Somogyi Néplap, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1954-06-01 / 128. szám
4 SOMOGYI NÍPLAF Kedd, 1954 június 1. A Magyai* Dolgozók Pártja III. kongresszusa (Folytatás a 3. oldalról.) lomunkét kell végeznie. A magyar nép életszínvonalának következetes emeléséért, a szocializmus alapjainak lerakásáért, a harcot pártunk vezeti, irányítja. Ma, miként a múltban és a jövőben is, a párt egysége, bátor harca, példamutatása, irányító munkája az alapja a magyar nép további sikereinek. Uj, helyes politikánk helyes megvalósítása a párton múlik, mivel a párt vezeti a munkásosztály, a dolgozó nép harcát. Ezért a pártnak erősnek, egységesnek kell lennie; erőssé, egységessé a pártot a párt helyes politikája és a szervezeti szabályzat minden előírásának megtartása teszi. A szervezeti szabályzat a párt alkotmánya, törvény minden párttag számára! (Nagy taps.) Váljék valóban azzá, váljék élő valósággá! Váljék pártunk a mainál is egységesebb, harcosabb, demokratikusabb, fegyelmezettebb szervezetté, hogy teljesen méltóvá legyen nagy hivatásához: vezesse diadalra, mint a magyar munkásosztály, a magyar nép vezére, a szocializmus ügyét hazánkban! (Hosszantartó, nagy taps.) A Központi Ellenőrző Bizottság beszámolója Előadó: Kiss Károly elvtárs Tisztelt kongresszus! Tisztelt elvtársak! A Központi Ellenőrző Bizottság munkájában is észrevehető, hogy a Központi Vezetőség 1953 júniusi, októberi és decemberi határozatai óta megnőtt a pártszervezetek, a kommunisták aktivitása. Megnövekedett a dolgozók Műiről jövő kezdeményezése, bírálataikban bátrabbak lettek és sok értékes bejelentést tesznek a Központi Ellenőrző Bizottságnak, különböző párt- és kormányszerveknek. A Központi Vezetőség júniusi, októberi és decemberi határozata a Központi Ellenőrző Bizottság munkájának és friss erőt és tartalmat adottá Ez idő óta a Központi Ellenőrző Bizottság újabb tapasztala tokát szerzett és ezzel javította a maga, a megyei pártbizottságok és a pártszervezetek fegyelmi bizottságainak munkáját. I. A Központi Ellenőrző Bizottság a II. kongresszus óta eltelt időben igyekezett a párt szervezeti szabályzatában lefektetett feladatának eleget tenni. Ez idő óta 2187 párttag ügyében folytatott vizsgálatot. A vizsgálatot követő tárgyalásokon 1128 esetben hozott kizárási határozatot. A Központi Ellenőrző Bizottság 454 esetben változtatta meg az alsóbb párt- szervezetek fegyelmi határozatait. Az esetek kisebb részében súlyosbította, nagyobb részében azonban enyhítenie kellett a határozatokat, mert azokat nem a mindenre kiterjedő gondos vizsgálat alapján hozták meg. Pártszervezeteink tagságának összetétele egészséges, erős, a munkásosztály, a dolgozó parasztság és az értelmiség legjobbjait magában foglaló tagság. De közöttük még mindig akadnak olyanok, akik megfeledkeznek a kommunista párttagsággal járó kötelezettségekről, arról, hogy a pártfegyelem nemcsak a párthatározatok elfogadását jelenti, hanem a határozatok megvalósításában való tevékeny közreműködést is. A kommunista erkölcs fogalmát párttagjaink gyakran igen szűk értelemben fogják fel és azt az egyéni magatartásukra, a másik nemhez való viszonyuk kérdésére akarják korlátozni. Ez így, elvtársak, helytelen. A kommunista erkölcs jelenti az önzetlen harcot pártunk célkitűzéseiért, jelenti a tevékeny részvételt építőmunkánkban. Párttagjaink erkölcsi magatartásának fokmérője a párthoz, a munkához, a szocialista