Somogyi Néplap, 1952. szeptember (9. évfolyam, 205-229. szám)

1952-09-04 / 207. szám

PART ES PÁ RT Et í I Es *> JAVÍTSUK meg a politikai iskolák hallgatóinak KIVÁLOGATÁSI MUNKÁJÁT Az 1952—őő-as oktatási év sikej •rének egyik döntő feltétele a június 5-i pártoktatással tks'pc; tos Ind 11 'I i i1 111, l in iT~TíTi I 1' yégrj^jijíj|,sái Az elmúlt oktatási é Komoly erőpróbát jelentett a'laipszer- vőzetevnk számára- Az új oktatási • éV előkészülése azonban még na­gyobb követelményeket 4 lit pártbi­zottságaink és alapszervezeteink elé s még nagyobb feladatokat kejl megoldaniuk. A megnövekídett feladatok első­sorban abból adódnak, hogy az •elmúlt oktatási évvel szömlben meg­növekedtek az oktatás méretei is. A tavalyi 50 százalékkal szóim­ban az idei oktatási évben (í párttagság 60 százalékát kell bevarrni szervezett oktatásba- A megnövekedett feladatok második jellemzője az, hogy az oktatásban bevontak számbeli növelése mellett a föf így elmet a párttagok és tagje- lö tele, a legjobb pártonkíWili dol­gozók marxista-leninista képzésére, harcias szellemiben való nevelésére, állalásra, a pártmunkában ozottablb részvételre ke 1 TTii. Énnek érdekében érvényre fflí juttatni a párt szervezeti sza­bályzatának azt a pontját, amely kimondja és minden párttag köte­lességévé kell tenni, hogy , sbc'kadatlaruil fejlessze politi­kai tudásúit és emelje miivel'-i ségi színvonalát, igyekezzék el­sajátítani a marxizmus-leininiz-i \mus tanításait.“ \ Nem véletleh, hogy a PB. az H>51 május 17-i határozatában leszögez­te, hogy: ,.Most-..fokozottan olyan propagandistákra vaTi szükségünk, akik alaposan ismerik pártunk po­litikáját, gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek a gyakor'ati munká­ban, szabadon tájékozódnak a bel­politikai és a nemzetközi helyzetben — választ tudnak adni a dolgozók- kérdéseire, meg tudják magyarázni az egyes elméleti problémákat és szilárd meggyőződésre és állhata­tosságra neveák a hallgatókat.“ Javítsuk ki a hibákat A feladatokat, úgy a proipagan- •dist-ák, mint a hallgatók kiváloga­tása terén nőm oldottuk meg hi­ánytalanul a megyében. A hiányos­ságok már a propagandisták kivá­logatásánál is tapasztalhatók vol­tak, amikor alapszervezeteink és járási bizottságaink nem ismerték fe', hogy az oktatási év jó előké­szítése elsősorban és döntően poli­tikai kérdés, emberek növelésének, a pártmunkai megjavításának, kér­dése — ebből következtetve nem •egy esetben propagandistának nem .a legmegfelelőbb elv társakat — sőt ellenséges elemeket is javasoltak. Ugyanezek a hiányosságok most a hal gatóik kiválogatásánál is tapasz talhatók. A hallgatók kiválogatásá­nál a legtöbb hiányosság a kiválo­gató bizottságok hiányából — il­letve azok munkájából adódik. Az előkés átés szakaszában döntő •feladat a megfelelő számú és minő­ségű hallgatók kiválogatása, azok beosztása a politikai iskolákra, ká­derképző tanfolyamokra, ami egy­eben azt is jelenti, hogy gondos egyéni elbírálás, sze­mélyes egyéni beszélgetés alap­ján, messzemenően figyelembe- véve az elvtársik kívánságait‘‘ kell kiválogatni a hallgaiálcat. Azokban a járásokban, ahol a já- xási bizottság napirenden tartja az ■oktatás kérdését — megszervezték a kiválogató bizottságokat és ered­ményes munkát végeznek, mint pl. a barcsi járásban. általában jó irányban halad a kiválogatás, a propagandisták biztosítva vannak, akikkel személy szerint