Somogyi Néplap, 1951. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1951-11-02 / 256. szám
SOMOGYI NÉPLAP PÉNTEK, 1951 NOVEMBER 2. A kaposvári Fűtőház dolgozói megtartják fogadalmukat, melyet a Pártnak, Rákosi elvtársnak tettek Keményen kellett megharcolni a fótöház dolgozóinak azokért az eredményekért, amelyekkel az igazgatóságon veiül biztosították az első helyet. Már az alkotmányünnepi versenyben kiváló eredményeket értek, amelyeket azóta a pártszervezet sokoldalú segítségével állandóan fejlesztettek. A versenymozgalom a kommunisták példamutatása nyomán, különösen most, a november hetediki verseny, ben lángolt fel. A haza és a Szovjetunió iránti szere:et tüzében acélosodott szílárdá.. Ha eddig elsők voltak, jó példát mutattak, akkor most sokszorosan bizonyították be a Pártnak, hogy vasutasaink jó munkájára mindig és mindenütt számítani lehet. Am kor a Rákosrendező állomás felhívással fordult hazánk vasutasaihoz, a kaposvári vasutasok azzal válaszoltak, hogy lelkes, reális vállalásokat tettek, megteremtet ték a vállalások teljesítésének féltőiéiért. A fűtőház dolgozói csatlakoztak a versenyhez és a Í50.000 tonnás szénmegtakarítási mozgalom keretén belül vállalták, hogy október hónapban 135, november hónapban 136, december hónapban pedig 146 tonna szenet takarí- nak meg. Az október hónapra tett felajánlást teljesítették. A 2.000 tonnás túlsúly mozgalom keretén belül vállalták, hogy naponta az előirányzott 220 tonna túlsúly helyet 260 tonnát továbbítanak. Ezt a vállalást máris túlteljesítették és az 1 napra eső túlsúly meghaladta a 295 tonnát. Eddig az egy mozdonyra eső na pi átlag etjesiimény 1145 kilométer volt. Vállalták, hogy 147 kilométerre emel k fel ezt az átlagot. A mozdonyvezetők, fűtők öntudatos munkájával ezt a vállalást is túlszárnyalták és az egy mozdonyra eső kilométerátlag elérte a 158-et. A mosási átlag 6.500 kilométer vol|. Vállaták, hogy ezt az átlagot 11000 kilométerre fogják j emelni, jelenleg 11.292 kilométeres ] átlagot teljesítenek. J A kaposvári fűtőház dolgozói ’ megtartják fogadalmukat, melyet j a Pártnak, Rákosi eivtársnak tet- j tek. Csontos János, Miszner Gyula sztahanovista mozdonyvezetők - - mindketten párttagok —, Horváth Lajos sztahanovista fűtő már egy év óta tartja a sztahánovista színét- Másodszor vannak felterjesztve sztahánovista jelvényre. Az ő példájukat követik a többi dolgozók Őket tekintik példamutató, bátor harcosoknak, olyanoknak, amilyenekről Rákosi elvtárs minden esetben beszélt. Miszner G,yula állandóan tanítja munkatársait és már eddig is sokan átvették munkamódszerét, köztük Kispáter Sándor, Erdélyi és a többiek. Ezt a S munkamódszert a pártszervezet és a szakszervezet nagyon sok formában népszerűsíti. Versenyhira- dón, falitáblán, hangos híradón keresztül és a sztahánovista körökön, ahol nagvon sok fűtőházi dolgozó ismerkedik meg az élenjárók módszerével. A fűtőháznak eddig 28 sztahanovistája van, köztük 17 párttag: a fűtőház élharcosai, akik most. a november heted'-ki versenyben is élenjárnak, serkentik a többi dolgozókat a vállalás teljesítésére, túlteljesítésére. A fűtőiház dolgozói a bátaszíéki fűtőház dolgozóival állnak párosversenyben. Míg a kaposváriak 1000 pontot