Somogyi Néplap, 1953. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)
1953-09-10 / 212. szám
SOMOGYI NÉPLAP 3 Csütörtök, 1953 szeptember íö. Minden erőt mozgósítsanak gépállomásaink a szántás-vetés meggyorsítására Termeljünk minél nagyobb területen ősziárpát Gépállomásainkra igen. jelentős feladat hárul a most folyó őszi mezőgazdasági munkák során. T ermelőszö vetkezet einkb en a szántás és 'egyéb talajelőkészítés munkáit majdnem teljes egészében gépállomásainknak kell elvégezniük,. Ez azt jelenti, Hogy egyrészt gépállomásainktól függ termelő- szövetkezeteink további gazdasági megerősödése, a tagok jóléte és nem kis mértékben a szövetkezeti, ■mozgalom fejlődése. Nem mindegy tehát, hogy az őszi szántást, vetést mikor és milyen minőségben végzik el gépállomásaink. Az eddigi tapasztál átok azt mutatják, Hogy gépállomásaink vezetőinek többsége még mindig nem látja az' időben elvégzett őszi szántás-vetés, a gépállomás munkájának jelentőségét, Az őszi mezőgazdasági munkák végrehajtásának itt van az ideje, sőt néhány növényféleség vetésideje — a lucernáé, nyári takarmánykeveréke — már le is járt. Gépállomásaink őszi vetéstervüket mindössze 12.4 százalékra teljesítették. Még az őszi mimikák kezdetén vagyunk és unáriis közéj 4 ezer hold lemaradás mutatkozik terívtel]esftiésünkben. A tcrvíeljesítésben a legjobb eredményt edd'g a segesdi gépállomás érte el, mely őszi t alaj mini kát érvét 34.4 százalékra teljesítette. Az utóbbi öt napban szintén jelentősen növelte teljesítményét, 10 erőgéppel, két műszakban 1128 xiormálhold talajmunkát végzett. Ebből vetés 523 hold így a gépállomás vetési tervét 49-3 százalékra teljesítette. Az elért eredményeket nagyrészt annak köszönhetik, hogy valamennyi gémüknél megszervezték a két műszakot és valamennyi gén rendszeresen túlteljesíti műszaknormáját, Aránylag jói halad az őszi terv- teljesítés a háromfai gépállomáson. A gépek nagyrésze két műszakban dolgozik. A gépállomások nagy többsége azonban sú yosan elmaradt az őszi szántás-vetési terv teljesítésével. Pl. a pusztakovácsi gépállomás eddig mindössze 274 normálhold talajmunkát végzett. Az augusztus 1-től 5-ig tartó műszák .alatt mindössze 107 normálholdat teljesített. Ennek a súlyos elmaradásnak legfőbb oka, (hogy a 13 erőgépből két műszakban mindössze 4 erőgép dolgozik. De nem jobb a helyzet a két műszak megszervezésénél a fonói gépállomáson sem, ahol a 23 gépből csupán 10, a. kaposvári gépállomáson, ahol 23 gépből mindössze 5 dolgozott az elmúlt 5 nap alatt két műszakban. E gépállomások vezetőit felelősség terheli, amiért nem gondoskodtak időben az éjt szakai szántáshoz szükséges világításról. De nagymértékben befolyásolja a két műszak megszervezését az egyes gépállomásokon tapasztalható nagyarányú gépkresés is, ami egyrészt ,a !rossz'javításokból, másrészt egyes traktorosok gondatlanságából származik. Gépállomásaink nagyrészénél rosszul szervezték meg a nyári munkákról az őszi munkákra való átállást. Ez abban mutatkozott meg leginkább, hogy a nyári munkák után a gépeket nem tervszerűen javították ki, hanem egyszerűen több gépet is bevontaítak a gépállomásra és szétszedtek. Ennek az lett a következménye, hogy több napon, sőt heteken keresztül álltak a gépek, mert nem tudták egyszerre mindegyiket javítani. Sok a műszakkiesés is a gépek- j nél. Pl. az elmúlt 5 nap alatt 324 műszak esett ki. A fonói gépállomáson. 