tulajdonhoz való viszonyuk. A párttag erkölcsi magatartásának ezen alapjait itLott bizony még megsértik. Nem egy helyen látjuk, hogy pártós állami funkcionáriusok a nép- vagyonnal gondatlanul és könnyelműen bánnak. Évről-évre emelkedik az ügyek száma, melyekben a Központi Ellenőrző Bizottságnak kell vizsgálatot folytatnia, de különösen emelkedett a Központi Vezetőség 1953 júniusi határozata óta, amióta egyrészt a kommunisták bátor bírálataikkal több hmát tártak fel, másrészt nem nyugszanak bele, ha igazságtalanul éri őket sérelem. Június óta a' kommunisták és pártonkívüliek jobban vigyáznak az állam, a nép vagyonára. Egyre többen lépnek fel a pazarlások, a szervezetlenség, a selejt, a hanyag munka ellen. Ilyen vonatkozású ügyekkel is gyakran fordulnak a Központi Ellenőrző Bizottsághoz. | A Központi Ellenőrző Bizottság' számos, pártunkba befurakodott ellenséges elemet zárt ki a pártból. Sok esetben vont felelősségre párt- és állami funkcionáriusokat a párt politikájának eltorzítása miatt. A dolgozók éberségének segítségével számos esetben lelepleztünk kártevőket, a nép vagyonának dézsmálóit, tervcsalókat és a párt szervezeteibe befurakodott egyéb rossz elemeket. A Központi Ellenőrző Bizottság eljárt olyan párttagokkal szemben, akik személyes bosszúból üldöztek, vagy minden ok nélkül zárattak ki tagokat a pártszervezetekből. Többször foglalkozott olyan bejelentések vizsgálatával, amelyekben pártunk politikájának eltorzításáról, hivatali hatalommal való visszaélésekről volt szó. Voltak esetek, amikor a Központi Ellenőrző Bizottságnak törvényességet megsértőkkel szemben, a pártbüntetéseken kívül a bírósági eljárást is meg kellett indíttatnia. Sok esetben rehabilitált a Központi Ellenőrző Bizottság olyan párttagokat, akiket alaptalanul, vagy felületes vizsgálat következtében, sokszor koholt vádak alapján zártak ki a pártból. Főleg falusi pártszervezeteinkben volt gyakori a személyes ellentétből adódó, vagy minden ok nélkül való kizárás. Vizsgálataink során láttuk, hogy pártszervezeteinkben a kommunista helytállás és példamutató magatartás terén komoly fejlődés van. Mind ritkábban történik meg, hogy a kommunisták egymás hibáit elnézik. Több az őszinte önkritika és bátrabban bírálnak felfelé. Az egyszerű párttagoktól a felső vezető funkcionáriusokig elvtársaink őrzik és védik a párt- szervezetek tisztaságát, harcolnak a minden kommunista számára kötelező éberség fokozásáért. Párttagjaink, sőt nem ritka esetben pártonkívüli dolgozóink is felhívják a Központi Ellenőrző Bizottság figyelmét olyan jelenségekre, amelyeknek gondos megvizsgálása súlyos hibákról vagy törvénytelenségekről rántja le a leplet. A pártválasztmányokból választott fegyelmi bizottságok is komoly fejlődést mutatnak. így a vizsgálatokban, a párttagok ügyeinek intézésében az utóbbi időben jó munkát végzett a budapesti pártbizottság fegyelmi bizottsága. A megyei és városi fegyelmi bizottságok munkájában is sok még a sablonosság, az általánosítás. Nem néznek és vizsgálnak meg minden ügyet kellő gondossággal, nem vizsgálják meg egyénileg az eléjük kerülő párttagok eseteit, hanem gyakran egyformán mérnek és válogatás nélkül — az elkövetett hibák súlyának megfelelő értékelése nélkül — a legsúlyosabb ítéleteket hozzák. Emellett 'figyelmen kívül hagynak eseteket, ahol a párt határozatait és a kormányhatározatokat durván megsértik, nem lépnek fel pártfunkcionáriusok ellen, akik