Somogyi Néplap, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-30 / 125. szám

2 I SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1953 május 30. I. H. Malik Me a klpioiszlerbeljfeltesek oszlfák államszerződésre vonatkozó tanácskozásának főtitkárához London. (TASZSZ.) Mint már jelentettük, J. A. Malik, a Szovjet­unió nagybritanniail nagykövete május 2‘5-éri. levelet juttatott el Paasanthoz, a külügyminiszterhe­lyettesek * osztrák államszerződésre vonatkozó tanácskozásának főtitká­rához. A levélben megállapította, hogy a külügyminiszferhelyettesek- nek az osztrák államszerződéssel kapcsolatos értekezletei a szovjet fél erőfeszítései ellenére nem ve­zettek kellő eredményekre és hogy a jelenlegi körülmények között cél­szerűbb lenne diplomáciai utón, megfelelő véleménycsere utján megvizsgálni az osztrák államszer­ződés kérdését. A levél arra is rámutatott, hogy a miniszterhelyetteseknek az oszt­rák szerződéssel kapcsolatos, tanács­kozása nem valamiféle állandó négyoldalú szerv és ezeknek a ta­nácskozásoknak az összehivására a külügyminiszterek tanácsa illetékes Május 26-án Passant Franciaor­szág, Anglia és az Amerikai Egye­sült Államok képviselőinek nevében Malikhoz írt válaszlevelében igye­kezett kétségbevonni azt a tényt, hogy a külügyminiszterhelyettesek tanácskozásának összehívására az osztrák államszerződés kérdésében a külügyminiszterek tanácsa illeté­kes, valamint igyekezett bebizonyí­tani, hogy egy ilyen tanácskozás az osztrák államszerződés megköté­sére vezethet, ennek alátámasztá­sára azonban semmiféle bizonyíté­kot sem hozott fel. Május 28-án J. A. Malik, a 'Szov­jetunió nagybritanniai nagykövete a következő levelet intézte Passant- hoz: „Igazolom május 26 án kelt le­velének vételét. Az ön levelében felvetett kérdés­sel kapcsolatban május 25-i leve­lemben kifejtettem a szovjet fél ál­láspontját. Ez a levelem mindenek­előtt arra hívta fel a figyelmeit, hogy a miniszterhelyettesekniek az osztrák szerződéssel kapcsolatos tanácskozása nem valamiféle állan­dó, négyoldalú szerv. A miniszter- helyettesek tanácskozásának az ösz- szehívására a külügyminiszterek ta­nácsa illetékes, amely semmiféle utasítást sem adott a miniszter­helyettesek említett tanácskozásá­ra. Ennélfogva alaptalan az ön ál­lítása. hogy az osztrák államszer­ződés tervezetének kidolgozása az ön levelében említett miniazterhe- iyettesi tanácskozás feladata lenne. Mint ismeretes, az osztrák szer­ződés kérdésének a .miniszterhelyet­tesek tanácskozásain — így ez év februárjában is — történt több­szöri megvitatása nem vezetett kellő eredményre, s a fentemlített tanácskozások eredménytelenségéért a felelősség semmiképpen sem a szovjet felet terheli. Mindez azt igazolja, hogy a je­lenlegi körülmények között sokkal célszerűbb diplomáciai úton, meg­felelő véleménycsere útján meg­vizsgálni ezt a kérdést.1’ Togliatti választási beszéde Novarában Ráma. (TASZSZ.) A „1‘Unita*’ közli, ihogy Palmiro Togliatti be­szédet mondott Novarában egy vá­lasztási gyűlésen, amelyen mintegy negyvenezer ember vett részt. Az Olasz Kommunista Párt — mondotta Togliatti — olyan politi­kát védelmez, amely megfelel a ha­za érdekeinek és a nép óhajainak. Amikor a választók a Kommunista Pártra adják szavazatukat, bizonyo­sak lehetnek afelől, hogy olyan erő mellé állnak, amely egyetlen be­csületes olaszt sem fenyeget és amely a nép jelentős többségének érdekeiért harcol. Megmozdulások Angliában a koreai háború megszüntetéséért és a Szovjetunióval folytatandó tárgyalásokért