Somogyi Néplap, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-18 / 270. szám

4 SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1953 november 18, ©SPORT © Sg.ij.kar mtddá álam — ma baldog oalűság A tisztelendő úr unatkozva ásított, álmos szemmel nézte az előtte áll­dogáló, félszeg kislányt. Tekintete végigsiklott sovány termetén, régi. de tiszta ruháján és gondosan fésült haján. — Szóval szeretnél továbbtanulni? — Igen — rebegte alig hallhatóan a lányka. — Hogyan tanultál? — Mindig kitűnő voltam. — Persze, persze. — A pap szóra­kozottan bólogatott és közben azon gondolkodott, hogyan rázhatná le lá­togatóját. Kellemetlen volt neki az egész. Sok szegény, ágrólszakadt, te­hetséges parasztgyerek van. Mit ér azonban a tehetség pénz nélkül? Suszter maradjon csak a kaptafánál, paraszt az ekénél. Nem jó az, ha a szegény tudáshoz jut, mert rosszra fordítja a tanultakat. így gondolko­dott a tisztelendő úr. Ahogy azonban a gyereket nézte, hirtelen egy gon­dolat villant meg az agyában. Rövid ideig latolgatta az ötletet, aztán elő­rukkolt vele. — Mondd csak, gyermekem, nem szeretnél apáca lenni? A kislány megrezzent és ijedten nézett a beszélőre. — Apáca? — Eszébejutottak azok a feketébe öl­tözött asszonyságok, akik néha el­vetődtek a faluba különböző ünnepek alkalmával. Sok furcsa dolgot hal­lott róluk. Nem, nem akart Irénke apáca lenni. A pap még sokáig kitartott elgon­dolása mellett. Magyarázta a kis­lánynak, hogy milyen szép az apá­cák élete. Göhdos ellátás, ájtatos életmód. — így lehetővé válik a továbbta­nulás is. Irénke szomorúan távozott. Még hallotta, hogy a pap bosszúsan dör- mög magában, amikor halkan be­csukta maga mögött az ajtót. Elkeseredetten ment haza és kez­dődtek a szürke, szenvedéssel teli napok. 1943-at írtak ekkor. Hiába volt kitűnő tanuló, hiába dicsérték a szomszédok, jóbarátok tudását, nem' volt lehetősége a tanulásra. Otthon maradt és segített édesanyjának a négy gyermek nevelésében. Napszám­ba járt. részesarató volt, útépítésnél dolgozott. Keresete kevés volt, na­gyon kevés. Egyszer aztán nagy elhatározásra szánta magát. Begyalogolt a húsz ki­lométerre lévő városba és titokban beiratkozott magántanulónak a pol­gári iskolába. A titkot azonban ha­marosan megtudták a faluban is. Az ismerősök örültek, bátorították a kis­lányt, de akadt, aki más véleményen volt. Bors Mihályné, a jegyző fele­sége egyik este felkereste Tóthékat. — Mit akar ezzel a lánnyal, Tóth- né lelkem. Igaz, hogy éleseszű, de nem juthat' semmire. Nem olyan vi­lágot élünk ma. Hiába lesz meg az iskolája, nem megy vele semmire sem. Maradjon csak továbbra is a kapanyél mellett. Valóban úgy is történt. Hiába vé­gezte el Tóth Irén kitűnően a pol­gárit, továbbra is aratni járt, útépí­tésnél dolgozott. A jegyzőirodánál szeretett volna elhelyezkedni, de ptt a főjegyző «úr» rokonsága székelt. Tóth Irén álma a felszabadulás után valósult meg. Hozzákezdhetett régi vágyának véghezviteléhez, a ta­nítói oklevél elnyeréséhez. Tanító­képzőbe iratkozott be. Lelkesen, szorgalmasan látott hozzá a tanulás­hoz, mert tudta, hogy milyen nagy érték a tudás. Négy év alatt há­romszor nyerte el a «kiváló tanuló» kitüntetést. Azonban mozgalmi vo­nalon is jó munkát végzett. A diák- szövetség, majd a DISZ egyik leg­lelkesebb vezetőségi tagja volt. Részt vett a budapesti VIT-en és jelen volt a DISZ alakuló gyűlésén is. Érettségi után továbbtanult. Fő­iskolára jelentkezett, hogy tudását