Somogyi Néplap, 1952. április (9. évfolyam, 77-100. szám)
1952-04-04 / 80. szám
PÉNTEK, 1952 ÁPRILIS 4, SOMOGYI NÉPLAP Megyénk oilomi gazdasagai befejezték a tavaszi munkákat Állami gazdaságaink « Szovjetunió szovhozai nyomát követve, minden esetben példásaa bebizonyítják a szocialista nagyüzemi gazdálkodás fölényét a kis parcel lás gazdálkodás fölött- Ezt mutaj;Í 'a az is, hogy megyénk összes ál ami gazdaságai befejezték a ta vaszí talaielökészílési és vetési munkálatokat- A kor i vetés és az agrotechnikai eb’árások alkalmazásával biztosítják azt, hogy magasabb terméseredménye kel érjenek el, de úgy nakkor minőségi magot termeinek és ezen keresztül elősegítik mezőgazdaságunk feilő déséí. Állami gazdaságaink á!talá- ban mind jól megszervezték a t3' vaszí munkák elvégzését, de különösen jól oldotta meg tel datáj a tengődi és nagybaráti állami gazdaság, amelyek párosversenyben is állnak egymással- A tengődi állami gazdaság í 146 hold földet vetett be tav-szi magokkal, ezt úgy tudták megvalósítani, hogy éjjel a ta'Kic!őkészííést végezték, nappal pedig a vetést, így a jó eredményükkel elsőnek kerültek ki a tröszt vándorzászlajáért folyó versenyből, De nemcsak -r tavaszi terv teljesítésében jár az ®len a tsn- gedi állami gazdaság, hanem a* egész évi tervet is túl akarják szárnyalni, amelyre felaján’ást tőitek, hogy háromnegyed nullió forint értekkel többet fogn k t2r_ melni, mint amennyit a terv előír. A naéybaráti állami gazdaság 695 beid fűden végezte el a veiéit. É'en'ártgk még a kutas! és a cisre li állami gazdaságok, de álfa óban m'nden á'Iami gazdaságunk igyekezett befejezni a vetés- muntá'. Megyénk állami gazdaságait kövessék a terraelőssö- veíkezctfiink és egyénileg gazdálkodó dolgozó p rasztságunk, hogy a termelés emelése érdekében mi- előrb sikerre vigyük a tavaszi munkák befejezéséiSomngyssil dutgoT-ó pares ftxtjni túíteijesífet lék «» el.*o negyedévi beadási tervet Somogyszil község do'gozó parasztsága versenyre hívta ki a megye összes községének do. go zó parasztságát az 1952. évi I. félévi begyűjtés teljesítésére. Miután az első negyedévi begyűjtés eredményei, a mai nappal kiértékeltük, szükségesnek t- ríjuk, hogy az ®E ért eredményeinket közöljük a megye dolgozó parasztjaival, részint azért, hogy azokat, akik ebben a nemes és a szocia ista a" lám erősítését szolgáló begyűjtési versenyben nálunk gyengébb eredményt ürtek el serkeni,sük a munka további megjavítására, részint pedig azért, hogy amely községék nálunk jobb eredményt értek oh tovább fokozva munkájukat még nagyobb lendületet adjanak, biztató er&i kölcsönözzenek zok számára, akik lemaradtak, megmutatva azt, hogy a verseny győztesei cím nem áldandó, hanem minden esetben a jól megszervezett szocialista munka eredményeitől függ 1952. évi első negyedévi begyűjtési eredményeink a következők: Tej 119 százalék Tojás 149 százalék Baromfi 214 százalék Vágómarha 113 százalék Ser es 110 százalék Adó 132 százalék. Nehézséget jelentett bizonyos fokig a fej, to'ás, baromfi, vágó marha és serfésbegyüjtés azért, mert a gazdák területei, hogy úgy mondjuk mozgásban voltak. A tava yí adagok alapján kivetni nem lehetett- mert az több es erben változott, így ha aszerint dolgoztunk volna, olyan területre is vetöltünk volna ki terhet, ami már nem is a gazdánál van. Gazdagyűlésen, tanácsülésen, kísgvüiéseken, közérdekű hír- szolgálat útján tájékoztattuk a gazdákat, hogy melyek a holdanként! kulcsszámok és ne tévessze meg őket ?»z, hogy esetleg az ebben az évben művelés alatt; álló terület után a beadási kötelezettségük a tanács álfa* közölj mennyiséget nem fogja elérni. Persze eredményeinket úgy íuciluk elérni, hogy i nyilvántartásainkat naprakész állt pótba (ettük mindig, úgy hogy abból naponta