Somogyi Néplap, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-25 / 302. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1953 december 25. VÁ N Y K A A. Csehov igaz karácsonyi története VANYKA ZSUKOV kilenc- esztendős gyermek volt, s három hónapja Aljachinhoz, a suszterhoz adták inasnak. Karácsonykor egész éjtszaka le sem feküdt. Megvárta, amíg a mester és a segédek elvonulnak az éjféli misére, s aztán kivette a mesterládából a tintásüveget, egy tollszárat, rozsdás tollat, maga elé tett egy gondosan kisimítgatott papírlapot és írni kezdett. Mielőtt az első betűt leírta volna, néhányszor félénken az ajtó és ablak felé pislantott, majd fölnézett a homályos szentképre, amelytől jobbra is, balra is polcok húzódtak kaptafákkal, s még a lélekzetét is visszafojtotta. A papírlap a pádon volt kiterítve, ő pedig a pad előtt térdelt. „Kedves nagyapám, Konsztan- tin Makarics! — kezdte a levelet. — Levelet írok neked. Karácsonyi üdvözletemet küldöm és kívánok neked minden jót Istentől. Nincs nekem sem apám, sem anyám, csak te maradtál meg nekem.“ Vanyka szemeit a sötét ablak felé fordította, amelyen visszatükröződött a gyertyafény és élénken maga elé képzelte nagyapját. Konsztantin Makaricsot, aki Zsivarev uraságéknál az éjjeli őr szolgálatát látta el. Ez a kicsi, kiszikkadt és mégis páratlanul fürge és mozgékony öregember, a maga hatvanöt évével, örökké nevető arcával és italos szemeivel. Nappal a cselédkonyhában aludt, vagy a szakácsnőkkel mókázott, éjtszaka pedig egy szerű köpenyébe burkolózva, a majort járta köröskörül, kereplőjével zörgetve. Mellette lépked tek lehorgasztott fejjel, a vén Gesztenye, meg a fiatal Szurok, emezt azért hívták így, mert égé szén fekete volt, a termete pedig nyúlánk, akár a menyété. Ez a Szurok nagyon tisztességtudó kutya volt és szelíd, mindenkihez egyaránt nyájasan mutatkozott, gazdáihoz csak úgy, mint az ide genekhez, de valójában nem előlegezett bizalmat senkinek. Tisz tességtudása és nyájassága mögött álnok képmutatás rejtőzött. Senki nálánál jobban nem értett ahhoz, hogyan kell éppen a kellő időben odasurrani és a lábikrába kapni, behatolni a pincébe, vagy ellopni a paraszttól a tyúkot. Nem egyszer leverték a hátsó lábait, két alkalommal már hurkot is vetettek a nyakába, szinte minden héten félholtra verték, de ő mindig meggyógyult. NAGYAPÓ most minden bizonnyal ott áll a kapuban, szemével a falu templomának élénkpiros ablaka felé hunyorít és psztócsizmáival topogva, a cse- éd seggel tréfálkozik. Kereplőjét öve mellé erősítette. Csapkod a kezeivel, dörzsölgeti a hideg miatt és öregesen kuncogva, majd a szobalányba, majd a szakács- néba köt bele. — Nem szippantanál egy kicsit a tubákomból? — kérdezgeti az asszonyoknak nyújtva dohányosszelencéjét. Az asszonyok szippantanak és tüsszentenek. Nagyapó leírhatatlan jókedvre derül, haragosan kacag és felkiált: — No csak, még odafagy az orrotok. Még a kutyákkal is megszagol- tatja a tubákot. Gesztenye tüsz- szent, elhúzza az orrát és sértődötten odébb somfordái. Szurok, már csak illendőségből is, nem tüsszent, csak a farkát csóválja. Az idő pompás. A levegő csendes, átlátszó és friss. Az éjtszaka sötét, mégis látni lehet az egész falut fehér tetőivel és a kéményekből felszálló füsttel, a fákat ezüst tel teleszórt ágaikkal, a hóbuckákat. Az egész égbolt tele van