Somogyi Néplap, 1953. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-01 / 77. szám
SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1953. április í. a 4 A ságvári népnevelők munkájáról Falusi pártszervezeteink akkor tudják sikeresen végrehajtani a tavaszi mezőgazdasági munkálatokat, a begyűjtés határidőre való teljesítését, ha a dolgozó parasztság legszélesebb tömegeit szívós agitációs munkával mozgósítják e rendkívüli fontos feladatok elvégzésére. A ságvári pártszervezet megér * tette a népnevelőmunka jelentőségét és fontosságát. A tavaszi1 munkák sikeres befejezéséért, a begyűjtési terv teljesítéséért jól megszervezett, eleven és konkrét agitációs munkával harcol. A népnevelők minden dolgozó parasztot felkeresnek és elbeszélgetnek velük az előttük álló feladatokról. Megmagyarázzák; mindenkinek egyéni érdeke is a tavaszi szántás-vetés jó elvégzése, mert ezzel megteremtik a bőséges termés, a zavartalan begyűjtés alapját. Aki pedig hanyag és késlekedik a munkák végzésében, nem használja fel az új agrotechnikai módszereket, az saját magának is kárt okoz, a termése kevesebb jesz és nehezebben tudja teljesíteni beadását. kevesebb terménye marad szabadpiaci értékesítésre. Jól érvelnek a népnevelők A népnevelők állandóan végzik munkájukat. Már a tavaszi munkák megkezdése előtt rendszeres felvilágosító munkát folytattak. Juhász Júlia elvtársnő népnevelőmunkája során már a télen megmagyarázta a dolgozó parasztoknak : a vetőmagot .saját maguknak kell beszerezni, hogy a vetést zavartalanul megkezdhessék. Jó munkájának meg is lett az eredménye. Körzetében időben megkezdték a tavaszi mezőgazdasági munkákat és azóta fennakadás nélkül végzik. Potó Ferenc né elvtársnő elmondja. hogy ő az agitációs munkájával az ellenséget is leleplezi. A dolgozó parasztoknak megmagyarázza: a tavaszi szántás-vetési munkák során a kulákok sokféleképpen igyekeznek akadályozni munkáinkat. Különböző okokra hivatkozva szabotálják a szántás-vetési munkák elvégzését. Szemetes, vagy csiraképtelen vetőmagot vetnek el, vagy egyáltalán semmit. Leleplezi Potó elvtársnő a fecsegőket, rém- hírterjesztőket. megmutatva aljas, kártevő szándékaikat. Kráj Józsefné agitációs munkájában nemcsak a közvetlen előttünk álló feladatokról beszél, hanem megmagyarázza, hogy a dolgozó parasztok .jó munkája, a korai vetés. a begyűjtés határidőre való teljesítése nagyban hozzájárul .Sztálinváros, Inota. országunk ha talmas alkotásainak építéséhez. Jó munkájukkal tehát népünk boldogulását, gondtalan életét és felemelkedését szolgálják. Pelták Ferencné elvtársnő népnevelő munkája közben sokat foglalkozik azokkal az eredményekkel, melyeket pártunknak, népi demokráciánknak köszönhetünk; A földet, melyet a földosztás során kaptunk. a községben újjáépült házakat, szépülő békés életünket, _ a munkanélküliség megszüntetését. Ezt mi legjobban úgy hálálhatjuk meg, ha idejében elvégezzük a mezőgazdasági munkákat és beadási kötelezettségünknek határidő előtt eleget teszünk. A felvilágosító munka eredménye Az ilyen konkrét felvilágosító munkának természetesen megvan az eredménye. Pelták elvtársnő népnevelőmunkája után Bácsi János l2 holdas dolgozó paraszt, .Szarka József öt holdas dolgozó paraszt eleget tett első félévi tej-, tojás- és baromiibeadási kötelezettségének. A személyes agtitáición kívül rendszeresen tartanak kis gyűléseket is, ahol ugyancsak' a közvetlen megoldásra váró feladatokról és pártunk, ötéves tervünk ajándékairól beszélnek. A szívós agitációs munkának az eredménye, hogy a község 200 százalékra teljesítette első negyedévre tójáéiból és jóval 100 százalékon felül baromfiból beadási kötelezettségét.. A tavaszi munkák végzésében is szép eredményeket értek el. A tavaszi búzát, zabot határ 'Nóhány nap múlva ünnepli egész dolgozó népünk felszabadulásunk 8. évfordulóját:. ÍNyók éve annak, hogy népünk a felszabadító hős Szovjet Hadsereg győzelme nyomán elnyerte a szabadságot, mely után .