Somogyi Néplap, 1954. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1954-01-06 / 4. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1953 január 8. A Tá ncsics Mihály gimnázium 1953. évi munkájáról SPORT® Lelkes és hangulatos ünnepség zajlott le a Táncsics gimnáziumban az 1953-as év utolsó tanítási napján. A MÉH Vállalat kiküldötte ünnepség keretében osztotta ki a novemberi fémgyüjtőhónap folyamán jó munkát végzett tanulóknak a megérdemelt jutalmakat. Rabóczki Ede IV. o. jeles tanuló »Kiváló fémgyüj- tő« miniszteri kitüntetést és 100 forint jutalmat, Nedevics András II. o. tanuló néprádiót, a Kossuth- és Tán- csics-brigád tagjai vásárlási utalványokat, futballt kaptak. A Táncsics gimnázium a novemberi fémgyűjtésben is első lett a kaposvári középiskolák között. Ismét gazdagodott az iskola »becsület-könyve«. Uj nevek kerültek a nyári termelőmunkában dicsőséget szerzett sztálinvárosi győztesek nevei mellé. A nyáron a Táncsics gimnázium építőbrigádja már másodízben nyerte el az országos vándorzászlót Sztálinvárosban, mint az ország legjobb építőbrigádja. Külön jelentősége a győzelemnek, hogy a brigád 10 tanulója közül 8 kitűnő és 2 jeles. Ez azt mutatja, hogy az, aki a mindennapi iskolai munkáját becsületesen és jól végzi, arra számíthatunk az is- kolánkívüli munkában is. Az intézet tanulói a DISZ kezdeményezésére kulturális alapot létesítettek, hogy ebből fedezzék a 150 tagú énekkar budapesti rádiószereplésének költségeit, valamint az iskolai kirándulások segélyezéseit. Szeptembertől decemberig kb. 10 ezer forint összeget hoztak össze erre a célra. Miből teremtették elő ezt a nagy összeget? Nagyberekben háromnapos termelőmunkán vettek részt a tanulók s keresetüket erre a célra fordították. Emellett vasárnaponként 40 —50-es önkéntes brigádokban gyapotot szedtek, napraforgót törtek stb. A kulturális alapot emelte az irodalmi és művészeti szakkör Csoko- nai-emlékest színházi előadásának jövedelme. Csaknem 250 tanuló lázas készülődése jellemezte az előadás előtti 3—4 hét szabadidejének munkáját. Színvonalas és tanulságos műsorral szórakoztatta és tanította intézetünk ifjúsága tanulótársait, Kaposvár dolgozóit. Ezen az esten tükröződött az intézet tanulóinak az a szép és helyes kezdeményezése, hogy közelebb hozza a kaposvári középiskolák tanulóit egymáshoz. Ezt kívánja elérni azzal, hogy a 150 tagú énekkar a Leány- gimnázium tanulóival, az 50 tagú tánccsoport pedig a Közgazdasági Technikum tanulóival közösen végzi azt a lelkes munkát, melynek eredményét többször láthatták már Kaposvár dolgozói. S hogy ez az összefogás erőt és színvonalat jelent, bizonyítja az elmúlt év kultúrversenye, ahol az egyesített énekkar és a tánccsoport kiemelkedő eredményt ért el. De nem lenne helyes és teljes a kép, ha ez a rövid beszámoló ezekkel az iskolai tanulmányokkal csak közvetett kapcsolatban lévő társadalmi munkákkal foglalkozna csupán. Az elmúlt év iskolai munkájában különös jelentőséget nyert a Rákosi tanulmányi verseny. Szakköreink egyrésze szívós munkával készült erre a nagy szellemi tornára. A szorgalmas munkának meg is lett az eredménye. Intézetünk tanulói az iskolai, megyei versenyeken át minden tárgyból az országos döntőbe kerültek s ott jutalomban részesültek. E versenyen kívül a politechnikai képzést szolgáló szakkörök is komoly eredményt értek el. A biológiai szakkör működése