szórva vidáman pislogó csillagokkal és a Tejút olyan világosan rajzolódik ki, mintha csak az ünnep előestéjén mosták volna fel és dörzsölték volna szép fényesre friss hóval. Vanyka felsóhajtott, bemártotta a tollat újra és folytatta az írást. „Tegnap kegyetlenül kikaptam. A gazdám hajamnál fogva ráncigáit ki az udvarra és szíjjal vert ki, mert miközben kisgyermekét ringattam a bölcsőben, véletlenül elaludtam. Múlt héten meg a mesterné asszony heringet tisztí- tatott velem, s mert én a farkánál kezdtem, ő fogta a heringet és az arcomba vágta. A segédurak az én rovásomra mulatnak, a korcsmába küldözgetnek pálinkáért és arra kényszerítenek, hogy a gazdáéktól uborkát lopjak, s aztán a gazda azt vágja hozzám, amit éppen kezeügyében talál. Ennem sincs mit. Reggel adnak egy darab kenyeret, ebédre kását, vacsorára megint puszta kenyeret, ha tea vagy káposztaleves van, abban maguk dúskálnak. Szalmán kell feküdnöm, de ha a gyerekük sír, egyátalán nem szabad aludnom, hanem a bölcsőt kell ringatnom. Kedves nagyapám, könyörülj meg rajtam és vigyél haza engem innét a faluba, itt nincs többé maradásom... Lábaidhoz borulva kérlek és mindig imádkozni fogok Istenhez, csak vigyél el innét, mert itt meghalok. ..“ Vanyka szája sírásra görbült, szurtos öklével megtörölte szemét és felzokogott. „Én majd dohányt morzsolok neked — folytatta — és imádkozom érted, s ha valami bajod lesz velem, akár el is verhetsz, mint a kétfenekű dobot. De ha úgy gondolod, hogy semmi hasznomat sem vennéd, akkor Krisztus irgalmára bekérezkednék boltoshoz csizmát tisztítani, vagy elmennék Fredka helyébe pásztornak. Kedves nagyapám, itt nem vár rám más, csak a halál Haza szöknék én gyalog is a falunkba, de nincs csizmám és félek, hogy megfagynék útközben És ha nagyra növök, én foglak eltartani és senkinek nem engedem, hogy bántson téged, s ha meghalsz, imádkozni fogok lelked üdvösségéért, ugyanúgy, mint Pelágia mamáért.“ „MOSZKVA NAGY VÁROS. Fényes úri házak és sok ló, de juhok egyáltalán nincsenek és a kutyák sem harapósak. Itt nem járnak fényes csillaggal a gyermekek és senkit sem engednek énekelni a kóruson és egyszer a boltban, a kirakatban láttam egy horgot, mindjárt a zsineggel együtt árulják és minden halhoz jó, nagyon erős, úgyhogy egyetlen horog akár egy púd súlyú harcsát is meg tud tartani. Láttam olyan boltokat is, amelyekben puskákat árulnak, méghozzá uraknak valót, száz rubelbe is belekerül egy... S a mészárszékekben fajdkakast is árulnak és fácánt és nyulat, de hogy hol lőtték, azt nem mondják meg.“ „Kedves nagyapa, ha az uraság karácsonyfát állít és mindenféle ajándék lesz alatta, hozzál nekem onnét aranyozott diót és tedd be a zöld ládikába. Kérj Olga Ignyatevna kisasszonytól és mondd meg, hogy Vanykának lesz.“ Vanyka görcsösen felzokogott és megint az ablak felé pillantott. Eszébe jutott, hogy az urak karácsonyfájáért mindig . nagyapó ment az erdőre és ilyenkor magával vitte unokáját is. Boldog idők voltak azok. Nagyapó krákogott, a fagy is csikorgóit, s amikor ránézett Vanyka, neki is krákognia kellett. Megtörtént, hogy mielőtt kivágta volna a fenyőfát, nagyapó elővette a szelencét, hosszan szippantott a tubákból és mosolyogva nézett a didergő Vanyus- kára... A fiatal, dérlepte fenyők mozdulatlanul álltak és várták, melyikük fog most meghalni? Honnét, honnét nem, a