Somogyi Néplap, 1951. július (8. évfolyam, 153-176. szám)

1951-07-08 / 157. szám

1 Vasárnap, 1951 július 8. SOMOGYI NÉPLAP Horváth Lajos, Várhelyi Imre és Radák Gyula somogyudvarhelyi dolgozó parasztok befejezték az aratást Sütnogyudvarhely község dolgo­zó parasztjai jó aratási munkával válaszolnak a szomszédban lévő TJióéknak, az amerikai tőkések zsoldosainak, akik a legborzalma­sabb eszközökkel i ártják elnyomás alatt a jugoszláv népet. Somogy- udvarhely dolgozói a növényápo­lási munkákból is kiverték részü­ket a Tito elleni harcból, de a harc egyre fokozódik, mely az ara­tási munkák során tűnik ki leg­jobban. A dolgozó parasztság a rozs aratását, már szerdán befejez­te, a búza aralását pedig július 6 án fejezték be teljesen. Harc minden szem gabonáért A dolgozó parasztság megértet­te a ,,harc minden szem gabo­náért“ jelentőségét és adt, magá­évá is tet'e. Jó munkájukkal ki­törnek Horváth Lajos, Várhelyi Imre, Radák Gyula dolgozó pa­rasztok, akik július másodikára teljesen elvégezték aratásukat. Élenjártak az aratási munkákban, hogy jó példát mutassanak a többi dolgozóknak, hogy minél kisebb szemveszteséggel válaszoljanak Tímeáknak és építsék a béketábor erejét. A dolgozó parasztság nem fele):ette el Horthyék vérfagyasz­tó uralmát.>a nagytőkések, grófok és bérlők könyörtelen elnyomását, mely évt zedeken át tartotta igá­ban parasz.ságunkalt. De tudják dolgozóink azt is, Ihogy Titoék rémuralma a Horthy-rendszernék azonos másolata. A jó munkával a jugoszláv nép békeharcát segítjük Radák Gyula szavai hu tükör­képe a somogyudvarhelyi dolgozó parasztok gondoskodásának, ami­kor azt mondja, ,,mi ismerjük a ju­goszláv nép helyzetét. Mi nem akarunk a jugoszláv nép sorsára jutni. Mi most ő helyesük is har­colunk úgy, hogy az aratási szem­veszteség nélkül befejezzük és azon igyekszünk, hogy a másod- növényeket is időben vessük el." Ilyen szavak hangzanak el So- mogyudvarhely többi dolgozóinad ajkáról is, akik nemcsak szavak­kal, hanem tettekkel tesznek bi­zonyságot;,' hogy ők igazi harcosai a békének. Jugoszláviában alig le'hej látni gabonát learatva, a kukoricát, bur­gonyát elnyomja a gaz. Gabonájuk sem olyan szép, mint a mienk.* De ez nem mindenki előjj világos. Mi tudjuk, hogy miért dolgozunk. Mi magunknak termelünk, a jugo­szláv nép pedig a kulákoknak és a nagyuraknak. Azok kezébe ke­rül a munkának legnagyobb gyü­mölcse — mondotta Tóth Imre dolgozó paraszt, aki löbbtermelés- sel, harcos munkával mér csapá­sokat az ellenségre, mely mindent elkövet, hogy megakadályozza dolgozóink békés munkáját- Har­colnak a régi rend visszaállítása ellen. Sornogyudvnrhely dolgozói, mer; nem akarnak újra robotmun­kát végezni a kulákoknak, a tőké­seknek. Jól dolgozik a bolhói tszcs is A bolhói termelőszövetkezeti csoport is példát mutat az egyéni dolgozóknak az aratási munkák­ban! A csoport tagsága megértet­te a békearalás jelentőségét és bebizonyította eredményeivel a nagyüzemi gazdálkodás előnyeit Már július 5-re teljesen befejezték a búza és rozs aratását és már 4 holdon elvégezték a íarlóhántás1 s egyben a másodnövények veté­sét is. A csoport tagjai a szovjet kolhozgokhoz méltóan veszik ki részüket a több termeléssel a béketábor erejének növeléséből. A munkalendüie't növelésével és szocialista munkával a Szovjetunió harcos kolhozparasztjai nyomán építik boldog jövőjüket. — Rácegrespuszfa dolgozó pa­rasztjai is csa lakoztak megyénk községeinek versenyző táborához. ,,Munkánkkal válaszolunk a Grősz- féle nép ellenes összeesküvő bandá­nak, nem hagyjuk, hogy újra cse­léddé tegyenek bennünket" — mondották, amikor