Somogyi Néplap, 1951. augusztus (8. évfolyam, 177-202 szám)
1951-08-01 / 177. szám
SZERDA, 1951 AUGUSZTUS 1. SOMOGYI NÉPLAP 3 A nagyberki tszcs dolgozói 10 tag beszervezésével ünnepük meg alkotmányunk napját Azokban az ünnepi hetekben, amikor egész népünk a Pár,.kongresszus előkészítésén és méltó megünneplésén munkálkodott, országszerte tömegesen alakultak az új termelőcsoportok. a meglévők pedig gyors növekedésnek induljak. A nagyberki pár.szervezet is elhatározta akkor, hogy a Kongresszus napját a község első termelőcsoportjának megalakításával ünnepli meg. Megindult a szervezés, a felvilágosító munka. Maga a pártveze ő- ség ve. te kezébe a csoportszerve. zés irányítását és belépők toborzását. A Pártkongresszus napjára azonban nem íudlták megalakítani a csoportot. A Iculákok megsznporodo't rémhírei, a módosabb közápparasztok vonakodása a csoporttól még a kispararztokat és újgazdákait is '[ávoltarto.'a, a belépéstől. A ku- lákrágaJmak ekkor még — ami; a terme’ őcsopor | ra szórtak még megalakulása előtt — lekiizdhe- te.len nehézséget jelenlé tek a pártszervezetnek. Annál is inkább, mert. a kolhozok, termelőszövetkezetek munkáját, eredményeit tudatosító tervszerű munka azelőtt nem folyt a faluban és ,,egy rohammal" nem is lehetett megnyerni a dolgozó parasztokai; a szövetkezés ügyének. Amikor aztán megjelent a meglévő termelőszövetkezetek meg erősíréséről szóló minisztertanácsi rendelet, amely kimondd!fa azt, hogy újabb csoportok alakulását egyenlőre nem engedélyezi, akkor a nagyberki elvtáisak is megtalálják a célhoz vezető ú.at: hozzáláttak az előkészítő bizottság szervezéséhez és a felvilágosító munkához. A pártszervezet titkára, Horváti Ferenc elvtárs és helyettese, Kontra elvtárs maguk vették, kezükbe a csoport tagok toborzását Amikor aztán végleg a belépés melleit döntöttek Takács Imre és Tar Károly 14 holdas középpa- raszvok is, egycsapásra megindult a belépni szándékozók jelentkezése. Az új belépők szervezése csak az ara ási munkák idején szíine telt. Most pedig, hogy július elején megjött az engedély az új csoportok alakítására, kétszeres lendülettel indult meg a szervezés. Megtárgyalták a csoportalakítást a pártvezetőségi és a tanács veg- rehaj ó bizottsági ülésein is. Az eredmény az lett, hogy ágy a pártvezetőség, mint a végre, hajtó bizottság tagjai teljes számban beléptek a termelőcsoportba. Július 10-én fartoTták meg az alakuló értekezletet, amikor 22 család, 37 taggal és összesen 173 hold földdel meg is alakította a íermelöcsoportot. Most meg, amikor hírt kaptak arról, hogy a tagosítást is engedélyezték az új csoport részére, megint többen kérték a felvételükéi és a földterület ma már 210 holdra növekedett. Többen vannak olyanok is, mint Böjté elviárs, aki már fé!ig-med- dig elhatározta, hogy belép, de vagy az asszony, vagy más va’aki vissza aríja még őket a belépési nyilatkozat aláírásé ól. Ka azonban csak néhányszor is elbeszélgetnek a pártvezetőség, vagy az ú) termelőcsoport veze;ői velük, akkor egyszeriben tisztázódnak a problémák ^s megvilágosodik előttük a nagyüzemi gazdálkodás számtalan előnye, a termelőszövetkezeti dolgozó parasztság boldog éleje. Az új nagyberki termelőcsoport előkészítő bizottsága a pártszervezet irányításával most azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a