Somogyi Néplap, 1953. február (10. évfolyam, 27-50. szám)
1953-02-15 / 39. szám
4 cumuli v I WBí-LAr vaaaraap, 1*:>.>. lepruar j.j. A Magyar Dolgozók Pártja Somogy megy ei Bizottságának beszámolója (Folytatás a 3. oldalról.) málják saját munkaterületükön tapasztalt pártellenes vagy dírno- kráeiaellen-es jelenségekről, fegyelmezetlenségekről, pazarlásról, a nemzet vagyonával való gondatlan bánásmódról. Sok funkcionárius nem érti, hogy az alulról jövő bírálat a párt- és állami munkát viszi előre. Ezért neun is teremtenek olyan légkört, hogy az aluliról jövő kri" tik a széles méretekben kibontakozhasson. A Megyei Pártbizottság ezzel a kérdéssel az elmúlt év során gyakran foglalkozott- Javult is a helyzet, aminek következté- ben a dolgozók nagyobb bizalommal fordulnák a Megyei Pártby zottsághoz problémáikkal. 1952- ben mjntegy 700 munkáslevél érkezett, vagyis havo.nta 60 dolgozó keresi meg levelével a Pártbizottságot. Az MB lapjához havonta mintegy 250 levél érkezik, ezek többsége bíráló levél. Ez a pozitív jelenség annak a következménye, hogy pártszerűbben intézzük az ilyen leveleket, mint korábban. Azonban ezen a téren még komoly bürokratizmus, lélektelenség tapasztalható. Az alulról jövő bírálat elfojtását jelenti az is, ha különböző értekezleteken elhangzott kritikát csak tudomásul veszik, annak elfogadását hangzatos frázisokkal kinyilatkoztatják, de azt valójában nem szívlelik meg, nem javítják munkájukat, nem tesznek hatékony intézkedésket. Ha a veze tő nem kéri a beosztottjainak véleményét, ha nem kéri meg esetenként az alsóbb szerveket, hogy mondjanak bírálatot az általuk ve- zetett szerv munkájáról, az szintén a bírálat elfojtásának fogalmába tartozik és nem segíti elő az altról jövő bírálatot. Mivel az alulról jövő bírálat' nem spontán, nem magától bontakozik ki, a jövőben erre a kérdésre nagy figyelmet kell fordítani. Ennek érdekében: a) Állandóan nevelni, tanítani, mesterkedéseit. Pártunk Központi bátorítani kell a párttagokat és a j Vezetősége;» Rákosi Mátyás elv- pártonkívüli dolgozókat a bírálat tár§ arr,a tanítja népünket, hogy alkalmazásában. Olyan légkört ; so-ka ae hagyjuk figyelmen kívül, hogy ellenséges., kapitalista körA politikai éberség Megyénk pártfurikcionáriusai- ben garázdálkodnak a kuláikok, nak politikai ébersége az elmúlt hogy rabolják a szövetkezeti va- évek során kétségkívül jelentős gyónt. A szájtátiság miatt garáz- mértékben fokozódott. Elvtársaink dál'kodhat az ellenség a tanácsap- munkájuk közben mindinkább parátusokban, gépállomásokon és éberebben figyelik az ellenség állami gazdaságokban, üzemekben kell teremteni., hogy mindenki bát ran mondja el véleményét. Senkit nem érhet hátrány, mert bírál, ellenkezőleg, példaként kell a többiek elé állítani. Keményen fel kell lépni minden esetben és felelősségre vonni az alulról jövő bírálat elfőj tóit és ennek nyilvánosan is hangot kell adni. b) A vezetők rendszeresen kérjék ki az alsóbb szervek véleményét. Esetenként hívjanak össze elvtársikat, kérdezzék meg, hogyan látják az általuk vezetett szerv munkáját. c) Minden -értekezletet a bírálat, önbírálat, a'z alulról jövő bírálat szellemében rendezzenek meg. Különösen fontosak ebből a szempontból a választott szervek tanácskozásai, ■ d) Nagy gondot és figyelmet kell fordítani a dolgozók leveleinek elintézésére. Minden b-ejelentést- tevővel közöljék az elintézés módját, kérjék meg, hogy a jövőben is