Somogyi Néplap, 1953. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1953-01-04 / 3. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP Vcsármap, 1953. január 4, QlemzelkäzL szrniLe A kínai Csang-Csung vasútvonal átadása a szovjet kormány őszinte barátságának újabb bizonyítéka Csou Enlaj, a Kínai Népköz;ársaság külügyminisztere legutáb bí nyilatkozatában — amelyet Pitrre Courtadenek, a „1‘Humanité“ munkatársának adott — kiemelte, hogy a kínai-szovjet szövetség teljesen újtípusú szövetség, amely a két ország népeinek örök barátságán, közös béketö ekvéseín alapul. Ennek a szilárd szövetségnek, baráti együttműködésnek,újabb ragyogó bizonyítéka a kínai Cseng-Csüng vasútvonalnak a szovjet kormány részéről a Kínai Népköztársaság kormányának történt átadásé. A Kínai Népköztársaság hatalmas eredményeiben — abban, hogy mint a kínai népi politikai tanácskozó testület állandó bizott. ságának ülésén Csou En-laj már bejelentette: Kína gazdasági helyre állításának időszaka végétért, megkezdődhet a tervszerű építés, megvan a lehetőség az új választási törvény és az alkotmány előkészítési munkálatainak megkezdésére — felbecsülhetetlen jelentősége van a Szovjetunió állandó baráti, testvéri segítségének. Az 195G február 14-én megkötött szovjet kúrái barátsági, szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződés bizonyítéka annak, mi' lyen a két nép újtípusú szövetsége. A szerződés — amely mindenekelőtt a békét tartja szem előtt — rögzíti a két felet érintő kérdések közös baráti megtárgyalását, a gazdasági és kulturális kap csolatok kiszélesítését. t A Szovjetunió e szerződés megkötésekor öt éven át 300 millió amerikai dollár értékű hitelt biztosított a Kínai Népköztársaság részére a helyreállítás és iparosítás megvalósítása céljából. így gépgyártási, szén- és ércbányászati felszereléseket és egyéb, békés építést szolgáló anyagokat szállított és szállít a népi Kínának, Ez a szerződés rendelkezik többek között a most átadott Csang-Csung vasútvonal összes vagyontárgyával együtt 1952. év végén történő átadásáról is. A szovjet kormány betartotta a szerződést és határidőre átadta a Csang Csüng vasútvonalat. Az ünnepélyes átadáskor szovjet és kínai részről hangsúlyozták 3 két nagy ország népei újtípusú szövetségének jelentőségét. A népi Kína és a Szovjetunió barátsága a Távolkelet és a világ békéjének záloga, a világ bákeszerető népeinek igaz örömére tovább mélyül és szilárdul. Churchill Amerikában Churchill angol miniszterelnök a hét közepén sietve az Egyesült Államokba utazott, hogy megtárgyalja Ejsenhowerrel — még annak halalomrajutása előtt — azokat a kérdéseket, amelyek az angol kormányt leginkább foglalkoztatják s amelyeknek megoldását leginkább szeretnék. Churchill mindenekelőtt a őrit birodalom erősen megtépázott tekintélyét szeretné helyreállítani. Churchill útjával kapcsolatban az angol burzsoá sajtó is tele van Amerika elleni panaszokkal. A jobboldali „Sunday Express1 szerint jó, hogy a miniszterelnök elutazik, irszen „az angol-amerikai barátság állandó foltozásra szőrük*. A lap keserűen emlékeztet például az amerikaiak középkeleti tevékenységére és megállapítja; az amerikai külügyminisztérium itt . mindig hajlandó engedményeket tenni — Anglia bőrére. A továbbiakban arról ír a lap, hogy — ha kap is Anglia némi „támogatást'* az Egyesült Államoktól — ehhez tűszúrások és megaláztatások