Somogyi Néplap, 1954. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1954-02-28 / 50. szám

Vasárnap, 1954 február 28. SOMOGYI NÉPLAP f AKIK FELKÉSZÜLTEK Már vártak bennün­ket. A községi tanács versenytáblájára ismét felírták az eredménye­ket, azaz nem tudtak vele egészen elkészülni, mert időközben megér­keztünk. Ugyanígy nem tudták a tanácsházán kicserélni a három éve felrakott plakáttömeget, bár ahogy elárulták, ezt is tervbevették, csak­hogy két nappal koráb­ban érkeztünk, mint ők gondolták. Kicsit rosz- .szalták, hogy nem vol­tunk pontosak, azaz előbb érkeztünk, mint «kellett volna« — no, de ez nem sokat változtat a dolgokon, mert amik­ről maid későbben szá­mot adunk, azokat a hi­bákat nehéz lett volna két nap alatt felszámol­ni. A tanulság: koráb­ban kell megkezdeni a készülést a «-Karikás« látogatására, nem egy­két nappal, de nem is héttel előbb, hanem ál­landóan rendben kell le­gyen a község szénája. Nem, nem a «Karikás« váratlan látogatásai miatt, de azért, hogy a község lakói megelége­detten mondhassák: nem panaszkodhatunk, ná­lunk minden' rendben megy. S ha ez így lesz, akkor a «Karikás« sem csípni, hanem dicsérni fog. Reméljük, legköze­lebbi barcsi látogatá­sunknál ez így is lesz. „Dolgozik" a DISZ (DISZ vezetőségi ülés Barcson.) DlSZ-titkár: Elvtár­■sak, előterjesztem az el­ső és utolsó, s egyben legfontosabb napirendi pontot, a hétvégi bál rendezését. Egy hang: Az elmúlt héten is ez volt a pro­bléma. Titkár: Az az elmúlt héten volt. Most új bál­ról van szó. Egy másik hang: Ille­ne már dolgozni is. Titkár: A bálrendezés épp olyan munka, mint más. Mi mást nem vég­zünk, hát legalább bált rendezzünk. Azt mond­ják, aki dolgozik, annak szüksége van szórako­zásra, mi szórakozunk, s így aztán mindenki azt hiszi, hogy dolgoztunk is. Logikus, nemde? (De még mennyire...) Ahol még szept. 6-a élőit járnak Fura hely a barcsi indokolták meg a régi szövetkezeti vendéglő. árakat, hogy a leszállí- Itt ugyanis még nem tott árakkal az italbolt hallottak a szeptember ráfizetne. 6-i árleszállításról. Igaz, Hej, pedig lehet, hogy már figyelmeztették őket ezekkel az árakkal még erre, ők azonban azzal hamarabb ráfizetnek..., Instruktorok találás kérdés (Beszélgetés a járási tanács instruktorai kö­zött) — Nem gondolod, hogy a barcsi községi ta­nácsot is meg kellene már látogatni? — Ugyan, az nagyon messze van a járási ta­nácshoz. Inkább me­gyek vidékre, oda vo­nattal is mehetek, de a községi tanácsig gyalo­golhatok vagy hatszáz métert. — Igaz, igaz. S hogy nevén nevezzük a gye­reket, a kiszállási kere­tet is fel kell ám hasz­nálni. S ezt pedig nem szabad szem elől tévesz­teni. —- Nem is tévesztjük. Csák ajánlásra A barcsi földműves- szövetkezeti vendéglő szállodájában nem kap­hat mindenki szobát. De nem ám, óvatos ember a vezető, s csak a tanács közbenjárására juthat az átutazó szobához, ahol eltöltheti az éjszakát. Indokolás: Miért ne növeljék a tanács mun­káját, azaz a bürokrá­ciátf Miért kerüli úgy a községi tanács elnöke a Vörös Csillag termelő­szövetkezetet? (•yjoXSojp jbui ou -zsip 8 ,ÍSoq ‘XuauifTuoif 9)tq^ua) 'qau-zs} b as -sazíjljf lOUZSip qOJBSBA uaq-1661 ze XSoq ‘sí joj -JB ap ‘l-zs} b biu;b§o;b{ Bqau auapaq Saul qau -JiPuiasoBuBi ;uiui XSoq ‘Saúi pazaqpaiaj (ojjb }[bsou»n 'Jaquia -íuaq-apajaj gBtppp? 