évszázadok során hiába sóvárgott, E nagy nap, legnagyobb nemzeti ünnepünk méltó tnegün- neolésére való készülődés hatja át dolgozóinkat. Az üzemek, vállalatok dolgozói a felszabadulási hét alatt naipról- napra nagyobb eredmények kiharcolásával bizonyították be, hogy a maguk munkaterületén jó katonái a békénk és szabadságunk megerősítéséért vívott harcnak. Velük együtt, váll-váli melletlt küzdenek dolgozó parasztjaink is az évi ke ny ér biztosításáért. Versenyben, végzik a tavaszi mezőgazdasági munkákat és az élenjáró szovjet agrotechnikai módszerek alkalmazásával kényszerítőik a természeteit, hogy több termést adjon, hogy nagyobb darab kenyér kerülhessen a dolgozóik asztalára. A szovjet hősökre .gondolnak a kulitürmunklásolk is. akik április 4 ünneplésére készülnek. Legszebb műsorszájiruailkkal akarnak a dolgozók elé áfaii, bebizonyítva, hölgy ételünk minden terűiét én soha ej nem múló hálával gondolunk idő előtt elvetették. Az árpavetés ben mutatkozó lemaradást pedig a felszabadulási hétre tett vállalásuk teljesítésével hozták helyre. A. pártszervezet vezetősége a legutóbbi 'taggyűlésen elhatározta, hogy a népnevelő csoportot jól dolgozó, munkában élenjáró dolgozó parasztokkal frissíti fel, hogy az elkövetkezendő feladatokat még jobban, sikeresebben tudják megoldani. A pártszervezet adjon érveket a népnevelőknek a nagyüzemi mezőgazdaság kérdésével kapcsolatban is, mert ezzel ne-m foglalkoznak kellőképpen. Ebből adódik az, hogy a községben nem fejlődik .megfelelőképpen! iá itermelöjszövet- kezeti mozgalom. A pártszervezet főfeladata, az elkövetkezendő időben, hogy a párt- szervezet valamennyi tagját vonja be a nép nevelőmunlcába. A népne- velocsoport irányítását a pártszervezet vezetősége vegye a kezébe és ne a tanács végezze azt. Teremtsék meg az egységes falusi népnevelőcsoportot, így egyesítve a párt- és tömegszervezetek népnevelőit. A község dolgozói között szélesítsék ki a versenymozgalmat, ami ugyancsak segíti a munkák .sikeres elvégzését. így a pártszervezet vezetésével a tavaszi szántás-vetési munkákat, a begyűjtési terv teljesítését. ezután is a kitűzött határidőre tudják teljesíteni. Sztálin ehntárs hős katonáira, aíkik megadták számunkra a lehetőséget a szebb, boldogabb jövő felépítésére. 4-én este 7 órai kezdettel Kaposvár váro-s legjobb kultúrcso- portjaj ünnepi műsoros est keretében lépnek városunk dolgozói elé a1 Városi Színházban. Soha ilyen 1 elkes készülődés még nem jellemezte munkájukat, mint ezekben a napokban, amikor hazáink felszabadul ás áljaik 8. évfordulójára készülnek. Az ünnepi műsorban fel lép a somogyimegyei rendőrkap táriyság szimfonikus zenekara az ez alkalomra betanult müsorszá mokkái. Legjobb énekkarunk, a KTiSZ-éne!kfkar Pödör Béla „Tavaszi da-lá"-'vaj és So'szfákovics ..Dal az erdőről" című oratóriumának „Szép földünket ékesítsék fáik" című tételévé] léip fel. Szerepel a Cukorgyár éneikiViara és néni tóne- csoDortj'a. A .MÁV és a Kiskereskedelmi Vállalat táinccsoportjia. mellett felién mé.g a N ér-bolt Központ szírj’áitsizó 'osoiponfái