beszélgettek és minden propagandistát JB. ülé­sen fogadták el. ügy a propagandisták, mint a hallgatók kiválogatása terén jó munkát végez a csurgói, a marcali és a fonyódi járás. A járások több mint felében az ■előkészítő bizottságok megvannak, ismerik a feladatukat. A csurgói já­rásban az összes hallgatóik kiválo­gatását szeptember 8-ig befejezik. A legnagyobb hiányosság a poli­tikai előkészítés, a hallgatók kivá­logatása és a velük való beszélge­tés terén a nagyatádi járásban ta­pasztalható. A járási bizottságoknak, az aktpszervazét&knek haladéktala- . nul fel kell számolni azt a helytelen nézetet, hogy estik számszerűleg törekedjenek a hallgatók biztosítására, ami Sok esetben a párttagok okta­tásba való bevonásának a rovására megy. mint pl. Lengyeltótiban, a függetlenített pírttitikár eivtáns is felületesen kezeli az oktatás kér­dését, ebből adódva a politikai is­kola hallgatóinak 75 százaléka pár- tonkíviili lett vo'rea. Ugyanez áll a marcali járás egyes községeire is, vagy ipl. Szentén, az egész közsé­get be akarták vonni politikai ok­tatásiba, még a kulákokat is. Sér- sekszőllősön a politikai iskola hall­gatóit a gazidalajstromfoó! írták ki és a névsort be is küldték, a JB-nek. A'hol ilyen súlyos hibák tapasz­talhatók, — ott az alaipszervezet vezetősége maga lSém érti meg az oktatás jelentőségét — nem érzi azt, hogy a pártoktatásban résztvenni megtisztelő feladat, kitüntetés és 'hegy a pár[onk,'vüliek közül a becsületes, példamutató dolgozókat ke ] bevonni. Mindezek a meglévő hiányosságok abból adódnak, hogy a járási pártbizottságaink, a városi pártbizottság nfim fordítottak ke lő gondot a hallgatók kiiválogaitásának politikai előkészítésére és ellenőr­zésére. Sok esetben csak a számsze­rű er-dimények elérésére töreked­nek, ami abból is adódik, hogy nem minden ’pártbizottság kezeli ko lek- tiv munkaként az oktatás előkészí­tését. mini pl. a kaposvári városi -bizottságon. Kevés segítséget adnak az oktatás-felelős elvtársinak. Pártbizottságainknak és alapszOr- vezeteinknek érezniük kell aalt, hogy az oktatás jó előkészítése — az egész pártmunka megjavítását se­gíti elő, ami kihatással lesz, egész jövő évi munkánika is, mind politi­kai, mind gazdasági téren -egyaránt. A meglévő hibák kijavításának legtfont-obabb feltétele, hogy párt- bizottságaink nagyobb felelősséget éreznek a kiválogatással képcső1 at­ban és ellenőrizzék a kiválogatás mun­káját, azt, hogy kiket vesznek be az oktatásba. Ellenőrizzék, hogy milyen munkát vé'-’eznek, hogy dolgoznak a kiválo­gató bizottságok, milyen módszerrel ifoslalkoznak és beszélgetnek a hallgatókkal, mennyire tudják megértetni azokkal a terme'és fon­tosságát, jelentőségét- Törekedjenek -arra, hogy alapszervi vezetőségeink­nél érvényesüljön a kommunista [példamutatás — a vezetőségi ta­gok kivétel nélkül v-egyenek részt politikai oktatásban. Alaipszérvi vezetőségleink -és az előkészítő bizottságok a kivá'ogiatás során támaszkodjanak a pártbizal­miak munkájára. A pártbizalmiak bevonásával sokkal eredményesebb lesz a munka, egyrészt -több oldalról, több tapasz­talat alapján tudják a hallgatókat elbírálni, másrészt a -pártbizalmi is jobban megismeri a pártcsoport tagjait és az egész oktatási év so­rán komoly segítséget tudnak adni -a po itikai iskolák vezetőinek. Pártbizottságaink különös gondot fordítsanak az előkészítés Során a szocialista szektor, állami