Somogyi Néplap, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
1954-03-05 / 54. szám
* SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1954 március 5. A Nemsetköxi Demokratikus ISiínxö vétség Végrehajtó Bixottnágának felhívása a világ assasonyaihox és leányaihoz Berlin (TASZSZ). A Nemzetkö zi Demokratikus Nőszövetség Végrehajtó Bizottsága felhívást bocsátott ki, amelyben üdvözli az egész világ asszonyait és leányait és fel hívja őket, hogy március 8-át, a nemzetközi nőnapot az idén a jogaik teljes biztosítására, a gyermekek boldogságára és a világszer te békére törekvő nők barátságának és szolidaritásának eddig példa nélkül álló kinyilvánítása jegyében ünnepeljék meg. , Felszólítjuk az egész világ asszonyait és leányait — hangoztatja a továbbiakban a felhívás — csatlakozzanak e követeléseinkhez: i Teljes jogot biztosítsanak minden nőnek, mint anyának, mint dolgozónak, mint állampolgárnak. Teremtsék meg a békét világszerte és szüntessenek meg minden most folyó háborút. Minden népnek biztosítsák a jogot életmódjának megválasztásához és követeljék, hogy a népek közötti összes nézeteltéréseket békés úton oldják meg- t Szüntessék meg a fegyverkez ési versenyt, tiltsák meg az atomfegyver és más tömegpusztító fegyverek alkalmazását. Teremtsék meg a barátság, a béke, a bőség világát, a reménységgel és az emberiség jövőjébe vetett hittel áthatott életet. A Bolgár Kommunista Párt III. kongresszusa befejezte munkáját A kongresszus március 3-i ülésén egyöntetűen jóváhagyta a Bolgár Kommunista Párt VI. kongresszusának irányelveit a Bolgár Népköztársaság fejlesztését szolgáló 1953—1957. évi második ötéves tervhez, valamint a módosításokat a Bolgár Kommunista Párt szervezeti szabályzatában. A kongresszus megválasztotta a párt központi szerveit, a 65 tagból és 32 póttagból álló Központi Bizottságot és a Központi Revízió Bizottságot. Záróbeszédet Vlko Cservenkov mondott,A bulgáriai Eternit Művek egyik szerelőcsarnoka RÖVID KÜLFÖLDI HÍREK PRÄGA A csehszlovák nemzetgyűlés ülésszaka szerdán folytatta munkáját. Az ülésen résztvett Antonin Zápotocky köztársasági elnök, a kormány tagjai, az élen Viliam Siroky miniszterelnökkel. * * * PÁRIZS A francia politikai és kulturális élet több kiemelkedő személyisége levelet intézett a francia sajtóhoz: A levél aláírói többek között kijelentik, hogy — mivel ellene vannak a Franciaország jövőjét és a békét veszélyeztető német újra- f elf egy vérzésnek — március 13- án, szombaton 15 órakor találkoznak a Champs Elysées-en, megkoszorúzzák az ismeretlen katona emlékművét, majd némán végigvonulnak a Champs Elysées-en. Felhívják mindazokat a franciákat, akik osztják aggodalmaikat, hogy március 13-án csatlakozzanak hozzájuk Párizsban, Francia- ország többi részén pedig március 14-én gyűljenek össze a hősi halottak emlékművei előtt és koszo- rúzzák meg azokat. * * * PÁRIZS A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya közleményt adott ki, amelyben tiltakozik az indokínai háborúba való amerikai beavatkozás ellen. A közlemény —amelyet a vietnami rádió ismertetett — megállapítja, hogy az utóbbi évek során a háborús uszítok egyre fokozottabb segítséget nyújtottak katonai téren a francia gyarmatosítók Vietnam, Khmer és Patet-Lao népei ellen folytatott harcához. Az amerikaiak azonban legutóbb rátértek a közvetlen beavatkozás politikájára — folytatja a közlemény, s rámutat arra: az amerikai légihaderő 200 tagját küldték legutóbb Indokínába, hogy repülőgépek karbantartásával részt vegyen a Vietnam, Khmer és Patet- Lao lakossága elljen folytatott gyilkos háborúban. A vezetőségválasztás hírei SZTÁLIN A SZIVEKBEN EL A BŰG partján régi erőd emelke dik. Valamikor a X. században itt húzódott a Kievi-Russz fejedelemség határa. A régi erőd ma romokban hever. Gránáttépte üregek tátonganak rozsdás csövek, kábelek kusza