13 műszak szervezési hibából, 18 műszak géphibából; a mennyei gépállomáson 12 műszak a rossz szervezés következtében, 8 műszak géphibából kiesett. De hasonló súlyos mulasztás tapasztalható még számos gépállomáson, ami mind jelentősen befolyásolja a megye gépállomásainak tervteljesítését. Nincs minden rendben a szántás minőségénél sem. A miniszter- tanács határozata világosan és érthetően megszabja, hogy a vetés előtti szántást az állami gazdaságokban, termelőszövetkezetekben 20 22 centin kér mélyen kell elvégezni. A csurgói gépállomás vezetői azonban semmibe veszik ezt a határozatot és bűnös módon eltűrik hogy egyes traktorosok 16—18 Cm mélyen végezzék a vetőszántást. Hasonló eset fordult elő a darányi gépállomás részéről is. A gépállomás vezetői érthetetlen módon azzal igyekeznek elhárítani a felelősséget magúkról, hogy a tsz vezetőií nem engedik, hogy mélyebben végezzék a vetőszántást. Ezek a vezetők ahelyett, hogy harcolnának a maradiság, a régi. megszokott talajművelés ellen, maijuk is tápot adnak annak. Gépállomásaink vezetőinek sürgős intézkedéseket keli tenniük az őszi mezőgazdasági munkák — a minisztertanácsi határozatban megszabott feladatok szerinti — végrehajtása érdekében. Minden percnyi késedelem súlyos károkat okozhat a jövőévi termesnél. Nincs idő a Várakozásra, gíépállomása- ínknak minden erőt mozgósítaniuk kell a szántás-vetés meggyorsítására. Az ország 140 helyén több mint 900 falusi lakóház épül A falusi takóházépítő gazdasági ’iroda dolgozói az ötéves terv ikez- «dete óta ,5800 falusi családi lakóház építését segítették elő az állami .-.gazdaságok, gépállomások dolgozói részére. Az ország 140 helyén jelenleg több minit 900’ falusi l akóház épül. Az iroda dolgozói jelenleg 3000 családi lakóház építését irányítják. amelyeket ez év végéig felépítenek a dolgozók. 1954-ben >a termelőszövetkezetek és termeiőeS'opor- itök dolgozói is megkezdik a családi lakóházak építését. A csinos kivitelben épülő családi lakóházak két szobából, konyhából, amrábcl és mosdófülkéVel ellátott ■helyiségekből állanak. A családi lakóiháza,kát 20 évi törlesztésre kapják az állami gazdaságok, gépájhr mások, termelőszövetkezetek legjobb dolgozói. A családi ház az ösz- rzeg teljes lefizetése után a dolgozó saját tulajdonába megy át. A tervszerű, szorgos munka eredménye bőséges termés, gazdag jövedelem Szép terméseredményeiről, a tagok gazdag jövedelméről1 híres az egész megyében a somodorí Alkotmány termelőszövetkezet. Búzából 7 kg-ot, árpából 2.22 kg-ot, szálastakarmányból 3.70 kg-ot osztottak íki a tagoknak munkaegységenként. A cséplőgéptől az első mázsáiásokból, az országos versenyben az elsők között teljesítették az áílam iránti kötelezettségüket, Ezért a begyűjtési minisztertől 5 ezer forint pénzjutalmat és oklevelet kaptak. A gazdag jövedelemből megteltek a tagok padlásai, kamrái. Augusztus 1-ig 13.461 munkaegységet használtak fel az eddigi munkákban. Egy-egy tag átlagosan 190 munkaegységet teljesített, persze vannak, akik ennél jóval többet szereztek. Horváth József pl. a feleségével együtt 408 munkaegységet szerzett augusztus 1-ig, Ezután 35.21 mázsa búzát és 11.17 mázsa árpát, valamint 18-61 mázsa szálastakarmányt szállított haza. A kenyérgabonából a négytagú család évi kenyérszükségletén felül több mint 20 mázsa kerül szabadpiacra. Ennek az árából most, az árleszállítás után bőven futja ruhára, cipőre