gazdaság, gépállomás és termelőszövetkezeti lesöpörtök, a városiban az üzemek és vállalatok politikád isk-o áin«k megszervezésére. Tartsák szemelőtt, hogy a DISZ oktatás megfelelő po­litikai előkészítése — a pártoktalás szerves része. Nyújtsanak segítséget alapszer­vezeteink a DISZ-nek a hallga­tók kiválogatásában, a megje­lelő, politikailag jól képzett propagandist ák biztosításában. A DISZ járási bizottságok is lel­kiismeretesen foglalkozzanak az ok­tatással, számolják fel azt a he y- telen nézetet, hogy „majd a párt- bizottság megszervezi az oktatást“', mint pl. a tahi DlISZ járási bizott­ság arra várt, hogy az egész járás területén a DISZ oktatás megszer­vezését a -pártbizottság végezze el. Pártbizottságaink ezeket a fel­adatokat csak akkor tudják helye­sen és jól megoldani, ha megfele­lően segítik és tám-og-at.ják az alap- Szervczeteket az oktatás előkészíté­sének nagy munkájában, ha végér­vényesen felszámolják az oktatási -munka reszortjellegét és az egész pártbizottság szerves, kollektiv munkájává teszik. Misikó János a pártok tat ás Háza irizetöie. NÉPNEVELŐK KÉSZÜLNEK A MEGYEI TANÁCSKOZÁSRA Megyénk legjobb népnevelői már napok óta lelkesen készülnek a vasárnap megtartandó megyei népnevelő-tanácskozásira, hogy kicserél­jék tapasztalataikat, elmondják mindazokat a jó agitációs módszere­ket, amelyeket munkájuk sarán eddig sikerrel alkalmaztak. Népneve­lőink számára a Központi Vezetőség legutóbbi ülése meghatározta a legfontosabb feladataikat. Ezeknek a feladatoknak végrehajtásáért fo­lyik most a harc és ezt segíti elő a vasárnapi népnevelő-tanácsko­zás is. Mike János elvtárs, a kaposvári Cukorgyár egyik leg­jobb népnevelője gondosan készül a népnév élő-tanácskozásra. Tudja, hogy az elkövetkezendő munkájá­hoz sál: segítséget kap ezen a ta­nácskozáson. De Mike elvtársi ‘nem csak kapni akar segítségei ezen a tanácskozáson, hanoin adni is olyan­formán, hogy előre gondosan elké­szített hozzászólásán keresztül /el­mondja eddigi tapasztala tűit, í'külö­nösen azokat az agitációs módsze­reket, amelyeket a legeredménye­sebben tudott felhasználni munká­jában. Amikor Horváth Márton elv­társ referátumát taggyűlésien meg­vitatták, Miké clivi'árs érezte, hogy ennek úlmutatását nyomán párt.szer­vezet ük még jobban megtudja javí­tani munkájú/. Természetesen ehhez a népnevelők segítsége is szükséges. Azért most á tanácskozás előtt Mike elvtárs mégegyszer áttanulmányozza Horváth Márton elvtárs beszédéi: hogy majd a tanácskozásom el­mondhassa: a cukorgyári népneve­lők, de személy szerint ő maga mennyire segítette elő a tömegek között végzett politikai munkát. A Központi Vezetőség ülése rá­mutatott a szociáldiemokratiZmus veszélyére, a klerikális reakció ak­namunkájára. És Mike elvtárs úgy é.rzi, hogy erről is kell majd beszél­nie a tanácskozáson, hogy a Cukor­gyár népnevelői nemi vették fel elég eredményesen ellenük a harcot, pe- dig ugyancsak mindkettőnek a ve­szélye megnyilvánul a gyárban. El­mondja majd, hogy vannak dolgo­zók, akik a klerikális reakció uszá­lyába kerültek, mégis a népnevelők ni\m ejég harcosan leplezik le a klé­rus aknamunkáját. Úgy gondolja Mik-e élvtárs, hogy ezen a téren a városi pártbizottságnak is> több se­gítséget kellene nyújtani a pártne- zetösegen keresztül ás ezt meg is akarja mondani a tanácskozáson. De ugyanakkor azt is elmondja, hogy a népnevelő munkában ered­mények