Somogyi Néplap, 1954. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1954-02-02 / 27. szám

Kedd, 1954 február 2. SOMOGYI NÉPLAP 3 A MINISZTERTANÁCS HATÁROZATAI A magánerőből törfénő családi lakóházépítkezések fokozott támogatásáról Az egyre növekvő lakásszükséglet kielégítése érdekébon a miniszterta­nács elhatározta, hogy az állami erő­árát 29—30 százalékkal le kell szállítani. A tanácsok fokozzák a helyi építő­• bői történő nagyarányú lakásépítési anyagok kitermelését. A magánerő- programm mellett, az eddiginél jóval ből történő lakóházépítkezések épí- : fokozottabb segítséget biztosít a dől- j tőanyaggal való ellátásának megjaví- gozók magánerőből történő lakóház-, tása érdekében a helyiipar által ter­• illetőleg lakásépítéseihez. A minis ' tertanács megállapította, hogy, a ma gánerőből történő lakóház- (lakás-) építkezések fokozásához, elsősorban •- az építkezésekhez szükséges házhe­lyek juttatásával, valamint a ház­jmelt építőipari anyagok nagyrészét helyileg kell értékesíteni. A faanyagszükséglet kielégítésének megjavítása érdekében a miniszter- tanács utasítja az építésügyi minisz­tert, hogy — elsősorban a nagyobb helykijelöléssel és az építkezésekkel ívárosok körzetében kapcsolatos engedélyezési eljárások j mintegy 3 ezer családi lakóház vas- egyszerűsítesével, továbbá az épít- j bt!j;on födém- és tetőszerkezetének kezésekhez szükséges anyagok for- ..galombahozatalának növelésével, s szükség esetén megfelelő hitelek biz- ] előregyártásáról s ezek beépítésénél ! nyújtson az építtetőknek műszaki segítséget, továbbá a bel- és külke- rtosxtásával kell segítséget, nyújtani. reskedelmi minisztérium áltel bizto­A fokozott anyagi segítés mellett sminiszteftanács szükségesnek *a családi lakóházak fokozott tulaj donvédelmét is. ■ A fentieknek megfelelően a mi­nisztertanács határozata kimondja: sítött faanyagból gyártson megfelelő tartja mennyiségű ajtó- és ablaktokot (a bel- és külkereskedelmi minisztet ezeket a TÜZÉP vállalat útján hozza forgalomba), végül gondoskodjék tel­jesen előregyártott elemekből ké­Mindazokat a dolgozókat, akik la- j szülő lakóházak kísérleti építéséről. ,‘kóházat kívánnak építeni s kötele­zik magukat arra, hogy a házhely juttatásától számított hat hónapon Az építtetők lakóházaikat egyéni kívánságuknak megfelelően építheti« ■meg. Az egységes falu-, illetve vár 'belül a lakóház építését megkezdik' roskép kialakítása, valamint a gaz- -és a juttatástól számított legkésőbb daságosabb előregyártott épületete­két éven belül befejezik, házhelyjut­tatásban kel! részesíteni, A házhelyet előnyös anyagi fel­tételek mellett — telekkönyvi tulajdonukba keil adni. A szükséges házhelyeket elsősor­iban az állami tulajdont képező — .község vagy. város területén lévő mek és szerkezetek alkalmazása ér­dekében azonban elő kell segíteni a korszerű típustervek alkalmazását is, ezért az építésügyi miniszter gon­doskodjék az egyes tájegységek tí­pustervének kidolgozásáról és kiadá­sáról. Mivel az egyéni családi lakóházak .be nem épített ingatlanokból, az