és egyéb iparcikkre, Pedig ez csak egy része az évi jövedelemnek, az év végéig további terményeket osztanak a tagok munkaegységei arányában. A gazdag gabonatermés, a bőséges 'osztalék a tagság áldozatos munkájának eredménye. A szövetkezet gazdái, a szorgalmas tsz- .tagok nem tétlenkedtek tavaly ősszel a vetéssel. Hallgattak a pártra, betartották a minisztertanács határozatát: s a föld gazdagon jutalmazta a ;jó munkát. A somodorí Alkotmány tsz tagsága jövőre még az ideinél is gazdagabb termést ákar betakarítani. Elhatározták, hogy az idén a tavalyinál is korábban vetik el a búzát, rozsot és ősziárpát. Jobban megszervezik a betakarítást és a vetést, hogy zökkenőmentesen végezhessék feladatukat. A szoros egységbe forrt tsz-tag- ság nem ingott meg az ellenség hazug hírverésére, A szövetkezet elleni támadást visszaverték és jó munkával harcoltak szövetkezetük megszilárdításáért. Kedden pl, az asszonyok közül 25-en serénykedtek a mezőn. Az asszonyok követelik a vezetőségtől, hogy a betakarításra minden női munkaerőt, családtagot mozgósítson, Szilárd a munkafegyelem a tsz-ben. Á vezetőség elkészítette az őszi vetéstervet, A szántóterület 38 százalékát, mintegy 170 holdat vetnek be búzával és rozzsal. A legelső feladat most, hogy a tsz földjein dolgozó két traktornak folyamatosan biztosítsák a munkát. Ez komoly feladata a tsz vezetőségének, mert a vetésre kerülő táblák 70 százalékáról még ezután (kelj betakarítaniuk a burgonyáit,, kukoricát, napraforgót és egyéb kapásnövényt. 60 hold föld, az ősziárpa és rozs alá, már vetésre készen all. A.z árpa vetését még e hét végéig befejezik. A tsz vezetősége a gépállomás agronó- musának segítségével kijelölte azokat a táblákat, ahonnan legelőször kelt1 a termést betakarítaniuk. Kiszámították, hogy az ősziek betakarításához összesen 683 munkanap szükséges. A rendelkezésre álló munkaerővel ezt a munkát 27 nap alatt, a fcehordásf pedig 10 fogattal 15—16 nap alatt elvégzik. A burgonya szedését már megkezdték, ezt követi a napraforgó, cukor- és takarmányrépa és a kukorica betakarítása, A munka- szervezeteket a betakarításnál is betartják. A vető-szántás a két traktornak, két műszakban 9—10 napig tart. A vetést 10—15 nap alatt végzik el. Az őszi gabonafélék 50 százalékát ikeresztsorcsan vetik. Az idei termés bebizonyította, hogy igen előnyös és kifizetődő a keresztsoros vetés. Az idén 28 hold keresztso- rosan vetett búzájuk már zöld korában is kivált a többi közül. Szára erősebb, kalászai pedig kövérebbek voltak. Nem dőlt meg, mint az a gabona, melyet cs.ak egyirányba vetettek, így ebben kombájn is tudott dolgozni. A terméseredmények teljesen meggyőzték a tsz tagjait az agrotechnikai módszerek helyességéről: a 28 holdon 411 mázsa búza termeit. A boldankéntii átlagtermés 14'.67 mázsa volt. Az egyirányba vetett búza holdanként 12,22 mázsát adott. Ősziárpából 17 holddal többet vetnek, mint tavaly. ,Az árpát keresztsorosan vetik. A tervszerű munka, eredményei nem is maradnak el. Jó ütemben halad a betakarítás és szántás-vetés a tsz- ben. A termelőszövetkezet tagsága az árleszállítás óta még nagyobb szorgalommal' és lelkesedéssel dolgozik. A szabadpiacon eladott gabona árából most többet tudnak vásárolni, több ruha, cipő jut nekik. A tagság nap mint nap látja, hogy a kormány intézkedései jólétüket, a szövetkezet megerősödését segítik elő. Válaszul az ár- leszállításra