elmélyítse, gyarapítsa Kitűnően vé­gezte el a főiskolát is. Tóth Irén most a Sétatér-utcai is­kolában tanít. Átadja tudását annak az ifjú nemzedéknek, aki már sza­bad országban él, boldog körűimé- 'nyék között tanul. Az egyik óra végén, amikor a szü­netet jelző csengő már elhallgatott, a tanulók körülvették a tanár nénit. A beszélgetés a pályaválasztásra te­relődött. — Én mérnök leszek — mondta az egyik szőke kisfiú komolyan. — Gé­pészmérnök. A többiek is elmondták, hogy mi­lyen munkakört választanak. — Tanár leszek! —• Orvos szeretnék lenni! — Katonatiszt akarok lenni! — Én ugyancsak orvos leszek — mondta az egyik kisfiú szerényen, de nyomban hozzátette — ha lehet! A tanárnő komolyan nézett a kis­fiúra, tekintete végigsímogatta a ter- vezgetés lelkesülésétől kipirult arcot. — Miért ne lehetne? Ma a pálya- választás már nem meddő álom, gyerekek. Mindenki elérheti azt, amire vágyik. Valamikor nem így volt. Régen a szegény ember gyere­ke nem tanulhatott. Nem volt ra lehetőség. — Tekintete elkalandozott, gondolatai visszaszálltak a múltba. Maga előtt látta önmagát, a kis Tóth Irént, aki könnyes szemmel álmodo­zott arról, hogy egyszer tanító le­hessen. Ahogy ismét visszatekintett a komolyan figyelő gyerekekre, el­tűntek az emlékek. A jelen, a bol­dog jelen állt előtte. Maga körül lát­ta azokat a fiatalokat, akik a jövő mérnökei, katonái, tanárai lesznek. Azok a gyerekek mosolyogtak rá, akik már boldog életforma között ta­nulnak. Életük gondtalan, vidám. A következő órán a békéről be­szélt a gyerekeknek. A tanulók ko­molyan, csillogó szemekkel figyelték minden szavát. A szavak önként tor­lódtak az ajkára és a szíve mélyéről beszélt, amikor azt mondta: — Ta­nuljatok, fejlesszétek tudásotokat, mert az országnak sok képzett dol­gozóra van szüksége. Tanuljatok, mert azzal is a békét véditek. Azt a békét, amely boldog, szép életet biz­tosít a számotokra, mindannyiunk számára és amelynek éltető fénye mellett épül, szépül, fejlődik ha­zánk! — Dezső János — Az országos Dózsa ökölvívó bajnokság küzdelmei Szombaiton és vasárnap kerültek lebonyo­lításra a Városi Színházban az 1953. évi országos Dózsa ökölvívó bajnokság küzdelmei. A versenyen több válogatott öklöző esi több­szörös magyar bajnok is résztl vett. A selej­tezőket szombaton délelőtt rendezték meg, az elődöntőkre délután került sor, a dön­tő mérkőzések pedig vasárnap délelőtt folytak le. A küzdelmeket Jámbor János, a Dózsa országos elnöke nyitotta meg, aki rávilá­gított néhány szóval a magyar szocialista sport céljára, szembehelyezve a kapitalista sport pénzt harácsoló érdekeivel. A (Selejte­zők után, amelyek különösebb érdekesség nélkül folytak le, szombaton délután az elő­döntőkre került a sor. Az elődöntők során már akadt néhány szép küzdelem, amely jogosan kiváltotta a közönség tetszését. Különösen -szép volt Szilágyi (Bp.) és Hor­váth (Kaposvár) öklözőknek a találkozója, az első menetben kezdeti tapoga.tódzás után Szilágyitól .láttunk néhány szép ütést. A má­sodikban Horváth feljön, de még mindig Szilágyi látszik jobbnak. A harmadik me­netben nagy küzdelem alakul ki. A közönség lelkes biztatása mellett Horváth nagy hajrá­ba kezd, de az első két menetben szerzett hátrányát már nem tudja behozni. Vasárnap délelőtt kerültek lebonyolításira a döntő mérkőzések. Részletes eredmények a következők: Légsúly: Fekete (Bp.) győz Fr immer (Győr) ellen. A mérkőzés elején Fekete támad többet, és látunk tőle néhány tiszta