Somogyi Néplap, 1952. október (9. évfolyam, 230-256. szám)
1952-10-14 / 241. szám
SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1952 október 14. iiiw^iOTnKTTai.íifiii<)rtiW?fírjrrir^fi,-i-wrp^ 4 A SZK(b)P XIX. KONGRESSZUSA (Folytatás a 3. oldalról.) Mikojan elvtárs megállapította, ihogy a kapitalista államokban a fokozódó fegyverkezési verseny a dolgozók életszínvonalának még nagyobb arányú esésére vezet. Nem véletlen, hogy az angol konzervatí- vök és az angcl munkáspárti demagógok még Ígérni sem tudják az angol munkásoknak, hogy helyzetük legalább a jövőben, megjavul ezen a világon. Nem marad más számukra, mint, hogy papjaikkal együtt’ paradicsomi életet ígérjenek a túlvilágon. (Nevetés, taps.) Ezután így folytatta; A Szovjetunió külkereskedelme — éppúgy, mint egész népgazdasága — a háború befejezése óta újból fellendült. A Szovjetunió külkereskedelmének volumene ezidő szerint háromszorosan felülmúlja a háború előttit. A kapitalista országokkal folytatott kereskedelem — a háború befejezését követő első években történt némi megélénkülése után — az Egyesült Államok agresszív politikája következtében erősen csökkent. Ezt a csökkenést kamatostul pótolja a baráti országokkal folytatott kereskedelem növelése. Pártunk Központi Vezetősége határozata alapján a párttagsági könyvek kicserélésének munkája az előkészületi időszakon túl a holnapi napon a tag- és tagjelöltek összeírásával folytatódik. Nagy jelentőségű esemény a tagsági könyvcsere pártéletünkben, amely komoly politikai és szervező munkát követel. *Az októberi taggyűléseken alapszervezeteink a tagsági könyvcsere jelentőségét egyik napirendi pont. ként megvitatták. Párttagjainknak jelentős része megértette, hogy a tagsági könyvcsere milyen rendid- mii alapos és körülteldntő munkát követel, tudják ezek az elvtársak, hogy milyen, nagy esemény a párt. az egész tagság életében a tagsági könyvcsere. Vannak azonban párttagok. akik a tagkönyvcsere jelentőségét ma sem értették meg. ez látható azoknak az elvtársaknak a hanyagságából, akik a munkahely-, vagy lakásváltozásukat nem jelentették alapszervezetük vezetőségénél és az átjelentkezésüket sem in. tézték el. Ugyanilyen hiányosságok tapasztalhatók több alapszervezet vezetőségénél, mert az eltávozott párttagokat és tagjelölteket nem kisérik figyelemmel és az átjelentkezésüket nem készítik el idejében. Ezeknek a hiányosságoknak következtében vannak pártszervezetek, ahol még mindig több átjelentés nélküli párttag és tagjelölt van és emiatt a nyilvántartás nincs rendben. Október 15-én valamennyi alap- szervezetben összeírják a párttagokat és tagjelölteket. Az alapszerA háború utáni kereskedelmünkben történt legfontosabb változás az, hogy az áruforgalom alapvető tömege most a demokratikus tábor országaival való kereskedelemre esik. Az idén ez országoknak külkereskedelmünkben való részesedése 80 százalékra rúg. A demokratikus tábor országai közötti gazdasági együttműködés az új világpiacon, gazdaságuk tervszerű fellendítésének és a népgazdasági tervek baráti összeegyeztetésének szilárd alapján fejlődik. A Szovjetunió 1952-ben tízszer annyi legmodernebb gépet és berendezést szállít a népi demokratikus országokba, mint 1948-ban. A Szovjetunió tökéletes berendezéseket szállít a népi demokratikus országoknak, a legolcsóbb és legel- sőbbrendű technikai segítségben részesíti