Somogyi Néplap, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-05 / 54. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! T-Í/'USV^­Sztálin a szívekben él Körültekintő gondoskodás a dolgozókról Jól felkészültek a tavaszi munkákra a nagyszakácsi dolgozó parasztok Magyar-orosz kapcsolatok történelmünk folyamán AKA A «AGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA MEGYEI PÁRT BIZOTTSÁGÁNAK LAPJ XI. évfolyam, 54. szám. SZTÁLIN MEGYÉNK ÉLETÉBŐL Egy év telt el azóta, hogy Joszif Visszárionovics Sztálin szíve meg­szűnt dobogni. J. V. Sztálin élete el­választhatatlanul eggyé forrott a Szovjetunió Kommunista Pártjának történetével, a nemzetközi munkás- osztály harcával. A Szovjetunió Kom­munista Pártja, melyet Lenin alapí­tott, hős harcok, nehéz megpróbálta­tások és világtörténelmi jelentőségű győzelmek közepette tette meg fél­évszázados útját Lenin, valamint ta­nítványa, s ügyének továbbfolytatója, a nagy Sztálin és harcostársai veze­tésével. V. I. Lenin halála után a szovjet nép a kommunista párt Központi Bi­zottságának vezetésével, amelynek élén Lenin ügyének továbbfolytatója, J. V. Sztálin és harcostársai állottak, végezte el a szocializmus anyagi-ter­melési bázisa megteremtésének óriási munkáját. A párt vezette szovjet nép elsőnek tört utat a szocializmus felé. Ezzel egyúttal az egész emberiség számára megmutatták, hogy ez az út vezet a szabad és boldog élet felé. Amikor a győztes Októberi Forra­dalom, a lerombolt népgazdaság hely­reállítása hősi munkája után teljes nagyságában felvetődött a kérdés, mik a jövő távlatai, milyen legyen a Szovjetuniónak a fejlődési útja, a párt és a nép ádáz ellenségei, a trockisíák, buharinisták, burzsoá na­cionalisták a pártot és az országot a lenini útról a proletárforradalom vívmányainak felszámolásának útjá­ra, a kapitalizmus visszaállításának útjára akarták téríteni. A kommunis­ta párt a Központi Bizottság vezeté­sével, Sztálinnal az élen szétzúzta az árulókat és a kapitulánsokat, meg­védte a leninizmust és határozott irányt vett a szocializmus építésére. A szovjet nép a második világhá­ború előtti ötéves tervek éveiben si­kerrel végrehajtotta az ország szo­cialista iparosításának és a mező- gazdaság kollektivizálásának a párt által kidolgozott tervét, E terv valő- raváltása a szocializmus győzelmét, a kizsákmányoló osztályok felszámolá­sát, a munkanélküliség megszünteté­sét, a szovjet dolgozók anyagi és kul­turális életszínvonalának gyökeres megjavítását jelentette. A Szovjet­unió hatalmas ugrást tett előre. El­maradt agrárországból hatalmas szo­cialista ipari és kolhoz nagyhatalom­má vált. A kommunista párt a lenini-sztáli­ni nemzetiségi politika szellemében Oroszország népeit felszabadította a sckévszázados nemzeti elnyomás alól. Lehetővé tette és támogatta a szov­jet népek nemzeti újjászületését, vé­get vetett a hajdan elnyomott népek gazdasági és kulturális elmaradottsá­gának, egységes testvéri családba for­rasztotta őket, létrehozta a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsé­gét, e hatalmas, soknemzetiségű álla­mot, A szovjet rendszerben újjászü­letett nemzetek már nem a régi, bur­zsoá nemzetek, hanem új, szocialista nemzetek, s a nemzetköziség elvét következetesen védelmező kommunis­ta párt vezeti őket. A Szovjetunió testvéri barátságban élő népeinek gazdasági élete példátlan fellendülést ért el s felvirágzott a formájában nemzeti, tartalmában szocialista kul­túrájuk. 