ütést vagy gyors sorozást is.A második menet végén és a har­madik menet elején Frimmcr támad többet, azután ismét Fekete jön fel, és végül Fekete megérdemelten győz, egyúttal megnyeri a bajnokságot is. Hannatsúly: Deák (Bp.) kiütéssel győz Tarr (Kőszeg) ellen. Hamar véget ér a* találkozó. A gong meg­szólalása után két egymásai tani gyors so­rozat és Tant kiszámolják. így Deák nyeri a bajnokságot. Pehelysúly: Osztrovszky (Bp.) győz Szilágyi (Bp.) ellen. Az első menetben mindkét versenyző kissé tartózkodóan öklöz, csak néha lehet látni egy-egv tiszta ütést. A második menetben Kisváltósuly: A Farkas (Bp.) Yárhidi (Bp.) - döntő mérkőzés elmaradt, mert Várhidit a * sportorvos elozonapi kéztörése miatt nem en­gedte indulni* Helyette Farkas (Bp.) Hergerfci (Kaposvár) játszik minősítő mérkőzést, me­lyen Farkas kiskülönbségű győzelmet arat. Ebben a súlycsoportban tehát Farkas (Bp.) • lesz a bajnok. Váltósúly: Dőry győz Oláh (Kiskunhalas) - ellen. Gyengeiramú első menet után Oláh feladja* küzdelmet. így Dőry (Kaposvár) szerzi meg.:. /i bajnoki címet. Nagyv;íHósúly: Budai (Bp.) győz Mártom* (Debrecen) ellen. Két. egyenlő erejű és képességű versenyződ küzdelméből az első két szoros menet mai* a harmadik menetiben feljövő Budán megér­demelten nyeri meg a bajnokságot. Középsúly: Páder (Kaposvár sérült« miatt nem indulhat Plachy (Bp.) ellen. Ezért Plachy három öklöző vei (Staféta be­mutató mérkőzést tart, melyből azonban nen> láthattuk a sokszoros magyar bajnok igazi, erényeit. Kisváltósuly: Dévai szemhéjrepedés miatt nem indulhat, ezért Kovács A. (Bp.) Blacha* (Pécs) ellen bemutató mérkőzést játszik, me­lyet Blacba felad. Végeredményben a baj­nokságot Kovács A. (Bp.) nyeri. Nehézsúly: Bene 711. (Bp.) győz Rövid (Bp.>- ellen. Komolytalan, egyenlőtlen küzdelem után Rö­vid hamarosan feladja a mérkőzést a baj­nokságot tehát Bene III. (Bp.) nyeri. Csapatversenyben 1. Budapesti Dózsa 4£- pont, 2. Kaposvári Dózsa 16 pont, 3. Esz­tergomi Dózsa (5 pont, 4. Kiskunhalasi Dózsa- 5 pont, 5. Győri Dózsa 4 pont. LABDARÚGÁS A „November 7 Kupa“ 14-én tej átszőtt mér­kőzései nek eredniényei: Meteor—Vasas 2:0. Vezette: Tokaji L. A tervszerűbben és jobban játszó Meteor­biztos győzelmet aratott a tartalékosán fel­álló Vasas csapata flelett. Építők—Lokomotív 3:3. Vezette: Fábián Gy*. Nagy küzdelemben mindkét csapat győz­hetett volna. Az Építők tervszerűbben, Lokomotív lelkesebben játszott s így az ered­mény igazságos. Csokonai emlékest Nagybajomban Csokonai Vitéz Mihály születé­sének 180 éves emlékét ünnepel­ték vasárnap este Nagybajom dol­gozói, A töhbszáz ünneplő dolgozó paraszt, az iskola nevelőtestülete, a község orvosa egyaránt feszült figyelemmel hallgatta a hányatott sorsú, mégis vádámdalű magyar költő életrajzát és verseit. Az előadást Bán István élvtárs, a községi tanács VB elnöke nyitot­ta meg. Üdvözölte Gyergyai Alber; egyetemi tanárt, az emlékest elő­adóját, aki szülőfalujába jött él előadást tartani. Az előadás szemléltetően adta Csokonai korának társadalomraj­zát, a dőzsölő, henyélő, feudális főurak világát és az embertelenül elnyomott jobbágyin ill lók keserves, kilátástalan sorsát. Ebben a világ­ban a költőknek —• így Csokonai Vitéz Mihálynak is — csak az ud­varházak, kastélyok, lebecsült mu­lattató} szerepköre jutott osztály­részül. Különösen felkeltették a hallgatóság érdeklődését Csokonai életének somogyi, nagybajom! és Nagybajom-könnyékj részletei. Tudott dolog, hojgy