ezeket az országokat, ellenszolgáltatás nélkül átadja neki a szabadalmakat, gyártási engedélyeket és a termelési technológiát. A kapitaiista világpiacon — a kapitalizmus általános válságának elményülése következtében — az országok közötti gazdasági kapcsolatok rendkívül zilált állapotba jutottak. Ezt a ziláltságot fokozta a világuralomra törekvő. Egyesült Államok terjeszkedő politikája. Az vezetek tagjainak öszeírása minden vonatkozásban a Központi Vezetőség határozata értelmében történjen. Tehát csak azokat a párttago. kát lehet összeírni, azok kaphatják meg tagsági könyvüket, akik a nyilvántartásban szerepeinek. Azokat a rendezetlen tagsági ügyeket, amelyeket a tagösszeírás1 megkezdéséig nem tudtak elintézni, október hónapban feltétlen rendbe kell hozni, ne forduljon elő. hogy adminisztrációs hiba következtében ne kapja meg valamelyik párttag az új tagsági könyvét. A holnapi napon. — 15-én — a Pártbizalmiak felkeresik a párttagokat, tagjelölteket és együtt állítják ki az összeíró lapokat. Az összeírás a pártcsoportbizalmiaktól, *— akik az összeírást végzik. — ’’gén alapos, körültekintő munkát követel. A pártcsoportbizalmi elvtársak az alapszervezet vezetősége által megállapított időben végezzék el az összeírás munkáját, a határidő pon- tos betartásával biztosítsák, hogy az alapszervezetük a járási párt- bizottságoknak a terv szerint meghatározott időre beküldje az ösz- szeírás eredményét. Az összeírásnál V) o rv-ir -ű ~ ~ V. 0 J - J-. 1. "uoj C^J.J.\UUC lUiUitúdiíulV. ciZ ct'Líct MJ1V. pontos és olvasható írással való bejegyzésére, csak ellenőrzött adatokat írjanak be, a számokat és kel- tezési időt illetően különösen pontosan írják be. hogy az tévedésmentes, olvasható legyen. Az összeírás munkáját úgy végezzék, hogy ne feledkezzenek meg arról, hogy a politilcai felvilágosító munka az összeírás legjelentősebb amerikaiak a háború utáni időszakban évente több mint négymilliárd dollár értékű árut exportálnak Nyugat.Európába, de Európából csak egymilliárd dollár értékű árut importálnak, magas vámtarifákkal elzárják határukat az európai árubevitel előtt. Vájjon fejlődhet-e a kereskedelem, amikor négyszerannyi amerikai árut adnak el Nyugat-Európá- ban, mint amennyit az amerikaiak vásárolnak? Az uralkodó imperialista országok fojtogatják a gazdaságilag elmaradt országok gazdasági életét. Ezeket az országokat agrár-nyers- j anyagfüggelékükké és raktáraikban elfekvő árucikkek elhelyezési! piacává tették. Mikojan elvtárs végül hangsúlyozta a Szovjetunió tántoríthatatlan békeakaratát és beszédét a következő szavakkal zárta: A párt XIX. kongresszusa utánj országunk még nyugodt,abban és! biztosabban halad előre a kommu-' nizmus győzelme felé, vezérünk és tanítónk, a kommunizmus zseniális építője, a drága és szeretett Sztálin elvtárs vezetésével. (Viharos) taps.) Dicsőség a nagy Sztálinnak! (Viharos, hosszantartó taps, mindenki feláll helyéről.) összeírása része. Beszélgessenek a párttagoki kai. tagjelöltekkel a tagkönyvcsere politikai jelentőségéről. Magyarázzák meg munkájuk közben, hogy a tagkönyvcsere pártunk erősítését jelenti, hogy a tagkönyvcserévejl még jobban kidomborodik pártunk élcsapat jellege. Magyarázzák meg, hogy milyen jelentősége van a párt tag helytállásának a termelésbe^, a munka bármely területén. Az összeírás közben végzendő politikai munkával