Somogyi Néplap, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-19 / 297. szám
ftaanthai, 1953 december 19. SOMOGYI NÉPLAP 3 Terveink a tax tagjai jobblétének biztosítását célozzák Szöretk-ezetü i% megiaMflulása óta sók waküzsógge] küzdöttünk meg. Mindé» éviben újabb és újabb 'tervekéit készítettünk arra vonatkozóan, hogyan tudunk nagyobb jövedelemre szert tenni. Mindén gazdasági ér befejeztével levontuk a tapasztalatokat és azokat a következő évbe* mumikánkbain gyümölcsöz tettük. Szövetkéz;'ti gazdálkodásunk harmadik 'évéiben* rájöttünk arra, hogy legnia-gydbb jövedelmiét az ál- tetten yésztéssei tudunk elérni Ter- . melőezö vetkezetünk, tagsága látva az Aláttenyiészités jeKratőségisti, a legfontosabb kérdésként a következő gazdasági évre a meglévő áltat- állomány növelését tűzt© ki1 feladatul. Az elmúlt években is folgtllalkoz- ftunfc az áltotálllomány fejlesztésévé^ de mim olyan nagy mértékben, mint a jövő évben foglalkozni) akarunk. Különösen a juh- és eertés- tenyisszteere fordultaink nagy gondot. 1952-ben juíháll ományumk 220 darab -volt, ami .lüöíHoan már 463 darabra cmeilk-edlett. Ezt 1954-ben még 210 daraibbáí növeljük. S©r- tésáiiományunik úgy óv alatt 265 darabbal szaporodott. Az l954--es gazdaságii évben sertéisiálfomáinyun- kat kétszeri fialtatással 120 darabbal alkarjuk niövqlnii. T-ehanié-^zetiünik számbeli rövekiedésiát nam irányoztuk elő, elleniben arnnál!) naigyobto figyelmet fordítunk- a minőség megjavítására. Meglévő raairhaállomó- nymukat teljes egészében ikicserél- jük és jól tejelő teniyésztiéhenéket vásárolunk. Bevezetjük a napi háromszori fejjést, lailikalmaBzuIk a tőgymasssdázást, sit’b. Az állatállomány niövelésérvelll látjuk biztosítanli: a jó minőségű és megfelelő mennyiségű listáM'ótrá- ,gyát is, -ami, a fad teimésho-aarná- nak fokozását eredményezi. Például' a megfelelő mennyiségű juhtriá- gy« 'holdamként 4.5 métermázaa többlettermést jelent. Mindezek az új terveik hermélő- [ szövitkereti dolgozóink joblblébénelk • foktő,slitását célozzák. Számításunk ■ eizenihlt az 1954-es gsdasági éviben í kétszeresór-1 emelkedik az egy | munkaegységre eső osztalék aiz idei- I heiz viszonyítva*, ami újabb beszédes ' Ibizonyítéfca lesz annak, hogy a parasztság fölemelkedésének egyedüli járható útja a szoci?.Jita nagyüzemi mezőgazdasági termelés folytia- ■ta=aMildoÁ János, Szabadság tsz elnöke Böhönye, Tömegcikkiparunk a mezőgazdaság megsegítéséért Népgazdaságunk további fejlő dósénak kulcskérdése a mezőgazdaság fejlesztése. Ezt igyekszik elősegíteni, meggyorsítani a tömeg- cikkinar is. Több mint egymillió f >rint értékű terménnyel kell kevesebbet beadniok a jövő évtől kezdve Bárdudvarnok dolgozó parasztjainak Az áiíiami begyűjtés többéves rendszeréről szóló törvényerejű rendelet megyénk dolgozó parasztjai körében is nagy örömet keltett. Minden este baráti beszélgetések során és *k sgyűléiseken előkerülnek a ceruzák, számolgatnak és új tervek. születnek: maguk előtt látják már a több és szebb ruhát, cipőt, amit majd a beadási kedvezmény során a töT: liléikén1! megmaradt termékeik árából vásárolnak. Vasárnap a kaposvári járásban Bárdudvarnok község több mint áOO gazdája között is gyorsan terjedi *eí az örömhír: 3 évire előre megállapították a beadást,, jelentős mértékben csekk ént ebt-ék a kötelez-e tjsége,J, ^nincs felszorzott terűiét