Somogyi Néplap, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-19 / 297. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1953 december tfy HoSIIM felhívása 3 n'etnami-Peking (U,j Kína), A Vietnami Tájékoztató Iroda közli, hogy Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Közlápsaság elnöke Vietnam ellen- áíláisi háborúja kezdete 7. évfordulójának. küszöbéin felhívást intézett a ■vietnami néphez és csapatokhoz. .Népünk hősi ellenállási háborúja ragyogó sikereket arat katonai) politikai és gazdasági, továbbá kulturális téren egyaránt — mondja többek között a felihívás. Súlyos csapásokat mértünk az ellenségre ég súlyos veszteségeket okoztunk az ellenségnek. Az elmúlt hét esztendő alatt több mint 320 ezer ellenséges katonát semmisítettünk meg és elértük, hogy az ellenségnek katonaihiánya van. Az elmúlt hét esztendő alatt az ellenség háromezer milliárd frankot veszített- Gazdasági élete és pénzügyei e nagy kiadások miatt kimerültek, további amerikai segítséget kény- felen fcémí, így tehát egyre inkábő az Egyesült Államok igájába kényszerült. Ezek a tények az ellenség fokozódó gyengeségét és a mi növekvő erőnket bizonyítják. ( Minthogy háborúnk igazságos há- I ború, támogatja azt a francia nép, •támogatják a Franciaország ural- i ma alatti álló népek és az egész j világ békeszerető népei, amelyek j egyre nagyobb erővel harcainak a • franciák agresszív vietnami hábo- í rája elten. Ellenállási háborúnkat népünk növekvő egységével;, a francia nép és a világ békeszerető népeinek fokozódó támogatásával biztosan győzelemre visszük. Ho Si Minh hangsúlyozza: minthogy a francia gyarmatosítók folytatják agresszív háborújukat, a vietnami nép eltökélte, hogy még keményebb csapásokat mér rájuk, még több -ellenséges katonát semmisít meg és kiharcolja a végső győzelmet. De ha a francia kormány 'tárgyalások útján fegyverszünetet kíván elérni Vietnamban és békés eszközökkel kívánja megoldani a vietnami kérdést, ákíkor a Vietnami Demokratikus Köztársaság népe és kormánya kész tárgvalni a francia kormánnyal. A Francia Kommunista Párt közleménye az elnökválasztás második fordulója után Pénz® (MTI). A fha-ncia elnök- választás- .második fordulójában a kommunista csoport képviselői, miután a szavazás eső fordulója utón, üléslt tartották — Marcel’ Edmond' Naegefenre laldtálk szavazásukat. A szavazás második fordulója után a kcimmunii-Jta csoport 'közleményt adott ki. A közlemény a többi között iigy h'a,nigiz'ilk; , A nemzeitgyűlős és <a) köztársa" sági tanács kommunista csoportja, miután a szavazás első fondlulójá- ban Maróéi Cadbinre szavazott, elhatározta!, hagy a második fordulóban szavazatait Marcel * Edmond Naegielen, a szoeiiailiiata parit jeölt- je meldltt áldj® le, aki az ,,európai vócLelm-i közösség44 elfen foglalt állást. A .kommunisták ezzel a szavazással akarják hangsúlyozná Uzt a szilárd t lliatározás-ukalt, hogy mindent megtesznek azon francia férfiak és nők egységének meg- valösíltáeára, akik meig akarják ■menteni hazájuk fiügg-etl-ans-ag-et és meg 'akarják akadályozni a re_ vani-fezta Wellinmaölntnak az európai ■hadsereg leple alatt történő létrehozását. A kammunLiták ezzé! a szavazásis-atí kifejezésre juttatgáfc: miniden erejükkel azlért harcolnak, hogy diadailira juttassák a szocialista dolgozókká!]] valló skcióegység politikáját annak érdekében, hogy megakaidályczziáik a bonni és párizsi szerződésiek ratifikálását, harcot indítsanak az indokínai bekéért, harcoljanak a dolgozók követelésed" nők teljesítéséért, szociális. -vívmányaik m-agwédéséárt és a világi oktatásiért..4’ RÖVID KÜLFÖLDI HÍREK