Somogyi Néplap, 1951. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1951-11-02 / 256. szám
SOMOGYI NÉPLAP 3 PÉNTEK, 1951 NOVEMBER 2. A NAGY OKTÓBER ELŐESTÉJÉN 1917 OKTOBER 7-EN Lenin visszatért Pé térvárra. Más<- nap találkozott Sztálinnal. Négy órát töltöttek ismét együtt. Sztálin beszámolt Vlagyimir lljicsnek a jelkelés előlkészül étéiről. Október io-én este háromhónapi szünet után először ment el Lenin a Párt Központi Bizottságának ülésére. Ezen «: estén viharos idő volt. Hideg eső zuhogott, csapkodott szél, földig hajlottak n csupasz fák és a házak ablakaihoz ütődtek. Nyirkos &ötét volt. Olyan sötét, hogy nz ember alig látott néhány lépésnyire. A NÉHÁNY JÁRÓKELŐ közül, akik azon az estén a Karpov- ka folyó partján ődöngtek, aligha hitték egy is. hogy n 3%. száméi házban bolsevik gyűlés folyik. amelynek éppen most elfogadott határozata megváltoztatja az emberiség egész történelmét. Lenin a »zaba sarkúban ült, kis .asztalim1, a kályha mellett- Ősz parókát viselt, mint mindig ezekben a napokban. Mellette ült Sztálin és Szverdlov. Ekkmr felszólalt Lenin és megkezdte beszédét. Csodálatos beszéd stall. MINT A HADVEZÉR a dönti ütközet előestéjén, úgy mérie fel azokat az erőket, amelyekre a bolsevikok támaszkodhattak. Kimondta, hogyan kell a népi erőket elosztani, hol kell bevetni a küzdelembe, hogy a győzelem kivívható legyen. Forradalmár, hadvezér és tanító beszéde volt ez. Lenin beszélt és mindenkinek yz volt az érzése, hagy nem egy ember hangját hallják, hanem egy sokmilliós nép szívverését, s azon át legmélyebb vágyait. törhetetlen akaratátA Központi Bizottság egyetértett Leninnel: ütött a felkelés órája. Mégis akadtuk ketten, akik felszólallak Lenin terve ellen. A két gyáva áruló: Zinovjev és Kámenyev volt. Ezek az emberek csupán megjátszották a forradalmárt, valójában a kapitalisták titkos segítőtársai voltak. —- Várni kell a jelkeléssel — ismételte Zinovjev és Kámenyev. LENIN ÉS SZTÁLIN visszautasította az árulók ellenvetését. A Központi Bizottság Lenin javaslatát fogadta el. Éjfélre is járt az idő, amikor Lenin, Sztálin és több más elvtársi beszéde után bezárták az ülést és a Központi Bizottság tagjai egyenként szétoszlottakOdakimn még zubogott az eső, ugyanolyan hideg és sötét volt, mint annakelőtite. Köröskörül senki, ,.yy ablakból sßm szűrődött ki fény, mindenki aludt. SENKI SEM TUDTA sem a városbansem bárhol a világon, hegy a bolsevikok az éjjel elhatározták a felkelést és megnyitották az emberiség történelmének legdöntőbb fejezetét. A Központi Bizottság legközelebbi ülésén — október 16-án — megállapították a felkelés időpontját. A felkelés vezetésére pártközpontot v áh szítottak Sztálinnal az élén. Tagjai között volt Szverdlov, Dzser- zsinszkij és Űriekig. A Pártközpont lett a pétervári Tanácsi forradalmi harci bizottságának vezető szerve. A FORRADALMI harci bizottságnak kellett megvalósítani a bolsevikok által elfogadott felkelési tervet, ez a bizottság irányította a mozgalmat. Októ her írta: Mihail Golodnij Október — a levelek lehullnak, A ködös rónán öles őszi szél. Október— Lenin szava szólít minket, Északon, s délen fegyvertűz beszél. C, Október — szálló vándormadarak S az éjben rohanó páncélvonat. Október __ napfényt mégis hírűi ad, Bá r bomba hull és tűzeső szakad. Október — új idők éles trombitája, A történelem hangja harsányan rivall Október — szétömlő forró, tüzes láva, S benne érlelődik a vers és a dalOktóber — visszhangzik hegyen-völgyön ét Acélos lépések dobogó zaja. Október — Sztálin szava szólít minket S leng a forradalom dicső zászlaja. A múltba nézve én ma is így látlak. Éppen úgy, mint akkor: tisztán, élesen. És számotokra költők és elvtársiak A Vörös Október vers és dal legyen! Fordította: Sziklai Jeni. Somogy megyében a gépállomások dolgozói az elmúlt 10 napba* isméi értek el eredményeket az őszi szántás-vetési munkákban. Ezek az eredmények alátámasztják a nagyüzemi gazdálkodás jelentőségét- A dolgozó parasztság egyre jobban megérti, hogy a gépi szántás után magasabb termés- eredményeket várhatnak. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére a marcali gépállomás élenjáró traktoristái Kinícs József, Pimmer László, Berta István és ívok István vállalták, hogy a Párt és a munkásosztály, az egész dolgozó nép nagv ünnepének tiszteletére a mélyszántási napi tervüket 120 —130 és 140 százalékra teljesítik. Ezen az értekezleten vállalták, az élenjáró traktoristák, hogy a gyengébb, fiatalabb traktoristákat — m:nt Barabás elvtárs — is maguk mellé veszik, segítik őket, hogy az eddigi lemaradásukat ők is be tudják hozni. Hasonló vállalást tettek a ladi, a kereki gépállomás traktoristái is akik lemaradásuk behozását a Megyei Pártbizottságon kapott segítség felhasználásával igyekeznek helyrehozni és november 7-ig fokozni, a jó munkaszervezésen keresztül a munkafegyelmet megszilárdítani. Megyénkben a karádi gépállomás jár élen a munkákban, 40 százalékra teljesítette az őszi tervét, második helyen a mernyei gépállomás és a harmadik helyen az iharosberényi gépállomás áll. A karádi gépállomás traktoristáinak keményen meg kell állni a helyüket a versenyben, hogy továbbra is biztosítani tudják az első helyet és a Megyei Pártbizottság « Megyei Tanács által kij adott versenyzászlót, mert * mer j cyei, valamint az iharosberényi í gépállomás csak 1—1 százalékkal van elmaradva tőle és ezek a traktoristák is felsorakoznak a nagv szocialista munkaversenyben és vállalták, hogy a megye legértékesebb ajándékát jó munkájukkal a gépállomásuk részére megszerzik. A karádi gépállomáson a traktoristák nagyobb lelkesedéssel 'es nagyobb lendülettel dolgoznak, mert a gépállomás vezetősége eltávolította a gépállomásról Tallai üb-titkár;, aki a munkaverseny rovására az egyenlősdit igyekezett kiépíteni és ezen keresztül ő sa- ! ját maga is megcsalta traktorista társait, akikkel együtt dolgozottA karádi gépállomáson még nagyobb eredményeket érhetnek el a traktoristák, ha a vezetőség jó munkaszervezéssel a traktoristáknak megadja a segítséget, hogy vállalt kötelezettségüknek eleget tudjanak tenni, őszi tervüket sikeresen tudják teljesíteni. Megyénk összes gépállomásai vegyenek példái a karádi gépállomás élenjáró fraktoristáiró!, Fehér Vendel és Varga Imre elvtársakról, akik a megyei versenyzászlóért folyó harcban megállják helyüket és példát mutatnak a so- mogymegyei traktorístáknak. Varga Imre elvtárs 3 hónapja még :gás fogatta) szántott és ma már a termelöcsoportjainknál éjjeli és nappali műszakban egyaránt állandóan a hat normálholdas átlagot tartja. De dicséretet érdemelnek a karádi gépállomás többi traktoristái is, akik kemény harcot folytatnak a napi normák teljesítéséért tervük teljesítése érdekében. A karádi gépállomás élenjáró traktorístái felhívással fordulnak Somogy megye összes traktoristájához, versenyre hívják őket, vállalják, hogy november 7-re a gépállomás lemaradását behozza, az őszi tervet pedig 60 százalékra teljesíti. A gépállomásoknak november 7-re vállalt versenyfelhívására a gépállomások megyei központja 3 jutalmat tűzött ki a legjobb eredményt elért tr*k- toristák részére. Az első jutalom november 7-re rendszeresített versenyzászló és 500 forint, a második jutalom 300 forint és a harmadik jutalom 200 forint. A versenypontokban elsősorban a mennyiségi és a minőségi munka szerepel, amelynek kiértékelését november 7-től 10-ig a