még szilárdabban helytállnak a munkában és a minisztertanácsi hátározat végrehajtásával' harcolnak a jövőévi gazdag termésért, termelőszövetkezetük felvirágoztatásáért. — Varga — Kormányunk nagy gondot fordít arra, hogy a termelőasoportok és községek ősziárpa vetéstervüket teljesítsék. Az ősziárpa min1 dig nagyobb termést ad, mint a ia\aszi; elvetésével csökkenteni tudjuk a tavaszi vetések idején előálló nagy munkatorlódást. Ezenkívül az ősziárpa korábban ér'k, mint a tavaszi és ha munkánkat jól megszervezzük, az ősziárpa cséplését befejezhetjük arra az időre, mikorra a búza aratása elérkezik. Az ősziárpa magasabb terméshozamát az idén is számos példa bizonyítja. A répáspusztai Ötéves Terv termelőcsoport ősziárpából holdanként 15.5 mázsás eredményt árt él a 10 mázsás tavasziárpater- méssel szemben. A kaposmérői Uj Élet termelőcsoport 15.60 mázsát termelt holdanként ősziárpából a tavaszi 10.50 mázsával szemben. A somogyaszalói Latinka tér melőcsoportnál az ősziárpa 18,24 mázsát adott holdanként, a Somogy szili Kossuth ierme- lőcso portnál pedig 19.90 mázsát, Az ősziárpa legjobb elővetemé- nyei a takarmányféleségek: ősziborsó, s'zöszösb'ükköny, zabosbükköny. Jó etővéteménye a lóhere, ha földjét az első kaszálás után feltörjük, mert csak ebben az esetben áll elegendő Idő ,a megfelelő iatajelőkészítésre, Kitűnő elővete- ménye a repce, mák és korai burgonya. Mindezek a növények kitűnő előveteményei a ’búzának is. Sok helyen az ősziárpát búza után vetik, ez azonban nem helyes, mert a gabonafélék kártevői így nagyon e 1 s z a po rodhatnak. Nagy gondot kell fordítanunk a rögmenites vetőmagágy eíőkészíté- ■sére. A vetőszántást 20—22 cm mélyen kell elvégezni 10—15 nappal a vetés előtt. A vetés előtt közvetlenül csak kuUivátort használjunk. A vetéshez gondosan tisztított, 98 százalékos tisztaságú vetőmagot használjunk, A minőségi vetőmagot nem kell tisztítani, mert ez kitisztított állapotban kerül a termelőhöz. A minisztertanácsi határozat előírja: „Üszögfertőzés ellen az őszíárpa és őszibúza vetőmagot csávázni keli“. A csávázás elmulasztása miatt termésünk nagyrészét az üszög elpusztítja. Üszög- fertőzés ellen biztos védelmet nyújt a nedves csávázás. A csávázás csak abban az esetben eredményes, ha a vetőmagot félóráig áztatjuk az oldatban, az oldatból sem előbb, sem utóbb nem szabad azt kivenni. Vetés előtt — ott, ahol valamely oknál fogva nem tudjuk a vetést azonnali elvégezni —célszerű 3—5 napon keresztül a vetőmagot melegíteni. Udvaron, fészer alatt ponyvára öntjük, ki a magot és napi 5—ő órán keresztül melegítjük, Ezzel a melegítéssel növeljük csíra-képességét és a csírázást. A melegített vetőmag kelése gyorsabb, egyenletesebb, a kezdeti fejlődés, igyőkérképződés bokrosa- dús erőteljesebb, ami a magasabb iérmés-hozam egyik 'biztosítéka, A vetést feltétlenül még szeptember e'ső felében végezzük el. A minisztertanács határozata 15- ét jelöli meg az ősziárpa vetésének végső határidejéül. A korai vetés a -tél beálltáig kellőképpen megerősödik. A holdankéntí vetőmag mennyisége 90 kg. A vetés mélysége a, talajoktól függően 4—6 cm. Vetőgép után könnyű, magtakaró fogast járassunk. Ha a talaj túl száraz, rögös vagy laza, úgy benge- rezzünk, Árpavetéisnél — az -arra megfelelő területeken — alkalmazzuk minél nagyobb mértékben a ke- resztsorois vetést. Egyedül a keresztsoros vetés alkalmazásával gabonatermésünk