már nemcsak megye- szerte, de országos viszonylatban is kiemelkedő. Ez nagyrészt Marián Miklós »Kiváló tanár« kitüntetésben részesült nevelő odaadó irányító munkájának eredménye. Terrarium, aqua-terrarium, aquarium építése és kezelése már minden szakköri tagnak természetes és mindennapos munkája. Vagy az élőállattenyészet, a kígyók, békák, tengerimalacok, fehér patkányok, teknősök, baglyok, rókák kezelése, tudományos megfigyelése, boncolása az igazi természet- tudományos oktatás elmélyítését célozza. De boldogan fúrnak-faragnak a már esztergapaddal is rendelkező technikai szakkör tagjai, akik rádiót építenek, műszereket javítanak stb. A jövő mérnökei, technikusai fejlesztik politechnikai ismereteiket, készségeiket. De ezen túlmenően a természet megismerése és megfigyelése komoly próbára telte a Baláta-tó környékére gyakran kirándult kutatóbrigád tagjait. A fekete vipera fogása például komoly előkészületeket és nem kis lelkierőt igénylő tudományos kirándulást jelentett. Intézeti kirándulásainkat az »Ismerd meg hazánkat« mozgalom keretében egyre növekvő számban és távolságra rendeztük. Igen tanulságosak azok a beszámolók, melyeket az aggteleki, bakonyi, lillafüredi, egri, keszthelyi, pécsi, szigetvári kirándulások előtt és után rendeztek a kirándulásvezetők, ahol levetítik a kirándulásokról készített, színes filmeket. így a kirándulások nemcsak szórakozást, de elsősorban tanulást jelentenek a haladó hagyományok ápolása, a hazafias nevelés célkitűzései mellett. Az iskolai sportkör munkája az elmúlt évben javulást mutatott. A szakosztályok közül elsősorban a kosárlabdacsapat működését kell kiemelni, nemcsak azért, mert az országos döntőbe jutott, hanem azért is, mert a 8 legjobb kosaras közül 6 kitűnő tanuló van. De "Javult az eredmény az atlétika, úszás és labdarúgás területén is. A megye ifjúsági válogatott úszócsapata csaknem teljes egészében intézetünk tanulói köNINCS BÉKE AZ OLAJFÁK ALATT OLASZ FILM Közép "Olaszország hegyes vidékének pásztomépe között játszódik a film cselekménye, Francesco Domini ci története. Giuseppe De Santis, a rendező maga is annak a vidéknek a szülöttje és való események alapján készítette el művét. A náci megszállók felperzselt vidékeket, kifosztott birtokokat hagytak maguk mögött, sok családnak még egy birkája sem maradt. A szegény pásztorokra nemcsak a háború terhei nehezednek, a gazdagabbak i' fosztogatják őket. Bonfiglio, a környék ura elrabolja a katonáskodó Francesco Dominici, egy szegény pásztor juhait. Amikor a visszatérő Francesco elkeseredésében visszaszerzi állatait, Bonfiglio fegyverrel veti magát utána. Francescot már nem éri utói, ezért bosszúból húgán erőszakot követ el, majd csendőröket uszít a fiúra, Francescot elfogják. A film egyik legizgalmasabb része a bírósági tárgyalás, ahol a pásztoroknak Francesco mellett kellene tanuskodniok. A vádlott magára marad, már csak Luciában, szerelmében bízhat, aki megígérte, hogy kitart mellette. Bonfiglionak adósa a fél környék, beleértve Lucia szüleit is. Ezért az összes tanuk félelmükben Francesco ellen vallanak. Luciát szülei a gazdag úrhoz akarják kényszeríteni és ráveszik, hogy ő is hamisan tanúskodjon. Francescot hosszú évekre elítélik. Az idő folyamán egyre nő a pásztorok elkeseredése a harácsoló Bonflglioval szemben, aki ráteszi kezét a környék összes legelőire. Az egyszerű embereknek