hóbuckákon át egy nyúl futott végig, mintha puskából lőtték volna ki. Nagyapó nem állta meg, hogy föl ne kiáltson: Karácsony régen és ma — Fogd meg, fogd meg .. fogd meg! Oh, a kurtafarkú ördög! A KIVÁGOTT FENYŐFÁT nagyapó vonszolta az uraság házába, ott aztán átvették, hogy feldíszítsék..., Legtöbbet Olga Ignyatevna kisasszony foglalatoskodott vele, Vanyka kedvence. Amikor még élt Vanyka anyja, Pelágia és az uraságnál szolgált a belső cselédek között, Olga Ignyatevna édességgel tömte Vany- kát és unalmában tanítgatta őt olvasni, írni, számolni százig, sőt még kadrillt táncolni is megtanította. Mikor aztán Pelágia meghalt, Vanykát, a kis árvát kiküldték a cselédkonyhába nagyapóhoz, majd a cselédkonyhából Moszkvába, Aljachinhoz, a suszterhoz. .. „Gyere értem kedves nagyapa, folytatta Vanyka — Krisztus urunkra kérlek, és vigyél enge- met innét. Szánj meg engem, szegény árvát, hiszen itt mindenki engem ver, rettenetesen éhezem és olyan kibírhatatlan minden, hogy ki sem mondhatom, mindig csak sírok. A minap is a gazdám a kaptafával úgy fej bevágott, hogy elestem és alig tértem magamhoz. Tönkre van téve az életem, rosszabb a sorom, mint a kutyáé... Üdvözlöm még Aljenát és a félszemű Jegorkát és a kocsist, és a harmonikámat ne add oda senkinek. Maradok a te unokád, Iván Zsukov, kedves nagyapám, gyere értem." Vanyka négyrét hajtotta a teleírt lapot és elhelyezte a borítékban, melyet előző nap vásárolt egy kopejkáért. . . Gondolkozott egy keveset, majd bemártotta a tollat és ráírta a címzést: Nagyapónak falura Aztán megvakarta a füle tövét és elgondolkozva még ezt bigy- gyesztette hozzá: „Konsztantin Makaricsnak." Boldogan, hogy senki nem zavarta meg írás közben, fejébe húzta sapkáját, de bundácskát nem véve magára, egy szál ingben kiszaladt az utcára. .. A mészárszékben, ahol tegnap kérdezősködött, azt mondták neki, hogy a leveleket a postaládába szokták dobni, onnan viszik szét a föld minden tájára postakocsikon részeg kocsisokkal és csilingelő csengetyükkel. Vanyka az első postaládához futott és a drága levelet becsúsztatta a résen. .. Édes reménységben | ringatva magát, egy óra mulvá már mélyen aludt. Álmában látta a kemencét. És a kemencén ült nagyMéltóságos Alispán Ur! Alulírott azon alázatos kéréssel járulóik Méítóságos Alispán Úrhoz, kegyeskedjék a vármegyei szegényalapból részemre karácsonyi segély^ kiutalni. Gazdasági cseléd vagyok Ring Pál úr gálosfai bérletén. Évi jövedelmem 10 mázsa rozis, 8 mázsa búza, 8 pengő pénz, lakás és fa. Nyolc élő gyermekem van. Féleségem, Horváth Rozália 33 éves, én 40 éves vagyok. Gyermekeim: Mária 20 éves, Rozália 18 éves, János 14 éves. József 11 éves, Anna 9 éves, István 7 éves, Mihály 4 éves, Erzsébet 2 éves. A gabona, amit keresek, kenyérnek sem elég tizünknek. Gyermekeim közűi csak egy keres, a legidősebb, aki szolgál. Négy gyermekem iskolaköteles, de nem tudom őket iskolába küldeni, mert nem tudok nekik ruhát venni. Ha más segélyt nem fűd adni, kegyeskedjék iskolába]áró gyermekeim részére ruhafélét küldeni, I, hogy legalább iskolába járhassanak. Ha nem volnék nyomorban, szégyellenék kérni, de a nyomor és gyermekeim jövőjéért való aggódás késztet arra, hogy segélyért folyamodjak. Gálosfa, Szenthika-poszta, 1933 december 8-án. Alázatos tisztelettél: Salamon Ferenc gazdasági cseléd. * * * ' Somogy vármegye alispánjától. 