atb. Bárdudvarnok dolgozó parasztjai fövő 'évtől kezdve kenyérgabonáiból lés itakarmánygaboraá'bó] 894 mázsával, sertésből és vágómarhából 110 mázsával, baromfiból és tojásból 8307 kilogrammal, tejből pedig 148.S79 literrel1 adnak be kevesebbet, vagyis ennyivel lesznek gazdagabbak, aminek értléke szabadpiaci áron több mint egymillió forintot tesz ki, amiből 1500 öltön-" ruha, vagy 6 ezer pár cipő, 30 ezer méter fiamé 13anyagot tudnak vásárolni. Bíró Pál 10 holdas egyénileg dolgozó paraszt is kiszámította, nogy jövő évtől kezdve közel 2 ezer forint -értékű terménnyel) kell kevesebbet beadnia, amiből' majdnem az egész családot fel tudja ruházni. Csak tejből’ majdnem 200 literrel lesz kevesebb a beadási kötelezettsége, amiért 'Szabadpiacon több mint 600 forintot kap.' Ez az érték azonban többet tesz ki, ha tigy-e- lemibe veszi, hogy idejében elvégezte az összes mezőgazdasági munkát, jó termésre számíthat ős a tavasz ák alá a mélyszántást elsőnek véig ez lé eil a faluban, A község a mélyszántásban súlyosan lemaradt: "közel 1200 hold terület várja az ékét. A törvény megjelenése után nagy lendülettel láttak munkához és elhatároiztáik, hogy kalákában végzik'a feliszán- iásra váró területen a munkát. Németh Sándor 8 holdas dolgozó paraszt. Patkó Györgynek, Nagy Sándor 8 holdas dolgozó paraszt özv. Horváth Jánosáénak segít -a mélyszántásban, így a faluban több mint 60 gazda igyekszik, hogy „az éke ki ne fagyion a földből“, mert ezzel nemcsak a beadás jó teljesítését, hanem a több termés élérését is nagymértékben el6segíük. Bárdudvarnok dolgozó parasztjai megfogadták, hogy még a fagy beállta előtt elvégzik a mélyszántást, ezzel adnak választ kormányunk újabb gondoskodására. A Budapesti Angyalföldi Vasöntöde dolgozói december 16-ig répavágó és kukoricadarái'ó gépek alkatrészeiből 42 tonna öntvény elkészítését fejezték be. Ez év hátralévő napjaiban további 26 tonna alkatirészöntvényt száílliílianak a szombathelyi gépgyárba, ahol a gépék szerelési munkálatait végzik. A pestmegyei mezőgazdasági gépgyár részére még ebben az évben másfél tonna trak-toralkatrész- önitvényt szállítanak. * * * A Kecskeméti Gépgyár dolgozói 100 darab „PAX“ kukoiicadarál ót készítenek *el december 20-ig évi tervükön felül. A mezőgazdasági mun'ka további megkönnyítése 'érdekében az év végéig 6 tonna fo- igasíborona-aikatrész ö&szeszereiési munkáit is befejezik. * *- * A Szentgotthárdi Kaszagy árban december 10-lg mintegy 40 tonna kovácsolt ásót, 11 tonna lapátot és csaknem 46 tonna kapát gyártottak. Ezekből a szerszámokból' még eb- bein az évben további 27 tonna elkészítését irányozták élő az üzem dolgozói. * * * A Szegedi Kéziszerszámgyár I dolgozói -a szőlészetben használt i venyjgeollőb-ól közel 4 ezer darabot gyártanak az év végéig. * * A Mezőgazdasági Szerszámgépgyárban 165 ionná különböző vonta tódáncot készítenek a gépállomások részére az év végéig. Ugyancsak maigy mennyis égét készítenek lószerszámvereitekből december 31-ig, 32 tonnát. * * * Az Ipari Láncgyárban ebben ai negyedévben 270 ‘készlet kombájn- láncot készítettek el és szállítottak le az EMAG-nak. Ezenkívül nagy- mennyiségű vontatólánoolt gyártott az üzem a gépállomások részére is, í}; -XA Fémíömegcikkmöveikben készült fényszórókkal szerelik fel a mezőgazdaság gépeit. Az üzem dolgozói ebben az éviben 2 ezer fényszóróit készítettek el