is mutatkoznak, pl. a nép- ncvelömunka nyomán a dolgozók lel­kesen telle,], imunkafe lmján tusokat egy-egy ünnep tiszteletére, ha meg­magyarázták nekik a jelen'őségét. Így uolt ez az alkotmány tisztele­tére indított nmnkctversenyben is. Amikor a diolgozóknak megmagya­rázták milyen nagy jelentősége van minden dolgozó életében az alkot­mánynak. egymás után tették meg felajánlásaikat. Ugyan így volt, amikor q munkafegyelem jele'ntösé- géről is beszéltek. A dolgozók néha Sízóvá tették, hogy a havi keresetük kevesebb az előű havinál. Ilyen­kor Mike elvtái. ^«-magyarázta, bogy n munkát nem negyed kilenc­kor kelj kezdeni és háromnegyed hatkor már dtobcíliag-gni, -miért nyil­vánvaló, hogy így a kereset is ke­vesebb lesz. Hanem ki kell hasz­nálni műiden perc időt, m.ert en­nek kettős- eredménye van, egyrészt elősegítik a termelés növelésé!, más­részt a dolgozók is több keresethez jutnak. így gyűjti Mike elvtársi ma­gának eddigi tapasztalatait a nép- uevelő-tanácsikc'zásra, hogy jó hoz­zászólásával elősegítse a tanácsko­zás sikerét. * * * Fábián elvtárs, a Megyei Tanács népnevelőfelelő- se már tegnap íelkeresett a tanács legjobb népnevelői közül néhá­nyat, hogy beszélgessen velük a népnevelő munka tapasztalatairól, hogy megkérdezze őket, milyen jó agitációs módszereket használtak eredményesen a munkájukban. De, hogy jól felkészülhessen a tanács­kozásra, ő is ismételtem előveszi Horváth Márton elvtárs beszámo­lóját. Különösen a kulákok akna­munkájáról szóló részt tanulmá­nyozza alaposan. A Megyi Tanács népnevelői vidéki munkájuk során a kuiákok leleplezése terén ko­moly segítséget tudnak nyújtani a pártszervezeteknek és erről akar beszámolni. Ezen a téren azért tudtak eredményt elérni, mert a pártszervezet vezetősége gondos­kodott arról, hogy a népnevelők megismerjék a Központi Vezetőség ülésének határozatát, de ugyan­úgy a minisztertanács határozatát is. Mindez mellett azt is elmond­ja Fábián elvtárs, hogy a Megyei Tanács népnevelői komoly segítsé­get nyújtottak a tszcs mozgalom kiszélesítéséhez is. Amikor egyes községekből az’ egyénileg dolgozó parasztok ísz-]átogatásokat tet­tek, a tanács dolgozói állandó fel­világosító munkát végeztek köz­tük. Adatokkal, számokkal bizo­nyították be, hogy mennyivel elő­nyösebb a nagyüzemi gazdálkodás számukra. A látottak és a felvilá­gosító munka nyomán aztán sok dolgozó paraszt választotta magá­nak az új utat. De bírálatot és ön­bírálatot is akar gyakorolni Fá­bián elvtárs a tanácskozáson. El­mondja, ha a felsőbb szervektől több segítséget kapnának, ha fő­leg az ellenőrzésre nagyobb gon­dot fordítanának, eredményesebb volna a Megyei Tanácsnál is a népnevelőmunka. Most pedig a népnevelőmunka megjavítása ér­dekében minden népnevelőt be­osztanak a pártoktatás különböző formájába, hogy a jövőben a nép­nevelőmunka színvonalát is emel­ni tudják. Fordítson nagyobb gondot a inunk a verseny re a Baresi Fűrészüzem vezetősége A barcsi Fűrészüzem országszerte is a legnagyobbak, közié tartozik. Munkája nagy jelentőséggel bír öt­éves tervünk teljesítéséhen. Tudja ezt az üzem vezetősége is. Az elmúlt évi tervet, de ez évben a félévi ter­vét is túlteljesítette az űzőm. A harmadik negyedévi tervet augusz­tus 16-ra 102 százalékra teljesítet­ték. Az eredmények szépek, azonban mégis sok mulasztás tapasztalható az üzemben. A lerffőblb hiiba az, hogy szívesen törekednek