vállalják, hogy a búza, rozs és tavasziárpa ara­tását július 8-ig, a cséplést augusz­tus 5-ig befejez k. A beszolgálta­tandó és felesleges kenyérgaboná pedig a cséplőgéptől egyenesen a begyűjtési helyre szállítják. — A BELEGI , V1IRAGZ0 FOLD“ tszcs dolgozói is bebúonyí otiák; tud­ják, hohgy a még szebb életért har_ colnak ha mielőbb teljesítik beadási kötelezettségüket. Ezért vittek a csép­lőgéptől a be gyűjtőhelyre 30 q árpáit. V. LUKJANOV, a SzK(b)P ivanovoi területi pártbizottságának titkára: flz alapszervezeti párttitkárok nevelése III. Jól felkészült a cséplési munkálatokra a csurgói gépállomás befejezésiével a. brigádon, felüli cséplő­gépek teljesítéséről kiértékelést ké­szítenek, mely megmutatja, hogy me. lyjk brigád végzett legeredményesebb munkáJ. gádoik inunkat,eijesítéisjéij. A cséplés Imre István 7 óra alatt 80 mássa árpát csépelt el A gépeket próbacsépléssel kell el­lenőrizni. nehogy olyan, hibáik miatt álljon a gép, amit már előzőleg í® ki, jav'thai talk volna. A csépCések alatt körzeti Szerelők látogal |ják napontai a gépeket és ahoíl esetleges hiba1 adóe kija\ íllják, hogy ezáltal a legkisebb idövesztéstf te ki küszöböljék. A gé-i pék jó kijavítására és a szerelők lelkiismeretes munkájára, vall az js, hogiy Imre István -traktoros' egy 1071 es cséplőgéppel hét óra alatt1 80 mázsa árpát csépelt el és csak 20 kg. gázolajat fogyasztott gépével!. Tehát láthatjuk alte, hogy a gépja­vítással nemcsak munkaidőt, hanem égyú tol az olajok elfolyását megaka­dályozzuk. Ezek szerint nem csodálat- raméltó, hogy a legutóbbi megyei ki­értékelés szerint a csurgój gépállo­más a járásban második helyet fog­lalta el jó végzett; munkája, követkéz, toben... A gépállomás dolgozói most azon fáradoznaik minidén erejükkel, hogy az első -helyet bizllódítsák ma­guknak. ^ Megjavította az alapszervezetek vezetését az ivanovoi városi pártbi­zottság is. Instruktorai gyakran fel keresik a város üzemeit, tanulmá­nyozzák az alapszervezetek munká­ját, a helyszínen nyújtanak segít­séget a titkároknak. A városi párt" íbizoRság instruktora Fuszjeva elv­társnő figyelemmel kísérte az Uj Ivanovo-i Manufaktúra pártszerve­zetének munkáját és -idejében ész­revette, hogy ott műhely-taggyűlé­sek helyett műszakonként kezdenek párt- és komszomolgyűléseket .tar­tani. Mikor a helyszínen megvizs- gáta a helyzetet, még más hibákat is talált az üzemi pártszervezet munkájában. Az alapszervezet Tit­kára, Arefjeva elvtársnő gyakran kis gazdasági kérdések megoldá­sára 'fordította energiáját, a párton belüli és a politikai tömegmunka pedig nem részesült kellő figyelem­ben. A városi pártbizottság instruk­torának kezdeményezésére a párt- titkár munkastílusának kérdését a gyár pártvezetősége elé vitték meg­vitatás céljából. A párttitkár működésében meg nyilvánuló hibák elvi kritikája és a munka átszervezésének módjára vonatkozó javaslatok hozzásegítet­ték az Uj Ivanovo i Manufaktúra pártszervezetének vezetőségét ah­hoz, hogy komolyan lásson hozzá a pártonbelüli- és a politikai tömeg- munka megjavításához. Ennek ered" ményeképpene fokozódott a párt- szer vezet befolyása az üzem termelő munkájára. A gyár kezdte a terve­ket teljesíteni és túlteljesíteni és minimálisra csökkenteiii a sel-ejtet. Azelőtt sok járási pártbizottság csak valamilyen kampány kapcsán érdeklődött az alapszervezeti tit­károk működése iránt. Most ezt a lényeges hibát kiküszöböljük. A pártbizottságoknál gyakrabban szá­molnak be az alapszervezeli tilká- j rok munkájukról. A megvitatás előtt az alapszervezetek munkáját alaposan és körültekintően meg" vizsgálják a kiküldött különleges brigádok, melyeket a vezetőség tag­jai, vagy a városi és körzeti párt- bizottságok osztályvezetői vezetnek. •\ Verhnye-Langyehovi körzeti párt- bizottság a mult évben mindössze két alapszervezeti beszámolót hall­gatott meg. Ez évben négy hónap alatt már 4 volt a beszámolók s/.