át- felépítéséről, illetve felépíttetéséről ■lami tartalékházhelyekből kell bizto- az építtetőknek kell gondoskodniuk, ■sítani. Magántulajdont képező ház- azoknak a volt — elsősorban falusi .helyet csak a tulajdonos önkéntes — építő-kisiparosoknak, akik iparjo- .felajánlása alapján, vásárlás útján 1 gosítványukat visszaadták, az ipar­lehet ilyen célra felhasználni. í jogosítványt, saját kérelmükre, A házhelyeket úgy kell kijelölni, kérelem beérkezésétől számított a 7 napon belül a helyi tanácsoknak ki kell adniuk. Azoknak a dolgozóknák, akik csa­ládi házukat saját erejükből felépí­teni nem tudják, a -minisztertanács az 1954. évben 180 millió forint építési kölcsönt fejlesztő- | biztosít. Ebből az összegből 100 millió forin­Uiogy azokon háztáji -konyha,kertet, 'portát lehessen létesíteni. Nagysá­guk 150 négyszögöltől — a gazdasági -szükséglettől függően — 400 négy­szögölig terjedhet. A házhely jutta- /"Sások során minden esetben figye- lerpbe. -kell venni a község (város) rendezési tervét, illetőleg -sének szempontjait. A helyi tanácsok végrehajtóbizott- tot a városi és ipari települések doi- ságai gondoskodjanak arról, hogy az g0zói, 50 millió forintot pedig a fa- építtetőknak, a kérelmük beérkezté- jusj dolgozók részére új családi ház tői számított 14 napon belül, megfe- építkezéséhez szükséges kölcsönök félő házhelyet jelöljenek ki, vagy céljára kell folyósítani, 30 millió fo- iegálább is ügyükben érdemi döntést rintot a félbemaradt építkezések be­hozzanak. fejezésére, a meglévő családi házak j 1 Az építési engedélyről a kérelem I kiegészítésére (toldalékok építkezé- beérkeztétől számított legkésőbb 8 se), az egyéni tulajdonban lévő hó­napon belül a helyi tanácsok végre- zak sérült részeinek helyreállítására | és tatarozására, továbbá egyéni és állami tulajdonban lévő házak nagy lakásainak megosztásához szükséges kölcsönökre kell felhasználni. A kölcsönöket az Országos Taka- Kölcsönben :haj tóbizottságainak dönteniük kell. Az építkezésekhez szükséges anya- ;gök biztosítása érdekében a minisz­tertanács utasítja a bel- és külke- •reskedelmi minisztert, hogy a TÜ- ZÉP vállalatuk útján 1954. évben a .lakosság részére hozzon forga’omba: 110 millió darab téglát, 47 ezer ton­na cementet, 100 ezer tonna égetett meszet, 52 millió darab tetőc-serepet, €00 ezer négyzetméter palát, 62 ezer köbméter faárut, 640 ezer négyzet- méter húzott-üveget, 420 ezer négy­zetméter különböző padlóburkoló anyagot, ezen belül 140 ezer négy­zetméter parkettát, 100 ezer tekercs szigetelő kátránypapírt, továbbá az építkezésekhez szükséges különböző egyéb anyagot. A forgalomba kerülő tégla je­lenlegi fogyasztói árát 20 száza­lékkal, a különböző cementfajták rékpénztár folyósítja, részesülhetnek a városi - és falusi, bérből és fizetésből élű dolgozók, a szellemi szabadfoglalkozásúak (tu­dósok, művészek, írók stb.), a kis­ipari termelőszövetkezeti tagok és kivételesen a termelőszövetkezeti ta­gok és egyénileg dolgozó parasztok is. —' Uj családi ház. építésére akkor fo­lyósítható