forduljon problémáival a pártbizottságihoz. & sajtóban fokozottabban kell hangot adni az alulról jövő bírálatnak, rendszeresen közölni kell bíráló felszólalásokat és ilyen értelmű leveleket. Ha ezeket az intézkedéseket maradéktalanul végrehajtjuk; akkor pártszervezeteink életében újabb fellendülés következik be., fejlődni, nevelődni fognak a káderek minden területen. A káderek nevelése A kádermunka magasabb színvonalon folyik, fokozódott a káderekkel való törődés, emelkedett a funkcionáriusok politikai, szakmai és általános műveltsége. Mindinkább érvényesül az az elv, hogy a kádernnunkáért, a káderek fejlődéséért ténylegesen a pártbizottságok titkárai, a terület -vezetői kell hogy elsősorban felelősek legyenek. Az elmúlt év során fontos feladatként kezelte a pártbizottság az apparátus összetételének javítását. A munkások és dolgozó parasztok közül nagyszámban nevelődtek ki becsületes elvtárs,a£. Az apparátus kádereinek nagy többsége jói fejlődik és példaadó, áldozatos munkával veszi ki részét a szocializmus építéséből. Nagy figyelmet kell fordítani az üzemi munkások politikai nevelésére. A legnagyobb üzemekben meg kell javítani a kádermunkát. Kádereink eszmei, politikái színvonala jelentékenyen megnőtt. A központi és megyei pártiskolákon sokszáz elvtárs nevelődött, akiknek többsége egyre jobban megállja a helyét. A megyei pártiskolák fogyatékossága, hogy nem eléggé vértezik fel a hallgatókat bátorságra, harcos szellemre, áldozatvállalásra, példamutatásra. A' pártiskolák élőadóinak a nevelés nek erre a részére nagyobb figyelmet ke]I fordítaniok a jövőben. Annak ellenére, -hqgy a 1 pártiskoláztatás körül igen komoly eredmények vannak, megtalálható egy sor fogyatékosság is. Nem •eléggé fektetünk súlyt (a alapszervi titkárok iskoláztatására. A Megyei Pártbizottság párt- és tömegszervezetek osztálya, a járási pártbizottságok komoly mulasztást követtek el, elhanyagolták az alapszervezetek titkárainak tervszerű iskoláztatását. Nem vették figyelembe, hogy az alapszervezetek jó vagy gyenge munkájában nagyrésze van az alapszervezetek titkárainak. Az a Iklépzeíitség-ük, vezetési módszerük, hely táblásuk, példamutatásuk nagyban kiihat a vezetőségi tagok, aktivisták és az egész párttagság munkájára. Az elmúlt év páriiskoláztatásának komoly gyengesége volt, hogy a kiválasztást egyes pártbizottsá. nyezetben valósítjuk meg gazda sági terveinket, építjük a szocializmust, hogy az imperialisták nem mondtak le és nem mondanak le arról a törekvéseikről, hogy megzavarjanak bennünket és kárt okozzanak nekünk. Megcáfolhatatlan tények tanúskodnak arról, hogy amilyen arányban haladunk •sikeresen a szocializmus felé, olyan arányban erősödik az ellenség tevékenysége az élet minden tanén, Az arne.rikai-ango.i háborús gyújtogatok fokozott mértékben küldik a szocialista tábor országaiba a kártevőket, kémeket és gyilkosokat. Ezek itthoni ügynökeik segítségével gyilkolnak, kémtevékenységet folytatnak, embert rabolnak, igyekeznek felforgató tevékenységet folytatni. A régi rend híved, kulákok, csendőrök és egyéb kétes elemek igyekeznek befurakodni a párt-, állami és tömeg-szervezetekbe, hogy ott aknamunkát fejtsenek ki. A szocializmus legádázabb ellensége, a fasiszta Tito és orgyilkos bandája, déli határainkon minden aljasságra , képes. Ennek ellenére az utóbbi hónapok tapasztalatai azt mutatják, hogy nálunk a politikai éberség fokozódása ellenére komoly gyengeségek