Somogyi Néplap, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-12 / 111. szám

2 SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1954 május 12. Á Vietnami Demokratikus Köztársaság küldöttségének vezetője 8 pontból álló javaslatot terjesztett elő az indokínai kérdés megoldására Genf (MTI). A genfi külügyminisz­teri értekezlet .hétfőn délután három órakor Molotov szovjet külügymi­niszter elnöklésével folytatta munká­ját. Folytatták az indokínai kérdés szombaton megkezdett vitáját. Mint Hoang Van Hoan, a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság kül­döttségének szóvivője hétfői első saj­tóértekezletén bejelentette, a hétfő délutáni ülés első szónoka Fám Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság küldöttségének vezetője volt. Fám Van Dong mindenekelőtt nyi­latkozatot olvasott fel. a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormá­nyának küldöttsége nevében. A nyi­latkozat a dien-bien-phui sebesültek kérdésére vonatkozik és a követke­zőket tartalmazza: / — A Vietnami Demokratikus Köz­társaság kormánya emberbarát! po­litikájától vezettetve, amelyet a há­ború során állandóan folytatott és különösen a sebesültek, foglyok irá­nyában alkalmazott, kész 'lehetővé tenni a francia expediciós hadtest Dien Bien Phuban foglyul ejtett sú­lyos sebesültjeinek elszállítását. Ha a francia kormány kész e sebesültjei­nek elszállítására, a két parancsnok­ság képviselői tegyenek a helyszínen gyakorlati intézkedéseket az elszállí­tás megvalósítása érdekében. Bidault kijelentett«, hogy a nyi­latkozatot elfogadja. Ezután Fám Van Dong, a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság kül­döttségének vezetője hosszú beszéd­ben fejtette ki a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság álláspontját az in­dokínai kérdésben. Hangsúlyozta, hogy a Vietnami Demokratikus Köz­társaság népének és kormányának alapvető álláspontja a béke, a füg­getlenség, az egység és a demokrá­cia. A Vietnami Demokratikus Köztár­saság küldöttségének vezetője hang­súlyozta, hogy a francia kormánynak és az Egyesült Államok kormányá­nak agresszív politikája, amelynek célja az indokínai háború kiterjesz­tése. ellenkezik Vietnam, Khmer és Patet Lao népeinek érdekeivel. Fám Van Dong hangsúlyozta, hogy az az álláspont, amelyet beszédében kifejt, a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának, Khmer népének és ellenállási kormányának, valamint Patet Lao népének és el­lenállási kormányának közös állás­pontja. Fám Van Dong ezután az indokí­nai béke helyreállítása érdekében a következő javaslatot terjesztette elő: Az indokínai béke helyreállítása érdekében szükség van a követke­zőkre: 1. Franciaország ismerje el Viet­nam szuverénitását és függetlenségét Vietnam egész területén, valamint Khmer és Patet Lao szuverénitását és függetlenségét is. 2. Megegyezésre kell jutni arra vonatkozóan, hogy Vietnam, Khmer és Patet Lao területéről a harcoló felek megegyezésében megállapítan­dó határidő alatt kivonják az összes külföldi csapatokat. . 3. Általános, szabad választásokat kell tartani Vietnamban, Khmerben és Patet Laoban. Vietnamban, Khmerben és Patet Laoban a két fel kormányainak képviselőiből konzul­tatív konferenciákat kell összehívni (a három államban külön-kiilön) olyan feltételek 'mellett, amelyek biz­tosítják a hazafias pártok, csoportok és társadalmi szervezetek tevékeny­ségének szabadságát az általános, szabad választások előkészítése és le­folytatása érdekében. E választások célja egységes kormány megteremté­se mindhárom országban. 