felvilágosító munka fokozásával, a kulákok rágalmainak visszaverésével újabb 10 dolgozó parasztosa. Iád beszervezésével ünnepli meg népünk szabad életét, fejlődését törvénybe foglaló Alkotmány napját. Munkafelajcmlásokkal, a munkaverseny kiszélesítésével készülnek a kaposvári MÁV-fiataíok a VIT-re DISZ fiataljaink országszerte nagy lelkesedéssel készülnek a berlini Vilá'gifjúsági és Béketalálkozóra. A kaposvári MÁV DISZ szervezetének fiataljai a termelőmunka fokozásával munkaversennyel, mun' kafelajánlásokkal készülnek a berlini VIT-re. Ugyanakkor fokozottabb munkájukkal kifejezésre juttatják békeakaratukat, a dolgozó népek szabadságát és békéjét veszélyeztető háborús uszítok elleni tevékeny harcukat. A legutóbbi DISZ gyűlésen is er" ről beszéltek a fiatalok- Hifner György titkár rámutatott: — A hős jugoszláv vasutasok eredményesen szabotálják a Tito- banda kiszállítási terveit. Igaz, szántasam, közülük a börtönökben sínylődnek, de mégis mind elszántakban folytatják a harcot az imperialista kémbanda ellen. Mi akkor teszünk értük legtöbbet, ha a szál' lítások meggyorsításán, az ötéves terv idöelőíti teljesítéséért) harcolunk. Harcban a felajánlások túlteljesítéséért A fiatalok legtöbbje munkafelajánlással készül a világ ifjúságának nagy nemzetközi ünnepére. Számosán közülük, mint Takács Jó' zsef mozdonylakatos is, felajánlásaikat már túl is teljesítették. Takács József most újabb felajánlást tett és vállalta, hogy az eddigi legmagasabb teljesítményét, HO száza* lékot is túlhaladja legalább 2 szfr zalékkal.. Gulyás László 12ő százalékos teljesítményét 130-ra emeli a VIT napjáig. Kréninger Mihály fű" tőházi lakatos azt vállalta, hogy a többi munkáján túlmenően jelsze- rel egy fürdökazánt. Toronyi Júlia titkárhelyettes, sportfelelős vállalta, hogy augusztus ll'ig a vasút minden fiatalja leteszi az MIIK próbákat. Boros István és Győré Béla távirdászok azt ajánlották fel, hogy az augusztus 20-ra tervezeti tdvirósz vizsgájukat már augusztus 8-ig le' teszik. A Papp József által vezetett Béke-brigád 110-ről 112're, Kovácsi Béla és ifjú Koca István gyorsárus raktári dolgozók a normán aluli teljesítésüket 103 százalékra emelik fel a VIT napjáigA fiatalok lendülete több idősebb dolgozót is magával ragadott és ők is tettek felajánlásokat. Gergely Ödön főtávirási például azt vállai' ta, hogy Baros István és Győréi Béla téuirátzokmt előkészíti m tfo- irász viesféra. Követjük példaképeinket A berlini Vilá'gif júsági és Béke- találkozó ünnepe mellett lelkes készülődés folyik a vasút DISZ fiatal' jai körében a szovjet vasutasok napjára, augusztus 5-re is. Azokat a vasutasokat ünnepük a fiatalok, akiknek a példája nyomán mind messzebb hagyják maguk mögött vasutasaink a régi tel jesntményeket és elavult normákat. Megtanulták a szovjet vasutasoktól, hogy nemcsak 3000 kilométert lehet megtenni cgy'egv mozdonymosással, hanem lefúvató készülék segítségével, nagyobi) gondossággal még 50.000 kilométert is. Így kevesebb időt állnak kihasználatlanul a gépek, nagyobb forgalmat tudnak lebonyolítani és ezzel is elősegítik a felemelt ötéves terv nagy célkitűzéseinek megvalósítását. A DISZ fiatalok közül 36-an elhatározták, hogy elutaznak Duna' pentel-ére és ott békemüszakot rendeznek. Ezzel is kiveszik a részüket