is vannak mellékelve. Helyreállítani Anglia tekintélyét — ennek a kérdésnek megoldása nem sok jóval kecsegtet a tárgyalások során. Churchill nem mulasztja el az alkalmat, hogy ki ne térjen a Honoluluban — Anglia részvétele nélkül és háta mögött — kötött csendesóceán! egyezményre, amely, mint ismeretes, az Egyesült Államok és a brit „nemzetközössághez“ tar [ózó Uj-Zéland és Ausztrália között jött létre, A csendesóceáni katonai egyezmény kérdése olyan fájó pont, amely felett az angol kormány nem tud könnyen napirendre térni. Churchill most megpróbálja bizonyítani, hogy Anglia erős. Ennek „igazolására“ a legutóbbi légihadgyakorlgt és atomkísétleit „ütőkártyáját“ viszi magával aktatáskájában. A béke kérdése messze kívül marad majd a tárgyalások keretein, amelyeken — a tervek szerint — a Távol és Középkelet stratégiai kérdéseit, az atlanti szervezet jelenlegi helyzetét, Anglia gazdasági nehézségeit némi „segély“ céljából vitatják meg. A béke elleni harc azonban minden bizonnyal szerepel majd e két fő háborús gyújtogató tanácskozásainak napirendjén. Ha másban nem is, ebben a kérdésben bizonyosan megegyeznek. Azonban e megegyezés papírfoszlányaival szemben szíklaszilávdan áll a népek egységes békefrontja, amelynek munkájában egyre tevékenyebben vesz részt az angol és amerikai nép is. A népek tudják, hogy a béke legyőzi a háborút! Az amerikai kormány újabb lépése a fasizálódás útján A nagy pestis és kolerajárványok idején tarthatták ügy vesztegzár alatt a kikötőket, vizsgálhattak meg minden személyt úgy, mint azt most az amerikai kormány teszi az amerikai kikötőkbe érkező külföldi hajók személyzetével. Az amerikai bevándorlási törvény új rendelkezéssel bővült az elmúlt napokban. Az új *,biztonsági rendszabály“ McCarran, a szám tálán fasiszta törvény hírhedt szerzője szennyes nevét viseli. Az amerikai bevándorlási hatóságok emberei már elinduláskor rajta vannak a hajókon, hogy már az út folyamán kivallathassák a "hajó legénységét. Az Egyesült Államok fasizálódásának ez az újabb bizonyítéka nagy felzúdulásra adott okot még a — máskor többé-kevésbbé engedelmes csatlósok körében is, A „szövetséges“ kormányok sor ra tiltakoznak az amerikai bevándorlási törvény ellen — ami természetesen csak a haladó elemek ellen irányul. Nem vonatkozik a nácikra, a fasisztákra. „Ezek előtt most szabaddá vált az út!“ — írja a londoni „Times“. De nemcsak a kormányok tiltakoznak az új bevándorlási törvény ellen. Mind több azoknak a külföldi tengerészeknek a száma, akik megtagadják a választ az amerikai bevándorlási hatóságok tisztviselőinek. Az amerikai kormány a béke és a haladó politikai eszmék elől akarja .elzárni az Egyesült Államok népét. De az amerikai nép egyre inkább felismeri a helyes *utat. Hiába próbálkozik a kormány különböző politikai veszlegzárak válogatott módszereivel, a béke erőit az Egyesült Államokban sem lehet megsemmisít Szajfuddin Kicslu, Howard Fast és Monica Felton újévi uyilatkozata a „Pravdádban Moszkva. A „Pravda" a nemzetközi békemozgalom több kiváló képviselőijének újévi nyilatkozatát közli: Őszintén reméljük — írja Szaj- fuddip, Kicslu, az Indiai Béketa- nács elnöke , hogy 1953-ban vé- getér a vérontás Koreában, Ma- lájiföldön és Vietnamban. Kívánom, hogy 1953-iban jöjjön létre az igazi béke, valósuljon meg a leszerelés. Bővítsék ki az országok -gazdasági és kulturális