1-iaiM HALLÓ, halló! Veszem a kagylót, Néma csend fogad. Várok, csengetek, S ordítok sokat. Múlik az idő, Hallgat süketen, Dühtől szédülök Es zúg a fejem. Rázom, visszaráz, A központ sehol, Hiába várom. Hogy maid visszaszól. Úra is eltelt, Barcson ki érti? Ez a telefon: Tessék beszélni . . , ! OGYI KARIKÁS BA A DIADALMAS labdarúgás Most került sorra, kedves hallgatóink, a négy évszakon át tartó hatalmas küzdelem dön­tő fordulójára a barcsi labdarúgósport és a többi más sportág kö­zötti küzdelemre. Tud­juk azt, hogy a magyar labdarúgás világszerte nagy győzelmeket arat: Londonban 6:3, Egyip­tomban 3:6, Alexandriá­ban 14:2, Pekingben 2:0- ás eredmény hirdette a magyar labdarúgás dia­dalát, ma a barcsi lab­darúgósport mérkőzik a barcsi sportágakkal. Most lépnek a pályá­ra. A labdarúgás óriási, aránytalanul túlfejlesz­tett; robosztus alak, míg a valamikor oly nagyhí­rű barcsi ökölvívás most szinte elvész a labdarú­gás mellett. Ugyanígy a birkózó sportág és a többi sportág is. Dávid és Góliát küzdelme ját­szódik le ma itt, de most valószínű, hogy Góliát győz. Neki druk­kolnak az MTSB tagjai, a barcsi sportfelelősök, a sportfejlesztési keret szakemberei. A mérkőzés sorsa ha­marosan eldől: az egész évben fejlesztett labda­rúgósport, amelyre ren­geteget áldoztak, egyet­len lépéssel eltiporja az eddig amúgyis elnyomo- rodott sportágat. S csak­hamar kihirdetik az eredményt: győz a lab­darúgás 100:0 arányban. Ez várható volt. A bar­csi labdarúgás mecéná­sai, drukkerei diadalt ülnek, míg a többi, pa­rányira nyomott sportág szomorúan levánszorog a pályáról, s eltűnik va­lahol az MTSB aktái között, ott hirdetve, hogy valamikor volt, de már nincs többé. Igen, éljen, a labdarú­gás! De a többi sportág rovására s E ; ?! Heti rovás — Iparengedély kell — Állított be nemrég A barcsi tanácshoz Egy hivatlan vendég. — Mit, iparengedélyt? — Csodálkoztak rája, S bizony tátva maradt Többeknek a szája. — A kisipar, kérem — Szóltak síri hangon — A kapitalizmust Termelné ki Barcson. Nem tehetünk ilyent, Súlyos hiba lenne. — Hogyan — szólt a vendég — Más község tehette? Kiderült csakhamar, Hogy mitől is féltek: — Mit szól á KTSZ, Megbántani vétek. így történt ez Barcson, S aki ebben hibás, Csördítse nyakon a »Somogyi Karikás«. Áram­Marékosság Barcs utcáin hajnali 3 és 5 óra között nem ég­nek a villanyok. Hogy miért? Ekkor takarítják meg azt az árammennyi- ééget, amit reggel 8 és 10 óra között a feleslege­sen égetett utcai villa­nyok fogyasztanák. Vadász­SZENVEDÉLY Rúzsa Ferencen, a barcsi állattenyésztő ál­lomás igazgatóján gyak­ran kitör a vadászszen­vedély és ilyenkor feled­ve csapot-papot — veszi a puskát, vadásztarisz­nyát, s nekivág a