á" ma. A Sztálin-kolhoz pártszerveze­tének munkáját a körzeti pártbizott ság plénuma előtt vitatták meg. A paljechi körzeti pártbizottság­ban ez évben négy beszámolót tar­tottak. A körzetben rendszeresen vannak szemináriumok a pártszer" vezetek titkárai számára. A szemi­náriumokon megtárgyalt kérdések a pártmunka egész gyakorlatát át­fogták. A pártonbelüli és politikai tömeg­munka fokozása új sikereket tett lehetővé az ipar és a mezőgazdaság területén. A textilipar túlteljesítette az év első negyedére vonatkozó fel­emelt tervet. Ugyancsak túlteljesí­tették a fonásra, szökésre és kész szövetek termelésére az első öt hó" nap tervét. De a területi pártbizottság még egyáltalán nem tett meg mindent a pártmunka színvonalának emelésé­re. Még nem használta ki az okta­tás minden formáját és eszközét arra, hogy a párt szervezetek titká­rait megtanítsa a pártvezetés gya­korlatára. Még sokat kell tenni an­nak érdekében, hogy az alsóbb pártfunkcionáriusok megtanulják, hogyan kell helyesen összekapcsol" ni a politikai pátrmunkát a gazda­sági munkával, hogyan kell a kom­munisták és a pár tónk ívüliek kez­deményező készségét bátrabban ki­fejleszteni. Területünk textilipari dolgozói fe­lelősségteljes feladatokat vállaltak magukra Sztálin elvtárshoz intézett leveliikben. Elhatározták, hogy az évi terven felül — megtakarítandó nyersanyagból — 14 millió méter szövetet gyártanak, a termelés 92.5 százaléka elsőrendű minőségű áru lesz, 570 új mintát vezetnek be a termelésben és 49 millió rubellel járulnak hozzá az' új sztálini épít" kezesek alapjához olyképpen, hogy csökknetik a kibocsátott termékek önköltségét, észszerűsítési és újítási javaslatokat valósítanak meg, meg­gyorsítják a forgóeszközök forgási sebességét. A terület üzemeiben és kolhozai­ban most nagy politikai és terme­lési fellendülés mutatkozik. Az alapszervezetek még szélesebb kör­re terjesztik ki a munkaversenyt, javítják a politikai tömegmunkál:. Az alapszervezetek helyes vezetése és az aiapszervezeti tikárok állandó támogatása a kommunista építő- munka minden területén igen fon" tos feltétele a pártmunka további fe'lendülésének. (Végié.) PAPP ISTVÁN SZABAD ÉLETÉT HÁLÁLTA MEG A PÁRTNAK, amikor minden felesleges gabonáját beadja P<ipp István 8 holdas újgazda a felszubtidulás előtt uradal­mi cselód volt. Azok voltak szülei, nagyszülei, s rá sem várhatott jobb sors elődeinél. Sok keserves eszten­dőt tölt&lt el a 960 holdas Boronkai uraság. kutast gazdaságában és nem egyezer gondolt arra: mennyivel jobb lenne, ha övé és többi cseléd­ük caié lenne a föld. Magúknak dol­goznának, emberibb lenne életük, nem kellene h&jlongani az urasdg élőit, húzni az igét kara hajnaltól késé estig a 10 mázsa gabona és 0 méter tűzifa konvencióért. Ez volt minden fizetése az uradalomban. Pénzt eg\]j fillért sem kapott. Ila ru­hát akartak venni, vagy induld meybe, eycdélt a csalánban, akkor szájukból kellett eladni a falatot és.egész éven keresetül éheztek, nél­külöztek. Felszabaduláskor megnyílt a sza­badság kapuja Pupp István előtt is. Földosztáskor 8 holdat kapO-'-t a Párttól, s ezzel teljesüli régi álma neki és cselédtársamak is. Neyv volt tovább rabja a földnek. Ahol az<- előlt cselédemberként hajlóit derék­kal gürcölt, földosztás után