vannak. Egyes pártmunkások sok hibát követnek el az éberség betartása körük Nemcsak párt-, de állami szerveinknél is láthatjuk, hogy dolgozóinknak, dej elsősorban a kommunistáknak nem vált még húsává és vérévé, hogy bizalmas ügyeket csakis a párt erre vonatkozó szabályai -szerint intézzenek és -minden tevékenységükben tartsák be a kötelező éberséget. A pártbizottságok fontos feladata, hogy éberen őrködjenek a párt és a káderek összetétele és feddhetetlen tisztasága felett. Ahol gyenge a politikai éberszámára. Egye-s pártszervek veze tői megfeledkeznek az éberségről, megfertőzte őket a szájtátiság. A -siófoki JB és tanács -szájtátv-a nézi, hogy a juti termelőszövetkezetgoik felelőtlenül végezték, aminek következtében bekerültek -bizonytalan, alkalmatlan párttagok is az iskolára. A hiba az, hogy a káderm-unkát még nem. hosszú távlatokra, hosz- szú hónapokra vagy évekre előre végzik pártszerveink. Még nem mindenütt nevelnek utánpótlást és helyetteseket. Nem veszik nyilvántartásba a legjobb kádereket, a különböző oktatási formák legjobb hallgatóit és nem nevelik megfelelően, nem léptetik elő bátran a kádereket.-Nlem sikerült minimálisra csökkenteni az egészségtelen -káder- fluktuációt. Gyakran cserélgetik indokolatlanul a kádereket, egyiket leváltják és ha-sonló alkalmatlanokat tesznek a helyükbe. Sok esetben ahelyett, hogy -tanítanák, nevelnék az embereket}, a k-öny- nyebbík ellenállás irányába menve, egyszerűen leváltják őket. A lábodí állami gazdaságban egy év alatt hét titkár váltogatta egymást. A tagság nem tudja,, hogy a legközelebbi taggyűlést ki fogja megtartani. A fluktuáció csökkentése általában a pártvezetés megszilárdítása, a munkaterületek alapos megismerése, a tömegekkel való szorosabb kapcsolat és munkájuk eredményesebbé -tétele érdekében a kádereket, elsősorban a párttitkárokat hosszabb időn át, éveken keresztül a -helyükön kell hagyni. Az elmúlt évben majd minden területen fokozódott a kádereikkel való törődés. Mégis a káderek problémáival való foglalkozást nem lebet kielégítőnek tekinteni. Különösen hiányosságok vannak azon a téren, hogy nem eléggé lépünk fel a pártszerűtlenségek, er. kölcsí lazaságok és egyéb káros jelenségek ellen. Elég gyakori, hogy párt- és egyéb funkcionáriusok a -kommunista erkölccsel ösz- szie nem egyeztethető magatartást tanúsítanak. Mindezek természetesen nem növelik a párt tekintélyét, nem szilárdítják a párt és egyéb szervek erkölcsi, politikai arculatát, ezért ellenük fokozottabban kell a -harcot folytatni, felhasználva mind a nevelés, -mind a fegyelmezés eszközét, A káderek kiválasztásánál! és -más vonatkozásban i:s sok hiányosság van a politikai éberség betartása körül.lat révén Simonyi, Varászló, Véés kereskedelemben. Elvtársaink jelentős része nem látja és nem keresi a nehézségek -mögött az ellenség kezét. Azt -hiszik, törvény- szerű, hogy nagyszámmal hullanak el állatok, hogy ne teljesítsék a tervéket, hogy fokozódik a kenyér és egyéb fontos közszükség. 1-eti cikkek felvásárlása, A szájtáti és fecsegő: nyereség az ellenség számára. Ezért a párt-, állami és társadalmi szervezeteknek könyörtelen harcot kell folytatniok a szájtátiság és önelégültség -minden formája ellen.