Somogyi Néplap, 1952. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-12 / 162. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP SZOMBAT, 1952 JULIUS 12. Napraforgó pótbeporzás az állami gazdaságokban A Somogy megyei állami gazdaságoknál 577 k'atasztráj]is hold niap'ra- forgóból 550 katasztrális holdon végzik el a pótbeporzást. Általai«« napraforgó vetéseink a jó tai aj előkészítő, jó vetési és négyszeri kapálás után nagyon jól fejlődték. Már virágzásban van a legtöbb napraforgó. A gyönyörűen virágzó napraforgó táblák között élénk mozgás indult meg. Folyik a pótbeporzás. A háromfai állami gazdaság gézai üzemegységében ma kezdték az egyik 50 katasztrális holdon a pólheporzást. Kora reggel kezdtek hozzá, mivel a napraforgó virágjai, illetve bibéje ekkor tl legfogékonyabb és legjobban megtermékenyül. Az alábbi módszerrel végzik: Széles tenyérnyi nagyságú yattára ráhajtják a napraforgó tátayérát és a vattára ütogetik a. virágport. Ezt a vattát utána ia mellette lévő nap~ raiforgó virágjára rádörzsöliEk, illetve rápepecselik. A széles és puha vatta gyorsan és eredményesen tudja a napraforgót a rajta lévő virágporral megtermékenyíteni. A kutasi állami gazdaság szerdán már megkezdte a 100 ka- tasmá'lis hold napraforgón a. pótbeporzást. A gazdaság vezetősége A .,Pravda“ Mihail Zsukov, a „szocialista munka hőse“ címmel kitüntetett sztavrolpoli komlbájn’vezető cikkét közli arról, hogyan törekednek a. szem veszt eségnélküli betakarításra„Szta'vropol földjein régóta nem volt olyan gazdag termés, mint az idén — írja Zsukov. — Az állam (hatalmas segítségével ,£l betakarítási munkálatokat jelentős mérték- bem végzik gépekkel. Hamarosan megkezdi a munkát a mi kombájn- brigádunk is. Én magam kötelezettséget vállaltaim, hogy 14—16 munkanap alatt 700 hektáron aratom le a kalászosokat és legalább 14000 mázsa gabonát csépelek. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elhatároztuk, (hogy még nagyobb termelékenységet ériinlk el, teljesen A kutasi állami gazdaság dolgozói határidő előtt befejezték az aratást, és az aratás befejezésével egyidöben azonnal hozzákezdtek a t&rlóhán- táshoz és a csépléshez. Az ősziárpa cséplését már a múlt héten .befejezték, A rozs cséplését a tegnapi nlappal kezdték meg a jákói üzemegységben. .A mai nappal a bajomi üzemegységben kezdték meg a csép ilést Bredjuk féle gyorscsápléssel. A tarlóhántiás munkáit úgy szervezték meg, hogy azt a minisztertanács határozata szerint tudják elvégezni. Az aratással egyidöben A TOTO 28. sz. szelvényén az olimpiai labdarugótorna selejtezőire tippelhet! 1. Románia—-Magyarország végeredmény 2. Románia—Magyarország I. félidő eredménye 3. Bulgária—Szovjetunió végeredmény 4. Bulgária—Szovjetunió I. félidő eredménye 5. Hollandia—Brazília végeredmény 6. Hollandia—Brazília I. félidő eredménye 7. USD—Olaszország 8. Egyiptom—Chile 9. Luxenbourg—ünglia 10. Dánia—Görögország 11. Ausztria—Saarvidék, törölve 12. Lengyelország—Franciaország 13. Luxenbourg—Anglia I. félidő eredménye 14. Ausztria— Saarvidék I. félidő törölve 15. USA—Olaszország I, félidő eredménye 16. Dánia—Görögország I. félidő eredménye Sz előrelátható nagy kereslet miatt biztosítsa szelvényeit mielőbb! ügyes úttörő munkacsapatot szervezett 15 főből, akiket a főagronómuS megfelelően kioktatott a pótbeporzás