boldo­gan mosolygó arccal szántotta a földet. Nehéz volt a kezdés>. A csalóid­nak két gyenge üszőborjúval kellelt szántani a sovány, elhanyagolt, ki­aszott földet. De megbirkóztak a ne­hézségekkel. A második évben mek a föld jövedelméből lovat vettek. Két év múlva párját is befogták a kocsi elé. Két ló, két tehén, rövid két esztendő munkájának gyümöl­cse. Most már nem féltek az élet­től a Papprportán, ment minden, mini a karikacsapás. Növekedett a gazdaság, vele egyidőben növeke­dett Papp István öntudata is. J ált a az épülő országot, tevé­keny résztvevője volt mun­káján keresztül a Pártunk vezette alkotásoknak. Pappék tisztában vol­tak azzal, hogy eredményeiket nem a véletlen szülte, hanem Pártunk vezetésével, a jó munka nyomán születtek azok. A felszabadulás előtt, — mint mondja, — soha nem foglalkozott politikával, ki­nek is volt kedve gyűlésekre járni, halig at ni « földesurak, tőkések fi­zetett szónokainak hazugságait, az Ígéreteket, amelyeket soha nem tel­jesítetek. Felszabadul)ás után az^rm- ban beiratkozott a Nemzeti Paraszt Pártba, mint parasztember, akkor úgy érezte, megtalálta a helyét, a pár ol, amelyik megvédi érdekeit. De ahogy módiak a- óvek, mind­jobban közelebb került Pártunkhoz, a Magyar Dolgozók Pártjához és jó munkájával miután kiérdemelte a múlt év decemberében tagjelöltnek vették fel. Ez a nap volt életének legboldogabb napja, mert tisztában volt vele, hogy a Mcjgyar Dolgozók Pártjába csak az élenjárók, a be­csületes, példamutató dolgozók legjobbjainak lehet bejutni. Minden dolgozó szereti Papp elv- társat Kutason, követik példűmutar lását, tanácsot kérnek tőle és ő egyetlen pillanatra sem feledkezik meg kommunista kötelességéről. Az elmúlt évben 580 százalékra teljesí- tete beadási kötelezettségét, mim den munkáját a Párt, a Miniszter­tanács határozata szerint végzi ét­idéiben vet, hogy időben arathas­son. Időben arat, hogy kerülje a Sízemveszteséget és az elsők között eleget lehessen hazafias kötelezett­ségének. Felesége és- szülei segítik őt munkájában. Édesapja 64 éves, de az idei aratáskor is úgy dolgo­zott, mint egy fialni. Négy hold bú­zájukat és az egy hold rozsot már learatták. Kepébe rakva várja a be­hordó st a bő termést ígérő kalá­szos, amely holdanként szerényen számítva is jó két mázsával több les[z, mint tavaly, papp elviársék elvégezték a-z aratást. Viuszérésben arat­tak, hogy az idei békearatáshoz jól li o z~á járul hassanak és ménéi job­ban teljesíthessék kötclezxlts'ég'fp két ős méltó választ adhassanak a Grösz-féle összeesküvőknek és a bé­kénkre törő minden gazaembernek. Rövidesén megkezdik a behordást, és alig várják, hogy a gép hozzájuk kerüljön, cl csépelhessék a gabonái és a felesleget onnan nyomban be­szállíthassák az elvevő helyre — 40 mázsa búza, 10—12 mázsa rozs, összesen 50 mázsm, hát hogyne tud­nám teljesíteni beadásomat — vá­laszol mosolyogva arra a kérdésire: les-z-e miből teljesíteni a beadási kö­telezettséget? — Minden becsületes ember teljesíteni tudja, mert jobb lesz a termés, mint tavaly és hatá­runkban nincs olyan rossz föld — majd mosolyogva hozzáteszi — csak , roissz gazda lehet. Olyan, aki nem hallgatott a Pártra, nem végezte időben és- becsülettel munkájút és az ellenség, amely- mindenképpen gátolni igyekszik fejlődésünket. Mmf', arról beszél, hogy a fa­luban napról-napra erősö­dik az joiszlúlyharc, ez kétszeresen megmutatkozik az ő falujukban. A volt földbirtokosok a kulákokkal együtt igyekeznek minden eszközt megragadni- fejlődésünk akadályo'zá- sára. Amerika■ hangját terjesztik, háborús rémhíreket kovácsolnak, agitálnak