Somogyi Néplap, 1953. július (10. évfolyam, 152-178. szám)
1953-07-02 / 153. szám
Csütörtök, 1953 július 2. SOMOGYI NÉPLAP 3 F ALIÉ JSÁGMOZG ALOM GÉPÁLLOMÁSAINKON Jól szerkesztett faliújság segíti & munkát a keretű gépállomáson A kereki gépállomás szerelő- műhelyében szép, ízlésesen elkészített két faliújság van. Az egyik a pártszervezeté, a másik a DISZ-4é. Az újságok legnagyobb értéke az, hogy a -cikkek állandóan váltakoznak, mindig a legfrissebb -eseményeiket tartalmazzák. A napi munkában felmerült hibáikat, hiányosságokat tárják fel, a bírálat után útmutató tanácsokat is ta-r- táimaznak. Megmutatják tehát a hibákat, de 'egyúttal rávilágítanak azok kiküszöbölé-si módjára is. A bíráló cikkeik mellett dicsérő -anyagot is láthatunk. Az aratási, növényápal-ásí és -általában a mezőgazdasági munkákban élenjáró dolgozók teljesítményét olvashat, juk. Elmondják a cikkeik azt is, hogyan születtek a szép eredmények, a jó munkát végző dolgozók miyen módszereket-, -eljárásokat líkcíimaztak a teljesítmény e-T érésénél!. A faliújságok -azonban még ennél többet is tartalmaznak. Elvégzik a munkával kapcsolatos politikai előkészítést, ső-t nemzetközi tájékoztatást is nyugtának a dolgozóknak. Az -egyik cikk például elmondja, milyen jelentősége van nemzetgazdasági szempontból a munkafegyelem megszilárdításának. — Jó eredményt csak fegyelmezett, alapos munkával lebet elérni. — A DlSZ-faiiJÚjság -egyik ci-kk-e a béke 'megszilárdításáról szól. Közli a: dolgozókkal, hogy eredményes é.pítlőmunkát csak békés körülményiek k-özö-tt liehet végezni. Ismerteti a nemzetközi helyzetet, egy" úttal a békéiért folytatott nemes harcra szólítja fel olvasóit. A faliújságok tehát ibeitőltik hivatásukat. Közük a .gépállomás "belső eseményeit, hiányosságait és jó -eredményeit, felvértez, k a -dolgozókat az elmélet fegyverével. A faliújságok hiányossága az, hogy a cikkek alatt nem szerepel íróik neve. Ez helytelen. A .jövőben feltétlenül' tüntessék fel a neveket. Tudják meg a dolgozók, hogy kik azok, akik lelkes, bűzd- ó, nevelő hatású cikkeikben -szói -jak hoizz-ájuk. Dicséretet érdemel Bertalan Fe- =T«nc -politikai helyettes, aki a faliújságokat szerkeszti és megszervezi ,a velük kapcsolatos teendőket. A kereki -gépállomás jó munkája légyéin p-élda a többi gépállomáisnak. A jó faliújság nev-et, -szervez és helyes irányítás mellett fegyvert ad a dolgozóik kezébe a boldogabb jövőért folytatott nemes harchoz. Rosszul dolgozik a kaposvári gépállomás faliújság- szerkesziööizottsága A kaposvári gépállomás faliújságmozgalma egyáltalán nem tölti be feladatát. Gyengesége elsősorban az élettől való elszakadásban mutatkozik meg. A faliújságtáblák a gépállomás területén üresen meredeznek a szemlélőre. Ha jelennek is meg cikkek, azok legtöbbször általánosak, terjengősek, alig, vagy legtöbbször nem foglalkoznak helyi poblé- mákkal, az üzem életével. Például most, amikor a gépállomás dolgozói előtt a mezőgazdasági munkák egyik legnagyobb feladata, az aratás és a cséplés áll, a faliújságtáblákon mindössze egy cikket találunk. Ez a cikk sem tölti be feladatát. Nagy általánosságban foglalkozik a miniszter- tanács aratásról és cséplésről szóló határozatával. De egyetlen szóval sem emlékezik meg arról, hogy a gépállomás dolgozói milyen vállalásokat tettek és mi a tervük. A faliújság a kritika és önkritika fegyvere. de nem így a kaposvári gépállomáson. Egy alkalommal Szőke Lászlóné, a gépállomás egyik dolgozója bírálta Winszki János elvtársat, a gépállomás főgépészét helytelen munkája és pártszerűtlen magatartása