értek el, addig abáta- széki fűtőház dolgozói csak 485 pontot- Ez is bizonyítja a kaposvári fűiőházi dolgozók lelkes munkáját. A Nazarova-mozgalomba eddig 38 dolgozó kapcsolódott be, vállalt kötelezet'-séget a gepek szocialista megőrzésére, karbantartására. A Gazda-mozgalom bevezetésének eredményeként 4410 forint megtakarítást értek el. Ezeket az eredményeket nem a véletlen szülte, hanem a pártszervezet irányításával kemény harc közben érték el. A fűtőház évi tervét hónapokra, napokra és egyénekre bontották fel. így minden dolgozó tisztában van feladatával, harcol azért, hogy a tervet maradéktalanul végrehajtsa. A fűtőházi részleg dolgozói a közös felajánláson túl egyéni felajánlásokat is tettek. Pető János előfütő vállalta, hogy a mozdony kijárása az indulási és tola.tásí helyre, minden esetben pontos lesz és a fűtőházi gőzraktározásnál 5 százalékos szénmegtakarítást f"g elérni. Kristóf István, Garami János sztahánovista mozdonyvezetők, Horváth II. János és Balogh József sztahánovista fűtők pedig vállalták, hogy a mdz- donyok javítási költségét az előző havival szemben 10 százalékkal csökkentik. így dolgoznak, harcolnak a munka forniján, a mennyiségi munka növelésével, a minőség szemelőtt tartásával, a fűtőház kommunistái, pártonkívüli dolgozói, akik a közös feladathan jó üzemi kollektívát alkotnak ötéves tervünk sikeres befejezéséért, a békéért. Gazda János. Mintegy 19.000 hallgatójuk van a dolgozók általános iskoláinak A dolgozók általános iskoláit -— legalább 25 jelentkező esetén — miindenütti megszervezhetik. Az idei iskolaévben eddig 985 helyen működik a dolgozók általános iskolája., mintegy tizenkdencezer hallgatóval. Az 1951/52-es isklaév- ben harminchét dolgozók általános gimnáziuma nyílt 2100 tanulóval. Közgazdasági középiskola 48 működik és ezekben közel 2500 dolgozó tanul. A dolgozók ipari technikumain több mint ölezren tanulnak, a dolgozók óvónőképzőjébe — az ország 13 helyén — haíszázan járnak. A kaposvári állami gazdaságban megfogadták a szovjet küldött tanácsait A a»iniszterta»ács határozata újabb feladatként jelölte meg álla- mú gazdaságainknak azt, hogy az 1952. évi termelésüket az eddiginél 50 százalékkal fokozni kell. Ez a feladat állami gazdaságainktól ! megköveteli, hogy már most jól j készüljenek a talaj jó előkészítésiével a jövő évre. A kaposvári állami gazdaság vezetőinek és dolgozóinak jó munká- j ját dicséri az, hogy a megyénk ál-' lami gazdaságai között 115 száza- j léke* átlagteljesítésükkel elsők ; lettek. Messze maguk mögött hagyták a balátonújhelyi állami gazdaságot, amellyel párosverseny- bem állnak, hisz a balátonújhelyi állami gazdaság mindössze 84 százalékot ért el. Komoly munkát kellett a gazdaság vezetőségének kifejteni, hogy megszüntessék a, gazdaságban a munkaerővándorlást, amely len is oly rég elég nagy méretű ▼olt- Ehhez komoly segítséget nyújtott a gazdaság vezetőségének a megyénkben járt szovjet mezőgazdasági küldöttek hasznos útmutatása. A munkaerővándorlás megszüntetéséhez különösen Valicskó elv- tér* egyik válasza adott nagy segítséget, amelyben elmondta, hogy a szovhozok dolgozóit lekötötték úgy, hogy jó életkörülményeket teremtettek számukra, vagyis anyagilag a szovhozokhoz