4. A Vietnami Demokratikus Köz­társaság küldöttsége kijelenti, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya kész megvizsgálni a Viet­nami Demokratikus Köztársaság csatlakozásának kérdését a Francia Unióhoz az önkéntesség elve alap­ján, és kész ennek a csatlakozásnak feltételeiről tárgyalni. Hasonló .nyi­latkozatot tesznek Khmer és Patet Lao kormányai is. 5. A Vietnami Demokratikus Köz­társaság, valamint Khmer és Patet Lao elismeri, hogy Franciaországnak gazdasági és kulturális érdekei van­nak ezekben az államokban. j Azután, hogy megalakulnak Viet­Í * namban, Khmerben és Patet Laoban az egységes kormányok, ezeknek az államoknak Franciaországgal való gazdasági és kulturális kapcsolatait az egyenjogúság és a kölcsönös ér­dekek tiszteleíhentartásának elvei alapján kell rendezni, 6. A harcoló felek kötelezik magu­kat, hogy nem üldözik azokat a sze­mélyeket, akik a háború idején az ellenkező .oldallal működtek együtt. 7. Kölcsönösen ki kell cserélni a hadifoglyokat. 8. Az I—7. pontban körvonalazott intézkedések végrehajtását meg keli előznie az indokínai hadműveletek beszüntetésének és ennek érdekében Franciaország és a három állam mindegyike között megfelelő egyez­ményeket kell kötni. Ezek az egyez­mények előírják a teljes és egyidejű tűzszünetet Indokína egész terüle­tén, Teljesen be kell szüntetni a szá­razföldi, haditengerészeti és légi had­erőhöz tartozó új egységek és sze­mélyzet Indokínába szállítását; min­dennemű fegyver és hadianyag szál­lítását; ellenőrzést kell megvalósíta­ni a hadműveletek beszüntetéséről szóló egyezmény feltételeinek meg­tartása fölött és e céiból mind a há­rom államban vegyesbizottságokat kell alakítani a hadviselő felek kép­viselőiből. Fám Van Dong beszéde végén ki­tért Bidaultnak, a francia 'küldöttség vezetőjének szombaton elmondott beszédére és javaslatára is. Megje­gyezte, hogy Bidault javaslata nem veszi figyelembe a fényeiket, különö­sen a katonai jellegű tényeket és így nem lehet komoly alapnak te­kinteni az indokínai hadműveletek beszüntetése és az indokínai béke helyreállítására vonatkozó kérdés megoldása szempontjából. Egy ilyen megoldásnak — hangsúlyozta Fám Van Dong — fel kell ölelnie a. ka­tonai és politikai kérdéseket egy­aránt. Bidault javaslatai viszont el­vakult imperialista gyarmatosító fel­fogásból indulnak ki, amely nem fe­lel meg Indokína és az egész világ mai helyzetének. A vietnami néphadsereg Mparancsnokság'ának közleménye dien-bien-phui győzelemről Peking (Űj Kína). A vietnami néphadsereg főparancsnoksága —• mint a »Vietnami Tájékoztató Iroda« jelenti — hétfőn, május 10-én közleményt adott ki a nép­hadsereg Dien Bien Phu elleni támadásairól. A közlemény meg­állapítja, hogy a vietnami népi erők Dien Bien Phu szakaszán teljesen megsemmisítették az el­lenséget és a vietnami néphadse­reg történelmének eddigi legna­gyobb győzelmét aratták. A vietnami néphadsereg táma­dása 55 napig tartott — március 13-tól május 7-ig — állapítja meg a közlemény. A vietnami néphadsereg az el­ső jelentések szerint 17 gyalogos és ejtőernyős zászlóaljat, három tüzérosztályt, több páncélos, mű­szaki, szállító, repülő és egyéb egységet semmisített meg, vagyis összesen több mint 21 zászlóaljat és 10 századot, amelyeknek együt­teslétszáma több mint 16.000 fő, valamennyi élvonalbeli katona. Az