törvényszegést követnek el, akiket pedig kemény büntetésben kellene részesíteni. Varga Lajos pártonkívüli középparaszt a Központi Vezetőség titkárságához fordult panasszal, hogy a méhteleki községi és a csengeri járási tanács nem orvosolja jogos sérelmeit. Varga Lajos panaszát a szabolcs- ínegyei tanács vizsgálta meg. A vizsgálat bebizonyította, hogy a bejelentő sérelme jogos: vele több esetben igazságtalanul jártak el, és hogy a községi tanács végrehajtóbizottságának titkára közömbösen kezeli a parasztok ügyét. A megyei tanács utasította a járási tanács elnökét Varga Lajos oa-l naszának orvoslására és arra, hogy állapítsa meg a VB-titkár, Juhász Gyula felelősségét. Ezt az utasítást i a járási tanács elnöke nem hajtőt- í ta végre. Ellenkezőleg, újabb jegyzőkönyv felvételét rendelte el a bejelentővel szemben. Rá akarták bírni ezt a parasztembert egy hamis jegyzőkönyv aláírására. A községi VB-titkár mindenáron ku- láknak akarta minősíteni s ezért a Varga-család múlt századbeli vagyona és földmennyisége után ku- ; tattak. A jogos panaszt csak a Központi I Ellenőrző Bizottság szigorú fegyelmi büntetése után orvosolták . II. Tisztelt elvtársak! A Központi Ellenőrző Bizottságnak a II. kongresszus óta végzett munkájában vannak hiányosságok is. A nagyszámú ügyek vizsgálata folyamán követtünk el hibákat. Előfordult, hogy a Központi Ellen- . őrző Bizottság az eléje kerülő ügyet politikailag nem elemezte eléggé és liberális határozattal zárta le. Olyan esetek is előfordultak munkánkban, amikor a párttag elkövetett hibáinak vizsgálatánál egyoldalúan csak a hibákat néztük és nem vettük figyelembe, hogy voltak eredményei is. Ilyen alapon a hibákhoz mérten túl szigorú határozatot hoztunk, holott enyhébb ítélet az adott esetben nevelőhatású lett volna. Egyes ügyek vizsgálata a Központi Ellenőrző Bizottságnál is hosszúra nyúlt. A megvizsgált és megtárgyalt ügyekből levont tanulságokat, pl. pártunk parasztpolitikájának megsértését, a bírálat elfojtását nem mindig jeleztük elég súllyal a Központi Vezetőség vezetőszervei felé. 1952-ben, de különösen 1953. év első felében a Központi Ellenőrző Bizottság vizsgálatai egyre gyakrabban mutatták, hogy pártszervezeteinkben — a megyei bizottságoktól a pártalapszervezetekig — sok eseben megsértik a pártdemokráciát, nem tisztelik a párttagok jogait, vagy figyelmen kívül hagyják a párttagság véleményét. Számos esetben kellett leváltani és megbünteti járási pártbizottságok tagjait, mert önkényeskedtek; községi pártszervezetek vezetőit, mert intézkedéseikben figyelembe sem vették a község dolgozóinak véleményét és így csorbították a pártszervezetek tekintélyét. Hogy ilyen esetekben rendet teremtsünk és helyreállítsuk a pártszervezetek tekintélyét, szigorú határozatokat kellett hozni egészen a pártból való kizárásig. Párt- és kormányhatározataink mutatják az utat a szocializmus építéséhez, dolgozó népünk egyre szépülő életéhez. De a szocializmus építésének sok nehéz szakaszán ezek a helyes határozatok csak a kommunista káderek példamutatóan lelkes munkájával, átmeneti nehézségek vállalásával vaósulnak meg. Ahol a párttitkárok, a vezetők jól foglalkoznak a káderekkel, ahol gyakran beszélgetnek velük és széleskörben ismertetik eredményeiket, őszintén rámutatnak hibáikra, ahol feltárják, elemzik a nehézségek okát, ott ebből munkatársaik erőt merítenek. Erőt az akadályok merész leküzdéséhez, bátorságot a feladatok