miatt. Winszki elvtárs ezt személyeskedésnek vette és mindenáron el akarta fojtani a jogos kritikát. Ennek eredménye az lett, hogy azóta nem mertek a faliújságra cikkeket írni. A leg+öbb esetben a faliói jságtáblákon újságkivágásokat találunk, amelyek háttérbeszorítják a helyi vonatkozású anyagokat. A szerkesztőbizottság nem áll hivatása magaslatán. A faliújság 'szerkesztését abban látják, hogy kivagdalt újságcikkekkel teleragasztják a faliújság tábláit. A tartalmi hiányosságokat a díszítés szépségeivel akarják ellensúlyozni. Ezek a hibák oda vezettek, hogy a dolgozók nem becsülik a faliújságot, mert nem találnak benne őket érdeklő problémákat, helyi anyagokat. Ha a faliújság rendszeresen megjelenik, ha a dolgozókat érdeklő problémákat tár fel, rögtön megváltozik ez a kép és a faliújság az érdeklődés központjába kerül. A legfontosabb feladat a faliújságmozgalom fellendítése terén az alapszervezet vezetőségére hárul. Az alapszervezet vezetősége párttagokból, népnevelőkből, szakszervezeti tagokból és műszaki dolgozókból aktív szerkesztőbizottságot hozzon létre. A faliújságot hetenként, vagy 10 naponként jelentessék meg és az üzem legégetőbb problémáit vessék fel rajta. Helyes, ha a vezetőségi tagok maguk is írnak, segítenek a szerkesztőbizottságnak. Hassanak oda, hogy a gépállomás valamennyi dolgozója munkatársa legyen a szerkesztőbizottságnak. Hozzák fel rendszeresen a faliújság-mozgalom jó és rossz tapasztalatait. A szerkesztőbizottság feladata munkatervet készíteni. Bátran karolják fel és népszerűsítsék az élenjáró traktorosok munkamódszereit és ezen keresztül adjanak segítséget a lemaradóknak. így a faliújság nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gépállomás valamennyi dolgozója teljesítse, illetve túlteljesítse tervét. Jó munkával lehet csak jó eredményt elérni Kovács János berzencei doigozó paraszt boldogan állt a cs-éplőgép mellett. A zsákokba ömlő aranyló gabona elmondta neki, hogy érdemes volt egész éven át kitartó, alapos munkát végezni. 350 öl területen vetett csupán árpát és 590 kg termés került a zsákokba. ‘37 kg magot használt csupán a vetésihez, majdnem 19-szer«sen visszakapta azt. Az ilyen szép eredmény elérése jó munkát kíván. Kovács János gondosan- ápolta a vetést. A jó gazdához ülő szeretette? végezte munkáját. Időiben vetett és időben aratott. Mindig a le-gmrgíel-e'.őbT, időpontot választotta. Kovács Jáno? a többi mezőgazdasági munkában is élenjár. Beadási kötelezettségének mindig maradéktalanul eleget tett. Tudja azt. hogy a feladatok pontos ellátása jó eredményt biztosít. A jó munka soha nem veszik káliba, mert az eredmény jutalmazza a fáradságot. E g y a sok közül... EGY SZÉNÁVAL megrakott ■kocsi hátáét a kányái utcán. Idősebb, deresedö hajú férfi haj' tóttá a lovakat.. Benedek János 7 holdas dolgozó paraszt tért haza a mezőről. Az árpatarló szántását végezte el és hazafelé felrakta a szénát is. — Ki kell használni az időt — mondta —, mert minden perc aranyat ér.— Ez volt mindig Benedek János jelmondata és ezért lett a község legjobban dolgozó egyéni gazdája. Büszkén mesélte a tanácselnök, hogy, mindebben élenjár._ Elsőnek fejezte be az árpa aratását, már megkezdte a rozs vágását is. a turtóhántással is elkészült, sőt egy holdon már elvetette a másod- növényt is.. Kölest vetett az árpa Zitán. Ez azonban még nem minden. Tojás- és baromiibeadását már egész évre teljesítette, adófizetésben előljár és minden kötelezettségét pontosan} halogatás nélkül teljesíti. Szépen, nagyon szépen dolgozik Benedek János. Mi a jó nmnka és a szép