gyakorlati végrehajtására. A fiatal, értelmes úttörők egy-kettőre megtanulták a pőtbeporzás't és már naponita puha kefékkel és ecsettel felszerelve síi rögnek a napraforgó sorok között. ,A kutasi gazdaság így 20 százalékkal akarja emelni a n apraif o r gó térim,ősülo zára át. A tengődi gazdaságban is 50 kataiszlráliis holdon kivirág- zo'tt a négyzetes napraforgó. A szovjet agrotechnikát a napraforgó termelésnél is alkalmazzák. Nagy lendülettel hozzáláttak a pótbeporzás- hoz. Ebben a gazdaságban nőm elégednek meg ennyivel a sűrű állományú napraforgókat ügyesen egymáshoz dörzsölik. Ezzel a. módszerrel egy dolgozó így négy katasztrális holdat. is pótbeporozha-t egy map alatt. A pótbeporzásokat most végzik először, teljesviráigzásban másodszor fogják végezni, hogy biztosítsák munkáljuk eredményét és sikerre tud ják vinni a. magasabb termésért folyó harcot. Koncz István Állami Gcfe da súgok Somogy megyei Trösztje. megszüntetjük a s z Emv eszi eséget. Ennek érdekében egész sor igen egyszerű változtatást végeztünk gépünkön. Negyven centiméterrel ínedhossz'ábbítottuk a kombájn szal- maszállíló iszalagját, valamint az alatta lévő gyujtóasztalt és még egy szalmaiforgiató dobot helyezíiiink b®, hogy a szalmacsomókból még jobban k(csépeljük a magot. Növeltük a k1* mra befogadóképességét, nehogy a kombájn etetőkamrája elduguljon, a magasszalmájú gabonafélék uralásánál. A kombájn munkája ezáltal jelentősen megjavult. A szem- veszteség teljes megakadályozására több pótmiaglfelífogó készüléket szereltünk fel. Munkánkat óragrafikon alapján, sztahanovista terv szerin1 azonnal hozzákezdtek és folyamatoson végezlék a learatott területeken. A traktorosok becsületesen kivették részüket ebből a munkából. Épp úgy, mint az aratásnál két műszakban dolgoztak, nappal a női traktorosok, éjszaka pedig a férfiak. 500 hold tarlólhántást végezlek el, ebből 187 holdat bevetettek már másodnövénnyel az állatállomány részére. Csalamádét, siló- kukoricát, moh,art, kölest, murok- répát vetettek a learatott földekbe. A traktorosok közül jó munkát végeztek Bárány János, Rózsa József, és Borbély Júlia, akik példamulató jó munkájukkal kitűntek a, lobbi traktorosok közül. Az olimpiai labdrugő-torna selejtező mérkőzéseire tippelhet a 28. heti TOTO szelvényen. A tippszelvényeket úgy keli postára adni, hogy azok legkésőbb hétfőn a sportfogadási osztályhoz beérkezzenek. ! Tippeljen! Nyerhet! FIGYELEM! FIGYELEM! A kaposvári pálinkafőzőé a fövő héten megkezdi működését, ugyanott, ahol tavaly. Berzsenyiutca 44. szám. Főzési feltételek a Szeszfőzde irodájában Május 1-u 50 (vo t Fú-utca) alatt megtudhatók RÁDIÓ Július 12., szombat KOSSUTH-RÁDIÓ 11.30: Az élet orvosai. 12.00: Hírek. Hangos Újság. 12.30: A Fővárosi népi zenekar játszik. 13.00. Szórakoztató muzsika. 13.30: Nyújtsd a kezed elvtárs. Hanglemezek. 14.00: Időjárás és vízállás- jelentés. 14.15: Részletek Duna- jevszkij filmzenéjéből. Hanglemezek. 14.30: Lányok, asszonyok Sztálinvárosban. 15.00: Népdalok. 15.15: Hírek szerbül. 15.30: Beszélő atlasz. 15.45: Állami vállalatok hírei. 15 50: Könyv, muzsika, színház. 16.10: Szovjet napok — szovjet emberek. 16.20: A Magyar Néphadsereg ének- és táncegyüttese ének- és zenekarának műsora, 17.00: Hírek. 17.15: Szovjet zenekari muzsika. 18.00: Falurádió. 