Somogyi Néplap, 1952. november (9. évfolyam, 257-281. szám)

1952-11-02 / 258. szám

Vasárnap, 1952 november 2. SOMOGYI NÉPLAP A Ko válj öv-módszer alkalmazása a Kaposvári Textilművekben Kaposvárott épül ötéves tervünk legnagyobb könnyűipari beruházá­sa, a Kaposvári Textiknűvek, Az építkezéssel egyidejűleg, folynak a gépszerelési munkák és az elké­szült üzemrészekben a gyár ter­melő tevékenysége: a „fehérarany" feldolgozása. Fiatal gyárunkban fiatal dolgo­zók vannak, akik ezelőtt néhány hónappal még a mezőgazdaságban dolgoztak, vagy háztartási tevé­kenységet folytattak. Ezek a dol­gozók nap mint nap jobb ismerői lesznek gépüknek, megismerik a legkorszerűbb fpnási eljárásokat, képzett szakmunkásokká válnak. A gyár vezetői felismerték an­nak szükségességét, hogy a fiatal »dolgozókat meg kell tanítani a legkorszerűbb szovjet fonási mű­veletekre. Erre a gyáron belül minden adottság rendelkezésre áll. Dolgozóinkat nem kötik a régi szakmunkásoknál oly gyakran meg­nyilvánuló „régihez" való ragasz­kodás, mert olyan műveleteket sa­játítanak el, amelyeket számukra a műszaki vezetők átadnak. A korszerű, új szovjet fonási eljárások bevezetésének szükségességét von­ta maga után az is, hogy gyárunk -minőségét az utóbbi időben a ter­mékünket feldolgozó üzemek jogo­san és alaposan bírálták, mivel termékünk az egyenlőtlenség te­rületén sok kívánnivalót hagyott és hagy még ma is maga után. Ve­zetőink örömmel fogadták & Szov- jetunió Könnyűipari Minisztériuma .által összegyűjtött, Kovaljov szov­jet mérnök által kidolgozott, a fo­nás alapműveleteire alkalmazott fonási eljárásokat, melyeket • a Szovjetunió rajzokban és leírások­ban a magyar könnyűipar részére elküldött­Felismertük, hogy a legha.ladot- tabb szovjet fonási elírásokat csak tervszerű, alaposan kidolgozott és előkészített munka után tudjuk dolgozóink részére átadni, akiknek munkája az új fonási műveletekkel döntően megjavul, minőségi árui tudnak előállítani, mennyiségi ter­melésük emelkedésével keresetük is a végzett munka arányában megnövekszik. A gyár vezetősége Királyházi Ferenc technikust bízta meg a Kovaljovrendszerű munka- fogások betanításával. Elsőnek Királyházi elvtárs volt az, aki áldozatkész munkával elsajátította Kovaljov mérnök munkaíogásait és a betanult fogásokat Szegedi Róza; gyűrűsfonoda.i és Marcali András elcíonedai munkamódszer- betanítóknak átadta. A fejlett munkamódszerátadásban igen je­lentős munkát végeznek azok a munkamódszerátadók is, akik az ország fonodáiból Kaposvárra jöt­tek a gyár fiatal dolgozói munká­jának megjavítására. A munkamódszerátadók tevé­kenységét a korábbi időszakban telje,sértékűen még nem ismertük fel és előfordult, hogy munkamód­szerátadóinkat a műszakok idején még más munkával is megbíztuk. Ennek következtében munkaidejük minden percét nem töltihették a betanítás munkájával. Ezt ív helyzetet megszüntettük és megteremtettük az előfeltételeit annak, hogy munkamódszerátadó­Sztahanovisiák és újítók értekezlete A 73/4. számú Építőipari Válla­lat kultúrtermében gyűltek össze -a vállalat sztahanovistái és leg­kiválóbb újítói, hogy értekezleten beszéljék meg a termelés további emelésének, a munka jobb meg­szervezésének kérdéseit. A padsorok között olyan kiváló .sztahanovisták foglaltak helyet, mint Friss Lajos sztahanovista kő­műves, aki ez év nyarán befejezte ■ötéves tervét, Puha elvtárs, az egyik állványozó brigád vezetője, .akinek öttagú brigádlábam három .