Somogyi Néplap, 1953. július (10. évfolyam, 152-178. szám)
1953-07-15 / 164. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1953. július 15. Összehívták a Szovjetunió Legfelső Tanácsának 5. ülésszakát Moszkva. (TASZSZ.) A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége az alábbi törvényerejű rendeletét adta ki a Szovjetunió Legfelső Tanácsának összehívásáról; A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége 1953. július 28-ra, Moszkva városába összehívja a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Legfelső Tanácsának 5. ülésszakát. K. Vorosüov. a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke, N. Pegov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa El- nökségének titkára. Ilii visszhangok az SZKP Központi Bizottsága teljes üléséi A kínai sajtó nagy figyelmet szentel Berija bűnös párt- és álltam ellenes tevékenysége leleplezésének. A lapok rámutatnak; ez a leleplezés a szovjet állam erejének és ártalmának további szilárdításért; szolgálja. A ..Zeenminzsibao" július 12-i ,,A Szovjetunió Kommunista Pártja egységének megszilárdítása az egész világ: dolgozóinak érdekeit szolgálja” című vezércikkében rámutatott, hogy Berija bűncselekményeinek leleplezése és az SZKP Központi Bizottságának határozata, amely Beriját kizárja a pártból, továbbá a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének határozata, amely Beriját leváltja tisztségeiből és bíróság elé állítja —• nagy győzelem az SZKP sorainak további szilárdításáért és egységéért vívott harcban, nagy győzelem, az egész világ dolgozói számára, mert az SZKP állandó erősítése megfelel a világ dolgozói létfontosságú érdekeinek. * * * A j.Trybuna Ludu“, a Lengyel Egyesült Munkáspárt központi lapja vezércikkben foglalkozott a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának teljes 'ülésével „A szovjet nép és pártja törhetetlen ereje1’ címmel. A lap megállapítja, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja most is. éppúgy, mint ötven éven keresztül, mindig bebizonyította törhetetlen ideológiai erejét, edzettségét és legyőzhetetlen, harcban kipróbált sorainak szilárdságát. Berija. a nép ellensége által a külföldi tőke érdekében elkövetett, a szovjet állam felforgatására irányuló bűnös pártellenes és áUamellenes diverzió leleplezése és ártalmatlanná tétele hatalmas csapás a reakciós imperialista erőkre, bizonyítéka a párt sorai megbonthatatlan egységének és a néppel való kapcsolata szilárdságának. Berija — aki állhatatosan ét? al jasul elleplezte igazi arcát; a pái’t és a szovjet nép dühödt ellenségének arcát — leleplezése és ártalmatlanná tétele nem véletlenül történt most. Berija bűnös tevékenységének aktivizálódása az imperializmus reakcióé erői diverziós cselekményének általános fokozódásával áll kapcsolatban. Berija bűnös tevékenységének felszámolását, a párt- és államellenes öeszeeskü- vés leleplezését a nagy Szovjetország valamennyi pártszervezete—é3 egész társadalma egységes lelkesedéssel fogadta. Ez újból azt bizonyítja, hogy az imperial isták különböző szovjet ellenes tervei elkerülhetetlenül szétzúzódnak a kommunista párt rendíthetetlen egységén éö tömörségén, a párt erején, az állam tömör Megyénk dolgozói felháborodással ítélik el Berija árulását A Kaposvári Utfenntartó Vállalat dolgozói hétfőn röpgyűlést tartottak, amelyen Tóth György párttitkár elvtárs beszámolt Berijának, a Szovjetunió volt belügyminiszterének pártós államellenes bűncselekményéről Tóth György elvtárs beszédében elmondotta, hogy Berija aljas munkájával igyekezett aláásni a Szovjetunió, a népi demokratikus országok eddigi eredményeit és az imperialistákkal karöltve igyekezett