de a tanácsoknak is meg kell végre érteni azt, hogy a törvényesség betartásához hozzátartozik az állampolgári fegyelem betartása és betartatása. Javítsa meg munkáját a járási ta» nács pénzügyi osztálya, s a járási tanács is adjon ahhoz segítséget, hogy a pénzügyi apparátus munkáján keresztül megjavuljon a járás adóbevételi tervének teljesítése is. MOSZKVA (TASZSZ). Július 28-án a Szovjetunió Legfelső Tanácsának meghívására Moszkvába érkezett a finn parlament képviselőinek küldöttsége, élén K. A. Fagerholm- mal, a parlament elnökével. A repülőtéren a finn küldöttség fogadására megjelentek: A. P. Volkov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnöke, V. T. Lacisz, a Szovjetunió , Legfelső Tanácsa Nemzetiségi Tanácsa elnöke. Kína el van szánva Taivan felszabadítására — írja a „Takungpao“ Peking (Uj-Kína). Nincs olyan erő a földön, amely megakadályozhatja a kínai népet abban, hogy felszabadítsa a saját területéhez tartozó Taivant — írja szerdai vezércikkében a tiencsini »Takungpao«. A lap rámutat, hogy a genfi egyezmény nem tetszett az Egyesült Államoknak és Taivant akarja felhasználni amerikai katonai támaszpontként az ázsiai feszültség újabb kiélezésére. A taivani amerikai imperialista agresszió volt a fő oka a távolRÖV1D KÜLFÖLDI HÍREK (MTI). Az amerikai szenátus több mint 12 napi tárgyalás után kedden jóváhagyta azt a törvény- javaslatot, amelyet Eisenhower elnök terjesztett élő az atomtitok kezelésével kapcsolatban. Az új törvény feljogosítja az elnököt, hogy bizonyos atomtitkokat a szövetséges hatalmak tudomására hozzon és megnyitja a lehetőséget a magántőkének az atomenergiaAZ FVB HÍREI keleti helyzet feszültségének — írja a lap. — A koreai és a kínai fegyverszünet után a távolkeleti feszültség megszüntetése, a béke diadalának megszilárdítása és ki- terjesztése érdekében a kínai népnek egyemberként kell összefognia Ázsia és a világ többi része minden békeszerető népével, hogy szétzúzza az amerikai imperialisták mesterkedéseit és az agresszió kiterjesztése céljából a Csang Kai-sek klikkel szőtt ösz- szeesküvését. fejlesztés terére való behatolására. * * * (MTI). Az AFP hivatalos jelentésre hivatkozva közli, hogy augusztus 6-án Bledben tartják meg Görögország, Törökország és Jugoszlávia külügyminisztereinek értekezletét, amelyen aláírásra kerül a balkáni katonai szövetség.