1941-ben komoly veszély fenyeget­te a szovjet országot, benyomultak a német fasiszta hordák. A kommu­nista nárt harcba szólította a népet. Az Állami Védelmi Bizottság élén J. V. Sztálin, a zseniális stratéga és hadvezér állt. A Szovjet Hadsereg nemcsak a Szovjetunió időlegesen megszállt területeit szabadította fel, de felszabadította sok állam népét, köztük a magyar népet is a hitleriz- mus igája alól, A szovjet nén óriási áldozatokat hozott a német fasizmus elleni háborúban, A szovjet társadal­mi és államrend életképessége követ­keztében a helyreállítás munkáját néhány év alatt befejezték. A szovjet emberek visszatérhettek a kommu­nizmus építése terveinek megvalósí­tásához. V. I. Lenin halála után 30 éven át vezette rendíthetetlenül harcostársai­val együtt a kommunista pártot és az egész szovjet népet a lenini úton a kommunizmus felé J. V. Sztálin. Sztálin tökéletesen birtokában volt a dialektikus-materiai izmus módszeré­nek, Általánosította a szocializmus építésének a Szovjetunióban felhal­mozott gazdag tapasztalatait és ko­runk nemzetközi felszabadító moz­galmának tapasztalatait. Az új törté­nelmi viszonyokra alkalmazva to­vábbfejlesztette a marxi-lenini taní­tást és egész sor kérdésben új téte­lekkel gazdagította a forradalmi el­méletet. A kommunista párt mindig a mun­kásosztály és a dolgozó parasztság szövetségét tartotta a szovjet állam fő erejének és támaszának, a szocia­lista társadalom felépítése hatalmas í eszközének. Ezt a szövetséget a Szov- ; jetunióban a szocializmus győzelme koronázta és ez igazolta annak a le­nini tanításnak a helyességét, amely a gyakorlat alapján J. V. Sztálin mű­veiben a párt, a Központi Bizottság és a szovjet kormány határozataiban fejlődött tovább és gazdagodott. A kommunizmus építése a munkásosz­tály és a parasztság szövetségének további szilárdítássá nélkül elképzel­hetetlen. A XIX. pártkongresszusnak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa ötödik ülésszakának és az SZKP Központi Bizottsága szeptemberi teljes ülésé­nek határozataiban kifejezésre jutott e szövetség további szilárdításának nagyszerű programmja, a szocialista mezőgazdaság fejlesztésének és a dolgozók anyagi jóléte növelésének mindenoldalú programmja. A kommunista párt és a szovjet kormány most harcot indított a me­zőgazdaság további gyors fellendíté­séért, a könnyű- és élelmiszeripar fo­kozott ütemű fejlesztéséért, hogy bő­ségesen kielégítse a szovjet lakosság növekvő igényeit. A szovjet állam legfőbb feladata: gondoskodás a nép jólétéről. V. I. Lenin már 1993-ben a párt programmiereezetében a szo­cialista forradalom fő céljaként azt a feladatot tűzte ki, hogy biztosítani kell a szocialista társadalom minden tagjának a teljes jólétet és a szabad, mindenoldalú fejlődést. A nép állan­dóan növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégíté­se a szovjet társadalom fejlődésének alaptörvénye. J. V. Sztálin több munkájában to­vábbfejlesztette V. I. Leninnek azt a tételét, hogy huzamos ideig lehetsé­ges a két különböző rendszer, a kapi­talista és a szocialista rendszer egy­más melletti fennállása és békés ver­senye. A kommunista párt és a szov­jet kormány Lenin örökének és Sztá­lin útmutatásainak megfelelően a bé­ke megőrzésének és megszilárdításá­nak következetes politikáját, egy új háború előkészítése és kirobbantása elleni harc politikáját, a minden or­szággal való nemzetközi együttműkö­dés és kereskedelmi kapcsolatok fej­lesztésének politikáját folytatja. Az SZKP útmutatása alapján és a nagy szovjet nép segítségével