elesett, megsebesült, vagy fogságba került ellenséges kato­nák között van a francia erőd egész főparancsnoksága, valamint I 3 alparancsnokság. A vietnami néphadsereg fogságába került Christian de Castries dandártá­bornok, a franciák északnyugat­vietnami arcvonalának és a dien bien phui erődtábornak parancs­noka. A vietnami néphadsereg — híven Ho Si Minh elnök és a Vi­etnami Demokratikus Köztársaság kormánya politikájához, amely a hadifoglyok iránti kíméletet írja elő jól bánik az ellenséges fog­lyokkal és megfelelő gondozásban részesíti őket. A vietnami néphadsereg egysé­gei ezen az arcvonalszakaszon 62 repülőgépet lőttek el, vagy pusz­títottak el. A vietnami néphadse­reg kezébe került az ellenség minden fegyvere, lőszere és min­den katonai felszerelése. A SVÁJCI SAJTÓ HÉTFŐT A GENFI ÉRTEKEZLET NAGY NAPJÁNAK NEVEZI Genf. Az »MTI« kiküldött tu­dósítója jelenti: a svájci lapok nagy jelentőséget tulajdonítanak a hétfői ülésnek, amelyen egyfe- I lől létrejött a Dien Bien Phunál fogságba esett sebesültek hazate­lepítéséről szóló megállapodás, másfelől a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság részéről reális, józan, megvalósítható javaslat hangzott el az indokínai kérdés megoldására, Indokína békéjének helyreállítására és az indokínai népek nemzeti jogainak tartós biztosítására. A »La Suisse« című genfi lap jelenti: »Hétfőn a genfi értekezlet nagy napja volt, mi­után a hétfői ülésen sikerült fon­tos lépéssel előbbre jutni a kitű­zött cél felé.« A »Journál de Ge­neve« megállapítja, hogy a Viet­nami Demokratikus Köztársaság hétfőn elhangzott javaslatai két­ségkívül mély benyomást tesznek mind a francia, mind az angol közvéleményre. Értekezleti körök általában úgy vélekednek, hogy az Indokínában kialakult katonai helyzet és a francia politikai helyzet miatt a nyugati hatal­maknak nagyon nehéz lesz eluta­sítani Fám Van Dong javaslatait. Megfigyelők úgy vélik, hogy Eden angol külügyminiszter a kö­zeli napokban a francia és a vi­etnami javaslat lényeges pontjait figyelembevéve, kompromisszu­mos megoldást ajánl majd az ér­tekezletnek. KINEVEZTÉK A ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG ÜJ MOSZKVAI NAGYKÖVETÉT MOLOTOV HÉTFŐN ESTE FOCADTA BEDELL SMITH-T Molotov, a Szovjetunió külügy­minisztere hétfőn este a szovjet küldöttség genfi helyiségében fo­gadta Bedell-Smith külügyminisz­terhelyettest, a Genfben tartózko­dó amerikai küldöttség vezetőjét. Bedell-Smith a svájci sajtó je­lentése szerint udvariassági láto­gatást tett a szovjet küldöttség vezetőjénél. NAVARRE TÁBORNOK KEDDEN MEGKEZDTE A TÁRGYALÁSOKAT & A SZOVJET MEZŐGAZDASÁG TAPASZTALATAIBÓL * Paradicsornpalánták fejtrágyázása Irta: A. Kait ja, a mezőgazdasági A NÖVÉNYEK fejlődésüknek kü- t lönböző szakaszaiban különböző mennyiségű íápiálóanyagot igényel­nek. Ugyanolyan mennyiségű táp­lálóanyagnak egészen különböző ha­tása lehet aszerint, mikor jut hozzá a növény. Az Ukrán Zöldségtermelési Tudo­mányos Kutatóintézet agroíiziológiai tagozatán folytatott kísérletek azt mutatják, hogy a paradicsom pél­dául akkor kíván legtöbb foszfort, amikor az első és harmadik pár le­vele megjelenik. Tehát ebben az idő­ben hat legkedvezőbben a paradi­csom fejlődésére a fejtrágyának hasz­nált szuperfoszfát. Szabadföldi termelésben is kipró­báltuk a fej trágyázást, mégpedig olyan parcellán, ahol az »Earliana , —2« fajta paradicsomot közvetlenül magról termesztettük, tehát nem