BERLIN Nyugatnémetországi liapj elenté- selk szerint egy stútgarti könyVki- adóváílalat a közeljövőben meg jelen te fi Ribbeutrop volt náci külügyminiszter, Nümbeiigben halálra ítélt és kivégzett háborús főbűnös emlékiratait. A kiadásra kerülő könyv kéziratát állítólag Rííhben- trop ibörtönceílájában találták. Ribbentrop emlékiratainak kiadása csupán egyik mozzanata annak a- széleskörű propaganda-akciónak, amelyet az Adenuuer-kllkk a náci háborús bűnösök „rehabilitálása“ érdekében folytat Nyugat- N ém etcrsz ágb an. MOSZKVA December 16-án Moszkvában a III. Szakszervezeti Vil'ágkomgresz- szu-s eredményeivel foglalkozó ak- tívaiértekezletet tartottak. A vendégek között Louis Sail!ant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára és Henri Jourdain, a Szak- szervezeti Világszövetség titkára is megjelent, A III. Szakszervezeti Világkongresszus eredményeiről N. M. Sver- nyik, a kongresszuson részvevő szovjet 'küldöttség vezetője, a Szovjetunió Szakszervezeted Központi Tanácsának elnöke tartott beszámolót. Az egybegyűlteik nagy lelkesedéssel1 fogadták -beszámolóját. A gyűlésen lelkes tapsvihar közepette felszólalt Louis Sallan-t, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára is. A moszkvai szak-szervezeti alktí- vaéirtekezlet egységesen határozatot fogadott el, hogy lelkesen helyesli a III- Szakszervezeti Világ- szövetség munkáját. PÁRIZS Montpellierben (He-rault megye) a diákok és professzoraik csütörtökön sztrájkba lléptek, hogy tiltakozzanak a párizsi diákok ellen in- fp.7í>tf 'knrf-áílÍR rfxrirlorXámu-dás eHe'Il Pártszervezeteink segítsék a DISZ-szervezeteket a vezetőségválasztó taggyűlések előkészítésében Pártunk Központi Vezetősége 1953 június 27—28-i határozata a dolgozó nép jólétének az eddiginél gyorsabb emelését jelöli meg fel- aida'ul. A párt határozata újabb szakaszt jelent pártunk munkájában, de Éj szakaszt jelent a DISZ életében is,. A párthatározat arra kötelezi a pártszervezeteket, hogy még szorosabbra fűzzék a kapcsolatot a DíSZ-szervezetekkel. Ismerjék meg problémáikat, segítsék jogos kérelmeik elintézését, A pártszervezeteknek arra kell mozgósítaniuk az ifjúsági szervezeteket, hogy azok vezetésével a fiatalok széles tömege küzdjön -a kormányprogramra valóraváltásáér!. A DlSZ-ne'k oly-an fiatalokat kell kinevelnie, akik az ifjúságihoz méltóan veszik ki részüket a szocializmus építéséből, mint pli. a há- romfai gépállomás DISZ-titkára, Angyal László elvtárs, akit jó munkájáért ai Vörös Zászló Érdemrenddel tüntettek ki. A pártszervezetek egyik fő feladata most a DISZ-szervezetek v ez e tő ség választó t a ggyűl é s cinek előkészítésében való segítségadás. E téren jó munkát végez a kutasi állami gazdaság pártszervezete, .amely napirendre tűzi a DlSZ-szer- v-ezet munkáját, megtárgyalja a fiatalság problémáit és ' egítséget nyújt a hiányosságok k javításához. A gazdaságban jól előkészítették a vezetőségválasztó taggyűlést, meghívták a DISZ-en kívülálló fiatalokat is, akik a taggyűlésen kérték felvételüket a DISZ- be. Nagyobb figyelmet kell Ifordí- ^ taini-uk falusi pártszervezeteinknek »arra, hogv a DISZ-szerveze-ek ve- I ze'.c-sége hogyan harcol a fiatalság j DISZ-be való bevonásáért. Több 'helyen osaik ,a fiatalság egyrésze tagjai a DlSZ-nék. Ezt leihet tapasztalni Segesden, ahol jelenleg a -község fiatalságának csak 40 százaléka, 38 fiatal tagja a D1SZ- szervezetnek. Hiányosság tapasz- i talhatió a falusi, különösen a közép- I parasztfiatalsággal való foglalkozás terén. P ár tsz er v e z e t eink tői ®agy- mért'ékhien függ, hogy miiilyen gyorsan válik a DISZ a fiataloknak