«ztahonivista van, Dezdepold Jó­zsef elvtárs, sztahanovista és ki­váló újító. Dezdepold elvtárs újí­tott eddig legtöbbször a vállalat­nál. Eddigi újításaival 10.245 fo­rintot takarított meg népgazdasá­gunknak. Egyik újítását rendeleti­leg az ország összes építkezésein bevezették. Az értekezlet előadója Parrag József újítási felelős. Előadásában visszatekintett azokra „a történelmi eseményékre, melyek­nek következtében munkásosztá­lyunk birtokosa lett az országnak. Beszélt az újítómozgalomról, a szo­cialista munkaverseny kialakulá­sának ’kezdeti nehézségeiről. Ar­ról, hogy az ellenség hogyan hasz­nálta fel a dolgozókban lévő mara- •diságot, hogyan akadályozta a szocialista munkaverseny kiala­kulását. — Munkámat akadályoz­ta a műszaki felételek hiánya is — mondotta többek között —- az hogy műszaki vezetőink nehe­zen értették meg, milyen nagy je­lentőségű a szocializmus mielőbbi felépítése hazánkban. Ennek el­lenére — folytatta — vállalatunk­nál 1951-ben 26 újítást, 64.000 fo­rint értékben nyújtottak be a dol­gozók. Ez a szám az 1952 es év­ben emelkedett. Október 1-ig 23 újítást, 314.155 forint értékben nyújtottak be a dolgozók, amelyeket eredményesen alkal- onaznak az építés különböző terü­letein. Beszámolója végén a vállalat ve­zetősége nevében zászlóval jutal­mazta a vállalat legjobb és legtöb­bet újító dolgozóit: Dézdepold Jó­zsefet, Tián Istvánt, aki újításai­val 8000 forint megtakarítást ért «1, Erd'ős Ferencet 3600 forintos újításáért, aki. emellett társújító is. A legtöbbet újító munkahely vándorzászlaját a központ dolgo­zói nyerték el, akik a harmadik negyedben 6 újítást nyújtottak be. A központ dolgozóin kívül a kü­lönböző munkahelyek dolgozóinak 11 újítását fogadta el a vállalat ve­zetősége. A beszámolóhoz hozzászólt Be- degi István üzemi bizottsági el­nök, aki a többek között felhívta ?. sztahanovisták figyelmét a jól­bevált szovjet módszerek alkal­mazásának fontosságára, Lővy Gyula elvtárs, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szak- szervezete Területi Bizottságának elnöke, hozzászólásában rámuta­tott, hogy nem elegendő, ha a vál­lalatvezetőség látja a hibákat, se­gíteni is kell azon. Kevés az újí­tás, nem alkalmazzák a Makszi- menko-féle gyorsfalazási módszert, azt azonban nem veszik észre, hogy ez azért van, mert a műszaki feltételeket nem biztosítják a dol­gozók számára. Az értekezlet második napiren­di pontja az „ötletperc" volt. A dolgozók számszerint 12 értékes javaslatokat tettek a munkaszervezés és munkavédelem javítására. Az elfogadott 12 javaslatot össze­sen 440 forinttal jutalmazta a vál­lalatvezetőség. A jólsikerült értekezletnek, amely kétségtelenül előbbre len­díti az újító- és sztahanov-mozga- loyi alkalmazását a 73/4. számú Építőipari Vállalatnál — hiányos­ságai is voltak. Dolgozó népünk nagy ünnepre készül. Pár nap-vá­laszt el bennünket november 7- tői. A dolgozók nagyrésze teljesí­tette, illetve túlteljesítette már vállalását és újabb munkasikerek­kel készülnek a III. Országos Bé­kekongresszusra'. A 73/4. számú Építőipari Vállalat dolgozói is eredményes harcot folytatnak ígé­retük valóraváltásáért. Ennek el­lenére, sem a beszámolókban, sem a hozzászólásokban nem foglalkoz­tak azzal, hogy miiven segítséget adott ígéretük valóraváltásában a sztahanovista; munkamódszer, vagy egyegy újítás bevezetése az épít­kezéseken. ink munkaidejük minden percét a, Kovaljov rendszerű munkafogások átadására fordíthassák, foglalkoz­zanak a hozzájuk beosztott ta­nulókkal, szakmunkásokkal és ez­által gyárunk minőségi termelésé­ben a fordulatot megvalósítsák. Fonótanulóínk részére a beta­nulás és a szakma ismeretének el­sajátítására külön gépeket bocsá­tunk rendelkezésre. Ezeken az új, korszerű szovjet gépeken tanulnak a jövő szak­munkásai Tanulóink munkáját.betanítóik ál laiidóan ellenőrzik, segítik, ugyan ■akkor időt fordítunk arra, hogy dolgozóinknál az egyes munkafo gások elvégzését minél rövidebb időre szűkítsük le, hogy ezzel több orsó eredményes kiszolgáld sät biztosítsuk, minimálisra csők kentsük az álló orsók számát és ezzel jelentősen befolyásoljuk tervteljesítés alakulását. Példa rá a gyűrűsfonó osztályra vonatkozó