Szitoo- nov: ,,Az ismeretlen katona sírja" című egyfelvoraásóssal. Uj zenekar mutatkozik be végül a színvonalas -ej, TSOJje^ e ueqjosnur tdauun nács nemrégein alakult nép? zenekara. ÁPRILIS LÉRE KÉSZÜLNEK KULTÚR CSOPOR TJA1NK Á tabi Kossuth tsz tagjai ünnepre készülnek A párt útmutatását és irányvonalát követve. Tab község dolgozó parasztjainak egyrésze 1'949-ben új útra, a nagyüzemi gazdálkodás útjára lépett. Két csoport alakult; a Dózsa és a Béke. Alig néhány hold földdel, kevés igásállattal kezdték meg a közös földművelést, A két csoport jól működött és egy* re gyarapodott. Nőtt a csoportok vagyona. Saját tapasztalatukból győződtek meg arról, hogy a, nagyüzemi gazdálkodás jobb és előnyösebb, mint a kis parcellákon és az egymástól távoleső kis föld'területeken való egyéni gazdálkodás. A párt és az állam, segítséget adott a csoportnak. A helyi gépállomás biztosította a jó talajmunkát, az állam hosszúlejáratú kölcsönt adott, az állatállomány és egyéb eszközök beszerzésére A két csoport, mivel földterületül is csaknem teljesen egymás mellett terült el, versenyre kelt egymással a .közös cél érdekében, csoportjuk gyarapításáért és a szocialista mezőgazdaság fejlesztéséért. A két csoport egyenlő versenytárs volt, s komoly erőfeszítést követelt, az elsőség megszerzése. A versenyben a Dózsa győzött. Ez persze nem vezetett ellentétre, hanem még közelebb hozta egymáshoz a két csoportot. A két csoport 1952 őszén egyesült és Kossuth néven termelőszövetkezetté alakult át. Az egyesüléssel egyidőben több egyénileg gazdálkodó paraszt belépésével növekedett a tsz taglétszáma, földterülete és jószágállomá- nya. Az egyesülés és a kezdeti nehézségek leküzdése után újult erővel. felfrissülve kezdték meg az őszi szántás-vetés munkáit, amit a minisztertanácsi határozatban megszabott időre teljesítettek is. A megnövekedett állatállomány átte- lelt-1 és ével komoly nehézségeik voltak. Mindenütt, ahol nehézségek voltak, így a tahi tsz-ben is, a szovjet módszerek és a szovjet tapasztalatok segítettek. Alkalmazták a szalmafeltárást, takarékosan bántak a tagok által behozott szénával és a nehézségeket leküzdötték. Ebben az évben korán beköszöntött a meleg, napos idő. A tsz vezetősége és tagsága egy .pillanatig sem tétlenkedett, hanem azonnal megkezdte a minisztertanácsi határozat szellemében a tavaszi .munkákat. A tavaszi kalászosok vetését a minisztertanácsi határozatban megjelölt határidő előtt befejezték. A tavaszibúza vetését 110. a tavasziárpa vetését 125, a zab vetését 160 százalékra teljesítették. Az ősziek fejtrágyázását, fogasolását és az őszi mélyszántások simítózását is határidő előtt 100 százalékosan elvégezték. A napokban még fokozottabb lendülettel indult meg a nagy harc, a kenyér csatája. Az eddig elért eredményeknél még kiinagaslóbb sikerekért harcol a Kossuth tsz tagsága és vezetősége. A tavaszi kalászosok vetése után a tsz-ben a kapásnöványek ve. tűséhez készülnek, de emellett az őszi növények ápolásáról sem feledkeznek meg. A felszabadulási 'héten legnagyobb nemzeti ünnepünkre készülnek és megfogadták, hogy április 4-re elvégzik az ősziek növény- ápolását, a felfagyott őszi vetések hengerelését. A tsz tagsága vállalta, hogy a felszabadulási héten a cukorrépa és takarmányrépa vetéstervüket az üzem tervüknek megfelelően április 4-ig befejezik. Felszabadulásunk ünnepe közeledik. A tsz tagsága és vezetősége a megtett útra visszagondolva, még jebban munkához lát, hogy €zt a napot a vállalások, a tavaszi talaj- munkák, a szántás-vetés tervének túlteljesítésével ünnepeljék. SOMOGY MEGYEI MOZIK MŰSORA : Vörös Csillag: Első fecskék 1—8. Szabad Ifjúság: Egy életen át 3—4. Balatonboglár: Az acélt megedzik 1—2. Barcs: Legény a tajgáró! 