tetsző, valóban ifjúsági tömegszerve- zettíé. Pártszervezeteink fordítsanak nagy figyelmei a DISZ vezetö- s ég vá lasz fásokra és segítsék elő, hogy a DISZ alapszervezetiek élére rátermett vezetik kerüljenek. A DlSZ-szarveze- Í'eík élére olyan fiatalokat kell választani, akik munkájukkal, magatartásukkal kiérdemelték az ifjúság •bizalmát és a DlSZ-szervezet előtt álló feladatokat meg 'udjá'k -oldani, ■képesek 'irányítani az ifjúsági szervezetiét'. Éberen kell őrködniük pártszervezeteinknek, hogy mindenütt becsületes, pártunkhoz és népi demokráciánkhoz hű fiatalok kerüljenek a DISZ-szerve.zetök élére. A vezetőségválasztás legye*. a. fiatalság cg ész érjek ügye. Kérjék ki a fiatalság véleményét-, hogy ki 1 javasolnak a vezetőségbe. Ha jó vezetőket választanák, akkor DlSZ-szervezeteink megerősödnek és fokozott erővel vélhetik kii részűket népünk nagy harcából, a KV ha’ározátainak megvalósításából. Párí's.zervezeteink segítsék a űISZ-t a taggyűlések élőkészíté- sében, a 'beszámolók -elkészítésében anélküli, hogy ,a DISZ-vezetők öiná!ilc>ságát csorbít,anák. A DISZ- sze-rv eze tök vez et.őségváLaszit ás a jelenlleg la .pár'szervezetek egyik fontos ügye, hiszen a választásoktól függ, hogyan erősödik az elkövetkező években pártunk kapcsolata a fiatalság százezreivel. Vírovácz József j. szervező titkár, nagyatádi járási pártbizottság. Churchill beszéde az angol alsóház külpolitikai vitáján London (MTI). Churchill! angol mánfeztereönök csütörtökön délután a % ang-ol alsóháziban beszámolt a bermudai értekezletről. Churchill etlimcindothai, hogy , hosszú ,é!s titkos” megbeszélést folytatott Eis nihower dmökteetf. Hozzáfűzte: azért hangsúlyozza a „titfioos“ szót), mert a 'bermudai nyilath-oiziat, „nem tantiail'mazza fejűét lenül mindazt, -amiről szó volt.44 (Ezzé! kapcsolatban Ohu-r chili futtáit amr!a\, -hogy a jövőben is igye- kezmeli -maj'd tá-vcitizirtanii isi sajtót a m-etmaetbközi értekezletekről.) Churchill beszédéből kitűnt, hogy az európai: védeőmí közösség4’-?©! kapcsolatbain az aimerikiaiakflcal együtt a Bermudiábain iis erős; nyo- anáat gyakorolt a franciákra. Mint mondta*, a Bermuidákon, , kö-teleseé- gőnek tartotta Prainciiaorsziáigot fi" igydmez'tetni arra a komoly helyzetre, amely felmerülhet, -ha Francia- ország nem natilfikálja a szerződést.’4 Dullies am’emitoaii íküMgymá- niiisztiern;ek a ratifikálást sürgető ismerete® femyeigetö-hangü nyiia,tiko- zatával toapcsoltatfcan Churchill ihs ngsúl yozrt-ai, hogy Dufies azt mondta, amit ő (Church'®) gon- dioTt, Chuirchili ezután, fcijielentetttí, hegyi ,„a más-íkl megolldás” — egy sréksebbköTŰ atlanti szervezet Nyugat-NémetorS'Zág bevonásával, amelyet arra az esetre javasolt, ha Fi-anciaország nem raitilflkáljia az európai védelmi (közösségi szerző- díÉ-st — .ivalóízínűleg igen sok ne- hézisiéggei jámat, esetleges végzetes nfihézsélgdkiloel44 Churdhil N yugat-N émetorszá-g újrafelifegyverzésének híveként hangoiz'tátta, (hogy ,,Németországnak katonai téren hozzá leéli járulnia Európa védelmiének biztosi" Itásához.44 A német (kérdéssel kapcsolatban ossz'hívandó berlini értéloezliettol ös'zefüggésiban az angel miniszterelnök kijelentette: a bermudai értekezleten hangsúlyozta-,, hagy ,,-a Szovjetuniónak' jógáiban áll toiztod- tékekat fcéimi támadás eHlen mindazok után, amiket Hitler miatt szenved tt.’4 Öhurchül a továbbiákhan beszámolt a Trieszttel' és Egyiptommal kapcsolatos megbeszélésekről, f országnak ^határozott és végleEgyipltcimról szólva Churchill kije-í ,ges döntést’4 keli hoznia1; az-európai jelentette, hogy nyiltan imagmon-« ,védelmi