Somogyi Néplap, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)
1953-11-19 / 271. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Megjavították a kollektív vezetést a nagykorpáéi tsz pártszervezetében Tegyék a versenyt tanácsaink a munkák motorjává Sehubert, a halhatatlan dalköltő Angol sajtóvisszhang a svéd-magyar mérkőzésről A,MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA AAEGVEi PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA X. évfolyam, 271. szám. _______________________________________________ARA 50 FILLER________________________________________Csütörtök, 1953 november 19. J ól előkészített zárszámadás; a tsz-ek megszilárdításának fontos láncszeme A termelőszövetkezeti mozgalom ■fejlesztésének egyik fantes szakaszát jelenti az évvégi zárszámadás elkészítése. Nagy gondosságig«! és körültekintéssel végzik ezt a munkát t er m e I ős zöve t keze t einkiben az erre megválasztott munkabizottságok. A zárszámadásnak ebben az évben fokozott jelentősége van a ter- Hielőszövetikt zétek megerősödése szempontjából, mert a kormányunk által nyújtott kedvezmények következtében most minden feltétele megvan annak, liogy a termelőszövetkezeti parasztok az eddiginél nagyobb erővel dolgozzanak közös gazdaságuk megerősítéséért, jólétük állandó emeléséért. Termelőszövetkezeteink az elmúlt hónapokban kemény harcot vívtak közös gazdaságuk megvédéséért. Ebiben, a harcban nagy segítséget kaptak a megyei és járási pártbizottságoktól és 'helyi pártszervezetektől, valamint a tanácsoktól. A tßz-ek megszilárdításáért folytatott harc döntő szakasza a zárszámadások jó elkészítése. A zárszámadások elkészítése alkalmat nyújt arra. hogy számba vegyék a termelőszövetkezetek vagyoni (helyzetét, gazdálkodásuk eredményeit és, hibáit. feltárják belső tartalékaikat és erőforrásaikat s mindezek alapján kidolgozzák azokat a terveket, amelyeknek a megvalósításával el kell érni a termelőszövetkezetek további megszilárdítását. A kormány sorozatos intézkedései a termelőszövetkezetek megsegítésére — pl. beadási kötelezettség csökkentése, vagy a hitelek nagyrészének elengedése, a kifizetés határidejének meghosszabbítása —• már az idén tetemesen megnövelte a termelőszövetkezeti tagok jövedelmét. A somogyaszalói Latinka tez-foen pl. ezek a kormány- intézkedések 94 ezer forinttal növelték a tagság jövedelmét, az osztopámi Győzelem tsz-nél pedig a kormány kedvezményei 68.042 forint többletbevételt jelentenek. De rossz úton jár és a- tagok érdekei ellen vét az a termelőszövetkezeti vezetőség, amelyik csupán az állam segítségére épít, mert úgyszólván, mindenütt megvan a módja annak, hogy most a szárszámadás alkalmával a szövetkezetek maguk erejéből tovább növeljék a tagok pénzben! részesedését. Pl. a buzsálki Miunkahiarcos termelőszövetkezetben a tagok szabadpiacra hizlaltak 37 darab hízót, melyből T0 ezer forint bevételük volt. A so- mogyszentpáli Béke tsz tagjai 18 darab süldőt értékesít: ítek 31 ezer forint értékben jövedelmük növelése érdekében.. Helyes, ha termelőszövetkezeteink eáeerülik a túlzott beruházásokat, szigorúan ragaszkodnak az alapszabályzathoz, amely kimondja, hogy az évi pénzjövedfelemnek 10— 15 száza lékát kell a fel nem osztható szövetkezeti alap növelésére fordítani, beleértve ebbe az egész év folyamán történt beruházásokat is. A tagok akikor törekesznek majd arra, hogy a jövőben szorgalmas munkával még több munkaegységet szerezzenek, mint az idén, ha most a zárszámadás idején ■nagy becsülete Iksz mindenegyes munkaegységnek, ha látják, hogy a vezetőség gondosan felülvizsgálja az egész éviben felszámított munkaegységet és mindenki valóiban á megérdamelt munkája szerint, részesült a javakból. De hogyan oszthatják el helyesen a jövedelmet pl., a hetes! Két Október tsz-b n. ahol egész évben nem fordítottak gondot a munkaegység helyes beírására — bár becsületesen