kinyílik a szemük, harcba szállnak az emberibb életért: a hegyekbe menekülő Francesco köré csoportosulnak és elhatározzák, hogy börtönbe küldik kínzójukat. Lucia is elhagyja szüleit és követi szerelmesét. A pásztorok ügyes csellel megakadályozzák, hogy a csendőrök elfogják Francescot. Bonfiglio az üldözött Francescot orvul megtámadja, de az életre-halálra szóló küzdelemben életét veszti. A film azzal fejeződik be, hogy Francesco perében újrafelvételt kérnek. I A marshallizált Olaszország cenzúrája csak módosításokkal engedélyezte a film bemutatását. De Santis erről így nyilatkozott: »Azokat a szavakat, amelyeknél _ úgy látszik —a törvény ellenére felemeltem hangomat, a cenzúra rendelkezésére kivágták, államhatalom elleni izgatás címén. A tisztelt cenzorok különös figyelemmel kísérik munkámat, mivel a kommunista párt tagja vagyok és azt hiszik, joguk van filmem megnyirbálásához«. A filmet Olaszországban a dolgozók nagy szeretettel fogadták. Az »Unita« így írt róla: ■, A »Nincs béke az olajfák alatt« minden nézőben feltétlenül felkelti azt a gondolatot, hogy itt az ideje a földosztásnak és a kizsákmányolás megszüntetésének. A film az olasz Valóság egy hiteles része. (A filmet január 7—10-ig a Vörös Csillag filmszínház mutatja be.) zül kerül ki. A labdarúgásban pedig a kitűnő Stadler és a jeles Gyánó érték el a legjobb sporteredményt. Reméljük, hogy az új patronálással, amit a Textilművek Vörös Lobogó sportköre kapott meg, az iskolai sportkör munkája további lehetőségeket nyer. Az elmúlt iskolai évben végzett 116 érettségizett tanulónk közül kiiencvenen tanulnak tovább a különböző egyetemeken és főiskolákon. Nevelőknek és tanulóknak egyaránt jóelső érzés, hogy végzett növendékeink szoros kapcsolatot tartanak volt iskolájukkal. A tanév elején több tanuló levélben számolt be egyetemi életéről. Csak egyből idézünk a sok közül: »Biztosan nem az első leszek, aki levelemmel felkeresem a IV. C. osztály tagjai közül. A szeretet és megértés, amellyel tanár elvtárs bennünket vezetett, tanított, magával hozza azt, hogy a mi vonzalmunk sem szűnik meg az iskolából való eltávozásunk után. örömmel közölhetem, hogy Tóthnak egy, Zákányinak pedig két ötös felelete van oroszból s ez utóbbi, szakja egyik legjobb haladó oroszosa. Marxizmusból is könnyen haladunk a nagy anyag ellenére, hála Páti tanár elvtárs lelkiismeretes munkájá- I nak, amit most tudunk csak igazán értékelni. Bízom benne, hogy a jövőben is jó szereplésünkről számolhatunk be és megbecsülést szerezhetünk a Táncsics gimnáziumnak«. így növekszik, bővül a Táncsics gimnázium nagy családia. s fogadja büszke örömmel, buzdítással, esetleg intő szóval az öreg Alma Mater az oda visszatérő öreg diákjait. Az intézet elmúlt évi munkájáról innen-onnan ezeket szedegettük ösz- sze Az eredmények mögött sok-sok mindennapos nevelői munka, erőfeszítés, tanulói kötelességteljesítés, áldozatvállalás van. Ebben a munkában igen komoly segítséget adott az iskolai DISZ- szervezet. Természetesen nemcsak eredmények, hanem hiányosságok is jelentkeztek az elmúlt évi munkákban. Az öntudatos fegyelem, az egymás segítése, az állandó munka, az állami tulajdon megvédése, a jó közösségi szellem kialakítása terén még tennivaló vár nevelőkre és tanulókra egyaránt. Az 1954-es esztendőben az új kor- mányprogramm megvalósítása a mi munkánkban is a minőségi munka megjavítását