kapcsolatait, szüntessék be a faji megkülönböztetést és minden gyarmati nép érje el a függetlenséget. Howard Fast amerikai író nyilatkozat áb 'an ban gisúl y oz t a: Az amerikai népet még sohasem hatott úgy át a béíke helyre- állításának mély vágya, mint most. Kívánom — írja a továbbiakban —, hölgy az új évibein a béke erői diadalmaskodjanak a háború erői felett. Azt is kívánom, hogy ,az amerikai nép sikerekét érjen el a reakció és a fasizmus elleni harcban. Monica Felton, az angol bélke- mozgalom kiváló képviselőije ezeket írja: Remélem, hogy .1953-ban megteremtik a világ békéjének alapjait, 'kívánom, hogy érjen véget a koreai háború és az Ázsiában dúló többi konfliktus, vegyék fal a Kínai Népköztársaságot az Egyesült Nemzetek Szervezetébe, oldják meg békésen a német kérdést, erősítsék meg a kereskedelmi kapcsolatokat a Kelet és Nyugat között. Végül remélem, hogy ,1953- ban a nagyhatalmak között megegyezés jön létre, amely a fegyverzet általános csökkentésére vezet. RÖVID KÜJLFÖEE?! HÍMEK Bonn (ADN), Storch bonni munkaügyi miniszter bejelentette, hogy megvonják a támogatást mindazoktól a munkanélküliektől, akik Nyugat.-Németországban elutasítják a részvételt a fegyverkezési munkálatokban. Storch ezt az intézkedést a Nyugat-Németországiban még érvényben lévő munkaközvetítési és munkapélküli biztosítási törvény 90. paragrafusa alapján akarja meghozni. Az említett paragrafus szerint fel lehet függeszteni a munkanélküli segély folyósítását azokkal szemben, akik vonakodnak egy felajánlott munkát elfogadni. * * * A „Pod Zastavom Internacio-, na'izma", a Romániában élő jugoszláv politikai emigránsok lapja írja: Jugoszlávia a külföldi „üzletemberek“ számára a legkönnyebb és ■ legkényelmesebb vagyonszerzési forrássá vált. A különböző •kaliberű és kategóriájú külföldi tizérek a jugoszláv vállalatokkal folytatott üzelmeiik útján a legrövidebb idő alatt óriási pénzösszegeket zsebelnek be. így például a „Joszip Kras“ jugoszláv cég egyik külföldi „képviselője“ néhány hónap alatt 3 millió dinárt keresett. A hadsereg részére történő szállításokon a külföldi tőkéseken és üzéreken kívül a belföldi üzérek is meggazdagodnak. Kénytelen volt ezt bevallani maga a ti- tóista „Borba“ című lap is, amidőn azt írfa, hogy „akik -a hadsereg számára dolgoznak, nagy pénzösszegekre tesznek szert“ s „csaknem minden vállalkozó egy év alatt telket, aranyat, dollárt és egyéb értéket vásárolt magának“. * * * Berlin (MTI). Egy brémai papír- kereskedésben Szilveszter napján három részeg amerikai katona „tréfából" meggyujtotta a tűzijátéknál használatos rakétákat. A robbanás következtében az üzlet egész áruraik'tára és berendezése elégett. Az üzletben tartózkodó 61 evés Frieda Reinhard és a 6 éves Hildegard Schwontkowski olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy kórházba szállítás közben meghalt. Az amerikai gengszterek ügyet sem vetették a súlyosan sebesült öregasszonyra és gyermekre: gépkocsiba ültek és hangos nevetéssel távoztak rém- tettük színhelyéről. A pártélet hírei A lábodi népnevelocsoport munkájáról Lábod község az elmúlt év nyarán termelőszövetkezeti község lett. Ez a lépés hatalmas jelentőségű esemény volt a község dolgozóinak életéiben. Amíg eddig eljutották, komoly, fáradságot nem ismerő agitációs munkát kellett végeznie a helyi pártszervezetnek és az irányítás1» alatt működő n ép n e v el ő os