megye- központ versenybizottsága értéíié'- j li ki, utána a megye legjobb trak- j toristája ünnepélyesen kézhez- I kapja a jutalmat. Ithog-yawi nem szabad taggyűlést előkészíteni . . Némelyik helyen még mindig kevés gondot fordítanak a pártvezetőség újjáválasztó taggyűlésén a politikai előkészítésre. Bizonyítja ezt pl a Központ II. alap szervezete ís, ahol most már har madszor hívják össze a tagságot, hogy megtartsák a vezetőségvá- lasztó taggyűlést, az első kettőre a tagság kétharmad része nem jötf össze. Azonban, ha a pártvezetőség harmadszor ís úgy készíti elő a taggyűlést, mint az előző kettőt, akkor kevés reményük van arra, hogy meg tudják tartani. A p ántvezeíőség aktivizálja fokozottabban a bizalmi hálózatot, hogy minden tagja az alapszervezetnek értesüljön arról, hogy aznap taggyűlés lesz. Elvetettük az őszieket, most újabb feladatok megvalósításáért harcolunk Dolgozóink teljesen megértették és magukévá tették Pártunk felhívását és maradéktalanul végrehajtottuk az őszi vetést. Éjt nappallá fjévé dolgoztunk egyemberként. A k,ocsís-brígád, a traktorosaink, a vontatásaink minden percet kihasználtak, váltott műszakban dolgoztak, hogy végre tudjuk hajtani a nagy feladatot. A párttitkár, a helyettes, az agronómus állandóan kint voltak és segítették a dolgozókat mindenben, A Párt állandó segítsége és politikai felvilágosító munkájának meg ís lett az eredménye, mert a 624 kát, hold el lett vetve. Most pedig újabb felajánlások születtek. Gazdaságunkban traktorosaink vállalják, hogy november 20- ra mintegy 800 kát, hold őszi mélyszántását befejezik. Traktorosaink megértették és magukévá teszik ezt, mert tudják azt, hogy a munkaverseny » szocializmus építésének legmagasabb formája. Ök valóban magukévá tették a munkaversenyt és fej-fej mellett mennek a traktorok éjjel-nappal. Kocsis-brigádunk vállalja, hogy november 7-re gazdaságunkban a silózást te^ jesen be fogjuk fejezni. Már eddig elkészült kb, 3200 köbméter siló takarmánynak, ezzel tudjuk biztosítani nagyszámú állatállományunk téü takarmányozását. A súlypontos munkálatok melléjt egy pillanatra sem feledkeztünk meg a legfontosabb munkánkról a gyapotszedésről, mert most ez a legfontosabb kérdése gazdaságunknak. El ís követtünk mindent, amit csak el lehetett követni az emberi számítás szerint. Szárítóhelyről teljesen gondoskodva Van, dolgozóink teljes létszáma biztosítva a gyapotszedéshez, így p gyapot kovadását kellő számú munkaerő várja. A Szovjetunió tapasztalatai tudatosítva vannak dolgozóink között, minőségi osztályozásra teljesen ki vannak képezve, így a gyapot betakarítási és tárolási, illetve szárítási munkáknál semmiféle fennakadás nem mutatkozik. Mi, az alsóbogáti állami gazdaság dolgozói megértettük és magunkévá teltük Pártunk felhívását (tudatában vagyunk annak, hogy az ídöeiőtti veréssel több kenyeret adunk gyári dolgozóinknak, hős bányászainknak, dolgozó népünknek. így fáradságot nem kímélve ötéves tervünk célkitűzéseit ismerve igyekszünk mi is épitőjé vé válni, hogy országunkban minél előbb felépíthessük a szocializmust. Előre az ötéves terv sikeres megvalósításáért, HORVÁTH DÉNES tevelező. „Felhívom megyénk valamennyi dolgozó parasztját, hogy csatlakozzanak felajánlásunkhoz“ Nekünk dcAgözó parasztoknak terményfeleslegünk beadásával kell hozzájárulni ötéves tervünk sikeres megvalósításához. Nekünk dolgozó parasztoknak nem kisiebb a feladatunk ötéves tervünk felépítésében, mint az ipari munkásoknak és hogy az előttünk álló feladatokat, amit Pártunk elénk tűzött a szocializmus építésében, sikeresen tudjuk végrehajtani, feltétlenül fontos az, hogy a törvényeket szigorúan betartsuk és terménybeadásunknak eleget tépjünk Éin