Somogyi Néplap, 1952. augusztus (9. évfolyam, 179-204. szám)

1952-08-03 / 181. szám

A KOMMUNIZMUST DIADALMASAN ÉPÍTŐ SZOVJET EMBEREK ÉLETÉBŐL • • ez# 800 énes aáms úfááÁZÜleiakeit írta: A. Vlaszov, Moszkva város főépítésze Moszkva, Sztálin «Ívtárs útmu-' tatárai alapján kidolgozott tervek megvalósulása nyomán húsz érv alatt a felismerhetetle-nségig átalakult. A város minden részén ezerszámra emelkedtek az új lakóházak, isko­lák, klubok, egészségügyi intézmé­nyek, színházak, könyvtárak, ipari és közszolgáltatási üzemek. Széle­sebbek lettek a főváros sugárútjai és terei. A Moszkva-folyó gránittal burkolt partjait széles hidak kö­tötték ossz«. Gazdagabb lett a város zöld díszítése. Uj parkok, terek, sétányok létesültök, ezerszámra ül­tettek fákat az utcákra és a terekre. Az újjáépítés éveiben teljesen megváltozott Moszkva városképe A híres Metró palotáknak beiüö állomásai, a Moszkva-csatoma pá­ratlan építészeti kivitelezése és az új utcák pompás épülettömbjei ad­nak jelleget ennek az új arculat­nak. S most, hogy Moszkva újjáala­kítása új szakaszba lépett, a m-a- gasépületek válnak alapvető ténye­zővé a városkép kialakításában. Napjainkban túlnyomóan 8—14 emeletes lakóházakat emelnek. 1951-ben, 200 ezer négyzetméter­nyi lakóterülettel többet adtak át a moszkvaiaknak, mint 1940-ben, amikor 392 ezer négyzetméternyi új lakóteret kaptak a fővárosi dol­gozók. A lakásépítkezés további fej­lődését ú j épület any agt-ermelő üze­mek létesítése és a meglévők újjá­alakítása, az összeszerelhető épü­letelemek fokozottabb alkalmazása biztosítja. Egyidejűleg tökéletesed­nek az építészeti formák, emelkedik a belső berendezések kultúrája, a lakások egyre kényelmesebbek lesz­nek. A Lomanoszov-egyetem a Lenin-hegy fennsíkján A Lenin-hegy fennsíkjáról elénk tárul Moszkva látképe a város köz­ponti kerületeit övező folyókanyar- ral. A fennsíkon, ahol a kicsi vo- robj% falu állt, most a Lomano­szov-egyetem parkja és épüietszár- nyai terülnek el. Az egyetem építése vetette meg az új délnyugati ke­rület megépítésének alapját. Mint ahogy Moszkva más magasépületei, úgy az gyetem épületei is több ház­tömb művészi szerkezetének köz­pontiát jelenti. Csak a délnyugati kerületben a legközelebbi néhány évben több mint 2 millió négyzet­méternyi lakóteret fognak átadni használatra. Az egyetemi épületcso­porthoz kapcsolódó lakónegyed há­zai már elkészültek. Ezek mind­egyikében 600, a technika minden vívmányával felszerelt lakás lesz, 14 emeleten. A Lomanoszov-egyetem homlok­zatától Széles szoborcsoportokkal és szökőkúlakkal szegélyezett már- ványlépesők vezetnek a Lenin-hegy lábáig, a Moszkva-folyó partjára. A hegy másik oldalán parkot létesí­tenek és számos sportpályát épít6* niek. Ezek között a legnagyobb a 200 ezer nézőt befogadó új sta­dion lesz. A főváros új délnyugati kerületét sugárutak fogják összekötni a világ leghatalmasabb építészeti alkotásá­val, a szovjetek palotájával. Nagy­arányú újjáalakító munkák folynak a város központi tereinek egyikén, a Sumolenszk-téren, amelyen átha­lad a Moszkva—Minszk autó út. Itt most magasépületet emelnek, ame­lyek rozsdamentes