Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1940

4 óra 55 perckor folytatta útját Kézdivásárhely felé egy felejthetetlen élmény kedves emlékét hagyva hátra a hűséges székely szívekben.

Az iskolai év megnyitása. Az impérium-változás kovet- .keztében beállott tankönyv és tanszerhiány miatt az iskolai év ünnepélyes megnyitása csak október hó 20-án történt meg. Az ősi vártemplomot, sőt a templomot körülvevő cíntermet is zsúfolásig megtöltő, mintegy 800 főnyi tanulósereg, nagyszámú szülő és tan- ügybarát előtt Kiss Árpád kollégiumi vallástanár által végzett ünnepi istentisztelet után Demeter Béla kollégiumi rektor-igazgató az 1940—41-ik iskolai évet a következő beszéddel nyitotta meg:

Mélyen tisztelt Közönség! Nemes Ifjúság!

Amidőn egy új iskolai év kezdetén ismét összegyűlhettünk Isten házában, legelső szavunk a szívünk mélyéről fakadó köszönet és hála szava legyen. Alázatos szívvel s mélységesen meghatódott lélekkel borulunk le a mi gondviselő jó Atyánk előtt s mondunk forró köszönetét, hogy azt, amit huszonkét év alatt oly esengve, oly szívszorongva vártunk, de aminek bekövetkezését már remélni is alig mertük: visszatérésünket az anyaország kebelébe, testvéri ölelkezésünket a felszabadító honvédhadsereggel az ő végtelen irgalma és kegyelme valóra váltotta s mi most újra magyarokként, felszabadúlt magyarokként seregelhetünk össze ebben az ősi vártemplomban s hosszú megszakítás után ismét a régi keretek és formaságok között nyithatjuk meg az új iskolai évet.

Sokat, nagyon sokat szenvedtünk! Ami sértőt, bántót, lealázót és megszégyenítőt a dühtől és gyűlölettől elvakult agy, a mások leigázásában kéjelgő nemtelen kicsinyesség, az újabb és újabb zaklatások Meszelésében elképesztően fürge leleményesség a mi kárunkra, a mi kínzásunkra ki tudott eszelni, azt nekünk mind végig kellett szenvednünk. A hírhedt nyelvvizsgák minden emberi méltóságot lealázó szigora, a jól megérdemelt nyári pihenőt elrabló nyelvtanfolyamok, az iskolák bezárására, de legalább is megintésére állandóan ürügyet kereső inspektorok pökhendi dölyfe és gőgje, az alaptalan, hazug rágalmak és feljelentések özöne s az ezek nyomában meginduló vizsgálatok, az a minősíthetetlen rosszindulat, amelyet nemcsak a hatóságok, de az egyesek részéről is tapasztaltunk, hiszen a legutolsó román szolga vagy rendőr is 100 százalékkal többnek, különbnek érezte magát, mint közülünk a legkiválóbbak . . . ezek töltöttek ki a mi életünket az elmúlt huszonkét keserv -s esztendő folyamán, ezekkel kellett egyenlőtlen, de szakadatanúl folyó, örökös küzdelmet folytatnunk. Csoda-e, ha néha-néha a fáradtság, a kimerültség tünetei voltak észrevehetők, ha már-már úgy éreztük, hogy ez az élet, a kisebbségi élet nem élet, ezt az örökös, meddőnek látszó küzdelmet lehetetlen tovább is kibírni ... de ilyenkor tekintetünket az iskolára, a gondjainkra bízott székely ifjúságra vetettük, lelki szemeink előtt elvonúltak azok a nagy nemzeti és egyetemes emberi értékek, melyeknek ezen a mi székely földünkön való élete és fennmaradása attól függött, hogy vájjon a mi hitvallásos magyar iskoláink s köztük nem utolsó sorban Református Székely Mikó Kollégiumunk vállalja-e továbbra is a reménytelennek látszó har-