terveit megvalósítani. Az Utfenntartó Vállalat dolgozói a legmélyebb felháborodással ítélték el Berija aljas árulását, s megfogadták, hogy ezentúl még éberebben és még jobb munkával harcolnak pártunk célkitűzéseinek megvalósításáért. A dolgozók felszólalásaikban arról beszéltek, hogy Berija leleplezésében a Szovjetunió Kommunista Pártjának hatalmas erejét látják, s1 Berija esete intő példa a mi számunkra is, hogy az ellenség nem riad vissza semmitől. * * A Siófoki Asványolajvezeték Vállalat dolgozói a július 13-án megtartott röpgyűlésen mély felháborodásukat juttatták kifejezésre, amikor értesültek Berija párt- és államelle- nes bűncselekményéről. A Szovjetunió Kommunista Pártjának határozatát, amellyel Beriját kizárja a párt soraiból, helyesléssel fogadták. Magyar-Szovjet Olaj. R. P. Ásványolajvez. V. dolgozói, Siófok. Kis hírek a nagyvilághói BERLIN szilérd só trón és a szovjet népek í Adenauer nemrégiben látogatást szilárdságán es a szovjet nepes \tett a werlj brit katonai fogházban Meyer és Falkenhorst volt náci fátestvérisegén. Lengyel Egyesült Munkáspártunk az egész világ kommunista és bcrnokoknál és megígérte a háborús bűnösöknek, hogy közbenjár szabamunkáspártjaival együtt testvéri í donbocsátásuk érdekében, szolidaritását fejezi ki az SZKP] A hamburgi rádió hétfőn jelentet- Központi Bizottságával megelpge-1 *-e> hogy a brit megszálló hatóságok déssel köszönti azt a tényt, hogy»kegyelmi úton szabadonbocsátották a RerNának ennek az árulónak, éslwerli fogházból Nikolaus von Fal- Berfianak,^ ennek az _aruionak kenhorst volt náci tábornokot, akit renegátnak, a nép ellenségének bű nős diverzióját időben leleplezték és ártalmatlanná tették. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága teljes ülésének Berija, a párt ée a szovjet nép ellensége párt- és államéi lenes cselekményeiről szóló íhatá rozatát kommentálják a többi len gyei lapok is. Milyen lesz a IV. Világifjúsági Találkozó? A VIT nemzetközi előkészítő bizottsága kidolgozta már a IV. VIT Programm j át. Augusztus 2-án déután az «Augusztus 23» stadionban 80 ezer fiatal — köztük 25 ezer külföldi küldött jelenlétében kezdődnek meg az ünnepségek. Másnap, augusztus 3-án megnyitják a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség és a Nemzetközi Diákszövetség kiállítását, valamint az egyes nemzetek dokumentációs kiállításait s megkezdődnek a VIT művészeti versenyei. Augusztus 4-én kezdődnek meg a sporttalálkozók küzdelmei. Csaknem valamennyi sportágban összemérik erejüket a fiatal sportolók, hogy a sport terén is megerősítsék a világ ifjúságának széttéphetetlen barátságát. Augusztus 5-én rendezik meg a DÍVSZ napját. A delegátusok gyűléseken beszélik meg a békeharcos ifjúság nagy nemzetközi szervezetének munkáját. Augusztus 6-án a fiatalok hatalmas tüntetéseket, tömeggyűléseket tartanak, s ezeken az öthatalmi békeegyezmény megkötését, a most folyó háborúk azonnali beszüntetését követelik. Augusztus 7-én rendezik meg a «Fiatal lányok napjá»-t, ezen a napon számos nőgyűlést rendeznek s a nemzetközi nőmozgalom több kiváló vezetője tart majd előadást a részvevő fiatal lányoknak. Augusztus 9-én kerül sor a «Román ifjúság napja» megünneplésére. Ezt követi 10-én a főiskolások napja, majd 11-én rendezik meg a VIT karneválját. Álarcosbálok, tréfás műsorok, vidám versenyek, népünnepélyek szórakoztatják majd ezen a napon a fiatalokat. Augusztus 12-én az ifjúság jogainak kivívásáért tüntetnek majd a részvevő fiatalok. Számos előadást tartanak arról, hogy fosztják meg az ifjúságot jogaitól a tőkés országok ban, a gyarmatokon. Beszámolnak arról, hogyan él a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, a