kötötték őketA kaposvári állami gazdaság vezetősége ezt az útmutatás^ magáévá tette és alkalmazta á gazdaságban. A dolgozókat ellátja minden •zükségle i anyaggal, ruhával, cipővel, élelemmel, amelynek az eredménye az lett, hogy ma már | teljesen megszűnt a munkaerőván- ! dorlás. Az eredmények elérésében nagy | szerepe volt a munka jó megszervezésének. A gazdaság vezető'- feladatuk középpontjává a munka- megszerveziését tették. Az erőgépek teljes kapacitását kihasználták. A traktorosok váltó műszakban dolgoznak, a váltás déli 12 órakor és éjjel 24 órakor történik, A vezetőség gondoskodott arról, hogy a traktoristák a váltáskor, különösen az éjjeli váltáskor meleg ételt és meleg italt kapjanak. Az üzemzavar kiküszöbölése érdekében a főgépész állandóan a munkaterületen tartózkodik, hogy az esetleges üzemzavart a helyszínen orvosolni tudják. De na*v gondot fordítottak az üresjáratok kiküszöbölésére is, amelyet sikerült is teljes mértékben kiküszöbölni, olymódon, hogy az üzemanyagot a hűtővízzel együtt közvetlen a munkahelyre szállítják és a helyszínen töltik. Ezzel a munkaszervezéssel egy műszakban egy traktorista átlagos napi teljesítménye 6 hold. emellett is különösen jó eredményt értek el Szűcs János és Tégelman József traktoristák, akik állandóan váll-váll mellett haladnak a termelésben egyenlő 115 százalékos teljesítményükkel. Jó munkát végeznek a munkacsapatok is. A „Vörös Csillag“ munkacsapatban gyümölcsszedésben és osztályozásban Készéi Lajos 213 százalékot, Demeter Zoltán 244 százalékot, Dombai Lajos 244 százalékot értek el. Sárgarépaszedésben a „Dózsa" munkacsapatban Berger József 134 százalékot, Markos István 129 százalékot, Sürgő Ilona 191 ' százalékot ért el. Ugyancsak szép ! eredményt értek el a „Zója“ munkacsapatban és a céklarépaszedés- ben Szekeres Emma 189 százalékot, Papp Mária 110 százalékot, Manduk Miklósné ugyancsak 110 százalékos teljesítményével. Az ilven eredmíányek eléréséhez nagyban hozzájárult az is, hogy a gazdaság minden egyes üzemegységében versenytáblán, „Békeharc Hírei" táblán és a versenyhiradón keresztül népszerűsítik az élenjáró dolgozókat, ugyanakkor a rosz- szul teljesítők' és a későnjárók neveit is kiírják a tábláira. Ezzel elérték azt, hogy ma már ritka eset a késés, amelyet m:nimálísra csökkentettek. A gazdaság agronómusa, Dene József szintén legjobb tudását adja a gazdaságnak és állandóan azon dolgozik, hogy hogyan tudná az önköltséget csökkenteni. Nem idegenkedik az újtól, ellenkezőleg, mindig az újat keresi, újításokon dolgozik. A legutóbbi újítása a nyers nikotinpótló előállítása, amely tökéletesen használható nyers nikotin helyett. Ezzel az újítással Dene József ag- ronómus évente 119 ezer forintot takarít meg a gazdaságnak. De most újabb újításon dolgozik, amellyel azt akarja elérni, hogy ne kelljen a cukorrépát egyelni, mely az egyik legfárasztóbb munka és legtöbb időt vesz igénybe. Dene József agronómus őrömmel mondja — a szántást 100 százalékra elvégeztük, a silózást szintén 100 százalékra, de november 7-re még növelni fogjuk mindkettőt. A szántást 150 százalékra, ezt úgy érjük el. hogy állandó területnövekedésünk van, a silózást pedig 180 százalékra akarjuk teljesíteni. Hideg