kölcsön,- ha a kölcsön ké­relmezőjének saját telke van, vagy az illetékes helyi tanács részére ra­kóház építésére telket juttat, az épít­kezéshez az engedélyt a helyi tanács végrehajtó bizottsága megadta. A kölcsön folyósítását alkalmazot­taknál (munkavállalóknál) a mun­káltató, más dolgozóknál pedig az illetékes helyi tanács végrehajtó bi­zottsága javasolja. A kölcsön összege az elfogadott építkezési költségvetés végösszegé­nek 75 százaléka, legfeljebb azonban 40 ezer forint lehet. A kölcsön kamata évi 2 száza­lék. törlesztési ideje legfeljebb a folyósítástól számított 25 év. A havonta törlesztendő összeget — az építkező szociális helyzetének fi­gondoskodjék gyelembevételével — az Országos Takarékpénztár állapítja meg. (Ál­talában azonban havi 100 forintnál kevesebb nem lehet.) A kölcsön tör­lesztését az építkezés befejezésétől számított egy év után kell megkez­deni. Aki a félvett kölcsönt a törlesz­tésre megállapított határidő előtt fi­zeti vissza, a felvett kölcsön össze­géből annyi százalék engedményt ■kap, ahány évvel előbb fizeti vissza tartozását. A kölcsön igénybevételével felépí­tésre kerülő egyéni családi házak után tulajdonosaik 15 évig teljes házadómentességben részesülnek. Ugyancsak az elfogadott építkezési költségvetés 75 százaléka‘erejéig fo­lyósíthat kölcsönt az Országos Taka­rékpénztár a félbemaradt családi há­zak építkezésének befejezésére, va­lamint meglévő családi házak kiegé­szítésére (toldaléképítkezésre), leg­feljebb 25 éves törlesztés mellett, az egyéni tulajdonban lévő lakóháza« sérült részeinek helyreállítására, Teg- felje-bb 15 éves törlesztésre, az egyé­ni tulajdonban, illetve állami tulaj­donban lévő házak bérlői részére nagy lakások megosztási költségeire, legfeljebb 15 éves törlesztésre. Az egyéni tulajdonban lévő lakóházak j tatarozására folyósított kölcsönök törlesztési ideje legfeljebb öt év, a kölcsön összege legfeljebb 5 ezer fo­rint, a társasházak esetében laká­sonként -legfeljebb 3 ezer forint le­het. A családi lakóházak tulajdonosai jogainak fokozott védelme érde­kében a minisztertanács határozata ki­mondja, hogy az 1953 április 1 után épült lakást tulajdonosa — a lakás terjedelmére való tekintet nélkül — szabadon használhatja, illetőleg tet­szése szerinti méretű lakást építhet magának, abból társbérlet céljára igénybevenni semmit nem lehet. Amennyiben a lakást tulajdonosa a jelen rendelet megjelenése után építette és' az valamilyen oknál fog­va megüresedik, azt tetszése szerint — részben vagy egészben — szaba­don bérbe adhatja. • A minisztertanács határozata to­vábbá kimondja, hogy amennyiben személyi tulajdonban lévő lakóház, illetőleg lakás (függetlenül attól, hogy mikor épült) megüresedik, a tulajdonos — az igény jogosultságra vonatkozó rendelkezésekre való te­kintet nélkül — abba szabadon be­költözhet. A minisztertanács határozata uta­sítja a minisztériumokat és főható­ságokat, gondoskodjanak arról, hogy az irányításuk alá tartozó vállalatok, intézmények és hivatalok vezetői műszaki . segítség, önköltségi áron