Csokonai Somogybán, Csurgón tanárkodött. öe hevesebben tudják, hogy 1799- hen körülbelüli eigy esztendeig élt Csokonai Sárközi István és Paló­cai Horváth Álfám házában Nagy­bajomban és hosszabb ideig tartóz­kodott Csököliyben es Hedrehelyen is. Az előadás,'helyesen mulattal be Csokonai Vitéz Mihály vándoréle­tének igazi rugóit. Nem a költő nyugtalan vére, hanem a kenyér- utáni bolyongás, a szükség kerget­te városról-városra, faluról-falura, az országutak bizonytalan világá­ba a kora által meg nem becsült költőt. Az előadás alapján és Ardó Mária által előadott versekből megismerte a hallgatóság Csokonai Vitéz Mihályt, az emberi jogok, a béke, a szabadság gondolatának költőjét, a tiszta szerelem ihletett dalosát, Somogy tájainak és népé­nek rajongóját, ki hányatott sorsa ellenére is vidám optimizmussal tekintett népe jövője elé. A tehetséges Kocsis Elli által’ előadott Csokonai-dalok emelték az est meleg hangulatát. — Mit látna ma a költő, ha kö­rültekintene a két kastély urától megszabadult Nagybajomban — ve­tette fel a kérdést az előadó. A gépállomás gépei megszabadították az egykori jobbágynép ivadékait a munka nehezétől, orvos vigyázza a nép egészségét, bölcsödé neveli a 'kicsinyeket, az új géppel felszerelt moziban minden jegv elkel, több mint 400 családhoz vezetékes rá­dió viszi a kultúrát, pormentes bitumenes út épül, a másfélezer kötetes könyvtárnak több mint 500 állandó olvasója van. „Az is 'bolond, aki poétává lesz Magvarországon“ — kesergett egy­kor Csokonai, kinek — mint mon­dotta — hajléka ajtajánál szegény­ség áll őrt. Hogy örült volna a köl­tő szíve annak a lelkes t2psnak hallatára, mellyel Nagybajom dol­gozói megszavazták Bán István ta­nácselnök javaslatát, hogv a Sár­közi-kastélyból alakítandó, rövi­desen megnyíló új iskolájukat Cso­konai Vitéz Mihályról nevezzék el. Az előadás után a hallgatóság közű] számosán megtekint ették a népkönyvtár ízléses Csokonai könyvki állítását. „Ha írok is, mint ahogy már én anélkül nem tarthatom fenn léte­met, írok a boldogabb maradék­nak“. (Nem jutott a költőnek osz­tályrészül. hogy saját korának meg­becsült dalosa legyen. A felsza­badult magyar nép, Somogy népe is haladó hagyományaink nagyra­becsülésévé! magáénak vallja Cso­konai Vitéz Mihályt. Kellner Béla. Munkában a Bohár vasgyüjtő-brigád November a vasgyüjjtőhónap — szód, a (felhívás a fiatalok felé. £s e felhívásra megyénkben, sokezef ■úttörő és DlSZ-fiatal állt csatasor­ba, hogy egy hónapon át gyűjtse a vasat, a színesfémet, hogy anyagot adjon a feldolgozó művek Marvn- kemencéjiének. Számtalan ifjú hőse Van a (novemberi vasigyüjitésne’k. Kisfiúk, kislányok versengenek egymással a „Kiváló fémgyüfto“ jelvényért. Versenyeznek, hogy győztesei 'legyenek a vasgyüj'ő ver­senynek. Úttörő fiataljaink mellett a DISZ-ifjak is derekasan veszik ki részüket a munkából. A lakóterü- ietá gyűjtésben épp úgy, mint az üzemi gyűjtés során ragyogó ered­mények születnek. Az egyik kaposvári üzemi (gyűj­tésit látogatjuk meg a Kaposvári Téberfuvar Vállalatnál. Pezseg az élet a vállalat kapuján belül. Sze­mélygépkocsik, teherkocsik .indul­nak útra, vaigy térnek vissza on­nan. A vállalat - javítóműhelyében éjjel-nappal folyik a munka. Az esti órákban hazaérkező kocsinak reggel megvizsgálva, kijavítva kell útrakelnie. A megyei építkezések­hez anyagot szállító gépkocsiknak épp úgy üzembiztosoknak kell len­niük, mint a falu jobb áruellátását szolgáló gépjárműveknek — mond- ia