a csoport ellen, ezért nem i-s sikerült még megalakítani a cso­portot, pedig ö i-s nagyon szeretné, Persze nehéz harcolni ezek ellen a csibészek ellen, mert, nem nyíltan lazítanak, hanem háttérből, egyrkét könnyen befolyásolható emberen keresztül végzik aknamunkájukat. — Ökölbe szorult a kezem, amikor a rádióban hallgattam Gross József és társai összeesküvését, akik Tito fasisztai hadseregét és az amerikai háborús gyújtogatok, volt csend­őrök és egyéb ellenséges elemet szolgáltak. Azon dolgozlak, hoyg visszaállítsák a régi rendet, a cse- Icdsorsot, a nélkülözést, nyomort. Visszavegyék a földet, járomba hajtsák újbó a dolgozókat. Kilencéves kislányom és három­éves kisfiam van, akiket boldogan, emberségesen akarok felnevelni, én nem akarok háborút és harcolok minden erőmmel azok ellen, akik háboréil akarnak­T Nagy lendülettel végzi előkészüle­teit a csurgói gépállomás azi elkövet, j kezendp nagy feladatokra. A gepái>:>-! más dolgozói ímegérfjeitték Pártok! ti. Kongresszusának célkitűzései1!) és és azokat a nagy feladaitolkat, mellyel, két Pártiunk a gépállomás dolgozói elé állított. Nagy feladjatok ezek, kü­lönösein most az araitás, cséplés Uair- lóhántás gyors és sikeres befejezé­sének Mjindezeknék a feladatoknak eredménnyel való elvégzése érdeké- ben indulnak harcba a gépállomás dók gőzéi. Tizennyoc cséplősizekréniy és ugyanannyi erőgép 'üzemképes állapét, ban várja a kenyérgabona csépllésé- neik kezdő ét. Az árpa. repce és bíbor here cséplést már befejezték ds ma cséplőgépek á islzereléisén dolgoznak, amivel tegnap ©1 is készültek. A gé-. pék javításánál legjobb .munkálj Sza­bó Árpád fejtett ki, laki C darab csép­lőgépszekrény átszerelését 28 nap alatt végez,'ie el. Szabó Árpád 84 munkással kötötte meg a cséplési szerződést Szabó Árpád! más munkában isi k,jL vette részét!!. Gondoskodott 3 cséplő­gép munkaerejéről, is, mert 84 muo kassal kötötte meg a csiépllési 'szer­ződési'. De első akar lenini a cséplési. ben is. — En a cstéplés alkalmával az első helyet akarom biztosítani ma_ gamnan Jó eredmény elérésével aka­rok példát mutatni a többi trakíoris- tának és egyben jó munkámmal! aka rom meg jobban erősíteni a béketjá_ bort. a traktor isták pedig követtük Szabó eivtárs példáját, A gépállomás niaigy seigiültséigjedi miyujli a csurgói járás i|erme3osz!övet|keizeti csoportjainak é* egyéni dolgozóinak. 2 a-ratógép segíti a csoportokat g.% aratásbap. de egyben a i.iarlóhánúás ban is, fii ágy segédkezeti nyújt a cso­portoknak gépállomás. Ezj|diei|g mini. egy 60 holdon végezték el a tarjló- haniásí. Jó eredményeikkel vasaik ki reszúker a dolgozók az aratás és cséip. lesi munkákban. Ezeknek a jó ered­ményeknek elérésében, dlöntő szérep jutott a gépállomás vezetői-légének, mely a munkásokkal váló közivé.len kapcsolaijoí tart! fenn, amelynek meg is van £i,z. eredményei. A gépállomás vezetősége a munkafegyelem ímegszi- lárdításávall biztosítja az elkövetke­zendő munkák .sikeres végrehajtását, . de ugyanakkor gondoskodik a ,.inaik1. ; ■orosok megfelelő ellátásáról is,. Ezt mutatja az, ihogy a megfelelő . brigádszállásök már biztosítva vanj- ‘ nak a kihelyezések alkalmával. A jó ' eredmények elérésénél a verisényszel. ' lem kibontakozása is döntőien hozzá- J járul. 4 brigádot alakítottak a csép * lés alkalmával. A brigádok versenyre 1 hívták egymást. Paulich Tibor imár j serényen kesziijj a versenytáblákat, i mely mindéin, gépnél arra szolgál, hogy feltüntessék rá az előző heti és az aznapi eredményeket, hogy mcfS- denkor meg lehessen .tiekinóeni a bri-

Next

/
Thumbnails
Contents