az éjjel végzendő mezőigazdasági munkák megkönnyítése érdekében. * * * Három üzem, a DirőthállóváliTalat, a Minőségi Lalkatosárugyár és a Vaisredőmygyár dolgozói készítik azt a 66 .készítet berendezést, amelyekkel1 a gépállomások javítóműhelyeit szerelik fel. A dolgozók érdekeit tarts i szem előtt oz igali földmüvesszö vetkezet Mit vár dolgozó népünk a kisiparosságtól ? Megyénkben a kormánypro- j z«t kielégíti a helyi lakosság szűk-í nak a kisiparosok előtt. Pártunk és gramm elhangzása óta 60 község j sélgietét.,Sajnos azonban itt sok-: kormányzatunk sokoldalú iámoga- Icapott fodrásziparost, 31 község j szór -elenve lésekkel tsilálkozunik,} tását nekik azzal kell viszonoz- féirí.lszaíbóí, 23 község bognárt, 42 j mert nem akarják megértem egye- j njok, hogy a legjeibib tudásúkat lafc‘selk, hogy az új iparigazolvtány ki-j havetve a helyi lakosság teljes adása nem öncél, hanem döntő fel- 'megelégedésére 'ke® -elvégeznie adat, mert a kisiparosságnak a kor- m.nd-en 'kisiparosnak -munkáját, pélú damutaíóten eleget kell tennie minkőzség kovácsot, 64 ‘község cipészt. Ezek, amelyeket felsoroltunk, csak a főbb szakmák adatai- Összesen - azonban a különböző mánypregramm megvalósítása so 'iparágakkal együtt ‘közel 400 az új rán a lakosság szükségleteit fofleoiparos'ok száma eddig megyénkben, Még mindig akad nem egy község megyénkben, ahova elkelne egy-két jó iparos, azonban megfelelő szakemberek hiányában ezek s községek ellátatlanok ilyen szempontból. Az irányt oda vettük, hogy az olyan kérelmezőket, akik működésére azon a területen nincs 2300 kg Ökma-talpat, kovácsaink zottabb mértékben ki kell elégíteni. Kormányunk nagy támogatást nyuijt a kisiparosságnak ahhoz, hogy a helyi lakosság ellátását minél jobban biztosíthassa. Az elmúlt hónapok során cipészeink kaptak 2560 kg bőrtalpat szükség, ahova iparengedélyüket kérik, élirányítjuk oda, ahol nagy szükség lenne kisiparosokra és a megélhetésük is biz'osítva van jobban, mint ott, ahol már egyébként is bőven vannak iparosok, vagy éppen a ksiparj termelőszövetke720 mázsa kovácsszenet ás sok más anyagféleséget. Segíti kormányzatunk a kis párosságot hitel folyósításával, betegségi biztosításba való bekapcsolással is. Persze még nagyobb kedvezmények ás még szélesebb távlatok áll— den 'kisiparosnak az állam iránti 1 cteiességének mind aiz adózás, nárd a törvények betartása terén. A KIOSZ szervezeteinek nagyobb odaadással, sofkka] ledkiis- meretesebben 'kell' fokozni nevelő, felvilágosító munkájukat a kisiparosság körében, hogy jó munkájuk révén megyénk dolgozó kisiparossága továbbra is kiérdemelje azt a megbecsülést, amelyben pártunk, kormányza'urjk, egész dolgozó népünk részesíti. Boross Gyula KIOSZ megyei titkár. A téli hónapok egyik legfontosabb problémája a dolgozók tüze- lőéMátásia. Kormányunk' számos intézkedéssel igyekezett a tüzelőeliá- tás helyes megoldására. Ehhez —- úgy gondoíliom — elengedhetetlenül szükséges a kereskedelmi szervek kezdeményezése, a nehézségek áthidaláséra valló törekvés. Község önkiben igen rosszul áll a itüzeilőanyiagellátás kérdése. Nincs a községnek vasútija, nehéz és igán költséges a szállítás. Van ugyan a közséjgnek egy igen szép és komoly árukészlettel rendelkező föM- művesszövetkezetí boltja, de a vezetőség nem gondolt arra, hogy ezen keresztül módot lehetne teremteni pl. a falu szénnel való