történő anyagszállítás stb. formájá­ban. -nyújtsanak messzemenő segít­séget dolgozóiknak családi lakóházuk felépítéséhez. Legyenek mezőgazdasági szakembereink a mezőgazdaság felemelkedéséért folyó harc cselekvő részvei ői A földművelésügyi minisztérium felhívá-a a mezőgazdasagi termeié» területén kívül dolgozó mezőgazdasági szakemberekhez Mezőgazdaságiunk fejlesztésének nagyszerű íefedatsdt -csak iákkor vaílóisiftöialjiuk meg, ka a mezőgaz­dasági szak-emberek minél na­gyobb számban vesznek neszt a .ermelés közvetítem irányításában. A gépállomások, őermelc-szövetke­zetek dolgozóinak tömegei, -a falu népe várja; -azoknak ,a szakembe­reknek a segítségét, akik -jelenleg irodai, vagy hasonló ífc-eiotszt»suk- ban nem t-udják kebleiképpen -gyü­mölcs ö zt ettai tud ás utka t. A mezőgazdaság dolgozói szá­mítanak rájuk megnövekedett fe adataik végrehajtásában, számítanak közvetlen t-aimá-csaiikra, utasításaikra, a géipek jcibib ki­használása, a Jreöyes agrotechnika aííkaltmazá-sa, a hozamúik n-öveül-ás-e ■érdiek éb-jo. A földművelésügyi minisztérium -ezért felhívással fo-rdiulli azokhoz a mezőgazdasági -szaketmb-erekihez, sikk jelenleg nem a ímez-cgazd£sági -ermel’Jés térülőjén, do'.igozmak: jöj­jenek a gépállomásokra, term-e-fő- szöveitkzz-eteikbe, a községeikbe! Legyenek a mezőgazdaság -feülemel- kedóséiérl megindul1 hatalmas küz­delem cselekvő részvevői. Szaktudásukkal mozdítsák elő a párt és a kormány célkitű­zéseinek megvalósítását, a dol­gozó nép életszínvonalának felemelését, A párt és a kormány fokozott1 m-egibe-c sulii ősben -részesíti a mező- gazdasági szakemberelk-eb. Messze- mfcniőein gondoslk-ciaik anyagi és • szociális -helyzetükről!. A íö'ltímű- veCfeüigy.1 minisztérium tudaít-ábam j van- annak, hogy ,a helyi ism-ere- í tekkel randeOkező szakemberek, az -általuk -v-áíl'asztío'it tie-rmejő&zö- I vetikezetlben, vagy községben eredményeis-ebb munkál tudn-aik ki- feijienJÍ, ezért -a jelh erőségekhez-. ké­pest ellősegjf'i, hogy a -szakembe­reik az .áltáluk vállaisztlott niu-nka- hellyen dc'lgoz-zamak. Az aigrotnó­tiesflása céljából -a csdládferín tar­tók -abban a 'községben!, vagy vá* roisfean, -ahová. m-unlka'terülletülk tartozik, féli kát. h-ojdtói egy kát. holdig terjedő háztáji íöldtoirüöetet kapnak. ( Az agronómusi munkakör betöltésére jelentkezheinek mezőgazdasági -egyetemet, gazda­sági -akadémiát, mezőg-azidasági egyetemet, gazdasági közép-síkólát-, -mezőgazdasági -akadémiát, mező­gazdasági technikumot -és kétéves mezőgazdasági is-zaki-síkolát végzett növénytermelő, kertész és 'SzoUlő- termeöő ezakemibereik. Akik váillalikczmálk eme -a szép feladatira, a megpályázott munka­hely szerint i le Ékes megyei ta­nács VB mezőgazdasági -os-zitiáliyá- hciz, a Budajpes'i-en Taik-óik, vagy Budapesten dolgozók pedig a földi műv-eílé'Sügyi minisztérium sze­mély zeit fő-oiszítályához -adják be kérelmüket. A pályázat j-eDemtlke- zési lapon történik, -amelyet a ig'ÓP" á.j'é,másokon, a já-ráisi és megyei tanácsok mezőgazdasági cszUálya- in, vagy a fö-ldműveíléslügyi