acélkupolája szinte hívogatja a ki évi pályaud­var felől a központ felé igyekvő gépkocsik és gyalogosok áradatát. A magasépület előtti téren parkot létesítenek M'ihail Kutuzov nagy orosz hadvezér emlékművével. Megkezdődött a kievi pályaudvar melletti tér újjáalakítása A tér közepén szökőkulas park terül el. Széles lépcső köti össze a parkot a kikötővel, ahová az utasszállító motoros hajók befut­nak. Az V. I. Lenin csatorna meg­nyitása óta Moszkva öt tenger ki­kötőjévé vált. A Moszkva-folyó partjai menténi 10—12—14 emeletes lakóházakat építenek. Közülük egyesek már ké­szen állnak, másutt az építőállvá­nyok még elborítanak mindent. A dorogomilovsizki rakparton egyre magasabbra emelkedik az új 30 emelet magas szálloda épületének acél váza. Nemcsak Moszkva történelmi vo­natkozású központi utcáit, tereit és rakpartjait alakítják újjá és építik be. Hatalmas munka folyik ott is, ahol n-emrégiben a város ha­tára húzódott. Hatalmas építkezések, alkotások mindenütt A fővárosba vezető utak mentén épiiletsorok emelkednek. A közeli években nagy építészeti egységeket hoznak létre Moszkva vasúti bejá­ratánál is. Moszkva gondosan megőrzi az orosz nemzeti építészet jellegét. A moszkvai Kre.mil tornyaival és ku­poláival, valamint a nemzeti gé­niusz olyan alkotása, mint Vasziüj Blazsenyi] temploma, az alkotó ihlet forrásának szolgálnak a szov­jet építészek számára. Az új építé­szeti egységek tervezői és alkotói vigyáznak arra, hogy megőrizzék & város történelmi hangulatát és töretlen harmóniát biztosítsanak az új és a régi épületek és városré­szek között. A Komszomol a fémgyűjtésért A Szovjetunió iparának egyre több fémre van szüksége. Éppen ezért nagyjelentőségű a fémhulla­dék gyűjtésére indított mozgalom. A Komszomol, amely eredménye­sen veszi ki részét a fémhulladé­kok gyűjtéséből, jelentős segítsé­get nyújt ezzel a kohászatnak. A fémhulladékok gyűjtésének jelen­tőségét a következő számadatok magyarázzák: ahhoz, hogy nyers­vasból 10 tonna acélt kapjunk, 25 tonna fémet kell megolvasztani és az olvasztáshoz 20 tonna kitűnő minőségű kokszot kell elhasználni. Ha összegyűjtött fémhulladékból állítanak elő új acélárut, nagy- mennyiségű kokszosított szenet és fémet takarítanak meg. A Komszomol Központi Bizott­sága határozatot hozott, hogy a komszomol-szervezetek vegyenek részt a fémhulladék gyűjtésében és szállításában. E határozat végre­hajtásában a harkovi komszomol szervezetek vezetnek. A ,,Sztálin‘' elektromossági gyár komszomolis­tái elhatározták, hogy 2100 tonna fémhulladékot gyűjtenek össze. Vállalásukat eredményesen telje­sítik. Különös jelentősége van a szí­nesfémhulladék gyűjtésének. Eb­ben a cseljabinszki traktorgyár komszomolistái vezetnek. Minden gramm színesfém-hulladékot szá- montartanak. Egy hónap alatt több mint 30 tonna vörösrezet, alumíniumot, bronzot és más szí­nesfémet gyűjtöttek. A komszomol-szervezetek egy időben megfeledkeztek a fémhul- iadékgyüjtés mozgalmának fontos­ságáról. Azt hitték, hogy eleget tesznek kötelességüknek, ha éven­ként egyszer, az úgynevezett fém- gyűjtési hónapban mozgósítják a fiatalokat erre a feladatra. Több