alanti ábra, ahol balkézzel csupán A Cukorgyár dolgozói a cukorgyárak közti versenyben országosan a második helyezést értek el a hüvely alsó részét fogjuk és így a kész fonalat nem sértjük meg az orsó leállításával, amíg jobbkézzel a befűzési munkát hajtjuk végre. ■Az előfonó osztályra vonatkoz tatoft ábra szintén a fonal minő­ségében bír nagy jelentőséggel mert jobbkézze.1 való összesodrás után a balkéz ujjaival a fonalat egyengeti. A. haladott szovjet munkafogáso­kat nemcsak tanulóinknak adjuk át, hanem műszaki középkádere- Jnk is, elsősorban a művezetők, segédművezetők, teremvezetők és uiűihelylfőnökök, de ezen felül a főmérnök és igazgató is elsajátít­ja, hogy a tanulást ellenőrizhes­sék és maguk is hatékony segít­séget nyújthassanak dolgozóink­nak, A szovjet tapasztalatok azt mutatják, hogy a fejlett mun- kafogások elsajátítása jelentős mértékben megnöveli az üzemek termelékenységét, ugyanakkor ja­vítja a munka minőségét. Üzemünk a korszerű szovjet tapasztalatok alapján épül. A vezetők előtt nem állhat szebb feladat, mint az, hogy a modern szovjet gépek kezelésé­re .betanítsák a dolgozókat a leg­újabb tudományos alapon kidolgo­zott szovjet munkamódszerekre. A tudományos Kovaljovrendszerű munkafogások üzemünkben tör­ténő szervezett bevezetése min­den bizonnyal döntő változást idéz elő dolgozóink ’ munkaviszonyá­ban, termelékenységük növekedé­sében, s ezen keresetül gyárunk és a textilipar eredményeinek továb­bi fokozásában. Csepreghy Győző Kossuth-díjas főmérnök. A „Somogyi Néplap" bírálata után a Cukorgyár pártvezetősége és üzemi bizottsága értekezle­tet hívott össze, ahol ismertették a „Somogyi Néplap" bírálatát és fo­gadalmat tettek a hibák és mulasz­tások haladéktalan kiküszöbölésé­re. Összehívták a pártcsoport- és a szakszervezeti bizalmiakat, meg­bízták őket a munkaver^eny és a november 7-i felajánlások meg- szi rveizésével. Ennék következté­ben termelési értekzletükön a Cukorgyár dolgozóinak 74 szá­zaléka tett szocialista kötelezett­ségvállalást és brigádok brigádok­kal kötöttek szocialista verseny­szerződést a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 35. évforduló­jának méltó megünneplésére és a negyedik negyedéves terv sikeres túlteljesítésére. A Cukorgyár dolgozói azóta lelkesen harcolnak a felajánlások teljesítéséért Krónicz István brigádja felaján­lotta, hogy az eddig elért 166.1 százalékos teljesítményét 170 szá­zalékra emeli, ezt túlszárnyalva, 178.2 százalékos teljesítést ért eh Vati István brigádja vállalta, hogy az eddig elért 162.2 százalékos tel­jesítményét 170 százalékra emeli, 182 százalékos normateljesítési ért el. lAz üzem napi,, normája 195 va­gon cukorrépa feldolgozása, az üzem összdolgozói megfogadták, begy a napi 195 vagon cukorrépa Kidolgozása helyett 198 vagonnal dolgoznak fel és ezt » fogadalmat is napról-napra túlteljesítve, 205 vagon cukorrépát dolgoznak fel. Az üzem napi normáját rendsze­resen 10 vagon cukorrépa feldol­gozásával teljesíti túl. Nagy lendü­letet ad a Cukorgyár dolgozóinak az, hogy műszakonként is verse­nyeznek egymással, de versenyben van az üzem az ország összes cukor­gyárával és ebben a versenyben a Kaposvá­ri Cukorgyár a. második helyen van. A Cukorgyár dolgozói tudják azt, hegy a felajánlás teljesítése erős csapás a béketábor ellenségei­re, az amerikai imperialistákra és azok csatlósaira, a Titobanditák- rá. Ezért nekünk, magyar dolgozók­nak termelésünk fokozásával kell harcolnunk ezek ellen az elvete­mült és minden emberi mivoltuk­ból kivetkőzött banditák ellen. A pártszervezet és az üzemi bi­zottság segítse továbbra is az üzem dolgozóit tervük teljesítésében, te­gyen meg mindent annak érdeké­ben, hogy vállalásukat teljesíthes­sék, erősíthessék hazánkat és a béketábort. Az SzTK adminisztratív dolgozói lendülettel teljesítik