nia- radványai lappangónak a fű között, mint mozdulatlan kígyók. Vigyázz, ha erre jársz — csendesebben lépkedj, vedd le a sapkád és hajtsd meg a fejed: 1911 június 22 ének hajnalán itt a breszti erődben robbantak az orvtámadó fasiszták első lövedékei, de itt ismerték meg először a betolakodók, hogy mit jelent a szovjet, erő, a szovjet bátorság, a szovjet hazafiság. • * * * * FELBÖDÜLTEK az ágyúk, pokoli koncerttel kezdődött a fasiszták ostroma. A tüzérségi előkészítés után átkeltek a Búgon. Ahhoz, hogy az erődöt bevegyék, mindenekelőtt hatalmukba. kellett keríteni a folyó két ága között lévő névtelen szigetet. Ez a sziget, amelyet híd kötött össze a fellegvárral, az erődítmény előretolt hadállása volt. A 9-es határőrség állomásozott a szigeten, kemény, bátor harcosok, mint a Bresztet övező valamennyi határőrség valamennyi katonája. * * * TOMBOLT az ostrom, de a sziget védői biztosan tartották állásaikat. A fasiszták rohama kudarcba ‘viladt. Véres fejjel kotródtak vissza, hogy új támadásra készüljenek. Másnap hatalmas erővel kezdődött újra a fasiszták támadása. Ember és anyag nem számított. Az erőd azonban állta a harcot és a fasiszták kénytelenek voltak visszavonulni. A második világháborúban ez volt az első eset, amikor a német parancsnokság visszavonulásra adott utasítást. Tie nem pihentek a támadók éjszaka sem: rakéták százaivall világították meg az erődöt és tovább döröglek az ágyúik. 'W ! * * * MASNAP még nagyobb erővel rohamozták az erődöt. Az eredményt Ifjabb kudarc! A tomboló ostrom egyik rövid szünetében az erődben az alosztályok parancsnokai értekezletet tartottak. A kommunista Rublevszkij beszélt: — Nem kaptunk parancsot az elvonulásra. Ez azt jelenti, hogy a végsőkig ki kell tartanunk. Harcolnunk — mindhalálig! — Harcolunk mindhalálig! — zúgta utána száz és száz torok. Fogadalmuk harci jelszavukká vált. * * * HÁROM napi sikertelen ostrom után a fasiszták á védők harci szellemét próbálták megbontani. Az erőd körül felbömböltek a hangszórók: „Adjátok meg magatokat, az ellen átlósnak nincs többé értelme. A német csapatok elfoglalták Moszkvát, a Vörös Hadsereg összeomlott!”. Az erőd tüzet nyitott. Ez volt fe’elet. * * * MAR több mint egy hete tartott az ostrom, de az erőd még állt, keményen és elszántan. Az ostromlók most nehéz bombázókat vetettek harcba. Ez a támadás komoly pusztítást okozott az ostromlók bizonyosra vették, hogy az erőd romos falai között fel- kúszik a, megadást jelző fehér lobogó. Hiába vártak. A füstbe és porba burkolt bástyából lövések dörrenték, golyók sivítottak: harcolunk tovább! Vj, dühödt csal a kezdődött. A bombázás réseket vágott az erőd falán, a fasiszták itt zárkóztak fel, roham- roham után indult és — torpant meg a hősi ellenálláson. Július 3-án Moszkvából Sztálin elvtárs beszédét közvetítette a rádió: .,A Vörös Hadseregnek, a Vörös Flottának és a Szovjetunió minden polgárának védelmeznie kell a szovjet föld minden göröngyét és az utolsó csepp véréig kell harcolnia városainkért és fdíváinkért“. Ezen a napon a breszti ezred hősei öt ellenséges támadást vertek vissza. Nem hallották Sztálin beszédét, de Sztálin a szivekben él. * * * A7. OSTROM már harmadik hete tartott, de a fellegvár bástyáján változatlanul a vörös lobogó lengett. A betolakodók keletre már Szmolenszk alatt jártak, de a breszti erőddel nem bírtak. Sziget volt, az ellenállás, a bátorság, az erő szigete. Pedig az erődben egyre nehezebbé vált a helyzet: lőszer még volt, de az élelmiszer erősen fogyott, nem volt víz, mert a vízvezeték központját egy találat szét vetette. A jégvermekben talált jégdarabokat apróra zúzták, ezzel oltoí- ták a szomjttkat, de ezt is elsősorban a betegeknek és sebesülteknek juttatták. Szomjaztak és éheztek, de harci kedvüket nem törte meg semmi. Katonák voltak. Szovjet katonák Sztálin katonái. Huszonkét napi ostrom