Lajos, PÁRT ÉS PÁRT É Pí T ÉS SZÍ Készüljenek fel gépállomásaink os 1951—52, éri oktatásra \ Politikai Bizottság 1961.1 kivétel nélkül vegyenek részt az ok- májtis 17-i pártoktatásról j tatádban. Tovább kell fejlesz lenünk zóló határozat megvalósításának gépállomásaink pártoktat&sán kefonitos előfeltétele, hogy pártszer vezetőink alaposan megismerkedjenek a pártoktatási év formáival és tanterveivel Gépáll omátsainkon az 1950-51-es Oktatási év jelentős eredményeket hozott úgy a propaganda munkában. mint a dolgozóink eszmei, politikai színvonalának emelése torén. A párttagságunknak kb- 30 százaléka, az ossz dolgozóknak pedig 50 százaléka vett részt oktatásban. Az elért eredmények ellenére gépállomásaink pártszervezetében, de nem ritka, hogy vezetőinknél is megmutatkozik ®z elméleti képzés lebecsülése. A habi gépállomás politikai helyettesénél. Nagy elvtársnál —is megmutatkozik ez —, aki arra hivatkozik, hogy nincs ideje tanulni. De ugyanez mutatkozik meg Nagybajomban Szőllősi elvtársnál is. aki iflanuló félnap helyett motor- kerékpárját javítja. Hasonló a helyzet valamennyi pártütkárunk- nál, pedig ismerni kell minden elvtársnak Rákosi elvtárs szavait: ,,Az ellenség ideológiai behatolásával szemben egyedül saját ideológiánj. fejlesztésével tudunk védekezni és az élenjáró marxi-lenini elmélet leggegi az a biztos iránytű számunkra, mely mindenkor rávezet a helyes útra.‘‘ TPehát párttagságunk marx- ista-lerj. nista képzését jobban a pártmunka előterébe kell állítani. Tudatosítani kell az egész párttagságunkban a szervezeti szabályzat azon kitételét, mely a párttagság kötelességévé teszi, hogy ,, szakadatlanul fejlessze politikai tudását és emelje műveltségi színvonalát, igyekezzen elsajátítani a marxizmus-leninizmus tanításait•“ Ezt elsősorban biztosítani kell párt- titkárainknál, vezetőségi tagoknál, de párttagjaink és népnevelőink is resztül az elmélet és gyakorlat ösz- szekapcsolását, párt oktatásunkban helyt kell adui a Párt és kormányhatározatok rendszeres feldolgozásának, főleg azoknak, amelyek gépállomásainkra vonatkoznak. Ha e kettőt tudatosítjuk minden egyes párttagunkkal, iákkor nem lesznek olyan gépállomásaink, mint a ke- reki, vagy lad í gépállomás, melyek az őszi tervüket igen kis mentékben teljesítették. párlc.ktatásunk új rendszere az 1951-52-es oktatási évben biztosítja gépállomásainkon, hogy pz alapfokú politikai iskolán ős a középfokú politikai iskolán párttagságunk 100 százalékban, ösz- szes dolgozóinknak pedig 7.5 százalékban részt vegyenek a tanulásban. Ez azt. jelenti, hogy akkor, ha elv- társaink maradéktalanul végrehajtják, meg fog. javulni munkájuk is. Pártunk Szervezeti Szabályzata • kötelességévé teszt minden kommunistának ideológiai képzését, elméleti színvonalának. emelését. E* hozzásegíti az elvtársakat ahhoz, hogy a munkájuk során megértsék, miért, fqntcs a párttagok élenjál'ása, példamutatása. 