-Nálunk még gyakran előfordul, hogy nem figyelmek fel gyanús, pártellenes jel-ems-égekre, megnyiT vánulásékra. Vannak fecsegők és jólértesüiteik, kíváncsiskodók. Vannak, aki-k illetéktelene-k előtt beszélnek a pár-t belső ügyeiről, akik telefonon -bizalmas jellegű -beszélgetéseket 'folytatnak, akik nem őrzik gondosan a pártokmányolkat, párttagsági könyvüket és ez-e-k az ellenségnek a kezére játszanak'. Sok esetben az ellenség elleni harc nem elvi síkon, konkrétan folyik, hanem fotrmálí-san. A be- idegk-éri tanács verseny-vállalásának egyik pontja így szól: ,,50 százalékkal fokozzuk az osztályharcot a községben". Hogy az ellenség -elleni harcnak ez -a -formája nem szerencsés, azt mutatja a község ellenséges elemeinek fokozódó tevékenysége. A Szovjetunió XIX. kongresszusán elfogadott új szervezeti szaElottünk álló feladatok: bályzat minden párttag számára kötelezővé teszi, bogy: „Őrizz* meg a párt- és állami titkot, legyen politikailag éber, szem előtt tartva, hogy a kommunisták éberségére szükség van minden terfile. ten és minden körülmények között. Párt- és állami titok k fecsegése bűntett a párttal szemben és Bsz- szeférhetetlen a párthoz tartozással“. Az SZKP szervezeti szabályzatának ezt a meghatározását el- mélyülten kell tanulmányozni és alkalmazni saját viszonyainkra, A hazafiság é-s politikai ^éberség nevelése szempontjából rendkívül nagy jelen-tősége van a marxista- leninista ideológiai nevelőmunká- na-k. Az embereket — mint minden másra — éberségre is nevelni kell. Az ideológiai munka lebecsülése hatalmas károkat okozhat a párt és az állam érdekelnék, -mivel a szocialista ideológiai -befolyásának bármilyen -gyengülése a búr- zsoá ideológiai befolyásának erősödésére vezet. Rákosi Mátyás elv-társ mondotta 1949 -szeptember 3-án a Rajk-bandáról tartott beszédében: „Nem lehet eléggé éber az, akinek nincs meg a kellő szocialista elméleti felkészültsége“. Ahhoz, hogy megtisztíthassuk embereink tudatát a kapitalizmus maradványaitól, a régi társadalom előítéleteitől és -káros hagyományaitól, fokozni kell az ideológiai munkát miniden területen. Az ősz - .szes oktatási fonmáko-n, -értekezleteken, a sajtó hasábjain fáradhatatlanul le -kell- leplezni a marxizmussal ellentétes nézeteket, elméleteket, fejleszteni kell a tömegekben a ‘hazafi,ság érzését, az -állampolgári kötelesség tudatát, az ellenség elleni könyörtelen — megalkuvástól mentes —- harc szükségességének tudatát. 1. Legfontosabb -feladatunk a párt -és a kormány tavaszi munká- rgi vonatkozó határozatának -maradéktalan, végrehajtása. A párt-, a tanácsok és tömeg-szervezeteknek arra kell minden erejüket összpontosítaniok, A gépállomások feladata, hogy a mélyszántás! t-ervek ih-a-ladékta- ilain teljesítésére minden intézkedést megtegyenek. Legkésőbb február 16-án teljes -erővel az összes ség, ahol megengedett a politikai! kijavított gépeikkel meg kell kez- go.tidatlaniság és könnyelműség, deni a -szántási tervek telj'e-síté- oft -termékeny a falajj a ‘kártevés sét. Ugyancsak mozgósítani kell^ a termelőszövetkezete-ket és eigyeni prqpaganda- és agitáció-s munkát lés a legjobb dolgozókkal erősíteni -kell pártunkat, fokozni kell minden téren a kommunisták aktivitását és példamutatását, -ennek érdekében javítani kell a Végrehajtás ellenőrzését, fejleszteni az őnbí- rálatoé, az alulról jövő bírálatot. Nagyo-bb figyelmet kell fordítani a káderek kiválasztására, nevelésére és elosztására, fokozni kell mindem -területen a -politikai éberséget. Az előttünk álló feladatokat a Központi Vezető-síéig és Rákosi elvtárs útmutatásával ^győzelemre ‘parasztgazdaságokat -az elmaradt I