London. (TASZSZ.) A „Daily Worker“ közli, hogy Lanarkban 1500 ember írta alá az „országos női gyűlés*’ helyi csoportjának fel­hívását. A felhívás követeli a -ko­reai hadműveletek megszüntetését, valamint azt, hogy kezdjenek tár­gyalásokat a Szovjetunióval a -nem­zetközi problémák rendezésért A felhívást, megküldték Churchill mi­niszterelnöknek. Lanark egyik kohászati üzemé­nek 400 munkása a felhívásban ha­sonló követeléseket támaszt. A „Daily Worker*’ közli, hogy az Essex grófságban lévő Wood­ford békebizottsága népszavazást tartott a haladéktalan koreai tűz­szünet kérdésében. Valamennyi sza­vazó a haladéktalan tűzszünet mel­lett szavazott. A szavazás eredmé­nyét megküldötték Churchill minisz­terelnöknek, a ' kerület parlamenti képviselőjének. Hasonló szavazást tartottak Lon­don egyik körzetében is. Otf a sza­vazók 97 százaléka nyilatkozott a haladéktalan koreai tűzszünet mel­lett. Május 31: „Nemzetközi Gyermeknap64 A Nemzetközi Gyermeknap meg­ünneplésére készül az ország. Pártunk és kormányunk eddig is sokoldalúan gondoskodott gyerme­keink egészségvédelméről. Megszer­veztük a gyermekek egészségvédel-' mét még születésük előtt. 1947-ben 181.00-0. 1951-ben 394.000. 1952- ben már 580.000 esetben jelentek meg az anyák a terhestanácsadó- kon. A minisztertanács február 8-i határozata pedig március 1-től min­den leendő anya számára-'biztosí­totta a terhesség alatti legalább háromszori ingyenes orvosi vizsgá­latot. A csecsemők megszületésük után, az anya- és csecsemővédelmi ta­nácsadókban. rendszeres szakorvosi gondozásban részesülnek. Az egész­ségügyi védőnők nagy segítséget nyújtanak a csecsemők egészség­ügyi ellátásának megjavításához. 1988-ban- összesen 344 állami egész­ségügyi védőnő dolgozott az ország­ban, 1951 december 31 -én már 1290, 1952-ben 1380 egészségügyi védőnő segítette elő a csecsemők egészségének megvédését. A felszabadulás után. a három­éves terv keretében létesült Ma­gyarországon az első koraszülött- otthon Budapesten. Ma már több vidéki kórházban szerveztek kora­szülött-osztályokat. így Szombat­helyen, Debrecenben, Tatabányán, Kaposváron, stb. A továbbiakban a csecsemők szá­mára anyatejgyűjtő állomásokat lé­tesítettünk. Az anyatej biztosításán kívül intézményesen gondoskodik államunk a kisdedek C és D vita­min ellátásáról is. A csecsemő egészségéről való aok-oldalú gondos­kodás eredménye- az is, hogy a cse­csemő halálozási arányszámunk az 1938. évi 13.1 százalékról 1962-ben már felére csökkent. Ma már egyre fejlődő bölcsődei hálózatunk biztosítja a kicsinyek gondos, szakszerű ellátását az anya munkaideje alatt, 1952-ben már 12.449 állandó és 3540 idényből- csődéi férőhely működött. 1954 vé­géig a bölcsődei férőhelyek száma eléri a 30 000-et. Az óvódás és is­koláskorú gyermekek szakorvosi ‘el­látását az iskolaorvosi hálózat végzi. Jelentős eredményeket értünk el a betegségek megelőzése terén is. Rendszeresítettük a différia—-sza­márköhögés elleni kombinált védő­oltásokat A felszabadulás óta létesült az ország -első klinikai színvonalú gyermek -tbc intézménye is 450 ágy- gyal a Szabadsághegyen. Gyermek­szanatóriumok működnek Farkas- gyepün, Szentgottihárdon, Mosdó­son és Füzérradványban, ahol az iskoláskorú gyermekek oktatásban is részesülnek.