eredmény titka? — NEM TITOK EZ. elvtárs — mondja Benedek János mosolyogva — Dolgozni kell szívvel-lélek- kel, ennyi az egész. Szeretni kell' a földet, csak úgy lehet jó munkát végezni. — Néhány pillanatig elgondolkozik. KörüljáiáMP- tekintetét az udvaron. Mindenütt tisztaság, rend uralkodik. Olyan a háztáj, mintha ünnepre hozták volna rendbe. Látszik rajta a gondos gazda keze. —- Népi így volt ám mindig — folytatja Benedek János. — Az életem a felszabadulás- után 'kezdett széf) lenni. — Azelőtt? — kerültem ki az életbe. Apám a jó- tan ácson kívül nem tudott semmi mást adni. Tengődtem a világban, mint olyan sok más hasonló sorsú nincstelen. — Először Tabon egy kidákpontán voltam cseléd. A mindennapi kenyerem talán. megvolt — igaz, hogy nagyon kßserü kenyér volt az —, de semmi másra nem jutott. Dolgozni pedig Iá tás tól-vakviásig kelleti. A munkától nem féltem sohasem, de nem láttam semmi értelmét. Minél többet dolgoztam, annál szegényebb voltam. — Mit lehettem volna? — Megpróbáltam máshol. Voltam napszámos, részesarató. Akármihez kezdtem, mindenhogyan csak szenvedés volt az élet. — Néhány pillanatra elhallgatott. Látszott az arcán, hogy az emlőitek hatása alatt áll. A napégette homlokon mély redőket szántottak a gondolatok Hirtelen azonban elsimultak a ráncok. — EGYSZER AZTÁN megváltó- zott minden. A gyilkos háború véget ért_ s körülöttem valahogyan más leli a világ. Először nem értettem meg, mert olyan sok új dolgot láttam, de a földosztás mindent megmagyarázott. Nem is tudom elmondani, hogy mit éreztem akkor, mikor leverték a cöveket a föld végére és azt mondták, hogy az. az enyém! összeszorult a szívem és valahogy úgy éreztem, hogy ezentúl érdemes élni. Boldog, nagyon.boldog voltam. Nem is tudja Megérteni ezt az érzést az, aki nem. szenvedett annyit, mint én. A többi aztán gyorsan ment. A földosztást, követte számos nagy ,esemény. melyek nyomán mindig szhbh lett az életem. -— Ezért vígját életemet teszem boldogabbá, Qzért teljesítem beadási kötelezettségemet is. Az az állam megérdemli. amely a nyomor országából virágzó hazát varázsolt, — MILYEN TERVEI vannak a jövőre vonatkozólag?. __ Termeim? ‘ — Folytatom a m unkámat. A trágyát kikor d- tam, a hétén már befejezem a rozs aratását és a másodnövényve- tést. Előre elterveztem, hogy mi kerül a földbe. Gondolatban már a jövő évi tervemet is kikészítettem. Jó előre tervezni, mert így az embert nem érheti meglepetés. Megtanultam azt, hogy a tervszerű munkában van a siker titka — Aztán tanulok is. .— Bizony, öreg fejjel álltam neki a tanulásnak. de megéri. Ott vannak azok a füzetek. Mind korszerű mezőgazdasági kérdéssel foglalkozik. Most látom csak, hogy azelőtt milyen fejletlen gazdálkodást folytattunk. Most azonban el kell mennem, kint van még a réten két kocsi széna és minél előbb be akarom hozni, mert esőre áll az idő. Ki akarok használni minden percet, mert. csak úgy tudok jó munkát végezni. BENEDEK JÁNOS r.fly a sok közül, akinek élete a felszabadulás óta változott meg. Egyike azoknak az egyéni parasztoknak, akik megértették célkitűzéseinket és azokat magukévá tették. Benedek János mcsak Kánya község dolgozói előtt legyen pé.lda. hanem kövessék példáját szerte a megyében. Alkalmazza mindenki Benedek János .tapasztalatból szerzett jelszavát. amely szerint a jó eredmény csak térvszerü. folyamatos munka soÁrpaarotásban a legjobb eredményi a darányi gépállomás érle el képzett'séggel rendelkeznek. Gépállomásainknak tetemes -rész jutott a mezőgazdasági mimikák -teljesítéséből. Sajnos nem mind- egyik gépállomás