becsülettel tettem eleget hazafias kötelességemnek, beadásomat teljesítettem. Ezen kívül jó hazafiságOm tanujeléül feleslegei terményemmel is a békét akaróm erősíteni, mert azt is beadtam. Kenyérgabonából beadási kötelezettségem 660 kiló volt, ezt teljesítettem, ezenkívül 10 mázsa kenyérgabonát adtam be C vételi jeQV'Te- Árpabeadásom 120 kiló volt, ezzel szemben 107 kilót teljesítettem. Kukt- ricabead'ásomat 200 százalékra teljesít ettem. Mast, hogy Ixsd község becsületes dolgozó parasztjai valamennyien vállalást tettek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom megünneplésére és Rákosi elvtársinak ígéretet tettek, hogy Imrgonyabeadási kötelezett ség.üket 150 százalékra teljesítik, én is még nagyobb erőt éreztem magamba és elhatároztam, hogy a még felesleges terményemet is beadom. Pmrgonija.beadáso-nmf már a felajánlás előtt 100 százalékra teljesítettem, majd a felajánlás után 3 mázsa burgonya beadásával biztosítottam a vállalás teljesítését. Én így akarok harcolni a békéért ét élesen elítélem, azokat, akik beadásaikat nem teljesítik. Sajnos, hogy ilyenek nálunk Ládán is akadnak, így Talncr József és Nagy Mihály guzdalársaim sem teljesítették beadásukat. ,Nem harcolnak azért, hogy válla lás<unkat, amit Rákosi elvtársinak fogadjunk, teljesítsük, főt ezt még akadályozzák, mert még a kötelező hurgomjabeadásukat sein teljesítették. Én, Dobor Ferenc felhívom a fent nevezett gazdák figyelmét, hogy beadási kötelezettségüknek tegyenek eleget és felhívom megyénk valamennyi községének dolgozó parasztjait, hogy csatlakozzanak felajánlásiunkhoz, hogy a begyűjtést ezen keresztül is minél eredménye sebben tudjuk végezni. Do'bOr Ferenc S holdas ladi dolgozó párásét. A fagy után felnyílt gyapotot nem szabad összekeverni a fagy előtt kikovadí gyapottá! Az elmulf napokban az ország gyapottermeiő területének egyrészén erősebb talajmenti fagyok voltak. A fagy hatására a gyapot kényszerkovadásnak indult. Ez a kovadás nem a mag beérésének jele, mert a fagytól érintett gyapot magja már nem érik be, s így vetésre alkalmatlan. A fagyok után a gyapot szedését a következőképpen kell végezni: Erősebb 3—4 fokos fagy után először le kell szedni azt a gyapotot, amelyik már a fagy előtt felnyílt. Ez a gyapot jól érett, a mag kemény, fekete színű, vetőmag céljára alkalmas. A héjszeletek ennél a gyapotnál visszaperdültek és csillagot alkotnak. A fagy előtt felnyílt magvas gyapotot szigorúan külön kell tartani, a fagy után felnyílt gyapottól kint a szántóföldön épp úgy, minf az ideiglenes raktározásnál és beszállításánál. Ennek a gyapotnak a magva alkalmas jövő évi elvetésre. Amint a fagy előtt felnyílt gyapot szedésével az egész táblán végeztek, le kell szedni a fagy hatására lelnyilt gyapotot. Ezt általában az jellemzi, hogy a héjszeletek nem nyíltak teljesen széjjel, a gyapot benne nem teljesen ére:t. A magvas gyapotgerezdek megőrzik eredeti alakjukat, a gerezdek felülete különösen a gerezdek tövénél fényes és hullámos. A magvak színe barnás-vörös, az ilyen gyapot legtöbbször szárításra szoruL A fagy hatására felnyílt1 gyapot szedéslénél, tekintet nélkül a szétnyílás mértékére, a felpattant gu- bókat mind le kell szedni. A felnyílt gyapot leszedése után a éyapotföldön már csak fel nem nyílt, vagy az alig megrepedt gu- bók maradnak. Ezeket a gubókat szintén a lehető legrövidebb idős belül kézzel, vagy sűrűágú villával le kell szedni. A leszedett gubókat védett helyen, esetleg fütött helyiségben kézzel fel kell nyitni és ki kell szedni belőle a gyapotot. Az így kifejtett gyapotot fűtött szárítóban meg kell szárítani. A karádi gépállomás kezdeményezésére megyénk gépállomásai harcolnak az első helyért