c-p o r In ?,k. Amint az eredmények mutatják, a jó és szívós agitációnak megvolt a hatása. A pártiszer vezet és a népre velő-csoport tagjai ezeknek az elérése után sem váltak önteltté és elbizakodottá, hanem továbbra is folytatták a felvilágosító éts nevelőmunkát. A községi egységes népneveiő- cscportnák 45 tagja van. Ennék egyik része a pártszervezet tagságából, másik része .pedig a tömeg- szervezeti és pártenkívüli becsületes, termelésben élenjáró dolgozóik ól tevődik össze. A népnevelők - között felosztották a községet, minden népnevelőpár 10— 12 házat kapott, amit. állandóan és rendszeresen látogatnak. A párt- vezetőség az elosztásnál figyelem- fc evetté a népnevelők politikai fejlettségét, ezért egy politikailag fejlett elv társ mellé egy politikailag kev-éstbé fejlett elvtársat osztott be. A pártvezetőség a népneveiő- értdkezletot minden k/ét hétben megtartja. Az értekezlet tapasztala tcsereszerűen történik. Itt megvitatják az elmúlt két 'hét eredményeit és hiányosságait. Például 'a legutóbbi néipinevelőérte- kerlefem megbeszélték az őszi mezőgazdasági munkák eredményeit és Hiányosságait. Megbeszélték azt, hogy egyes családoknál ezen munkák elvégzésében lemaradás tapasztalható, ezek a hibák milyen okokból adódtak és hogyan lehet kijavítani őket. így a tapasztalatok általánosításával az elkövetkezendő feladatok megbeszélésével látnak hozzá a népnevelők a következő munkák elvégzéséhez. Szabó Géza elvtárs, párttag, aki a népnevelőcsoportnak a tagja, agitációs munkája során elmondja a dolgozó parasztoknak, hogy most a főfeladiatunk az, hogy mindenki az őszi vetésének és mélyszántásának eleget tegyen, mert a vetésterv sikeres elvégzésével dolgozó népünk jövő évi kenyerét biztosítjuk. Futó 'Lajos elytárs, agitációs munikája: során sokat foglalkozott a harmadik magyar 'bé-kekcngresszussal és a bécsi világbékekongresszussal és elmagyarázta a dolgozóiknak azt, hogy mindkét kongresszus a bé'ke- tábor növekvő erejét bizonyítja. Lábod 'községiben a népnevelő- munka nem kampányszérű, hanem állandó és rendszeres munka, ami azt bizonyítja, hogy a. pártszervezet nem becsüli le a dolgozó tömegeket. Az agitáció során sokat fcgialikozhalk a termelőszövetkezeteiken kívülálló egyéni dolgozó parasztokkal. Pl. Végjh Lajos párttag, aki a népnevelőcsoportnak tagja, elmagyarázza az egyénileg dolgozó f árasztóknak. azt, hogy sokkal előnyösebb a közös gazdálkodás, sokkal többet lehet termelni és -az új agrotechnikai módszereket i® jobban lehet alkalmazni, mint az apró^ kisparcell'ákon. A népnevelők agitációjuk során behatóan foglalkoznak a nemzetközi helyzet kérdéseivel és hazánk gazdasági és kulturális fejlődésével. Ezt természetesen úgy tudják jól végrehajtani, hogy állandóan képezik magukat, olvassák a „Szabad Nép“-et és rendszeresen tanulmányozzák a központi és somogyi népnevelő brosúrákat. A sajtó felhasználásán here, sz'iül nyernek állandó és friss tájékoztatást a kiül- és belpolitika eseményeiről és ez hatalmas segítséget nyújt munkájuk elvégzésében. A népnevelők kivétel nélkül be vannak osztva politikai oktatásba. ezáltal széles politikai látókörre tesznek szert,, jobban megismerik a Szovjetunió eddig elért sikereit, ami azt eredményezi, hogy sokoldalúan meg tudják világítani azokat a tényeket a dolgozók előtt, amelyekről agitálnak. A termelőszövetkezeten belül a munkafegyelem megszilárdításáról