jelenti. Felelősségteljes, de a legszebb munka vár ránk: jö- vőnknek, boldog szocialista társadalmunknak vezetőit, a jövő értelmiségét nevelni Ennek a munkának valóban olyannak kell lennie, timely méltó az ország eddigi hatalmas teljesítményeihez. Bízunk abban, hogy a párt segítségével, támogatásával és irányításával ennek a munkának meg is fogunk felelni, mert meg akarunk felelni. Merő Béla igazgató BIZTOSÍTSUK a téli sport IDÉNY Jó ELŐKÉSZÍTÉSÉT A teli sportidény a testnevelési és sport- bizottságok és spo rteg yesületek részére az erőgyűjtés időszaka. Az elmúlt év során szerzett tapasztalatok értékelése, az év során felmerült elmaradások felszámolása erre az időszakra esik. A téli sporlidény alatt kell a sportszervezeteknek a sportolók nevelése, a sportoktatás, a sportszervezés elvi kérdéseivel is foglalkozni. Ezeknek a kérdéseknek tanulmányozása, tisztázása elengedhetetlen a sportoktatási munka minőségének megjavításában. Ezeknek a feladatoknak a végrehajtása további feltételét jelenti az elkövetkező év eredményesebb munkájának is. A sportkörök elnökségei, a szakosztáiyve- 1 zetők, az edzők, csapatkapitányok, sportolók bevonásával készítsék «1 évi munkájuk • értékeléséi, ezen belül különös gondot fordítsanak a szakosztályokban folyó nevelő-, . oktatómunka értékelésére, a kezdő és ifjú- ' sági sportolók között végzett sportoktaíáa j értékelésére. A sportkör évi munkájáról szóló ; jelentését a sportkör elnöke terjesbe aj tag- | gyűlés elé megvitatásra. 1 A sportegyes öletek és sportkörök ogyes ■ sportágakban, valamint az egyes szakosz- ! tályokban folyó sportoktatási munkáról tart- ! sanaik beszámolót. A beszámolóit a szakoszlá- ] lyokban, sportkörökben folyó munka értékelése alapján készítsék el. Vessék fel a sportágakban mutatkozó főbb kérdéseket és azokat széles nyilvánosság bevonásával vitassák meg. A téli idényben a (sportszervezeteknek kevesebb versenyt kell leboovoM- taniok, ezért erejüket jobban csoport© sitii ártják az oktatási feladatok elvégzésére. A TSB-k a társadalmi szövetségek részére rendezzenek előadássorozatokat, vitákat feladataikról és azok megoldásáról; különösen a/ elnökség és a legfontosabb bizottságok — edzőtanács, minősítő bizottság, szervezési bizottság, ifjúsági bizottság, valamint a játékvezető és versenybíró tanácsok — feladatairól kell részletes, körültekintő előadásokat rendezni. A már működő társadalmi oktatói, segédoktatói tanfolyamok részére fokozottabban biztosítsák a zavartalan és színvonalas lebonyolítási feltételeit. Elsősorban az előadók gondos kiválasztásával, felkészítésével. A sportkörök sportoktatási bizottságai segítségével szervezzenek a minősített és társadalmi edzők részére továbbképző előadás- sorozatokat, vitákat. Ezeken a vitákon értékeljék a sportkörökben folyó sportoktatási ■ munka főbb kérdéseit. Gondoskodjanak ezenkívül az edzők általános műveltségének emeléséről is. A sportkörök és a járási TSB-k rendezzenek a fiatal játékvezetők és versenybírók részére tanfolyamokat, hogy a tömegversenyek, üzemi bajnokságok, falusi kupák zavartalanul bonyolódhassanak tfe. PETŐFI ÜNNEPSÉG KISKŐRÖSÖN December 31-én a Petőfi Em- lékitársia^ájd rendezésében K’^íkö* rösoti Petőfi Hét Icezdod&tt, ame'llyroeik Iker etében Szilveszterkor ‘éjféli 12 órakor a község lakói zenés é.s fálklfyáts felvonulást (rendeztek PeJjő£i S'ziffiih ázáihoz, s