minisz­térium •SzeméQyZ-eft.i: főosztályán* (Búd.apest, V. iKois-sutih Lajos-tér ti. III. em. 335 -s-z.j k-aplhatnák meg. Abban az esietjhemi, Ih-a a Oá- k óh el yen jélenikezési lap nem sze­rezhető (be, a jielent'k-e-Z'ést írásiban, jiéflaiulkeziés'i -lap nélkül i-s be -lelhet 'küldeni -a megyej 'tanács VB'me- zc'gazdas-ági o-sztállyálhicz, vagy közve’Jeniül a földműveléts-ügyi mi- niszÜ-érluim-hoz. A jeL'en'jkezéshe.z csatolni Uceill a &z-akkép:zetf-ségiet t-s a termelési gyaJk-orlaíicit igiazoló -okiratokat, vagy, -azoknak hiteles másicfiabái é-s r és zle t-eis öinélleitrajzot, A -jelentkezőiké* -az áhtailSuik vá- -lasztcilg gépállomás tíélepheliye «ze­ro'.1 Ifletílk-es megyei tanács mező- (g-azdas-ági -osztálya hívja be. A je- lleint'kezésiséí k-apcsoil-a'ois utiköillti- -sége't a megyei sziékhielyein -valló mosok a géjp-áiilomiásdk személyi j megjéle-niésikor mc|g'é-rítiik. á-iilomáinyálba tiarlloznaik, muniká'sisá- g-uikiait a gépálülomásom, vagy k-öz- vetlienüil a licmmeldszove'lkezietelk- ben -é-s a községekben fejtik !ki. A mezőgazdasági szakembereik az iskolái, végzettség -és -a szakmai gyi alkiorßati f igy eCemb-eyiél Jehév-eil Í050 forántltőll 1750 íorlntig terjedő . havi- fizieitäst kia;-nak, ezenleJüi mű- iködiési teiriile'tüik 'termei’jé'SÍ teirvei- rvek líiúUettjesfléisélé-rt ipétozbeni 'és •t'eirmiészetibeni pré-m-iuimiban rés-ze- sü-lnielk, A föMimüvel'Jeisügyii, mi­nisztérium minden szakember szá­méra ibizto-siltj-a a belyberilakést. A Iháztartáis jclbib el’Céiáisániak -báz­A Budapestről, vagy a megyei székhelyről községbe, falura tk-öl- t-öző szialk-eanlb-eír -az-átköltözés is ám ®z előző munkahelyen élvezett három havi alapfizetésének megfelelő összegű sígélyben részesül, A költözési költséget a földmű-, ve-l-ésügyi mimisztérum az össze­gen felüli (iérítií m-eg. ■ Eddig még sclha nem tepasiZtaJlt szép feladat vár -a mezőgazdasági szakemberekre, A föMiműveJiés- ügyi imiiniiszi1. érium számát rájuk és várja ijeClaotkezlésüiket, A siófoki dolgozó parasztok javaslataikkal segítik a tanács munkáját Siófok község dolgozó paraszt­sága tanácsüllésen v'tiatla meg a páít- és koinnányihaitiározaít/oikati. A megjéfemiti dqi’igoizóik -egyb-angúan heHyeselíil-élk a ha'áro-zat'Oík pontja­it, m-ély-ek megofidaist jefleintie-titek számukra az ein éveik nelii-ez­s'é-geiineik lielkiüzdéisébest, -a, hibák ikiijaivi'tlásáb^n. A t-anácsülléseiii) -szá- mosiam feűszöláJtialk, -Ezeilc a fe.s-zóla­A sertéshizlalási szerződések után járó kedvezményekről A minisztertanács -az-o-knak a j liízMási előlegben is részesülnek. termelőknek, -alki-k sertéshizlalási • szerződést kötnek, ú,jatib jelentős kedvezményeke-b biztosított. Azok a termelők, a,kik a be- aidás'i ikiötelíezetttséig , teljesítésére szükséges sertésállományulkon fe- *Ü1 sertéseikre hízHalá&i szerződést kötö'tek, illetve kötn-ek és a ser­téseiket január 1. és auiguszitus 31. napja köz-ötitii ÜdőSziakbán- — -a szerződésben lerögzített ihatáridö- ben — átadják, a- jóváhagyott át- vétieflii áron