ellátására is. Azt mondják, költséges, nem kifizetődő. Sem a téli időszak előtt, sem most nem hozattak szenet. Ha egy dolgozó háztartási szenet akar vásárolni, akkor először beutazik Kaposvárra megérdeiklődni, hogy mikor jöhetne szénért. Eltelik egy rtaplja, uiána kocsifuvarral kiviteti, amivé] is-, mét eílitielilk iegy napja, nem beszélve arról, hogy ha felszámi fiuk a költségeket, azok meghaladják a szén árát, tehát mire a 28 forintos szén a dolgozókhoz kerül, addigra az már legalább 45 (íórintos, igen drága tüzelő. Míg vagőntételben való szál It í ásnál a legközelebb 8 km-re lévő vasúti állomásíró 1 ezt a szövetkezet jóval olcsóbban megoldhatná. Azt. hiszem, ha a mi falunikban is a földművesszöveikezetnek lenne pártszerveze'e, vagy ha ez nem is, de több aktív párttagja, akkor nagyobb figyelmet fordítanának a dolgozók igényeinek kielégítésére, mint az „üzletszerűségre, ia jó] ki-, fizet'cdésre“, Halomvári György Igái. Félévi vizsgaelőkészületek az egyetemeken és főiskolákon A főváros minden egyetemén és jcsen befejeződtek. A diákoiknak fő'iskoláján a tanév elején a párt íúdomására hozták, hogy melyik és a DISZ-szervezeték megbeszél- napon és milyen időpontban v:zs- ték a párt Központi Vezetőségé- gáznak. A professzorok, a tamárse- -nek júniusi határozatát és a kor- gédek ugyancsak ismerik beosztá- mányprogrammot/ A félévi vizsgá-, sokat. Ami a tanulást illeti, a halira ennék szellemében mar szép- i gaíók fokozottabban készülnek és temberben kezdtek készülni. M ntegy kéti hét választja el a hallgatókat a vizsgáktól. A^ ad- miinisztrativ előkészületek már telBizakodássá! tekintenek a jövő elé a bakfiózí dolgozó parasztok Ifyemkor, ősz utolján, ® tél küszöbén már nem igvvn ákad munka a mezőn, ‘különösein ott, ahoi miem várták meg, míg rájuk köszönt a tél. .Bakháza község dolgozó pav aiasztjaá iis mindig azt tartottá'k, hogy aki a disznóölésig nem fejezd !be a mezőn a munikát, az nem jó gazda. Bakházán is akadnak n‘é- hányan 'az utóbbiak közül, de nagyrészük híven ragaszkodik ehhez ai jó szokáshoz. Igaz, a bakháznak miatit edld'ilg sem Szégyenkezett a járás,, ,m r.t mindig az éleők ‘között voltak ® járásban. Ezen az őszön is minden, munkát időben elvégeztek, különösen. a kiailászosck vetését fejezték be korán, mert az aszályos esztendő előtti ‘későil vetés alaposan meg- leckéztette őket, akkor miéig hall- gattalk a maradkkra, afcilk a késői vetést tartották jobbnaik, az aratás azonban ennek elit nikezőijét bdzonyií- to'tta. A bafcházáak azó'ta a párt tanácsai szerint végzik munkájukat. Az idei év terméseredményei bebizonyították, hogy helyesen cselekedtek a múlt ősszel, dia az ideii dús zöld vetés is jó termést ígér a jövő évre. Büszke, is Kiss eivtárs, a tanácsi elnöke községére — úgy gondolom, nem kel szégyenkeznünk eb óvwtégi ezámadás napján á mi községünk dolgozó parasztjai !b osffiettel megásták helyűiket ebben a,z évben, kenyiérigabcniábcJ, kapásokból az első községek közt teljesítettük tervünket. Igazi, hagy tcijá lbóilö baromfiból- még van egy kis tartozásunk), de az új esztendőig itt is rendet teremtünk, hiez minden tojás, mind n kilő baromfi ■a. mi ügyünket szolgálja, mert a koirmányprogramm végrehajtása a falú jólétét is jelenti — mondja az elnök. • Balíháza dolgozó parasztjeá. amint tórülvették a kormiány pno- grammj'á't, újult erőivel láttak a