Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1941

A sepsiszentgyörgyi Ref. Székely Mikó-Kollegium rövid története. A sepsiszentgyörgyi Református Székely Miké Kollégiumot a Rikánbelüli Kommunitás kezdeményezésére a háromszéki székely nép alapította. Rikánbelüli Kommunitás elnevezés alatt a Bethlen Gábor által 1614-ben adott s I. Rákóczi György és II. Rákóczi György erdélyi fejedelmek által 1648, illetve 1654-ben megerősített kiváltságlevél tanúsága szerint a sepsi, kézdi, orbai és erdővidóki református egy­házmegyék és az ugyanezen területen létező unitárius egyházköz­ségek lelkészeinek a kölcsönös védelemre törekvés mellett egyház- községeik, híveik és saját maguk ügyes bajos dolgainak könnyebb és eredményesebb elintézése céljából való egyesületét kell értenünk. Á kommunitásban először 1836-ban, másodszor 1848-ban, har­madszor az 1855. november 26-iki gyűlésen merült fel egy Három­széken létesítendő református középiskola gondolata. Az 1848—49-iki szabadságharcot követő abszolutizmus idején nemzeti életünk biz­tosítását célzó minden megmozdulásra fokozottabb éberséggel fel­figyelő háromszéki székelység a felvetett eszmét oly lelkesedéssel tette magáévá s a felállítandó középiskola pénzügyi alapjának meg­teremtésére megindított gyűjtés folyamán oly áldozatkészséget ta­núsított, hogy rövid három év alatt 136.247 korona gyűlt össze erre a célra. Az 1857. január hó 14-én Kovásznán tartott gyűlés titkos sza­vazással kimondja, hogy a gimnáziumot a megye székhelyén Sepsi- szentgyörgyön állítják fel. 1859. szeptember hó 1-én nyílt meg a ref. vártemplomban tar­tott ünnepi istentisztelettel kapcsolatosan az új iskola I. osztálya. Az intézet első igazgatója Vájná Sándor volt. Az ő igazgatósága idején fejlődött ki a négy osztályos algimnázium és épült föl hót hosszú esztendő alatt, 1870. és 1876. között a kollégium épületének piactéri szárnya. A Mikó-utcai szárny építéséhez 1891. július hó 20-án fogtak hozzá s főleg Császár Bálintnak, Sepsiszentgyörgy város fáradha­tatlan buzgalmú polgármesterének minden akadályon diadalmaskodó akaratereje és Sepsiszentgyörgy város képviselőtestületének minden dicséretre méltó áldozatkészsége folytán a közben nyolc osztályúvá fejlődött kollégium elöljárósága, tanári testületé s tanúlni vágyó ha­talmas tanuló serege az intézet 1892. szeptember 7-ikén történt óv- nyításakor már az új épület pompás dísztermében mondhatott szív­ből fakadó hálaimát a Mindenhatónak. A Református Székely Mikó Kollegium életének első korszaka az algimnázium kora, 1859. szeptember 1-től 1892, július hó 1-ig tart.

Next

/
Thumbnails
Contents