az ifjúság városának, ötéves tervünk diadalmas alkotásának mielőbbi felépítéséből. így lesznek méltók azokhoz, akiket augusztus 5'én ünnepelnek, a hős szovjet va sutasokhoz. Felajánlották emellett azt is, hogy az alkotmány ünnepire tett felajánlásaikai egységesen 2 százalékká l túl tel je sí tik. A kaposvári MÁV DISZ fiataljai most azon fáradoznak, hogy az egyre rohamosabban közeledő há rom nagy ünnepet: a szovjet vasutasok napját, a VTf-et és az alkotmány ünnepét méltó teljesítményekkel ünnepelhessék meg. Gadács János kölesei dolgozó paraszt 1000 százalékosan teljesítette terménybeadási kötelezettségét Az elmúlt napokban Ur.ol ák meg Tanon a járási tanácsülést, ahol az elhangzott beszámolók után számon hozzászóló volt. Sok ér é.os ;avasi».ot ‘eltel a felszólalók a hibák kijavításé, ra, valamint még nagyobb e-edmenyek Kiélésének érdekében. Az értekezlet főkérdése a teimén-ybrgyüjiés ioko zása vök. Éppen ezé:,, a ? 4szólairK tö'otíégé, felajánlást te!!' a begyűjteni t'uv teljesítése, valamint lúl.eijesitése érd- kében, vállalják a dolgozó paris:'ok és. tanácstagok, hogy a t 'gyüj té*i tervüket ültél jesífk Gadács János kötcsei dolgozó paraszt hozzászólásában versenyre hívta ' ki a járás összes dolgozó parasztját a begyűjtési terv túl teljesítésére' Elmondotta, hqgy jelenleg 200 százalékra áll a gpb omab ead ás á vai, de innen hazamenve ezt a számolt ezer százalékra fogja emelni, mert mint mondotta — nagy megtiszteltetés voltszámomra a tanácstaggá való válás» tás, de nagy megtiszteltetés az Is hegy hazafias kötelességemet '.teljesít, sem. Gadács János az értekezletről hazatérve falujába, valóra váltotta felajánlását' és példát mutatott az egész járás dolgozó parasztjai felé. Gadács János példáját kövesse minden ífe-| nácsíag és dolgozó paraszt. Miért nem vetnek másodnövényt Gadánybnn? Gadány község tanácsa a másod" i növényvetésnél helytelenül arra az álláspontra helyezkedett, hogy ott nem lehet teljesíteni a vetéstervet, az emberek makacsok, maradiak, nem akarnak vetni másodnövényt. Ezért a tanács nem is sokat tett ebben a kérdésben sőt ilyen nézettel akadályozta a község másodnö- vényvetésének teljesítését. Pedig a gadányi dolgozó parasztok is akarnak vetni másodnövénvt, mert tud' ják, hogy az annyit jelent, mintha egy hold föld helyett két holdjaik lenne. Takács János 7 holdas dolgozó paraszt be is bizonyította, hogy igenis vetnek. — Itt a dolgozó parasztok szívesen vetnek mósodnö- vémgi, én magam is vetettem — mondta, — de még logok 1 hold kölest vetni. Igmz, hogy nekem nem szóltak, de én megfogadtam Rákosi elviárs tanácsát és a mi községünk' ben többen is vetettek, csuk a tanácselnök nem tud róla, A gadányi tanács ne féljen a dolgozók véleményétől, fogadja el, ha a dolgozó parasztok javaslatot, bírálatot tesznek, mert csak akkor lesznek képesek megoldani az egyre növekvő feladatokat. Ne szégyel- jenek a vezetők tanulni a tömegek" tői, sőt minden esetben kérjék ki azok véleményét- A gadányi tanács is csak akkor lesz képes megoldani a most előttünk álló cséplés, begyűjtés nagy feladatát, ha a legszorosabb kapcsolatot teremti meg a dolgozó parasztsággal. A pártszerve' zet segítse a tanács munkáját abban, hogy felszámolja azt a helytelen nézetet, amely ma uralkodik a helyi tanács részéről. AKIKRE