tudtuk a hátrál-kos gazdákat kiértesíteni beadásük teljesítésére. A be.dúsról napi összesítést készítettünk, amibe minden nap eredménye be lett írva., úgy hogy mindig tiszta kép állt előttünk. A versenyszellem is serkentette a gazdákat a munkában s a párosverseny ki- értékeléséről is kimutatási, készítettünk, ami ki lett függesztve és ahb n a teljesített százalékok lettek kimutatva, amit mindenki megtekinthetett és tisztában volt ve’e, hogy a ’’özségek hogyan is állnak a versenyben. így ezek a munkamódszerek nálunk nagyon be is váltak, ami aztán nagy segítséget adott 'tervünk eddigi teljesítéséhez. Kovács Gábor Somogyszil VB-tifkár. s Á tavaszi munkák mielőbbi elvégzése érdekében fokozzuk a versenyt Megyénkben a tavaszi munkák elvégzésében a jirns„i: közöli kibontakozott verseny nyomán a járások eredménye állandóan változik. A legutóbbi kiértékelés sze- nnt a versenyben járásaink a kivetkező helyezést érték el. A tahi járás még mindig tartja az első he yet a tavaszi munkák elvégzésében. A TABI JÁRÁSBAN elvetették a beü.emezett tei’ületeí tavasz* bú- zával, 70 százalékra, árpából 95 százalékra, zabbó! 96 százalékra, cukorrépából 44 százalékra, n praiorgó- ból 67 százalékra és a többi tavaszi aprómagvak vetése is folyamatosan halod. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a tabi járás pártszervezet^ és tanácsai alapos munkával késztették a dolgozó par sztjságoí a tavaszi munkák elvégzésére. Ha ént a lendületet még tovább fokozzák, akkor a ta' bi járás elsőnek kerülhet ki a versenyből. A NAGYATÁDI JÁRÁS úgylátszik megszívlelte a bírálatot, mert az utóbbi másfél hét a’-at,; az utolsó helyrői feltornászta magát a tavaszi munkákban kibontakozott verseny során. Már idáig elvetettek árpából 73 százalékot, zabból 82 százalékot, a beütemezett területen. Az e! edir.'énu.k arról tanúskodnak, hogy a pártszervezetek és a ta- ■ ácsok megváltoztattak a műn- sáijukai;, nagyobb gonddal fogtak hozzá a dolgozó parasztság fe.vi- ágosú fásához, a korai vetés je- entősiégéről és komolyabban lép tek fel íz ellenség hangjainak visz- szaveTéséhez. Igyekezni kell a nagyatádi járásnak, nehogy az a lendület alább hagyjon, hanem inkább még erősödjön, hogy mi- | előbb elérjék az e ső helyezéstA FQNYÓDI JÁRÁS az utóbbi időben visszaesett a második he’y- ről a harmadik helyre. A verseny ellanyhulása arra vall, hogy a íonyó- ü járásban megelégedtek az eredményekkel és megpihentek babérj ikon. Bár már a zab vetését 100 százalékra befejezték és az árpavetést 70 százalékra, de nem szorgalmazták kellően a cu‘ korrépa és napraforgó vetését, A még hátralévő időben :zon kell lenni a pártszervezeteknek és tanácsoknak, hogy a versenyt felfrissítsék azokon a területeken is, ahol lemaradás mu;átkozik, hogy előbbre kerüljenek a tav.szi munkák elvégzésében. A CSURGÓI JÁRÁS az előző kiértékeléshez viszonyítva előbbrejutott a versenyben, ezt bizonyítja az ,hogy a 7. he'yrőj n 4. helyre kerültek. A beütemezett területnek árpából 84, zabból 81 százaléké.;; vetették el. Azonban ez nőm jelenti azt, hogy meg lehet elégedni az eredményekkel, hanem tovább kell fokozni a versenyt. Pártszervezeteinknek és tanácsainknak szembe kell fordítani a do gozó parasztságot az ellenség állításával lés irányt kell venni a hátralévő időben a itöbbi tavaszi vetésű növényféleségek elvetésének szorgalmazására, hogy a verseny eredményei még nagyobbra nőjenek. A BARCSI JÁRÁS nem iokozt3 kellően a tavaszi munkákb n kibontakozott versenyt, ezt mutatja az; hogy az előző 4. helyről visz- szaesrj,ck az 5. helyre. A beütemezett terület 76 százalékán vetették el a zabot, de nem kielégítő az eredmény a többi magvak vetésénél. A most már alkalmas időjárást úgy kel! kihasználni a hátralévő időben, hogy a