dolgoztak, szép eredményeket is értek .1 •— de bandában dolgoztak s még a növény- ápolásban teljesített munkaegységeket. is most utólag írják be. olyan találomra. így a kimutatás nem pontos és éppen a szövetkezet legszorgalmasabb tagjait érheti károsodás. Nem mindegy az, hogy érdemtelenül, vagy jogosan jut-e valaki hozzá a munkaegységhez. A nágocsi Szabadság termelőszövetkezetben viszont pontosan jegyzik a munkaegységeket, s gondosan ■vigyáznak arra is. hegy azok a tagok, akik különösen jó munkát végeztek, még jutalmat, prémiumot is kapjanak. Az egyik növénytermelési brigád' pl. 17 holdon 24 .mázsa búzát termelt holdanként. A terven felül term tt gabona 25 százalékát a brigádtagok között osztották szét; Vass Antal. 5.5 mázsa búzát kapott prémium fejében. A minisztertanács határozata előírja. hogy a termelőszövetkezetben ia terv Itúl teljesítéséért prémium jár e enn.k a határozatnak mindenütt érvényt is kell szerezni. Minél többet- osztani, de óvni, megtakarítani a közös vagyont, a szövetkezet gazdagabb jövőjének alapját! — Ez veresse mindenütt a zárszámadást készítő bizottságokat- e minden egy.'s szövetkezeti tagot. Nyilvánvaló, jövőre csak akkor oszthatnak még többet a tagoknak. mint az idén, ha gondosan megőrzik a közös vagyont, félreteszik a közös állatállományhoz szükséges abrakot és egyéb takarmányt, s elraktározzák a tavaszi ■vetéshez Szükséges vetőmagot is. Minden egy.s termelőszövetkezet becsületbeli ügye az, hogy példa _ mutátóan teljesítse az állaim iránti kötelezettségét. Államunk az utóbbi hetekben, hónapokban olyan sokoldalú kedvezményt adott a tsz- ekn.sk, hogy az is joggal megkövetelheti, hogy 'termelőszövetkezeteink betartsák az állami fegyelmet. A zárszámadások és a zárszámadó' 'közgyűlések csak akkor hozzák meg a kívánt eredményt, akkor szolgálják igazán a termelőszövetkezet megszilárdításának ügyét, ha a vezetőség, az ellenőrző bizottság és n tagság is őszintén feltárja a hibákat és jó javaslatokat tesznek a további munkára, a gazdálkodás megjavítására. A zárszámadás azt is* jelenti, hogy a szövetkezetek megkezdik az új gazdasági évet, amely jobb reményeket, nagyobb lehetőségekét tár a termelőszövetkezetek elé, de nagyobb felelősséget is ró reájuk. A Központi Vezetőség október 31 i határozata megállapítja, hogy a következő 2—3 évben fejlődésünk döntő láncsszeme; a mezőgazdasági termelés fellendítése. Ez azt a feladatot rója a termelőszövetkezeteinkre, hogy egyre jobban éljenek a kormány nyújtotta kedvezményekkel, dolgozzák ki két-három évre előre a szövetkezetük megszilárdításának pro,grammját, szorgalmas munkává1!, észszerű gazdálkodással bizonyítsák be ország, világ előtt a közös gazdálkodás fölényét, emeljék mind magasabbra a növénytermelés és az állattenyésztés hozamát, létesítsenek új jövedelmező üzemágakat', teremtsenek évről-évre szebb, gazdagabb életet tagjaiknak. Termelőszövetkezeteink mogszil'árd'ításándí fontos láncszeme a zárszámadások, a zárszámadás! közgyűlések sikere. Á járási tanácsok adjanak meg ehhez minden segítséget a termelőszövetkezeteknek. A járási pártbizottságok fokozottabban ellenőrizzék a tanácsok ezirányú munkáját. Az idei zárszámadások jó megoldásával nagy lépéssel vihetjük előre termelőszövetkezeti mozgalmunk egészséges fejlődését, a falu- szocialista felépítését. Horváth János, tsz-csoport vezető. MEGYÉNK ÉLETÉBŐL Békegyűlés Ladon Lad Iközség dolgozói 15-én este békegyülést tartottak. A község Ifikéi nagy számban gyűltek ösz- sze, boigy hifiét tegyenek békevá- gyuik mellett. A gyűlést kultúrműsor előzte meg. A helyi úttörőcsapat szerepelt. A jólsikerült előadás ufáin Csendes Géza népművelési vezető tartotta meg beszédét. Ismertette a dolgozó parasztokkal a nemzetközi helyzetet, ■párhuzamot vont a tőkés államok aljas, egyéni célokért folytatott háborús politikája éis a békés jövőt építő demokratikus országok