Bohár elvitárs, a Kaposvári TE- FU fiatal DISZ-titkára, a javító­műhely művezetője. — Tudjuk!, hogy a raegnővekedett feladatok­hoz még több új járműre, még több új gépre van szükség, ezért csatla­kozunk mi is a vasgyüjtőkhöz, s ezért tartunk ma a munkaidő után gyűjtést a. fiúkká,! — mondja a DlSZ-titkár. örömmel csatlakozom a vasgyüj- tő brigádhoz, látni szeretném, ho­gyan folyik le egy üzemi fémgyűj­tés. Bohár elvtárs vezetésével mintegy nyolctagú brigád indul ku- /tatóútra a TEFU-nál. A bepókhá- (lóaodott padlások vidám kiáltások­tól hangosak, amikor Balta, elvtárs, vagy Dajka élvtárs egy-egy, a sa­rokban heverő, beporosodott, tö­rött gépszerkezetet talál. Telnek a kosaraik. Maiid a raktárak, a műhe­lyek kerülnek sorra. Jüngling Gyu­la és Ambrus János DISZ-ifjak ta­lálgatják, vájjon mennyi lehet az a tekintélyes kupac vas, amélytik a műhely udvarán egy-lkéti óra alatt összegyűlt. És folyik a gyüj- ítés ,.. A szorgos művezető, Bohár elv- társ szeme végigfut mindenegyes vasdanafben. A szakember árgus szemével figyeli, hogy mi az, amit még a műhely fel tud használni. A kocsirarakás előtt mindenegyes használható darabot félredobnak és így mintegy három mázsa anyag gyűlik (össze, amelyet a Gazda- mozgalom keretében használnak fel. A rakó tg gépkocsi megérkezik a MÉH kaposvári telepére. Bohár elvtárs (kiváncsiam figyeli a mérleg nyelvét, amely több mint 25 má­zsát mutat az ócskavasnál és 67 kg-ot pedig a színesfém mérlege­lésekor. 30 mázsát ütemeztünk be és eZf a vállalásunkat fogjuk is teljesíteni. A még hiányzó 5 má­zsáért újabb kutatást végzünk. így dolgozik a Kaposvári TEEU vas,gyűjtő brigádja, melyet bátran követhet megyénk valamennyi üze­mének fémgyüjbője. kissé élénkül az iram Ekkor különösen Osztrovszky tói látunk néhány ütést, amely tisztán . ül Szilágyi álán. Szilágyi sorozások­kal kísérletezik, de hosszúkezű ellenfele köny-. nven tud hárítani. A két egyenlő képessé­gű versenyző küzdelmében Osztrovszky va­lamivel jobb volt, és megérdemelten nyerte a bajnokságot. Könnyűsúly: Ivoeza I. Kaposvári győz Ker­tész (Esztergom) ellen. A két egyforma stílusú öklöző a nap leg­szebb mérkőzését vívta egymással. Mindkét versenyző inkább a támadásra fektetett több súlyt é-s a védekezési elhanyagolták. Álta­lában hatalmas iram és naigyerejű ütések jellemezték ezt a mérkőzés^ amelyek csak­nem mind rendre betaláltak. A közönség lelkes bíztatása mellett Kocza I. megérde­melten harcolta ki a győzelmet és egyúttal a bjnokságot is. Dózsa—Lendület 2:2. Vezette: Kosaras A. A Dózsa többet tárnod ott, de csatárai nem-- bírtak eredményi elérni a jól tömörülű len­dület védelme ellen. A játék képe alapján <*? Dózsa megnyerhette volna a mérkőzést. V. Lobogó—Kinizsi 4:4. Vezette: Végvári D~ Az unottan és tcrvszerűtlenül játszó Kini­zsi ellen a lelkesebben játszó V. Lobogó' könnyen győzelmet érhetett volna el„ Osztályozó mérkőzések az NB ÍF-be jutásért:: Nagyntáuyoki Bányász—K. Vasas 2:t. Vezet» te: Fiilöp. Gyengeiramú mérkőzésen a N. Bányász az- első félideji tervszerűbb játékával* nyerte meg a mérkőzést a nehezen mozgó Vasas­ellen. A Vasas egyetlen gólját Hornvák lőtte. További eredmények: Pénzügyőrök—Belsped 2:2, Pécsi Haladás- Székesfehérvári Építők 4:3. A multévj TÜKER-hitelakcióbaa részfvettek figyelmébe A TÜKER Vállalat elszámolási főosztálya intézte a dolgozók 1952 :—53. ,évi tüzelőanyag hitelakciójá­nak országos végelszámolását. Az elszámolás még augusztus hónap­iban befejeződött. Minden dolgozó, aki a hitelakció keretében az 1952 —53-as tüzelőévadban, többet fize­tett he, mint amennyi a részére ténylegesen leszállított tüzelő­anyag ellenért,éke, közvetlenül sa­ját munkaadójától kapja meg a visszajáró pénzösszeget. A rádió műsorából 1953. november 19. csütörtök KOSSUTH RÁDIÓ 11.30: Táncok zeiickairna. 