terem­tettük meg mi, magyarok is hazánk­ban a dolgozó nép államát és építjük boldog jövőnket, a szocializmust. Le­nin és nagy ügyének folytatója, Sztálin mutatta meg számunkra a jó­léthez és felemelkedéshez vezető utat, amely egyedül tudja biztosítani A. niasíjar-saoTjet barátsági liőnap eseményei megyénkben A magyar-szovjet barátsági hónap eseményekkel telten zajlik me­gyénkben. A megnyitó ünnepségek után az MSZT-szervezetek klubesté­ken, összejöveteleken ismertetik meg a megjelentekkel a Szovjetuniót. Az elmúlt napokban például 32 helyen tartottak előadást »Ismerd meg a Szovjetuniót« címmel, melynek közel két és félezer hallgatója volt. Sokan érdeklődtek a megnyitott kilenc képkiállítás és a tíz irodalmi rendezvény iránt is. ( A legsikerültebb rendezvények között említhetők a Lengyeltóti köz­ségben szervezett ünnepségek, ahol az utóbbi napokban szinte kivétel nélkül volt valamilyen esemény. A dolgozókkal egy irodalmi est kere­tében Gorkij irodalmi munkásságát ismertették. A helyi MSZT-szervezet a kórház orvosait is felkérte, hogy a barát­sági hónap alkalmából tartsanak ismertetőket a szovjet orvosi tudomány fejlettségéről. Dr. Hatvani Gyula például a TBC elleni védekezésről tar­tott előadást a szovjet tapasztalatok nyomán. Dr. Medve László orvos pedig az új szovjet sebészeti eljárások előrehaladottságáról beszélt a megjelent érdeklődők előtt. Gazdag műsorral készülnek Lengyeltótiban a barátsági hónap továb­bi napjaira is. Csütörtökönként például kultúrműsorral egybekötött zeneid majd irodalmi ismeretterjesztő beszámolókat tartanak a szovjet művészek életével, alkotó munkájával kapcsolatban. Valóraváltották adott szavukat a ladí gépátlomás dolgozói A ladi gépállomás dolgozói a ne­hézségeket leküzdve valóraváltották adott szavukat és teljesítik a III. pártkongresszus tiszteletére tett vál­lalásaikat. A gépállomás dolgozói vállalták, hogy 14 szántótraktor, valamint a munkagépek és egyéb mezőgazdasági gépek javítását február 25 helyett 20- ra befejezik. A három javítóbrigád közül a mun­kagépjavító brigád teljesítette első­nek vállalását. Tarr Béla vezetésével 14-ére elkészültek a javítási mun­kákkal. A cséplőgépjavító brigád a beütemezett 12 cséplőgép helyett feb­ruár 20-ra 14-et javított ki. Csupán az erőgépjavító brigádnál mutatkozott lemaradás. A javításhoz Síherrel zárult Italán a dal mesterképzö lenfalyan szükséges alkatrészt a csokonyavison- tai gépállomás segítségével tudtuk csak 26-án megkapni. Amikor a gép­állomás dolgozói tudomást szereztek arról, hogy megérkezett az utolsó al­katrész, elhatározták, hogy addig nem hagyják abba a munkát, míg 27- re, a szemlére, az utolsó gép javítá­sát be nem fejezik. A szemlebizott­ság jóváhagyta a kijavított erő- és munkagépek javítását s azok elhagy­ták a gépállomást, hogy segítsenek tsz-eink dolgozóinak és az egyénileg dolgozó parasztoknak a magasabb terméseredmények elérésében, a párt- és minisztertanácsi határozat végrehajtásában. Balatincz János igazgató, Zsoldos Károly párttitkár. lozó parasztok részére rendezett első, téli szakasza Több mint 40 dolgozó paraszt Iá togatta rendszeresen a több hete fo­lyó mesterképző tanfolyamot Marcaliban. A tanfolyamon kiváló mezőgaz­dasági szakemberek: agronómusok, állatorvosok tartottak előadást, majd vezettek vitát az állattenyésztési és termelési kérdésekről. A tanfolyam előadásainak megtartására lelkiismeretesen felkészültek dr. Dózsa István és Vinicai Géza állatorvosok, akik a helyes állattenyésztésről, az