18,30: Szív küldi szívnek szívesen, 18 40: Hírek németül. 19.00: Egy falu — egy nóta. 19.30: Hangos Újság. 20.40: A begyűjtési verseny hírei. 20.45: Szombatesti muzsika. Hanglemezek. 21.30: A békét és a bányát... 22.00: Hírek. Sport. 22.25: Tánc éjfélig. 24.00: Hírek. PETÖFÍ-RÁDIÓ 7.35: Mai operettekből. Hanglemezek. 8.40: Szovjet és magyar népdalok. Hanglemezek. 9.45: Gö- rög gyermekek műsora. 10.00: Hírek. 10.10: Brahms-művek. Hanglemezek. 10.50: Csángó dalok. 15.00: Hegyen-völgyön száll a dalunk. Hi. 15.25: Szabotázs. 15.45: Az állatni népi együttes zenekarának műsora. Hanglemezek. 16.00: Zenei Ujság^ 16.35: Közgazdasági negyedóra. 16.50: Szív küldi szívnek szívesen. 17.10: Tanuljunk énekszóra oroszul! 17.30: Hírek. 17.40: Verbunkosok, csárdások, népdalok. Hl. 18.25: Hírek szlovénül. 18.40: Tánczene. Hanglemezek. 19.15: Sportnegyedóra. 19.30: Mindenki operája. 21 00: Hírek franciául. 21.30: Hírek németül. 22.00: A vidám Balaton. Hanglemezek. 22.30: Uj magyar muzsika. 22.50: Zenekari muzsika. Hanglemezek. — Vasárnap délután 3 órai kezdettel a Jókai-lígetben vidám vasárnapot tartunk a munkás-paraszt szövetség érdemes dolgozói részére. Délután és este kultúrműsor, melyen & helyi csoportokon kívül Oszlopán és Tótújfalu délszláv népi együttese is vendégszerepelni fog. Mindenkit szeretettel vár .a Városi Tanács. SOMOGYMEGYEI MOZIK JULIUS HAVI MŰSORA Vörös Csillag: Muzsika szárnyán 11—14. Szabad Ifjúság: Utazás a mesék birodalmában 11—15. Balatonboglár: Nagy koncert 12— 13. Balatonföldvár: Milliók sportja 12 —13. Balatonlelle; Ütközet békében 11 —13. Barcs: Mcgvédjük Cáricínt 12 13. Fonyód: Fények a faluban 11—43. Igái: Szerencse fel 12—13. ' Lengyeltóti: Csapajev 12—13. Nagyatád: Különös házasság 12— 13. Siófok: Lesz még tavasz 11-én. Eső után napsütés 12—14. Tab: Holt ösvény titka 12—13. Zamárdi: Cárnő cipője 11—13. APRÓHIRDETÉS Elcserélném budapesti 3 szobás, összkomfortos, nem társbérleti lakásomat kaposvári hasonlóra vagy kisebbre. Cím a kiadóban. Októberben meginduló' tüskevári szárítóüzemünkhöz nő és férfi munkásokat felveszünk. ’Jelentkezés már most a tüskevári raktárunknál. Azonnali belépésre, keresünk "zsákszakmában is jártas mezőgazdasági szaktisztviselőt. Termény- forgalmi Vállalat. 9 éves gyakorlattal rendelkező cukrászsegéd szállodában, resti és ; vendéglátóipart bűffékben állást i keres, befőzésekben gyakorolt, , Cím: Kispest, Vöröshadsereg-útja 160. Mese-cukrászda. Brányik Ist- * i j ván. Elcserélném Honvéd utcai szoba- konyhás lakásomat hasonló na gyobbméretű lakásra. Cím a kiadó i úívaírlban. Teke A Balaton Bajnokság 1952. év tekemérkőzései f, hó 12-én szombaton veszik kezdetüket. Négy csoportban küzdenek kiesési rendszerben .a dunántúli városok 2—2 csa- natta-1, még Budapest 4 csapattal. Összesen 16 csapat részvételével indul az év egyik legkiemelkedőbb tekebajnoksága. Szombaton, 12-én délután 5 óraj kezdettel Kaposváron az Útfenntartó pályán a Kaposvári Építők válogatott csapata a pécsi Szikra jóképes'ségű csapatával méri össze erejét. A kaposvári TSB csapatra pedig vasárnap Pécsett a Pécsi Építők csapatával játszik. A mérkőzések elé nagy érdeklődéssel tekintenek a tekesport kedvelői. A Balaton Bajnokság döntő mérkőzéseit Kaposváron játszák le augusztus 17—18-án, amikor a négy csoport győztesei küzdenek meg egymással a