'T'ruktorístáink pedig ezen keresztül további haladásunk, ügyünk igazát megértik■ Gyakorlati emberekké válnak és tudásukon keresztül végrehajtják a felülről kapott utasításokat, a Párt és a Minisztertanács határozatait. E határozatok végrehajtása az egész állami és pár lmunk áruk feltétlen végrehajtását jelenti és nem utolsó sorban, biztosítja gépállomásaink lemaradásának gyors behozását, tervünk, maradéktalan végrehajtásának érdekében. KOz'usnik Ferenc ÁMG Somogymegyei politikai oszt. propaganda felelőse. VEZETŐSÉGVÄLASZTÄSOK HÍREI A a új vezetőség v álasziámál megmutatkozik, hogy az elmúlt énben melyik pártszervezet végezte jól m pnrtéphtés munkáját. Sok helyt ezen a téren bizony hiányosságok voltak. A marcali járásban pl. azért ütközik nehézségekbe <72 új vezetők megválasztása, mert kevés az egyénileg gazdálkodó párttag, kevés a női párttag. Ebbői adódik, hogg nem tudnak megfelelő számban becsületes kis- és középparasztokttf javasolni az új vezetőségbe, ugyanúgy nőket sem. A párts<zemezeinek legyen ez intő példa és az új vezetőségek « jövőben fordítsanak nagyobb gondot « pártépítésre. Nagybajomban a vezetőségválasztó t®ásaé éberebb volt, mini a jelölőbizottság, mert a jelölőbizottság olyan egyént javasolt az pártvezetőségbe, aki német katona volt. A párttagság éberségén mé- lott csak, hogy nem választották be. Megmutatkozott a taggyűlésen az, hogy a tagság ténylegesen átérezte, hogy a jövőben a község jó munkája attól függ, hogy most milyen harcos, rátermett, tiszta- múltú elívársakat választanak be az új vezetőségbe. Előfordulnak olyan esetek is ami nt pl. a tabi járásban( ahal azok a párttnfkárok, akik érzik, hogy rossz munkájuk miatt a tagság nem választja újjá őket, ellenséges hangot szítanak, igyekeznek lebeszélni a becsületes, jó pártmunkát végző elv társainkat; arról, hogy pártfunkciót vállaljanak mint pl. Bomnya, Zics és Games községekben történt. A párttagságnak ezeken a helyeken le kell lepl&zni az ilyen egyéneket, mutassanak rá romboló munkájuk ra, akik már csak azt szeretnék, hogy ártsanak Pártunknak. Az új pártvezetőség választásának döntő fordulatot keli hoznia a Központ II. alapszervezet életében is A Somogyi Néplap vasárnapi számában értesültem, arról, hogy a KözpOnf II. pártszervezet nem tudta megtartani a vezetőségvúlasztd taggyűlését, mert a párttagság kétharmad része nem jelent meg. A pártvezetésig főleg azt hiányolta, hogy azok a tömegszervi funkcionáriusok sem jelentek meg ezen a taggyűlésen, akik hozzájuk tartoe- tak, hogy jó magam sem vettem rajt részt. En jelenleg a S hónapos Pártiskola hallgatója vagyok. Az iskold* semmi értesítést nem kaptam, hogy vezetőségválasztó taggyűlés let». Tehát a hibát ott kell keresni, hogy a Párt vezetősége nem is tudja, hogy hol vannak a pártszervezet tagjai, mit is csinálnak, hogy végzit el feladatukat. A Központ dl. alapszervezet vezetősége többszöri bírás lat ellenére is elfeledkezett foglalkozni a párttagsággal, főleg a tag, jelöltekkel. Többször kértem már azt is, hogy Osszanak be az elvtársai bizalmihoz, de még ez sem történt meg, így a tagsági díjat tem tudom pontosan fizetni. Az új pártvezetőség választásnak döntő forda* latot kell hozni a Központ II. pártszervezet életében i*. Javítsa meg az új pártvezetőség majd kapcsolatait a pártszervez»* tagságával, foglalkozzon többet vele, aktivizálja a népnevelőket, * bizalmi hálózatot ne úgy értesítse ki a tagságot a taggyűlésről, hog-- kifüggessze a kapum ,,ma este taggyűlés“. Tompa Ilona a 3 hónapos Pártiskola hallgatója.