-Népköztársaságunk miniszterta­nácsának az anya- és a gyermek­védelem fejlesztéséről szóló hatá­rozata az eddig elért eredmények továbbfejlesztését szolgálja. Mind­nyájunk kötelessége, hogy cselek­vőén közreműködjünk ennek a nagyjelentőségű határozatnak gya­korlati megvalósításában. Kaposvár békeharcosai tiltakoznak a Rosenberg-kázaspár meggyilkolásának terve ellen Meg kell akadályozni, hogy az amerikai atomgengszterek meggyi kolják az ártatlanul elítélt Rosenberg házaspárt Berlin (MTI). Az amerikai reakció áldozatainak védelmére alakult né­met bizottság, amely Berlin demo­kratikus övezetében működik, a Ro- senberg-házaspár életét fenyegető nagy veszély óráiban, felhívást inté­zett a német hazafiakhoz. A felhívás a többi között a követ­kezőket mondja: «Az a tény, hogy az Egyesült Ál­lamok legfelső bírósága Ethel és Ju­lius Rosenberg harmadik perújra­felvételt kérelmét is elvetette, az amerikai rendőrállam fasizálódásá- nak gyors ütemét bizonyítja. A bí­róság két tagja a kormány ellenkező utasítása ellenére a per felülvizsgá­lása mellett foglalt állást. Ez azt mutatja, hogy a legfelső bíróság egyes tagjai is meg vannak győződ­ve Ethel és Julius Rosenberg ár­tatlanságáról. Meg kell akadályozni, hogy az amerikai atomgengszterek meggyil­kolják az ártatlanul elítélt Rosen- berg-házaspárt! A Rosenberg-házas- pár életéért fölyó nagy harcban min­den német hazafinak, minden német békebarátnak részt kell vennie«. SPELLMANN BÍBOROS KÖRLEVELE (MTI). A klerikális reakció szo­kott mesterkedéseihez folyamodik az olaszországi választásokkal kap­csolatban. Spellmann bíboros, new- yorki érsek felhívással fordult az Egyesült Államokban élő olaszokhoz: küldjenek leveleket Olaszországban élő barátaiknak, rokonaiknak és ezekben szólítsák fel őket, hogy a június 7-i választásokon „szavazza­nak a kommunizmus ellen”. Az el­múlt olasz választásokon az ameri­kai imperialisták ugyanezt a manő­vert alkalmazták. ORKÁN CHILÉBEN Buenos Aires (TASZSZ). Május 27-i jelentések szerint tovább tart Chilében a négy nappal ezelőtt kez­dődött, felhőszakadás kísérte orkán. Az ország déli részéről az orkán át­terjedt az ország középső részére. Az orkán számos hajót kisodort az óceánra. Valparaiso kikötőjét lezár­ták, mert az öböl bejáratát elsüly- lyedt hajók torlaszolják el. Május 28-án hajnalban az ország több pontján jelentékeny ex-ejű föld­lökéseket észleltek, különösen erő­sek voltak a lökések Concepcion vá­rosában. Az orkánnak hét halálos áldozata van, körülbelül tízezer em­ber hajléktalanná vált. Az anyagi kár többszázmillió peso. AZ AMERIKAI KATONÁK NEM AKARNAK HARCOLNI KOREÁBAN BerlTfi (TASZSZ). A „DPA” nyu­gatnémet hírügynökség jelentése szerint a stuttgarti amerikai tör­vényszék börtönbüntetésre ítélt égy 25 éves heilbronni németet, mert egy amerikai altiszt következetes kérésére baltával levágta annak uj­jait. Ez az amerikai altiszt — amint a „DPA” jelenti — így akarta elke­rülni, hogy Koreába küldjék, így akart leszerelni és visszatérni hazá­jába. Közölték, hogy az említett altisz­tet a kórház elhagyása után katonai törvényszék elé fogják állítani. VIDÉKEN IS BEMUTATJÁK a glatz-kiallítAs képeit Az elmúlt hónapokban az Ernst Múzeumban rendeztek kiállítást Glatz Oszkár Kossuth-díjas festő­művész képeiből. A kiállítás anya­gát a Képcsarnok Vállalat vándorki­állítási csoportja több vidéki város-- ban is bemutatja. A kiállítást a kö­zeli napokban Győrött rendezik meg. RÄKÖCZI emlékkiállítást RENDEZNEK A NEMZETI MÚZEUMBAN A Rákóczi-szabadságharc 250. év- foi’dulója alkalmából június 14-én emlékkiállítás nyílik a Magyar Nem-, zeti Múzeumban. A kiállítás sajá­tos szemléltető eszközeivel, egykorú írásos és tárgyi dokumentumokkal, metszetekkel, képekkel, iratokkal, könyvekkel szemlélteti népünk tör­ténelmének ezt a dicső korszakát. A