népi demokrá ciák felszabadult ifjúsága. Ezen a napon kerül sor a VIT művészeti versenyeinek záróünnepségére és a győztesek megjutalmazására is. Augusztus 13-án a szolidaritás napja lesz a gyarmati népekkel és a szabadságukért, függetlenségükért küzdő országokkal. A következő napon a fiatal munkások találkozóira kerül sor. Este a VIT művészeti versenyeinek díjnyertesei tartanak ünnepi előadást. A IV. Világifjúsági Találkozó ünnepségei augusztus 16-án érnek véget. KÖNYVISMERTETÉS Lenin Müvei 32. kötete A kötet V. I. Lenin 1920 december végétől 1921 augusztus közepéig áirt műveit tartalmazza. Ebben a kötetben szerepelnek Leninnek a szakszervezeti vitával ■kapcsolatiban mondott beszédei, a X. pártkongresszuson mondott beszédei, a pártegységért és a munkás-paraszt szövetség megszilárdi- tásáért vívott harcának e fontos dokumentumai, — a termény-adóra vonatkozó írásai, melyek / az új gazdasági politika elméleti indokolását tartalmazzák, — továbbá a Komintern II. kongresszusán mondott beszédei. Luigi Longo: Az olasz nép harca a felszabadulásért Az Olasz Kommunista Párt egyik vezetője könyvében megírja, hogyan kezdett forrni az olasz nép elégedetlensége és lefojtott ereje a fasizmussal, a hitlerista megszállókkal és az olasz fasiszta kiszolgálókkal szemben. A könyvből megismerjük az olasz partizánmozgalmat, annak kezdeti nehézségeit, a nép nagyszerű hőseit, az olasz néP izzó gyűlöletét a hitlerista és olasz fasisztákkal szemben és azt, hogy a kommunistáik vezetésével, hogyan aratnak (győzelmet a nép! egy brit hadbíróság 1946-ban az emberiség elleni súlyos bűncselekményei miatt halálra ítélt. Az ítéletet később 20 évi fegyházra mérsékelték. Falkénhorst a második világháború idején a hitleri megszállás alá került Norvégia katonai parancsnoka volt, s kezéhez többezer norvég hazafi vére tapad. Falkenhorstot annakidején mindenütt csak «Norvégia hóhérának» nevezték. NEW YORK William Douglas, az Egyesült Államok legfelső bíróságának egyik tagja az amerikai külpolitikával kapcsolatban kijelentette, az amerikai tekintély külföldi csökkenésének egyik oka az hogy gyakorlatilag mindenki* - kséggel vádolnak, aki bú. ^részeli az amerikai külpolitikát. PHENJAN Mi' t a Koreai Központi Távirati Irc jelenti, az amerikaiak heves be /atámadást intéztek Kimcsak vé térségének és az Eszak-Ham- g artományban lévő Oran megyér . lakott helységei ellen. E hely- ,gel et amerikai hadihajók is gyű :ták a tenger felől. Példát mutatnak a kommunisták a somogyiarnóeai állami gazdaságban A somogytarnócai állami gazdaságban szép eredményeket érnek el a termelés fokozásáért vívott harcban. A gazdaságban szilárdult a munkafegyelem és javult a dolgozók munkához való viszonya. Ez csakhamar éreztette hatását a gazdaság termelési eredményeiben is. A gazdaság a növényápolási munkákban élenjár, határidőre befejezték a cukor- és takarmányrépa egyelését, második, illetve harmadik kapálását. A kukorica egyelését és harmadik kapálását, valamint a burgonya kapálását és töltögetését is időben elvégezték. A gazdaság az aratás és cséplés előkészítésében is kiváló eredményt ért el, gondosan leijavított gépek és jól szervezett aratóbrigádok várták az aratás megkezdését. A dolgozók az árpa aratásával és cséplésével már teljes egészében végeztek. Most a kenyérgabonát aratják. Az aratásban különösen növelte az eredményeket a gépi erő jó és észszerű kihasználása. A jó munka jutalmául a gazdaság a DéTdunántűli Irányító Igazgatóság egyik élenjáró állami gazdasága lett. Ehhez a győzelemhez' az eredményes gazdasági vezetés mellett az üzemi pártszervezet jó munkája segítette hozzá a gazdaságot. A pártszervezet vezetői jól mozgósítják