között. Elmondta, hogy miilyen nemes feladat vár a béke híveire, afc.'lk azért harcolnak, hogy ne gátolja meg semmiféle erőiszak a fejlődésit, ne képződjék akadály a demokratikus tervek megvalósítása elé. A -beszéd elhangzása után hozzászólások következtek, majd megválasztották a dolgozó parasztok a község három küldöttét, akik ■a járási béketaláikozón képviselik a falut. Megteremtették a jövőévi bő termés alapját Hajmáson Hajmás község dolgozó parasztjait: jogos büszkeség tölti el: járásukban az első községek közit fejezték be az őszi kalászosok vetését. A 404 hold bevetett területen már mindenütt zöldé] a vetés, ami igen biztató jövőévi terméseredményt ígér. A község dolgozó parasztjai most minden erőt a mélyszántásra tudnak összpontosítani, melynek jó elvégzésével biztosítani tudják a kapások bő termését. Eddig közel 300 holdon végezték el a mélyszántást és közel 150 halra hordták 'ki a trágyát. Meggyorsult az elmúlt napokban a silózás is: eddig 145 köbméter si'ótakarmányt készítettek a haj- mási dolgozó parasztok, de ezt a munkát tovább folytatják, mert itt is tanultak a múlt év tapasztalataiból —• megtanulták, hogy akkor kel takarékoskodni, amikor van mivé! —• most pedig van mivel takarékoskodniuk, Hajmás község dolgozó parasztjai bizakodással tekintenék a jövő év elé, mert megteremtették a bő termés A PjáL I Követik a Szabadság tsz jó példáját a böhönyeí parasztok A böhönyeí Szabadság tsz két és fél vagonnal teljesítette túl burgonyabeadási kötelezettségét. A •beadott mennyiségen felül bőven maradt még ,a munkaegységek utáni részesedésre 's ‘burgonyáiból, A beadását jól! teljesítő tsz példáját iáivá, a község egyénileg dolgozó parasztjai sem akarnak lemaradni a;z állam iránti kötelezettségek teljesítésében. így Farkas Dezső 6 holdas,, He- resznyei József 10 holdad Táncos János 12 holdas és Merényi István 4 holdas egyénileg gazdálkodó parasztok is élen járnak s 100 százalékra teljesítették már egész évi beadási kötelezettség,ükét*. De mm így Kiss Endre Mihály, aki addig-,addig késlekedett a beadással, míg végül is a községi elszámoltató bizottság volt kénytelen törvényes úton eljárni vele szemben. A siló sasi hét jó megszervezésével gyorsítsuk meg a siSózást munkákat A . silózás terén m ,gyé ükben nagy lemaradás mutatkozik és or- zágos viszonylatban Somogy az utolsó megyék közt van. Hagy ezt a nagyfokú lemaradást tsz-eink és dolgozó parasztságunk minél előbb behozza, minden járási és községi tanács november 22-től 29-ig siló" zási hetet tervez. Tanácsaink Ismertessék a tsz-ekk l és az egyénileg dolgozó parasztokkal, hogy a silózáson keresztül nagy mennyisé- ■gű íztelen, nehezen rágható takarmányt tudnak az álatok számára ízletessé és emészthetővé tenni. Tsz-eink és egyénileg dolgozó parasztjaink a télen sók munkát takarítanak meg azáltal, hogy nem kell naponta szecskázni, mivel most gépi erővel egyszerre végzik el a takarmány aprítását. Gépállomásaink is nagyobb mértékben készüljenek fej a november 22-én kezdődő silózási hétre, javítsák, ki az eddig még ki nem javított silógépeiket és valamennyit helyezzék üzembe a silózási terv teljesítésének érdekében. Gépállomásaink eddig nem vették komolyan a silózás rendkívül fontos jelentőségét, mert a legtöbb gépállomás nem javította ki a gépeket és nem küldte ki azokat a tsz-ekbe. Pl. Látványban 15*0 mázsa répa1 szelet- 2 hétig állt a silógödör mellett, m rt a lengyeltóti gépállomás nem küldte oda a silótöltőt. Gépállomásaink feladata, hegy saját területükön felvilágosító munkát végezzenek és azon keli lenniük, ■hogy minden, tsz és egyénileg dolgozó paraszt teljesítse silózási tervét. .A fonói gépállomás eddig vajmi to: vés felvilágosító munkát vég' zett, mert Fonóiban még nem silóz ta'k cl. Van sok tsz, amely teljes! tette silózási tervét. Pl.