Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1941

- 9 földrengés dúlt végig városunkon s kollégiumunk főépületét annyira megrongálta, hogy azt tüstént ki kellett ürítenünk. S bár a közoktatásügyi kormány megértő jóindulata a régi tanítónőképző-intézet épületének s telkének ideiglenes átengedésével lehetővé tette a fel- szabadulás folytán jelentősen felszaporodott növendéksereg tanítása és nevelése munkájának zavartalan folytatását, iskolánk jövendő sorsának végleges kialakulása sokáig bizonytalan volt. A m. kir. Vallás és közoktatásügyi minisztérium által főépületünk javítása és rendbehozására adományozott 150.000 P. csak részben fedezte a javítási munkálatok több mint 250.000 pengőnyi költségeit s bár kollégiumunk Elöljárósága is minden rendelkezésére álló pénzt erre a célra fordított, a javításokat mégis csak részben tudtuk elvégeztetni s egyáltalában nem került sor a földrengés folytán elpusztult bútoraink, felszereléseink, szertári anyagunk pótlására. Részben már meg is kezdődött, a nyári szünet folyamán pedig minden esetre megtörténik intézetünk visszaköltöztetése régi épületébe s az új tanévet — isten segítségével — már a saját otthonunkban fogjuk megkezdeni.

Az intézet legnagyobb jóltevője Sepsiszentgyörgy város és Háromszék vármegye székely népe mellett gróf Mikó Imre kollégiumi főgondnok volt, aki végrendeletében 60.000 forintot hagyományozott kollégiumunknak.

A gimnázium igazgatói voltak Vájná Sándor után: Gödri István (1876-79), Simon Dénes (1879-80), Bodor Domokos (1880-84 és 1886-1901), Benke István (1884-86), Székely Bendegúz (1891-96), Pap Lajos (1896-1902), Péter Mózes (1902 1916), Csutak Vilmos 1916-1936), Demeter Béla (1936 tói).

Demeter Béla, koll. igazgató.

Mit üzen Széchenyi a székely ifjúságnak?

1941. szeptember hó 21-én kezdődött meg az ünnepségeknek az a sorozata, amelyekkel születésének 150 éves évfordulója alkalmával Magyarország népe hálás kegyelettel áldozott országszerte a Legnagyobb Magyar halhatatlan emlékének.

Ezen ünnepély sorozatnak talán az volt a legkiemelkedőbb mozzanata, amidőn Főméltóságú Kormányzó Urunk a budapesti Vigadóban meggyujtotta a nemzeti emlékezés fáklyáját s átadta azt a magyar ifjúság képviselőinek, hogy azok a Széchenyi szellemét jelképező tüzet stafétákban vigyék az ország négy tája: Nagycenk, Kassa, Újvidék és Sepsiszentgyörgy felé.

A staféták útja országszerte fényes ünnepségsorozat volt, minthogy nem is lehetett más, hiszen a magyar élet országútján a világ négy tája felé siető lángok nem jelképeztek kevesebbet, mint Széchenyi örökségét, Széchenyinek ma is élő és világitó lángleikét, azokat a gondolatokat és tanításokat, melyek eltéphetetlenül össze vannak forrva Széchenyi halhatatlan nevével.

Intézetünk székhelye egyik végpontja volt a szent lángot hozó