pa- lántáztuk. Ennek a parcellának a ta- ’ laja kilúgozott csernczjom volt. Ősszel előhántós ekével mélyszán- ] tást végeztünk. Tavaszai műtrágyáz- ; tunk, a parcella különböző részein j más-más változatban, de minden ; esetben talajművelés alá. Hektáron- ^ ként 5 fonna televényt, 60 kg káli- ■ sót, 1.5 mázsa ammoniumszulfátot j és ugyanannyi szuperfoszfátot jut- j tattunk a talajba: az egyik változat­nál vetés előtt az egészet együtt, a többi változatnál a szuperfoszfát 1 maga nem. vetés előtt, hanem utána, 1 fejtrágyázás formájában került a ta- ! fajiba, mégpedig az első, vagy a má­sodik, vagy a harmadik levélpár j megjelenésekor, a bimbózás vagy a virágzás kezdetén. Fejtrágyázáskor a szuperfoszfátot a sorok mentén (két­oldalt) szórtuk a talajra. AZON A TERÜLETEN, ahol vetés előtt kiszórtunk minden műtrágyát — 432 mázsa paradicsom termett hektáronként; áhol szuperfoszfáttal az első, illetőleg a harmadik pár le- : vél megjelenésekor fej trágyáztunk, ott volt a legnagyobb — 474 és 458 mázsás — átlagtermés. Köztudomású, hogy milyen nagy szerepe van a talaj baktériumoknak i a növények táplálkozásában. Tapasz­talataink azt mutatták, hogy a para­dicsom gyökerei körül éppen az első és a harmadik levélpár megjelenése- I kor található legtöbb talajbaktérium. i tudományok kandidátusa. j Valószínűleg ez a magyarázata, hogy miért ebben az időszakban hat leg­erősebben a szuperfoszfát a paradi­csom fejlődésére. A paradicsom fejtrágyázását már sok helyen bevezették és helyesnek bizonyultak az e téren tett megálla­pításaink. A harkovi kerületi Vörös partizán szovhozban kétízben fej trá­gyázták a paradicsompalántát. Min­denegyes melegágyra öszesen 250 gr szuperfoszfátot számítottak (az első fejtrágyázásra 100 grammot, a máso­dikra 150 grammot), ami egy hektár­ra átszámítva 18 kg-ot tesz ki. Fej­trágyázás nélkül 280 mázsás, fejtrá­gyázással pedig 320 mázsás hektár­hozamot értek el. így tehát minden kilogramm szuperfosziát 222 kilo­gramm terméstöbbletet eredménye­zett. MÉG NAGYOBB eredményeket hozott a paradicsompalánta kétszeri fejtrágyázása a Bugyonnij kolhoz­ban, ahol hektáronként összesen 14 kg szuperfoszfátot használtak. A íej- trágyázatlan területeken hektáron­ként 190 mázsa, ahol meg fejtrágyáz­tak, 270 mázsa volt a hektáronkénti termésátlag. Egy kilogramm szuper­foszfát. 571 kg terméstöbbletet ered­ményezett. 1953-ban Ukrajnában 2700 hektá­ron fej trágyázták kétszer a paradi­csomot. Ezzel á módszerrel — azon­kívül, hogy 10—15 százalékkal több termést érünk el — még 5—10 nap­pal meg is gyorsítjuk a paradicsom beérését. A szuperfoszfátot oldat alakjában adagoljuk. Egy liter vízre 10 gramm szuperfoszfátot számítunk. Gondos keverés után az oldatot 15—20 percig ülepedni hagyjuk, s utána szitán vagy zsákvásznon átszűrjük. Az első fejtrágyázás alkalmával minden me­legágyra 10—10 liter oldatot öntö­zünk rá, a második alkalommal pe­dig 15 litert. NAPFÉNYES időben alkonyaikor végezzük a fej trágyázást. Magról ne­velt paradicsomot ugyanúgy, kétíz- faen, az első és a harmadik levélpár megjelenésekor fejtrágyázzunk, utá­na mindig öntözzük meg a növénye­ket tiszta vízzel. Az öntözéshez 2—3 liter vizet lehet számítani egy-egy melegágyra. „ A cukorrépa kereszísoros megművelése A szovjet sajtó mostanában sokat foglalkozik a cukorrépa keresztsoros megműveléséneik kérdésével. Ez a módszer ugyanis olyan jelentős ered­ményeket biztosít a terméshozam nö­velésében és