munkáihoz, mert nap mint nap tapasztalták, hogy -a kormámyipro- gnamm eleven valóság, melynek végrehajtás« szinte napróLnapra érezti ti hatását a falu 'dóígozóinak életében, munkájában. Nagy örömet hozott számukra. a most megjelent új begyűijbési rendelet is. Ez lelhetővé tezi a bsikháziak számára is, hogy három évre előre tervezh tr.s.k, tudják pontosan, hogy miből mennyit vessenek, hoigyan készítsék elő *a talajt a (különböző növények számára. ÁKiatáííjományuk fejlesztésén ét is jelentős a több évre Szóló tervezés, di . a rendelet többi része is ágén kedvezően befolyásolja, « dolgozó parasztok gazdálkcdását — több kerül a szabadpiacra, növekszik a jólét. Csupán toenyérgaboinából kö- z/eff 90 mázsával1 'kell kevesebbett be- sadauok az új begyűjtési rendi tet szerint, s ilgen jelentős az a meny nyiség, amit a tej, sertés és egyéb termékek 'beadásának csökkan.té?© jelent aí bakház,il dolgozó parasztoknak. Pl. iSzabó Imre 10 holdas 'dióligio- zó paraszt dgy stomdl): —- Az idén a felszorzott terület 15 hold vollt, ebből szántó csupán 9 hold 1286 négyszögöl, a többi rét é© szőlő, aminek ötszörösre, -illetve négyszeresre történő feisEorizósa iáidba a 15 holdat. Az új begyüjités-i rendeltet szeri,nt ez ,a terület 13 holdra csökiben„ de mivel én már tiúlfnaiaditam a 65 évet, továltíbd három holddal csökken, így tehát csupán 10 hold után kell, beadást teHjeSÍtenem. Ehhez hozzájön ci k nyérgaibonalbeadós 15 százalékos csökkentései, a sertés,, -marha és a többi állati termék 25—30 százalékos csökkentése, ami töb'bezier forinttal növeli « következő évben jövedékim:met. így számolnak a tölbíBiek is, az egész falú. — Nem i-s -maradt hatástalan.- az új (begyűjtési rendelet — mondj« Kiss elv-társ. — Nap mint nap 4—5 járlatQevelét kell kiállítani serté-vásáríás címéin. Azt mondják a dogozó -parasztok, hogy mo-st igazán érdem s álatteinyész- •tésseS foglalkozni, Qdfiaetődő az' eddigi egy tehát -mielé m-é!g egyéb de ha lehet még kettőt is vásárolni, imerit| -ai tejbeadás is csökkent. A bafeházi dolgozó parasztok bi- zaíkodóssal' tekinitenék a jövő el’4 mert tudjóik, bogy a párti, a dolgozó nép állama mögöttük van-, segíti harcukat a falu jólétének megteremtéséért. sűrűbben iigénylbeveisziiik az -oktatók segítségét. A Lenin Intézetben például az egyes tanszékeken „Konzultációs inspekciót“ tartanak, ami azt jelenti, hoigy a diák a nap bármely szakában felkeresheti az inspekci-ós taná-rt, vsigy ta- nár-segéd-eíi -és választ kaphat felmerülő kérdéseire. A hallgatók is segítik -gyengébb társaikat. A csoportonkénti tanulás — így készülnek egész évben a diákok — jó eredményekre vezet. Az önkéntes segítség az egyetem-eken és a fö- skollákon már természetes. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem jogi karán a HL csoport még gépelt jegyzeteket is készített olyan csoport/tagoknjak, akik az úgynevezett hivaí altos jegyzeteken kívül bővebb -segédanyagoí/ is kívánnak tanulásukhoz. Hiba egyes helyeken — ntinid az egyetemeken, mind a főiskolákon — hogy a hallgatók eigy- része nem viselkedik -e'léjg fegyelmezetten az előadásokon é-s -elmarad a kötelező jegyzeteléssel. Ez-ér-t e téren is a párt- és a DISZ- s ze-nveze-t — jó fel világ o-sí tő munkával — harcol a hiba kiküszöböléséé rf. A félévi előadások az ország egyetemeinek és főiskoláinak nappal] tagozatain december 21-ig tartanak.