fokozzák — az összeírást végző titkár, vezetőségi tag, Vagy pártcsoportbizalmi elvtársak’ /— a tagdíjfizetés jelentőségének tudatosítását is, hogy a hátralékos tagokban. is felébresszék a tagdíjfizetés kötelességtudatát. Az összeírást végző elvtársak közben beszélgessenek a helytállásról, példamutatásról, a párthatározatok és kormányrendeletek betartásáról, végrehajtásáról. A bakházai párttagok a taggyűlésen mondották el: „az őszi vetés idején, nelcünJc párttagoknak kell példamutatóan élenjárni”' Nemcsak a bakházai, de minden kommunistának ezt kell szemelőtt tartani munkájában. Járási pártbizottságaink az ősz- szeírás megkezdésétől biztosítsák az alapszervezetek vezetőségeinek a megfelelő segítséget, hogy a felmerülő, eddig nem ismert problémákat azonnal meg tudják oldani. Nehagyják figyelmen kívül a párttagok részéről tett észrevételeket. Tegyék a tag és tagjelölt összeírás munkájával, tudatosításával az, egész párttagság ügyévé a tag- könyves er ét. A párttagok és tagjelöltek „Teljesítjük fogadalmunkat“ Mi, a Csurgói Lenüzem dolgozói a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja XIX. kongresszusa tiszteletére vállaltuk, hogy negye-1 dik negyedéves tervünket négy nappal a kitűzött határidő .előtt teljesítjük. Ez a fogadalom pénzértékben 32.640 forintot tesz ki. Ezenkívül az egyéni felajánlások pénzben való kifejezése 27.680 forint megtakarítást jelent. Összesen tehát 60.320 forintot takarítunk meg. Üzemünk dolgozói az egyéni fogadalmakat becsülettel teljesítik. Kismarton Józseíné sztahanovista 161 százalékra teljesíti tervét. Szűcs Pálné sztahanovista 155 százalékos átlagteljesítménnyel, Orel János sztahanovista 153, Szabó Já- nosné 155, Tursics Jánosné 156, Geszti Katalin 164 százalékos átlagteljesítménnyel dolgozik és mindnyájan készséggel adják át tapasztalataikat dolgozó társaiknak, hogy"fogadalmukat valóra tudják váltani. Celler, Csurgói Lenüzem. APRÓHIRDETÉS Eladó Zrinyi-u. 1. sz. ház egészben vagy felerészben jutányos áron. Érdeklődni, Lenin-utca 10. sz. Ledéreménél. Somogyvár községben az országos állat- és kirakodóvásár október 15-én lesz megtartva. Vélsz- raentes ^helyről .mindenféle szarvasmarha és ló felhajtható, Egy-, kettő-, hároznszobás lakásokat vásárolunk, ilyen lakásokért a SÍK útjain kártérítést fizetünk. Tárgyalni lehet vállalatunk központjánál, 3. sz. Mélyépítő Vállalat; Kaposvár, Kossuth Lajos-u. 22. sz. SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: ZsurakovszkI Mihály Felelős kiadó: Gábri Mihály Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor-u. í Telefon: 901. Kiadóhivatal: Kaposvár, Május 1-u. 10. Telefon : 999. Somogymegyei Nyomdaipari Vállalat Kaposvár, Latinka Sándor-u. 6. Telefon 823 Nyomdáért felel: Hidas János SOMOGYMEGYEI MOZIK MŰSORA VÖRÖS CSILLAG:* Semmelweis. 9—15. Uj magyar film. SZABAD IFJÚSÁG: Békét akarunk. 10—14. Magyarul beszélő színes film. A dolgozók egészségügyi ellátása! egyhelyben dolgozók részére biztoés a társadalombiztosítás a felszabadulás óta hatalmas fejlődésen ment át. Nagymértékben szélesedett a biztosítottak köre és száma, jelentősen fejlődött az állami egészségügyi szolgálat. A társadalombiz-' tosítási szolgáltatások is .