a munkaerőmegtakarí­tásban egyaránt, hogy megérdemli a figyelmet. A Harkov-területi Szverdlov szov­hozban vetették fel a gondolatot a múlt évben: hogyan biztosítsanak a fejlődő cukorrépának még kedvezőbb táplálkozási feltételeket, hogyan csökkentsék a munkaráfordítást, a termelési önköltséget? A megoldást mindenekelőtt a következőkben lát­ták: először nagyobb tápteret kell biztosítani az egyes növényeknek, másodszor alaposan meg kell művel­ni a sorközöket. Ezért egy kísérleti táblán kipróbálták a keresztsoros gépi megmunkálás módszerét. Kelés után lókapával sarabolták a sorközöket, mikor pedig megjelent az első pár valóságos levél, megkezdték a csokrosítást. A csokrosítást lóka­pával végezték. A késeket úgy állí­tották be, hogy a sorokból kivágott rész hossza 34 cm legyen, a megha­gyott csokroké pedig 10—10.5 cm. Csokrosítás után az egyelést kézzel végezték. Minden fészekben csak egy növényt hagytak, a legfejletteb­bet. Ilymódon lehetővé vált aztán, hogy keresztirán3rban is megmunkálják a ványos 18 cm-es tőtávolságra meg­hagyott növények napi átlagos súly- gyarapodása 6.3 gr volt, a 44.5x44.5 cm sor- és tőtávolság mellett ke- resztsorosan művelt növényeké pe­dig —11.5 gr. A talajnedvesség megőrzése, a gyo­mok sikeresebb irtása, az egyes növé­nyek nagyobb tápterülete, a növény­ápolási munkák idejében való elvég­zése, tehát mindazok az agrotechni­kai előnyök, amiket a keresztsoros gépi megművelés biztosít, megmu­tatkoztak a terméseredményekben is. A Szverdlov szovhoz a keresztso- rosan megmunkált terület minden hektáráról 28 mázsával nagyobb ter­mést takarított be, mint a szokásos módon művelt területekről. Ez azt jelenti, hogy ha a szovhoz az egész cukorrépa vetésterületén bevezette volna a csokrosításnak és a kereszt­soros megmunkálásnak említett mód­szerét, akkor 6024 mázsa cukorrépá­val több termést takarított volna be 1953-ban, s 1084 mázsával több cuk­rot adhatott volna az országnak. A másik igen jelentős előnye en­nek a módszernek a munkaerőmeg­takarítás. Míg a 18 cm tőtávolságra meghagyott növények egyelésére és kiigazítására hektáronként 24.8 nor­mál munkanapot kellett fordítani, a keresztsoros csokrosítás és megmun­kálás esetén csak 13 normál munka­a Dien Bien Phunál fogságba- esett sebesültek hazaszállításáról. A Genfben tartózkodó francia küldöttség hivatalosan közölte, a francia kormány utasította Na­varre tábornokot, az indokínai francia expediciós csapatok főpa­rancsnokát, hogy a genfi értekez­let hétfői ülésén létrejött megál­lapodás alapján még a keddi nap folyamán kezdjen tárgyalásokat a vietnami néphadsereg illetékes szerveivel a Dien Bien Phunál fogságba esett sebesültek haza- szállításáról. Bukarest (Agerpres). A Román Népköztársaság nagy nemzetgyűlésé­nek elnöksége Ion Rab-ot nevezte ki a Román Népköztársaság moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagy­követévé, Mihail Dalea helyére, aki más beosztást kapott. sorokat lókapával. Az egész tenyész- idő alatt porhanyós volt a talaj és nem gazosodott el a répaföld. A keresztsorosan végzett alapos gépi megművelés elősegítette a nö­vények gyorsabb fejlődését. Július 15-től augusztus 1-ig például a szok­napot kellett teljesíteni. Ez majdnem 12 normál munkanap hektáronként, ami annyit jelent, hogy a szovhoz egész cukorrépavetésterületén majd­nem 3000 normál munkanapot lehe­tett volna megtakarítani csupán az említett két munkánál.

Next

/
Thumbnails
Contents