beszélnek legtöbbet a népnevelők, aminek sikeres megvalósítása nagyban elősegíti a termelés fokozását — mondotta Krivarics József népnevelő, aki egyben a termelőszövetkezetnek a tagja. December hónapban a pártszervezet a népnevelőknek egy előadást tartott az új agrotechnika! eljárások alkalmazásáról és úgy határoztak, hogy ilyen témájú előadást münden, hónapban tartanaik, hogy ezáltal a népnevelők számára még több segítséget adjanak. Javítsa meg munkáját a kúntelepi pártszervezet Kúntelap községben a pártszervezet munkájában kom,oly hiá- nyosáágokat lehet tapasztalni, amelyek sürgős kijavításra várnak. A községi pártszervezet tagjai például megfeledkeznek legelemibb kötelességükről. A párttagság egyrésze rendszertelenül vesz részt a taggyűléseken. .. Ezek a hibák abból adódnak, hogy a pártszervezetnek nincs vezetősége, amely a tagságot összetartaná. Már több mint egy év óta a pártszervezetnek nincs titkára. Etele József elvtárs, aki ideiglenesen volt megbízva a titkári teendőik ellátásával, már több mint négy hón'aipjja elhelyezés miatt eltávozott a községből, azóta nincs rendszeres pártélet Kúntelepen. A párt oktatás is teljesen megszűnt, a politikai iskolát mindössze 2—3 élvtárs látogatja. Nagyon súlyos hiba emellett az is, hogy most, amikor párf/életün'k hatalmas eseménye: az új párttagsági könyvek 'kiosztása előtt állunk, a kúntelepi alapszervezet- ben még lehet olyan elvtársakkal is találkozni, akik erről a párt- eseményről egyáltalán nem, vagy csak nagy vonalakban hallottak. Az összeírás annakidején megtörtént ugyan, de azóta úgyszólván egy szó sem esett a pártszervezetben arról, hogy a tagsági könyv-osere milyen hatalmas jelentőséggel bír a pártéléfben és milyen megtiszteltetés az, ha valaki tulajdonosa lehet a párttagsági könyvnek. Ezek a hibák abból is adódnak, hogy a pártszervezet tagsága egyáltalán nem olvas sajtót és így nincs tájékozódva az előttünk álló feladatokról. A községben a kommunisták példamutatása egyáltalán nem érvlé nyesül, ami megírni - taíkozott a harmadik békekölcsön- jegyzés ideje alatt is, amikor a párttagok egyrésze egyáltalán nem jegyzett békekölcsönt, de ezek a hibák rányomják a bélyegét a begyűjtésre és az őszi mezőgazdasági munkák elvégzésére is. Ha a pártszervezet ezután is úgy folytatja munkáját, ahogy eddig, a'kk.or a 'községben továbbra is az ■ellenség, a kiulák hangja érvényesül, mert ahol nem agitálnak a pártszervezet népnevelői, ott az ellenség agitál. A községben politikai felvilágosító munka egyáltalán nem folyik, a nagyüzemi gazdálkodás megszervezése mellett egyáltalán neim agitálnak. Pedig Kúntelep község dolgozó paraszt' jai is megértik a nagyüzemi gazdálkodás jelentőségét, ha a pártszervezet öépnevelőimunkával megmagyarázná annak számtalan elönylét és kellő felvilágosítást adna a közös gazdálkodás eddigi eredményeiről. Hogy a községben nincs pártélet és ilyen súlyos hibák tapasztalhatók, komoly felelősség terheli a járási pártbizottságot is, amely elnézi azt, hogy Kun telepen több mint egy év óta nincs titkár és vezetőség. A föfeladat most az, hogy a járási pártbizottság segítségével a pártszervezet új vezetőséget válasszon és sürgősen indítsa meg a politikai oktatást,, szervezze meg az egységes nép név e lő cs op o rtot és vonjon be minden párttagot a pártmunkába, hogy az előttük álló feladatokat maradéktalanul meg tudják oldani.