látszat- eredményekre és ez akadálya an­nak, hogy a tewteljesíitésben még nagyobb előrehaladást érjenek el. A munkaiverseny formális az üzem­ben. Egy-egy n-agy n-etmzeti ünnepre való készülődéskor a versenymozga­lom felélénkül, hogy azután ismét az elégedettség legyen úrrá az elért eredményeik felett. Ennek oka az, hogy miaga az üzemi bizottság, de a pártszervezet vezetősége sím ér­tette meg, hogy a munka verseny á - landó és elengedhetetlen velejárója a szocializmus építésének. A hibát nem magukban, hanem elsősorban az üzemi dolgozókban látják, akik még nem elég fejlettek, hogy mag­értsék a imunkaversieng jelentősé­gét. Ugyaniakkor az üzemi bizottság sem folytat o yan növelő módszert, hogy ezt hamarosan kiküszöbölhes­sék. A hetenkénti bizalmi értekezle­teken mindig foglalkoznak a mun­kaverseny kérdésével, azonban csak általában. Nem irányítják oda a, bizalmiak figyelmét, ahol a legsür­gősebb segítségre volna szükség. Augusztus 20-ra az üzem dolgozói termelési értekezleten tettek szo­cialista fogadalmat a harmadik ne­gyedévi terv túlte jcsiítésére, arra, hogy szeptember végére 100 köb­méter gümbfát terven felül felfű­részelnek. Az üzemi bizottság azon­ban még július végén sem figyelt fel arra, hogy a felajánlás nőm volt reális, misem (bizonyítja job­ban, mint az, hogy július hó folya­mán terven felül hetvenet, augusz­tusi 16-ig pedig 205 köbméterrel több gombját fűrészellek föl terven felül, amellyel elérték, hogy har­madik negyedévi tervüket már au­gusztus 16-ra 102 százalékra telje­sítették. Az iizönii bizottság és a pártszervezet ennek ellenére nem tett semmit, hogy a dolgozóikban rejlő versenyszellemet fokozza. A lehetőség pedig adva van a barcsi Fűrészüzemben is'a verseny- szellem ébrentartására- A dolgozók a Gazda-mozgalom keretében ver­senyeznek egymássá’ a minél na­gyobb' anyagtakarékosság megvaló­sításáért. A felhasználható hulla­dékanyagból — ami ezelőtt tűzre került — szappanos rekeszeket gyár­tanak és ezzel az újítással csupán július folyamán 18.200 forint meg­takarítást érlek el. Az üzem egyes részeiben je entős a Loy-mozgalom is. Bödö Adam sztahanovista vagoir- beraikó brigád'vezető Sebesta Gyula brigádtárs'át, aki 100 százalékon alul teljesített, sztahanovista szintre emelte. Ka,pocsi György sztahanov­ista keretimösier a mellé beosztott Brunner Istvánt segítette, aki júli­usban a szakma legjobb dolgozója lett. Ezenkívül még számtalan pél­dát lőhetne felsorolni, ahol az elv­társi segítség Ptte lehetővé, hogy a 100 százalékon alul teljesítő dol­gozókból több esetben sztahanovista lett. Az üzemi bizottság hibát köve­telt el, hogy ezek mellett a kiváló eredmények mellett még nem tudta megoldani a 100 százalékon alul tel jesítők jobb megsegítését. Sokan az űzőmben a Nazarova- mozgalam keretében szocia ista megőrzésre vették ál gépeiket és ez meg is látszik a munkahelyeken- A mozgalom elterjedése érdekében azonban nem sokat tett még az üzemi bizottság. A példás tiszta­ságú gépek és munkahelyeken kívül semmi sem árulja el, hogy egyes dolgozók résztvesznek a Nazarova- mozgalomban. Az iizömii bizottság legközelebbi feladata, hogy a munka verseny ben lévő hiányosságokat rövid időn be­lül kiküszöbö je, a meglévő ered­ményeket nocsak tudomásul vegye, hanem segítse fokozni, mert ezzel nemcsak az üzem dolgozóinak, ha­mm egész népgazdaságunknak ér­dekeit szolgálja.

Next

/
Thumbnails
Contents