-®, ráksi Uj Élet 500 köbméter, a hetesi tsz 220 köbméter silótakarmányt készített. A kapós,füredi December 21 tsz- a taranybólpu.sztai tsz, az igáid Alkotmány tsz viszont nem gondoskodott arról, hogy biztosítsa állatai jó és olcsó takarmánnyal való átte- léltetését, mert- még nem kezdtek neki a silózásnak. Pedig a télen ennek nagy kárát fogják látni, ha sürgősen nem pótolják mulasztásaikat. Egyre több egyénileg dolgozó parasztot győzött meg az eddigi jó tapasztalat a sitózás szükségességéről, mert beigazolódott, hogy a gondosan eltett silótakarmánnyal olcsóbban, tudják állataikat tartani. Pl. Horváth János, látrányi dolgozó paraszt 2 tehene részére 14 mányi készített káposztalevélből, takarmányrépából és szeptemberben levágott kukoricaszár'ból. Jelenleg is silótakarmánnyal eteti állatait. Igen jó példát mutatott a sze- r.yérii legeltetési bizottság is. Nem, hagyta kihasználatlanul a meglévő silógödröket, hanem 600 köbmétert elsilózott. Kormányzatunk minden segítséget megad ahhoz, hogy dolgozó parasztságunk mind több siilótaikar- má.nyt tudjon készíteni. Silóépítési hitellel segíti ezt elő. Köbméterenként 110 forintig /terjedő hiteit kaphatunk a igazdák silóópítéshez. Járási és községi tanácsaink jó propaganda munkáján múlik, hogyan hozzuk be a silótakarmány készítésénél mutatkozó nagyfokú lemaradást. Nem véletlen pl., hogy a fonyódi járás az utolsó a silózási terv teljesítésében, mert a siló* zási előadót adóvégrehajtáshoz osztotta be a járási tanács. A silózás felbecsülhetetlen jelentőségét . a legszélesebb körben ismertéin,iök kell tanácsainknak, gépállomásainknak, a tömegszervezeteinknek, hogy ,ne legyen egyetlen tsz, vagy egyénileg dolgozó paraszt, aki ne teljesítené silózási tervét A lemaradó traktorosok kövessék az élenjárókat A tapsoroyi gépállomás dolgozói éví tervüket ezideig 89.9 százalékra teljesítették. Nagy része van ebben Gáspár János és iBöröczfi Lajos DlSZ-fataloknak, akik pontos, lelkiismeretes munkájukkal példát mutatnak a gépállomás minden dolgozójának. Gáspár János a november 10—i értékelés szerint' eddig 103 százalékra teljesítette kampánytervét, éves tervének teljesítésében pedig már túlhaladta a 107 százalékot is. Böröczfi Lajos traktoros nem sokkal marad el mögötte a kampányterv teljesítésében s nagy szorgalommal igyekszik eddigi 97 százalékát 100 százalék főié emelni. Az éves terv teljesítésében ö előzte meg Gáspár Jánost, mivel eddig már 115 százalékos eredményt ért el. Mindkettőjük átlagos havi kereseté meghaladja az 1200 forintot. Füiöp András traktoros bizony példát vehet róluk, mert őszi kampánytervét ő csak 19 százalékra teljesítette eddig. Magatartása és a munkához való viszonya sem éppen •követendő, tekintve, hogy nála síz is előfordul olykor, hogy több hold felszántását számolja el, mint amennyit valójában elvégzett. Sem a nappali, sem az éjszakád műszak nem tetszik neki, s ha nagy válogatás után mégis kimegy a földre, gépét vak ran otthagyja a szántás közepén és bemegy a közeli faluba „pihenni“. így aztán munkáját nem tudja időre elvégezni, viszont a jó keresetet ő sem veti meg- Ezért hát úgy segít magán — mint 'legutóbb is, — amikor egy hold felszántott terület helyett 2 holdat akart elszámoltatni magának, Persze az ilyen dolgokra csakhamar rájönnek, hisz a; közmondás is azt tartja, hogy a hazug embert hamarabb utolérni, mint a sánta kutyát, A ibecsüieties dolgozók keményen megbírálták, a gépállomás vezetői pedig szigorúan megbüntetik az ilyen csalárdságot. Fíilöp András gondoljon arra, hogy nemcsak becsületét veszti el ‘dolgozó társai előtt, hanem súlyosan meg- károsí ja a szántási tervükét időben befejezni akaró dolgozó parasztokat ás ugyanakkor a gépállomást is. Hanyagság, a munkához va ó rossz viszony és csalárdság helyett mutassa meg, hogy becsületes munkával áll helyt kötelessége teljesítésében. Vele együtt a gépállomás többi lemaradt traktorosa is igyekezzék, hogy őszi kampánytervét mielőbb befejezze.