értette meg a feladat jelentőségét. Voltak olyanok is, melyeik munkája következtében -lényeges hibák -keletkeztek. Egyes gépállomások rosszul 'hajtották végre -a feladatokat. D-e voltak jól teljesítő gépállomás ok is. Ilyen pl. a darányi gépállomás, amely 115 kát, holdon aratott u-e és a most kezdődő taarlóhántiáis’bóI s 18 holdat végzett el. Közvetlen mögéje zárkózik fel a fonói gépállomás, amely 105 kát. hőid aratásával ,a második helyet ‘biztosította magának a versenyben. Az aratás legjobb kom-bájnosa Földi István vo-i't a kereki gépállomásról. Lelkes mun-kávaíl, odaadó és szakszerű közreműködésével lényegesen hozzájárult a. -megye araitás- i-e-rvének vég-rehajtásához. Cz-uring János, a pusztakovácsi gépállomás -komiba jn-o-sa szintén jól dolgozik. Szovjet -kombájnjával a nemrég megjelent bíráló sajtócikk óta nagyon szép eredményeket -ért el, A bírálat következtében változtatott munka-mód szerén, s-okkal többet törődik gépével, megváltozott -a munkához való viszonya is- Czur'ng élv-társ változtasson még az emb-erekkei], való kapcsolatán is, Többet foglalkozzon- a -dóí’tgo-zók- -kal. Segítse a gyengéblbeket, t&- pa-sztaíatait- adja át azoknak az elv-társaknalk, -akik hiányos szak'A megyéiben ,a legjobb aratógép- k-ezelő Kalmár János, a fapso-nyi gépállomás dolgozója, aki két nap alatt 30 kát.'hold árpát vágott le* A sok jó eredmény mellett számos rosszul dolgozó i-s van. A legrosszabb aratógép-kez-ellő Keresztes János, a -balatonkrlliti gépállomás dolgozója. M-unikáját 1’.anyagul, felületesen végzi, -nem törődik a gépek 'kijavításával. Azi-egyik gépet pl. nem járatta be, mielőtt- kihúzatta, így ,a gép összetörött. Hibás a gépállomás vezetője, Szumme-r Béla és Tankó Ján-o-s technikus is, akik nem törődnek keiliökiéppe-n. munkájukkal, s -ennek következtében szám-os hiányosság jött létre a gépállomáson. Tankó János hi' tájából történt például az, hogy 12 ara-tógép huzamosabb ideig hasz-nál-haJtat1-aliiu.I hevert, -hogy 12 olaj-l-enyonió csavar hiányzott, melynek beszerzése mindössze egy telefonbeszélgetésbe került volu-ai- Tanikó János mégi-s csa-k hosszú -d-ő elteltévé! intézik-e d-e t-t. így 12 ■gép kiesiet-t a termelésből. A gépá-Eo-mási vezetők és a po-» ■fiti-kai vezetők tartsák első feladatuknak az ilyen hibák elteni küzdelmet. Híálha dolgozik jól néhány gépállomás, megyei viszonylat ban mégsem tudnak a gépáilo- má-s-cik szép -eredményt felmutatni, -mert a h ibák csökkentik -az -ed-. ért eredmények értékét. Berzencén is vidáman megy a munka, gazdag termést hozott ez az év A b-erzenc-ei Uj Barázda tsz az árpa aratás-át -befejezte és máris megkezdte a rozs aratását, 13—14 mázsa átlagtermésre -számi-tána-k holdanként. Hogyan érték -eil ezt a szép eredményt? A pótib epo-rzásc 100 százalékosan elvégezték, -miért tudták, h-ogy lényeges termés-többletre számíthatnak. A beporzásnál inagy segítséget nyújtottak az úttörők, akik lelkesen kivették részüket a feladat -elvégzéséből!. Vidám -nó-taszó mellett mosolygós -arcú -gyermekek vállvetve serénykedtek a -tsz dolgozóival é-s a fejlett gazdálkodás k öve tke-ztében sokkul sz-ebb eredmény született. A tsz -elvégezte a fejtrágyázást é-s a növényápolás-: munkálatokat. Jel! emző- a munka, jó megszervezéséire, hogy mindez egyidőb-en és minőségileg kifogástalanul -történt. Berz-eince Iköz-s-égbtan m-o-st -már -a- cséplőgépek zakatolnak. Az ár- paasiztag-oik sorban fogynak el és helyettük arany-ló gabona ömlik a zsákokba. Vidáman megy a munka. Tudják a dolgozóik, hegy jól dolgozlak. Élvezik munkájuk gyümölcsét. Ne feledjék