után nyomultak be a fasiszták az erőd szívébe. De még ez sem jelentette a breszti erőd elfoglalását. Mindenfelé új erődök bukkantak eléjük. Minden házért, minden talpalatnyi helyért elszánt küzdelem folyt. Es még azután is, amikor a fasiszták már győzelmi tort ültek, a romok közül lövések dörren- tek, a helyőrség megmaradt néhány agja elrejtőzött a pincékben és onnan harcolt tovább, de nem adta meg magát. Nem jutott ellenség kezére az ezred zászlaja sem, amelyet magukkal vittek, s az egyik pinceüregbe falaztak. * * * ... A BRESZTI erőd egyik pincefalán elmosódó betűkkel még látszik a felírás egy része: „Halál a német megszáll...u * * * AMIKOR 19íí júliusában a Sztálingrádtól viharos gyorsasággal előretörő szovjet csapatok visszafoglalták Bresztet is — meghatott emlékezéssel álltak meg az erőd romjainál. Ismerték a hősi küzdelmet, amelyről úgy beszéltek az egész szovjet hazában, mint legendáról. Ez a legenda: valóság volt. N. ZLATOGOROV rövidített cikke. Sok pártszervezetben megkezdte már munkáját az új pártvezetőség, de több helyen még készü lödnek a kommunisták a vezetőségválasztó taggyűlésre, a pártélet e nagy eseményére. A marcali községi pártszervezet vezetősége és tagsága szombaton tartja vezetőségválasztó taggyűlését. Vezetőségi ülésen vitatta meg a pártvezetőség, milyen kérdésekkel foglalkozzon a beszámoló, hogy az tükrözze munkájukat, a' párttagság véleményét és útmutatást adjon az új vezetőségnek. A vezetőségi ülés után Tóth János párttitkár elvtárs állította össze a beszámolót, amelyben döntően a párt- és kormányhatározatok valóraváltásával, a termelési feladatokkal foglalkozik. A beszámoló ismerteti a pártszervezet munkájának eredményeit, ugyanakkor önkritikusan foglalkozik a vezetőség mulasztásaival, a párttagság aktivitásának hiányával. Személy szerint dicséri a jó munkát végző párttagokat és bírálja a párt iránti kötelezettségüket elhanyagoló elvtársakat. Mind a beszámoló, mind a határozati javaslat a feladatoknál a soronlévő munkákra való mozgósítást szabja meg: elsősorban a: tavaszi munka, a begyűjtési terv, az állami fegyelem terén végzendő munkákat. Sávoly község kommunistái az elmúlt napokban választották meg új vezetőségüket. A taggyűlésen jól érvényesült a bátor kritika és őszinte önkritika. A tagság bírálta a vezetőség munkáját és egyes elvtársak hibáit is bátran feltárta. Ifj- Béres elvtárs és Hársku- tiné elvtársnő az oktatási munka elhanyagolásáért bírálta a pártvezetőséget és az egyes elvtársakat. A taggyűlés hiányossága volt azonban, hogy keveset foglalkozott a termelés kérdéseivel. Helyes, hogy a pártélet problémáit alaposan megvitatták, de hiányosság, hogy a tavaszi szak eredményeivel és hiányosságaival. A pártélet, a pártépítés kérdései mellett behatóan foglalkozott a gépállomás termelési ügyeivel is. — Hiba volt az — hangsúlyozta a beszámoló —, hogy a pártszervezet vezetősége magábazárkózott és nem érzett felelősséget a gépállomás gazdasági munkája, tervteljesítése iránt. Ebből aztán az következett, hogy a múlt években a gépállomás nem tudta' teljesíteni tervét és sok esetben rossz minőségű munkát végzett. Javulás a pártmunkában főleg a KV október 31-i határozata óta mutatkozott, ami a gépállomás tervteljesítésén is meglátszott. Az elmúlt ősszel jó munkát végzett a gépállomás, példát mutattak a párttagok, ami helytállásra buzdította a párton- kívüli dolgozókat is. A gép javítási munkákban is szép eredményeket értek el. Határidő előtt kijavították az erőgépeket és a tavaszi szántás-vetéshez szükséges talajművelő gépeket. A beszámolót élénk vita követte. Kovács Ferenc elvtárs hozzászólásában arról beszélt, hogy a legtöbb javítanivaló a kollektív vezetés terén van. Hiba volt az, hogy határozatokat a pártszervezet titkára sok esetben a vezetőségi tagok és az egyszerű párttagok bevonása nélkül hozott. így a