meg- ünmepéVjéik a szabadság nsify 'költőié születésének 131. évt'otrcWó- ját. Vámos József, a járási tanács elnöke mondott ünnepi beszédet, maijd meigfcoszortizfák a köQt<S szü- 1 öházán lté vő emléktáb lát. A Petőfi Hót során január 3- á-n Kiskőrösön új járási kiuiHúr- bázaf avatnak. A község filmszínházában ez alkalommal! mutátják be a „FöHámadott a fen,gar“ c. színes, magyar történelmű film- alkotási idöjarasjelentés Várható időjárás szerda estig: Az ország délnyugati felében fel- hősebb idő, ott néhány helyen havazás, máshol kevés felhő. Mérsékelt északkeleti, keleti szél, az éjszakai lehűlés főként keleten erősödik. A nappali hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére szerdán reggel: a Dunántúlon mínusz 9, mínusz 12, a Duna-Tisza közén mínusz 14, mínusz 17, északon -*s a Tiszántúlon mínusz 17, mínusz 20, délben nyugaton mínusz 3, mínusz 6, keleten mínusz 6, mínusz 9 fok között. * * * A fűtés alapjául szolgáló várható közéohőmérsékleti érték: mínusz 5 fok alatt. Az idénysportok alapozó időszaka az edzéstervek szerint a téli hónapokra csík. Mlétir kában, kerékpározásban, úszásban, a »portjátékokban, valamint a többi idény sporthaj* a téli hónapok alatt keld szabadtéri és- termi edzésekkel a versenyzők általános fizikai felkészítését biztosítani. A sportkörök vezetői gondoskodjanak arról, hogy szakosztályaik sportolói megfelelő edzési lehel őségeket kapjanak. A testnevelési és sportbizottságok és a társadalmi sportszövetségek rendszeresen ellenőrizzék a sportkörök téft edzéseit. A versenyek előkészítése és rendezése terén fokozottabb figyelmet kell tanúsítani és- a rendezvények színvonalának emelését kell biztosítani. Különös gondot kéül fordítani a» alapfokú, ifjúsági és III. osztályú tornaversenyek megrendezésére, valamint a falusi sportkörök téli verseny program m jónak összeállítására. A versenyzők általános elméfjeti és igzaäkmsa* képzését az illetékes TSB-k és a. sportkörök segítsék elő. Egy-egy sportágban rendezzenek szabáh-magyarázatot, tartsanak előadásokat a versenyzők magatartásáról, sport- Icchnikai, taktikai kérdésekről. A minősítési szabályzat értelmében 1 dal- ben valamennyi sportolónak rendelkezni« Lett már új minősítési igazolvánnyal, vagy rajt>* engedéllyel, mert a versenyzők csak ezeknek a birtokában vehetnek részt bajnokságokon és versenyeken. Miután ezen a területen még mindig nagyfokú lemaradás mutatkozik, a téli hónapok alatt a sportköröknek ezt ai lemaradást fel kelői számobríok. A TSB-k mellett működő társadalmi sportszövetségek minősítő bizottságai nyújtsanak segítséget a sportköröknek a lemaradás felszámolására, a minősítés gyor9 és zavartalan lebonyolítására. A sportkörök fontos feladata a kötelezd»» MIIK előadások tervszerű megtartása. Vonják u*ss7.c a különböző fokozatú próbá/.ás< kot törekedjenek arra, hogy egy-egy előadásra* minél nagyobb számú hallgatóságot mozgósítsanak. Szervezzék meg a sportköri MILE bizottságok képzését, továbbképzését. A bizottságok eredményes munkájának fontos feltétele az, hogy Ismerjék feladataikat és azoknak végrejiajtá>i módját. Eleniezzék e’tmult év hiányosságait, hibáit és dolgozzanak ki munkamódszert ezeknek a kiküszöbölésére. Az eddig elmondottakból láthatjuk, hogy a sportköri vezetőkre fontos feladaC háruF a téli időszakban is és az 1054. évben csak úgy fogunk eredményes munkát végezni, ha 