12.00: Hírek 12.15: Szüret után. A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 13.30: Népi demokratikus országok muzsikája. 13.30: Üzemi kómsiok. 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.15: A Rádió Gyermekújságának műsora. 15.00: A Gyermekrádió műsora. 15.15: Hírek szed’bül 15.30: Mulató dalok — magyar népzene. 10.00: Csokonai Vitéz Mihályt óliete és művei. 10.30: Tánc zene. 17.00: Hírek. 17.05: Külpo­litikai kérdésekre válaszolunk. 17.20: Szivár­vány. Zenés! irodalmi tarka-est. 18.15: A Ma­gyar Rádió válaszol falusi hallgatói kérdései­re. 18.30: Népzene. 18.-40: Hírek németül. 19.00: Hangos Újság. 19.30: Hírek szerbül. 20.00: Hírek. 2o.lo: Mit liafJhmk holnap? 2o.l5: Rakjál tűzet, rózsám. Magyar népi muzsika. 2o.59: A két Tosca. 22.oo: Hírek. 22.2o: Tánczene. 23.oo:. Az épülő kommuniz­mus nagy országában. 23.3o: Szép esti mu­zsika. 24.oo: Hírek. PETŐFI RÁDIÓ 7.15: Hírek szlovénül. 7.35: Szimfonikus táncok. 8.30: Részletek Verdi Traviata és Donizeti Lammermoori Lucia c. operájából. 9.2o: A két koldus diák. lo.oo: Hírek, lo.lo: Dőry Zoltán hegedül. lo.25: Szórakoztató zene. 11.00: Fúvószena. 11.3o: Műsorzárás, ljj.o-o: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. 15.4o: Schubert: VII. szimfónia. 16.35: Szov­jet sorozat. 16 5o: Fiatalok zenei újságja. 17.4o: Agrotechnikai előadás. 17.55: Szív kül­di .szívnek szívesen. 18.25: Hírek szlovénfúl. 18.45: Sporthíradó. Első díjrészletként az eddigi 5Ö®- forinttal szemben ezután 5 ezer forint fizethető ki az újítóknak A közelmúltban megjelenít újí­tási rendelet .a t ap asz t alia fc sere útján átvett újítások díjazásának kérdését is szabályozza. Eddig a tapasztalatcseré útján átveát újítás- szerzőjét a teljes újítási díj 60 •százaléka illette meg, most az ere­deti újító a már egyszer díjazott újítása után .a tapasztalatát átvevő' vállalattól 50 százalékos díjazás­ban, míg az átvétel^ javasló dol­gozó 25 százalékos jutalomban Té- szeisül, A fennmaradó 25 százalék a javas&atot átvevő vállalat igazga­tói alapját növéli és ebből az újí­tás megvalósítását elősegítő dol­gozókat kell' jutalmazni. Az új ren- deülkezés .értelmében az országos jeíem'őségű újításokért a íz eddigi 500 forinttal szemben ezután 5 ezer forintig terjedhető összeg fizethető ki az újítóknak. Somogy megyei mozik műsora; Vörös Csillag: Flotta Hőse 12—18. Szabad Ifjúság: HópelyhccúJke 20. Balatonboglár: Twist Olivér 18 -19. Barcs: A mi falunk 18—19.. Csurgó: Köpeny 18—19. Igái: így győriünk az olimpián 21—22. Lengyeltóti:) Bajazzók 21—22. Nagyatád: Furfangos fejcdielein 18—19. Siófok: Nevess velünk 18—19. Tab: Az asszony álla szavát' 15—19. íróasztalt azonnali megvásárlásra keres a So rléstenyésztő VáHalat. SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Zsurakovszki Mihály Felelős , kiadó: Tóth István. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sáaőoi-u. 7. Telefon: 901, 463, 468. Kiadóhivatal: Kaposvár, Május 1-utca 12. Telefon: 999. Somogymegyei Nyomdaipari Vállalat Kaposvár, Latinka Sándor-u. 6. Telefon: 829. Nyomdáért felel: Hidas János.

Next

/
Thumbnails
Contents