félül kilogrammonként három forint gyorsbeadási prémiumot kap­nak, A szerződés^ kötő dolgozó pa­rasztok és term cszö ve kezctok Az eigyánÜ-eg termelők iseirtésen- iloént 400 forint, a mézőgazdssági í ermel3,szöv-e-'’Ikeizetek pedig s-art-é- seR-kémt 800 forint kama mentes hízhabási elöltega-t kapnak. A felsorolt kedvezményieken fe­lül minden olyan termelő, -aki a sebtésihízlaíliási, vagy bacon-nevelé­si .szerződéses akcióiban lekötött s-ertését hailáridőiben átadja, -a-z át­adás, kor kedvezményes vásárlásra jpgo-sátó utalványt kap. (Az áren­gedmény a. kiskereskedelmi árak­ból érf-anldő): Egy sertés á‘adá-sa -után 1200—1800 forint értékű nagy'-elijes-ítményű rádiókészü­lék 10 százalék ár-engedmány­nyef, v-agy egy pár bőrcsizma 12 százail-ék árengedménnyel-, vagy két pár préselt marii.a- b'őirb-ől kászüli'-' b-alkam-cs 15 -szá­zalék - áré n,g cdmén-n yel’. Két £©i'‘t-ss átadása, ü'tá-n -egy b-ő-r 'óisz-erszám 15 százalék ár engedmé-nny el. Öt sertés -áta-dásia után egy szekér,- v-agy -égy -mo-t-o-rik,érék- pár 10 százalék á-rengeidmény- -nyeil váis-ário-lib-aitló. Haf, vagy ennél több -s-erté-sre szerződő t-er-melök az átadás­kor a szerződés után járó utalhráSniyokait a feteoroC-t cík- Ikielkfc-őlt szabadon tviálla-szíbiát- !ják. A tlgirm-élőik kívánságára a fenti cikkek he-lyett -építőanyag, vagy mezc-gazdasági kisgép 10 százalék ár-emigedmi-éimny-eill törtémlő vásárlásira jogosít,ó utlaOviájnyt is kapihateaik, s-erl'-ésienikénit ÍOO'O—1000 f-o-rlinlt ér- tétkb-em. 800, vagy enné-li 'több s-ertés át­adása után a termelőszövetkezet egy te­herautó vásárlására jogosító utalványt kaphat. A mini'isztertianá-c-s határozatában bfetio-sltol't messzemenő k-eídv-ezmé- ny-ek mi-nideinj te-rmeClőit érdiek el fté tesznek -ábiban, h-o,cSy iköüieiliez-ed't.s-é— gükiefc, iiiletőQeg vállalláisuk-arti mini-ál előbb f'eCjjesítsé-k. íás-oik -egyib-an ihű képéit -adták a, paeasz-tság LeP-kies munkáijánák, rneOy ko-rmiá-n-yprogiramm-imik meg" va.Gcisiírtásiáiboz leillerjg-edhei'.-etllenüll: szükséges.-Antall Gyufa dolgozó p-araiszt többek közösít -a-rra kérte g-aizdiatár- sai-t, h-cgy nyujts-anak e-gymásn-aik s-eigí'',ségeit a -t-avaisizii münikák '-s-o-rán, -hogy azokat háíár-i-dl'lre t-eCjeisiUe-nli ■tuidj-ák. A 'Sízaktanfiollly-amio-ka.t vég­zett -dolgozó ipara-szi'iotk peidlig sízalk- 'lu-diá-siuSdkial, s-zaikltainäcsokikiall -nyui|t_ samiaik s-egí'-ségie-t -azcíkin-alk -a gaz­dáknak, -akiíknek nem volt módjuk eddig megismerkedni ,a meizőig-az- das-ági termelés -szakkérdéseivel H-oírvá-'lh Gyulla dolgozó paraszti tiiSiz'ta-sági vers-emy m-egin-dít-á-sáll j-a- vE-so-jtia -olyan formáiban, hogy m-ég a hóolvadás -eQőt-t mindenki hord­ja ki udvaráról a trágyát a szán­tóföldre. Ezen a tanácsü!léis-en m-eigmut-Elt- k-ozot-t -az is, hogy -a dolgozók mernek bírálná és mind nagyobb mértékben belékiaipcs-oflódtnak -a k-özsiég dol’igaimak irányít ásíáb-a. He­lyes kezidem-éinyez-éisekk-el, javasla­tokkal -segítik -a tanács munkáját. Mikola Piroska vb-titkár.

Next

/
Thumbnails
Contents