megoldására. Ilyen úton gyorsabban nevelődnek felelősségteljes, nagy feladatokra alkalmas káderek. A tanulságok arra intenek minden párttitkárt, állami vagy üzemi vezetőt, foglalkozzanak kevesebbet a papírokkal és sokkal többet az élő emberekkel. (Taps.) Tisztelt elvtársak! Pártunk 1953 júniusi és októberi határozatai után sok üzemből, de főleg vidéki, falusi pártszervezetektől a Központi Ellenőrző Bizottság segítségét kérték olyan ügyekben, amelyekről előzőleg azt hitték, hogy nem szabad bírálni. A vizsgálatok arra mutattak, hogy több helyen durván megsértették pártunk parasztpolitikáját. Járási pártbizottságok és falusi pártszervezetek számos esetben eltorzították a párthatározatokat. i Számos kizárási határozatot kel- | lett felülvizsgálni és megsemmisíteni, mert pártunk szervezeti szabályzatának megsértésével hozták. Különösen sok meggondolatlan pártbüntetést róttak ki becsületes, pártunk politikáját támogató kis- és középparasztokra. A Központi Ellenőrző Bizottságnak 1953 június óta eléje kerülő falusi dolgozó paraszt párttagok fellebbezései i alapján az ügyek 70 százalékában | kellett az alsóbb pártszervek helytelen határozatait megváltoztatni. Járási pártbizottsági tagokat és községi pártszervezeti titkárokat kellett szigorú pártfegyelmi büntetésben részesíteni pártunk szervezeti szabályzatának megsértése miatt. A Központi Vezetőség júniusi és októberi határozatai után párt- szervezeteinkben erősödött a bírálat és önbírálat Bátran fellépnek a párt politikájának megsértői vagy eltorzítói ellen. Ez már maga is komoly javulást jelent. De a pártszervezetek közép- és alsókádereinék önkritikája kissé gyengébb. Nem szívesen néznek szembe saját elkövetett hibáikkal és lassan teszik jóvá azokat. A dolgozók leveleinek és bejelentéseinek gondos vizsgálata sokoldalúan mutatja, hogy mennyire akadályozza a párthatározatok végrehajtását az elkövetett hibákhoz való ragaszkodás. A párt- és kormányhatározatok előtt, népünk jobb és szebb életét biztosító intézkedések útjában, mint akadályok és göröngyök állanak egyes párt- vagy tanácsfunkcionáriusok hibái. Ahol az önbírálat gyenge ahhoz, hogy a hibákat saját erejükből felszámolják és a felsőbb szervek intézkedése is késik, ott az akadályok továbbra is megmaradnak és útját állják a határozatok eredményes megvalósításának. A Központi Vezetőség júniusi határozata óta új jelenség, hogy több pártszervezetünk területén, ahol a júniusi határozat előtt pontosan végrehajtották a párt- és kormányhatározatokat, sőt még túl is mentek rajtuk és többet követeltek, mint amit a törvény előírt, újabban sokkal jobb körülmények között passzívak, vagy egyenesen visszahúzódnak a határozatok megvalósításától. Ahelyett, hogy a reakciós vagy kulák elemek törvénysértéseivel szemben keményen fellépnének, azt tétlenül nézik, vagy egyes esetekben — pl. vágási engedélyek kiadásánál — még törvényellenes engedményeket is tesznek részükre. Ilyen eseteket találtunk Tisza- szentimrén, Rákóczifalván, ahol a pártszervezet elnézi, hogy szegre akasszák a falusi osztályharcot. Ezekkel a jelenségekkel szemben az eddiginél sokkal keményebben kell fellépni. Ezek az esetek komolyan mutatják, hogy ahol a pártszervezetek nem töltik be politikai vezetőszerepüket, ott az osztályellenség zavartalanul végezheti kártevő munkáját. A Központi Ellenőrző Bizottság vizsgálatai azt mutatják, hogy a dolgozók bejelentéseiben feltárt hiányosságok