szervezetet megbíráltak ezért a hi­báért. A bírálat nyomán minde­nütt megértették, hogy a fém­gyűjtés nem kampányfeladat, ha­nem állandó kötelessége minden szovjet ifjúnak. HARC A LENIN-CSA TORNÁN írta: Z. Saskov, a Szovjetunió folyami flottájának minisztere A Lenin-csatorn üzembe ­helyezésével a folyami szállítás, kü­lönösen a tömeges teherszállítás a Szovjetunió európai .részébe ug­rásszerűen emelkedik. .4 Donról a yolga-,vidék ipari kerületeibe, az Umlba, Moszkvába és Leningrádba olyan fontos deheráruk jutnak el, imint a donyeci szén és fém, a doni és az északkaukázusi gabona, mező- gazdasági gépek, mangán, sU>. Visz- sza.felé pedig a Donyec-medepce és az Azom-ienger vidékéré, Észxrk- Kaukázus nyugati részeibe a Volgá­ról az Uraiból és Szibériából épület és bányafát, ércet, műtrágyát, kő- olajtertmékeket, gépkocsikat, papirt és különböző egyéb iparcikkeket szállítanak. A csatornán, kipróbálása idején, mindkét irányból kb. 20Ö gépes és vontatott hajó haladt végig s a te- herhajókon kívül természetesen próbaó'.akat tettek a személyszál­lító hajók is. A hatalmas, új csa­torna építésénél felhasználták azo­kat a tapasztalatokat, amelyeket a folyami hajósok a Moszkva-csator- nán tizenöt év alatt szereztek. A szovjet tervezők és hajóépítők a há­ború utáni sztálini ötéves tervek folyamán számos, korszerű vontató, teher és személyszállító hajótípus\l készítettek. Ez a munka időidben még nagyobb lendülettel folyt a cél: a mennél tökéletesebb folyami hajók készítése érdekében. Jelenleg gyorsjáratú Diesel-moto­rokkal és magasnyomású gőzkazá­nokkal ellátott vontatógőzösöket és motoroshajókat, valamint hatalmas uszályokat építenek. A Lenin-csel­tör na vontatott áruszállító flottája 5—ß típusú, fémből készült uszá­lyokból áll. Az uszályok kettős fe­nékkel és kettős oldalfalakkal épül­nék, tehát ellenállóbbak, szilárdab­bak lesznek mint a régiek, teher­bíró képességűik eléri a háromezer tonnát. A közeli tervek között ön­kiürítő gépesített uszályok építése is szerepel. Ezenkívül úgynevezett „Nagy Volga" típusú hatalmas mo­toros teherszállító hajók is közle­kednek majd a csatornán. A Gmljanszki-tenqeri ha­józásnál fokozott teljesítőképességű v ontatógőzö süket és motorosba jókat állítanak be, amelyek le tudják győzni a szélviharok és a hullámok erejét. Moszkva és Rosztov között nagysebességű hatalmas Diesel-elek­tromos hajók bonyolítják le a for­galmat, a Vörös Szormovo gyárban már készül az első ilyen hajó. 500 férőhelyes lesz, felszerelve minden kényelemmel. Kisebb személyszállí­tóhajók is épülnek, a helyi sze­mélyforgalmat pedig ,, Moszkvics" típusú motoroshajók bonyolítják le. Gondoskodás történt a téli időszak­ra különleges folyami jégtörők és jégtörővel ellátott szállítóhajók épí­téséről is. A Lenin-c o omán _______________________ átha­ladó hajózás leghosszabb forgalmi vonala a 3267 kilométeres Moszkva és Rosztav közötti út. Kalácsban és Cimlja-nszkban már megépült a gépi berendezésű új kikötő,, a rósz- tani, sztálingrádi, kujbiseví és gor- kiji kikötőket pedig kibővítették és korszerűsítették. Az új hajózási útvonal mentén vízállásjelző táblákat