9824/1. 1933. sz. Tárgy: Salamon Ferenc gazdasági cseléd karácsonyi segélyt kér. Körjegyző Urnák Gálost a. Értesítse a Szeniluka-pusztán lakó folyamodót, hogy kérése nem teljesíthető.-Kaposvár, 1933 december 13-án. Alispán. Alulírott Horváth Ferencné csurgói lakos azon alázatos kérelemmel fordulok Főméltóságú Asszonyhoz, engem karácsonyra nemi segélyben részesíteni szíveskedjék. Kérelmem alátámasztására legyen szabad felhoznom: Férjem: Horváth iFerenc csurgói laikos, foglalkozása zenész, régóta asztmában szenved, úgyszólván teljesen keresetképtelen. Egy héten két nap dolgozik — akkor is csak alig néhány fillért keres —-s a másik öt napon keresztül fekszik betegen. Éveken keresztül a legnagyobb nyomorban vagyunk. Kenyerünk, fánk nincsen. Ebben a mindinkább rosszabbodó télli időjárásiban hideg szobában vágytunk -kénytelenek meghúzódni s csak -akkor tudunk fűteni, hia a -polgárok -könyörülétből odavetnek egy-egy darab fát, vagy ágat, azonban a jelenlegi egyre nehezedő viszonyok között bizony ez lis mindinkább megszűnik s teOjjesen segítség nélkül vagyunk. "at gyermekünk van: a legkiGYERMEKEÍNK BOLDOG KARÁCSONYA V.alahánypzor (karácsonyi ümüe- peknet gondolok, szemem előtt látom gy érméidkor om szomorú karácsonyait. Látom az apák, anyák gonddal teli arcát, szomorú tekin~ tetéf, melyet a tőkés uralom zsarnoksága okozott. Ma egészen másak a;karácsonyok az emberek arcán mosoly. szemeiben ott csillog a boldog élet öröme. <Ilyen szép és boldog karácsonya még ni&m volt a dolgozóknak. Az én családom is gazdag karácsonynak örvend. Jutott bőven ajándékra. ruhám, játékra. Legtöbb ajándékot a gyermekek kap- 'tak; nadrágot, tanszert, cipőt, babát, miackórúhát, azonkívül játék- lovat,t. ilowska,fonót, labdát és rueg egyéb játékot. Ilyen szép. gazdag karácsony sem volt még családban, s kg szaloncitkrot, 1 kg kekszét, csokoládészeletet és 1 kg narancsot kaptak a gyermekek. Tudom, hogy nemcsak ,aa én családomba, hanem minden dolgozo családjába beköltözött a boldogság. Minden (szülőnek van miből vásárolni, van miből örömet <szerezni gy érmék einelc. Talcács Lajos cukorgyári dolgozó. TANULÓIFJÜSAGUNK BOLDOG KARÁCSONYA A ikaposvári közgazdasági gimnázium második emeleti nagyterme ünnepi fényben úszik. A meghívott vendégek .és a tanári testület tagjai elfoglalták hefyüköt. A színpadon hatalmas feldíszített fenyőfa áll. Alatta karácsonyi ajándéikok a-z új DISZ-tagok tagsági ikönyvei, tclötoUmk, szépirodalmi könyvek. Balogh elvtárs, az islcola MDP- szervezetének titkára nyitotta meg az ünnepélyt. Mindnyájunkat meghatottak szavai, melyekkel a szeretet lényegére és a béke védelmében kifejtendő munkánk és harcunk következetes ■véghezvitelére hívta fel figyelmünket. Balogh elvtárs ünnepi beszéde után vidám kultúrműsor szórakoztatta a meghívott vendégeket és az iskola diákjait. A műsor végeztével a DISZ-szervezet titkára kiosztotta az ajándékot azoknak a tanulóknak, akik becsülettel helytálltak a nyárit munkában és a tanulmányi eredményük jeles volt. A vidám ünnepélyen pillanatra elgondolkodtam. — milyen szép zs ma az ifjúság élete. Tanulhatunk és m'deg ibaráti körben tölthetjük a fenyőfa ünnepet. 