e] azonban, hogy a leQadatokmak csak egy kis része vallő-s-ult meg. A pompázó, dús növényekké! -telített 'határ -számos feladattal várja a dolgos kezet, Az árpaföM-elk-en tralktcHrok zúgnak. Mindig -kevesebb tesz & -tarlós földterület. Feketén csililo' gó, frissen -szántott talaj várja a m,áiso-d-n-övényve-tést. 8 holdnyi te- rül-eitem meg is tö-rtént -a kukorica -elvetése. Néhány hét -és eé-őbújnak az- íjpijó, zöld palánták, új termést ígérve. A dóig,özeik lielkie-s-en végzik munkájukat. Vasárnapig még sokat akarnak .elvégezni. Szebb, ér- 't ékesebb -eredményt akarnak elérni. meir-t Somogyu-dvarhe-ly -köz- ségge-1 versenyben van-na-k és zjz értékelést vasárnap tartják meg. E lelkes munka nemes v-ersemyten- düilieitre -sarkalja icik-et. Vidáman, odaadóan, véigziilk a feladatolk-at. A zimányi Béke tszcs-ben megteremtették a szemveszteség nélküli aratás alapját A tagjai szemveszteség nélküli betakarításért. Az esedékes -növény ápolást, a r-epce é-s ö-sziárpa- aratását már a múlt héten befejezték. Most arra .készülődnek, hogy a learatott gabonát elcsép-e-lljék ős a húz,a, rozs megfelelő érési idő-1 pon-tjábain késedelem nélkül- bozzá- logh-assa-nak a nagy aratáshoz. A munkáik eliő-réháladáis-át nagyban segítette -az, hogy már a tavaszi munkák elején ib-zto-sították a -helyes mun-kaszerveze-tek -kialakítását. A br.igád'tagoka-t -egyénenként felelö-s-sé tették a mezőgazdasági munkákért. Minden tagra ki' mérték a terülteteket, -ami -nem volt könnyű, -mert .élő-tfe meg kellett -győzni a tagokat a helyes munkaszervezés előnyéről. A csoport tagjai -korán .kezdték a munkát. Senki -sem ákart lemaradni a kapálásban és az egyéb munkáiban. Az -asszonyok is 'becsülettel kivetnék részüket a munkából-: -a növényápolás -zömét magúkra válCaíták. A csoport a 98 hold kukoricából. 68 holdat fce- r-esztsorosan vetett, 45 holdat a traktor kapált meg, a többit -a tagok kapálták meg. A kukoricát háromszor kapálták, ebből 60 ho-T jd'a-t pótbeporozta-k. Mind a 17 hóid burgonyán, 28 hold cukorrépán, 26 hold napraforgón a minisztertanács határozatának megfelelően gondosan ój- vég-ezfék a ’kapálásti- -töltö-getést. így aztán mindenhova jutott munkáskéz. Ideiben ka-szálták 1-e a réteket, a -szántóföldi takarmányokat. 49 szekér lucernaszémát., 52 kocsi rétiszénát ibehordtak ás már 17 ih-oild muhart, 4 hold -kölest, 5 hold csiíillagfürt-öt, 4 hold hajdinát vetettek másod-növényként. ’A terv szerint 90 h-olda-t -kélll1 másodnö- vénnyel bevetni. A 440 köbméter -s:ló i-s nagyban hozzájárul az állatállomány átté- !el,te:tósé'hez. Nemcsak a téSr-evalót biztosították, de jelentékeny ta- ikarrn-á-nytartaléfcuk lesz a jövő évre i-s. A múlt -évi tapasztalatokból megtanulták, h-o-gy előre kell számítani. A csoipört-tagoknaik -n-emcsak a termelést kélll megtaoiuLnio-k, de mindenkinek érez,ni,e kell, hogy ai -szövetkezet vagyon-a az övé i-s. Amilyen mértékben erősödik a közös vagyon, töíbb -t-a-rtafiéika, több állata ieisz a csoportnak, úgy emelkedik a tagság -életszínvonala, jór léte. A tszcs pártszervezet-ém-ék erre kell nevelnie m-nden t-aig-ot. Névelői a szocialista társadalmi tulajdon megőrzésére. Tudatosítsa a vezetőség, h-ogy h-a a tszcs a 188 hold gabonát szem veszteség nélkül takarítja be. 94 mázsával több lesz a termés. Ha ezt elosztják, mintegy fél kilóval lesz több az egy munkaegységre járó -osztalék. Bizd-eri Jánosnak, áki harmad- I magávál dolgozik, év végéig 700 | munkaegységet teljesít, a szem. - - ,1-1..".T — +Ä— „t 6Afl zimányi Béke termelőcsoport Ibecsülettel -harcolnak a -aratásért,