évről-évre emelkedtek. A nyugdíjtörvény minden dolgozónak biztosítja a nyugdíjat, emelkedett a családi pótlék és a táppénz összege. A minisztertanács határozata to. vábbi jelentős lépés a dolgozók egészségügyi ellátásának megjavítására és a társadalombiztosítás fejlesztésére. Számos intézkedés- biztosit ja a dolgozók orvosi ellátásának megjavítását. Emelik az orvosi körzetek számát. A betegek megosztása a körzetek között arányosabbá válik. Segédmunkaerők beállítása csökkenti az orvosok adminisztrációs terhét és így több idejük lesz a betegek gondos keze. lésére és látogatására. Fokozatosan emelik a körzeti rendelőintézetek és a rendelőintézeti órák számát, aminek következtében a rendelőintézetek mai túlzsúfoltsága meg fog szűnni. A rendelőintézeteknek a jövőben az egy beteggel kapcsolatos összes vizsgálatokat lehetőleg egy napon kell elvégezniük. A minisztertanács a fogászati ellátást kiterjeszti a fogászat teljes körére, tehát a jövőben a dolgozók mérsékelt áron korona és hídfog utánpótlást is kapnak a társadalom- biztosítás körében. A minisztertanács határozata megfelelő intézkedéseket tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a táppénz- csalók és az igazolatlan mulasztók a táppénzrendszert ne használhassák fel különböző visszaélésekre. Az sitott magasabb táppénz kedvezményét az igazolatlanul mulasztóktól egy évre megvonják és erre az időre csak a keresetük 50 százalékának megfelelő táppénzt kaphatnak. A táppénzt a dolgozók keresetképtelenségük tartama alatt —egy éven belül _ annyi időn át kapják, amennyi ideig a megbetegedést megelőzően egyhuzamban munkaviszonyban voltak. Az üzemi baleset és foglalkozási betegség miatt táppénzes állományba kerülő dolgozók részére a táppénz időbeli korlátozás- nélkül jár. Ha a dolgozó egyhuzamban, vagy kisebb megszakításokkal 90 napig beteg volt és ezt követően az orvosi vizsgálat megállapítja, hogy idült beteg (tehát a gyógyulása huzamosabb időn belül nem várható) a gyógyulásig rokkantsági nyugdíjat folyósítanak részére. Az idült beteg a rokkantsági nyugdíjat egy évig még akkor megkapja, ha a nyugdíjhoz egyébként szükséges szolgálati időt még nem töltötte be. További fontos rendelkezése a minisztertanács határozatának, hogy a tüdőbajosok és egyéb tuber- kulotikus betegek az eddigi egy év helyett két évig kapják a táppénzt. Újabb jelentős kedvezményt biztosít a dolgozók részére az az intézkedés, hogy családtagjaik az. eddigi hatvan nap helyett 90 napig jogosultak a kórházi ápolásra A társadalombiztosítás további fejlesztését jelenti az a rendelkezés is, hogy a jövőben az állami mezőgazdasági üzemek állandó mezőgazdasági munkásai az ipari munkásoknak járó táppénzre és egyéb szolgáltatásokra (terhességi, gyermekágyi és anyásáéi segélyre jogosultak. Járási tanácselnökök értekezlete Házi Árpád belügyminiszter elvtárs útmutatásai a.apján tartották meg Somogy megyében október 12-én a járási tanácselnökök értekezletét. Dani, Imre megyei vb-el- nök elvtárs beszédében foglalkozott a begyűjtés és az őszi mező- gazdasági munkák eredményeivel és hiányosságaival. A tavaszi vetési munkálatokban, az aratásiban, cséplésben és betakarításban a tavalyi eredményekhez viszonyítva komoly eredményeket értünk el, de nem tapasztalható ez a hízottsertés, tej, tojás, •baromfi- és az őszi takarg rjvlé! 