visszük. (mélyszántás pótlására j (Lapunk keddi számában közöl 2. Tovább kell erősíteni párt-fjük a pártválasztmány ülésén el szerveinket. Meg kell javítani a ; hangzott hozzászólásokat.) A dolgozók bevonásával a feladatok végrehajtásáért A marcali járás tanácsa az elmúlt év tapasztalataiból okulva, egyik legfontosabb feladatának tartja a tanács tömegkapcsolatának megszilárdítását. Az elmúlt évi begyűjtési feladatok végrehajtásánál komoly mulasztást követtünk el a tanácsok tömegkapcsolatának megszilárdításában, Mi magunk is csupán re,»deletekkel, utasításokkal akartuk m-egol-daní ezt a rendkívül fontos -feladatot. Rosszul számítottunk, mert a begyűjtés gyakorlati végrehajtása Világosain megmutatta, hogy a tömegek nélkül semily-en feladatot nem -lehet sikeresen végrehajtani, Számos községi tanács- példája igazolta, -hogy ahol bevonták a tömegeiket, akti víz állták az, álíandó- bitzottságokat, ott a dolgozó parasztok határidőre becsülettel tettek eleget állam iránti kötél eze 11 s égük nek. Erről -tanúskodik Sávoly község példája is, álból a tanács a rendelet ismertetésétől kezdve állandóan foglalkozott a -dolgozó parasztokkal, így minden dolgozó paraszt -tudta, hogy miből mennyit és mikorra kell teljesíteni. Igen jó eredményt ért el az elmúlt iévben a jó töimegkapcsose, Csákány község tanácsa is. Tanácsaink nagy része azonban m-em támaszkodott -miunkájában az állandó-bizottságokra, -nem vonta be <az, élenjáró dolgozó par asztok át az egyes feladatok Végrehajtásába. A járási tanács most, az 1953. évi /terv feladatainak végrehajtásánál rige-n nagy figyelmet fordít a tanácsok tömeg kap c s o 1 at a i na k elmélyítésére és meg,szi 1 álrdí'tására. Az eddig megtartott tanácsülések azt igazolják, hogy értünk el -némi eredményt ezen a területen. Az eilmúli havi, d-e különösen a most megtartott tanácsülések azt mutatják, hogy tanácsaink .nagyrésze megértette — éppen az .elmúlt év tapasztalataiból okulva —, hogy eredményes m-unikát a dolgozó parasztok aktív 'támogatása nélkül neím érhetnek el. Igen jól szervezett és színvonalas tanácsülés volt Nemesdéd községben, ahol ,nem kevesebb, mint 750 dolgozó paraszt jelent meg. A dolgozó parasztok nagy érdeklődéssel hallgatták az új begyűjtési rendelet ismertetését, amit részletesen meg is tárgyaltak, Igein helyeselték azt az intézkedést, hogy a 14 holdon aluli dolgozó parasztok is társulhatnak hízo'ttsertéslbeadjásnáü. Dicséret -illeti a tanácsülés jó megszervezéséért Niikla, Böhönye község tanácsát is. Nem mondható ez el Marcali község leg-utóbb megtartott tanácsüléséről. Mulasztást követett el a tanácsülés megszervezésében Nagyszakácsi község is, ahol) -még >a tanácstagok sem jelentek meg a rossz, felelőtlen szervezés -miatt. A járási tanács nagy gondot fordít a községi tanácsok munkájának ellenőrzésére. Ezért a VB-tagok közt felosztották a járás községeit és azok minden végr eh ajt ób iz ott - sági ülésen beszámolnak a hozzájuk tartozó községek munkájáról, a tervfeladatok végrehajtásáról, így állandóan tájékozódni tudunk a já-rás munkájáról. Az elkövetkezendő napokban és hetekben egyik legfontosabb feladatunk a begyűjtésben mutatkozó lemaradás felszámolása, * .begyűjtési terv minden részletében való teljesítése. Különös gondot kell fordítanunk most a tavaszi m-unkák jó előkészítésére. Ez a legdöntőbb feltétele a begyűjtési terv -sikeres teljesítésének .is. Papp Ferenc, a marcali járás tanácselnöke /