vég­telen mezőknek, felbuk­kanó nyálra, madárra lesve. Igaz, munkaidő alatt űzi e nemes mes­terséget, de hát ilyen a vadászszenvedély. Van úgy, hogy két napig is odavan, s ilyenkor az állomás otthonmaradt dolgozói követik a pél­dát, s szerteoszolnak, ki erre, ki arra. Aki ez­alatt az állomáson ke­resné őket — lezárt aj­tókat talál — s gondol­ja, hogy bizonyára az állatokkal foglalkoznak. S ebben van is némi igazság. Ha az állomás dolgozói nem is, de az igazgató legalább funk­ciójához híven foglalko­zik az állatokkal, nem a tenyésztésükkel ugyan, hanem a mezei vadak ir­tásával. Hogy szeret az állatok­kal foglalkozni, az két­ségtelen, s bizonyára ezért bízták meg az ál­lattenyésztő állomás ve­zetésével (!?) EZ IS takarékosság A Megyei Tanács lét­számcsökkentés címén el­vonta Barcstól a mező­őrt. A következmény: Ki­vágják az élő fákat s ebből már több mint 30 ezer forint kára szárma­zott a községnek. ^ Mottó: Nem baj, ha a községet károsodás éri, fontos, hogy a Megyei Tanács havonta megta­karít 500 forintot. Ezt elkönyvelhetik a megta­karítások közé, de hová könyvelik el a kivágott fákat? A LEGOLCSÓBB közlekedési eszköz (Nyolc hónapja használhatatlan a járásiJ egészségügyi kocsi.) Orvos: Kértem, hogy telefonáljon az egész­ségügyi kocsiért, mert vidéki beteget kell láto­gatnom. Hol a kocsi, s mit akar azzal a roller­ral? Hivatalsegéd: A ko­csit nem hozhattam, mert rossz, s nem akar­ják meg javíttatni. Azt iErt/’SzErű ters ezés Barcson az elmúlt év­ben 70 ezer forintos költ­séggel bölcsődét építet­tek. Miután elkészült, akkor derült ki, hogy al­kalmatlan, egészségtelen helyen építették. Nosza, másik helyet kerestek, s most ismét megkezdték a bölcsőde építését, de ahogy most utólag rá­jöttek — ismét egészség­telen helyen. Vájjon hol hagyták a fejüket a tervezők, ami­kor tervezni kezdtek? Mert, hogy fejetlenül dolgoztak, annyi bizo­nyos „ . . ajánlották, hogy keres­sünk olcsóbb közlekedési eszközt, mint az autó, Íját hoztam egy rollert, ez a legolcsóbb. Orvos: Akkor vigye is át mindjárt a járási ta­nácsra. Ha tönkretették a kocsit, akkor most jár­janak ők ezen az olcsó közlekedési eszközön, A járási tanács faliújságja elölt Ősember: Disznóság! Ezeket a cikkeket már én is olvastam. A hét 7 csodája BARCSON 1. Befütötték a köz­ponti orvosi rendelő vá­rószobáját. 2. Püski igazgató, az oktatási állandó bizott­ság elnöke megjelent a végrehajtó bizottság ülé­sén. 3. A társadalmi ellen­őrök kilencvenkilenced- szer határozták el, hogy dolgozni fognak. 4. Sipos begyűjtési in­struktor csak félnapig ült tétlenül a községi ta­nácson. 5. A január havi 16 kilóval szemben csak 9 kiló cukrot »takarított« meg a Fűrészüzem konyhavezetője a kese­rűen kiadott védőitalo­kon és ételeken. 6. A 2. sz. földműves­szövetkezeti boltban csak 30 fillérrel adták drágábban a csokoládét. 