hozamát 30—40 százalékká] fokozhatjuk. Keresztsoros vetés esetén holdanként 10 k-g-al több vetőmagot használjunk fel. Azok a termelő csoportok, amelyek a múlt év őszén az ősziárpa vetését korán elvégezték és kerteszfíisor-osan vetettek, kiváló termést értek el. Vessünk minél korábban, jól! előkészített talajba, megfelelő; magágyba, tisztított és csávázott ősziárpát, lehetőleg keresztsoro- sa.n. Ezzel gyarapítjuk jövedelmünket és s-ofcszáz vagon gabonával adhatunk többet a hazának. Hámori MT mezőgazd. oszt. előadó. Tudod-e... ... hogy a cipőüzleíekben is nagy vo.t a forgalom. Az érdeklődők hatalmas száma mellett lényegesen emelkedett a vásárlók szá ma is. A tegnapi napon például 30 százalékos emelkedés volt a láb- bdieladás területén. * * * .., hegy Krémusz Vendelné, a kaposvári téglagyár dolgozója nylonharisnyát vásárolt. Régóta szeretett volna már venni, de mindig másra kellett a pénz. Most, amikor meg átta a kirakatban, hogy a harisnya ára is csökkent, nyomban megvette a nylonharisnyái. Aránylag kis kiadási tétel, mégis meg takarított 45 forintot. * * * .., hogy Bíró Györgyné egyénileg dolgozó somogyszili parasztasszony 223 forint helyett 160 forintért vásárolt egy szép, új fla- nelltakarót. .. ■ hogy idős Kiss József, a rák- sj Uj Élet tszcs 64 éves állatgondozója múlt év december elsejétől feleségével együtt a mai napig 400 munkaegységei teljesített. Az ez után járó termények — szabadpiaci áron számított — értéke 19.800 forint. Idős Kiss József a zárszámadás után az Igali Kis Áruházban akar magának és feleségének új ruhát vásárolni, leszállított áron. * -x... hogy a tegnapi nap a Bútor- értékesítő Vállalat boltjában Balogh Etel horvát hertelendi lakos, krsparaszt hálószobabútort vásárolt, melynél 1300 forintot takarított meg. Szász Istvánná, az iná- mí állami gazdaság dolgozója , konyhabútort vásárolt, amelynél i 320 forintot takarított meg, yarga j Jo achim ál ami gazdasági dolgozó háló szobabútort vásárolt illO ío- I ríntcs megtakarítással. PÁRTSZERVEZETEK TANANYAGMEGRENDELÉSE AZ 1953/54. PÁRTOKTATÁSI ÉVRE Az 1953—54. pártoktatási évad tananyagellátása a következőképpen történik: Az alapszervezet feladata valamennyi (Pol. isk. I., II., Párttörténet I. , II., III., Pol. gazd. tan. I., ÍI.) oktatási forma hallgatói anyagának megrendelése, és így ezt az anyagot közvetlenül az alapszervezet kapja meg. Ezenkívül a politikai iskola I. és II. évf. vezetői részére a szükséges tananyag megrendelését az az alapszervezet rendeli meg, ahol az oktatás folyik, és az anyagot is oda továbbítjuk. Járási, városi PB kapja a Párttörténet I. és II. évf. vezetői részére szükséges tananyagot, így ezek részére a szükséges mennyiséget a járási, városi pártbizottságok rendelik meg. Megyei PB részére küldjük meg a Párttörténet III. évf., Pol. gazd. tan, I. és II. évf. vezetői részére a tananyagot, azok megrendeléséről tehát az MB gondoskodik. Kérjük a titkár elvtársakat, hogy a megrendelés adatait, mint a párt- szervezet felelős vezetője, ellenőrizze. Kérjük továbbá, hogy az oktatási anyagmegrendelőlapot, pontos kitöltés után (példányszám, oktatási forma) azonnal küldjék be az illetékes járási, városi pártbizottságra, mert a pártbizottság az adatok ellenőrzése után a megrendelőlapot továbbítja a Propagandaanyag Terjesztőhöz. A megrendelés beküldésének határideje: szeptember 12. Megyei Pártbizottság ágit. prop. o.