1—2. Csurgó: Gyarmat a föld alatt 1—2. 6 * * 6 személyes porcelán étkészlet, modern csillár, jégszekrény, baromfiéi eladó: Ripp’-Rónai-u. 10. # S PO IRT m A megyei ifjúsági ökölvívó bajnokság eredményei Vasárnap délelőtt rendezte meg a Megyei TSB az 1953. évi megyei ifjúsági ökölvívó bajnokságot a Városi Színháziban. Ketskés Rezső, a megyei ökölvívó Társadalmi Szövetség elnöke üdvözölte a megjelenteket és örömmel állapította meg az ökölvívó sport fejlődését. Amíg, az elmúlt évben 4 sportkör lő versenyzővel vett részt a megyei bajnokságon, az idén 7 sportkör (Dózsa, MTISE, Nagyatád, Csurgó, Nagybaljom, Felsőtoocsolád és Somogyjád) 36 versenyzővel indult és küzdött a bajnoki, címért. A selejtező mérkőzések során nagy küzdelmet vívtak -a versenyzők a döntőbejutásért. A selejtező mérkőzések közül kiemelkedik: Vár. helyi (Dózsa) és Szabó (Nagyatád), valamint Takács (Dózsa) és Tóbi (Nagyatád1) kemény 'küzdelmei. Mindkét esetben a nagyatádi versenyzők jutottak tovább. A selejtező 'és elődöntők után lest nagyatádi úttörő: Göfcz és Horváth a közönség raagy tetszése mellett, bemutató mérkőzést vívott egymással. A döntő mérkőzések eredményei : Papírsúly- Nyári (Dózsa) győz Hanta!1 (MTSE) ellen. Légsúly: Nachládel (Dózsa) ellenfél nélkül szerzi meg a bajnoksá- igot. Harmatsúly: Hegedűs (Dózsa) Sülé (Dózsa). Sülé a második menetben feladta, bajnok Hegedűs. Pehelysúly; Tóbi (Nagyatád), Hegedűé (Dózsa); nagy küzdelem után, Tóbi szerzi meg a bajnokságot. Könnyűsúly: Szabó (Nagyatád). Kolics (Csurgó); nagy iramú küzdelem utáni Szabó pontozásos győzelemmel szerzi meg a bajnokságot. Kisváltósúly; Berecki (Dózsa), Apáti (MTSE); jó küzdelemben .Berecki lesz a győztes. Váltósúly; Járfás (Somogyjád), Nagy (Csurgó). Nagyot szabálytalanságért leléptetik, bajnok Jártás. Nagyváltó; Tarró (Somogyjád) Varga (Csurgó). Tarró kiütéssé szerzi, meg a bajnoki címet. Középsúly: Makarósz (MTSE) Siszter (Csurgó). Nagy küzdelem utáni Makarész szerzi meg a bajnoki címet. Nagyközép; Szabó (FeUsőmocsc Iád) ellenfél nélkül1 jut , a bajnoki címhez. A bajnokság ünnepélyes díjkiosztással ért véget. Pécsi Kirendeltség, Komlói Szénbányászati Tröszt A KOMLÓI SZÉK BÁNYÁSZATI TRÖSZT üzemeihez nagy számban felvesz dolgozókat. A szorgalmas, jó dolgozókból 3 hónap alatt betanított munkásokat, egy éven belül szakmunkásokat, vájárokat képezünk ki. Kérését a bányászkoi- lefetív szerint. Földalatti munkánál1 ehhez minden dolgozónak 20, illetve 30 százalék pótfizetés jár. A munkabéren kívül a rendelitek értelmében földalatti dolgozóknak munkaruha, lábbeli illetmény jár. A május 1-ig felvetitek amennyiben igazolatlanul mű szakimulasztásuk nincs, a, szeptemberi bányásznapon és azuiár evenként egy évi ’keresetük 3—4 százalékát, továbbá minden év eltelte után egy teljes rend jóm in őség ü hűségruhát kapnak hűség jutalomként. Ezenkívül a nős és családos dolgozók, de azok isv akik családfenntartók, évi 40 q illetmény szénben részesülnek minden ell'enszolgáltaiiá® nélkül. Amennyiben a felvételre jelentkező 1 éves alkalmaztatásra köt velünk szerződést, 400 forintért háromszori bőséges koszíot biztosítunk. Legény- és leányszáilás díjtalan. A legjobb dolgozóknak az év végéig, jövő év elején összkomfortos lakást adunk. Jelentkezni lehet Komlón, a