1953 lúarácso- nya ifjúságunk megváltozott életét tükrözi éri ezt mutatja iskolánkban rendezett ünnepély is. Ezért mi is meg fogadtuk, hogy eredményes munkánkkal, jó tanulással teszünk hitet a béke ügye - mellett, hogy jó szakemberei, lelkes iépítői lehessünk egyre szépülő hazánknak. Wddl Mária apó, meztelen labait lógatva es a seMj ^„hónapos, * legnagyobb 13 levelet olvasta fel a konyhasze- \ éves_ Hi-ába fordultam eddig bár mélyzetnek. . . A kemence körül; h.ova) mindenütt elutasítottak, lábatlankodott Szurok és a far- ? kát csóválta. A szovjet állam gondoskodása a gyermekekről A szovjet állam és a Kommunista Párt minden előfeltételt megteremtett ahhoz, hogy a szovjet gyermekek képzett, kulturált, egészséges és erős emberekké fejlődjenek. A szocializmus országában minden iskoláskorú gyermek tanul. A negyedik ötéves terv éveiben bevezették az általános ingyenes hétosztályos oktatást. Napjainkban az ország nagyobb városaiban már áttérnek az általános középfokú oktatásra. A szovjet gyermekek számára megteremtették az iskolánkívüli gyermekintézmények széles hálózatát is. Uttörőpolotákat, színházakat, könyvtárakat, gyermekparkokat, stadionokat, gyermek- vasutakat építettek. A világon először a Szovjetunióban alapítottak állami gyermekkönyvkiadó vállalatot. vagy -ha adtak, csak annyit, egy n-apra volt elég. Gyermekeimet nem tudom iskolába küldeni, mert teljesen ruha f nélkül vannak otthon. A nagyobbak lerongyotfódoftan, a kisebbek egész nap az ágyban fekve cgy- szál pokrócba csavarva. Alázatosan könyörgöm Főméltóságú Asszony irgalmas szívéhez, szánakozzon rajtunk s juttasson bennünket abba a helyzetbe- hogy az idei karácsonyunkat kissé enyhültebben, boldogabban tölthes-sük el, hogy pár napra érezzük azt. a boldogságot, amit egy kis darabka kenyér és egy jobb rdha, vagy pár darab tűzifa hozlhaj számunkra. Csurgó, 1941 december 18-án. Alázatos leánya: Horváth Ferencné Csurgó, Mező-u. 7. S hogy mi left a sorsa Horváth Ferencné kérelmének — kérdezhetik «okán. Ugyanaz, mint a többi -százaké, melyeket a Megyéi Levéltár őriz. Ez a viliág már a múlté, csak m;nt keserű emlék él bennünk. A felszabadulás óta évről-évre szebb, boldogabb hétköznapunk, ünnepnapunk -egyaránt. Ma minden otthonban barátságos meleg,Játék, jó ruha, boldogság honol. Emlékezzünk! ... A BÉKE ÉS SZERETET ÜNNEPE Nagyatád község boldog népe őrömtől sugárzó arccal készül karácsony ünnepére Az utcákon nagy a forgalom, gondtalan apók, anyák, látogatják az üzletelőét. Ki "ruhát, könyvet, vagy éppen játékot vásárol gyermekének. Férj feleségéneit, feleség férjének vesz kedves ajándékot, hisz .van miből venni, nem úgy. mint lo—15 évvel ezelőtt, amikor a karácsonyi ünnepeket a nyomor jellemezte. Valamilcor bármennyire is filoaf tak ,a Szülők örömét szerezni gyermekeiknek, nem tehették. Azzal meg kellett etéged- niök, ha naponlcént egy-egy szelet kenyeret adhatok síró \gyermekük kezébe. Már minden kis házban ott van örökzöld fenyő, melynek meg-meg- zizzenő ágai azt súgj ált minden magyar anyának: soha. soha többé háborút, csak azt suttogja a kis fenyő: békét, békét minden népnek — ez a legszebb karácsonyi ajándék. Az 1953-as év karácsonya legyen a szeretet, a béke ünnepe. Ezen a karácsonyon köszönjétek meg gyermekek édesanyátok áldozatos. önzetlen munkáját, aki szívére Szorít és féltve őriz benneteket. Ezen a karácsonyon a béke galambja vigye hírül a világ minden tájára Nagyatád népének békeaka- rafát. boldog, gondtalan életét. Udvardy Jenőmé Nagyatád. , ,