nagyobb részét helyi erőkkel, központi intézkedés nélkül is rendbe lehet hozni. Ez elé olyanok gördítenek akadályokat, akik maguk is felelősek a hibák elkövetéséért. így a somogymegyei barcsi járásban a falusi párttagoknak indokolatlan kizárása és a járási tanács által elkövetett törvénysértések helyrehozása azért ment nehezen — bár a megyei pártbizottság igen határozottan lépett fel az igazságtalanságokkal szemben, — mert egyes járási párt- és tanácsfunkcionáriusok azt hitték: ha jóváteszik elkövetett hibáikat, tekintélyük csökken. Ilyen helytelen nézettel szemben a Központi Ellenőrző Bizottságnak gyakran kellett fellépnie. A tekintély igen fontos, elvtársak, de ezt a tekintélyt a pártszervezetek vezetői, a pártfunkcionáriusok jó munkájukkal, s ne elkövetett hibáik takargatásával szerezzék meg! m. Tisztelt elvtársak! A Központi Ellenőrző Bizottságnak számos esetben kellett eljárást indítania, mert párttagjaink nem voltak elég éberek. Vizsgálataink, azonban azt mutatják, hogy az ellenség elleni harcban pártszervezeteinkben vannak eredmények. E téren kádereink sokat fejlődtek. Pártszervezeteink munkája az éberség terén is javult. A kártékony, romboló vagy kimondottan ellenséges tevékenységet sok esetben egyes pártfunkcionáriusaink ismerték fel és leplezték le. Hosz- szan lehetne sorolni olyan eseteket, amikor a kártevő, ellenséges tevékenységre egyszerű párttagok vagy pártonkívüli dolgozók bejelentései hívják fel a figyelmet. A dolgozók levelei, bejelentései e téren is felbecsülhetetlen segítséget nyújtanak a szocializmus építése folyamán az ellenség elleni harcban. Az országnak szüksége van jól képzett elhárító szervekre, amelyek védik országunkat és pártunkat az ellenséges behatolással szemben. Az elhárító szervek ébersége fontos támasza a dolgozók pártjának és államának. Mindez nagyon szükséges, de soha sem pótolja a kommunisták százezreinek éles szemét, osztályharcos éberségét, figyelő- és ítélőképességét. A kommunisták és pártonkívüliek bejelentéseinek tízezrei, melyeket pártunk központjának, a Központi Ellenőrző Bizottságnak, a kommunista sajtónak, vagy az Állami Ellenőrző Központnak küldenek, mutatják, hogy a régi polgári felfogás helyébe, a „nem a te dolgod“, „ne törődj vele“, a ,,mi közöd hozzá“, a „csak a magad ügyével törődj“ helyébe széleskörűen „a párt a mi pártunk“, „az ország ügye a mi ügyünk“ lépett. A párt- és a kormányhatározatok megsértése, rossz üzemi tervezés, vagy a tervek be nem tartása, anyagpocsé- kolás, rossz munka nem magánügy ma már, hanem az egész párttagság, az összes dolgozók ügye. Végül elvtársak, beszélnem kell még arról, hogy a beszámolási időben hogyan javult a párttagoktól és pártonkívüliektől érkező bejelentésekkel, levelekkel és panaszokkal való foglalkozás a pártbizottságoknál. A központi és helyi pártszervezetek a párttagoktól és pártonkívü- li dolgozóktól a legkülönbözőbb kérdésekben — éspedig nemcsak személyi vagy párt, hanem gazdasági, politikai jellegű kérdésekben hozzájuk érkező levelekkel, bejelentésekkel és panaszokkal az utóbbi időben jóval nagyobb figyelemmel foglalkoznak. Meg kell említenem, hogy a sok becsületes bejelentő mellett vannak rágalmazók is. Még mindig előfordul, hogy becsületes, jól dolgozó, harcos párttagjainkat, pártós állami funkcionáriusokat egyesek különböző rágalmakkal, hamis vádakkal akarnak lejáratni. Az ilyen emberek célja: hazúgsá(Folytatás az 5. oldalon.)