pártszervezet tagjai, a gépállomás dolgozói nem érezték magukénak a határozatot és nem is harcoltak megfelelőképpen azok végrehajtásáért. Papp Valéria elvtársnő arról beszélt, hogy a pártszervezet súlyos hibát követett el akkor, amikor elhanyagolta a' DlSZ-szer- vezettel való foglalkozást. A párt- szervezet vezetősége sem DISZ- gyűlések alkalmával, sem pedig egyéni beszélgetéseken nem foglalkozott a gépállomás fiatal dolgozóival- így. a DISZ-szervezet fiatal vezetői magukra maradtak, a pártszervezet irányítása és segítségnyújtása hiányában nem tudmunkák, az állami fegyelem be- tak megküzdeni feladataikkal. Már két hónap óta nem volt DISZ-taggyűlés sem. A DISZ’po- litikai iskola is megszűnt, pedig I erre nagy szükség van. Ezen az iskolán meg kellett volna ragadni minden alkalmat a fiatalok nevelésére, oktatására. Rajtuk kívül még számos elvtárs felszólalt és bírálta a vezetőség munkáját, bírálták egymást és jó javaslatokat tettek a párt- élet- megjavítására, a gépállomás munkájának megélénkítésére. A pártszervezet tagjainak feladata most az, hogy a taggyűlés szellemében végezzék munkájukat, javítsák ki a hibákat. Most különösen arra törekedjenek, hogy népnevelőmunkával állandóan mozgósítsák a gépállomás dolgozóit a pártkongresszus tiszteletére tett felajánlások, a tavaszi tervek teljesítésére. Különösen nagy gondot fordítsanak a minőségi munkára, amiben a múlt évben a legtöbb hiányosság volt. Jó munkájukkal bizonyítsák be a gépi erő fölényét, óriási jelentőségét, hogy a gépállomás beváltsa a hozzáfűzött reményeket. tartásának feladatait nem beszélték meg. Illés Dezső elvtárs, a járási pártbizottság titkára' figyelmeztette a párttagságot, hogy most legfontosabb teendőjük a tavaszi munkákra mozgósítani a falu dolgozó parasztjait. A kommunistáknak példamutatásukkal, meggyőző munkájukkal kell nevelniük a dolgozó parasztokat az állami fegyelemre, a begyűjtési, az adófizetési kötelezettségek teljesítésére. Az új vezetőségen áll az, hogy a pártszervezet sikerrel megvalósítsa a község életének irányításában rá váró feladatokat. A nagyatádi gépállomás kommunistái is újjáválasztották párt- szervezetük vezetőségét. A vezetőségválasztó taggyűlés jó volt: mindvégig a1 párt Központi Vezetőségének vezetőségválasztó taggyűlésekkel kapcsolatban hozott határozatának szellemében folyt le. A beszámoló — amelyet Lőczi György elvtárs, az alapszervezet titkára tartott — színvonalas volt, részletesen foglalkozott az elmúlt vezetőségválasztások óta eltelt időA NAGY SZOVJET ENCIKLOPÉDIA 22. KÖTETE MAGYARORS7ÁGON Megérkezett a Szovjetunióból a Horizont-üzletekbe a Nagy Szovjet Enciklopédia 22. kötete, amely a Kollimator-Korzsini címszavak közötti szavakat tárgyalja. Ez a kötet ismerteti a többi között a Kommunista Internacioná lét, az összes kommunista pártot, közöttük a Magyar * Kommunista Pártot, továbbá a Szovjetunió alkotmányát, valamint Koreát. A kötetet többszáz kép, térkép és vázlat illusztrálja. Új könyvek jelentek meg a Szovjet Könyv Ünnepére A szovjet könyv ünnepe alkalmával az Uj Magyar Könyvkiadónál megjelent Panov Szenvedélyes akarat című regénye, amely egy délurali kohóüzem életét írjg le. Krimov A Derbent tankhajó című regényével indította meg a kiadó új, olcsó szovjet regénysorozatát. Uj kiadásban kerül az olvasó kezébe Osztrovszkij Az acélt megedzik című regénye, Az Ifjúsági Könyvkiadó kiadta Gajdar, a kiváló szovjet ifjúsági író válogatott műveinek két kötetét. A kötetek Gajdar csaknem valamennyi ismert művét magukban foglalják, köztük, számos magyar nyelven eddig még kiadatlan írását is. Voronkova Iskolás leszek című ifjúsági regénye és Lisztikovszkij Felkel a' nap című regénye ugyancsak a szovjet könyv ünnepére jelentek meg. A Művelt Nép Könyvkiadó a Kultúra mesterei sorozatban közreadta Ivanov Lermontov című tanulmányát a nagy orosz költő* ről.