a gazdaság kommunistáit és pártonkívüli dolgozóit az időszevű feladatokra. A termelésért folyó harc élvonalában mindenütt a kommunisták haladnak. Ez természetesen ösztönző hatással van a pártonkívüli dolgozókra is, akik felsorakoznak a mindennapi feladatok teljesítéséért folytatott harcban a kommunisták mögé. A kommunista helytállásnak szép példáival találkoztunk. Például Szabadi Gyula elvtárs traktorista május 1-re éves tervét befejezte. Ugyanekkor munkatársait példamutatása mellett jó felvilágosító munkával ösztönözte a magasabb eredmények elérésére. Bó- dis János elvtárs a fogatos-brigád- ban végzett kiváló munkát. Bódis elvtárs a fogatos-brigád motorja, példás munkájával és helytállásával a gazdaság legjobb dolgozói közé küzdötte fel magát. Jól dolgoznak a pártcsoportok is. A pártcsoportok üzemegységenként és brigádonként vannak megszervezve. Működésük területén befolyást gyakorolnak a munka menetére, mozgósítják az erőket jobb munkára és a termelést gátló tényezők kiküszöbölésére. Különösen jó munkát végez Szili István pártcsoportbizalmi elvtárs és pártcsoportjának tagjai. A pártcsoportokból nőnek ki a termelés élharcosai, mint Göcseji Irén és Horváth József elvtársak. Göcseji elvtársnőből kiváló irányító és vezető lett, Horváth elvtárs pedig a traktorosok büszkesége. A pártszervezet vezetősége az eredményeket nem tudta volna elérni, ha . nem lett volna szorosan összeforrva a dolgozókkal, ha nem a dolgozókkal együtt harcolt volna a feladatokért. A kommunisták felvilágosító, nevelő munkát végeznek a párton- kívü.i dolgozók között, ez egyik igen fontos tényezője a párt és a tömegek közti kapcsolat megszilárdításának. Jó felvilágosító munkával tudták elérni azt, hogy a dolgozók megértették és tettekkel támogatják pártunk és kormányzatunk politikáját. A pártszervezet jó kapcsolata a tömegekkel, különösképpen kifejezésre jut a tagjelöltfelvételen kérésziül, amikor a legjobbakat pártunk tag jelöl tjei sorába felveszik. Az elmúlt hónapban több. munkában élenjáró becsületes dolgozót vettek fel tagjelöltnek. Például Horváth Istvánt, aki mind a termelőmunkában, mind a társadalmi munkában élenjár. A pártszervezet vezetőségének továbbra is állandóan aktivizálnia kell a pártszervezet tagjait és minden kommunistát be kell vonni a pártmunkába. Számolják fel azt a nézetet, — ami még egyes elvtársaknál megtalálható hogy „aktívan résztveszek a pértgyűlésen, a pártcsoportérte- kezleten és ezzel eleget teszek feladatomnak.” Ez helytelen nézet, a legsürgősebben meg kell szüntetni. Adjanak valamennyi párttagnak pártmegbizatást és segítsék, ellenőrizzék annak végrehajtását. így az elkövetkezendő időben a pártszervezet még jobb munkát tud kifejteni és még jobb eredményeket tud elérni mind a pártépítés, mind a termelő munka terén. ■ Az Apáczai Csere János pedagógiai főiskolán egy hete folynak a felvételi vizsgák A szépen berendezett ,klubhelyiségben az „öreg“ diákok fogadják jövendőbeli társaikat. A felvételi bizottságok előtt eddig 402 en jelenitek meg az ország minden részéből. Eugene Dennis: Eszméket nem lehet bebörtönözni Az) Egyesült, Államok Kommunista Pártja bebörtönzött (főtitkárának beszédei most kerülnek első ízben a magyar dolgozók kezébe. Ez a kötet azokat a beszédeket tartalmazza. amelyekben Dennis elv- társ leleplezi az. amerikai nép előtt az Egyesült Államok kormányának háborús külpolitikáját és fasizáló belpolitikáját. Franciaország a burzsoá válság időszakát éli A belső ellentétek annyira elha- talm sodtak, az érdes felület oly nagy mértékben megnövekedett, hogy az utóbbi másfél hónap alatt már lényeges kormányválságban csúc: isodott ki. Rövid idő alatt hét mini