Szénbányászati Trösztnél, vagy » budapesti titkárságon, Budapest, V., Markó-u. 16. III. emelet. A Komlóra utazás költségeit megtérítjük. Értesítés Értesíti a Díjbeszedő Vállalat a fogyasztókat, hogy április hóban — tekintettel az ünnepre — kivételesen 1-tpl 8-ig reggel fél 8 őrá. •tó.' 13 óráig és este 16 óra 30 perctől 19 óráig lehet befizetéseket eszközölni, a víz, csatorna, szemét, villany, kéményseprési és szerves- trágya díjakra. Április 9-től kezdve továbbra is csak minden kedden és pénteken lehet befizetéseket eszközölni a fent felsorolt díjaikra fél 8-tól 13 óráig. Áorilis 1-től 8-ig - utána havonta 1—6-ig az esti órákban való befizetési időszakot azon célból állapítottuk meg, hogy a dolgozók befizetési kötelezettségüknek munkájuk befejezése után eleget tehessenek. Felhívjuk a figyelmet azon körülményre, hogy a szervestrágya (WC) díjakat április l'tői kezdve negyedévenként előre kell befizetni és így ezen díjak a II. negyedre (vagyis IV—VI. hóra) április hónapban feltétlenül befizetendők. Ugyancsak április 1-től piaci mérlegkölcsönzést is felállítunk. Betonozási és szállítást munkára FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT FELVESZ Épületelemgyár. Jelentkezés: Épületelemgyár munkaerőgazdálkodásán, Budapest, XI. Bu- dafokiMít 78. Napi háromszori étkezést 7.40 forintért, vidékieknek szállást havi 10 forintért biztosítunk. Somogymegyei Faipari Vállalat készít mindennemű szerszámnyelet és .vállal mindennemű faeszter- gályos munkát. SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Zsurakovszkl Mihály Felelős kiadó: Qábrí Mihály Szerkesztősé»: Kaposvár, Latinka Sándor-«, i telefon: 901. 463, 468. Kiadóhivatal: Kaposvár, Május 1-utca 18. Telefon: 999. Somogymegyei Nyomdaipari Vállalat Kaposvár, Latfnka Sándor-o. 6. Teiefon : S?S Nyomdáért felei. Hidas János HELYREIGAZÍTÁS Lapunk 134 számában .A kaposvári járás mezőgazdasági műn kújának tapasztalatai'’ címmel cikket iközölltlünk. Bírálatot gyakoroltunk a járás községei és termelő" csoportjai munkája felett. Megbírál tűik Büssü község tanácsát és terme élcsoportját, hogy nem :vé gezték el az árpa és zab vetését, le;maradtak a tavaszi munkával. A cikk megjelenésekor Büssü községben befejezték a szántást és a tavaszi kalászosok vetését, zab- vetéstervük pedig nem is volt. Az anyagot külső forrásokból szereztem, hibát követtem el, amikor nem ellenőriztem i)a annak valódiságát. Ez taz eset a jövőben tanul* ság lesz számomra. Minden anyagot közlés előtt ellenőrzők, hogy hasonló hiba, ne fordulhtisson elő. Győri Vendel mezőgázd. rov. vez. * * * , Lapunk 224 számában „Miér: nem távolították el a kúíák te nácselmö'köt Andocson?" címmel- közöltünk cikket. Az anyagot a M'eigyei Tanácstól kaptuk. Ellenőrzés hiányában Szűcs Józsefné he ilyetit Molnár Józsefnél írtam. Vucsák Magda pártrov. vezető.. APRÓHIRDETÉSEK Szoba-konyhás és kétszobás lakást sürgősen megvételre keres a Magasépítő Vállalat Kaposvár Május l.-u. 8. sz. Kerékpárok, triciklik «'s rollerok javítását vállalja a Kaposvári Finommechanikai Vállalat, Május. l g. 27. Felhívjuk a vállalatok, k-özüle tek, intézmények, üzemek figyel inét, hogy az 1953 III, negyedévj írópapír igénylésüket rendszeresített formanyomtatványon április 10-ig ierakatunkhoz kell eljuttat ni. A nyomtatványt lerakatunk bocsátja rendelkezésre. Felkérjük az összes szerveket, hogy a hozzájuk tartozó összes egység részére egy tételben adjak meg igényüket Pécsi Papír és Irodaszerértékesi- tő Vállalat kaposvári Terakata.