BÜSZKE SOM IY MEGYE Üdvözöljük a begyűjtésben dolgozó parasztokat élenjáró Pelí János 9 ho’das, Nagykorpád 258 százalék 8 Horváth György, Kutas 280 százalék | Komcdi Lajos, Kutas 245 százalék | Rács Imre 3 holdas, Rinyaujlak 327 százalék jj Reményi Tamás 6 holdas, Dráva tamási 310 százalék | Reményi Gyula 2 holdas, Drávapamási 225 százalék 1 Tóih János 3 holdas, Somogyvámos 300 százalék: | Molnár István, Kutas 204 százalék jf Csobod György 3 holdas, Buzsák 308 százalék J Bandik János 8 holdas, Fonyód 448 százalék 1 Hókamalom dolgozó parasztjai minden szem gabona beadásával harcolnak a háborús uszítok ellen Papp Ferenc tanácstag 866 százalékosán teljesítette beadási kötelezettségét Tairamy -közlség dajgozó panasz- Isága minden erejével végzi a b-ehordásit és viszi győzelemre a szemveí-ztteség csökkentéséért vívott, harcot. A szék-erek at-ig tudnak közlekedni, oly nagy a forgalom. A dolgozó parasztság mos1'/ vívja a Jharc niiinden szem gáborkáéi.!’1 második szakalgát. A dolgozó parasztságnak a Kossuth tszcs tagjai mutatnak jő példát, akik éjjelüket iis- nappallá óéve végzik t behordást. A csopor- ón belül biz „Ifjú-’ brigád emelkedik ki teljesülésével. a tort gádon beiül pedig Druzsón József, Magyar Ferenc, Zadravecls Zoltán es Zadrav-ecs Lajos értek ell kiváló ered menyeket'. Zadirlavecs Lajos, a brigád legfial alabb tagja a legjobb teljest, téssel mutatót!i példát társainak, ő a brigád irányítója, aki állandó jó .teL losítésével viszi magával kársait. Jó példái mulat Szlalbó Ferenc is, a köz i“p, : armes ciiiöke, aki a hivatalos idő eltelte után 2 éjjel segítette a behordást. A községben a behardás mellet* nagy lendülettel foíyik a cséplés és begyűjtés. A július 27.i kiértékelés szerint mintegy 4—5 vágón búzát gyűjtöttek már be A dolgozó parasztság a cséplőgépből közvetlen', a raktárba viszi felesleges gabonáját, hogy méltó harcosai legyenek a béketáboi- nak. „Géptől a magtárba“ Ebben a harcban legjobban, kiveszik részüket Taraniy községihez tartozó Hőkamalom község doClg-ozió parasztja: akik minden szem felesleges gaboná. jukat a cséplőgéptől vit'ék be a föidművesszöveiikezet raktárába. Hőkamalom községben; (a dolgozó panLtóiság átlagosan 160 (százalékra teljesítette beadási kötelezettségét. — Ebben a munkában nagy segédkezet njyujtott a pártszervezet és a községi tanács. A dolgozók megfogadták a népnevelők szavai/ ás most példaképül választhatja őket minden község dolgozó parasztsága és példát vehetnek róluk, hogy hogya-rv kell harcolni a békéért, a szocializmus építéséért. A (gyors begyűjtőért; vívott harcnak fó mozgatója Papp Ferenc tanácstag is, aki napi munkája után kisgyűté- seken ismer .ette' a begyűjtés jelentőséget. Papp Ferenc nem feledkezik; meg arról sem, hogy a legjobb népnevelő munka a példamutatás és felesleg gabonáját közvetlen * cséplőgéptől vitte be a toegyüjtőhetyre. Be adási kötelezettségét 866 százalékra eijesáli. De Simon János sem akar te*m,arad« és beadási kötelezettségét 620 százalékra teljesíti. Pap Ferenc mindenben élenjár. ,A tarlóhántást és a máSodnövény vetésit is 100 százalékra elvégezte. A dől. gőzök kövezték Pártunk irányítását és mos.1 a sok C vételi jegyre beadóit búza a líöldművesszövetkezet boltjában karton, sifon és szövet1 ruhaanyagokká változol át. A