kiállítás rendezőbizottsága a szabad­ságharc emlékeiből rendkívül gazdag anyagot gyűjtött össze. Segítségére sietett a kiállításnak a baráti Cseh­szlovák Köztársaság is, amely ren­delkezésre bocsátotta a kassai mú­zeumban őrzött ereklyéket. A Béke-Világtanács június ló­én, Budapesten tartandó ülésére készülnek megyénk békeharcosai. A Szovjetunió vezette béketábor ké­szülő tanácskozása nagy visszhang­ra talált a becsületes emberek szí­vében. Az Egyesült Államok há­borús uszítói azonban lépten-nyo- mon elárulják magukat és tetteik által méginkább lelepleződnek. Kaposvár város dolgozói meg­döbbenéssel olvasták a-z újabb pro­vokációk hírét és üzemi röpgyűlé- seken felháborodottan tiltakoznak a Rosenberg-házaspár tervbevett meggyilkolása ellen. Gyűléseiken rámutattak, hogy az Egyesült Ál­lamok imperialistáinak tettei és szavai mennyire eltérnek egymás­tól. Az O.M.M.I. talajlaboratóriumá- nak dolgozói tiltakozó táviratukban megállapítják, hogy ..a jogtipró íté­let hamis vád alapján született”. A Bőripari KTSZ dolgozói azt írják az Országos Béketanácsilioz küldött táviratukban, hogy tiltakozásuknak még jobb munkával akar.i.ak nyo- matékot adni. Hasonló szellemben foglaltak állást a Baromfifeldolgo­zó Vállalat dolgozói és 'több más üzemben tartott röpg.vtílések rész­vevői is. A tiltakozó hullám mind széle­sebb méréteket ölt és csak fokozza az előkészületek lendületét a Béke­világtanács június l5'én kezdődő ülésére. Koós Zoltán békebizottsági tag. A nagybaráti állami gazdaság pártcsoportjanak munkájáról A párttagok és a tagjelöltek harcos kommunistákká való neve­lése, aktivizálása, a tömegekkel' való kapcsolat szorosabbá füzese alapszervezeteink jó munkájától és ezen belül a pártcsoportok és p ártcsoport bizalmiak tevékenysé­gétől függ. A pártcsoportok és p ár t cs op o rt b i z almia k mu irkájának pártszervezeteink életében nagy jelentősége van. Feladataik: fegyelmezett, elvhű, a nehéz­ségek idején is kitartó, áldo­zatkész harcosokat neyélni a párt számára. Az előttünk álló nagy föladatok megkövetelik a párt erejének ál­landó fokozását, a kommunisták fe­gyelmezett, pártszérű magatartá­sát és azt, hogy igényesebbek le­gyünk, növeljük a követelménye­ket párttagjainkkal iszemben. Ezek­nek a feladatoknak a megoldásá­ban nagy szerep hárul pártcsoport- jainkra és pártbi’zalmfainkra. A nagyíbaráti állami gazdaság pártszervezete jó munkát végzett ,a pártcsoportok megszervezése és aktivizálása terén. A gazdaság te­rületén összesen hat pártcsoport működik. Ezek a pártcsoportok rendszeresen tartanak pártcsoport' értekezleteket, sőt vannak olyan pártbizalmi elvtársak Is, mint pél­dául Gergely Sándor elvtárs, aki a rendszeres pártcsoport értekezlete ken kívül akkor is összehívja a csoport kommunistáit, ha a párt- épftés, vagy a termelés területén ögy-egy fontos feladatot kell meg­oldani. A pártcsoportértekezlete- ket általában kéthetenként tart­ják. Az értekezleteiken megvitat­ják, hogy a legutóbbi pártosoport- értekezlet óta eltelt idő alatt és a legutóbbi pártcsoportértekezleten megszabott feladatokat hogyan haj­tották végre. Megvitatják, hogy egyes pártta­gok &0 csoportértekezleteken ka­pott pártmegbizatásuknak hogyan tetteik eleget. Az eltelt két hét eredményeinek és hiányosságainak megbeszélése után megszabják a következő két bét feladatait. A pártbizalmi elvtársak párt megbízatásokat adnak egyes párttagodnak. Például: a február hónapban tar­tott pártcsoportértekezleten Ger­gely Sándor pártbizalmi elvtárs Ernves Pál elvtársnak azt a