7. Csak 5 perccel a menetidő előtt indítot­ták a nagykanizsai vo­natot, s így most csak 15 utas maradt le, , % RCSON Szakkönyv A barcsi járási könyv­tárat az utóbbi időben elárasztják különböző szakkönyvekkel, míg if­júsági könyvet nem kül­denek. A helyzet ma , szakkönyv! körülbelül így fest: ha egy kis úttörő kéri az »Egri csillagok«-at, ke­zébe nyomhatják »A csillagfürttermesztés pro­blémái«-!, Verne Gyula »Két év vakáció«-ja he­lyett az »Évelő növé­nyek« című könyvet, Jó­kai helyett az »Agrobio­logie«-^ az »Ifjú város« helyett a trágyakezelés szakkönyvét, a »Sztálin- városi gyerekek« című könyv helyett a »Szarvasmarha törzs­könyvezési eljárások módszertana« c. könyvet. Mit tehet ilyenkor az út­törő, aki olvasni akar? Odavágja a máshol szük­séges, de őt nem érdek­lő szakirodalmat. S hogy hová lesznek az ifjúsági könyvek? Azokat ' bizonyára az agrártudományi egye­temre küldik , , , MÉRTÉK után (A barcsi cipészipari KTSZ mértékutáni bolt­jában.) Rendelő: Nem gondol­ja, mester, hogy egy ki­csit nagyra méretezték ezt a cipőt, annak elle­nére, hogy pontos mére­tet vettek? Cipész: Dehogy, ké­rem. Mi ezt előrelátóan készítettük így, Tessék megnyugodni, nem baj, ha nagyobb a cipő, majd bele fog nőni a láb. Rendelő: Ekkorát már nem fog nőni az én lá­bam. Cipész: Akkor tessék visszahozni, 100 forintért kisebbre vesszük. Mert ha a láb nem, nőjön leg­alább a KTSZ jövedel­me. Levél ^/HaeeaLiha Kedves marcali férfi­társaim! Olvastam pa­naszotokat a borotva­pengehiányról. Értesíte­lek benneteket, hogy itt Barcson ugyanilyen fér­SZÉP ÁLMOKAT! Kevesen tudják, hogy a barcsi kultúrotthon miért nem készült el ha­táridőre. Az történt ugyanis, hogy a tervező- iroda jó pár hónapos ké­sésekkel küldte a terve­ket. Igaz, ebben nem a tervezőiroda a hibás, ha­nem az a bizonyos kal­kulátor, aki a tervezés munkájába nem számí­totta be az alvási időt. Mert bizony azt is be kellett volna számítania. Fárasztó munka lehet a tervezés, mert a tervező- irodát gyakran elnyom­ja az álom, s elszunnyad jónéhány hónapig a ter­veken. Az építők csak várjanak, a kultúrcso- portok szintén. Hadd aludjon csak a tervező- iroda, ha tud aludni a sűrű csuklástól, mert ugyancsak gyakran em­legetik. Szép álmokat . . . ! figondok állnak fenn, itt sem lehet pengét kapni, s épp ezért örömmel fo­gadtuk újítási javasla­totokat a kaszapengével való borotválkozásról. A baj azonban az, hogy itt kaszapengét sem lehet kapnb Épp ezért ké­rünk benneteket, hogy vásároljatok szántunkra Marcaliban egy-ket ka­szapengét s mellékelje­tek hozzá használati utasítást is. Kérésünk teljesítését várva, üdvözletünket küldjük: az újítás fel- használásának reményé­ben most már boldog, borostásállú barcsi fér- fiak. Apróhirdetés Vásárlás. A barcsi filmszínház részére szel­lőztetőberendezést, vala­mint jobb székeket ke­resnek a barcsi mozilá­togatók. Elveszett. 26 barcsi pedagógus elvesztette a kultúráiét iránti érdek­lődését és szeretetét. A becsületes megtaláló illő jutalomban részesül. Jelige: í Lenne Barcson kultúr­áiét, Hogyha vele törődnének. Viszontlátásra a jövő héten Kaposvárott! »SOMOGYI KARIKAS« — Nagy Tamás —* \

Next

/
Thumbnails
Contents