állatok gondozásáról beszéltek a dolgozó pax-asztoknak. A nagy érdeklődéssel kí­sért tanfolyam színvonalát nagymértékben emelte Pados József né peda­gógus munkája, aki számolni tanította a tanfolyamon megjelent dolgozó parasztokat. A tanfolyamot hallgató dolgozó parasztok ígéretet tettek, hogy a ta­nultakat munkájukban hasznosítják, harcolnak a párt és a kormány de­cember 19-i határozata valóraváltásáért. A tanfolyam első szakasza vasár­nap ünnepélyes keretek közt zárult. Reggelig tartó tánc követte az ün­nepi záróműsort. Megyénk dolgozó parasztjai teljesítik kongresszusi váílalásaikat sikeres előrehaladásunkat. Sztálin munkásságából és tanításaiból min­denkor meríthetünk. A sztálini taní­tásokból segítséget nyerünk ahhoz, hogy a szocializmus építésének jelen­legi szakaszában a párt és a kor­mány legfőbb célkitűzéseit maradék­talanul valóraváltsuk, elérjük egész dolgozó népünk szakadatlanul növek­vő anyagi és kulturális szükségletei­nek kielégítését és ennek érdekében fejlett szocialista iparunkra támasz­kodva felvirágoztassuk mezőgazdasá­gunkat. Feladataink megoldása nem könnyű. De dolgozó népünk megoldja ezeket a feladatokat, mert lelkesíti a szovjet nép példája, Lenin, Sztálin tanítása, amely pártunknak, a Ma­gyar Dolgozók Pártjának vezérlő csillaga. Megoldjuk, mert Lenin, Sztálin tanításaihoz híven mint a szemünk fényét, úgy őrizzük népi ha­talmunk, népköztársaságunk szilárd alapját, a munkás-paraszt szövetsé­get. Valóraváltjuk a kormány pro- grammját, mert van harcos, mind gazdagabb tapasztalatokkal rendelke­ző, Marx, Engels, Lenin, Sztálin ta­nításainak alkotó alkalmazásához mindjobban értő pártunk, amely számtalanszor megmutatta, hogy ké­pes a nehézségek leküzdésére, képes győzelemre vezetni dolgozó népün­ket. A fonyódi járás dolgozó paraszt­jai az elsők között tettek felaján­lást pártunk III. kongresszusának tiszteletére. Az eredmények azt mutatják, hogy ezek a felajánlások nem szalmalángként fellobbanó ígéretek, hanem komoly elhatáro­zások. Már eddig is 190 egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt és 2 tsz teljesítette vállalását. Takács Ferenc dolgozó paraszt egész évi sertés- és vágómarha-, valamint félévi tojás- és baromfibeadásának eleget tett. A somogyacsai Lenin tsz kon­gresszusi vállalásában első félévi sertésbeadási kötelezettségének teljesítését vállalta. A tsz tagjai­nak vállalását tettek követték, és félévi sertésbeadásukat február hónapban teljesítették. Hetes község dolgozó parasztjai szintén lelkesen harcolnak kon­gresszusi vállalásuk teljesítéséért. Eddig 123 hold területre mintegy 24.600 mázsa trágyát hordtak ki. Ebben a munkában a Két Októ­ber termelőszövetkezet járt az élen — 5 ezer mázsa trágyát hor­dott ki a földjeire. A tsz-ben a vetőmagtisztítást is befejezték. Farkas Imre 8 holdas egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt kon" gresszusi vállalását elsőnek telje­sítette a községben. A trágyázást befejezte, félévi tojás- és baromfi­beadási kötelezettségét teljesítet­te és első negyedévi adóját is ki­fizette. Példáját követte Farkas István dolgozó paraszt, aki hízott- sertésbeadását teljesítette és ezzel 300 kg kukoricabeadási kedvez­ményben részesült. Ács Lajos 18 holdas dolgozó paraszt tej be­adását 100 százalékon felül telje­síti, kongresszusi vállalásának, az évi baromfibeadási kötelezettsége teljesítésének eleget tett. Hetesen eddig már 13 egyénileg dolgozó paraszt teljesítette kongresszusi vállalását.

Next

/
Thumbnails
Contents