párt- megbizatást adta, hogy foglalkoz­zon Molnár Jánossal, aki elhanya­golta termelőmunkáját és a társa­dalmi munka végzésétől is távol- ■tartotta magát. Magyarázza meg neki, hogy magatartása 'helytelen. Ernyes elvtárs becsülettel teljesí­tette pártmegbizatását, Molnár Já­nos ma a gazdaság egyik legkivá­lóbb dolgozója, a munkáiban élen­jár. Kezdeményezésére május 17-ig a juhtenyésztő brigád törvén felül 42 .ezer forint értékű juhsajtot ter­melt. Sülé elvtárs azt a megbízatást kapta, hogy a népnevelőmunkán, keresztül foglalkozzon Loncsár Ferenc és Zsupeík Vendel dolgo­zókkal, akik a tervteljeisítés terén le voltak maradva. Sülé elvtárs Ernyes elvtárshoz hasonlóan ele­get tett pártmegblzatásának. A gondjaira bízott dolgozók a vá­lasztások tiszteletére- 196 százalé­kos átlagteljesítményt értek el. A taggyűlések megtartása előtt is rendszeresen tartanak pártcsoportértekezleseket. Itt megbeszélik az alapszervezet taggyűléseinek napirendi pontjait. Ez lehetővé teszi a párttagoknak és tagjelölteknek, hogy ,jóL felké­szülve menjenek a taggyűlésre és előre átgondolt javaslataikkal se­gítsék a pártszervezet munkáját. A 'taggyűlések betöltik szerepüket, megfelelő elvi, politikai színvona­lon folynak le. A taggyűléseken a pártszervezet vezetősége több esetiben napirendi ponton tartja a pártcsqportok munkájának érté­kelését és beszámoltatja a bizal­miakat munkájukról. • Vadicsikó József párttitkár elV- társ a kéthetenként megtartott pártcsoportértekezleten a párt- építés kérdése mellett a termelés fokozásával és jelenleg a növény- ápolás gyors elvégzésének kérdé­sével is foglalkozik. A legutóbbi értekezleten megvitatták a párt- okta'tási évad befejezésében előt­tük álló feladatokat is. A pártcso portok jó munkájának eredménye, hogy a gazdaság élenjár a növény- ápolási munkákban és a politikai iskola foglalkozásain a hallgatók pontosan megjelennek. A pártszer­vezet vezetősége munkaközben ál­landóan segíti és ellenőrzi a párt- csoportok munkáját. A pártcsoportok jó munkájának eredménye, hogy a termelésért folytatott harc élvonalában mindenütt a kom­munisták haladnak. Jó a párt és a tömegek közötti kapcsolat is. A pártszervezet moz­gósítja a dolgozó tömegeket a hi­báik és 'hiányosságok felszámolásá­ra, á feladatok megvalósítására. A pártcsoportok jó munkájának 'kö­szönhető, hogy a gazdaság vala­mennyi üzemegységében széles szocialista murikaverseny bonta­kozott ki. A választások tisztele­tére a gazdaság dolgozói közül 327-en tettek vállalásit. A vállalá­sokat a kommunistákkkal az élen. a pártonkívüli dolgozók is teljesí­tették. Szűcs István pártonkívüli dolgozó vállalta, hogy sertéshízlalás terén az átlagos napi súlygyarapo­dást sertésenként 60 dekára emeli, ezzel szemben napi 66 deka átla­gos siílygyarapodást ért el. Vadics- kó Miklós ifjú tehenész munkacsa­patával vállalta, hogy május 17-re 12 darab tehénitől az eddig elért 65 literes fejési átlagot 130 literre emeli, vállalását túlteljesítette, 170 literre emelte á napi fejési átla­got. Az alapszervezet vezetősége to­vábbra is állandóan foglalkozzon a pártosoportokkal és rendszeres el­lenőrzést gyakoroljon munkájuk fellett. A pártcsoportbizalmiak ne­veljék a párttagokat és tag jelöl te'ket, állandóan növeljék politikai öntudatukat, aktivitásukat, A pártosoportok tagjai pedig erősít, sék kapcsolataikat a pártonkívüli dolgozókkal.A Ennek eredménye nyomán erősödni fog pártunk és szorosabb lesz a kapcsolat a párt és a pártonkívüli dolgozók széles, tömegei között.

Next

/
Thumbnails
Contents