közöaségnek meg kel való- dotta Bermudán; ,,Semmi kilátás | sulnéia. Ugyana-kker Eden ,,meg- az anignil áüCáspcwt megváltoztaltá- ártőhb’4 húrok; (fc i® megpendített: sara a Szuezt-cíiatcinna kérdésében.’4 azt mondta, hogy, Anigllia a tfranci- Hozzáfűzte, hogy az angolokat db- • áík-kivún-ta „további biztosítékok ben a kérdésiben „.legjobb barátaik j megadiáisált mérfegel.” A beiftini nyomása. Bem fogja befolyáso-Ini-” I niéigiyhialtailimi értefceallettei kapcsoIemeretésí, hagy a bermudai kü- löné’rtelcez'letrőí kiadott záróközle- ■mény nem tett említést a távolke- leti toérd'éssél' kapcsdlfertbatn felmerült e’-lentéteferőli, Chui-chillí most) beszámolójában beismerte, hogy, a Bermudákon, — mint mondotta — „eszmiecs'ere folyt a távolkeleti' Ikér- dlásekrő\ IbeTeértve a nyugati ha- tailm-sk poilii'bikájának különbözőségét.“ Micigbeszéíték a Kínával való kereskedelem, a Kínai Népköztársaság kormányának elismerése, valamint Kína ENSZ-taígsága kérdését iis. Megbeszélték továbbá a komái kérdést, sőt — tette hozzá Churchill —. ,,.a:z olyan 'kelfemetfeni egyéníBiéigek-et 'is. miint Li Szdn Man. és Gsaimg Kaj-a.k.“ Church ill igyekezett növelni annak a beszédnek, jelentőségéit, amelyet 'Eisenhowier az atomerő kérdéséről az Egyesült Nemzetek Szervezetében! mondott. Sz rinte ez a beszéd „lehetőséget -biztosíthat arra, hoigy érmtkezéisJhe (lépjenek az oi-c®zokkal a fegmaigiaisaihíb síkon.4’ Ohurch-iiB -beszéde után Attlee, a munkáspárti ell-rraz-ék vezetője nyitottal meg a vilbát, Kiijc lientette, hogy a miniszterelnök oly-an, mint ,.télapó ajándék niéffioüJ.” Attíee ki- j-eienit'ette, hogy „az európai védelmi közösségre nincs feltétlen szükség.4’ A továbbialkíbtan kifejezte relatlban Edém fe hangsúlyo-zta), hogy ,,Oroszországnak valóiban, joga van biztonsági) garanciákra.“ A malájiöldi nemzeti felszabadító hadsereg hadműveletei a brit gyarmatosítók ellen •Peking (Ujj Kana). A maláijföMi nemzeti felszabadító hadsereg a- s z€|p 'ember-novemb éri idősza-kib an fokoz-ta hadműveleteit ,a brit gyar- tmatosítők eilen. -— közli -egy Szingapúr) jelentés. A jelentés nem teljes adatai szerinti három hónap alatt min1 egy 280 támadás történt, Gsupán novemberben 23 nagyobb támadásra került sor. E támadások Malájföld 11 állama k-özü)7 h-étben zajlottak lie. Ausztrália Kommunista Pártjának választási sikere Sydn ey (T ASZS Z), Jelent ések köz’-ik, hogy T. Wright 'kommunista jélöl'tet a sydneyivároisi tanács tagjává válasz-tottiálí. Maxwellt, a kommunista párt más k jelöltjét szintén megválasztották a sydneyi városi tanács tagjává. U.j-Dél-Wales államban hat ■kommunista jelöltet választottak váirosi tanácstaggá. mányiét), hogy a berlini értekezne- ■tora ..e’őrehaHad'á'/t44 érnek majd el.“ A nyugat-iirkmiak nem .szsibad azzal a szándékkal! Berlinbe utazniak — fűzte hozzá —;, ho-gy igazsáigtalan- ságat kövIesS'enetk el az oroszo-kQcad szemlben. Attl-ee a továbbiakban -tá- mcigsltita a koreai petot-ikai értekezlet el-szabótiálás-ára irányuló amerikai politikát. Edén angol fcUiM-gyminieuiteir fel’- ;zóllalás'áíbain fniegisméitelte Ohur- dhiäll besiaárnólójánalk főbb pontjait. Rámutatott arra, .hagy FranciaVarsóban ünnepélyesen megemlékeztek Lengyelország Kommunista Pártja megalakulásának 35. évfordulójáról Varsó (PAP). Varsóban ünnepséget tartottak Lengyelország Kom- ! .munilsta Pártja megalakulásának 35. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen megjelent B-oles- l'&w Bierut, a Lengyel Egyesült Munká's-pá rt Közpotrli Bizottságának elnöke, a Lengyel' N-épköztár- 1 saság Minisztertanácsának elnöke. Több módszerbeli segítséget adjon a „Propagandista“ c. folyóirat Pártunk Központi Vezetőségének június 27—28-i határozata nyomán a propagandistákra is nagyobb felelősség hárul.. Sokkal nagyobb fel- készültséggel és -több tudással! kell irányítaniuk, vezetniük a politikai iskoláka-t. Munkájuk során- jobban kell érezniük a felelősségeit a hallgatók tudásáért. Nem elég csak betanulni az anyagot és isko-laj stílusban ellmondani, üres frázisokat hangoztatni, hanem jó módszerrel, meggyőzően, önzetlenségre, szocialista helytál ,ásra kell nevelni a hallgatókat. Élesen meg kell világítaná a bur- zsoá és a szocialista világnézet közötti különbséget, hogy ,a hallgatók szoc a List a öntudata erősödjék. A ihallgatoknak az iskolán kívüli, az egyéni problémáik Icai is foglalkozni keÜI, segítséget adva azok megoldásához. Fel kell keresni őket otthonukban és családi körükben beszélgetni velük problémáikról1, 'hogy a kapcsolatukat a- polit-.kai iskolához, a propagandistához elmélyítsük. Hogy a -propagandista feladatát jól el t-udja látni, tanulnia kell. A pnopagandis'ának a párt politikájával, a marxizmus-leninizmus tanításával -tésztában keli lennie, h-ogy a politikai foglalkozásokon felvetődött kérdésekre választ tudjon adni és a téves nézetleket helyes irányba tudja igazítani. Komoly segítséget adott a propagandisták munkájának megjavításához a nyári 3 hetes propagandistaképző .iskola, aho-1 az elméleti oktatás melüiett módszerbeli .kiképzést is kaptunk. Segítséget k-a-ptunk ahhoz is, hogy az elméletet össze tudjuk kapcsolni a gyakorlattal. Az elmúlt okta'ásj évben hiba volt a járási -bizottság részéről, hogy nem fordított kellő gondot a politikai iskolákra. Nem ellenőrizte a foglalkozásokat, nem a-dlott keltő segítségét, magára bagyta a propagandistákat. Pártunk Központi Vezetősége észrevette a.zo- ka* a hibákat, amelyek a propagandisták munkája során felmerültek és az elvi, módszerbeli felkészuitség fokozására lehetővé tette, hogy aiz eddig kis példányszámban megjelenő „Propagandista“ című folyóiratot minden propagandista megrendelhesse. A „Propagandista“ rendszeresein foglalkozik a propagandamunka tapasz'.alataival, az időszerű kérdésekkel. Utat mutat a Szovjetunió tapasztalafainak fel- használására, az elvi kérdések magyar vonatkozásban való helyes alkalmazására. Válaszol a propagandisták kérdéseire. Pl', a 9—10. számiban a mezőgazdaságra vonatkozó újj kormányrendeletek és a m-unfkás-paraszt -szövetség erősítéséről szóló clikkb-en megv. ’.ági ej a, hogy miért volt- szükség a KV június 27—28-i határozata szelleméiben megszületett kormiánypro- grammra-, miért kéül a mezőgazdaságot fejleszteni. Mi a jelentősége az intézkedések nyomában szüle-- tett kedvezményeknek a munkásság és -parasztság számára. Ezeket a válaszokat a propagandista munkája során jól fel tudj3 használni. Módszertani anyagok -közlésével rs segtíséegt nyújt a politikai iskolák szemÍDátr umvezetős ére. A szemléltető tériképpel megkö-nnyí-tli a pro- pagsndista munkáját a nemzetközi ■erőviszonyok, a v liágpoütikai események, a gyarmati kérdések megmagyarázásához. Hjiányossá(ga még a (folyókáinak, hogy nem foglalkozik kellően az új propagandistákkal, akik várják -a .régiek tapasztalatait, munkamód- szere't, hogy azt munkáiuk során fel tudják használni. Ehhez adjon még segítséget a „Propagandista44. Tóth János propagandist», Kapospula, Faliujságkiállítás December 20-án Kaposvárott, a Pártoktatás Házában faliújságkiállítás nyílik A kiállításon Kaposvár és megyénk üzemei, Kaposvár köaülfetei vesznek részt. A faliújságok közül a három legjobbat a bíráló bizottság jutalmazza.