cterelnökjelölt tűnt fel, hogy ismé elvesszen a politikai zűrzavarban, níg végül Laniel gyáros nyerte eí a miniszterelnöki széket. Felmerül a kérdés; nyujt-e az új kormány biztosítékot arra, hogy kivezeti az országot a fennálló zűrzavarból? Nem, ez egyáltalán nem állítható. A kormány névleg létrejött, de semmiféle gyakorlati megoldást nem tud foganatosítani. Laniel is elismeri, hogy kénytelen kizárólag a «folyó ügyek» intézésére szorítkozni. Mit jelent ez? Természetesen az, hogy tehetetlenek a fennálló nehézségekkel szemben. Azt jelenti, hogy Franciaországban a pénzügyi, gazdasági, társadalmi és politikai zavar továbbra is dühöng, mintegy előrevetitve az új kormány bukásának árnyékát. A francia államháztartás nagy nehézségekkel, számottevő bajokkal küzd. 1947 óta, mióta a kormánynak nincs kommunista tagja, tizennyolc kormány tűnt el és mindegyiknek a költségvetés ásta meg a sírját. Ha figyelembevesszük azt a tényt, hogy a költségvetés deficitje kb. ezer milliárd frank, akkor törvényszerűnek tűnik ez az állapot. Mi az oka a fennálló nehézségekéről. 1 nek? Elsősorban a kormányok bűne. Nem a nép érdekeit képviselik, elszakadtak a nemzettől, melynek vezetésére hivatottak és külföldi, elsősorban amerikai érdekekhez láncolták magukat. Ugyanez a tény okozza a Laniel-kormány bukását is. Azért, hogy az úgynevezett atlanti politikát folytathassák, elhanyagolják a békeipart, megfeledkeznek a mezőgazdaságról és ezzel párhuzamosan félredobják a nemzeti érdekeket. Ez az álláspont mindent eredményezhet, csak egészséges belpolitikát nem. Az egészségtelen politikai irányzat egyik alapvető tartozéka a vietnami háború is. A harc folytatása a francia uralkodókörök kizsákmányoló politikájának következménye, ami természetszerűleg szemben áll a francia nép érdekeivel. Ugyancsak súlyosan veszélyezteti a francia nép létérdekeit Adenauer Nyugat-Német- országának felfegyverzésében való részvétel, melynek végrehajtása esetén nagy a valószínűség, hogy a lábrakapott náci erők elsősorban Franciaország ellen használják fel a katonai segítséget. Természetes, hogy a kormány tevékenységét elsősorban a dolgozók érzik meg. A bérek rögzítése, az árak emelése, a mindig nagyobb méreteket öltő infláció, az adók állandó emelése és az adófajták bővítése, végül pedig a lakásépítés csaknem teljes leállítása és az ezzel párhuzamosan történő politikai terror mindig elviselhetetlenebbé teszi a francia dolgozók amúgyis nehéz életviszonyait. Mindehhez az is hozzájárul, hogy a munkanélküliek száma napról napra növekszik. A francia munkásság sztrájkokkal, a tiltakozások tömegével válaszol mindezekre. Bebizonyítja, hogy ismeri a helyes utat és elítéli a kormány népellenes tevékenységét. A Francia Kommunista Párt hirdeti, hogy békepolitikát kell folytatni, a szociális haladás politikájára van szüksége Franciaországnak. A fennálló vitás kérdéseket tárgyalások útján kell megoldani, és elsősorban minden intézkedésben a nép érdekeit kell előtérbe helyezni. Ezt követeli a Francia Kommunista Párt, ezért küzd a dolgozó nép. A kormány természetesen nem tesz semmiféle intézkedést a hibák megszüntetése érdekében és ennek folyamatos következménye az, hogy mindinkább eltávolodik a néptől. A kormány nemzetellenes politikáját nem támogatják a tömegek, mert érdekeikkel ellentétes irányt követ. Megoldást csak az hozhatna, ha a francia burzsoázia haladóbb része a nép pártjával, a kommunista párttal együttműködve alakítana új kormányt. Csak az ilyen összetételű kormány lenne arra képes, hogy Franciaországot kivezesse a mai zsákutcából, hogy a béke és a nemzeti önállóság, a demokratikus jogok és a nép létérdekei megvédésének útjára vezesse.