beadási kötelezettség jó teljesítésével a békéért „Minden felesleges szem gabonámmal a béketábor erejét akarom növelni, — mondja Papp Ferenc. — Min. den szem beadásommal válaszolok a szomszédságban lévő Tito bandának és azok ügynökeinek, a kulákoknak. Mi dolgozó parasztok tudjuk, hogy Titóék minket is éppen úgy, mint a jugoszláv dolgozókat egy háború kirobbanásával akarnak járomba fogm hogy újra, mint 10—12 évvel ezelőtt a nagytőkések, a kulákok élvezzék a mi munkánk gyümölcsét. Én nem akarok a jugoszláv nép sorsára kerülni, nem akarok kényszermunkát végezni, ezért jó beadással harcolok Titóék ellen, ami minden dolgozó hazafias kötelessége. Azon leszek, hogy minél jobb begyűjtéssel vegyük ki részünket a békéért vívott harcban — mondatta Papp Ferenc^ I lókamalom dolgozói egy emberként harcolnák a begyűjtés sikeréért, mert tudják, hogy minden szem1 gabona beadásával saját életüket teszik széppé. Jól halad a cséplés és másodnövény- vetés Ladoia és Patosfáia A patosfai dolgozó parasztok 112 százalékra végezték el a másodnövény vetést Az állandó nagy esőzések után | újra megelevenedik Laid község határa, A dcügozó parasztság mindéin elejével végzi munkáját, hogy rrúnél jobban kivegyék részüket ötéves dér- vünk építéséből, a -béketábor erősítőj séből és hogy egyú ital jó munkájukkal válaszoljanak Títóéknak Lad dolgozó parasziSága tudja, hogy Titóék nem jó szemmel nézik az ő szocializmust! építő munkájukat, éppen ezért jó eredmények elérésével mérnek csapásokat az aljas bandára. Lad dolgozó parasztsága nemcsak az aratásnál vívta harcát a sizemves®‘Jeség csökkentér séér;|, hanem a ®ab aratásánál is sikerre vitte ezl'i a harcot. I A zab aratását már július 27-éo befejezték. A zab aratása mellett szép eredményeket ér iek el a oséplésben i* A pártszervezett és a községi tanács együttműködésének és jő népnevelő munkájának nagy szerepe van ezt» eredmények elérésében. A községi tanács elnöke mindennap meglátogatja a cséplőgépeket és a cséplőmunkások körében végzett feUvilágoslíó munkával segíti a cséplést A cséplőgépmui»- kasok és a dolgozó parasztság egy akarattal harcolnak a cséplés minél előbbi befejezéséért. A búza csépléaét 35, a rozs csépíésói 52, a taivtasízí árpa oséplését 30 százalékban végezték már eL A cséplés mielőbbi befejezésével a terménybegyüjtés győzelméért A dolgozó parasztság tudatában van annak, hogy mit jelent számára a csépilés minél előbbi befejezése, de tudatában vannak Lad -község dolgozó parasztjai annak is, hogy az állammal szembeni kőielezéttségüknek csak alr ban az esetben tudnak eleget tenni, ha a cséplés1/ minél előbb befejezik Ez mellett a dolgozó 03*»sz;ság nem feledkezik meg a tar lón,intés és másodnö vény ve-lésről sem. Lad doigo. zói kihasználták az esős napokat, mondván — ha csépelni nem is. de szántani lehel A iarlóhin íst mintegy 72 százalékra végezték már el. rnásodmövéniyvetésá 'érvükét pedig 1C5 százalékra teljesítették. Jól halad a másod.iővényvetés Pa- tosfán is. A hasrlóhánusban lemaradtak ugyan, mer/' asak 50 százalékra végezték el, de a másodnövériy vetési Érvüket a iadi dolgozók iüő százalékos teljesítésével szemben 1:2 százalékra teljesátebjék. \ cséplcsi munkákban is jó eredményi értek el. r.z. ideig 34 százalékra végezte el a cséplőét /Patoafa dolgozó parasztsága.