november 7 tiszteletére tett fogadalmukat Az SZTK adminisztratív dolgo­zói örömmel jelentik, hogy a novem­ber 7-r® indított szocialista mun­kaverseny során felajánlásaikat be­csülettel teljesítették. Az üzcmel- ,lenőrzési csoport havi tervének négy nappal a batáridő előtti tel­jesítését vállalta. Tervüket a vál­lalt batáridő előtt 1 nappal teljesí­tették. A kollektív felajánláson kí­vül Váradi Józs^üzeméllenőr vál­lalta, hogy új mupkatársát, Ko­vács Lászlót egynónap alatt .be­tanítja. Vállalását egy nappal előbb teljesítette. A számviteli csoport ezt vál­lalta, hogy minden olyan tarto­zásról, amely az SZTK felé fennáll, követelési ügyiratot fektet fel és a behajtás szorgalmazása (végett átadják a tanácsnak. Munkájukat 10 munkaóra ráfordításával 28-án teljesítették. A szolgáltatási cso­portban 12 fő dolgozik. Kollekti­ven vállalták, hogy 17.500 számfej- iőlaipot és 48.000 egyéni-lapot se­lejteznek ki november 7-re. Eddig 50 munkaóra alatt vállalásukat 80 százalékra teljesítették. Az Autójavító Vállalat dolgozói a fogadalom valóraváltásáért harcolnak A Somogymegyei Autójavító Vállalat dolgozói 5 százalékos ter­melési emelést vállaltak november 7. tiszteletére. A felajánlás össze­sen 200 munkaóra. 4200 forint ér­tékben. /Felajánlásaikat lelkes munkával valósítják meg napról-napra.. Októ­ber 20-ig a 200 munkaórából 182 munkaórát már teljesítettek 2772 forint értékben. Az eddigi teljesí­tés a felajánlás 66 százalékos tel­jesítésének .felel meg. A dolgozók a termelés emelése mellett jelentős felajánlást tettek a selejt csökkentésére, amit becsü­lettel teljesítetek is. Szeptember hónapban a megengedett 2 százalék selejtnél tartottak. A Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom évfor­dulójának tiszteletére folyó munka­verseny során 0.11 százalékra csök­kentették a selejtet. Kiváló ered­ményeket értek el a Gazda-mozga­lom továbbfejlesztésében is a dol­gozók. Október hónapban a hulla­dékanyagból előállított alkatrészek forintértéke 1785 forintot tesz ki. Tovább fokozták az anyagiak,aré- kosságot is az üzemben. Tervük­höz viszonyítva további 3 százalék­kal csökkentették a nyersanyagfel­használást. A megtakarított nyers­anyag értéke 600 forint. A takarékossági mozgalom mel­lett. különösen október második de- kádjában emelkedett az üzem terv­teljesítésének átlaga is. Az első dekádban 101.9 százalékra, a máso­dikban már 112.7 százalékra telje­sítették tervüket. Bajnai Jenő esz­tergályos 140.1, Cséplő Bála pedig 134.2 százalékot értek él. A motői^ szerelők közül kiemelkedik Horváth József 128 és Kordé Ján.os 124.2 .százaléka. A Bőripari ÍÍTSZ rg-yik részlegének dolgozói teljesítették fogadalmukat A Kaposvári Bőripari KTSZ egyik részlege exportra készít labdákat. A részleg dolgozói és a vezetőség egyaránt nagy gondot fordít az exportra készülő áruk kifogástalan minőségére. Helyesen kapcsolják össze a minőség figye­lembevétele mellett a termelés fokozásának fontos problémáját. Az exportrészleg dolgozói novem­ber 7-i felajánlásukban vállalták, hogy a minőségi munka további fokozása mellett jelentős százalé­kos emelkedést érnek el a Nagy Októberi Forradalom évfordulójá­Felajánlásaikat teljesítették. A részleg szeptember havi átlaga 177 százalék volt. Termelésük fokozá­sával elérték, hogy október első két dekádját 195 százalékra telje­sítették. A közel húsz százalékos emelkedést lehetővé tették a ki­váló egyéni teljesítmények, mint Lovró Sándor eredménye, aki szeptember havi 191 százalékos át­lagával szemben októberben 252 százalékot ért el. Jóna József, szintén az exportrészleg dolgozó­ja, 181 százalékos átlagát 208 szá­zalékra emelte. Vincze István szeptemberben 127 százalékot ért el. Nála is jelentős c% termelés nö­vekedése. Október két dekádjá- nak átlaga 156 százalék.

Next

/
Thumbnails
Contents