bajnoki, címért. Versenykihívás A Somogysárdi Egységes Falusi Sportkör vezetősége csatlakozik a K aradi S. K. versenykihívásához, szocialista munkaverseniyre hívja ki a kaposvári járás összes sportköreit. A verseny .céljia, hogy az eddig lemaradt sportmunkát u,ernes vetélkedés kerétén belül mielőbb behozzák a sportkörök és így a sport- fejlesztési tervbén Somogy megye málló helyet foglaljon el az értékelés során. II versenykihívás pontjai 1. Korszerű atlétikai és röplabda pályák építése. 2. A fejlesztési te.rv 100 százalékos teljesítése aug. 20, Alkotmányunk ünnepének tiszteletére. 3. lAz MH'K jelentkezőik 100 százalékos lepróbázlalása aug. 20-ra. 4. Labdarúgó és röplabda játékvezetők toborzása és részükre a t'anr Tol yarn beindítása. 5. Mélyül? sportkör vesz réfez't na- gvobb számmal és ér el jobb eredményt a járási válogató spartakiád versenyen. A versenykihívás a keltezéstől veszi kezdetét és a naptári év végéig szól. A verseny kiértékelésére a járási, illetve 'a megyei TSB-t kérjük fel. Somogysárd S. K. egyben a járás területén párosversenyre hívja ki a Nagybajom! Traktor S. K-t mint a patronáló sportkörét. Somogysárd, 1952. július 1. Szerencsés Vendel sk. S. K. elnöke. Puchimann Sándor sk. S. iK. elnök h. Sándor József sk. községi vb. titkár. fiz egységes sportnaptár elkészítésének határideje a sport- szervezetek részere 1952-ben az élesedő nemzetközi helyzet az egész ország dolgozó népétől fokozatosabb eredményeket követe], 1953-ban az ötéves tervünk negyedik esztendejében pedig minden erőt összpontosítunk tervünk sikeres befejezésére. Ezeknek az óriási eredményeknek a sport területén is meg kell mütatkozniok. A bekapcsolódó új tömegek fokozatosabban. nagyobb igényt támasztanak. Ezeknek ai figyelembevételével készült el az 1953. évi egységes sportnaptár. Az 1952. évi versenynaptár további fejlődést biztosított szocialista sportunk további megerősödésére. Az 1952 évi naptár bizonyos fokig kiküszöbölte az előző évi naptárunk hiányosságait. Az 1953. évi naptárnál tovább szélesítettük a falusi sportolók megerősödését szolgáló töm.egversenye- ket, a falusi dolgozók fokozatosabb bekapcsolódását a sport különböző ágaiba- Ezért a falusi kupaversenyeket további sportágakban írtuk ki. Megrendezésre kerül 1953-ban a falusi spartakiád és ezeken a versenyeken a falusi tömegek bekap csokisán keresztül is tovább erősítjük az MH'K testnevelési rendszerünket, hogy miinél szélesebb törne geket vonjunk be. A sportágak fejlődése azt erednie* nyezite, hogy 1952-lben igen sok sportágiban, csak megyei viszonylatban kezdtünk el különböző bajnokságokat. 1953-ban már sok sportágban járásoknál indulnak be bajnokságok és ez is lehetőséget biztosít a különböző sportágakban a*, sportolók még szélesebb bekapcsolódására. Az 1952 évi naptárkészítésnek egyes hiányosságait feltétlenül ki kell javítani az 1953. évi naptár- készítésénél. A hibák javarészét az okozta, hogy a sportszervezetek nagyrésze nem tanulmányozta át ír naptárkészítés mellé kibocsátott útmutatót és ebből származott a hibák jelentős része. Nem a területi sa játosságok figyelembevételével készítették el a naptárt és igen sok esetben olyan pontot vettek he, ami nem az illető szervezet naptárába tartozott. AZ 1953. évi naptárt minden szakosztálynak,miniden sportkörnek, területi és országos elnökségnek igen gondosan és figyelemmel keU elkészíteni és csak azutáni kel] felterjeszteni a felsőbb sportszervezetekhez. De a fegyelmezettséghez tartozik az előírt határidők .pontos betartása is. Útmutató az 1952. évi egységes sportnaptár elkészítéséhez Az 1953. évi egységes versenynaptár elkészítésére az OTSB utasít}» a MllSB-ket és valamennyi testnevelési és sportszervezetét az alább? határidőre készítsék el az 1953. évi egységes versenyn.aptárukat. 