lemaradás} mielőbb be tudják hozni, az pedig a pártszervezetek és tanú csők fel data, hogy mozgósítsák a dolgozó parasztságot a tavasz munkák mielőbbi befejezésére, úgy kell hozzáfogni a munkákhoz, hogy a barcsi járás minél előbb ez élín járó járások között szerepeljen a versenyben. A SIÓFOKI JÁRÁS még mindig tartja a 6. helyet a járások közötti versenyben, úgy látszik, nagyon meg vannak elégedve az ersd- nényeikkel és nem igyekeznek azon, hogy előbbre kerüljenek. Az árpa vetését már 81 százalékra befejezték, de a többi növényié.eségek vetésénél igen kevés a száz. lék. A pártszervezetek a még hátralévő időben az eddiginél nagyobb segítségeit nyújtsanak a tanácsoknak és végezzenek á .andó népnevelő munkát a dolgozó parasztok között, hogy a minisztertanács határoza* tának megfelelően elvégezzék a tavaszi munkákat- A legsürgőseb- uen számol'ák fel ezt a passzivitást és lendítsék előre a versenyt, hogy hamarosan az elsők közé ke- : üljenek. A KAPOSVÁRI JÁRÁS nem soká (arietta a versenyben a 3. helyet, meri már most a sj—V «ggg»: oár nsp alatt a 7. titlf if&ÄÄ.* arra hegy következtetni, hogy a / Etl'-ó Pál ál áspont- ' ;ára helyezkedtek, nem vittek lendületet a munkába- fi tavsei búzából csak mindössze '9 százalékát vetették cl a beütemezett területnek. de nem sok- k 1 nagyobb az eredmény az árpa és a zab vetésénél sem. Hogy a kaposvári járás előbbre kerüljön a versenyben, ehhzz íontos, hogy fokozzák eredményeiket, ezt segítsék elő a pártszervezetek és a jsnács&k, hogy mielőbb az élre kerüljenek a versenyben. A MARCALI JÁRÁS még mindig a legutolsó helyen áll a járások közötti versenyben. A nagyfokú lemaradásnak két oka lehet, vagy nem jó az időjárás a marcali járásban, Vagy a pártszervezetek és a tanácsok neun mozgósítják a dolgozó par.-sztokgt a vetések mielőbbi elvégzésére. S az utóbbi nkább a he.ytá'ló. Az árpa vetőét 60 százainkra, a zab ve.;ését 74. százalékra végezték el idáig a érv szerint beütemezett területem. A hátralévő jó alkalmas idő- árás minden percének kihasználására mozgósítsák a dolgozó parasztságot és azon legyenek, hogy mielőbb elkerüljenek erről a szégyenteljes helyről. Ternne'j és odj be az idén többet mint tavaly! KUPI VENDEL ELETE ÖT GYERMEKES gazdasási cseléd volt az apám — íey kezdte el éle.tör)éneiéi Kupi Vendel 14 holdas élenjáró Somogyszjli dolgozó paraszt, a mezőgazdasági Loy-moz- ga]omnak .,te me!j és ad j be az idén többet mini tavaly'“ mozgalomnak az elindí ója. Nem sok jót lúd mondani a fel- szabadulás előli éhléből. Apja a somocyacsai Gerézd-pusz án, földesúri birtokon húz'a a gazdasági cselédek nehéz igáját, egészen amíg Kúp Vendel 3 éves nem letl. Ekkor 1907-ben otthagyta a Gerézd-pusz-j a múltban és most tai uradalmat és eljött Somogy- szilba ,,szpremcsé' próbálni““, arra gondolt, hogy fán itl emberibb lesz ms'a és családja számára a megél hetes. Tév^d.It. Ugyanaz a sors ;uto‘l oszlálvrésziil Számára mini Gerézd-pusz án, azzal a különbséggel. hogv olt a fö'dbirtokos facsarta ki munkájának utolsó e; é jét is, itl ped'g T 11 Gusztáv kulák, egészen négy álló esztendeig. Ekkor elé ölte meg vég’eg a cseléd élet e; az öreg Kupi Vuidel s megpróbált a saját lábára állni. Nem sikerült, továbbra is csak ette a napszámosok keserű kenyerét Nemsokára aztán kitöri az első vilá Iháboiú elvi ék az öreg Kupi Vendelt s a legidősebb f át az urak érdekéért harcolni. Ezuán megszé'edi a kis család, a gyerekek elszegődtek a szélrózsa minden irányában szolgálni. Ekkor kezdte meg az élet nehéz álját 1944-ben ifj. Kupi Vendel is. Alig voll 10 é'es. mar s ú y dolgozó I, mint a felnőnék.. 10 évig szolgált egyhuzamban másnak. Ke ménv évek voltak ez k S munkájáért mi' kapó t cserébe? Azt, ho' y éppen fenn Ind a tartani nyomorúságos éleié, boy tovább is dolgozhasson a zs ros parasztok gazdagodására. 