'portköri vezetők és a sportkörök felsőbb szerved összefognak és együttesen dolgoznak: a megye sportjának felemelkedése érdekében. A falu jobb áruellátása érdelei) f Nz fÉúmszletati M mill Mm A fö'ídmű v eS'S zö ve th i kisheresíkedelmi hálózat fejilesz'öscre 1953-ban 50 mílüiió forintot fordítottak, JeiIienJeg több mint 7500 földműves sző vetkezeti bolt bőséges árukész'le'ében váSogatbatmalk a dolgozó parasztok. Gej<$íédenj IközefJ 2 miffl'ő forintos beruházással fö’jdművesszövetke- zeti kis áruház nyílt, ahol 2 és fél millió forint a h-avi forgalom, Izsákon, Keceilen, Bugacon, Rákócziiéi vám. és több községben is van már kisárúház. A kormányprogramam elhangzása óta 80-nlí több új vegyesboltot nyitottak. 28 olyan !k:«ítöz— s égben nyílt új bolt, ahol eddig' egyá’jtaíán nem voStt. 370 boltban pedig olyan cikkekkel bővítették az árukészletet, amiért azelőtt «' városba ikeSfett mienni. Olllyan kis* községekben és tanyákon, ahol s* kislétszámú lakosság számáira nem szüksége® áUifendó boütot fenntartani, 100 házliboiltot Ízesítettek. Ezeket a boltke zélőík saját munkájúik mellett naponta pár ónán áifc tartják nyitva. Többszáz különböző gépet kaptak 1953-bar> az erdőgazdaságok gyomirtóeke, 40 kuítivátor, 25 traktoroké,, 3 SztaHimyec, 40 lékapa,, 100 fenyőmagvetö, 40 permetezői, és 40 porzógép, 50 csérnél ekiemelő és 30 csemeteülrtető gép. Emellett számos boromai, tárcsa és más gép könnyíti az erdőgazdasági munkákat. Az erdőgazdasági dolgozók műn* ka viszonyainak megjavítása érdekében 50 traktoros lakókocsit, 30 ivó vizes lajt kocsit, Baján 25 szermélyes tanyahajót és más értékes felszereSfést kaptak az erdőgazdaságok. Az erdőgazdaságok a fakitermeléshez, rakodáshoz, szállításhoz és más munkákhoz többszáz különböző gépet kaptak 1953-iban. Többek között 90 benzinmotoros csőriét, báron* 1 olyan elektromos villás emelő targoncát, amellyel1 naponta több mint 80 köbméter fát tudnak vagonba rakni. Kaptak 40 vEK'any láncfűrészt, 90 rönikköze- litö kerékpárt 50 villanymotort, 50 traktor pótkocsit és 20 különböző rakodó- és szállítógépet. Számos különféle talajművelő gép is érkezett az erdőgazdaságokba. ügy például: 5 Zetor, 60 Gőzkazánok Sütésére vizsgázott Sütőket azonnaft felveszünk. 73/4. sz. Építőipari Vállalat Gépészete Kaposvár, Május 1-u. 8. Segédmunkásokat, zsákolókat és goibonarak- J tári dolgozókat felvételre keresünk. Kapos» vári Nagymalom. A Kaposvári ÁHami BetegápolÓHŐké.pzö Iskola január 11-én induló évfolyamára korlátolt számú helybeli, vagy környéki jefieurt- kezőket elfogadunk Felvételi feltételek még- 1 tudhatók az iskolavezet őségnél: Kaposvár, Közkórház Ápolónőképző IskoEa. Jelentkezés határidő: jannár 4. A Helyőrségi Tiszti Klubban a hirdetett képző- művészeti kör foglalkozása technikai okokból elmarad. December 21—31-ig jelzett leltározásunkat 1954 január 3—6-ig tartjuk meg, ez idő alatt az árukiszoligáiás szünetel. Somogymc* gyei Va>s és Műszaki Vállalat. A Kaposvári Textilművek fonótnmilókat felvesz 16—28 éves korig, felvétel minden 1 nap van. SOMOGYI NÉPLAP Pelei ős szerkesztő: Zsurakovszki Mihi:» Felelős kiadó: Tóth István. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor-a fi Telefon: 901, 468. Kiadóhivatal:. Kaposvár, Május í-utes !2 Telefon: 999. Somogyinegyei Nyomdaipari Vállalat Kaposvár, Latiak a Sándor-u. 6. Telefon: Sift Nyomdáért felel: Hidas János.