1. Az OTSB naptára alapján MTSB-k dolgozzák ki a, saját naptárukat és utána a7. MPSiB köteles naptárát 1952 VII. 20. a járás; 'BSB-lhez és iá hozzájuk tartozó városi TSB-khez eljuttatni és a. végleges naptárt pedig 1952 .szeptember 15-ig az OTSB S.portoktatási Hirt» tálához felterjeszteni. 2. A járási, város} TSB-k kötelesek naptárukat 1952 augusztus 4-ig a járási, városi területéhez tartozó» valamennyi SK-lhoz eljuttatni és szeptember 5-ig a MTSB-hez felterjeszteni. 3. Az OTSB felkérj a SZOT Test- nevelési és Siport 'Osztályéit, hogy az OTSíB által elkészített. 1953. évr egységes sportnaptár .alapján készítse el a saját naptárát és 1952 szeptember 15-ig terjessze fel az OTSR Sportok'.'a'tási Hivatalához. 4. Az OTSB utasítja a szakszer vezeték mellett működő sportegyesületek Országod Elnökségeit, hogy napltárukjat 1052 július 20-ig a hozzájuk tartozó területi elnökségekhez juttassák el és a területi elnökségiek, kötelesek naptárukat 1952 szeptember 1-ig az Országos Elnökségihez eljuttatni. 5. A területi elnökségek kötelesek augusztus 4-ig a területéhez tartozó- valamennyi SK-lhoz az elkészített naptárt eljutatni és a sportkörök: kötelesek a11 gusztus 25-ig .a területi, e] nöks é gh ez vissza j u't tatai. 6. A sportkörök kötelesek az elkészített 1953. évi versenynaptárt: egy példányban augusztus 25-ig a. területéihez tartozó illetékes járási,- városi TSíBJhez .felterjeszteni és egy példányt ugyanezen idő betartásával annak a sportegyésületnek területi elnökségéhez felterjeszteni, amelyhez az illető sportkör tartozik. A naptár egy példányát a sportkör köteles megőrizni. 7. ,A sportkör elnöksége kötele*, elkészíttetni a hozzá tartozó szakosztályok versenynaptárát 1952 augusztus 20-ig. fi Magyar Röplabda Válogatott térti és női csapata Kaposváron F. ;hó 13-án vasárnap délután. 5 órakor a Sztálin úti Dózsa pályán bemutató mérkőzést, tart a magyar röplabda válogatott női és férfi csapata. A válogatott egy régebbi Ígéretének tesz eleget, amikor Kaposvárra jön hírverő bemutató mérkőzésre. A röplabda sport miniden szépségét bemutatja és a röplabda kedvelőinek fele jth étet ton élményt fognak nyújtani. A mérkőzés után a Röplabda Társadalmi Szövetség, az edzők és a játékosok részére tapasztalatcserét és megbeszélést tart :i válogatott röplabda csapat. A mérkőzés megtekintése díjtalan. SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkeztő Bognár Ilona Felelős kiadó Qábri Mihály Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor-u. I . Telefon 901. Kiadóhivatal: Kaposvár, Május 1-u. 16. Telefon 999 Somogymegyei Nyomdaipari Vállalat Kaposvár, Latinks Sándor- . 6. Telefon 828 Nyomdáért felel H.daa János Mihail Zsukov híres szovjet kombájnvezető átalakította gépét végezzük majd. A kutasi állami gazdaság dolgozói a minisztertanács határozata szerint végzik munkájukat