1924-ben megnősült, 3 holdas kis- parsszt lányát vette el, gondolta, tán jobban gz élé ért keEen küzköd- 1 ni. Sorsa azonban ezu án sem for- j dúlt sokkal jobbra, ezután is csak j n ’pszámos, aratómunkás, csép'ő- ; munkásként dolgozott. | Nehéz, kitar ó munkán keresztül 1903-ban eljutott ódái«, hogy les gazdasági felszerelést tudott venni magának. Ezután úgy próbált változ afni sorsán, bogy a feles és hé létgs fö’dön do’gozoit. Így ten vette az é’e'ét 1945-ig, hazánk fel- szabadulásáig. 1945-ben jött a földreform, a nép b zal'mából került a földigény lő bi- zoltság tagjai sorába. Somogyszil nincstelen dolaozó parasztjai a Voids lladser.g felszyLadí ása nyomán eló'rlék régi vágvukiat. földhöz ju- ottiak. A ..föld azé aki megműveli“ ad a ki a jelszót a párt. Így vo|t ez Somogyszilban is.. .így jutóit föld-1 hoz Kupi Vendel szegény-paraszt 's,i öbb mint 8 hold juttató.t földet | kai>ot! a fe'sz badulástól, lio- y j mos! már munkája gyümölcsét végiig nraga és családja élvezhesse. Azó'a dolgozik Kupi Vendel felszabadult ember módjára, szorgalmas munkája nvomán meg js van az eredmé v. Munkáját úgy vé"zi.! hogy a öbbt.rineléSsel, a ió beadással elösog lse az ötéves tervei. Mái nem kell nélkülözni a családnak, •tut a megélhe ésre, ezenkívül még bőven jul árra is. hogy a beadási kötelezettségét túlteljesí.se. I 125 száza’ékra telje.vvte.ile beadását globálisan. Az elmúlt évben példás beadási teljesítéséért ei smerő oklevtlet k"1 pott « .földmű\elésii [yi minisztériumtól, a Megyei Tanácstól és a Járási Tanácstól. Kupi Vendel dolgozó paraszt 3 felszabadulás ó a érzi csak, hogy iglaz'i megbecsült tagja a társada lomnak, népi domokrác'ánkiiak. Éppen ezért nem elégszik meg csatázzál, hovy ő maga * lel jesílse túl az állammá] szemb ni kötelezettségét, hanem min! élenjáró dolgozó paraszt, jó népnevelő munkán keresztül igyekezett elérni, hogy többi do'gozó p'iraszt'ársai is felismer jék a beadási kö elezettség teljesítésének fontosságát. KÚP' VENDELRŐL ú?v beszé! nek a közsé ben. m'nt oly'n élen járó becsületes dolgozó parasztról, akinek a példáját köveini lehet Alig egy hete, hogv egv kisgvűlé sen — melyen Scmogvszil élenjáró dolgozó parasztjai vet ek részi — f.lszólalt Kupi Vendel Elmondta, ho y őt mindenki ism ri ? faluban, h szén ntl nőtt fel, mindenki tudja róla. hogy a felszabadulás után hágván let[ ő is felszabadult szabad ember. Elmondta ezen a kisgyűlésen Kupi Vendel, hogy sokat gondolkodott 'azon, hogv azt a mozgalmai, melyet az iparban Loy Árpád alberltelep' hí5 n \ró L- o7ílpni ónvP7011 . udnák kiszélesíti ni a mezőgazdaság területére is. Kupi Vend'd megértette, bogy a mezőgazda sásban dolgozóknak ugyanoly in fon os a többt?rmelés, az 5 éves terv nrelőbbi befejezése, mint az ipari dolgozóknak. Olvasok ujsá ot, rádiót hallga- ok és én is munkámmá] a közős* ség érd két akarom .szolgálni — mondotta. Hn nekiütik az ipari munkások. több nullát több gépet ad- ’•ak, ükkor ezzil párliuzami.an nekünk is több nye-sanyagot keH adni az ipa;i nnirkási kmak. Ennek nyomán Kuni Vendel elh»- tá-ozla, hogy az elmúlt évinél is öbbet fog tejmelni és többet is ad be az államnak. Sokat járok a mezőn és biztos vasyok ti ió termésben — mondotta a kisgvűlésCn részvevőknek. Ezen a kis- yíiiésen ind tolla el Kupi Ven- d.l élenjáró dolgozó paraszt azt a mozgn'mat, melyet Ielke's örömmel üdvözöl S miogyszil község, de ezen túl az egéSz megye dolgozó parasztsága is. .»Termelj és adj be az idén többet, mint tavaly“ Kupi VendÁ élenjá.ó dol' ózó paraszl által kezdennnyezett mozgalomhoz azóta sok b csülstes do'gozó p»- rasz csatlakozott a megyében, hogy a löbblernie’ésse], a inbb beadással elősegí sék ipifrunk és mezőgaz-