0 S é 9’ Korfvrííú (?TI, y a.1 amint az őszi mezőgazdasági munkában, különösen a vetésben. Ezekkel a munkálatokkal igen. lemaradtuiík, annak edenére, hogy terveink reálisak, azokat végre lehet és kell is hajtani. Ahol jó a kapcsolat a tömegekkel, ahol jó az ehenőrzés és az irányítás, megfelelő a felvilágosító munka, ott nincs „vetőmaghiány”, ott nem arról beszélnek, hogy „az apám és nagyapám sem vetett még ilyenkor“, hanem ott van hízottsertés, tej, tojás, baromfi is bőven beadásra. A Kaposvári Városi Tanács elnöke, Nagy elvtárs jól mozgósította az állandó bizottság tagjait. Rendszeresen tartott értekezletet,’ a jó ellenőrzés eredményeként időben tudták alkalmazni a fele- lősségrevonást. A város tervét mindenhol teljesítette, illetve túlteljesítette. Jelenleg a burgonya- beadást 115.9 százalékra, a napraforgóbeadást 91.3 százalékra teljesítették. Javulás mutatkozik a kaposvári járásban is, ahol bevonják az állandó bizottságokat, a jól teljesítő dolgozó parasztokat. A különböző osztályok munkájával ösz- szeklapcsolják a begyűjtést és a mezőgazdasági munkákat. Helyes munkamódszer kezd kialakulni a siófoki, és fonyódi járásban is. Ezeket az eredményeket azonban csak kezdeti sikerként lebet megemlíteni. A tanácsoknál továbbra is megmutatkozik az opportunizmus, a siránkozás és ebbői adódik, hogy a megye legtöbb községében az ellenség hangja érvényesül. Egyes tanáé sí úrik c í on ár i u s is azon siránkozik, hogy az „ősziekből nem termett elég", ezért nem megy a begyűjtés. „Vetőmaghiány van, nincs; (miből vetni.“ A járási tanácselnök elvtársak felszólalásaikban megcáifoták az; ellenség hangját. A kaposvári és (barcsi járási tanácselnök elvtársak beszámoltak arról, hogy aki legjobban „sír“, annál talárjaik legtöbb terményt az ellenőrzés alkalmával. Dani elvtárs beszédében megszabta a feladatokat, hangsúlyozta, bogy: a feladatot akikor e- bet csak eredményesen megvalósítani, ba szoros kapcsolatot teremtünk a tömegekkel, széleskörű felvilágosító murikát végzünk* megszervezzük a rendszeres ellenőrzést, következetsen betartjuk a rendeleteket, következetes harcot folytatunk az ellenség ellen, majd így folytatta: Tanácsaink tartsanak szoros kapcsolatot a gépállomásokkal is, támaszkodjanak hátiéin azok munkájára. Szervezzenek egészséges versenymozgalmat, biztosítsák a verseny nyilvánossá, gát, a járások területéin község községet, tszcs tszcs-t, dolgozó paraszt dolgozó parasztot hívjon ki párosversenyre. Rendszeresen értékeljük a versenyt. Az etvtársak hozzászólásaikban beszámoltak a járási tanácsok munkáiról és vállalták, hegy a hiányosságokat rövid időn belül felszámolják, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára a begyűjtési előirányzatot maradéktalanul teljesítik, illetve túlteljesítik. Megfogadták,' hogy az őszi munkákat szorgalmazzák. Dögéi Imre elvtárs. a SZÖVOSZ országos titkára felszólalásában hangsúlyozta; a begyűjtésnél felmerült problémák oka az. hogy nem tartották be a párt és a kormány rendeletéit, nem volt jó a felvilágosító munka. A felvásárlásnál előforduló hiányosságokért a felelősség a tanácsokat terheli, a tanácsok feladata az, hogy a felvásárló szervek munkáját ellenőrizzék, a rendeleteket betartassák velük. Az értekezleten megszabott feladatok maradéktalan végrehajtása, tanácsaink részéről biztosíték arra, hogy megyénk a ráháruló kötelezettségeket teljesíti és behozza a szégyenteljes lemaradást. II nüsztertiács határozatot hozott a dolgozók egészségiigyi ellátásának és a betegségi biztosításra vonalközé egyes rendelkezések módosításáról