helyezlek el, a csatorna doni bejáratánál világí­tótorony emelkedik a magasba, amelyek fénye 20—25 kilométerről látható. A Don medrében Kalácstól Szuvorovsz.kájáig világító folyami bójákat, Szuvorovszkájútól pedig a cimljanszki kikötőig világító tengeri bójákat helyeztek el, amelyek nem­csak világítanak, de vihar idején önműködő berendezés segítségével figyelmeztető hangjelzéseket is ad­nak a hajósaknak. A csatorna men­tén épített csatornaöri telepek ál­landó diszpécser összeköttetésben vannak a navigációs állomásokkal és a forgalomirányítással. A folvomi közlekedés dolgozói megfogadták, hogy a L®- nin-csatomát példamutató közleke­dési főútvonallá emelik. Nem kétsé­ges, hogy fogadalmukat teljesítik. A Lßnin-csatorna vizét már diadal­masan szelik a hajók. ÉPÜL A KUJBISEVÍ VlZIERŐMÖ Két év telt el azóta, hogy meg­jelent a Szovjetunió Miniszterta­nácsa rendelete arról, hogy a Vol­gán, Kujbisev közelében giganti­kus vízierőművet kell építeni. Az egész vízierőműközpont építésére öt év áll rendelkezésre. Egyetlen szám is képet ad arról,, hogy ez alatt a rövid idő alatt mekkora munkát kell teljesíteni: az elvég­zendő földmunkák terjedelmét 150 millió köbméterben állapították meg. Ennek a földnek az elszállí­tásához akkora vonatra volna szükség, mely a vasúti kocsik ösz- szefüggő szalagjával négyszer érné körül a Földet az Egyenlítő men­tén. A kujbisevi vízierőmű a világ legnagyobb vízierőműve lesz. Tel­jesítményét 2 millió kilowattban állapították meg. A vízierömű kö­zepes vízhozamú évben 10 millárd kilowattóra olcsó villamosénergiát fog szolgáltatni. Ezt az energiát Moszkva, Kujbisev, Szaratov ipar­vállalatai kapják. A villamosenergia jelentős részét a Volgán túl elterü­lő 1 millió hektárnyi aszályos föld öntözésére fordítják, Itt a táplálko­zás szempontjából legértékesebb» gabonát, búzát fognak termelni. A képen Kalerija Gurszkaja főmérnök (jobbra) és Marija Mafkov- szkaja főmunkavezető ellenőrzik a vízierömű dolgozói számára kéj­szülő új lakóházak építését. A V. I. LENIN HAJÓZHATÓ CSATORNA A Leninről elnevezett Volga-Don hajózható csatorna 10. számú zsilipje. HEKTÁRONKÉNT 7 MÁZSA LENMAG J. Korma, a „Január 9-e“ kolhoz (cserginyovi terület, lulikovi kerü­let) kiváló lentermelő munkacsoport vezetőnője vállalta, hogy az idén 6.5 hektáron hekláronkint legalább 7 mázsa lenmagot és 5 mázsa hosszúszálú lenrostot gyűjt be. A képen V. Príhegykov kolhozagro- nómus és J. Korma munkacsoportvezetőnő megtekintik a leniöldeL Az egészségvédelem fejlődése Kárpát- Uk rajáéban A Bolsevik Párt és a szovjet kormány nagy gondot fordít az egészségvédelem fejlesztésére. Kárpát-Ukrajnában 1952-ben 71.9 millió rubelt irányoztak elő egész­ségvédelem céljaira. Kárpát-Ukrajnában a csehszlo­vák burzsoá köztársaság idején mindössze öt kórház volt, ahol kizárólag pénzért gyógyítottak, 8* falvak többsége pedig minden or­vosi segítséget nélkülözött. A te­rületen most 90 kórház és rendelő- intézet, több mint 400 ambulató- rium, 96 kolhoz-szülőotthon, 45 csecsemőotthon, 20 megelőző egészségügyi intézet, 2 vízgyógy- íntézet és 6 szanatórium működik»

Next

/
Thumbnails
Contents